Az Útmutató az alváshoz a Netflix saját készítésű, 7 részes minisorozata, részenként átlagosan 16 perc játékidővel. A készítők igyekeztek tisztázni a nézővel az alvás alapvető fogalmait, olykor érdekes információkkal és kutatási eredménnyel vegyítve. Mindeközben a széria címéhez hűen, néhány hasznos tanáccsal látja el az embert a könnyű alvás érdekében, illetve minden rész végén található egy alvást segítő meditáció is. Mindez olyan érzelemvilágú és színösszetételű animációval van vegyítve, amely már önmagában is álmosító hatású lehet, ezért a megtekintés olyankor is ajánlott, amikor az embernek nem jön álom a szemére, sőt. Talán ilyenkor lehet a leginkább kamatoztatni a sorozatban rejlő lehetőségeket.
Első rész: Hogyan aludjunk jobban? – 15 perc
Az első részben megismerhetünk pár alapvető tudnivalót az alvásról, a készítők pedig igyekeznek eloszlatni néhány általánosan elterjedt tévképzetet is, így például azt, hogy mindenkinek minden egyes éjszaka 8 órát kellene aludnia. Kiderül, hogy a 7-9 órányi alvás egészséges, és ezen az intervallumon belül az egyéni alkattól, körülményektől, életkortól függően változhat az alvásigény. (Természetesen ez sem minden esetben helytálló, elegendő a babák magas alvásigényére gondolni, de a sorozat természetesen nem megy bele ennyire mélyen a részletekbe.)
Megtudjuk azt is, hogy nem csupán a túl kevés alvás ellen érdemes tenni, a túl sok alvás szintén hordoz magában veszélyeket. A rendszeres, kilenc óra feletti alvás megnövelheti a cukor- és szívbetegség, valamint egyéb rendellenességek kialakulásának kockázatát. Viszont az is igaz, hogy a számolgatásnál sokkal fontosabb szervezetünk igényeit és jelzéseit szem előtt tartanunk. Mindenesetre, amikor az alvás és ébrenlét ütemezése hétről-hétre változik (három műszak), az gondokat okozhat, hiába lehet egy-két rosszabb alvásminőséggel töltött éjszakát korrigálni a következő éjszakai alvás során. A legfontosabb amit ezzel kapcsolatban érdemes fejben tartani, hogy súlyos egészségügyi problémák léphetnek fel, ha a megfelelő mértékű alvás hiányzik az életünkből.
Hogyan lehet könnyebben aludni? Például úgy, hogy nem végzünk intenzív testedzést egy órával a lefekvés előtt, bár a könnyedebb edzés azért belefér. De mi a helyzet az elalvás előtti alkoholfogyasztással? Nos, a szervezet óránként bont le egy italnyi alkoholt, ami azt jelenti, hogy elalvás előtt két órával már nem érdemes inni.
A koffeinfogyasztással kapcsolatban a sorozatból kiderül, hogy a napi 2-3 csésze kávé vagy tea nem befolyásolja az alvás minőségét, de mindenképpen érdemes ezek fogyasztását délután öt óra előttire ütemezni. Ha valaki szeretne jobban aludni, akkor érdemes megtanulnia meditálni, a sorozat készítői leginkább a mindfulness-t javasolják. Ennek megkönnyítése érdekében az epizód végén a narrátor végigvezeti a nézőt egy meditáción, és mivel szerencsére szinkronosan is nézhető a sorozat, így azok is végig tudják csinálni, akik nem beszélnek angolul (vagy franciául, németül, esetleg románul). A meditáció egyébként légzésmeditációval indul, van benne vizualizációs gyakorlat, a végén pedig visszafelé kell benne számolni.
Második rész: Alvó mód be – 12 perc
Az ipari forradalom és a világítás elterjedése előtt az évszakok határozták meg, hogy mennyit aludtunk. Jelenleg viszont már nemcsak a lámpák fénye nehezíti meg az elalvást, mivel kütyüinket mindenhová magunkkal visszük, legrosszabb esetben még az ágyunkba is, ami komolyan befolyásolhatja az alvásminőséget. Régen az ébrenlét szabályozásáért felelős kék fények csak a Napból voltak elérhetőek számunkra, azonban manapság ezek folyamatosan jelen vannak életünkben, ami jelentős hatást gyakorol cirkadián ritmusunkra, teljesen felborítva azt. Ugyanis a melatonin termelése a kevesebb fénynek köszönhetően indul be, márpedig a melatonin egyre erősödő jelenléte miatt érezzük magunkat fáradtnak és szeretnénk elaludni.
Szóval normális esetben a melatonin termelése megemelkedik a szervezetben néhány órával az elalvás előtt, a küytükből jövő fény pedig ezt gátolja. Akik elalvás előtt használják kék fényt kibocsájtó eszközeiket, azoknak ziláltabb az alvásritmusa, rövidebbek a REM szakaszai. Éppen ezért tanácsos inkább egy könyvet olvasni lefekvés előtt. A probléma mérséklésében segíthet az is, ha bekapcsoljuk a telefonon/tableten az éjszakai módot, ami által kevesebb fény éri szervezetünket. A legjobb azonban, ha egészséges szokásokat alakítunk ki életünkben, és visszaszorítjuk ezen eszközök használatát. A közösségi média például fokozza a dopamin jelenlétét a szervezetben, ami szintén gátolja az alvást. A legjobb, ha estére bekapcsoljuk a ne zavarj, illetve a repülőgép üzemmódot a telefonon. A második rész végén szintén egy meditácó hallható, amelyben a légzésre kell koncentrálni, később pedig vissza kell emlékezni a napunkra.
Harmadik rész: Az álmok különös világa – 14 perc
Ebből a részből többek között megtudhatjuk, hogy az alvás REM szakaszaiban emelkedik a pulzusunk és a vérnyomásunk, a szemeink gyorsan mozognak, a légzésünk pedig szaporábbá válik. Érdekes és hasznos adat a tudatosan álmodni vágyók számára, hogy egy 8 órás alvási periódus során akár két órán keresztül is lehetünk REM szakaszban, tehát két órán keresztül lehetnek élénkebb álmaink. Ebben az állapotban kikapcsol a homloklebeny, agyunknak az a területe, amely a logikus gondolkodásért felelős. Ezért nem kérdőjelezzük meg hogy álmodunk, legalábbis az esetek döntő többségében, ami alól a gyakorlott tudatos álmodók természetesen kivételt jelentenek. Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy a rutinos fázisozók (tudatos álmodással / testen kívüli élmény gyakorlatával foglalkozók) agya másképpen reagál bizonyos szituációkban. Jó tudni azt is, hogy álmodás közben az agyhullámok hasonlóak a nappaliakhoz, az agy viszont megbénítja a kar és lábizmokat.
