Az álmok mindig is izgatták az emberi képzeletet, és a tudósokat is régóta foglalkoztatja, hogy miként lehetne befolyásolni és irányítani ezeket a rejtélyes tudatállapotokat. Egy új tanulmányban a kutatók elektróda agyba ültetésével és az agy elektromos stimulációjával (EBS) vizsgálták ezen módszer álmokra és az alvás minőségére gyakorolt hatását. Az eredmények lenyűgöző felfedezéseket és izgalmas lehetőségeket tárnak fel az álmok irányításával kapcsolatban.
Kutatók az 1950-es és 1960-as évek óta foglalkoznak vele, hogy az álmok hogyan befolyásolhatóak az alvás során az alvó különböző érzékszerveinek ingerlésével. Ezek a kutatások több szempontból is fontosak. Egyrészt segítségükkel megállapítható, hogy az alvó környezetében felmerülő ingerek (hangok, hő stb.) hogyan és milyen mértékben befolyásolják az álmodó álomkörnyezetét. Másrészt, ha sikerül a kutatóknak kifejleszteniük egy olyan eszközt, amely a külvilágból irányítva hatással van az álomban zajló eseményekre, ez jelentősen megkönnyítheti a tudatos álmok előidézését. Ehhez természetesen két dolog szükséges:
Az álmodó az álomban egyértelműen be tudja azonosítani az inger által az álomban bekövetkező változásnak köszönhetően, hogy álmodik;
ne ébredjen fel ettől az ingertől.
Az álmok befolyásolásának kutatása az 1950-es és 1960-as években kezdődött, hangokkal, szomatoszenzoros stimulációs vizsgálatokkal, hideg vízzel, elektromos árammal, lézerekkel stb.
Dement és Wolpert elsőként tesztelték a vizuális stimulációt, amely az álmokba való beépülés terén még mindig nem elég hatékony. 1988 óta szagok álmodásra történő hatásával is kísérleteznek, amelyek elég ígéretesnek is tűnnek, mivel ismert, hogy ez a fajta stimuláció nem zavarja az alvást.
Trotter és munkatársai kellemes és kellemetlen szagokat használtak, míg Schredl és kollégái álmokat próbáltak kiváltani vidéki és városi területek illatanyagaival. 1996 óta pedig a vesztibuláris érzések hatását tesztelték az álomba való beépülésre. Az 51 kapcsolódó tanulmány metaanalízise azt mutatja, hogy az érzékszervi észlelés hatással lehet az álmokra, de a bevonásra került tanulmányok közül egyik sem mutatott stabil és megbízható eredményeket.
Nyilvánvaló, hogy a megbízható álomszabályozási eszközök keresése még napjainkban is folyamatban van.
Michael Raduga úgy gondolja, hogy az agy elektromos stimulációja (EBS) lehet a legközvetlenebb módja az álmok befolyásolásának az érzékelésen és mozgáson keresztül, mert az álomban és az ébrenlétben is ugyanazon a részen tevékeny a motoros agykéreg.
Bár ismert, hogy az álmodás közbeni mély agyi stimuláció (deep brain stimulation (DBS)) javíthatja a memória konszolidációját, az EBS/DBS-hez kapcsolódó kockázatok és veszélyek miatt soha nem használták embereken az álom szabályozási módszerek tesztelésére.
Vannak non-invazív módszerek az emberi agykéreggel való kölcsönhatásra, amelyek eddig nem voltak tesztelve az álmok irányítására, de elméletben használhatóak lennének erre a célra. Például 1987-ben kimutatták, hogy a transzkraniális mágneses stimuláció (TMS) a REM alvás során triggereli a végtag- és testizmokat. Ez azt jelenti, hogy a TMS befolyásolhatja az álmokat testmozgások révén.
2020-ban kimutatták, hogy a koponyán keresztüli egyenáramú stimuláció (tDCS) csökkenti az álommozgásokat, és álom szabályozására használható, bár a korábbi tanulmányok ezzel kapcsolatban ellentmondásosak voltak.
Ahogyan a tanulmányok mutatják, a TMS (transzkraniális mágneses stimuláció), és a tDCS (koponyán keresztüli egyenáramú stimuláció) a REM alvás során speciális kihívásokat állít a kutatók elé, amelyek kapcsolódnak az EBS-hez (agy elektromos stimulációja). Először is, ezek a stimulációk befolyásolhatnak olyan mozgásokat vagy érzéseket, amelyek nem figyelhetőek meg kívülállóként az alvó személynél. Ezért ezeket csak eszközökkel mérhetik. Ennek köszönhetően nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy ezek a stimulációk hogyan épülnek be az álmokba, ugyanis az említett ingerlések során átélt tapasztalatokat a kutatási alanyoknak kell megosztaniuk, de még a tapasztalt álmodók is csak álmaik töredékét képesek felidézni. Ennek eredménye, hogy az álmodás során sikeresen kivitelezett stimulációk sincsenek teljes mértékben feljegyezve.
A tudatos (világos, éber) álmok olyan álmok, amelyekben az ember fenntartja/visszanyeri a tudatosságát és képes végrehajtani előre meghatározott cselekvéseket.
A tudatos álmok létezését laboratóriumokban igazolták már az 1970-es és az 1980-as években.
Szinte kizárólag az alvás REM szakaszában fordulnak elő, körülbelül az emberek 55%-ának volt legalább egy tudatos álma. Viszont ez az elterjedtségi arány magasabb is lehet, akár 88% is, ha más idevonatkozó tudatállapotokat is figyelembe veszünk a REM-alvás közben, mint például az alvási bénulást, a testen kívüli élményeket és a téves ébredéseket.
Bár a tudatos álmok természete továbbra is tisztázatlan, már sok tanulmány bemutatta gyakorlati felhasználási módjaikat az élet különböző területein, amelyek gyakran túlmutatnak a puszta szórakoztatáson. Így a tudatos álmok életképes eszköznek tekinthetők az EBS REM szakaszban történő alvás közbeni tanulmányozására is, mert lehetővé teszik, hogy elegendő kontrollt tartson fennt az álmodó ahhoz, hogy megfigyelje, mi történik az adott pillanatban.
Michael Raduga és munkatársai kutatásának elsődleges hipotézise az, hogy az EBS által kiváltott mozdulatok beépülhetnek az álmokba anélkül, hogy ébredéshez vezetnének.
Bár az EBS által kiváltott álmodás közbeni mozdulatoknak nem biztos, hogy van érzékszervi visszacsatolása, úgy, ahogyan az ébrenlét során, mert lehetséges, hogy az álmodó nem figyel rájuk tudatosan az álmodás közben. Ezen nehézség megoldására kapóra jön a tudatos álmodás, mert lehetővé teszik a célizom szándékos megfigyelését REM alvásban. Az EBS-t választották a TMS és a tDCS helyett, mert ez alapvetőbb módja annak, hogy ellenőrizze a hipotézist, és pontos irányítást biztosít az agykéreg kiválasztott régiója felett. Az eredmények hozzájárulhatnak sok más kutatáshoz. Először is segíthetnek új perspektívák feltárásában az álmok és tudatos álmok ellenőrzése és előidézése terén. A jelenlegi ismereteinket is bővíthetik az agyról, a motoros kéregről, az EBS-ről, a REM alvásról és az EBS-ről a REM alvásban.
A vizsgálat elvégzéséhez a kutatóknak olyan személyre volt szükségük akinek az agyába elektródák kerültek beültetésre, és mindemellett tapasztalt tudatos álmodó.
Mivel ilyen alanyt gyakorlatilag lehetetlen találni, Michael Raduga kénytelen volt saját magán végrehajtani egy rendkívül bonyolult, életveszélyes, és hajmeresztő műtétet, amely során saját maga ültetett be a saját agyába elektródákat.
Az elektródáknak specifikus agykérgi régióban kellett elhelyezkedniük. Bár a Helsinki Nyilatkozat nem nyilatkozik az önálló kísérletezés etikájával kapcsolatban, Michael közvetlen részvétele a tanulmányban mint alany, befolyásolhatja a tanulmány megbízhatóságát. A tanulmányt laboratóriumi körülmények között végezték, és az eredményeket többnyire objektíven mérték poliszomnográfiás (PSG) megfigyelésen keresztül.
Az elektródák a motoros kéreg fölé kerültek beültetésre, amely a bal kéz középső, gyűrűs és kisujjfeszítő izmaiért felelősek.
A PSG adatokat az Encephalan-EEGR-19/26 eszközzel rögzítették. Az EEG egy csatornával rendelkezett (Fpz és A2 pozíciók 10-20 rendszerben, 0,7-70 Hz-es sávszűrő), két elektrookulográfia (EOG) csatornával (0,7-70 Hz-es sávszűrő), valamint két EMG csatornával az állon és időnként a bal alkaron (16-70 Hz-es sávszűrő). Mindegyikhez 50 Hz-es bevágásos szűrőt alkalmaztak a PSG csatornákhoz.
