Érthető hogy sokan, mielőtt belekezdenek egy olyan ismeretlen terület tanulmányozásba és gyakorlásába, mint a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény), szeretnének utánajárni, hogy hordoz-e bármiféle veszélyt és kockázatot. Ezért ebben a cikkben átnézzük a legújabb kutatás eredményeit ezzel kapcsolatban, aztán olyan kérdéseket érintünk, amelyek a leggyakrabban fel szoktak bukkanni az emberekben. A szerző saját, és az általa tréningezett emberek élményeiből szerzett tapasztalatok fényében tisztázza a kérdéseket.
Röviden, tömören: Az APA PsycNet oldalán olvasható Tadas Stumbrys 2021-es cikke szerint1, (amelynek címe: Dispelling the shadows of the lucid night: An exploration of potential adverse effects of lucid dreaming – A világos éjszaka árnyainak eloszlatása: A tudatos álmodás lehetséges káros hatásainak feltárása) nem igazán van káros hatása a tudatos álmodásnak.
Bár a jelenségehez általában építő jellegű hatásokat társítunk, mint például a pozitív, erőt adó élmények; a rémálmok és az álmatlanság mértékének enyhítése; a motoros készségek javítása; a kreativitás fokozása; és a személyes növekedés, fejlődés; mégis egyre inkább előtérbe kerül a kérdés, hogy gyakorolhat-e az alvásra és az egészségre valamilyen kockázatot. Ebből a kérdésből kiindulva jött létre a kutatás. A tanulmány a káros hatások három lehetséges területét – az alvásminőséget, a disszociációt2, és a mentális állapotot – igyekezett feltárni a résztvevők saját, önmagukon végzett megfigyelésén keresztül.
A kérdőívet 489 ember töltötte ki, akiknek 94%-a tudatos álmodó. Hogy a maradék 6%-ra, (akik bár nem tudatos álmodók, de kitöltötték a tesztet, és a válaszaik beleszámítottak az eredménybe) mi szükség volt, az jó kérdés, de legalább ilyen nagyszámú mintánál nem vitte félre túlságosan az eredményeket.
Az kiértékelés szerint a tudatos álmok gyakorisága nem a rosszabb alvásminőséggel vagy a nagyobb disszociációval, hanem a jobb mentális jóléttel függött össze.
Sőt, a legtöbb tudatos álmot érzelmileg pozitív élményként tapasztalták, és a tudatos álmodók többsége semmilyen negatív következményt nem tulajdonított a tudatos álmoknak. Szóval – legalábbis a jelenlegi eredmények alapján -, úgy tűnik, hogy a tudatos álmodás megtapasztalása nem fejt ki nyilvánvaló káros hatásokat, bár a tudatos álmok kis része (körülbelül 10%) negatív tónusú volt. Az ok-okozati összefüggések megállapításához azonban jövőbeni longitudinális3 vizsgálatokra van szükség.
A fentiekből látszik, hogy jelenlegi tapasztalataink és tudásunk szerint nem beszélhetünk arról, hogy a fázis tapasztalatoknak (tudatos álmodás/testen kívüli élmény) súlyos, negatív következményei lehetnek, mégis számos egyéb aggodalom is fel szokott merülni az emberekben, amelyek általában a következők.
Sokak szerint például a fázis gyakorlása elidegeníthet az élettől, mivel a fázisban bármely tetszőleges élmény megtapasztalható, így az ember könnyedén olyan függővé válhat, aki folyton a fázisban akar lenni, a fizikai világ pedig egyre kevésbé érdekli. Azonban fontos tudni, hogy a fázisba lépéshez az agy meghatározott állapotára van szükség (REM szakasz, az alvás egy fázisa), így nem fordulhat elő, hogy az ember tetszőleges ideig tartózkodik benne, hiszen előbb-utóbb mindenképpen ébredés lesz a kimenetel. Ha szeretne is valaki több időt eltölteni a fázisban, ez akkor sem lehetséges számára, hiszen az alvás és a REM szakasz ideje limitált. Maximum a belépési kísérletek sikerességi arányának növelésével lehet fokozni a fázisok számát és ezáltal a benne töltött időt, amihez a gyakorlatok helyes, kiegyensúlyozott és pontos kivitelezése járul hozzá. Szóval a fázis nem egy korlátlanul rendelkezésünkre álló állapot, így elég nehéz függőség kialakulásáról beszélni.
Azonban azt mindenképpen fontos megjegyezni, hogy természetesen a gyakorlóban olykor intenzív vágy ébredhet a fázisozás iránt, amely akár terhére is lehet.
Amennyiben ezt a vágyat kordában tudja tartani, mintegy üzemanyagként felhasználva a gyakorlatok végzésének motorjához, ez még segítségére is válhat. Viszont amikor a vágy elér egy túlzottan magas fokot, az könnyedén zavart okozhat a koncentrációban és a gyakorlati megvalósításban, akár átmeneti alvászavarokat is okozva. Végül ennek az lesz a következménye, hogy sokkal ritkábban és spontán módon történik meg a fázisba lépés, amely csalódottsághoz, vagy akár feszültséghez is vezethet. Az ideális állapot, amikor a gyakorló a fizikai világot és a fázis világát szét tudja választani magában, egyensúlyban tudja tartani, pontosan tudván azt, hogy mikor minek van itt az ideje, mikor mit kell megtennie, és mikor melyikre kell koncentrálnia. Ezáltal a két világ nem egymás rovására, hanem mintegy egymást kiegészítve és erősítve van jelen az ember életében. Szóval nem valószínű, hogy valaki olyan mértékű függőségi viszonyba kerül a fázissal, mint például az alkoholisták az alkohollal, ugyanis a valóság idő előtt az orrára koppint.
Mások attól tartanak, hogy a fázisozás során idegen lények hatása alá kerülnek, amelyektől nem tudnak megszabadulni.
Ahogyan az előzőekben már emíltésre került, a fázis az alvás REM szakaszában történik, amelyen minden éjszaka többször is keresztülmegyünk, illetve a tudatos álmok, és a testen kívüli élmények egyébként is előfordulnak spontán módon. Tehát, ha fiziológiai szempontból vizsgáljuk a kérdést, akkor kijelenthetjük, hogy mivel agyunk minden éjszaka többször is időzik a REM szakaszban (bár az esetek többségében nem vagyunk tudatosak), és mégsem leszünk megszállottak, ebből az következik, hogy ettől továbbra sem kell félnünk. Amennyiben okkultista, ezoterikus nézőpontból állunk a kérdéshez, a következtetés akkor is hasonló. Ugyanis ha azt feltételezzük, hogy az asztráltest és az én minden éjszaka kiemelkedik a fizikai és az étertestből, és minden reggel visszatér oda, mégsem történik megszállás, akkor joggal feltételezhetjük, hogy ha ezt tudatosan igyekszünk végrehajtani, ez akkor sem fog megtörténni.
A feltételezéseknek talán az alvási paralízis jelensége adta meg az alapját, amely valóban lehet szélsőségesen kellemetlen állapot, viszont a kellő információval és gyakorlattal felvértezve ezek akár élvezetessé is transzformálhatóak.