A mikroébredések során aktiválódnak az emlékek kialakításáért felelős agyterületek, amiből az következik, hogy akinek sok mikroébredése van, jobban emlékszik az álmaira is. De vajon tudjuk-e irányítani álmainkat? Deidre Barret álominkubációra folytatott kísérlete is azt mutatja, hogy igen. A Harvard-on végzett kutatásai során a résztvevőket arra kérte, hogy álmukban oldjanak meg egy feladatot. Miután hét éjszakán keresztül folytatták a kísérletet, a harvardi hallgatók közel fele azt vallotta, hogy a feladatról álmodott, és többségük beszámolója szerint ezek olyan álmok voltak, amelyek magukban hordozták a választ.
És mi a helyzet az olyan súlyos rémálmokkal, amelyek megzavarják pihentető alvásunkat? A pszichológusok szerint ebben az esetben a képzeletbeli ismétlés lehet segítségünkre. Ennek lényege, hogy napközben sokszor felidézzük a rémálmot, de egy pozitív végkimenetelt társítunk hozzá.
Szerencsére a sorozat készítő voltak annyira alaposak, hogy ebben az álmokról szóló részben megemlítik a fázist is, a tudatos álmodás vonatkozásában. Az epizódban megjegyzik azt is, hogy átlagosan, havonta a felnőttek negyede él át tudatos álmot. Pozitív korrelációt fedeztek fel a rendszeres meditáció és a tudatos álmodás között. Néhány kutató szerint a tudatos álmodók kevésbe hajlamosak a szorongásra, kreatívabbak és motoros készségeiket is fejlesztik. Természtesen a harmadik rész is meditációval zárul.
Negyedikrész: Stresszkezelés – 19 perc
Létezik egy alapvető kérdés azoknál, akik nem tudnak jól aludni a stressz miatt: Miért tűnik a stressz erősebbnek az álmosságnál? Az alváshoz sajnos nincs semmilyen kapcsolónk, amit ha megnyomunk, már alszunk is. Ehelyett a jó alváshoz a test és az elme egészséges egyensúlya szükséges, ami ha meg van, akkor energikusak és kipihentek vagyunk, viszont ha nincs, akkor stresszesnek érezzük magunkat.
Hogy ez jobban érthetővé váljon, képzeljük el, hogy az alvást és az ébrenlétet egy mérleg két különböző serpenyőbe helyezzük. Amikor az egyik túlsúlyban van, akkor a másik kevésbé tud érvényesülni.
Amikor az ágyban fekve a pénzügyek, a munkahelyi problémák, és a kapcsolataink miatt kezdünk el aggódni, akkor tulajdonképpen azt üzenjük az agyunknak, hogy baj van, vészhelyzet, amit meg kell oldani. Emiatt nő bennünk a stressz, ami: “üss vagy fuss” reakciót vált ki agyunkban, ami azt jelenti, hogy a szervezet elsősorban a veszély elhárítására törekszik. Ennek következtében kortizol, adrenalin, és más stresszhormok szabadulnak fel a testben, ami fokozza a vérkeringést és a szívverést, ezáltal pedig magas éberségi szintet okoz. Ennek a folyamatnak a kialakulása elkerülhetetlen volt az evolúció során, veszély esetén muszáj ébernek lennünk. (Igaz, hogy a hétköznapok során másfajta stresszel találkozunk, de ettől függetlenül ez a fajta stressz ugyanúgy nem enged aludni.)
Ezekhez a körülményekhez más fajok máshogyan alkalmazkodtak, a delfinek és a bálnák például képesek nyitott szemmel aludni, ami azt jelenti, hogy agyuk egyik része alszik, míg a másik része éber. A kacsák csoportjának szélén lévő egyedek is így alszanak. Nálunk, embereknél is hasonló jelenség játszódik le, amikor ismeretlen helyen alszunk, ugyanis ilyenkor agyunk egy része nem alszik olyan mélyen, amíg meg nem szokjuk az új helyet.
Mit tehetsz a stressz csökkentése érdekében?
Töltsd az időd egy részét a természetben (ez csökkenti a kortizol nevű stresszhormont, és javítja az érzelmi állapotodat);
végezz egészséges testmozgást (ennek eredménye a stresszt csökkenése, és a könnyedebb elalvás);
rakd rendbe a hálószobádat;
ha így sem sikerül elaludni, menj át a másik szobába, ahol olvass vagy hallgass zenét félhomályban, kezdj el mélyen lélegezni: ez megnyugtatja az idegrendszert;
a napközbeni mindfulness meditáció az egyik legjobb módszer stressz ellen, általa megtanulod ellazítani a testedet és egyensúlyba hozhatod az ébrenlét – álmosság mérlegét.
Ötödik rész: Minden, amit az altatókról tudni kell – 19 perc
Ebben a részben az altatókról tudhatunk meg néhány alapvető és nélkülözhetetlen információt, érdekességet. Például azt, hogy egy brit kutatás szerint az alvásminőség fontosabb a boldogsághoz, mint az, hogy mennyi pénzt keres az ember, ez pedig megmagyarázza az altatók iránti nagy keresletet. Az altatók ugyanis gyors megoldást kínálnak a rossz minőségű alvás égető problémájára. De valóban olyan jók? Mik az előnyei és a hátrányai az altatóknak, illetve mi a hosszú távú hatásuk?
Amit az altatók kínálnak:
Tizenöt percen belüli elalvást;
azt, hogy általuk átalszod az éjszakát;
és kipihenten, frissen ébredsz.
Az amerikai járványügyi központ felmérése szerint az amerikaiak harmada rendszeresen rosszul alszik, vagy nem eleget. Ennek következtében ezeknél az embereknél megnő az elhízás, magas vérnyomás és a szívbetegség kockázata. Mindezek elkerülése érdekében egyre többen szednek altatót, a gyors megoldás reményében.
Amerikaiak milliói szednek valamilyen alvást javító szert, ami azt jelenti, hogy ez egy több milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát. Ezek olyan erős gyógyszerek, amelyek a véráramba kerülve elárasztják az agyat kémiai üzenetekkel: „Fáradt vagy, nagyon.” Ezek a szerek egyszerűen becsapják az agyat, ráadásul több kutatás is bebizonyította, hogy hosszú távon eredménytelenek. Használatuk következtében felületessé válnak a REM szakaszok, vagy azok akár teljesen ki is maradhatnak az alvási ciklusokból, aminek eredményeképpen az ember valójában képtelen kialudni magát. Illetve további veszélyeket hordoz magában, hogy ezek a gyógyszerek függőséget okozhatnak. Egyszerűen arról van szó, hogy gyógyszerekkel akarjuk előállítani azokat az alvást segítő biokémiai folyamatokat, amelyeket a test előtte önmagától állított elő.