Az egyedi elektródák bioinert platina, szilícium és polimer anyagból készültek. Ezeket helyi érzéstelenítéssel ültette be Michael a motoros kéreg középső része felett, ami a bal kéz gyűrűs és kisujj feszítő izmaiért felelős. Ugyanezt az egyedi elektromos rendszert használták az agykéreg stimulálására a beültetés és a vizsgálat során. Az elektromos impulzusokat (egyszeri vagy többszöri) 1000 Hz-es váltakozó árammal állították elő, melyek hossza 200-600 ms volt, az áram erőssége pedig 4,5-6 mA.
Elektromos stimulációt szabályzó berendezés.
A kísérleti feladat célja az volt, hogy teszteljék a hipotéziseket a motoros kéreg stimulálásával a REM alvás, a tudatos álmok és az alvási paralízis különböző időszakaiban (amennyire lehetséges). A REM szakasz során történő stimuláció után a résztvevő vagy elaludt, vagy felébredt, hogy beszámolhasson az álmodás közbeni eseményekről. Tudatos álom és alvási bénulás esetén az alanynak visszajelzést kellett adnia a többi kutató felé a tudatállapotáról (tisztában van vele hogy álmodik), ellenőrzött eljárással, előre meghatározott bal-jobb-bal irányú szemmozgásokkal. Ezeket a jeleket számolni lehetett a PSG-n (poliszomnográf).
Ami a stimulációval kapott visszajelzést illeti, a résztvevő arra lett tréningezve, hogy küldjön EMG jeleket a bal alkarján keresztül minden alkalommal, amikor stimulációt érzett. Ha ez konkrét álomjelenetek vagy más váratlan okok miatt lehetetlen volt, a visszajelzést EOG-n (elektrookulográfia csatornán) keresztül is elküldhette (hasonlóan a tudatos álomhoz). A tudatos álmokban és az alvási paralízisben az EBS véletlenszerű egyszeri vagy páros stimulációval történhetett, és a résztvevőt kiképezték a megfelelő mennyiségű visszajelzésre. Minden tudatos álom vagy alvási bénulás után a résztvevőnek szóban kellett beszámolnia a részletekről.
EBS ébrenlétben
Az ébrenléti EBS (agy elektromos stimulációja) alatt a résztvevő ujjrángásokat tapasztalt, rángásokhoz vagy görcsökhöz hasonló szenzoros érzetekkel (3,5 mA-tól kezdve). Minél nagyobb volt a stimuláció intenzitása, annál erőteljesebbek voltak a mozgások és az érzékelhető visszacsatolás.
EBS REM alvásban
Az EBS-t REM alvásban körülbelül 15 alkalommal végezték el, egyedülálló stimulációként, illetve hosszú sorozatokként (akár két percig is). Ezek az EBS-ek nem okoztak látható kárt a résztvevőnek. Fontos megjegyezni, hogy az EBS REM szakaszú alvásban csak néhányszor váltott ki ébredést a számos stimuláció közül. Valószínűleg minél nagyobb volt a beállított stimuláció erőssége, annál nagyobb volt az ébredés esélye. Legalább háromszor, leginkább a tanulmány kezdeti szakaszában az EBS megváltoztatta az álmok történéseit, úgy, hogy azok a kísérleti álomjelenetekhez kapcsolódtak. Egy esetben, amikor a résztvevőt egy rövid EBS-sorozat után szándékosan felébresztették, felidézett egy EBS-hez kapcsolódó álomtörténetet. Ugyanakkor a résztvevő nem tudott felidézni sem ujjmozgásokat, sem görcsöket, még közvetlenül a stimuláció utáni felébredés után sem az EBS-sel járó álmok során.
EBS behatások tónusos REM alvás közben.
EBS tudatos álomban
Az elektródák beültetése jelentősen befolyásolta a résztvevő alvásminőségét és tudatos álmok indukálására való képességét. Lehetetlennek tűnt megtalálnia az alváshoz kényelmes testhelyzetet. Bár a résztvevő a kísérleti időszakban három tudatos álmot is indukált, az EBS-t ezek közül csak két alkalommal alkalmazták.
Az első tudatos álom során, ami nem volt szándékos, és egy intenzív EBS-el kezdődött (minden REM fázisú alvás közben volt EBS), a résztvevő nem küldte el az előre meghatározott szemjeleket, mivel nem volt célja a tudatos álom létrehozása (EBS-t akartak tesztelni általános REM alvás közben). A résztvevő álmában egy tárgyat (fogkefét) fogott a bal kezével, de nem tudta megfelelően tartani, mert azt gyorsan elejtette, ami eddig még sohasem fordult elő vele tudatos álmai során. A tudatos álmot csak szóban erősítette meg, de ebben az alvási periódusban minden fázisos REM fázisú alvásnál EBS-t végeztek. Ez azt jelenti, hogy az EBS időzítése megegyezett a jelentett tudatos álommal, mivel a tudatos álomban a szemmozgások természetes módon történtek.
A második tudatos álom esetében, amely rövid ébredés után következett be, a résztvevő kezdetben nem látott, de érezte az EBS által okozott görcsös érzéseket, és képes volt minden alkalommal megfelelő mennyiségű EMG visszajelzést küldeni. Annak ellenére, hogy ezek az érzések fizikai jellegűek voltak, nem akadályozták az tudatos álom/REM alvás indukcióját. Amikor a résztvevő látása végül megjelent a tudatos álomban, és az érzések stabilizálódtak, a görcsös érzések megszűntek, miközben az EBS még mindig aktív volt. Egy hiba miatt az EBS korán került leállításra (további két stimuláció után), és a résztvevő nem tudta tovább figyelni az EBS hatásait tudatos álom közben.
Előre egyeztetett szemjelek az EOG-n.
EBS alvási paralízisben
Legalább három alkalommal tapasztalt a résztvevő ébredéskor alvási paralíziseket, amelyek az EBS-hez kapcsolódó érzések voltak, és magyarázhatók a REM alvás reziduális mechanizmusaival. Egy esetben volt lehetőség az EBS alkalmazására alvási paralízis alatt. Bár a résztvevő nem érezte vagy látta ujjmozgását, egyértelműen érzékelte a görcsös érzéseket, és minden stimuláció után elküldte az előre meghatározott EOG visszajelzést (az érzékszervi bénulás miatt úgy döntött, hogy az EOG-t használja az EMG helyett).
EBS behatások tudatos álomban az összes csatornán.
Összegzés
A kutató beültette az elektródákat agyának motoros kérgébe, majd végrehajtották az EBS-t REM alvás közben, tudatos álmok és alvási paralízis esetében is. Az eredmények új információkat nyújtottak a REM alvásról, a motoros és szomatoszenzoros funkciókról az agykéregben, valamint az izomtóniáról REM szakaszú alvás közben. A továbbfejlesztések és hasonló megközelítések hatékony és megbízható módszereket kínálhatnak a cselekmények és tárgyak beépítésére az álomjelenetekben.
A fő hipotézis megerősítésére vonatkozóan az adatok előzetesnek tekinthetők a kis minta miatt.
Bár több száz EBS történt REM alvás közben, anélkül, hogy nyilvánvaló összefüggést mutatna az ébredésekkel. Az EBS növelte a felébredés esélyét REM alvásból, különösen magasabb áramintenzitás esetén, azonban 5 mA körül ez a hatás kevésbé volt jelentős, és az EBS biztonságosan alkalmazható volt. Ez a küszöb személyenként eltérő lehet. Az EBS beépült a mozgásos tudatos álmokba, de több adatra van szükség hatásának tisztázásához. A motoros EBS REM alvásban a legtöbb álomban láthatatlan lehet, mivel nem jár szenzoros visszajelzéssel.
Nem világos, hogy az EBS hogyan befolyásolja az álmokat REM alvásban, ha a célizom vagy az érzés nem érzékelhető az álmodó személy számára. Néhány álomban az EBS-sel összefüggő történések voltak megfigyelhetőek, és ezt egyszer közvetlenül az ébredés után is megerősítette az alany. Azonban ezeket az adatokat óvatosan kell kezelni. Az álomtörténések korrelálhatnak az emberek gondolataival és elalvás előtti eseményekkel. Ez azt jelenti, hogy az EBS-hez kapcsolódó álomképek más úton is megjelenhetnek. Tehát az EBS közvetlenül befolyásolhatja az álmokat az álomérzetekre vagy mozgásokra való hatással, valamint közvetve, az emlékek megjelenésén és feldolgozásán keresztül.
A fő vizsgálat mellett érdekes megfigyelés volt a motoros EBS szenzoros küszöbe tudatos álmok és alvási paralízis alatt.