Fontos megjegyezni, hogy a szerző és a segítségével gyakorlók tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a kellemetlen élményekre hatással lehetünk, és azok végkimenetelét megváltoztathatjuk. Tulajdonképpen nem maga a fázis hordoz magában félelmet kiváltó okokat, hanem éppen fordítva. A gyakorló elnyomott vagy tudatos félelmei jelenhetnek meg a fázisban, ezért aki fokozottan fél a jelenség hatásaitól, annak érdemes először fokozatosan, és a megfelelő tudással megalapozottan hozzáfogni a gyakorláshoz.
Amikor valaki attól tart, hogy a fázisozás során képtelen lesz visszatérni a testébe, ez esetben is az előzőekben felsorolt gondolatmenetre hivatkozva érvelhetünk ellene.
Ugyanis ha minden éjszaka alszunk, és minden reggel felébredünk, akkor aligha képzelhető el, hogy csupán azért, mert tudatosságot viszünk az alvás bizonyos szakaszaiba, ez ne lenne másképpen. Illetve ha a félelem azon alapul, hogy asztrális projekció során elszakadunk a fizikai testtől és nem találunk vissza hozzá, akkor is mondhatjuk, hogy ez szionitén egy logikátlan feltételezés, hiszen az okkultista tanok szerint egyébként is minden elalváskor elválunk a fizikai testünktől, és ennek ellenére minden reggel visszatérünk hozzá.
A fentiekből látható, hogy egyelőre úgy tűnik, a fázisozásnak nincsenek komoly kockázatai.
A megkérdezettek csupán tíz százaléka számolt be negatív tónusú tudatos álmokról, 90% pedig pozitív, építő jellegű élményként emlékezett tapasztalataira; a túlzott vágyakozás természetes ellenszere pedig a dekoncentráció által elmaradt élmények kijózanító utóhatása. Mindenestre valóban érdemes a kutatóknak tovább vizsgálni a témát, mi pedig kíváncsian várjuk az eredményeket, miközben saját tapasztalatainkat gazdagítjuk.
Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.
A gyakorló lépjen a fázisba, keressen valakit akit ismer, csípje meg és ébredés után ellenőrizze a csípés nyomát a valóságban.
XY-al egy ismeretlen településre jutottunk. Hegyvidéki volt, olyasmi, mint Sopron. Kerestük a település nevét, de nem láttuk sehol. Össze-vissza mászkáltunk, mindenféle épületekben, de senkivel sem találkoztunk. Egyszer csak rájöttem, hogy ez egy álom, és mondtam neki, hogy csipkedjen meg, de aztán eszembe jutott, hogy nekem kell megcsípnem őt. Erősen és hosszan megcsíptem a bal vállát, kicsit fájhatott is neki, az arcán láttam a fájdalmat. Felébresztettem magam, de nem látszódott semmi a karján, ő már ébren feküdt mellettem az ágyban. Viszont pont a csípés helyén van az oltás nyoma, ami hasonlít egy csípésre.
A gyakorló lépjen a fázisba, vegyen be egy, a Csúcshatás filmből ismert NZT pirulát, és figyelje meg a tudatára gyakorolt hatását.
Első kísérlet: Az asztalon kerestem, de nem találtam és gyorsan kiestem.
Második kísérlet: Ott volt az asztalon. Bevettem és először nem éreztem semmit, de aztán hamar kitisztult a tudatosságom. Nehéz elmagyarázni. Csak álltam egy helyben és vártam, hogy mi lesz. Jobban éreztem a testem és a fázist is. Mélyebb lett a fázis. Az asztalon a mobiltelefonom elkezdett magától nagyon élénk színekben játszani. Ki akartam menni az ablakon, de nem sikerült.
Harmadik kísérlet: Könnyedén beléptem újra, és megint be akartam venni a tablettát. Az előbb meglehetősen jó érzés volt, érezni akartam újra. Kerestem a zsebemben, de nem találtam. Végül úgy döntöttem semmi értelme a keresésnek, inkább a kezembe teremtettem meg a pirulát, a saját szemem láttára. Miután bevettem, megint hasonlóan jó érzés volt, csak erőteljesebb. Erős lett a fázis és kiélesedett. Az utcán álltam és nem tudtam mit kezdjek ezzel a helyzettel. Harcolni akartam egy fickóval, aki először megijedt, de aztán az elmémmel maradásra bírtam. Végül nem harcoltunk, nem láttam értelmét. Aztán megjelent Michael R., és elkezdtünk versenyt futni. Mindig egy lépéssel előttem volt, és egyszer csak azt mondta, hogy ne a fázis környezetre koncentráljak, hanem saját magamra. Ezt megértettem, amitől azonnal felgyorsultam és lehagytam könnyedén. Egy üres rétre értem, és találkozni akartam valakivel, akivel régóta szeretnék. Meg is jelent, de túl távol volt tőlem. Aztán homályosabb lett, mintha csak a fejemben lenne, és onnan vetülne ki a fázis térbe. Végül ezt is meguntam és repülni akartam. Ébredés után azonnal újra be akartam kerülni, hogy újra bevehessek egy tablettát, valamiért nagyon jó volt.
A gyakorló lépjen a fázisba, és tépje vagy vágja le az egyik ujját, figyelje meg a fájdalmat, valamint hogy érzi-e a levágott ujjat és tudja-e irányítani.
A régi lakásban vagyok a nappaliban. Ott van Fifi (a kutyám) is, és leginkább azzal múlatom az időt, hogy simogatom. A. behoz egy tálcán egy adag sült húst, aminek B. nagyon megörül. Odamegy, hogy levegyen belőle egy darabot, de aztán észreveszi, hogy ez nem az ő szájíze szerint van elkészítve. Ezen nagyon megsértődik és hisztizni kezd, kimegy a szobából. Én is nézem a húsokat az ágyon ülve és az előbb látott jelenetre gondolok, hogy mégis mi történhetett. Elkezdem számolni az ujjaim, és 7-et számolok. Mivel a múlt éjjel is megettem ugyanezt, de akkor nem lettem tudatos (amit utólag nagyon felróttam magamnak), most azonnal azzá válok, gyorsan felállok és bemegyek a szobámba. A. utánam akár jönni, de kicsukom. Egyedül akarok lenni, mert tudom, hogy ez a feladat nekem elég megterhelő. Valójában már többször eszembe jutott a fázisban, de sohasem tudtam levágni az ujjam. Egyszerűen képtelen voltam megtenni. És ez most sincs másképp. A kezeimből kijövő energiával újra és újra tárgyakat reptetek, hogy ezzel váljak benne biztossá újra és újra, hogy ez a fázis. Elsőre sikerül megtalálnom vagy 4 fajta kést, de egyszerűen nem bírom levágni az ujjam. Minden nagyon mély és reális, mélyítéssel nem is kell foglalkoznom, gondolom az intenzív undor, hogy le kell vágnom az ujjam, automatikusan mélyít.