A vény nélkül kapható szerek fő hatóanyagai leginkább az antihisztaminok, amelyek agyi vegyületeket blokkolnak, ennek köszönhető az altató hatás, amihez viszont a szervezet hamar hozzászokik, és ezután eredménytelenség tapasztalható.
A gyógynövények piaca sok egyéb megoldást kínál, például melatonint, ami segít az időeltolódás okozta kellemetlenségek áthidalásában (jetlag).
Ide sorolható még a macskagyökér, a kava-kava (mámorbors), és például a CBD (bár kenderben található, de nem pszichoaktív molekula). Ezeknek a piaca meglehetősen szabályozatlan, ráadásul nappal kábaságot, émelygést okozhatnak, az idő előrehaladtával pedig csökkenhet a hatásuk. Logikus a kérdés, hogy mindezek tudatában egyáltalán van-e értelme használni ezeket?
Súlyos inszominia esetén mindenképpen ajánlott szomnológus tanácsát kérni. Alkalmi álmatlanság esetén viszont segíthetnek a különböző meditációk, mint például a mindfullness, ami csökkenti a pulzust, aktivizálja a paraszimpatikus idegrendszert, lassítja a légzést, de természetesen nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.
Hatodik rész: Egy ágyban az álmatlansággal – 19 perc
Ez a rész az inszomniáról szól, arról, hogy az hogyan hat a testünkre, elménkre és a mindennapjainkra. Kik szenvednek inszomniában? Azok, akik nem tudnak elaludni; túl korán ébrednek fel; álmosak, de mégis úgy érzik, hogy folyton pörögnek. Az inszomnia leegyszerűsítve, végsősoron kialvatlanságot jelent. Azt viszont fontos fejben tartanunk, hogy egyénenként változik, ki mit tart jó alvásnak és mitől érzi jó magát.
Az átmeneti inszonmia pár naptól pár hétig tarthat, a felnőtt lakosság körülbelül harmada szenved benne. Okai lehetnek a mindennapos stressz, közeli hozzátartozó halála, betegség, szorongás, depresszió, öröklött hajlam.
A Washington University in St. Louis Orvostudományi Karának kutatói azt kutatták, hogy van-e köze az álmatlanságnak a génekhez. A kutatást legyek vizsgálatával kezdték. Egy egészséges légy 12 órát alszik naponta. Ezt az alvásigényt szelektáltan szaporítva a legyeket, lecsökkentették egy órára, így sikerrel azonosították a legyek alvását szabályozó géneket.
Ezek a fáradt legyek nehezen tartják meg az egyensúlyukat, túlsúlyosak és nehezen tanulnak. Később a tudósok embereknél is azonosítottak olyan géneket, amelyek hajlamosabbá tesznek az inszomniára, de ahhoz, hogy kóros állapot alakuljon ki, más is szükséges, mint például a stressz. A stresszkezelési módszereken márpedig szerencsére lehet változtatni. A stressz egyik elsődleges forrása az inszomniásoknál, hogy nem tudnak elaludni, amivel aktiválják a már említett „üss vagy fuss” rendszert, amitől még éberebbek lesznek.
Az esetenkénti álmatlansági hullámok kezelésének módszere:
türelmesnek kell lenni;
csak akkor szabad lefeküdni, ha valóban álmosak vagyunk, hogy az agy újra szabályozhassa az alvást.
Ha éjszaka felébredsz, és nem tudsz aludni:
kelj fel és csendesen foglald le magad;
vizualizálj (képzelj el valamit, amitől megnyugszol);
hallgass lágy zenét, ez csökkenti a stresszhormon, a kortizol szintjét;
végezz mély légzési gyakorlatokat;
érdemes napközbeni mindfullness gyakorlatot végezni.
Hetedik rész: A tökéletes alvásritmus – 20 perc
Mindenkinek máskor van az optimális lefekvési ideje, és mindenkinél más az ideális alvással töltött idő hossza. Az éjszakai bagoly típusú emberek szeretnek sokáig fent maradni, míg a pacsirta típusúak korán reggel a legaktívabbak. Mindenkinek a saját biológiai órája szabályozza, hogy mikor alszik, és mikor van ébren. A melatoninhormon növekvő szintje készteti alvásra a szervezetet, amely a sötétség beálltával kezd emelkedni. Tehát a sötétség megjelenése ideális esetben segíti az elalvást, a reggeli fények beköszöntével pedig a melatoninszint csökkeni kezd.
Michel Siffre egy francia tudós volt, aki 1962-ben elhatározta, hogy kideríti, valóban a napfény szabályozza-e az alvást. Ehhez elvonult egy barlangba óra és naptár nélkül, és amikor 60 nappal később szóltak neki, hogy vége a kísérletnek, Michel azt hitte még csak a felénél jár. Kiderült, hogy mivel a fény hiányában szervezete nem tudta érzékelni a napszakokat, nem volt képes érzékelni az idő múlását sem, és ennek az érzékelésnek a hiánya zavart okozott az alvás – ébrenlét ritmusban. A barlangban tartózkodás eredményekképpen Michel-nek torzult az időérzéke. Ez a kísérlet is egyértelműen bizonyítja, hogy életünk és alvási ritmusunk szorosan kötődik a Naphoz.
Az elektromosság felfedezése előtt az emberek javarészt napnyugtakor mentek aludni. Néhány kutató szerint két fázisban aludtak, ami azt jelenti, hogy miután lefeküdtek, néhány óra elteltével felkeltek, ébren voltak egy ideig, aztán újra visszaaludtak és reggelig aludtak tovább.
Sokan azok közül akik megengedhetik maguknak, nap közben is ledőlnek aludni egy kicsit. Néhányan azt tapasztalták, hogy a szervezet az ébrenléti idő felénél takarék üzemmódra kapcsol. Ha ez a napközbeni szundikálás max. 30 perc, akkor nem káros és nem zavarja az éjszakai alvás ritmusát.
Dr. Jason Ong – Northwestern Egyetem alváskutatója pár tippje alváshoz:
lefekvés előtt 1-2 órával már csak lágy fény legyen a szobában, a melatonin termelés miatt;
reggel be kell engedni egy kis napfényt a szobába;
az állandó ébredési idő fontosabb, mint az állandó lefekvési idő;
nem szabad görcsölni az alváson, azon, hogy hogyan és hány órát kellene aludni.
