4,194 milliárd forint. Ennyit lehetett nyerni előző hétvégén az ötös lottó sorsoláson, és valaki meg is nyerte. Sokakban felmerül a kérdés. Meg lehet előre álmodni a számokat?

„A 70 éves Pearlie Smith és gyermekei, hitetlenül álltak a tény és a kamerák előtt, miután előléptek a fergeteges USA lottó jackpot igényléséhez. Valerie, a legidősebb lány válaszolt a sajtósok kérdéseire. Elmondta, hogy a megjátszott  számok nem születésnapi vagy családi vonatkozású szerencseszámok voltak, hanem álomban látott lottó nyerőszámok.”

Amikor az ember ilyen, és ehhez hasonló cikkekbe szalad az interneten (néhányan pedig ettől függetlenül is), egy csapásra úgy érzi megvilágosodott, és képes megtenni azt, amire olyan sokan vágyakoznak: hirtelen nagy vagyonra tesz szert, onnantól kezdve pedig mindenre fittyet hányva él, mint Marci Hevesen. Ugyanis ha más megálmodta a lottó számokat, akkor erre egy kis tréningezéssel ő is képes lehet. Az már más kérdés, hogy ha ez így működik, akkor mégis hogyan lehet, hogy ez mégsem egy jól bevált szokás a vagyonosodásra. Sebaj, ezt a logikus kérdést nagystílűen figyelmen kívül hagyva, és gyorsan a szőnyeg alá söpörve megindul a további lehetőségek számbavétele. Ha ugyebár más egy sima álomban képes volt megálmodni  a lottó számokat, akkor egy tudatos álomban, – ahol teljesen öntudatánál van az ember – ez minden bizonnyal gyerekjáték. Egy kicsit tovább kutakodva, idegen nyelvű, eldugott, tudatos álmodással foglalkozó csoportokban és fórumokon ugyan fellelhető pár próbálkozás és ezzel kapcsolatos beszámoló negatív eredményekről, de könnyen lehet, hogy ők valamit elrontottak, ezért érdemes lesz ebbe energiát fektetni. Főként, hogy egy tudatos álommal és egy lottó szelvénnyel milliárdokat kaszálni mindenképpen egy kis rizikófaktorú, ám annál nagyobb nyereséggel kecsegtető befektetés lehet.

„Elképesztő vagyont nyert a lottón egy virginiai férfi, aki a megtippelt számokat álmában látta. Victor Amole a 3, 10, 17, 26, 32 számokkal álmodott, és mikor felébredt, úgy gondolta, tesz velük egy próbát – írta a Huffington Post. Január 13-án jött a sorsolás, és láss csodát: a számok nyertek, a férfi szelvényenként 100 ezer dollárt, azaz összesen 400 ezer dollárt – mintegy 100 millió forintot – tehetett zsebre.”

„Emlékszem, egyszer apukám megálmodta a lottószámokat. Négyre pontosan emlékezett, az ötödikben nem volt biztos. Persze megjátszotta őket, az utolsó számnál pedig kettő közül vacillált, de nem jól döntött, így csak négyesünk lett az ötös lottón – idézte fel gyerekkori emlékét Dobó Kata.”

Bármennyire is érezhető az előző sorokban némi (nem kevés) irónia, azért lássuk be: mivel a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény) nem sokan foglalkoznak, így sok felhasználási terület még nem látott napvilágot. Ennek tudatában pedig tényleg nem ördögtől való gondolat, hogy ezzel akár kísérletezni is lehet, főként,  hogy túl sok veszíteni valója nincs az embernek. (Gondoljunk például az információszerző technikákra, és arra, hogy mennyi kérdés vár megválaszolásra ezzel kapcsolatban.) Legfeljebb a határok kezdenek el körvonalazódni, ami még mindig nem bizonyítja a jelenség használhatatlanságát, csupán a felhasználás irányát változtatja meg. Ezzel a hozzáállással valójában jómagam is meglehetősen sok időt és fázisélményt töltöttem azzal, hogy megpróbáljak olyan információkat szerezni a fázisból, amelyek segítségével jelentős összegeket vándoroltathatok a Szerencsejáték Zrt.-től a saját számlámra. Ebben a blog cikk sorozatban ezekből a tapasztalatokból fogok tízet megosztani. A sorozat végén pedig összegzem az eredményeket, de néhány dolgot előrevetítve azért pár gondolatot fontosnak tarok már most megjegyezni.