Eszembe jut, hogy talán ha elkezdem a jobb kezemmel a bal kezem mutató ujját leszakítani, az elviselhetőbb lesz, bár hosszadalmasabb. El is kezdem húzni, de ahelyett, hogy leszakadna, elkezd nyúlni, mint a tészta és fáj is. Arra gondolok, hogy ez így csak nem lesz jó, mert ha így folytatom, akkor soha az életben nem végzek a feladattal, mégiscsak egy késsel kellene levágni. Újra a késekre nézek, de úgy tűnik, hogy az ízületek miatt ez sem menne túl gyorsan, és félek hogy egy hosszadalmas trancsírozásba torkollna az öncsonkításom, amihez szintén nincs semmi kedvem. Arra gondolok, talán egy recés élű késsel jobban menne és találok is egyet, mégsem tudom ezzel sem megtenni. Elkezdem megint húzni az ujjam, megint elkezd nyúlni és megint fáj. Aztán újra a kés használatán kezdek gondolkodni és ez a kör még megismétlődik párszor, aztán szépen lassan felébredek, de annyira homályos a tudatom, hogy nem bírok egy ciklust sem végig csinálni az indirekt technikákkal, és felébredek teljesen. Az ujjamban ugyanaz a fájó, zsibbadó érzés van, mint a fázisban. Egy adott ponton fáj, a kézfejem felöli ujjperc közepe, a fázisban ez a rész vékonyodott el, amikor húztam.
Még most is érzékeny ha rá gondolok, pedig már vagy negyedóra eltelt. Ha mozgatom az ujjaim, egyértelműen érzem a fájdalmat, ami most már inkább zsibbadás, a többi ujjamhoz viszonyítva. Az érdekes, hogy ébredés után elkezdtem ugyanúgy húzni egy másik ujjamat mint a fázisban, de a valóságban egyáltalán nem úgy fáj. A fázisban egy adott ponton fájt, ahol elvékonyodott, a valóságban viszont az egész ujjam. A fázisban nem is éreztem a másik kezem szorítását az ujjamon, most ez is feltűnt, a fázisban eszembe sem jutott. Számomra egyértelmű, hogy az érzést az agyam hozta létre, egyszerűen ezt a típusú fájdalmat így tartotta reálisnak. Ezzel kapcsolatba nem hiszem, hogy volt konkrét tapasztalata, amiből ki tudott volna indulni. (Sohasem húztam/húzta senki semmilyen testrészemet, azért, hogy leszakítsa.) Az érdekes, hogy ez a modellezett fájdalom megmaradt ébredés után, és még most is érzem kicsit. Persze, a fázisból felébredve a fizikai és mentális érzések is velem maradnak, de a fázisból kiindulva nem emlékszem ilyen intenzívre korábbról.
A gyakorló lépjen a fázisba, és tizenöt másodpercen keresztül tapogassa meg intenzíven a saját testét, miközben megfigyeli, hogy mennyire lett realisztikusabb a fázis tere, és a testérzékelése.
A gyermekkori szobámban vagyok és elkezdem számolni az ujjaimat. Hatot számolok, és ettől rájövök, hogy egy álomban vagyok. Eszembe jut a feladat, és elkezdem tapogatni gyorsan a fejemet, aztán az egész testemet is. Ami feltűnik azonnal, hogy eddig nem éreztem a testemet, csak volt egyfajta testem, de a tapogatás után kezd el igazán a testem érzékelése beindulni, és egy intenzív hő is elkezd keletkezni a dörzsöléstől, de a fázis tér érzékelése nem lesz mélyebb. Azt gondolom ideje valami mást is csinálni. Repülni akarok, elvetve egy másik cselekvési tervemet. Találkozni akartam pár másik emberrel, hogy megkérdezzen tőlük mit gondolnak rólam, de ezt most hirtelen teljesen lényegtelennek érzem. Megpróbálok felemelkedni a szobában, de nem sikerül. Kimegyek a bejárati ajtóhoz, hogy kintről rugaszkodjak el, a szabad ég alatt. Ahogyan kinyitom az ajtót, egy ismeretlen helyen találom magam, egy réten, hatalmas fákkal, gyönyörű az egész.
Egy óriási épület ajtajában vagyok, aminek a bejáratához egy magas lépcsősor visz. Ideális az elrugaszkodásra, és amint megteszem, ki is nézem magamnak a repülés irányát, és arra haladok. Érzem a levegőt magam körül, és arra gondolok, vajon miért ilyen népszerű a repülés a fázisban, és miért élvezem ennyire. Tudom, hogy bármit csinálhatnék, mégis ez az egyszerű folyamat annyira élvezetes számomra, hogy csak erre vágyom. Közben megállok a levegőben és ismét elkezdem tapogatni magam, de az eredmény ugyanaz. Nem mélyül el a fázis. Egy idő után elsötétül minden. Ez igazán remek állapot a mélyítés tesztelésére, ezért újra elkezdem tapogatni a testem, arra vagyok kíváncsi, hogy ettől vajon újra megjelenik-e a tér, mert most még mindig egy sötét helyen vagyok, de nem járok sikerrel. Nagyon szeretnék visszatérni egy teljes értékű fázisba, ezért váltok a szenzomotoros vizualizációra, aztán a kézdörzsölésre. A szenzomotoros vizualizációtól zöld foltok kezdenek el megjelenni, de nem fejlődnek tovább, ezért váltok a kézdörzsölésre, amitől megjelennek homályosan a kezeim, amikkel elkezdek újra tapogatni és kibontakozik egy helyiség.
Két kolléganőm van velem, egy ismeretlen teremben. Valamelyik oktatóról kezdenek el beszélni, és az egyikőjük kitessékel az ajtón, hogy ez most nem rám tartozik. Kicsit rosszul esik, de igazából nem érdekel a pletyka, megint repülni akarok. Ugyanannak az épületnek az ajtajához jutok ahonnan először próbálkoztam, és most kicsit nehezebben megy a repülés, de azért sikerül. Látok a levegőben egy egyszarvút (szárnyak nélkül) repülni, és arra gondolok, hogy milyen menő lenne ráülni és vele együtt repülni, ezért próbálom utolérni, de nagyon hamar szem elől tévesztem. A fázis pedig megint elkezd elsötétülni. Igyekszem mindent alaposan fejben tartani, és a lényeg, hogy nekem nem mélyítette el a fázisomat a testen tapogatása, de a testemet sokkal intenzívebben érzékeltem tőle.
A gyakorló lépjen a fázisba, egyen valamit és érezze, hogy jóllakott. A fázisból kilépve ellenőrizze, hogy megmaradt-e vele a jóllakottság érzése.