Mivel kevés sorozat hozza kapcsolatba történetét tudatos álmokkal és testen kívüli élményekkel, ezért mindenképpen izgalmas, amikor felbukkan egy olyan széria a láthatáron, ami a fázist választja cselekménye hátteréül. Azt természetesen már megszokhattuk más alkotások kapcsán, hogy ezeknek a történeteknek általában többé-kevésbé csak laza kapcsolódási pontjaik vannak a valósággal, ezért nem is érdemes hozzájuk ebből a szempontból komoly elvárásokkal közelíteni. Ha viszont ezzel tisztában vagyunk, és úgy nézzük ezeket a filmeket, hogy közben az egyetlen célunk a szórakozás, akkor nem fenyeget a veszély, hogy illúziókba ringatjuk magunkat, vagy csalódottá válunk a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) elbulvárosítása miatt. Ha ezt fejben tartjuk, a Ne higgy a szemének izgalmas szórakozásnak ígérkezhet.
A Ne higgy a szemének sztoriját Sarah Pinborough írónőnek köszönhetjük, aki először könyv formájában tárta a világ elé nem mindennapi történetét, később pedig e könyv alapján készítette el a Netflix a hatrészes, egyenként 46 – 50 perces minisorozatát.
Ha röviden és tömören szeretnénk fogalmazni arról, hogy mire számíthat az, aki elkezdi nézni a sorozatot, akkor annyit mondhatnánk: valami betegre. Persze ez nem azt jelenti, hogy a megbotránkoztatás az egyedüli célja. A Ne higgy a szemének inkább cselekményének és végkifejletének köszönheti azt, aminek hatására néhány néző a sorozat végére azt érezheti, hogy ez azért kicsit sok volt. Másoknál pont az ellenkező hatást érheti el, ami szintén nem véletlen: tényleg egészen egyedire sikerült mind a hangulat, mind maga a történet, aminek természetesen számunkra a fázissal való kapcsolata adja a krémjét.
„Csipkedem magam, mint egy őrült. Hülyének érzem magam.”
Ha kicsit mélyebbre akarunk menni ennek megértésében, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a Ne higgy a szemének olyan különböző műfajokat kever egészen egyedi módon, amihez még a sokat látott nézők sem igazán vannak hozzászokva. Az epizódok nézése közben az embernek néhol az a benyomása, hogy a Netflix le akar nyomni egy brazil szappanoperák mintájára készített valamit a torkán. Ugyanakkor a sorozat ezeket az elemeket éppen csak annyira és éppen csak úgy használja, hogy amikor az már túl menne a tűréshatáron, elkezdi csepegtetni a természetfelettit (már amennyiben a fázist nevezhetjük természetfelettinek) és a misztikumot, amit mesterien átitat thriller elemekkel. Azt is mondhatjuk, hogy a Ne higgy a szemének egyesíti és keveri a természetfeletti-, pszichológiai thrillerek feszültségét és baljós hangulatát a szappanoperákra jellemző szerelmi háromszögekkel és függőségi viszonyokkal.
„Akarnod kell a változást!”
Olyan filmek szájízét idézi fel a nézőben a Netflix alkotócsapata a Ne higgy a szemének segítségével, mint például a Holtodiglan és A homok titkai, de jut egy csipetnyi A szürke ötven árnyalatából is. Ha pedig tudatos álmodás, akkor természetesen legtöbbeknek azEredet fog eszébe jutni a sorozat láttán, de meg kell említenünk az Álomküzdőket is, a testen kívüli élményekkel kapcsolatban pedig azAstral-t. Egészen elképesztő, hogy ennyi különböző témájú és hangulatú filmre emlékezteti az embert a sorozat, egy dolog azonban biztos. Ha ezeket szeretnénk szándékosan összegyúrni, akkor aligha végezhetne bárki jobb munkát, mint Sarah és a Netflix. Amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy a feszültségkeltést és fenntartást mesterien használja az író, aminek köszönhetően aki rákap a sorozat ízére, aligha tudja megállni, hogy kikapcsolja mielőtt a hat rész végére ér.
„Örökké rémálmokkal akarsz küzdeni?”
Előzetes információk nélkül szinte lehetetlen kitalálni a végkifejletet, és hogy ki mivé válik a sorozat végére. Emiatt is annyira lebilincselő a történet, képes teljesen behúzni a nézőt, aki folyamatosan csak kapkodja a fejét és próbálja kitalálni, hogy ki lehet az igazi áldozat és valójában ki a minden szálat mozgató pszichopata. A lezárás pedig hagy maga után egy enyhe gyomorgörcsöt az emberben, amitől kellemetlenül érzi magát, ugyanakkor megéli, hogy végre valamitől leesett az álla és sikerült valami nem mindennapi filmélménnyel gazdagodnia. Persze mindettől függetlenül kétségtelen, hogy nem fogja elnyerni mindenkinek a tetszését.
Szándékosan nem fogjuk kivesézni a történet cselekményét, és nem kezdjük el a realitástartalmát elemezni, hiszen ezzel tönkretennénk az élvezhetőséget, márpedig a Ne higgy a szemének nem akar mást, csak szórakoztatni. Sarah valami izgalmasat és egyedit akart alkotni, amitől felfigyelnek írói tehetségére, ezt pedig sikeresen abszolválta. Ugyanakkor a sorozat egy szélesebb nézőközönséghez fogja eljuttatni a tudatos álmok és a testen kívüli élmények jelenségét, olyanokhoz is, akik egyébként nem feltétlenül filozofálnának ezeken a témákon, így viszont elkerülhetetlenül látóterükbe kerül a fázis.
„Meg kell tanulnod irányítani az álmaid.”
Hogy ennek hatása mekkora lesz, azt előre nehéz megmondani, de jelenleg az látható, hogy mind a könyv, mind a sorozat nagy népszerűségnek örvend. Az más kérdés, hogy a hiszékeny és rutintalan nézők mennyire fognak irreális elvárásokat táplálni a sorozat megtekintése után a fázissal kapcsolatban, már csak azért is, mert még a tapasztalt gyakorlók előtt is rendszeresen felbukkannak új kérdések, amelyek megválaszolása további kutatások eredményeitől függ.
„Az alvás mást jelent számomra.”