Mivel a tudatos álmok és az alvási paralízisek szinte kizárólag REM alvásban fordulnak elő, a kapott adatok a REM alvásra vonatkozóan is érvényesek lehetnek. Az EBS stabil REM alvási fázisban nem rendelkezett szenzoros visszacsatolással, de egyértelműen megfigyelhető és igazolható volt az alvási paralízis, illetve kezdeti tudatos álom szakaszokban, amelyek rövid ébredés után alakultak ki. A szenzoros EBS-ek során az EMG-jelek ugyanolyan mértékű izomtóniát mutattak, mint egy mély REM szakaszban. Ez arra utal, hogy az izomatonia REM alvásban nem teljesen korrelál a REM alvással járó szenzoros deprivációval. Az érzékszervi visszacsatolás az EBS során talán nem volt megfigyelhető minden alvási paralízis esetében, talán csak akkor fordul elő, ha az alvási paralízis közel van a végéhez vagy éppen kezdődik. Ha ez igaz, akkor az tudatos álomra és REM alvásra általában érvényes lehet. Érdekes módon, egy esetben, amikor rövid ébredés és EBS után indukált az alany tudatos álmot, a szenzoros visszacsatolás nem befolyásolta a tudatos álom indukcióját; nem vezetett felébredéshez, és egyszerűen eltűnt, ahogy a tudatos álom elmélyült. Ez a hatás ellentmond az elvárásoknak, és további tanulmányokra van szükség annak megerősítéséhez, hogy ez valós hatás vagy csak véletlen egybeesés volt.
Csatlakoztatva az elektromos rendszer elektródáihoz.
Az EBS perspektívái az álmok irányításához
A tanulmány kimutatta, hogy az EBS által kiváltott hatások beépülése az álmokba csak akkor jár észlelési hatással, ha ezek az érzések vagy események nem kerülik el az álmodó személy figyelmét. Ennek köszönhetően például az ujjak EBS által kiváltott mozgásai szinte semmilyen hatással nem voltak az álmokra, mert többnyire kívül esnek az álmodó megfigyelésén, és nincs az ébrenléthez hasonló szenzoros visszacsatolás, amellyel észre lehetne venni őket. Ez a hipotézis korlátozza az álmokban megfigyelhető EBS-beépülések mennyiségét.
Azonban annak ellenére, hogy vannak ilyen korlátok, az EBS előidézése elméletileg lehetséges beépülést biztosíthat az álmokba. Az álmokban megfigyelhető beépülések nagy része érzékszervi észlelésekre (testmozgások érzete, imbolygás, vesztibuláris érzések, bizsergés, hőmérsékletváltozások, fulladás, zajok, hangok, vizuális észlelések, hallucinációk stb.), érzelmi észlelésekre (boldogság, harag, szorongás, félelem, szomorúság stb.), motoros beépülésekre (test- és szemmozgások, beszédleállás, verbális hatások, sírás, rágás stb.), autonóm beépülésekre (légzés, apnoe stb.) és kognitív beépülésekre (déjà vu, múltbeli tapasztalatok újraélése, parafázia, emlékek felidézése stb.) terjedhetnek. Ezek a stimulációk széleskörű álomeseményeket érinthetnek.
Az EBS perspektívái tudatos álmok esetén
A tudatos álmok esetében az EBS kevésbé korlátozott, mivel az emberek szándékosan figyelmet fordíthatnak a stimulációkra, amelyek kívül esnek az általános megfigyelés területén.
A legnagyobb különbség a motoros stimulációk esetében tapasztalható, amelyek többsége a tudatos álmokban volt megfigyelhető. Ez a szituáció több lehetőséget kínál a tér szabályozására a tudatos álmokban, mint a normál álmokban.
Még érdekesebb megvizsgálni a tudatos álmok EBS-en keresztüli indukálásának lehetőségeit. Elméletileg ez olyan megbízható eszközök kialakításához vezethet, amelyek ébredés nélkül képesek tudatosságot kelteni az álmokban. Amint a jelen tanulmány kimutatta, sok EBS-t lehet elvégezni a REM fázisú alvásban. Ha ezeket a beépüléseket be lehetne vezetni az álmodó általános figyelmének területére, akkor az álmodási folyamat közvetlen jeleivé válhatnának. Ha egy személyt megtanítanak ezek helyes értelmezésére, az segítene abban, hogy álom közben tudatosuljon. Például a foszfének, az érzelmek, levitáció és sok más érzékszervi észlelés az álom jelzőivé válhatnak. Ezeket az EBS-en keresztül váltanák ki, amíg a személy meg nem érti, mi történik vele. Elméletileg az agykéreg EBS-ei, amelyek valamilyen kognitív hatásért felelősek, közvetlenül felébreszthetik a tudatot REM-alvás során, ezáltal tudatos álommá alakítva azt.
A tanulmány korlátai
A jelen tanulmánynak három alapvető korlátja van, amelyekkel a jövő kutatóinak foglalkozniuk kell. Először is, bár kihívást jelent majd hasonló tanulmányok megszervezése, a szerzőknek nem szabad bennük részt venniük. Viszont ezt a konkrét vizsgálatot nem is lehetett volna másképpen elvégezni, mert túl nehéz volt agykéregbe ültetett elektródákkal olyan személyt találni, aki képes tudatos álmot előidézni. Másodszor, ezt a vizsgálatot egyetlen személyen végezték el. Ez a kis minta jelentősen befolyásolhatja az eredményeket. Harmadszor, sokkal több álomba épülést kell megfigyelni az alvás REM szakaszában és tudatos álmokban, hogy stabilabb következtetéseket lehessen levonni.
A jövőbeni vizsgálatok több hasznos információt tárhatnak fel pusztán egy nagyobb minta felhasználásával. A szenzoros kéreg stimulációjára és más, változatosabb EBS-hatásokra összpontosíthatnának, amelyek teljesen eltérőek lehetnek a REM-alvás, a tudatos álmok és az alvási paralízis során. Az érzékszervi visszacsatolás kérdésével a jövőbeli tanulmányokban is foglalkozni kell. Nagyon valószínű, hogy a nem invazív TMS hasonló hatásokat válthat ki, mint az EBS a REM alvásban és a tudatos álmokban. Ugyanakkor a DBS a REM szakaszú alvásban sokkal mélyebb hatást fejthet ki. Az ezekkel a témakörökkel kapcsolatos jövőbeni tanulmányok jelentősen javíthatják a REM-alvás és általában az agy megértését.
A fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) témakörét tanulmányozva az ember óhatatlanul különös könyvekbe, filmekbe, emberekbe és csoportokba botlik. Valójában nincs ezzel semmi probléma, tudomásul kell venni, hogy a világ nem fekete és fehér, és a fázis nem egy hétköznapi beszédtéma, ezért evidens, hogy az érdeklődő szélsőséges dolgokra bukkan időnként. Egyszerűen el kell fogadni, ez benne van a pakliban, és éppen ezért kell megtanulni felelősségteljesen és józanul levonni a konklúziókat, minden ilyen találkozás után. Efféle találkozásnak mondható például a „Misztikus történetek – Testen Kívüli Tapasztalatok” című írással történő megismerkedés is. Valamiért a kiadványban sem az írót, sem a kiadás évét nem tüntette fel a kiadó, és ez bizony megalapozza a könyvvel kapcsolatos bizalmatlanságot – nem véletlenül.
A könyv – ahogyan az a címben is olvasható -, testen kívüli történetek gyűjteménye. Nincs benne említés semmilyen módszerről és technikáról, amelyek a megtapasztalást segítik, az összes bemutatott élmény spontán. Az, hogy ezeket az elbeszéléseket ki gyűjtötte össze és honnan, egy olyan kérdés, amely még a könyv elolvasása, és az interneten történő keresés után is nyitott marad. A nyomozást megnehezíti, hogy a könyvben nem említik a mű eredeti címét, holott minden bizonnyal fordításról beszélünk, egyetlen magyar név és helyszín sem szerepel benne.
A történetek meglehetősen változatosak, és a címmel ellentétben nem csak testen kívüli élményekről olvashatunk, hanem másról is.
Ilyenek például a különböző szerelemi történetek, szellemekkel és állatokkal kapcsolatos tapasztalok, véletlen egybeesésekről szóló beszámolók, amelyeket az olvasó indokolatlannak tarthat az írás címe alapján.
