SÖTÉT ANYAG (2016)

SÖTÉT ANYAG (2016)

“Az alkalmazott fizika – a fenébe is, minden természettudomány – a problémamegoldásról szól. De nem lehet az összeset egyszerre megoldani. Mindig lesz egy nagy, globális kérdés: a végcél. De ha az ember rettegni kezd a beláthatatlan méreteitől, akkor nem lesz képes koncentrálni.”

A történelem során a fázist (tudatos álom/testen kívüli élmény) sokan, sokféleképpen igyekeztek megmagyarázni. Ezeket a magyarázatokat leginkább az átélők, vagy a témáról gondolkodók aktuális világnézetei határozták meg. Ennek köszönhető, hogy a testen kívüli élményeket főként ezoterikus és spirituális elméletekkel próbálták alátámasztani, azonban figyelemre méltó, hogy manapság sok materialista is az aktívan gyakorlók táborát gyarapítja. Ebből leszűrhető, hogy ezek az élmények nem kötődnek semmilyen vallásos vagy misztikus meggyőződéshez. Ez egyesek számára érthetetlen, másokat megnyugtat. De még a tudatos álmodás értelmezési metódusát is sokan igyekeznek kisajátítani, abbéli meggyőződésük alapján, hogy csakis az ő megvilágításuk helyes, mindenki más téved. Bárhogyan is, a kvantumfizika kísérletei és eredményei rengeteg hasonlóságot mutatnak a fázis, és terének működésével kapcsolatban, ami megengedi, hogy egy újfajta felfogással közelítsük meg az ezen a módon kiterjesztett tudatosság állapotait. Ez lehetővé teszi, hogy egy sokkal szélesebb spektrumú, ám mégis földhözragadtabb nézőpontból gondolkodjunk a világról és a fázisról, ami talán összeköthet más világképeket is, egy új nómenklatúrában.

“A kvantummechanika sokvilág-interpretációja azt tételezi fel, hogy az összes lehetséges valóság létezik.”

Az olyan felfedezések/kísérletek és elméletek, mint például a

  • Kétrés-kísérlet, a
  • Heisenberg féle határozatlansági elv,
  • Schrödinger macskája, a
  • szuperpozíció elve, a
  • hullámfüggvény és a hullámfüggvény összeomlásának elméletei, és a
  • hasonló kvantumfizikával foglalkozó kutatások

sokakban azt a feltételezést erősítik, hogy a multiverzum egy létező jelenség, amit tudományos bizonyítékokkal egyelőre nem lehet teljesen egyértelműen alátámasztani, de sok megfigyelés és számítás alapján mégis erre lehet következtetni.

“Szeretem az életemet, de időtlen idők óta nem éreztem ezt a súlytalanságot.”

Blake Crouch Sötét anyag című sience fiction thriller könyvét ezen a vonalon elindulva írta meg, és igazán zseniálisra sikerült. A fő irányvonal arra az elvre épül, amely szerint minden életünkben meghozott döntés egy útelágazáshoz vezet. Mi ezeken az utakon járva a végtelen lehetőségek ellenére mindig csak egyetlen irányban haladhatunk, és csakis ezt tapasztalhatjuk meg. Azonban minden más variáció is ugyanúgy létezik mint a sajátunk (kvantum-szuperpozíció), de a hullámfüggvény összeomlása következtében mi csakis ezt az egyet éljük át.

“Végig azon gondolkoztunk, hogy hol van a vezérlőmű… De mi vagyunk az.”

Jasson Dessen végtelen sok verziójából az egyik úgy dönt, hogy mindent alárendel karrierjének és tudományos kutatásainak. Ennek köszönhetően rájön, hogyan lehetséges az ember számára a kvantum-szuperpozíció állapotába kerülni, ahonnan tetszőlegesen választhat ki magának olyan valóságot, amelyben élni szeretne. Ugyanis idővel ráébred, hogy hiába az elért szakmai csúcspozíció, van valami az életéből, ami kimaradt. Ezt a valamit szeretné megszerezni, ami természetesen komoly bonyodalmakat okoz a saját világában, és sok másikban is.

 

A fázisról szóló ingyenes e-bookot ide kattintva tudod letölteni.

 

“Mindnyájan csak tévelygünk a létezés tundrájában, és értéket tulajdonítunk értéktelen dolgoknak, noha minden, amit szeretünk és gyűlölünk, minden, amiben hiszünk, amiért harcolunk, amiért gyilkolunk és amiért meghalunk, éppen olyan súlytalan, mint a plexire vetített képsorok.”

A Sötét anyag nem egy könnyen emészthető regény, inkább az a hidegrázós, gyomorbizsergetős fajta. Az emberben mély nyomokat hagy, amiket az olvasó kénytelen tovább vinni a hétköznapokba. Nem véletlenül mondják, hogy Blakenek eddig ez a legjobban megírt könyve. Újszerű, letehetetlen, zseniális, kivételes és provokatív.

“Ha az ajtók száma végtelen, akkor maga a döntés statisztikai szempontból mindent jelent és semmit sem.”