Egyszer csak kikelek az ágyból, a régi lakásban vagyok. Elindulok az utcán, de még sötét van, és fura érzés vesz erőt rajtam. Az emberek körülöttem túl harsányak az utcán, nem akarok a közelükben lenni. Furcsállom, hogy az öltönyöm van rajtam, hiszen nem abban aludtam el, és nem is emlékszem, hogy miután felkeltem, felöltöztem volna. A szemmaszk a szememen van, és fura, hogy az egyik szememre mégis látok, átlátok rajta. Ekkor jövök rá, hogy ez a fázis. Tapogatom a szemem, és rájövök, hogy tényleg ott a maszk, de átlátok rajta, csak a bal szememmel nem. Elhatározom, hogy azzal is látni akarok, ezért megteremtem a látásom, de kicsit tartok tőle, hogy felébredek közben. Szerencsére ez nem történik meg, sikerül teljesen bent maradnom. Fel akarok repülni, de nem járok sikerrel. Eszembe jut, hogy ennem kell valamit, ezért gyorsan a konyhába teleportálom magam. Kinyitom a hűtőt, de nincs benne semmi olyasmi, amit szívesen megennék, viszont az előbb láttam az asztalon egy pizzát. Gondolom az is jó lesz, és szeretem is, úgyhogy odamegyek megenni. Előtte még megtapogatom a konyhabútort, hogy fenntartsak. Mire odaérek a pizzához, addigra az már nem is pizza, hanem virslik egy kupacban, amikre sajt van olvasztva. Elkezdem enni, és közben bejön a konyhába A. Azt mondja, hogy nincs rendben az étkezésem és rendbe kellene rakni, amivel egyet is értek, a fázisban is, meg a valóságban is. De félre tolom A.-t, mert az ételre akarok koncentrálni. Nem érzek semmi különöset, lenyelem a falatokat és érzem a gyomromat, azt érzem üres és éhes vagyok továbbra is. Próbálok még jobban koncentrálni, de ezen kívül nem érzek mást, aztán szép lassan felébresztem magam, de a valóságban is inkább csak üresnek és éhesek érzem a gyomrom, a virslit nem érzem benne.
Az Útmutató az alváshoz a Netflix saját készítésű, 7 részes minisorozata, részenként átlagosan 16 perc játékidővel. A készítők igyekeztek tisztázni a nézővel az alvás alapvető fogalmait, olykor érdekes információkkal és kutatási eredménnyel vegyítve. Mindeközben a széria címéhez hűen, néhány hasznos tanáccsal látja el az embert a könnyű alvás érdekében, illetve minden rész végén található egy alvást segítő meditáció is. Mindez olyan érzelemvilágú és színösszetételű animációval van vegyítve, amely már önmagában is álmosító hatású lehet, ezért a megtekintés olyankor is ajánlott, amikor az embernek nem jön álom a szemére, sőt. Talán ilyenkor lehet a leginkább kamatoztatni a sorozatban rejlő lehetőségeket.
Első rész: Hogyan aludjunk jobban? – 15 perc
Az első részben megismerhetünk pár alapvető tudnivalót az alvásról, a készítők pedig igyekeznek eloszlatni néhány általánosan elterjedt tévképzetet is, így például azt, hogy mindenkinek minden egyes éjszaka 8 órát kellene aludnia. Kiderül, hogy a 7-9 órányi alvás egészséges, és ezen az intervallumon belül az egyéni alkattól, körülményektől, életkortól függően változhat az alvásigény. (Természetesen ez sem minden esetben helytálló, elegendő a babák magas alvásigényére gondolni, de a sorozat természetesen nem megy bele ennyire mélyen a részletekbe.)
Megtudjuk azt is, hogy nem csupán a túl kevés alvás ellen érdemes tenni, a túl sok alvás szintén hordoz magában veszélyeket. A rendszeres, kilenc óra feletti alvás megnövelheti a cukor- és szívbetegség, valamint egyéb rendellenességek kialakulásának kockázatát. Viszont az is igaz, hogy a számolgatásnál sokkal fontosabb szervezetünk igényeit és jelzéseit szem előtt tartanunk. Mindenesetre, amikor az alvás és ébrenlét ütemezése hétről-hétre változik (három műszak), az gondokat okozhat, hiába lehet egy-két rosszabb alvásminőséggel töltött éjszakát korrigálni a következő éjszakai alvás során. A legfontosabb amit ezzel kapcsolatban érdemes fejben tartani, hogy súlyos egészségügyi problémák léphetnek fel, ha a megfelelő mértékű alvás hiányzik az életünkből.
Hogyan lehet könnyebben aludni? Például úgy, hogy nem végzünk intenzív testedzést egy órával a lefekvés előtt, bár a könnyedebb edzés azért belefér. De mi a helyzet az elalvás előtti alkoholfogyasztással? Nos, a szervezet óránként bont le egy italnyi alkoholt, ami azt jelenti, hogy elalvás előtt két órával már nem érdemes inni.
A koffeinfogyasztással kapcsolatban a sorozatból kiderül, hogy a napi 2-3 csésze kávé vagy tea nem befolyásolja az alvás minőségét, de mindenképpen érdemes ezek fogyasztását délután öt óra előttire ütemezni. Ha valaki szeretne jobban aludni, akkor érdemes megtanulnia meditálni, a sorozat készítői leginkább a mindfulness-t javasolják. Ennek megkönnyítése érdekében az epizód végén a narrátor végigvezeti a nézőt egy meditáción, és mivel szerencsére szinkronosan is nézhető a sorozat, így azok is végig tudják csinálni, akik nem beszélnek angolul (vagy franciául, németül, esetleg románul). A meditáció egyébként légzésmeditációval indul, van benne vizualizációs gyakorlat, a végén pedig visszafelé kell benne számolni.
Második rész: Alvó mód be – 12 perc
Az ipari forradalom és a világítás elterjedése előtt az évszakok határozták meg, hogy mennyit aludtunk. Jelenleg viszont már nemcsak a lámpák fénye nehezíti meg az elalvást, mivel kütyüinket mindenhová magunkkal visszük, legrosszabb esetben még az ágyunkba is, ami komolyan befolyásolhatja az alvásminőséget. Régen az ébrenlét szabályozásáért felelős kék fények csak a Napból voltak elérhetőek számunkra, azonban manapság ezek folyamatosan jelen vannak életünkben, ami jelentős hatást gyakorol cirkadián ritmusunkra, teljesen felborítva azt. Ugyanis a melatonin termelése a kevesebb fénynek köszönhetően indul be, márpedig a melatonin egyre erősödő jelenléte miatt érezzük magunkat fáradtnak és szeretnénk elaludni.
Szóval normális esetben a melatonin termelése megemelkedik a szervezetben néhány órával az elalvás előtt, a küytükből jövő fény pedig ezt gátolja. Akik elalvás előtt használják kék fényt kibocsájtó eszközeiket, azoknak ziláltabb az alvásritmusa, rövidebbek a REM szakaszai. Éppen ezért tanácsos inkább egy könyvet olvasni lefekvés előtt. A probléma mérséklésében segíthet az is, ha bekapcsoljuk a telefonon/tableten az éjszakai módot, ami által kevesebb fény éri szervezetünket. A legjobb azonban, ha egészséges szokásokat alakítunk ki életünkben, és visszaszorítjuk ezen eszközök használatát. A közösségi média például fokozza a dopamin jelenlétét a szervezetben, ami szintén gátolja az alvást. A legjobb, ha estére bekapcsoljuk a ne zavarj, illetve a repülőgép üzemmódot a telefonon. A második rész végén szintén egy meditácó hallható, amelyben a légzésre kell koncentrálni, később pedig vissza kell emlékezni a napunkra.