A testen kívüli tapasztalatok elbeszéléseire visszatérve, eléggé vegyes a felhozatal. Ugyanis a könyvben vannak olyan tipikus fázistapasztalatok, amelyek a tapasztalt gyakorlók számára teljesen hihetőnek tűnnek, mint például a következő:
„1983 nyarán, oldalt fekve a kanapén, elszunnyadtam; a karjaim össze voltak fűzve. Egy darabig rendesen aludtam, de aztán felébredtem, és azt vettem észre, hogy beúszom az >>álomparalízis<< szokásos állapotába. Próbáltam nem elveszíteni a fejemet, és arra gondoltam: ha egyik karomat meg tudnám mozdítani, minden rendbe jönne. Sajnos azonban összekulcsoltam a karjaimat, és ettől kétszeresen is nehézzé vált a feladat. Éppen arra gondoltam, hogy szétválasztom egymástól a karjaimat, – és ehelyett valahogy >>kihámozódtam<< a testemből. A következő pillanatban már a gázkandalló mellett álltam, ami közvetlenül a kanapé mellett foglalt helyet. Nincs szó leírni a rémületet és a pánikot, ami elfogott – soha nem fogom elfelejteni, az egyszer biztos…”
De nem kevés olyan történetről is olvashatunk, amelyek valóságtartalma (nagyon finoman szólva) igencsak megkérdőjelezhető, ilyen például Mrs. Sally Vinson esete.
A cselekmény leírásában franciaországi útján, két barátnőjével utazva, állítólag egy nem mindennapi élményen ment keresztül. Elmondása (vagy egyszerűen csak a szerző) szerint az utcán sétálva egyszer csak azt vették észre, hogy mind a hárman a levegőben lebegnek. Ijedtségükön gyorsan túllépve egymásra néztek, és hangosan elkezdtek nevetni. Miközben a levegőben siklottak, annyira nevettek, hogy ettől már a könnyük is kicsordult. Miután odalebegtek a szállodához, amit kerestek, észrevették, hogy odabent sehol sincs rajtuk kívül egy lélek sem. Elhatározták, hogy keresnek valakit az épületben, amikor azt vették észre, hogy furcsa, fehér fény árasztja el a folyosót. Találtak egy óriási tükröt, amibe mind a hárman belenéztek, de egyikőjüknek sem látszódott a tükörképe, egészen addig, amíg olyan közel nem mentek hozzá, hogy szinte már beleütköztek. Sally azt gondolta a tükörről, hogy az valamiféle dimenziókapu, amin majdnem keresztülhaladtak. Ettől nagyon megijedtek, visszarohantak a folyosón, ahonnan egy szobába jutottak, amiben öregasszonyok kézimunkáztak. Végül is kiszaladtak az egész épületből és elhagyták a várost.
A fenti sorokat elolvasva nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem az olvasó hibája, ha az az érzése, hogy egy kisgyermek képzelgéseit olvasta.
Végül is, egy valódi fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) egyetlen vonása sem fedezhető fel benne, talán a lebegésen kívül.
Sajnos nem ez az egyetlen zavarba ejtő történet a leírások között, pedig tényleg vannak közöttük olyanok is, amelyek tipikus fázistapasztalatok fémjeleit hordozzák magukon. Ez eléggé megnehezíti a tapasztalatlan olvasó kiigazodását a különböző minőségű történetek közt. Még nagyobb hibája a könyvnek, hogy ezekből a kétes történetekből olyan következtetéseket von le, amelyek egyáltalán nem megalapozottak, ennek ellenére mégis úgy tárja ezeket az olvasó elé, mint valamiféle örök érvényű igazságokat. Az egyetlen ilyen kivétel egy, a New York Times, 1986. október 28-ai számából kiemelt cikk.
A könyv annak ajánlott olvasmány, akit nem zavar, ha olyan történeteket olvas, amelyek egy része minden bizonnyal kitaláció, és nem egy olyan könyvet keres, amelyben a fázis megtapasztalásához szükséges technikák és módszerek kerülnek bemutatásra. Amennyiben valaki egzakt leírásokat és legalább hitelesnek tűnő elbeszéléseket szeretne olvasni a fázisról, nyugodtan kihagyhatja a művet, semmiről sem fog lemaradni.
Az Eredet megtekintése után a kezdőktől sokszor elhangzik a kérdés, hogy a valóságteszteléshez szükséges-e valamilyen totem használata. A filmben mindenkinek van egy saját tárgya (pörgettyű, kocka, sakkfigura), amiről meg tudja állapítani, hogy az álomvilágban van-e, vagy a fizikai realitásban. (Illetve fontos az is, hogy a működését csak ő ismerje, így tud megbizonyosodni arról is, hogy nem valaki más álmában van.) Maradjunk a legismertebb totemnél, ami a pörgettyű. A működési elve első ránézésre egyszerű: ha eldől, a valóságban van Cobb, ha nem, akkor álomban. De miért is ne dőlhetne el az álomban is? Illetve a pörgettyűk egy sokkal nagyobb hátránya, miszerint pont azzal a céllal tervezik őket, hogy minél tovább pörögjenek. Márpedig ha több másodpercen keresztül fókuszálunk valamire álmunkban, akkor a tekintet fixálódik, azaz kiesünk a REM szakaszból, ami a legtöbbször felébredéshez vezet, még azelőtt, hogy a tesztelő rájönne, melyik világban van. (Ma már tudjuk, hogy nem csak a REM szakaszban lehet tudatosan álmodni, de egyenlőre ez egy felderítetlen terep.) Szerencsére a valóságteszteléshez nincs szükség totemre, egyébként is elég macerás lenne mindenhová egy tárgyat hordozni, és azt nézegetni. Ennél sokkal egyszerűbb és hatékonyabb valóságtesztek is léteznek.
Vegyszer
Különlegesség, és valószínűleg a történet észszerűségének elfogadhatóságát könnyíti, hogy az Eredetben a valóságtól teljesen eltérő módszerrel tapasztalják meg a tudatos álmokat, speciális koktélok segítségével. Ez hivatott biztosítani az álom stabilizálását, az egy időben való álmodást, és az azonnali álomba jutást, tudatosan. A szer azonban értelemszerűen függőséghez vezet, ráadásul aki sokáig használja, később nem képes máshogyan álmodni. Az egyik jelenetben, amikor Yusuf a saját maga által készített szer hatékonyágát akarja reprezentálni, leviszi Cobb-ékat egy helyiségbe, ahová olyan emberek járnak, akik már függők ettől a szertől, és minden nap több órát töltenek a hatása alatt. A látvány sokkoló, de szerencsére manapság nem tudunk ilyen szer létezéséről. Bár sok gyártó ígéri, hogy az általuk készített táplálék kiegészítők segítségével egyszerűen lehet tudatos álmokat tapasztalni, ezt azonban nem sikerült eddig hiteles, tömeges dokumentációkkal alátámasztani. Ennek ellenére mégis rengetegen azt gondolják, hogy a fázis elérését csak különböző növényi részekkel, és különleges készítményekkel lehet megvalósítani, miközben rengeteg gyakorló szerzett már több száz, vagy akár az ezret is meghaladó számú tapasztalatot, a legtöbb esetben mindenféle kiegészítő nélkül, pusztán a színtiszta gyakorlatnak köszönhetően.
Irányítás, környezet
A film egyik legnagyobb hibája, hogy a tudatos álmokat úgy ábrázolja, hogy abban gyakorlatilag alig fedezhetőek fel az álomra utaló konkrét jellemzők. Szinte minden teljesen úgy működik, mint a fizikai világban. Nem repülnek az emberek; nem mennek át a falakon; nincsenek különleges, irreális helyszínek és szereplők; a szereplőknek pedig nincsenek különleges képességeik, leszámítva Eames alakváltó mutatványait, amiből határozottan úgy tűnik, hogy ő a legtapasztaltabb tudatos álmodó a csapatban. A film teljesen realizálva igyekszik bemutatni az álmok világát. Valóban kétségtelen, hogy vannak olyan álmok, amelyek tényleg úgy működnek mint a fizikai valóság, de azért a tudatos álmodók tudatossá válás után előszeretettel használják ki a fázistér változtathatóságát, ami nem csupán abban merül ki, hogy az ember tótágast állítja az utcát, épületeket alkot és üvegfalakat nyitogat. Másrészről logikus, hogy az incepció során nem foglalkoznak ezzel, hiszen a célszemély ebből sokkal könnyebben rájöhetne, hogy álmodik. A készítők célja inkább egyfajta filozófiai és pszichológiai sci-fi akciófilm volt, mintsem a tudatos álmodásban rejlő irányítás lehetőségeinek hiteles bemutatása.
Extrakció és incepció
Az emberek természetéből adódik, hogy a közös álomteret ugyanúgy igyekeznek használni, ahogyan a valóságot is. Így az egymás befolyásolása, a mások titkaiba való betekintés és az ez általi hatalomszerzés kiterjed az álmok alkotta párhuzamos világba is. Az Eredet már jóval finomabb és okosabb eszközökhöz nyúl, mint az akár elődjének is tekinthető Dreamscape, ahol ezt a teret egyszerűen gyilkolásra használják. Jelenleg nem bizonyított a közös álomtér léte, ahogyan az sem, hogy az emberek képesek lennének egymás tudatalattijába turkálni, és információkat ki- és bejuttatni onnan/oda. Mindenesetre néhány tudatos álmodó azt állítja, hogy már sikerrel hajtott végre incepciót és extrakciót is. A jelenség bizonyításához azonban továbbra sem áll rendelkezésre elegendő adat, és az esetleges kutatásokat megnehezíteni, az ehhez a szinthez elegendő tapasztalattal rendelkező gyakorlók csekély száma. Jó tudni, hogy Chirstopher Nolan is csupán fiktív elemnek szánta ezt a feltételezést.