„Egy kanadai nő közel 30 éve ugyanazokkal a lottószámokkal játszik, és most megnyerte velük az 5,3 millió kanadai dollárt érő jackpotot.  A kanadai Új-Skóciában élő Olga Beno saját elmondása szerint még régen, 1989 májusában álmodta meg ezeket a számokat, és azóta rendszeresen megjátszotta őket a lottón.”

Az ezzel a témával való kísérletezgetés hihetetlenül erős motivációt jelent, ami számomra megalapozta a fázis állapot eléréséhez szükséges lelkesedést, állhatatosságot és céltudatosságot. Ennek ellenére nyilvánvalóan mindig is világos volt számomra, hogy bármennyire is egyszerűnek és szépnek tűnjön az elmélet, ez mégsem garancia semmire. Éppen ezért tapasztalataimnak csak egy kis részét fordítottam ezekre a kísérletekre, és csak akkor, amikor a nyeremény összege elég motiváló volt számomra, ennek mértéke pedig furcsa módon folyton változott. Hiába, a pénz pszichológiája egy roppant izgalmas téma, de ebbe most ne menjünk bele, mert túl messzire vezetne. A tisztánlátás végett fontos megjegyezni (bármennyire is hihetetlennek tűnik), hogy többen beszámoltak már róla, a fázis, illetve a fázishoz nagyon hasonló módszerek segítségével sikerült feladatokat megoldaniuk, némelyiküknek pedig ezzel nagyobb vagyonra szert tenniük (Elis Howe, Dmitrij Mengyelejev, Dr. Otto Loewi, Friderich August Kekulé, Sarah Breedlove, Larry Page stb.). Akár nagyobbra, mint amennyit ezeken a játékokon nyerni lehet. Természetesen ehhez a fázis ismerete és felhasználása önmagában kevés, de mégis úgy tűnik, hogy néhány ehhez hasonló élmény erős kiindulópont volt többeknek. Amikor nem éppen számok jóslásával kötöttem le energiáim a fázisban, magam is rengeteg tanácsot, választ, biztatást kaptam a fázisból. Kétségtelen, hogy ezek nélkül nem lennék ugyanez az ember, és az OOBE – l i v e – sem létezne.

Szeretnél többet tudni a tudatos álmodásról? Kattints a képre, és töltsd le az e-bookot!

Ízelítőül a következő blogbejegyzéshez, következzen egy rövid kísérletem. Fontos tudni, hogy némelyik ilyen élmény több évre nyúlik vissza, így nyilvánvalóan vannak benne hibák, dilettáns megnyilvánulások és gondolatmenetek. Innen visszatekintve ezeken időnként magam is jókat mosolygok. Ezekre a hibákra azonban mindenképpen szükség volt a továbbfejlődés érdekében.

Ez a próbálkozás még az első néhány élmény közül való. Miért pont egy bankár? Ott és akkor, hirtelen ez jutott az eszembe. (:

„Megint sikerült a fázis. Éjjel nehezen aludtam el az allergia miatt és pisilnem is viszonylag sűrűn kellett. De mondogattam a tudatos álom mantrát. Aztán 4 után, fél 5 körül átjöttem  M. szobájába. Nehezen aludtam el, fájt a torkom, kezdett világosodni. A forgó és az úszó gyakorlatot váltogattam és egyszer csak azt vettem észre, hogy egy uszodában úszok. Olimpikont csináltam magamból, de nem igazán élveztem. Aztán eszembe jutott, hogy mi a tervem. Úgy gondoltam egy bankár tudhatja az Eurojackpot számait, de tévedtem. 50-nél nagyobb számokat mondott és amikor megkérdeztem melyik mezőbe szól a 7 és 8, azt mondta, hogy azt látom a szelvényen. Azt se tudta, hogy két mezős. Sokszor a felébredés határára kerültem, de sikerült addig maradnom, amíg akarok.”

A bejegyzés II. részét ide kattintva tudod elolvasni.

Forrás:
https://www.lotto247.com/hu/lottery-news/article/3/meg%C3%A1lmodott-lott%C3%B3-nyer%C5%91sz%C3%A1mok-hoztak-gazdags%C3%A1got-a-csal%C3%A1dnak-.html
https://virality.hu/2018/02/07/megalmodta-a-lottoszamokat-100-milliot-nyert-a-ferfi
http://www.borsonline.hu/celeb/dobo-kata-tanuljunk-olvasni-a-lelkunkben/83536
http://www.fortunaweb.hu/1_1_milliardot_nyert_a_megalmodott_szamokkal401
Az alvás forradalma – Arianna Huffington