Harmadik rész: Az álmok különös világa – 14 perc
Ebből a részből többek között megtudhatjuk, hogy az alvás REM szakaszaiban emelkedik a pulzusunk és a vérnyomásunk, a szemeink gyorsan mozognak, a légzésünk pedig szaporábbá válik. Érdekes és hasznos adat a tudatosan álmodni vágyók számára, hogy egy 8 órás alvási periódus során akár két órán keresztül is lehetünk REM szakaszban, tehát két órán keresztül lehetnek élénkebb álmaink. Ebben az állapotban kikapcsol a homloklebeny, agyunknak az a területe, amely a logikus gondolkodásért felelős. Ezért nem kérdőjelezzük meg hogy álmodunk, legalábbis az esetek döntő többségében, ami alól a gyakorlott tudatos álmodók természetesen kivételt jelentenek. Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy a rutinos fázisozók (tudatos álmodással / testen kívüli élmény gyakorlatával foglalkozók) agya másképpen reagál bizonyos szituációkban. Jó tudni azt is, hogy álmodás közben az agyhullámok hasonlóak a nappaliakhoz, az agy viszont megbénítja a kar és lábizmokat.
A mikroébredések során aktiválódnak az emlékek kialakításáért felelős agyterületek, amiből az következik, hogy akinek sok mikroébredése van, jobban emlékszik az álmaira is. De vajon tudjuk-e irányítani álmainkat? Deidre Barret álominkubációra folytatott kísérlete is azt mutatja, hogy igen. A Harvard-on végzett kutatásai során a résztvevőket arra kérte, hogy álmukban oldjanak meg egy feladatot. Miután hét éjszakán keresztül folytatták a kísérletet, a harvardi hallgatók közel fele azt vallotta, hogy a feladatról álmodott, és többségük beszámolója szerint ezek olyan álmok voltak, amelyek magukban hordozták a választ.
És mi a helyzet az olyan súlyos rémálmokkal, amelyek megzavarják pihentető alvásunkat? A pszichológusok szerint ebben az esetben a képzeletbeli ismétlés lehet segítségünkre. Ennek lényege, hogy napközben sokszor felidézzük a rémálmot, de egy pozitív végkimenetelt társítunk hozzá.
Szerencsére a sorozat készítő voltak annyira alaposak, hogy ebben az álmokról szóló részben megemlítik a fázist is, a tudatos álmodás vonatkozásában. Az epizódban megjegyzik azt is, hogy átlagosan, havonta a felnőttek negyede él át tudatos álmot. Pozitív korrelációt fedeztek fel a rendszeres meditáció és a tudatos álmodás között. Néhány kutató szerint a tudatos álmodók kevésbe hajlamosak a szorongásra, kreatívabbak és motoros készségeiket is fejlesztik. Természtesen a harmadik rész is meditációval zárul.
Negyedikrész: Stresszkezelés – 19 perc
Létezik egy alapvető kérdés azoknál, akik nem tudnak jól aludni a stressz miatt: Miért tűnik a stressz erősebbnek az álmosságnál? Az alváshoz sajnos nincs semmilyen kapcsolónk, amit ha megnyomunk, már alszunk is. Ehelyett a jó alváshoz a test és az elme egészséges egyensúlya szükséges, ami ha meg van, akkor energikusak és kipihentek vagyunk, viszont ha nincs, akkor stresszesnek érezzük magunkat.
Hogy ez jobban érthetővé váljon, képzeljük el, hogy az alvást és az ébrenlétet egy mérleg két különböző serpenyőbe helyezzük. Amikor az egyik túlsúlyban van, akkor a másik kevésbé tud érvényesülni.
Amikor az ágyban fekve a pénzügyek, a munkahelyi problémák, és a kapcsolataink miatt kezdünk el aggódni, akkor tulajdonképpen azt üzenjük az agyunknak, hogy baj van, vészhelyzet, amit meg kell oldani. Emiatt nő bennünk a stressz, ami: “üss vagy fuss” reakciót vált ki agyunkban, ami azt jelenti, hogy a szervezet elsősorban a veszély elhárítására törekszik. Ennek következtében kortizol, adrenalin, és más stresszhormok szabadulnak fel a testben, ami fokozza a vérkeringést és a szívverést, ezáltal pedig magas éberségi szintet okoz. Ennek a folyamatnak a kialakulása elkerülhetetlen volt az evolúció során, veszély esetén muszáj ébernek lennünk. (Igaz, hogy a hétköznapok során másfajta stresszel találkozunk, de ettől függetlenül ez a fajta stressz ugyanúgy nem enged aludni.)
Ezekhez a körülményekhez más fajok máshogyan alkalmazkodtak, a delfinek és a bálnák például képesek nyitott szemmel aludni, ami azt jelenti, hogy agyuk egyik része alszik, míg a másik része éber. A kacsák csoportjának szélén lévő egyedek is így alszanak. Nálunk, embereknél is hasonló jelenség játszódik le, amikor ismeretlen helyen alszunk, ugyanis ilyenkor agyunk egy része nem alszik olyan mélyen, amíg meg nem szokjuk az új helyet.
Mit tehetsz a stressz csökkentése érdekében?
Töltsd az időd egy részét a természetben (ez csökkenti a kortizol nevű stresszhormont, és javítja az érzelmi állapotodat);
végezz egészséges testmozgást (ennek eredménye a stresszt csökkenése, és a könnyedebb elalvás);
rakd rendbe a hálószobádat;
ha így sem sikerül elaludni, menj át a másik szobába, ahol olvass vagy hallgass zenét félhomályban, kezdj el mélyen lélegezni: ez megnyugtatja az idegrendszert;
a napközbeni mindfulness meditáció az egyik legjobb módszer stressz ellen, általa megtanulod ellazítani a testedet és egyensúlyba hozhatod az ébrenlét – álmosság mérlegét.
Ötödik rész: Minden, amit az altatókról tudni kell – 19 perc
Ebben a részben az altatókról tudhatunk meg néhány alapvető és nélkülözhetetlen információt, érdekességet. Például azt, hogy egy brit kutatás szerint az alvásminőség fontosabb a boldogsághoz, mint az, hogy mennyi pénzt keres az ember, ez pedig megmagyarázza az altatók iránti nagy keresletet. Az altatók ugyanis gyors megoldást kínálnak a rossz minőségű alvás égető problémájára. De valóban olyan jók? Mik az előnyei és a hátrányai az altatóknak, illetve mi a hosszú távú hatásuk?
Amit az altatók kínálnak:
Tizenöt percen belüli elalvást;
azt, hogy általuk átalszod az éjszakát;
és kipihenten, frissen ébredsz.
Az amerikai járványügyi központ felmérése szerint az amerikaiak harmada rendszeresen rosszul alszik, vagy nem eleget. Ennek következtében ezeknél az embereknél megnő az elhízás, magas vérnyomás és a szívbetegség kockázata. Mindezek elkerülése érdekében egyre többen szednek altatót, a gyors megoldás reményében.