Blake művében alappillér, hogy bár a multiverzumban lehetséges a különböző valóságok közötti utazás, viszont amikor belépünk az egyikbe, le kell mondanunk a másikról. Ez okozza a karakterek cselekedeteit kiváltó belső feszültséget is. Teljesen jogos és érthető, hogy az ember tudja, választásainak és tetteinek súlya van, mert mindegyik visszafordíthatatlan folyamatot indít be, ami valahol a jövőben fog kicsúcsosodni. Éppen így van ez a múlttal is. Az, hogy most itt vagyok, és nem egy másik helyen egy teljesen más szituációban, a múltban hozott döntéseimnek köszönhető leginkább. Bármennyire is megadja a szabadság és függetlenség érzését ez a tény, másik oldalról nyomasztó a felelősség és az önmagunkra utaltság érzése.

“Mi van, ha tényleg egy  multiverzumban létezünk, de az agyunk úgy fejlődött ki, hogy létrejött benne egy tűzfal, ami egyetlen univerzumra korlátozza az érzékelésünket? Egyetlen világvonalra. Arra, amit mi választunk egyik pillanatról a másikra. Ez logikus, ha az ember belegondol. Nem lennénk képesek arra, hogy folyamatosan nyomon kövessük az összes lehetséges valóságot egyszerre.”

Ezzel pedig ahogyan Jason Dessen, úgy mi sem tudunk mit kezdeni. Éljük az életünket, azzal a tudattal, hogy minden alakulhatott volna teljesen máshogyan is, ha évekkel ezelőtt más döntéseket hozunk. Persze mindig a tőlünk telhető legjobb módon igyekszünk választani, olykor mégis elgondolkozunk rajta, hogy mi lett volna, ha… A főszereplővel ellentétben azonban nekünk csak ideiglenesen kell lemondanunk erről a valóságról, amikor belépünk egy másikba. A fázisnak köszönhetően meg van rá a lehetőségünk. Képesek vagyunk egyszerre több világban létezni, ami jelentős lehetőségekkel kecsegtet.

Ezzel a tudattal sokkal könnyebb elviselni, hogy elhatározásainknak visszafordíthatatlan következményei vannak, és az eredmény mindig csak egyféle verzióban nyilvánul meg életünkben. A fázisban szabadon mozoghatunk különböző tapasztalatokat keresve, felébredés után viszont állandóan visszatérünk kiindulópontunkhoz, új élményekkel gazdagodva.

“Milyen bizarr dolog valóságosra képzelni egy világot pusztán szavakkal, szándékkal és vággyal.”

Ettől függetlenül ez természetesen nem azt jelenti, hogy nappali életünket félvállról kellene vennünk. Jason különböző verzióinak története felébreszti bennük a kérdéseket: Mi az, ami igazán fontos számunkra? Mi az, amiről le tudunk mondani? Képesek vagyunk-e olyan életet élni, hogy ne vágyjunk egy jobbra? Mert bármennyi esélyt is kínál a fázis az élmények és a fejlődés lehetőségeit tekintve, bármennyire is kihasználjuk, hogy egyszerre több világban létezhetünk, a lényeg mégiscsak változatlan. Olyan életet kell élnünk, hogy ha lehetőségünk adódna rá, akkor se akarjuk elcserélni egy másikra. És bármennyire is paradoxon, ehhez sokszor pont a fázis adja meg a szükséges lelkiállapotot, és biztosítja számunkra a legizgalmasabb eszközöket, éppen azáltal, hogy általa megélhetünk más valóságokat is.

 

Kattints a képre, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

 

ÁLOM ÉS ÖNISMERET (2014)

ÁLOM ÉS ÖNISMERET (2014)

“Nekem mindig fontosak lesznek az álmok, mert korlátlan lehetőség és tudás rejlik bennük.”

Néhányszor már írtam fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény) foglalkozó szakkönyvekről, ilyen volt például Az asztrálutazás gyakorlata, az Álmodj bátran!, vagy Az útmutató álom. Ha több információt is szeretnél megtudni a jelenségről, akkor pedig ezt az ingyenes e-bookot érdemes elolvasnod: Negyven tény a tudatos álmodásról.

Most azonban folytassuk a sort Nógrádi Csilla könyvével. Csilla klinikai szakpszichológus, jelenleg magánpraxisban dolgozik. Több könyvet is írt, de az álmokról és a tudatos álmodásról az Álom és önismeret szól, így értelemszerűen ezzel fogunk egy kicsit foglalkozni.

“Úgy tartották, hogy az álmok hozzásegítik őket valóságos életük sikeresebb, teljesebb megéléséhez.”

Bár világviszonylatban elég sok mű foglalkozik a témával, Magyarországon nem sok szerző van, aki írt róla. Ezért is vettem kezembe nagyon kíváncsian és izgatottan Csilla könyvét, na meg persze azért is, mert mindig is érdekelt, hogyan vélekednek a pszichológusok a tudatos álmodásról. Itt nyilván azokra gondolok, akik valóban tudatos álmodók, nem pedig csak a puszta véleményközlésre törekednek. Csilla pedig egy ilyen aktív gyakorló, ráadásul érezhető, hogy átfogó tudásanyaggal rendelkezik az álmokról, és az álmok értelmezésének különböző rendszereiről.