Összességében a Ne higgy a szemének bátran ajánlható olyanok számára, aki szeretik a váratlan fordulatokban bővelkedő természetfeletti/pszichológiai thrillert, a beteges szerelmi szálakat és háromszögeket, és érdekli őket a tudatos álmodás és testen kívüli élmény. Azok viszont, akik valami olyasmit keresnek, ami releváns a fázissal, de azért kissé szórakoztató formában van tálalva, inkább egyelőre ne kezdjenek bele a sorozatba.
A tudatos álmodás titkai című könyv szerzője Kristen LaMarca, aki klinikai pszichológus, részt vesz a Lucidity Institute programjaiban, bizonyos projektekben együtt dolgozik Stephen LaBerge-gel, és nagy tapasztalattal rendelkezik a tudatos álmodás és az alvási rendellenességek terén. Szakterülete a rémálmok-, és a stressz kezelésére alkalmazott tudatos álmodás terápia. Művében igyekszik az alapoktól kiindulva felépíteni egy megbízhatóan használható gyakorlatsort, ami a kezdőknek nagyon hasznos, de még a tapasztaltabbak is találhatnak benne újdonságot.
A könyv megjelenése igényes és modern, letisztult, mégsem unalmas. A borító karton, de ennek ellenére nem tűnik sérülékenynek, egy kissé óvatos bánásmód mellett élvezhetően olvasható. A mű jól tagolt, egységes, néhány sematikus ábrával és összefoglaló táblázattal színesítve. Tulajdonképpen jó érzés kézbe venni a könyvet. Persze nyilván a belbecs az, ami igazán fontos, ezért fordítsuk figyelmünk nagy részét erre.
Az írás hat fejezetre tagolódik. Az első fejezetben szó van a tudatos álmodás fogalmáról, az élmény előnyeiről és néhány felhasználási területről. Ezen túlmenően szóba kerül a Tibeti álomjóga, és a tudatos álmodás gyakorlóinak különböző fejlettségi szintjei. Bemutatja a téma fő tudományos úttörőit, és az álomtudományról is ír.
„Az álomértelmezés nem ugyanaz, mint a tudatos álmodás, és nem is követelménye a lucid álomnak.”
A második fejezetben Kristen igyekszik bevezetni az olvasót a tudatos álmodásba. Leírja az alvás fázisait, az alvási paralízis jelenségét, tanácsokat ad az alváshigiénia rendbetételére, az álomfelidézésre és az álomnapló vezetésére is. Beszél az előre megtervezett tudatos álmok szerepéről, és arról, hogy ennek ellenére érdemes lehet időnként teret adni a cselekmény spontán alakulásának is.
„Néhány tudatos álmom teljesen megváltoztatta az önmagamról, illetve a valóságról alkotott elképzeléseimet.”
A könyv harmadik fejezetében az író elkezdi megosztani azoknak a konkrét teendőknek egy részét, amelyek előbb-utóbb a tudatos álmodás megtapasztalásához vezetnek. Szóba kerülnek az álomjelzők, az azonosításuk, a felismerésük és a kategorizálásuk. Ehhez mellékletként kapunk egy sematikus táblázatot, amelyhez hasonlóval más magyar nyelvre fordított szakirodalomban nem találkozhatunk. Ez egy kissé más megközelítése a valóságtesztek kategorizálásának, mint amit eddig megszokhattunk. Elgondolkodtató és minden bizonnyal hasznos lehet a gyakorlatba ültetni, mindazonáltal nem nélkülözhetetlen.
Ezután a MILD technika leírása következik, meglehetősen részletesen és közérthetően. Ez az ismertető is kissé eltér a máshol olvashatóaktól, ugyanakkor ez is inkább előnyére válik a műnek, semmint hátrányára.
„…az agyunk alkotta világmodell éppolyan képlékeny lehet, mint amikor tudatosan álmodunk.”
Csupán néhány kérdéses rész található a könyvben, ezek legsúlyosabbja a Galantamin gyógyszer ajánlása, mint a tudatos álmodást elősegítő eszköz. Mindannyian, akik tudatos álmodás technikákat gyakorolnak, tudják, hogy a sikeresség nagymértékben a memória működésével van összefüggésben. Stephen LaBerge kutatásai alapján éppen ebben tud segíteni a Galantamin, ami:
„… egy elbutulás (demencia) elleni gyógyszer, ami az enyhe és mérsékelt súlyosságú, Alzheimer típusú demencia (Alzheimer kór) kezelésére szolgál. Ez egy betegség, amely megváltoztatja az agy működését.
A tünetek közé tartozik a fokozódó memóriazavar, a zavartság, és a viselkedés megváltozása. Ennek eredményeképpen egyre nehezebbé válik a normális napi tevékenységek végzése.
Úgy gondolják, hogy ezek a tünetek az agysejtek közötti információ átvitelért felelős vegyület, az acetilkolin hiányával kapcsolatosak. A Galantamin Orion növeli az acetilkolin mennyiségét az agyban, és így javíthatja a betegség tüneteit.”
A gyógyszert azért is ajánlja Kristen, mert szerinte káros mellékhatásainak kockázata alacsony. Ugyanakkor megemlíti, hogy néhányak szervezetére mégis kiemelten káros lehet, mint például a szívproblémákkal küzdők esetében. Mindenki döntse el maga, hogy szeretné-e a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatások megjelenését kockáztatni, ráadásul úgy, hogy a kísérletek során bebizonyosodott: azoknál az alanyoknál is emelkedett a tudatos álmok száma, akik nem szedtek Galantamint, „csupán” a gyakorlatokat végezték.
A fejezet fennmaradó részében a WILD technikát ismerteti a szerző, hasonló részletességgel és igényességgel, ahogy azt korábban megszokhattuk.
„A lucid álmodás teljesen természetes és biztonságos tudatállapot.”
A negyedik fejezetben elérkezünk odáig, ahol már a tudatos álomban végrehajtható néhány cselekvés kerül bemutatásra. Ilyenek például a stabilitás előidézését szolgáló teendők, az irányítás, a pozitív érzelmek erősítése, a szex, a problémamegoldás és a rémálmok megszüntetése, amihez szintén egy jól áttekinthető táblázatot kapunk segítségül. A teljesség igénye nélkül továbbá szóba kerül az önintegráció, az archetípusok, a gyógyító álmok és a spirituális ébredés. A fejezet végén említésre kerülnek a testen kívüli élmények is, amiből nem szabad minden kétséget kizáró következtetéseket levonni. Érdemes mindenkinek a saját „bőrén” keresztül szerzett nagyszámú tapasztalatok után levonni a konklúziót.