Amerikaiak milliói szednek valamilyen alvást javító szert, ami azt jelenti, hogy ez egy több milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát. Ezek olyan erős gyógyszerek, amelyek a véráramba kerülve elárasztják az agyat kémiai üzenetekkel: „Fáradt vagy, nagyon.” Ezek a szerek egyszerűen becsapják az agyat, ráadásul több kutatás is bebizonyította, hogy hosszú távon eredménytelenek. Használatuk következtében felületessé válnak a REM szakaszok, vagy azok akár teljesen ki is maradhatnak az alvási ciklusokból, aminek eredményeképpen az ember valójában képtelen kialudni magát. Illetve további veszélyeket hordoz magában, hogy ezek a gyógyszerek függőséget okozhatnak. Egyszerűen arról van szó, hogy gyógyszerekkel akarjuk előállítani azokat az alvást segítő biokémiai folyamatokat, amelyeket a test előtte önmagától állított elő.
A vény nélkül kapható szerek fő hatóanyagai leginkább az antihisztaminok, amelyek agyi vegyületeket blokkolnak, ennek köszönhető az altató hatás, amihez viszont a szervezet hamar hozzászokik, és ezután eredménytelenség tapasztalható.
A gyógynövények piaca sok egyéb megoldást kínál, például melatonint, ami segít az időeltolódás okozta kellemetlenségek áthidalásában (jetlag).
Ide sorolható még a macskagyökér, a kava-kava (mámorbors), és például a CBD (bár kenderben található, de nem pszichoaktív molekula). Ezeknek a piaca meglehetősen szabályozatlan, ráadásul nappal kábaságot, émelygést okozhatnak, az idő előrehaladtával pedig csökkenhet a hatásuk. Logikus a kérdés, hogy mindezek tudatában egyáltalán van-e értelme használni ezeket?
Súlyos inszominia esetén mindenképpen ajánlott szomnológus tanácsát kérni. Alkalmi álmatlanság esetén viszont segíthetnek a különböző meditációk, mint például a mindfullness, ami csökkenti a pulzust, aktivizálja a paraszimpatikus idegrendszert, lassítja a légzést, de természetesen nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.
Hatodik rész: Egy ágyban az álmatlansággal – 19 perc
Ez a rész az inszomniáról szól, arról, hogy az hogyan hat a testünkre, elménkre és a mindennapjainkra. Kik szenvednek inszomniában? Azok, akik nem tudnak elaludni; túl korán ébrednek fel; álmosak, de mégis úgy érzik, hogy folyton pörögnek. Az inszomnia leegyszerűsítve, végsősoron kialvatlanságot jelent. Azt viszont fontos fejben tartanunk, hogy egyénenként változik, ki mit tart jó alvásnak és mitől érzi jó magát.
Az átmeneti inszonmia pár naptól pár hétig tarthat, a felnőtt lakosság körülbelül harmada szenved benne. Okai lehetnek a mindennapos stressz, közeli hozzátartozó halála, betegség, szorongás, depresszió, öröklött hajlam.
A Washington University in St. Louis Orvostudományi Karának kutatói azt kutatták, hogy van-e köze az álmatlanságnak a génekhez. A kutatást legyek vizsgálatával kezdték. Egy egészséges légy 12 órát alszik naponta. Ezt az alvásigényt szelektáltan szaporítva a legyeket, lecsökkentették egy órára, így sikerrel azonosították a legyek alvását szabályozó géneket.
Ezek a fáradt legyek nehezen tartják meg az egyensúlyukat, túlsúlyosak és nehezen tanulnak. Később a tudósok embereknél is azonosítottak olyan géneket, amelyek hajlamosabbá tesznek az inszomniára, de ahhoz, hogy kóros állapot alakuljon ki, más is szükséges, mint például a stressz. A stresszkezelési módszereken márpedig szerencsére lehet változtatni. A stressz egyik elsődleges forrása az inszomniásoknál, hogy nem tudnak elaludni, amivel aktiválják a már említett „üss vagy fuss” rendszert, amitől még éberebbek lesznek.
Az esetenkénti álmatlansági hullámok kezelésének módszere:
türelmesnek kell lenni;
csak akkor szabad lefeküdni, ha valóban álmosak vagyunk, hogy az agy újra szabályozhassa az alvást.
Ha éjszaka felébredsz, és nem tudsz aludni:
kelj fel és csendesen foglald le magad;
vizualizálj (képzelj el valamit, amitől megnyugszol);
hallgass lágy zenét, ez csökkenti a stresszhormon, a kortizol szintjét;
végezz mély légzési gyakorlatokat;
érdemes napközbeni mindfullness gyakorlatot végezni.
Hetedik rész: A tökéletes alvásritmus – 20 perc
Mindenkinek máskor van az optimális lefekvési ideje, és mindenkinél más az ideális alvással töltött idő hossza. Az éjszakai bagoly típusú emberek szeretnek sokáig fent maradni, míg a pacsirta típusúak korán reggel a legaktívabbak. Mindenkinek a saját biológiai órája szabályozza, hogy mikor alszik, és mikor van ébren. A melatoninhormon növekvő szintje készteti alvásra a szervezetet, amely a sötétség beálltával kezd emelkedni. Tehát a sötétség megjelenése ideális esetben segíti az elalvást, a reggeli fények beköszöntével pedig a melatoninszint csökkeni kezd.
Michel Siffre egy francia tudós volt, aki 1962-ben elhatározta, hogy kideríti, valóban a napfény szabályozza-e az alvást. Ehhez elvonult egy barlangba óra és naptár nélkül, és amikor 60 nappal később szóltak neki, hogy vége a kísérletnek, Michel azt hitte még csak a felénél jár. Kiderült, hogy mivel a fény hiányában szervezete nem tudta érzékelni a napszakokat, nem volt képes érzékelni az idő múlását sem, és ennek az érzékelésnek a hiánya zavart okozott az alvás – ébrenlét ritmusban. A barlangban tartózkodás eredményekképpen Michel-nek torzult az időérzéke. Ez a kísérlet is egyértelműen bizonyítja, hogy életünk és alvási ritmusunk szorosan kötődik a Naphoz.
Az elektromosság felfedezése előtt az emberek javarészt napnyugtakor mentek aludni. Néhány kutató szerint két fázisban aludtak, ami azt jelenti, hogy miután lefeküdtek, néhány óra elteltével felkeltek, ébren voltak egy ideig, aztán újra visszaaludtak és reggelig aludtak tovább.
Sokan azok közül akik megengedhetik maguknak, nap közben is ledőlnek aludni egy kicsit. Néhányan azt tapasztalták, hogy a szervezet az ébrenléti idő felénél takarék üzemmódra kapcsol. Ha ez a napközbeni szundikálás max. 30 perc, akkor nem káros és nem zavarja az éjszakai alvás ritmusát.
Dr. Jason Ong – Northwestern Egyetem alváskutatója pár tippje alváshoz:
lefekvés előtt 1-2 órával már csak lágy fény legyen a szobában, a melatonin termelés miatt;
reggel be kell engedni egy kis napfényt a szobába;
az állandó ébredési idő fontosabb, mint az állandó lefekvési idő;
nem szabad görcsölni az alváson, azon, hogy hogyan és hány órát kellene aludni.