És ez a könyv fő pozitívuma: bármennyire is tömör, mégis nagyon sok információ fellelhető benne. Tulajdonképpen nagy vonalakban (szinte) mindent érint, amit illik és hasznos tudni annak, akit érdekel az álmok világa, és a különböző korok és kultúrák álmokhoz fűződő viszonya. Ebben a megközelítésben van szó többek között az ősi törzsekről, ausztrál bennszülöttekről (aboriginalok), a délkelet-ázsiai szenoi törzsről, amerikai indiánokról, az ókori Mezopotámiáról, Asszír álmoskönyvről, Hippokratészról, és a jósálmokról. Aztán eljutunk a tudományos világ kezdeti útkeresésein keresztül Freudhoz, és a pszichoanalízishez, később pedig Junghoz (aki Freud tanítványa volt), az archetípusokhoz, és a kollektív tudatalatti elméletéhez.

Ismertetésre kerül a modern alváskutatás néhány vívmánya, a REM szakasz felfedezése, valamint a vizuális és gondolati álmok, és az alvás biológiai szerepe is. Csilla néhány esettanulmányon keresztül bemutatja a pszichoterápiát a hozzá fordulók és álmaik segítségével. Ilyen például Klára, a 41 éves, depresszióban szenvedett pszichológus nő, vagy a kutatóorvos, kétgyermekes Andrea, és az ő álmaik. A könyv végén a tibeti álomjógáról és a szerző ezzel kapcsolatos saját élményeiről és benyomásairól olvashatunk néhány oldalon keresztül.

“Ha figyelmet fordítunk tudattalanunk megnyilvánulásaira, sikeresebbé válunk az önismeret és önmegvalósítás terén.”

Természetesen nem várható el a könyvtől, hogy egy mély és átfogó tanulmány legyen a tudatos álmodásról, hiszen nem is erre hivatott. A célnak azonban tökéletesen megfelel. Látszik rajta a szerző hozzáértése, tapasztalata, és komolysága. Annak tudnám elsősorban ajánlani, akit érdekelnek az álomvilág különböző értelmezési metódusai és ezek terápiás, önfejlesztő lehetőségei. Természetesen hatalmas dicséret jár Nógrádi Csillának, amiért egy ilyen témájú könyvben megemlíti a tudatos álmodás módszerét is, és a benne rejlő lehetőségek egy részét.

“Ha a mindennapokban felmerülő gondok megoldása a valóságban nem sikerült, az álmok gyakran választ adnak a kérdéses témában.”

Szeretnél többet tudni a tudatos álmodásról? Kattints a képre, és töltsd le az e-bookot!

AZ ÚTMUTATÓ ÁLOM (1998)

AZ ÚTMUTATÓ ÁLOM (1998)

“Az álmokon keresztül az emberi lélek ismeri a megoldás felé vezető minden utat.”

Nagy várakozással vettem kezembe Az útmutató álom könyvet, abban bízva, hogy a korábbi olvasmányokhoz képest egy jóval gyakorlatiasabb írást, a mindennapok során pedig beütemezhető feladatokat kap általa az olvasó.

A könyv arra vállalkozik, hogy 16 nap alatt bevezeti az embert az álmok hatékony felhasználásnak módszereibe. Azt írja “Tizenhat nap alatt elsajátíthatja a tudatos álmodást”. Ezután pedig megkezdődik a 16 napos program leírása, természetesen napokra bontva. Egy nap feladatait 2-4 oldalon keresztül taglalja. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz ez a 16 nap, bár őszintén megmondom, azzal már az elején tisztában voltam, hogy nem éppen én vagyok a legjobb alany a könyv hatékonyságának tesztelésére, mivel tudatos álmokból nincs hiányom, az általam kitapasztalt és kipróbált hatékony stratégiának köszönhetően. Aztán az olvasás során körvonalazódott számomra az, amibe már korábban is belefutottam. Sok szerző a tudatos álmodást nem abban az értelemben használja, ahogyan számomra evidens (az álmodó az álmodás közben tisztába kerül a ténnyel, hogy valójában teste az ágyban fekszik, ő pedig egy álomban van), hanem egyszerűen az álmokkal való tudatos munkát érti rajta. Ez itt abból a szempontból zavaróbb, hogy időnként azért felbukkan a valódi tudatos álmodásról is néhány gondolat.

“A tudatos álom egy olyan állapotba vezet minket, ahol több tudatsíkon egyszerre dolgozhatunk, érzéseinket nem folytjuk el.”