„Nem számít, hol tartunk éppen a fejlődésben tudatos álmodóként, mindig lehet többet tanulni…”
Az ötödik fejezet az eddig megszerzett gyakorlati tudás elmélyítésére szolgál, ehhez kapunk napló sablont, táblázatokat, bemutatásra kerül az álominkubálás, és valamelyest a mindfullness.
A hatodik fejezet szintén hiánypótló a többi szakirodalommal összehasonítva. Ebben összefoglalja Kristen az eddig tanultakat, és segít felállítani egy gyakorlati rendszert.
Összességében a könyvet jó érzés kézbe venni és olvasni, bátran ajánlható a tudatos álmodás iránt érdeklődőknek. Ha valaki kezdő, akkor érdemes lehet a lucid álmodással kapcsolatos ismerkedést A tudatos álmodás titkai-val kezdenie, de ahogy korábban már említettük, akár a tapasztaltabbak számára is nyújthat újdonságokat, amelyeket érdemes lehet kipróbálni, vagy legalábbis elgondolkodni rajtuk. Azért helyenként érdemes megkérdőjelezni az író javaslatait, bármennyire is jó szándék által vezéreltek azok. Itt természetesen a Galantamin fogyasztására kell gondolni, aminek a tudatos álmodás elérése érdekében történő szedését semmi esetre sem ajánlom.
Charlie Morley tudatos álmodással (és árnyékmunkával) foglalkozik, buddhista irányzatból megközelítve, mégis figyelembe véve a nyugati kutatások eredményeit is. 12. születésnapjára egy NovaDreamer szemmaszkot kért édesapjától, azonban ezt sohasem kapta meg. Azonban az éber álmok iránti érdeklődése megmaradt, és elhatározta, hogy megtanulja hogyan kell tudatosan álmodni. Kamaszkorában leginkább szexuális vágyainak megtapasztalására használta a módszert, később a tibeti buddhizmuson keresztül megismerkedett az álomjógával is. Ezután könyveket kezdett el írni a témában, Magyarországon eddig két kötete került kiadásra: az Álmodj fényt a sötétségbe! (2018) és az Éber álmodás (2015). Nézzük meg az utóbbit egy kicsit alaposabban!
A könyv szerkezete meglehetősen olvasóbarát, jól tagolt, szellős, és a különböző célú szövegrészek jól elkülönítésre kerültek. Megtalálható benne az éber álmodás fogalmi leírása, alapvető gyakorlatok a tudatos álmodás eléréséhez, tudományos kutatások eredményei, néhány gondolat a buddhista filozófiából, ellenőrzőlisták, gyakorlati tapasztalatok/esettanulmányok, és felhasználási területek.
„… meg tudom erősíteni azt, amiben mindig is hittem: az éber álmodás meg tudja változtatni az életedet.”
Charlie különválasztja a tudatos álmokat a testen kívüli élményektől (és megjegyzi, hogy ez továbbra sem vitathatatlan nézet), ebben a könyvében pedig az előbbivel foglalkozik, ahogy az a cím alapján is várható. Elmagyarázza, hogy a tudatos álom egy olyan álom, amelyben az álmodó tudatában van annak, hogy álmodik. Tehát ez nem egy erős vizualizáció, és még csak nem is egy nagyon élénk álom. Bár a legtöbb tudatos álom meglehetősen valóságosnak tűnik, ez önmagában mégsem elég, ha az ember nem ismeri fel magát az álmot.
„Amint átlátunk az álom hallucinogén valóságán, és felismerjük, hogy illúzió, könnyebben felismerjük az illúziót az ébrenlét során is.”
A gyakorlatok leírása között megtalálható az álomnaplózás, az álmok felidézésével való foglalkozás néhány módszere, az álomjelzők észrevételének lépései, és a hipnagóg állapot felfedezésére irányuló stratégia. Továbbá beszél a valóságtesztelésről, és bemutat ezek közül hármat. A Columbo-módszerrel elmagyarázza, hogy a gyakorlónak napközben olyanná kell válnia, mint egy nyomozónak, aki éppen azt próbálja kideríteni, hogy ébren van-e, vagy pedig álmodik, miközben valóságteszteket végez. Ennek köszönhetően ez a szokás megjelenik az álmokban is, aminek következtében jóval nagyobb eséllyel válik tudatossá. Az „Ébresztő, majd pedig vissza az ágyba” technika arra szolgál, hogy az ember alvásának megszakításával visszaalváskor könnyebben tudjon éber álomba kerülni. A TEA-val, azaz a tudatos elalvás módszerével Charlie igyekszik bemutatni, hogyan szokott tudatosan belépni álmaiba, és hogyan érdemes ezzel az érdeklődőnek is kísérleteznie.
„A legfontosabb rejtély, amelyet meg kell oldanunk: hogy álmodunk-e.”
Továbbá (a teljesség igénye nélkül) elmeséli, hogy szerinte az ember a világos álmodás során milyen tudatossági fokozatokkal rendelkezhet, egyfajta éberség-skálát megalkotva. Egyéb érdekességek mellett további tanácsokat és ismereteket igyekszik átadni a tudatos álmodásra vágyóknak, melyek során még étkezési tippeket is ad, az éber álmodás könnyebb elérése érdekében. A könyv nagy előnye – ahogyan az korábban már említésre került -, a jelenség nem teljesen egyoldalú megközelítése. Olyan kutatásokat is megoszt az olvasókkal, melyekkel magyar nyelven máshol nem igazán találkozhatunk. Ilyenek például (szintén a teljesség igénye nélkül) a sportolással kapcsolatos egészen elképesztő eredmények. De ezen túlmenően beszél olyan, manapság már szélesebb körben ismert kísérletekről is, amelyek során dr. Keith Herane és Stephen LaBerge, egymástól függetlenül bebizonyították a tudatos álmodás létezését.
„… láthatjuk, hogy az éber álom olyan teret biztosít, ahol a psziché igazán mély rétegeivel léphetünk kapcsolatba, így amikor reggel felébredünk, más embernek érezzük magunkat.”
Összességében egy elég jól megírt könyvről van szó, aminek elsősorban azok fogják hasznát látni, akik még most ismerkednek az éber álmodás világával, és ehhez nem csak elbeszéléseket, hanem használható gyakorlatokat is keresnek. Valószínűleg még a haladók is találnak benne néhány olyan új tippet, amelyeket megkísérelnek letesztelni saját gyakorlatuk során, és az eredménytől függően később beépítik rutinjukba. Kevés pontatlanság található a műben, (például, hogy a tudatos álom korlátlanul meghosszabbítható), de Charlie tanácsai ezek ellenére is képesek egy jó alapot biztosítani a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) eléréséhez, a tudatos álmodás technikákon keresztül.
Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.
A gyakorló lépjen a fázisba, és vegye alaposan szemügyre az ott található tárgyakat.
Visszafekvés után van pár jelentéktelen álmom és egy téves ébredésem. Sokat lebegek a hipnagóg állapotban, és azon kezdek el gondolkodni, hogy miért nem állok fel. Arra gondolok, hogy már régen eljutottam arra a szintre, hogy gyakorlatilag bármennyi fázisom lehetne, csak a megfelelő pillanatban sokszor lusta vagyok erőkifejtést végezni és inkább belezuhanok az alvásba. (Ezt már régóta tudom, nappali tudatállapotban is tisztán látom, hogy ez az egy komoly hibám maradt az évek alatt.) Tulajdonképpen az indirekt és direkt technika hibridjével jutok el arra a szintre, ahol már csak a szeparáció választ el a teljes értékű fázistól. Állj már fel! Állj már fel! Állj már fel! Az elméletem és a gyanúm 100%-ig beigazolódik, ugyanis a felállással már a fázisban is vagyok. Azonban minden sötét és homályos. Azt rögtön tudom, hogy a régi szobámban vagyok, de mindent homályosan látok, úgy, ahogyan a szoba kinéz az éjszaka közepén világítás nélkül. Ránézek a kezeimre és hat ujjat számolok, szóval ez tényleg sikerült. Kimegyek a konyhába, ahonnan éppen apu jön kifelé, akinek nem pont ugyanolyan az arca mint a valóságban, és közben arra gondolok, hogy nem kell foglalkoznom vele, csak egy álomkarakter. Nem is szólunk egymáshoz, csak elmegyünk egymás mellett. A konyhába érve észreveszem, hogy nagyon szomjas vagyok. Érzem, hogy ez nem fázis szomjúság, a fizikai testem valóban szomjas. Odamegyek a pulthoz, amin van egy csomó gyümölcslé, és arra gondolok, hogy ennek nem sok értelme van, mert így valódi folyadék nem jut a testembe, nekem pedig a testem szomjas, nem csupán az elmém. De ha már a fázisban vagyok, ahol bármit megtehetek, és tényleg ennyire szomjas vagyok, akkor miért ne innék? Érdekes, hogy az egész fázisban ezen a ponton a legélesebb az észlelésem, pedig nem mélyítek, csak az iváson jár az eszem. De végül nem iszom semmit. Eszembe jutnak a terveim, és az előszobába menve azonnal elkezdek tapogatni. Elkezdem megérinten a falat, de minden félhomályban úszik még mindig, az éjszaka közepe van a fázisomban, világítás nélkül. Ez eléggé zavar, fényre van szükségem. Megpróbálom kapcsolgatni a villanyt, de nincs fénye. Nagyon gyorsan, a másodperc tört része alatt villan át az agyamon, hogy ez elromlott, aztán rögtön az jut eszembe: Ja persze, ez a fázis, itt nem működnek a villanykapcsolók. Eszembe jut egy korábbi élmény, amikor ezzel már próbálkoztam, de ugyanígy eredménytelenül. Végül folytatom a tapogatást. Nagyon gyorsan fogdosom a falat és a padlót, érzem hogy nagyon kemény és szilárd, még a tapéta mintáját és érdességét is ki tudom tapintani, de valahogy csak nem lesz világosabb. Arra gondolok, hogy remélem a tanulóim is olyan könnyen tudnak már a fázisba lépni mint én, és tartanom kéne nekik egy ingyenes webináriumot, ahol elmondom nekik, hogy hogyan juthatnak ilyen szintre, ha még eddig nem sikerült nekik. De csak nem lesz világosabb. Hagyni akarom már az egészet, és a privát célommal szeretném folytatni, de inkább nem teszem, mert mélyebb fázis nélkül nem látom értelmét. Tapogatok tovább, de hamarosan szétesik a fázis és megadom magam az ébredésnek.
(Megjegyzés: Felébredve ugyanúgy szomjasnak érzem magam, de ez keveredik az éhségérzettel. Pedig tudom, hogy valójában szomjas vagyok igazán. Nehéz megmagyarázni, és hülyén hangzik, de úgy érzem, hogy a fázisban jobban és erősebben éreztem, hogy valójában mire vágyik a testem. Arra gondolok, hogy a fázisban a tudatom élesebb képet ad számomra a fizikai állapotomról, mint ébren.)
A gyakorló lépjen a fázisba, és idézze fel, hogy mit evett aznap utoljára.
Éreztem, hogy elkezdek forogni, bár nem láttam semmit magam körül. Felerősítettem a forgást amennyire csak tudtam, mert nagyon szeretem ezt az érzést. Igazából már vágytam is rá. Amikor már nagyon erősen és gyorsan forogtam, egyszerűen felálltam. Továbbra sem láttam még semmit, de elkezdtem tapogatózni, és éreztem, hogy újra a régi szobámban vagyok, és éppen a gyerekkori szekrényem előtt állok. Tisztán kitapogattam a fogantyúját, és 1-2 másodpercre rá a képe is megjelent élesen. Ekkor eszembe jutott, hogy mandarin, mielőtt még a kérdést tudatosan feltettem volna magamban, és rögtön ezután eszembe jutott az is, hogy igen, ez volt a feladat, emlékeznem kellett a vacsorámra.
A gyakorló lépjen a fázisba, keressen egy fiókot amiben Rubik-kocka van, és addig nyitogassa, amíg meg nem látja benne a kockát kirakva (megoldva).
Hajnalban másodszor érzem, hogy erőteljesen forgok körbe, de először nem tudok felállni valamiért. Most határozottan be akarok lépni a fázisba, de valamilyen oknál fogva nem állok fel. Kinyitom a szemem, és egy lépcsőházban találom magam, egy régi épületben. Egy vörös hajú nő megy előttem, akit a fázisban ismerek, de a valóságban nem. Mondom neki, hogy segítsen felkelni, és időközben arra gondolok, milyen jó ötlet ez, így nem is kell tennem semmit, nagyon könnyű lesz. Felém nyújtja a kezét, én megragadom, így segít felkelni a padlóról. Ezután elkezdem követni, és ahogyan felmegyünk a lépcsőn, egy forduló után hirtelen ugyanazok a lépcsők jelennek meg úgy, mint az Erdet filmben, és ez nagyon tetszik. Azt gondolom, hogy ez az álom olyan, mintha az Eredetben lennék, remek. Aztán bemegyünk egy irodába, ahol van egy másik nő is, akihez a vörös hajú jött. Nem foglalkozom velük, odamegyek egy fiókos asztalhoz, amelyen már van egy Rubik-kocka, amit még nem raktak ki. Kihúzok egyszerre két fiókot, amelyek nemcsak a 3×3-as féle Rubik-kockát tartalmazzák, hanem mindenféle más méretűt is, de egyik sincs kirakva. Mindkét fiók tele van velük. Gyorsan visszatolom a fiókokat, és újra kihúzom őket. Más Rubik-kockák vannak bennük, de egyik sincs kirakva. Megint visszatolom a fiókokat, és ismét kihúzom őket. Az egyikben van 2 teljesen kirakott Rubik-kocka, amelyeket kiveszek, elforgatom és megnézem őket, és valójában minden oldaluk teljesen hibátlanul van megoldva.