Felhasználás
Az Eredetben a tudatos álmodás felhasználásának csúcsa az extrakció/incepció. Bár a valóság egy kissé árnyaltabb, ez mégsem jelenti azt, hogy akár csak egy cseppel is unalmasabb lenne. Sok tudatos álmodó használja képességeit nem csak szórakozásra, hanem arra is, hogy igyekezzen használható információt kinyerni az álmain keresztül, ami ha úgy tetszik, az extrakció egy olyan formája, amikor az ember azt saját magán hajtja végre. Miközben sokan azt hihetik, hogy ez teljesen elrugaszkodik a valóságtól, rengeteg elbeszélés áll rendelkezésre olyan tudományos felfedezésekről, vagy művészeti alkotásokról és cégekről, amelyek az álmokból szerzett információk segítségével születtek. Ennek ékes példája maga a film is. Akinek voltak már fázis tapasztalatai, és megnézi az Eredetet, az hamar rájön, hogy olyan valaki alkotta, aki maga is tudatos álmodó, attól függetlenül, hogy fikciót is kevert a filmbe. És valóban. Christopher Nolan saját elmondása szerint az egyik legelterjedtebb módszert, a WILD-et használja tapasztalatai megszerzéséhez. Ez pedig alátámasztja azt a sokat hangoztatott nézetet is, miszerint a tudatos álmodás a kreativitás és az ihlet nem hétköznapi forrása. Az Eredet egy olyan 160 millió dolláros projekt, ami csíráját egy tudatos álmodó álmainak köszönheti, és ami több, mint 800 millió dolláros bevételt hozott. Persze ez az egész csak álom maradt volna a megfelelő erőforrások rendelkezésre állása nélkül. Mégis, az Eredet egy olyan szuperprodukció a maga 4 Oscar-, és a 3 BAFTA-díjával, amely nem születhetett volna meg Christopher tudatos álmai nélkül.
Valóságok összekeverése
A film nagy tragédiája, hogy Mallorie összekeveri a valóságot az álomvilággal, ezért öngyilkosságot követ el. Ez még akkor is megdöbbentő, ha Dom elültetett egy erre irányuló gondolatot a fejében. Hogyan lehet, hogy Mal nem ismeri fel, melyik tudatállapotban van? Rendkívül tapasztalt tudatos álmodóként tüntetik fel a filmben, ráadásul a saját szájából hangzik el a krízis feloldásának módja. Dom kérdésére: „Ha ez az én álmom, akkor miért nem tudom irányítani?” így válaszol: „Mert nem fogod fel, hogy álmodsz!” De a fizikai világot senki sem tudja irányítani úgy, ahogyan az álmokat, éppen ettől működnek az erre a jelenségre építkező valóságtesztek, és éppen ettől kellene Mal-nak is kijózanodnia. Így az érvelése ellentmondásba kerül önmagával, ami egy komoly logikai hibája a filmnek, és amitől valószínűleg sok tudatos álmodó meglehetősen kínosan érezte magát a párbeszédet hallgatva. Való igaz, olykor a fázisozók is összekeverik a valóságot és az álmot, de ez túlnyomórészt álmodás alatt történik (sokszor téves ébredések formájában), és kevésbé akkor, amikor ébren vannak. Ezért is fontos, hogy a valóságtesztek segítségével, minden életveszélyes cselekedet előtt, minden kétséget kizáróan, 100%- ig meggyőződjön az álmodó arról, hogy valóban álmodik.
Álomidő
Az Eredet egyik legfontosabb kulcsfaktora az álomban eltelt idő érzékelése. Alapvetően arra az elképzelésre támaszkodik, hogy az álomban a fizikai világhoz képest az idő máshogyan telik, Cobb szerint: „Az agyműködés az álomban húszszor gyorsabb.” Ráadásul ez szintenként hatványozódik, ezért lehetséges, hogy a negyedik szinten, az ún. váróban Cobb és Mal 50 évet töltött, Saiko pedig vénemberré válik. Az igazság az, hogy ma már kutatások eredményeiből tudjuk, a tudatos álmodók meglehetősen pontosan be tudják mérni az idő valós múlását, azonban a szubjektív megítélés esetén (amikor az álmodó nem számolja magában a másodperceket) ez jóval többnek is tűnhet. Ezt bizonyítják Stephen LaBerge, valamint Dement és Kleitman kutatásai is.
A történet egyik fő érdekessége, hogy a tudatalatti különböző rétegei között az álomban való elalvással jutnak egyre mélyebbre, ez egyfajta álom az álomban. Érdekes feltevés, hogy így egyre mélyebbre lehet hatolni a tudatalattiban, és az idő is kitágul a mélyebb szinteken, de ez valószínűleg fikció. Egyrészt, az álomban való újbóli elalvás imitálása inkább valamilyen transzlokációra/elmélyítésre/fenntartásra alkalmas technika, másrészt, a tapasztalatok szerint már egy „egyszerű” tudatos álomban is éppen elég mélyre lehet ásni.
Közös álomtér
Gyakorlatilag a legtöbb, a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) témakörében játszódó történet közös pontja, hogy az álmodók az álomteret egy közös párhuzamos valóságként élik meg (mintha a tudatos álom egyébként nem lenne már önmagában is elég izgalmas). Ezt megfigyelhetjük olyan más alkotásokban is, mint a Dreamscape, Paprika, Maniac, Álomcsapa, vagy A főnx ébredése. A közös álomtérről azonban továbbra sem állnak rendelkezésre hiteles bizonyítékok, bár sokan azt állítják, hogy a jelenséget már átélték, azonban ezt elég nehéz minden kétséget kizáróan bizonyítani, már a kis számú, tapasztalt kísérleti alany rendelkezésre állása miatt is.
Tudatossá válás az álmodás során
Az egyik legzseniálisabb jelenet és színészi teljesítmény a filmben, amikor Ariadne először szembesül azzal, hogy egy álomban van, holott addig azt hitte, hogy a valóságban. Dominic olyan kérdésekkel vezeti rá a lányt valódi tudatállapotának felfogására, amilyeneket a tudatos álmodók egyébként is használnak valóságtesztelés során. „Vajon hogy kerültél ide? Szerinted hol vagy?” Ellen Page tökéletesen eljátssza a sokkot és a megdöbbenést, amit olykor még a tapasztalt tudatos álmodók is újra és újra átélnek, amikor rájönnek, hogy amit eddig valóságnak hittek, az egy álom.
Az álom vége, felébredés
Az Eredetben az álmoknak jellemzően az álomtérben elhelyezkedő objektumok felrobbanásával és összedőlésével van vége. Ez bár meglehetősen látványos eleme a filmnek, mégis eléggé illúzióromboló. Még csak tudatos álmodónak sem kell lenni ahhoz, hogy az ember tudja, az álmok nem így érnek véget. Leginkább elhalványul minden szépen fokozatosan és szépen elkezdjük érzékelni újra a testünket a fizikai környezetünkkel együtt. Esetleg téves ébredést élünk át, illetve sokszor a fizikai környezet ingerei szakítanak ki könyörtelenül és sokkszerűen az álomvilágból, például egy ébresztőóra rikácsolásának köszönhetően. Semmivel sem lett volna nehezebb ezt filmre vinni, mint a robbanásokat és összedőléseket, sőt. Bár tény, hogy úgy sokkal unalmasabb és hétköznapibb élményt nyújtott volna.