Mivel kevés sorozat hozza kapcsolatba történetét tudatos álmokkal és testen kívüli élményekkel, ezért mindenképpen izgalmas, amikor felbukkan egy olyan széria a láthatáron, ami a fázist választja cselekménye hátteréül. Azt természetesen már megszokhattuk más alkotások kapcsán, hogy ezeknek a történeteknek általában többé-kevésbé csak laza kapcsolódási pontjaik vannak a valósággal, ezért nem is érdemes hozzájuk ebből a szempontból komoly elvárásokkal közelíteni. Ha viszont ezzel tisztában vagyunk, és úgy nézzük ezeket a filmeket, hogy közben az egyetlen célunk a szórakozás, akkor nem fenyeget a veszély, hogy illúziókba ringatjuk magunkat, vagy csalódottá válunk a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) elbulvárosítása miatt. Ha ezt fejben tartjuk, a Ne higgy a szemének izgalmas szórakozásnak ígérkezhet.
A Ne higgy a szemének sztoriját Sarah Pinborough írónőnek köszönhetjük, aki először könyv formájában tárta a világ elé nem mindennapi történetét, később pedig e könyv alapján készítette el a Netflix a hatrészes, egyenként 46 – 50 perces minisorozatát.
Ha röviden és tömören szeretnénk fogalmazni arról, hogy mire számíthat az, aki elkezdi nézni a sorozatot, akkor annyit mondhatnánk: valami betegre. Persze ez nem azt jelenti, hogy a megbotránkoztatás az egyedüli célja. A Ne higgy a szemének inkább cselekményének és végkifejletének köszönheti azt, aminek hatására néhány néző a sorozat végére azt érezheti, hogy ez azért kicsit sok volt. Másoknál pont az ellenkező hatást érheti el, ami szintén nem véletlen: tényleg egészen egyedire sikerült mind a hangulat, mind maga a történet, aminek természetesen számunkra a fázissal való kapcsolata adja a krémjét.
„Csipkedem magam, mint egy őrült. Hülyének érzem magam.”
Ha kicsit mélyebbre akarunk menni ennek megértésében, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a Ne higgy a szemének olyan különböző műfajokat kever egészen egyedi módon, amihez még a sokat látott nézők sem igazán vannak hozzászokva. Az epizódok nézése közben az embernek néhol az a benyomása, hogy a Netflix le akar nyomni egy brazil szappanoperák mintájára készített valamit a torkán. Ugyanakkor a sorozat ezeket az elemeket éppen csak annyira és éppen csak úgy használja, hogy amikor az már túl menne a tűréshatáron, elkezdi csepegtetni a természetfelettit (már amennyiben a fázist nevezhetjük természetfelettinek) és a misztikumot, amit mesterien átitat thriller elemekkel. Azt is mondhatjuk, hogy a Ne higgy a szemének egyesíti és keveri a természetfeletti-, pszichológiai thrillerek feszültségét és baljós hangulatát a szappanoperákra jellemző szerelmi háromszögekkel és függőségi viszonyokkal.
„Akarnod kell a változást!”
Olyan filmek szájízét idézi fel a nézőben a Netflix alkotócsapata a Ne higgy a szemének segítségével, mint például a Holtodiglan és A homok titkai, de jut egy csipetnyi A szürke ötven árnyalatából is. Ha pedig tudatos álmodás, akkor természetesen legtöbbeknek azEredet fog eszébe jutni a sorozat láttán, de meg kell említenünk az Álomküzdőket is, a testen kívüli élményekkel kapcsolatban pedig azAstral-t. Egészen elképesztő, hogy ennyi különböző témájú és hangulatú filmre emlékezteti az embert a sorozat, egy dolog azonban biztos. Ha ezeket szeretnénk szándékosan összegyúrni, akkor aligha végezhetne bárki jobb munkát, mint Sarah és a Netflix. Amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy a feszültségkeltést és fenntartást mesterien használja az író, aminek köszönhetően aki rákap a sorozat ízére, aligha tudja megállni, hogy kikapcsolja mielőtt a hat rész végére ér.
„Örökké rémálmokkal akarsz küzdeni?”
Előzetes információk nélkül szinte lehetetlen kitalálni a végkifejletet, és hogy ki mivé válik a sorozat végére. Emiatt is annyira lebilincselő a történet, képes teljesen behúzni a nézőt, aki folyamatosan csak kapkodja a fejét és próbálja kitalálni, hogy ki lehet az igazi áldozat és valójában ki a minden szálat mozgató pszichopata. A lezárás pedig hagy maga után egy enyhe gyomorgörcsöt az emberben, amitől kellemetlenül érzi magát, ugyanakkor megéli, hogy végre valamitől leesett az álla és sikerült valami nem mindennapi filmélménnyel gazdagodnia. Persze mindettől függetlenül kétségtelen, hogy nem fogja elnyerni mindenkinek a tetszését.
Szándékosan nem fogjuk kivesézni a történet cselekményét, és nem kezdjük el a realitástartalmát elemezni, hiszen ezzel tönkretennénk az élvezhetőséget, márpedig a Ne higgy a szemének nem akar mást, csak szórakoztatni. Sarah valami izgalmasat és egyedit akart alkotni, amitől felfigyelnek írói tehetségére, ezt pedig sikeresen abszolválta. Ugyanakkor a sorozat egy szélesebb nézőközönséghez fogja eljuttatni a tudatos álmok és a testen kívüli élmények jelenségét, olyanokhoz is, akik egyébként nem feltétlenül filozofálnának ezeken a témákon, így viszont elkerülhetetlenül látóterükbe kerül a fázis.
„Meg kell tanulnod irányítani az álmaid.”
Hogy ennek hatása mekkora lesz, azt előre nehéz megmondani, de jelenleg az látható, hogy mind a könyv, mind a sorozat nagy népszerűségnek örvend. Az más kérdés, hogy a hiszékeny és rutintalan nézők mennyire fognak irreális elvárásokat táplálni a sorozat megtekintése után a fázissal kapcsolatban, már csak azért is, mert még a tapasztalt gyakorlók előtt is rendszeresen felbukkannak új kérdések, amelyek megválaszolása további kutatások eredményeitől függ.
„Az alvás mást jelent számomra.”
Összességében a Ne higgy a szemének bátran ajánlható olyanok számára, aki szeretik a váratlan fordulatokban bővelkedő természetfeletti/pszichológiai thrillert, a beteges szerelmi szálakat és háromszögeket, és érdekli őket a tudatos álmodás és testen kívüli élmény. Azok viszont, akik valami olyasmit keresnek, ami releváns a fázissal, de azért kissé szórakoztató formában van tálalva, inkább egyelőre ne kezdjenek bele a sorozatba.
A tudatos álmodás titkai című könyv szerzője Kristen LaMarca, aki klinikai pszichológus, részt vesz a Lucidity Institute programjaiban, bizonyos projektekben együtt dolgozik Stephen LaBerge-gel, és nagy tapasztalattal rendelkezik a tudatos álmodás és az alvási rendellenességek terén. Szakterülete a rémálmok-, és a stressz kezelésére alkalmazott tudatos álmodás terápia. Művében igyekszik az alapoktól kiindulva felépíteni egy megbízhatóan használható gyakorlatsort, ami a kezdőknek nagyon hasznos, de még a tapasztaltabbak is találhatnak benne újdonságot.