A gyakorlatok nagy része abból áll, hogy az író által feltett kérdéseken kell elgondolkodnia az olvasónak önmagával, az életével és az álmaival kapcsolatban. Ezek elég jó kérdések, és ez tekinthető pozitívumnak. Aki mélyebbre akar magában ásni, és foglalkozni szeretne ebben a formában az álmaival, érdemes átolvasnia őket, és elgondolkodnia rajtuk. Ilyenek, és ehhez hasonlóak:

  • Milyen elvárásokkal neveltek?
  • Milyen korlátokba sikerült már belenyugodnom?
  • Milyen terveket tudok magamnak középtávon felállítani, hogy állhatatosan követni tudjam őket?
  • Milyen helyzetekben nem tudok nemet mondani?

Azonban ha egy olyan ember lennék, aki most akar megismerkedni a tudatos álmodás hogyanjával és lehetőségeivel, igencsak nagy bajban találnám magam. Ugyanis hiába szánok rá 16 napot arra, hogy végigvegyem a gyakorlatokat, nem túl valószínű, hogy ezeknek köszönhetően sikerülne tudatossá válnom egy álomban. Ha mégis, az erős fogékonyságot jelezne a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény) kapcsolatban. Ebben pedig azért vagyok ennyire biztos, mert egyetlen egy gyakorlat sem szolgálta ezt a célt. Itt leginkább arról volt szó, hogy tegyünk fel kérdéseket, és figyeljük álmainkat, mert azokban megjelenik a válasz. Ez egyébként egy jól működő módszer, amit már mások is felfedeztek és hatékony eszközrendszereket dolgoztak ki ennek a lehetőségnek a kihasználására. Ilyen például José Silva álomkontroll technikája, ami nekem nagyon jól működött és tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Igazából engem ez győzött meg az álmokban lévő hatalmas erőforrás létezéséről, de egy idő után még jobban szerettem volna kihasználni ezt a lehetőséget. Azt gondolom, hogy erre a legjobb eszköz a fázis.

 

“Az álmok egy célt szolgálnak: az öntökéletesítést. Ahhoz, hogy rátaláljak a saját utamra, lehetséges utak ezreiből kell kiválasztanom a megfelelőt. Ez az énkeresés. Ebben segítenek álmaink.”

ÁLMODJ BÁTRAN! (2008)

ÁLMODJ BÁTRAN! (2008)

“… vagy azt kapjuk meg amit szeretnénk, vagy az okot, hogy miért nem kaphatjuk meg.”

Korábban már volt szó róla, hogy azért fellelhető némi magyar nyelvű irodalom a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény) kapcsolatban, csak egy kicsit kutakodni kell. Persze természetesen az is előfordulhat, hogy amiről első ránézésre úgy tűnik, hogy sok köze van a fázishoz, később kiderül: nem igazán. Ez persze a legtöbb esetben nem a szerző hibája, most éppen én nyúltam alaposan mellé. Ugyanis teljesen más élmény volt végigolvasni ezt a könyvet, mint amire számítottam. A cím, és a borító, illetve egy kis belelapozás után úgy döntöttem érdemes energiát tenni a könyv végigolvasásába. Valójában végül csak azért olvastam el, hogy nyugodt lelkiismerettel meg tudjam írni a beszámolót, nehogy más is abba a hibába essen, mint amibe én. Egyébként volt szó a könyvben a tudatos álmodásról is, de egyáltalán nem ez volt a központi téma. Még egyszer: ez nem a  szerző és a kiadó hibája, egyszerűen másra számítottam. De hogy mit is vártam volna, azt majd a bejegyzés végén kifejtem. Egyenlőre  nagy vonalakban nézzük meg a könyv fő irányvonalait.

“Félünk kitörni a tömegből, és valami teljesen mást csinálni.”

A szerző, Dr. Alberto Villoldo több mint 25 éven keresztül tanulmányozta az Andok és az Amazonos környékén élő sámánok spirituális hitrendszereit és szokásait. Könyveket ír, expedíciókat vezet, és elmondása szerint sok sámán úgy tekint rá, mint aki ősi üzeneteiket eljuttatja a modern civilizáció számára.

A könyv alapvetően a teremtésről szól, arról, hogy a sámánok hogyan “álmodják életre” a valóságot. Ennek a módját igyekszik Alberto megosztani, de ami engem összezavart, hogy nincsenek megadva az egymás utáni konkrét gyakorlati lépések (véleményem szerint ez a megszokott és legjobban kivitelezhető stratégia válik be leginkább). Ugyan vannak leírt gyakorlatok, de a könyv nagy részét elméletek és különböző történetek teszik ki.

Az álmodás szót sem feltétlenül abban az értelemben használja, ahogyan a tudatos álmodás kontextusában használni szoktuk. Sokszor inkább arról a fajta álmodásról beszél, amit nap közben is végzünk, amikor például arra gondolunk, hogy mennyire jó lenne a Hawaii szigeteken koktélt szürcsölni. Máskor azonban, a tényleges tudatos álmodásról van szó, bár nem sok. Például itt:

“Az ausztrál őslakosok úgy tartják, két különálló valóság létezik: az egyik a mindennapi élet valósága, a másik pedig az álomidőé, az időtlen valóságé, ahonnan az energialények (istenek) először “létre énekelték” a világot. … a sámánok szerint ez a fontosabb a két valóság közül, mivel ez szüli, formálja, és alakítja a fizikai valóságot.”