A gyakorló lépjen a fázisba, és találkozzon egy elhunyt rokonával.
A barátnőmmel egy autóban utazunk. Csak ketten vagyunk a kocsiban, ami nem ismerős, én pedig egyedül ülök hátul. Ez gyanússá válik, ezért megszámolom az ujjaim. Hetet számolok, és szinte az összes torz. Ki akarok mászni a mozgó autó ablakán, de Juli azt mondja, hogy ez veszélyes, ne csináljam. Mondom neki, hogy ez a fázis, úgyhogy nem lesz semmi bajom. Kiugrok az ablakon és elindulok egy bolt felé. Egy férfi ül bent, nekem háttal, és arra gondolok, hogy ő Miklós. Megfordul, de nem ő az. Közben Juli a hátam mögött elkezd kiabálni, hogy ott van Miklós. Odamegyek, egy teraszon sörözik, tényleg ő az. Magam is meglepődöm rajta és elérzékenyülök, pedig már beszéltem vele régebben a fázisban. Úgy néz ki, mint a valóságban, leszámítva egy ősz tincset.
A gyakorló lépjen a fázisba, és nézze meg a Mona Lisa-t.
A nagyszüleimhez igyekszem, a falujukban vagyok. A család egy része már ott van, egy másik része még csak utánam érkezik. A gyermekkori triciklim is velem van, azzal közlekedem, és közben végtelenül büszke vagyok magamra, amiért azt csinálom amit éppen szeretnék, és nem érdekel mások véleménye. A tricikli azonban megcsuklik kissé a súlyom alatt, mert a kerekei műanyagból vannak és az első kerék eldeformálódik. Ekkor egy nagy, felnőtt biciklire rakom és úgy megyek tovább. Az úton néhány dolog nem úgy néz ki mint a valóságban, de valahogy sohasem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, inkább csak rácsodálkozom ezekre az eltérésekre. Megérkezem, a mamám pedig nagyon örül nekem, és én is neki. Alul egy harisnya és rövidnadrág van rajta, amit meglehetősen furcsállok, sohasem öltözködött így. Leülök az ágyra ahol van egy macska, aki nagyon dörgölőzik hozzám, amit szintén furcsállok, mert soha nem történt velem ilyen a mamáéknál. Kinti macskái voltak, amik nem nagyon jöttek oda hozzám. Van egy ruhaboltja is a mamának, és arra gondolok, hogy talán innen nekem is a vállalkozói vénám, bár a valóságban ruhaboltjuk sem volt. Hamarosan nagyon sokan leszünk a konyhában, mindenféle rokon, illetve olyanok is, akik nem ismerősek, de erre csak később jövök rá. Egyelőre csak az tűnik fel, hogy van két olyan rokon is ott, aki már meghalt. (Igazából több is, de akkor valamiért még csak ez a kettő tűnt fel.) Az egyikre már nem is emlékszem az álomból, de a másikra elég tisztán. Többször ránéztem, és arra gondoltam, hogy ez nagyon fura, hiszen ő már meghalt. Nem akartam direktbe rákérdezni, próbáltam emlékeket előhívni, és szépen biztossá váltam benne, hogy ő bizony tényleg meghalt. Ráadásul sokkal fiatalabb is volt, mint ahogyan én valaha is láttam a valóságban. Megfigyeltem még valamit, amivel eddig sohasem találkoztam. Ez a két ember, akiről tudtam, hogy már meghalt, fekete – fehér színű volt! Minden más színes. Utólag csak arra tudok gondolni, hogy a tudatalattim így akarta méginkább felhívni a figyelmemet, hogy tudatossá váljak. Szóval rájöttem, hogy álmodom. Innentől kezdve végig teljesen meg voltam győződve róla, hogy a saját tudatom kivetülésében mászkálok, és minden körülöttem lévő ember szintén a tudatom kivetülése. Ennek megfelelően beszéltem velük. Mondtam nekik, hogy majdnem sikerült átverniük (utalva arra, hogy nehezen jöttem rá hogy álmodom), ugyanis az álom nagyon intenzív és jó minőségű volt, olyannyira, hogy eszembe jutott, talán kéne csinálni még egy valóságtesztet is, de aztán eszembe jutott, hogy ezek a rokonok már biztosan elhunytak, ezért ez biztosan álom. Közöltem velük, hogy meg kell néznem a Mona Lisat, de utána még csinálhatunk mást is. Mondták, hogy a spájz utáni lakrészen van a falon, és eszembe jutott, hogy tényleg. (Tudom hihetetlen, de a valóságban nem így van, ennek ellenére mégis így emlékeztem.) A spájz kicsit sötét volt, illetve a szoba is ahol a kép van, és valamitől elkezdtem egy kicsit rettegni. Talán valami olyasmit találok és látok, amit nem kéne. Arra gondoltam, hogy a kivetült tudatalattim elő objektumai közül magammal viszek egyet, aki majd segít, ha bármi rossz történne. Megfogtam egy nő kezét, akit a valóságban nem ismerek, és mondtam, hogy ő most velem jön. Elindultunk és a kép meg is jelent előttem, és eszembe jutott, hogy ennek a mása anyuéknál is meg van otthon, kicsiben. Viszont nem a Mona Lisat láttam, hanem a Hölgy hermelinnelt, de ez akkor nem tudatosul bennem, csak ébredés után. Nagyon éles volt a kép, és tiszták voltak a vonások, úgy, mint Leonardo da Vinci képein. Amit láttam, az kb. 80%-ban egyezett az eredeti Hölgy hermelinnel festménnyel. Kicsit mások voltak a nő vonalai, a hermelin se pont úgy nézett ki, a háttér pedig nem sima fekete volt, hanem olyan mint a Mona Lisáé. De mindez csak ébredés után jutott eszembe, ott és akkor az álomban teljesen lenyűgözött a látvány.