Tudatalatti tartalmak felbukkanása
Egy zseniális húzása a filmnek, ahogyan bemutatja Cobb küzdelmét, amint saját érzéseit és félelmeit igyekszik elnyomni az álmokban. Ezek a félig tudatalatti tartalmak azonban újra és újra felbukkannak, a legváratlanabb szituációkban. Ilyen jelenet például, amikor a hotelben igyekszik meggyőzni Fischer-t, hogy valójában ő az őrzője, és valaki más akar extrakciót végrehajtani rajta. Aztán meglátja a gyerekeit játszani az előtérben úgy, ahogyan az életben utoljára látta őket, és hirtelen azt sem tudja mit csináljon. Sok tudatos álmodó küzd hasonló jelenséggel, miszerint nem tud teljesen úrrá lenni az álmain, annak ellenére sem, hogy tudatos. Ennek vannak különböző szintjei, és valóban: az álom minden egyes részletét sohasem fogjuk tudni irányítani, hiszen erre a tudatos elmének nincs elég kapacitása. Egyszerűen képtelenség minden részletet tudatosan megalkotni, viszont ezt kiválóan megteszi helyettünk a tudatalattink. Ez persze nem jelenti az élmény minőségének romlását, sőt. (A fázisban gyakran élesebben érzékelünk, mint a valóságban.) Elég belegondolni, hogy nappali tudatállapotunkban sem vagyunk képesek a környezetünk minden egyes részletét átfogóan befogadni, mégis abban a hitben élünk, hogy érzékelésünk 100%-ig tökéletes. De érzékszerveinknek és agyunknak köszönhetően, valójában a körülöttük lévő térnek és időnek egyszerre mindig csak egy kis szelete áll rendelkezésünkre. Például én most felváltva fókuszálok a billentyűzetre és a monitorra, miközben a bejegyzésemet írom, de néhány cm-re a látásom középpontjától, a látásom perifériáján már csak homályosan látom a tárgyakat, ahogyan teljesen élesen te is csak ezeket a sorokat látod. Az érzékelés alapjáraton valahogy így működik az álomban is. Ezt a szűk látóteret és a benne zajló eseményeket azonban tudjuk az elvárásainkkal, az akaratunkkal és különböző technikákkal befolyásolni. De akár ki is tudjuk terjeszteni (360°-os látás). Még álomkaraktereket is tudunk irányítani, egyesével, és csoportosan is. Itt azonban már nyilván fontos a jártasság, és a fázistér irányítása mögött megbúvó elvek és az ehhez szükséges technikák ismerete. Megfelelő gyakorlattal és hozzáállással ezen a területen is elérhető a fejlődés.
Álomkarakterek és viselkedésük
Abban a jelenetben, amikor Dominic elkezdi lelövöldözni a katonákat az álom harmadik szintjén, a havas katonai bázison, Ariadne megkérdezi tőle, hogy Fischer agyának ezzel árt-e. Dom azt mondja hogy nem, mert ezek csak projekciók. Sok tudatos álmodó fél megküzdeni az ellenséges álomalakokkal, attól tartva, hogy ezzel saját magának árt. Azonban az eddigi tapasztalatok szerint ettől nem kell tartani, sokkal veszélyesebb, ha átadjuk magunkat a támadó álomkarakterek szeszélyeinek és hagyjuk hogy kedvükre kínozzanak. Éppen ezen élő objektumok legyőzése a tudatos álmodás egyik népszerű felhasználási területe, vagyis a rémálmok megszüntetése. Vannak természetesen olyanok is, akik szerint a küzdelem helyett jobb, ha az ember megpróbál kibékülni és közös nevezőre jutni támadóival, ilyen például Prof. Dr. Paul Tholey és Charlie Morley. Másik érdekesség a filmben, hogy az álmodó tudatalattija megpróbálja az álomban megsemmisíteni a támadót, ennek alátámasztására azonban aligha állnak rendelkezésre hiteles tanulmányok.
Csökkenő tudatosság
Minden tudatos álmodóval megesik, hogy olykor a memória és az öntudatosság mértékének csökkenése következtében a tudatos álomban nem aszerint cselekszik, ahogyan az logikus lenne, és ahogyan korábban eltervezte. A filmben ezt a jelenséget jól érzékelteti, amikor Dominic habozik Mal lelövésével, holott éppen Fischer-t, az akció központi szereplőjét igyekszik Malloire meggyilkolni, és így sikerül is neki. Hiába hívja fel Ariadne Dominik figyelmét, hogy amit lát, az csak egy projekció, Dom mégsem húzza meg a ravaszt, holott tulajdonképpen ettől függ az akció sikeressége, így az is, hogy később viszont láthatja-e gyermekeit. Ráadásul ő is tisztában van vele, hogy ez mennyire amatőr hibának számít, ezért azt hazudja, hogy nem volt elég ideje a lövéshez. Emiatt is tűnik úgy, hogy Cobb mégsem annyira profi, ahogyan beállítja magát. Persze a valódi gyakorlatban a hasonló esetek elkerülése érdekében használhatóak különböző stratégiák, azonban időnként valószínűleg minden tudatos álmodó belecsúszik efféle hibába, amit meg lehet tanulni kezelni, többek között például a nagyszámú fázistapasztalatok ellensúlyozásával.
Az eltéréseket a valós, és a filmbéli tudatos álmok között magyarázhatjuk annak a vegyszernek mellékhatásaként, amit az Eredetben ennek a megváltozott tudatállapotnak az elérésére használnak.
Még az első bejegyzésben szóba került a rajongók között nyolc évig tartó parttalan vita arról, hogy az Eredet végén Dominic felébred-e, vagy marad az álomban. Nos, 2018-ban, Michael Caine, aki Miles professzort játszotta, egy interjúban elárulta, hogy amikor maga is efelől érdeklődött Christopher Nolan-nál, azt mondta neki, hogy azok a jelenetek, amiben ő is benne van, az ébrenlét állapotában játszódnak.
Valószínűleg nincs még egy olyan film a világon, amely annyi emberhez juttatta el a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) gondolatát a tudatos álmodás értelmezési módján keresztül, mint az Eredet. Annyira széleskörűvé tette a jelenség ismeretét, hogy sokszor, ha egy olyan emberrel igyekszünk kommunikálni az éber álmodásról, akinek nincsenek erre vonatkozó ismeretei, elég ha annyit mondunk: tudod, erről szól az Eredet. Ekkor máris megvan a közös kiindulópont, és azonnal fény gyúl beszélgetőpartnerünk szemében, így már nagyjából sejti miről van szó: egy olyan álomról, amiben az álmodó pontosan tisztában van vele, hogy az álomvilágban van, nem pedig a valóságban. Ez annyira elképesztő állapot és tapasztalat a hétköznapi ébrenléti tudatállapotunkhoz képest, hogy érthetetlen, miért csak peremterülete a tudományos érdeklődésnek még napjainkban is, és miért csak ilyen lassan kelti fel a társadalom figyelmét. Christopher Nolan alkotása adott egy kis lökést ennek a folyamatnak 2010-ben, aminek még napjainkban is érezzük a hatását.
Christopher Nolan egy interjújában elmondta, hogy a film ötlete tulajdonképpen már 16 éves korában felmerült benne. Sokat játszott a gondolattal, hogy mi történne, ha létezne az emberek számára egy közös álomtér, így be tudnának lépni egymás tudatalattijába, ahol információkat tudnának kiszedni másokból, vagy ellenkezőleg: gondolatokat tudnának elültetni a másik tudattalanjába, úgy, hogy ezt az alany tudatos énje észre sem venné, mégis ennek hatására cselekedne, és élné tovább az életét. Ez a feltevés jelenleg bármennyire is az erős fantáziálás kategóriájába esik, nem árt tudni, hogy vannak tudósok, akik szerint a jövő emberei képesek lesznek belépni egymás álmába. Az egyik ilyen tudós Michio Kaku. Szóval mialatt kijelenthetjük, hogy jelenleg ez a terület a széles körű felhasználás számára még biztosan elérhetetlen, azt mégis mindannyian tudjuk, hogy az álmok erősen befolyásolják gondolatainkat, érzelmeinket és viselkedésünket, ami természetesen fordított irányban is igaz. A feltételezés tehát elméleti síkon, valamikor a jövőben akár működhet is.
„Senki sem szereti, ha egy idegen jár az agyában.”
Evidens, hogy egy ilyen terv végigviteléhez a befolyásolónak, aki a másik elméjébe akar elültetni egy gondolatot (incepció), úgy, hogy ne derüljön fény ennek a gondolatmagnak az eredetére, a folyamat közben végig tudatosnak kell lennie. Tisztában kell lennie azzal, hogy egy álomban van, az okokkal, hogy miért került oda, és az eszközökkel, amivel az akciótervét megvalósíthatja. Miközben eljutottunk oda, hogy végre egy nagyobb költségvetésű (160 millió dolláros) mozi cirka két és fél órán keresztül a tudatos álmodást felhasználva alakítja cselekményét, és ezen keresztül igyekszik a nézőt a valóság különböző rétegeiről való gondolkodásra és fantáziálásra késztetni, természetesen fel kell ismernünk, hogy a filmben erősen fiktív elemek keverednek a valósággal, legalábbis a jelenlegi ismereteink szerint. Ez sok tudatos álmodónak nem tetszik, azonban az ilyen történetekben (mint például a Dreamscape, és a San Junipero) eddig is jellemző volt a szerzők kisebb-nagyobb mértékű ábrándozása, szóval nincs ebben semmi különleges. Akit érdekel a téma, az úgyis elmerül benne, és a saját gyakorlatán keresztül alakítja ki véleményét és meggyőződéseit.
„Aki álmodik, az diktálja a szabályokat.”
Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) egy olyan tudatos álmodó, aki arra szakosodott, hogy képes legyen mások álmaiból információkat kinyerni (extraktor), amiket elad megrendelőinek. A film bevezető képsoraiban pont egy ilyen akció kellős közepén ismerkedik meg a néző a karakterrel. Saito (Vatanabe Ken) azonban már ismeri a módszert, tudja, hogy valójában egy álomban vannak, így Dom és segítő társa, Arthur (Joseph Gordon-Levitt) nem járnak sikerrel. A dolgukat megnehezíti, hogy Dom elhunyt felesége, Mal (Marion Cotillard) egy tragédiát követő trauma következtében, a legtöbb közös álomban megjelenik és összezavarja a folyamatokat.
Az extrakció (információ kinyerése a célszemély álmán keresztül a tudatalattijából) kivitelezéséhez több módszert is alkalmaznak az Eredetben. A hosszú, és stabil álmok érdekében, valamint, hogy az alannyal egy időben aludjanak, erős vegyületeteket használnak, ami az azonnali álomszakaszba való jutást is biztosítja. A szer olyan hatásos, hogy olykor csak nagyon erős ingerekkel lehet felébreszteni az alvót, például vízbe lökéssel. További érdekesség, hogy a tudat egyre mélyebb rétegeibe való jutáshoz ugyanezzel a módszerrel altatják el magukat a bűnözők az álomtérben is, hogy az álmon belül egy másik álomba jussanak, amiben ezt újra és újra megismételhetik. Így nem csak egyre mélyebbre és mélyebbre jutnak a másik tudatalattijában, hanem időt is nyernek, ugyanis minél mélyebbre mennek, annál több áll rendelkezésükre, a valósághoz képest.
„Hiába fenyegeted, ez csak álom!”
Ezt a módszert Saito esetében is bevetik (álom az álomban), azonban még így sem fognak ki rajta. Ugyanis a titkos lakásában a szőnyeg anyaga eltér az álombéli szőnyegétől (álomjelző) ebből pedig rájön, hogy csupán egy téves ébredésen mentek keresztül, és valójában még mindig álmodnak. Végül Dom-ék felébrednek és meglépnek harmadik társukkal, Nash-al (Lukas Haas). Miközben megbízójuk, Cobol elől menekülnek, Saito tőrbe csalja őket, és mivel felismerte Dom különleges szolgáltatásában a potenciált, egy még bonyolultabb feladattal akarja megbízni. El kell ültetnie egy gondolatot Saito konkurens cégének örököse, Robert Fischer (Cillian Murphy) fejében (incepció), miszerint feldarabolja az apjától megkapott cégbirodalmat, különben hamarosan monopol helyzetbe kerül. (Az alanynak természetesen úgy kell ezt a tervet a magáénak éreznie, hogy azt higgye magától jutott erre a következtetésre.)
„Azt mondják csak félgőzzel dolgoztatjuk az agyunkat.”
Dom a kivitelezést elsőre nem akarja elvállalni, de Saito megígéri neki, hogy ha sikerül az incepció, akkor kapcsolatainak segítségével elintézi neki, hogy legálisan hazamehessen gyerekeihez. Ugyanis felesége öngyilkosságot követett el, a hatóságok pedig azt gondolják, hogy Dom gyilkolta meg, ezért menekülnie kellett az USA-ból, hátrahagyva mindenét. Arthur szerint lehetetlen a küldetés, de Dom szerint nem, sőt. Azt állítja, hogy korábban már sikeresen hajtott végre incepciót, de erről nem szeretne további információkat megosztani Arthurral. Ehelyett elkezdi összeállítani a csapatot, akik képesek rá, hogy segítsenek neki a feladat végrehajtásában.
„Amikor alszunk, az agyunk szinte bármire képes.”
Elsőször is Nash-t kell helyettesítenie, mivel Saito elkapta. Nash volt az építész. Az Eredetben a közös álomtereket mindig egy építésznek kell előre megterveznie, pontos elképzelések szerint, amit az álmodó tölt meg a tudatalattijával. Dom felkeresi a Miles egyetem egyik legjobb építészhallgatóját, Ariadne-t (Ellen Page), hogy felmérje képességeit, és felajánlja neki a munkát. Ariadne hamar rájön, hogy Dom valamit megpróbál mélyen tartani magában, és az álomvilágban ez a valami igyekszik belőle felszínre törni, ez pedig komoly problémákat jelent a közös álmodás során. Azonban ez csak egy ideig tartja távol a többiektől, mert a tudatos álmodás, és az álomtérben megvalósítható építészeti potenciál nem hagyja nyugodni, így mégis a csapattal marad, hogy részt vállaljon a küldetésben.
„Ezután szűknek érzi majd a valóságot és visszajön.”
A feladathoz egy hamisítóra is szükség van, aki hamis papírokkal segít közelebb kerülni Robert Fischerhez, ezért Dom felkeresi régi ismerősét, Eames-t (Tom Hardy). Eames szintén tapasztalt tudatos álmodó, aki ráadásul már az incepcióval is próbálkozott korábban, bár sikertelenül. Hasznos tanácsokat ad az incepcióra vonatkozóan Dom-nak, így megalkotják a terv alapját. Robert-nek az apjával való kapcsolatára alapozva kísérlik meg a gondolatmag beültetését.
„Ez a dolog függővé tesz.”
Ahogyan arról már szó volt, az Eredetben az álmok azonnali előidézésre és stabilizálására különleges vegyületeket használnak. Az incepció azonban annyira bonyolult és hosszadalmas, hogy az átlagosnál jóval erősebb szerre van szükség, ezért Eames ajánl Dom-nak egy vegyészt, aki járatos a témában. Így kerül a csapatba Yusuf (Dileep Rao). Az álomban három szint mélységre akarnak majd lemenni (kettő álom az álomban). Yusuf nemcsak hogy elő tudja állítani a koktélt, ráadásul konkrét tapasztalata is van a termékről, ugyanis ő maga is minden nap használja egy enyhébb verzióját. A probléma csupán annyi ezzel a szerrel, hogy aki rászokik, később nem tud máshogyan álmodni.
„Te alkotod meg az álombéli világot.”
Miközben a csapat részletesen felépíti a tervet, arra jutnak, hogy a legjobb alkalom, amikor elegendő ideig (10 óra) a célpont közelében tudnak lenni, egy repülőút, amelyet Fischer kéthetente tesz meg, Sydneyből Los Angelesbe. Saito a kivitelezést is megoldja, nagyon elegánsan megveszi az egész repülőtársaságot, amellyel Fischer akkor lesz kénytelen utazni, amikor a tervek szerint „meghibásodik” a magángépe. A repülőgép orrában lévő luxus osztályon zavartalanul tudnak tervük megvalósításán munkálkodni. Miután alaposan kidolgozzák a tervet, Ariadne rájön Dominick sötét titkára.
Ariadne belép Dom álmába, ahol lemegy elméjének legalsó szintjére, hogy megtudja pontosan mi az amit rejteget, és mi az amivel veszélybe sodorhatja a csapatot. Megérti, hogy Dom emlékeket tárol az álmaiban, újra és újra visszatér hozzájuk, hogy ezzel életben tartsa Mal-t. Ráadásul ezeknek az emlékeknek egy részét meg akarja változtatni. Ariadne erre hivatkozva eléri, hogy ne csak az álmok tervezésében vehessen részt, hanem a konkrét megvalósításban is, ugyanis Dom titkát rajta kívül senki sem tudja, és Dom is tisztában van vele, hogy ez katasztrofális hatással lehet az akcióra.
„Vajon hogy kerültél ide? Szerinted hol vagy?”
A repülőgépen sikerül egy gombnyomásra a közös álomtérbe kerülniük, és el is kezdik megvalósítani a tervet. Azonban már az álom elején komoly nehézségekbe ütköznek. Kiderül, hogy Fischert korábban már kiképezte egy extraktor arra, hogy mások a tudatalattijában próbálhatnak meg turkálni az álmain keresztül, és ez ellen valamelyest meg is tanult védekezni. Ennek egyik megnyilvánulásaként az autóút kellős közepén felbukkan egy vonat, ami mindent elsodor, ami az útjába kerül. Fischer tudatalattija már az első perctől ki akarja lökni magából a betolakodókat, ezért fegyveres támadást is indít ellenük, Saito pedig megsebesül, de legalább Fischert sikerül elrabolniuk. Eames megpróbálja Saitot felébreszteni, hogy megszabadítsa álombéli szenvedéseitől, viszont hamar kiderül, hogy ez nem túl jó ötlet. Yusuf altatója annyira erős, hogy ha meghalnak az álomban, akkor sem ébrednek fel, hanem az úgynevezett váróba kerülnek, ami egy strukturálatlan álomtér, ahol nincs semmi, csak az üres tudatalatti. Aki odakerül, úgy érezi, hogy több évtizedig tartózkodik ebben az álomtérben. Erről a helyről csak Dom-nak vannak konkrét tapasztalatai.
„Én inkább elmalmozgatok ezen a szinten.”