Nagyon örültem volna, ha ebbe jobban belemegy a szerző, kifejti pontosan, hogy hogyan képzelik és élik meg a sámánok ezt a folyamatot, illetve ők hogyan csinálják.

Szóval nem kaptam olyan konkrétumokat, mint amikre valamiért számítottam. Az író azonban valamennyire mégis elkezdi ezeket magyarázni. Kiderül például, hogy ebben a megközelítésben a tudatnak négy szintje van: sastudat, kolibritudat, jaguártudat, kígyótudat. A sastudat az érzékelés legmagasabb szintje, ami a mély alvás állapotában történik, a teremtés tartománya. Valószínűleg most felcsillan a szemed, és arra gondolsz: “Azta, ezt meg akarom tanulni!” Sajnos azonban valamiért ennek az eljárásnak a mikéntje nincs leírva. Könnyedén lehetne “érveket” találni rá, hogy ha ez működik is, miért nincs róla részletesebb tájékoztató, de a hasonló magyarázkodások nem célravezetőek. A nemet mindig meg lehet indokolni, gyakorlatiasabb azonban a hogyanra fókuszálni. A kolibritudat a szív és a lélek szintje, és az alvás, álmodás, eltűnődés állapota, egy kreatív állapot, amelyben megjelennek azok a gondolatok, amelyek egyébként napközben el vannak nyomva.  Ezen a szinten érdemes vizualizációt alkalmazni a teremtés érdekében. A jaguártudat az ötletek birodalma, kapcsolódik a meditációhoz, relaxáláshoz, éber átmeneti álmodáshoz. A kígyótudat a fizikai szint, az ösztönös cselekvés színtere. A könyv fő gerince, hogy ezen a négy tudatszinten kell egyszerre teremtenünk, – természetesen nem egoista módon – , és akkor az ősi sámán hagyományoknak, illetve a kvantumfizikának köszönhetően “létre álmodjuk” az univerzummal közösen együttműködve a valóságunkat.

Szeretnél többet tudni a tudatos álmodásról? Kattints a képre, és töltsd le az e-bookot!

Tehát konkrétan arról, hogy ezeket a különböző tudatállapotokat hogyan lehet elérni, és bennük tudatos jelenléttel előidézni a teremtést, nem volt szó. Se tudatos álmodás technikák, se hasonló módszerek. Holott ez egy nagyon izgalmas téma, de úgy látszik ezzel így direktbe Dr. Villoldo nem foglalkozik, legalábbis ebben a könyvben biztosan nem.

Jobb lett volna nyíltan a sámánok által használt módszerekről olvasni, amikkel el lehet érni a tudatos álmodást, és a tudatos mély alvás állapotát. Illetve további gyakorlati útmutatásokról arra vonatkozóan, hogy ezekben a tudatállapotokban hogyan éljük át, konkrétan hogyan modellezzük le azokat az élethelyzeteket, amelyeket a fizikai világban is meg akarunk tapasztalni (persze a józan ész határain belül). Az érthetőség kedvéért például tegyük fel, hogy hiába eszem jókat egy tudatos álmomban, ha az ébrenléti világomban éhezek. De mit tegyek ahhoz a fázisban, hogy az ételt a fizikai valóságban se kelljen nélkülöznöm, és szert tudjak rá tenni? Persze erre már vannak jól kiforrott technikák, például az információszerzés. Azonban elég valószínű, hogy ezen túlmenően a fázisban vannak még kiaknázatlan lehetőségek, bár nem biztos, hogy olyanok, amilyenekre elsőre gondolnánk.

Mindenesetre ez az irány erőteljesen felkelti az érdeklődést, ezért kísérletezek vele: ha lemodellezzük azt, amit a fizikai világban is át akarunk élni, várhatunk-e bármilyen eredményt?

Ha nem, miért nem? És ha igen, akkor hogyan lehet ezt egzakt módszerekkel kidolgozni? Esetleg használna-e bármilyen más megközelítés? Ez egy rendkívül izgalmas téma, és bárhogyan is legyen, az élmény 100 százalékig megtapasztalható a fázisban, ami már önmagában is hihetetlen energiát ad az embernek. És ebben alapvetően már így is hatalmas potenciál rejtőzik. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy rengeteg kiemelkedő teljesítményt felmutató ember (pl. sportolók, üzletemberek) életútja bizonyítja: a vizualizáció és a tervezés mindig az első, és talán a legfontosabb lépés. Viszont a meditatív állapoton kívül ez egy jóval mélyebb tudatszinten is megtehető: a fázisban.

“Lehet, hogy mindkét oldal csak a történet egyes részeit látja.”