A könyv megjelenése igényes és modern, letisztult, mégsem unalmas. A borító karton, de ennek ellenére nem tűnik sérülékenynek, egy kissé óvatos bánásmód mellett élvezhetően olvasható. A mű jól tagolt, egységes, néhány sematikus ábrával és összefoglaló táblázattal színesítve. Tulajdonképpen jó érzés kézbe venni a könyvet. Persze nyilván a belbecs az, ami igazán fontos, ezért fordítsuk figyelmünk nagy részét erre.
Az írás hat fejezetre tagolódik. Az első fejezetben szó van a tudatos álmodás fogalmáról, az élmény előnyeiről és néhány felhasználási területről. Ezen túlmenően szóba kerül a Tibeti álomjóga, és a tudatos álmodás gyakorlóinak különböző fejlettségi szintjei. Bemutatja a téma fő tudományos úttörőit, és az álomtudományról is ír.
„Az álomértelmezés nem ugyanaz, mint a tudatos álmodás, és nem is követelménye a lucid álomnak.”
A második fejezetben Kristen igyekszik bevezetni az olvasót a tudatos álmodásba. Leírja az alvás fázisait, az alvási paralízis jelenségét, tanácsokat ad az alváshigiénia rendbetételére, az álomfelidézésre és az álomnapló vezetésére is. Beszél az előre megtervezett tudatos álmok szerepéről, és arról, hogy ennek ellenére érdemes lehet időnként teret adni a cselekmény spontán alakulásának is.
„Néhány tudatos álmom teljesen megváltoztatta az önmagamról, illetve a valóságról alkotott elképzeléseimet.”
A könyv harmadik fejezetében az író elkezdi megosztani azoknak a konkrét teendőknek egy részét, amelyek előbb-utóbb a tudatos álmodás megtapasztalásához vezetnek. Szóba kerülnek az álomjelzők, az azonosításuk, a felismerésük és a kategorizálásuk. Ehhez mellékletként kapunk egy sematikus táblázatot, amelyhez hasonlóval más magyar nyelvre fordított szakirodalomban nem találkozhatunk. Ez egy kissé más megközelítése a valóságtesztek kategorizálásának, mint amit eddig megszokhattunk. Elgondolkodtató és minden bizonnyal hasznos lehet a gyakorlatba ültetni, mindazonáltal nem nélkülözhetetlen.
Ezután a MILD technika leírása következik, meglehetősen részletesen és közérthetően. Ez az ismertető is kissé eltér a máshol olvashatóaktól, ugyanakkor ez is inkább előnyére válik a műnek, semmint hátrányára.
„…az agyunk alkotta világmodell éppolyan képlékeny lehet, mint amikor tudatosan álmodunk.”
Csupán néhány kérdéses rész található a könyvben, ezek legsúlyosabbja a Galantamin gyógyszer ajánlása, mint a tudatos álmodást elősegítő eszköz. Mindannyian, akik tudatos álmodás technikákat gyakorolnak, tudják, hogy a sikeresség nagymértékben a memória működésével van összefüggésben. Stephen LaBerge kutatásai alapján éppen ebben tud segíteni a Galantamin, ami:
„… egy elbutulás (demencia) elleni gyógyszer, ami az enyhe és mérsékelt súlyosságú, Alzheimer típusú demencia (Alzheimer kór) kezelésére szolgál. Ez egy betegség, amely megváltoztatja az agy működését.
A tünetek közé tartozik a fokozódó memóriazavar, a zavartság, és a viselkedés megváltozása. Ennek eredményeképpen egyre nehezebbé válik a normális napi tevékenységek végzése.
Úgy gondolják, hogy ezek a tünetek az agysejtek közötti információ átvitelért felelős vegyület, az acetilkolin hiányával kapcsolatosak. A Galantamin Orion növeli az acetilkolin mennyiségét az agyban, és így javíthatja a betegség tüneteit.”
A gyógyszert azért is ajánlja Kristen, mert szerinte káros mellékhatásainak kockázata alacsony. Ugyanakkor megemlíti, hogy néhányak szervezetére mégis kiemelten káros lehet, mint például a szívproblémákkal küzdők esetében. Mindenki döntse el maga, hogy szeretné-e a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatások megjelenését kockáztatni, ráadásul úgy, hogy a kísérletek során bebizonyosodott: azoknál az alanyoknál is emelkedett a tudatos álmok száma, akik nem szedtek Galantamint, „csupán” a gyakorlatokat végezték.
A fejezet fennmaradó részében a WILD technikát ismerteti a szerző, hasonló részletességgel és igényességgel, ahogy azt korábban megszokhattuk.
„A lucid álmodás teljesen természetes és biztonságos tudatállapot.”
A negyedik fejezetben elérkezünk odáig, ahol már a tudatos álomban végrehajtható néhány cselekvés kerül bemutatásra. Ilyenek például a stabilitás előidézését szolgáló teendők, az irányítás, a pozitív érzelmek erősítése, a szex, a problémamegoldás és a rémálmok megszüntetése, amihez szintén egy jól áttekinthető táblázatot kapunk segítségül. A teljesség igénye nélkül továbbá szóba kerül az önintegráció, az archetípusok, a gyógyító álmok és a spirituális ébredés. A fejezet végén említésre kerülnek a testen kívüli élmények is, amiből nem szabad minden kétséget kizáró következtetéseket levonni. Érdemes mindenkinek a saját „bőrén” keresztül szerzett nagyszámú tapasztalatok után levonni a konklúziót.
„Nem számít, hol tartunk éppen a fejlődésben tudatos álmodóként, mindig lehet többet tanulni…”
Az ötödik fejezet az eddig megszerzett gyakorlati tudás elmélyítésére szolgál, ehhez kapunk napló sablont, táblázatokat, bemutatásra kerül az álominkubálás, és valamelyest a mindfullness.
A hatodik fejezet szintén hiánypótló a többi szakirodalommal összehasonítva. Ebben összefoglalja Kristen az eddig tanultakat, és segít felállítani egy gyakorlati rendszert.
Összességében a könyvet jó érzés kézbe venni és olvasni, bátran ajánlható a tudatos álmodás iránt érdeklődőknek. Ha valaki kezdő, akkor érdemes lehet a lucid álmodással kapcsolatos ismerkedést A tudatos álmodás titkai-val kezdenie, de ahogy korábban már említettük, akár a tapasztaltabbak számára is nyújthat újdonságokat, amelyeket érdemes lehet kipróbálni, vagy legalábbis elgondolkodni rajtuk. Azért helyenként érdemes megkérdőjelezni az író javaslatait, bármennyire is jó szándék által vezéreltek azok. Itt természetesen a Galantamin fogyasztására kell gondolni, aminek a tudatos álmodás elérése érdekében történő szedését semmi esetre sem ajánlom.