A könyvre visszatérve, ha kezdő vagy és a tudatos álmodás eszközeiről szeretnél több információt megtudni, akkor nem ajánlom számodra. (De türelem: a közeljövő blogbejegyzéseiben még lesz szó ilyen könyvekről.) Viszont ha érdekelnek az amerikai őslakos sámánok elméletei/módszerei, és szereted az ezoterikus irodalmat, akkor a könyv neked való lehet.

AZ ASZTRÁLUTAZÁS GYAKORLATA

AZ ASZTRÁLUTAZÁS GYAKORLATA

A fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) bármennyire is az emberek érdeklődésének peremterületére kényszerült szorulni (egyenlőre), azért ha valaki kitartóan és elég körültekintően keresgél, a hazai könyvpiacon is talál olyan szakirodalmat, amely a témába vág.  Az már más kérdés, hogy ebből a választékból mit érdemes komolyan venni és mennyire, és mi az, amit inkább csak erős szkepticizmussal szabad forgatni. Ehhez kíván egy kis segítséget adni ez a bejegyzés, amit több hasonló leírás fog követni. Érdemes lesz tehát időnként visszatérni.

Mostani szerzőnk Fraternitas Mercurii Hermetis, akinek Az asztrálutazás gyakorlata címet viseli idevonatkozó könyve.

Valójában a könyv kifejezés kissé túlzó, maradjunk inkább a füzetnél, a félretájékoztatás elkerülése végett. Az oldalak száma ugyanis nem emelkedik 120 fölé, a mérete is meglehetősen kicsire sikerült (190x120mm).

Az írónak egyébként egyező álnévvel az alább műveket sikerült publikálnia.
(Felsorolás a teljesség igénye nélkül, csak hogy legyen némi fogalmunk munkásságának jellegéről.)

– A varázslás titkos iratai
– A fekete mágia
– A gyógyító fehér mágia

A könyvre visszatérve: szerkezete meglehetősen egyszerű, egy 25 oldalas bevezető után a maradék részét gyakorlatok teszik ki, szám szerint 73.

Az olvasás során vegyes érzésekkel tudtam szemeimet a sorokon tartani. Néhol ugyanis az volt az érzésem, hogy az írónak sok saját tapasztalata lehet, mert nem egyszer felhívja a figyelmet olyan sztereotípiákra, amik erősen élnek a köztudatban és a kevésbé gyakorlottak fejében. Máskor azonban (és ez sem kevés alkalommal volt így) azt éreztem, hogy mintha csak kigyűjtött volna máshonnan összeollózott gyakorlatokat. Olyanokat is, amikről már régóta tudvalevő, hogy nem működnek minden esetben (pl. kártya teszt).

Pozitívum, hogy már a bevezetőben megemlíti, nem kell tartanunk a test megszállásától, és hogy a más irodalmakban oly gyakran említett ezüstszállal sem találkozott még soha “utazásai” során. Ebben jórészt csak azok hisznek, akik sokat olvastak róla, vagy azok, akik annyira hisznek benne, hogy ezért már látták is. Több gyakorló azonban arról számol be (köztük én is), hogy nem látták ezt a szálat.

Tisztában van a szerző azzal is, hogy az “asztrálszféra” nem egy sötét és titokzatos hely, de azt már tévesen magyarázza, hogy miért nem az – pedig erről is rengeteg tapasztalat összegyűlt már. Hasonlóan jár el a félelem kezelésével kapcsolatban is, amit többnyire helyes módon közelít meg, bár nem írja le a részéletes lépéseket,  inkább csak egy általános alap lelkiállapotot javasol leküzdésére.

Tehát az író korántsem egy teljesen elvakult ezoterikus nézőpontból közelíti meg a témát, viszont a szokásos okkultista magyarázatok még így is ott lapulnak a tarsolyában, amiket előszeretettel a nyilvánosság elé is tár. Persze ez egyáltalán nem meglepő, a fázis természetéből fakadóan. Ez is csupán egy, a szerző számára szimpatikus világnézetre felépített rendszer.

Az alap kiinduló helyzetnek az ellazult testet és egy mentálisan relaxált állapotot javasolja, az éber tudat jelenlétének megőrzésével. Ezután pedig a vibrációk megjelenésével sürgeti az azonnali testelhagyást. Ez is amolyan féligazság. Ugyanis a vibrációk beköszöntével valóban ideális állapot teremtődik a “testelhagyásra”, azonban nem ez az egyedüli indikátor – sokakkal együtt magam sem éreztem ezt soha, mások viszont már beszámoltak róla a szemináriumokon, és előszeretettel használják is. Kiindulópontnak sem kizárólag a “relaxált” állapot tekinthető, bár valóban ideális lehet, ha a gyakorló el tudja azt érni, és megfelelően ki tudja használni. Azonban az ébredés utáni pillanatokat felhasználva gyakorlatilag átugorhatjuk ezt a legtöbb kezdő számára kivitelezhetetlen metódust.

Nézzük meg pár konkrét gyakorlat elemzését. Ezek egyébként tükrözni fogják a könyvre vonatkozó általános javaslatomat az olvasó számára: van közöttük megfontolandó és hasznos, míg a többi csak amolyan sallang.

Például ami használható, az a 48. oldalon található 15. gyakorlat, “A tudatos elalvás”. Erről számos más könyvben is találhatunk információkat.

Amit viszont (többek között) nem javasolnék, mert felesleges és csak eltereli az ember figyelmét a lényeges elemekről, az a 41. oldal 7. és 8. gyakorlata. Az előbbiben arra buzdítja az érdeklődőt, hogy miközben sétál, képzelje el milyen lenne, ha nem lenne feje… Utóbbiban azt az érzést szeretné begyakoroltatni, miszerint az ember az utcán járva nem ő maga mozog, hanem a világegyetem mozdul, illetve halad el mellette. Hogy ennek milyen funkciói vannak, és mi a kivitelezés oka, arról nem ad bővebb tájékoztatást, sajnos magam sem jöttem rá. Ezek, és más hasonló gyakorlatok meglehetősen feleslegesek és a tapasztalatlanok számára rengeteg félreértésre adhatnak okot, így összességében az eredményesség is erősen megkérdőjelezhető. A probléma az, hogy az ilyen és hasonló technikák nagyon divatosak az ezoterikus irodalomban, mert izgalmasnak tűnnek, azonban inkább csak arra jók, hogy az emberek elfantáziáljanak a különböző képzetek létrehozása közben.

És ez azért is elszomorító, mert egyébként máskor a szerző képes teljesen logikusan és hatásosan körvonalazni a hosszú távú stratégiai cselekvéshez szükséges erőfeszítéseket. Tud olyan gyakorlatokat adni, amelyek még az élet más területeire kivetítve is hasznosak lehetnek, mert általuk fókuszáltabb és céltudatosabb lesz az ember – ami valóban elengedhetetlen a konstans sikerekhez, bármennyire is kényelmetlen érzéseket is ébreszt ez néhányakban. Ezek között olyan gyakorlatok is vannak, amelyeket valóban alapvetőnek tartok, és tudom hogy működnek. Számos alkalommal tapasztaltam, és mások is, akiknek elmagyaráztam és tréningeztem őket.

Viszont a már korábban említetteknek köszönhetően, ez az egész nem áll össze ebben a könyvben egy rendszerré, amely alapján következetesen lehetne gyakorolni. Továbbá hiányoznak a más, idevonatkozó tapasztalatok leírásai, olyanoké, mint például a tudatos álmodás, vagy a téves ébredés. Így az egész könyv nagyon hiányos, kusza, nem alakul ki belőle egy használható praxis. Olyan ez, mintha lenne néhány nagyon jó minőségű téglánk, mellette pedig lenne pár teljesen hibás és felesleges, nekünk pedig ebből kellene házat építenünk minden tervrajz és a pontos utasítások rendelkezésünkre bocsájtása nélkül… Pedig vannak a műben jó gondolatok, amelyek viszont más hasonló irodalomból hiányoznak.

A könyv egyébként elég nehezen beszerezhető, de ez ne kedvtelenítsen el senkit. Ez nem egy alapvető tanulmány a fázishoz (tudatos álom/testen kívüli élmény), és kezdőknek sem ajánlom. Inkább gyűjtőknek való (már ha van ilyen rajtam kívül), és azoknak, akik már jelentős tapasztalattal rendelkeznek, de mégis szeretnének kedvtelésből szakirodalmat olvasni.

 

ÁLOMCSAPDA (2017)

ÁLOMCSAPDA (2017)

Mindig örülök (mivel sajnos elég ritkák az ilyen pillanatok), amikor olyan írást találok, amelynek köze van a fázishoz, de mégsem tudományos vagy ezoterikus elméletek tömkelegén kell átrágnom magam, hanem valamilyen történet elmesélésére szánja rá magát az író. Azért az ilyen olvasmányokat természetesen fenntartással kell kezelni, hiszen fikcióról van szó, amelyet többé – kevésbé néhány tudományos tényre támaszkodva alapoztak meg. Az előző mondatom lehetne akár teljesen felesleges is, ha nem találkoznánk lépten-nyomon olyanokkal, akik meglehetősen sűrűn és magabiztosan keverik a tényeket fikciókkal. Mégis, néha jól esik, amikor az ember szabadjára engedheti a fantáziáját, és valaki más vezetésére bízhatja magát. Aztán persze kiderülhet, hogy mégiscsak ami elsőre hihetetlennek tűnt, logikusan végiggondolva talán nem is annyira az. Igyekszem ebből a nézőpontból elmondani véleményem a könyvről.

Őszintén megmondom, Amy Plum írónőről nem sokat tudok, aminek talán az lehet az oka, hogy bár külföldön meglehetősen nagy népszerűségnek örvend, itthon azonban másik könyvét még nem adták ki. Ráadásul nem sűrűn olvasok regényeket. Ha mégis, akkor az valamilyen, általam preferált témába vágó kell hogy legyen. Értsd így: nem vagyok az a típusú ember, aki a könyvesboltok polcain elterülő történetektől várja, hogy némi izgalom költözzön az életébe.

De akkor térjünk is ki erre a sztorira:

Nem túl eredeti módon indul a könyv, egy kísérlettel. Sok hasonló történet kezdődik így (lásd: Maniac), de ez még persze nem negatívum. Hét 20 év alatti fiatal, akik meglehetősen komoly alvási zavarokkal küzdenek, arra vállalkoznak, hogy egy kísérletben vesznek részt, amely a számukra legfontosabbat ígéri: innentől kezdve végre kialudhatják magukat. A történet folytatása sem túl eredeti: a kísérletbe hiba csúszik, és ettől teljesen kiszámíthatatlanul alakulnak az események. Ugyanis az alanyokat nem tudják felébreszteni, az orvosok szerint kómába estek. Azonban ez nem egyszerű kóma, (és ettől a ponttól kezd izgalmassá válni a helyzet – legalábbis számomra) mivel a srácok az élmények alatt folyamatosan öntudatuknál vannak, ráadásul mindannyian együtt, egy közös álomban. Pontosabban több közös álomban. A REM szakaszok hossza ugyanis megnyúlik, és innentől kezdve álomról – álomra ugrálva együttes erővel próbálnak győzedelmeskedni rémálmaik felett, és életben maradni. Miután hamar rájönnek, hogy nem egyszerű horror víziókról van szó, hanem mindegyikőjük legrémisztőbb korábbi rémálmába csöppennek egymás után, megpróbálják kitalálni, hogyan lehetnének úrrá ezeken a nem éppen kellemes élményeken.  Azt hiszem ennyi elég is volt a történetből, több okból:

  1. aki akarja, úgyis elolvassa (szerintem érdemes),
  2. nem akarok túlzottan spoilerezni, éppen az első pontra hivatkozva.

Még annyit, hogy a könyv két kötetes, a folytatás itthon előreláthatólag csak idén nyáron fog megjelenni. Miután az első rész elég hirtelen, és egy elég komoly csavarral záródik, ez nem túl jó hír. Addig is marad az első könyv.

De most már inkább nézzük meg, hogy mennyire állná meg a helyét ez az egész a valóságban:

  1. Sorozatos tudatosság az egymás után következő REM szakaszokban.

A könyvben a különböző helyszíneken folyamatosan tudják a szereplők, hogy egymás álmába csöppentek. Illetve az álmok között üres térben helyezkednek el, amikor szintén öntudatosak. Már mások, és én is tapasztaltam, hogy az egymást követő álomhelyszíneken megmaradhat a tudatosság (akár 5 álmon keresztül is), ám ez nem törvényszerű. Az pedig szinte teljesen kizárt, hogy valaki az összes álmában tudatos legyen (eddigi tapasztalataink szerint). A könyvben azonban ezt írhatjuk a kísérlet számlájára. Van azonban itt még valami, ami érdekes: az üres térben megjelenő tudatosság. Sok fázis gyakorlóval megesik, hogy nem látnak, hallanak és érzékelnek semmit, ennek ellenére – vagy éppen ezért – mégis tudják, hogy a fázisban vannak. A kezdők rendszerint elszalasztják ezeket a lehetőségeket, pedig ez az állapot is átalakítható egy teljes érzékelésű tapasztalattá.

  1. Teremtés

Miután a szereplők átgondolják, hogy hogyan tudnának védekezni a rájuk támadó szörnyektől, egyikőjük rájön, hogy tárgyakat tud teremteni. Próbálja megosztani a többiekkel hogyan kell ezt kivitelezni, akik sajnos nem igazán értik. Kár, mivel elég jól elmagyarázza az író a megfelelő lelki állapotot! Ez pedig a valódi tudatos álmokban sincs másképpen, természetesen rengeteg speciális technika használatával összekötve. Sajnos a srácok nem jutnak el addig, hogy rájöjjenek: nem csak különböző objektumokat tudnának létrehozni ebben az állapotban, hanem az események kimenetelére is hatással lehetnének. Sebaj, talán a második könyvben.

  1. Csoportos álmodás

Az írók egyik kedvenc és alapvető motívuma, hogy többen is találkoznak egy álomban, és együtt vesznek részt a történésekben. Ez valóban lehetséges? Örökzöld téma, sokakat nagyon foglalkoztat, ami érthető is. Ez idáig azonban tudományos magyarázat vagy tapasztalat sem igazolni, sem megcáfolni nem tudja. Olykor felbukkannak városi legendák, és internetes fórumokon bejegyzések, amik szerint volt, akinek sikerült.

  1. Ha meghalsz az álomban, meghalsz az életben is

Egy másik visszatérő közös pont, hogy a szerzők azzal teszik izgalmasabbá történeteiket, hogy ha szereplőik meghalnak egy álomban, akkor az a fizikai világban is megtörténik. Bármennyire is izgalmas és nyomasztó ebbe belegondolni, szerencsére ez nincs így. Az álomban a halál nem minden esetben egyenlő a fizikai elmúlással, a legtöbbször inkább csak szimbólum.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com