Fischer azonban továbbra sem sejti, hogy álmodik, ráadásul nem egyedül. Eközben Dominic elmondja Adriadne-nak, hogy hogyan került a váróba, és mi történt vele. Feleségével, Mallorie-val közösen kezdték el kutatni a mesterségesen kreált álmokat, Dom pedig egyre mélyebbre és mélyebbre ásott. Az órák hosszú évekké váltak ezeken a mély szinteken, és ez csapdába ejtette őket. Ebben az állapotban végül már meg sem tudták különböztetni az álomvilágot a valóságtól. Több mint ötven évig éltek a saját maguk által felépített valóságban. Dominic már nem bírta tovább, Mal viszont az álmot tartotta a valóságnak, és miután felébredtek, a fizikai világról gondolta azt, hogy álom. Mindenképpen vissza akart térni a váróba, és úgy gondolta, hogy ez ugyanúgy lehetséges, ahogyan az álomból igyekeznek felébreszteni magukat: öngyilkossággal.
Ezért Mal leugrott egy hotelszoba ablakából, hogy visszatérhessen a valóságosnak hitt világába. De előtte elmondta Dom-nak, hogy hátrahagyott maga után egy levelet, amiben azt állítja, hogy fél Dominic-tól, mert megfenyegette, hogy megöli. Dom-nak ezek után lehetetlen bizonyítania igazát, pláne úgy, hogy három pszichiáter is igazolta: Mal nem elmebeteg.
„Csak amikor felébredünk, döbbenünk rá, hogy valami nem stimmelt.”
Fischerrel az álom első szintjén csak részeredményeket sikerül elérni, ezért a csoport még mélyebbre megy, a második szintre. Ez az első álom az álomban. Azonban egy zseniális trükkel még mélyebbre jutnak, a harmadik szintre. Fischernek azt mondják, hogy valójában Peter (Tom Berenger), a keresztapja az extraktor, aki egy széf számkombinációját akarja megtudni Fischertől. Úgy tesznek, mintha Peter tudatalattijába mennének be, és ezt Fischer el is hiszi. Tudatalattija azonban mindhárom szinten egyre komolyabb támadás alá vonja a behatolókat, akik már nem bírnak sokáig ellenállni, ezért fel kell gyorsítaniuk az eseményeket.
„Megteremtjük, és érzékeljük is ezt a magunk alkotta valóságot. Az agyunk olyan ügyesen csinálja, hogy nem is vesszük észre.”
Bekövetkezik amitől Ariadne annyira tart: megjelenik Mal, lelövi Fischert, és ezzel minden tervet felborít. Dom tisztán látja a jelenetet, de hezitál Mal lelövésén, azt gondolva, hogy talán valóságos. Fischer meghal ezen a harmadik szinten, ezért a váróba kerül, Cobb és Ariadne pedig lemennek utána. Ez már a negyedik szint, amire korábban nem készültek fel. Itt találják magukat szembe azzal, amit Dom és Mal korábban az ötven év alatt felépítettek. Ezen a szinten Mal karaktere igyekszik rábeszélni Dominic-ot, hogy maradjon vele, és közben Dom felfedi titkát. Valójában ő ültette el Mal agyában a gondolatot, hogy a világ csak álom, és csak az öngyilkossággal tud kilépni belőle. Csupán így tudta elérni, hogy Mal kilépjen az álomvilágból, amit valóságnak hitt. Azonban miután felébredt a valóságban, ez a gondolat továbbra is vele maradt, így a valóságról is azt hitte, hogy álom, amiből szintén csak az öngyilkosságon keresztül tud kijutni. Dom az első incepciót a saját feleségén hajtotta végre, aki emiatt nem tudta megkülönbeztetni az ébrenlétet az álomvilágtól, ebbe beleőrült, és emiatt lett öngyilkos.
„Az álom nekik a valóság. Ki bizonyíthatná be az ellenkezőjét?”
Mindezek után Mal karaktere csak akkor mondja meg Dominik-nak és Ariadne-nak, hogy hol van Fischer, ha Dom nem hagyja magára. Végül Dom mégsem Malliora kedvéért marad lent, hanem hogy megtalálja Saito-t, ugyanis a megsebesülése óta már minden bizonnyal meghalt valamelyik álomszinten, ezáltal pedig ő is a váróba került.
Eközben a harmadik szinten, Eames szeme láttára megtörténik az incepció. Fischer haldokló apjának karaktere meggyőzi őt, hogy az apa valójában azt szeretné, ha fia önálló döntéseket hozna, és nem igyekezne a nyomdokaiban járni. Ez egyenes utalás arra, hogy nem kell egyben tartania apja vállalatbirodalmát, ahogy korábban elvárta volna, hanem ezzel ellentétesen feldarabolhatja azt. Dom megtalálja Saito-t, és mindannyian felébrednek a gépen.
„Minden álom valóságosnak tűnik, amíg benne vagy.”
Saito beváltja ígéretét, Dominik végre hazatérhet gyermekeihez. De vajon ez már a valóság, vagy még mindig az álomban van? A kamera nem várja meg, amíg ez egyértelműen kiderülhetne a filmből, ez pedig hosszú éveken keresztül vitákat szított azok között, akik szerint valóban felébredtek a film végén, és akik szerint Dom csak tovább álmodta az egészet. Ugyanakkor egy interjúban Michael Caine, akarva vagy akaratlanul, de elmondta, hogy Christopher Nolan mit válaszolt erre a kérdésre. Előbb azonban nézzünk meg néhány érdekes dolgot az Eredet és a valós tudatos álmok összefüggésében.
Meglehetősen sok sztereotípia él az emberek fejében a fázissal (tudatos álom, testen kívüli élmény, asztrális projekció) kapcsolatban, melyek nagy részére rácáfolnak a nagyszámú élménnyel rendelkező gyakorlók tapasztalatai. Ezek a széles körben elterjedt előítélek és feltételezések azonban mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját, így sokszor olyanok találnak ki, és mutatnak be fázissal kapcsolatos történeteket, akiknek nincsenek saját tapasztalatai. Az írók maguk is igyekeznek feltüzelni a közönség fantáziáját, a fázis témaköre pedig már önmagában is meglehetősen misztikus terület, ezért a természetfeletti borzongással kapcsolatos filmek készítői számára ez egy ideális táptalaj. Kihasználva azt a köztudatban elterjedt nézetet, hogy a fázisozás során idegen, gonosz entitások szállhatják meg az embert, és egy átjáró nyílik más világokból a miénkbe, Chris Mul és Michael Mul megírták az Astral forgatókönyvét.
Alapvetően elvárható egy ilyen sztoritól, hogy ha nem is túl tárgyilagos, legalább valamelyest szórakoztató legyen. Ezt a célt szolgálhatja például különböző rejtélyes elméletek keverése egy fiktív, de legalább izgalmas és váratlan fordulatokkal teli történettel, amit egy felejthetetlen látványvilágon keresztül mutatnak be, és aminek eredménye a sötét szobában való kellemes borzongás. Legjobb esetben pedig egy olyan, magával ragadó filmélményt kaphatna a néző, amit később magával cipelhet a hétköznapjaiba, ezzel is megfűszerezve azokat, sőt, ezen túlmenően esetleg az álomvilágát is. Mivel nem tudtam semmit a filmről, csak a témájával voltam tisztában, hasonló, ám megalapozatlan elvárásokkal vártam a megtekintését. Sajnos hiába.
„Az asztrálutazás gondolata gyökeret eresztett a legtöbb vallásos világnézetben a halál utáni élet beszámolójaként, ahol a lélek utazását írják le, mint egy testen kívüli élményt.”
Alex (Frank Dillane) egyik egyetemi oktatójának hatására elkezd érdeklődni az asztrális projekció iránt. Elhatározza, hogy mindenképpen ki fogja próbálni, és társainak bebizonyítja, hogy ez igenis működik. Nincs könnyű dolga, mert nem mindegyikőjük hisz az asztrális utazás lehetőségében, legalábbis nem úgy, ahogyan ő. Ezért begyűjt minden számára elérhető könyvet a témában, és közben annyira felcsigázza magát, hogy nem is foglalkozik vele, mennyire odavan érte hallgatótársa, Alyssa (Vanessa Grasse). Ráadásul az első, éjszakai próbálkozása után, reggel felébredve kénytelen elkönyvelni, hogy kudarcot vallott. További útmutatások reményében bízva felkeresi oktatóját, hátha tud neki javasolni valamit. Gareth (Trevor White) némi általános bevezető után megosztja tanítványával, hogy korábban hogyan szerzett tapasztalatokat. Ezen felbuzdulva Alex az esti bulit kihagyva inkább kísérletezésbe kezd, és néhány alvás közbeni bevillanásnak köszönhetően azt gondolja, hogy most valóban sikerrel járt.
„Ez egy csodálatos eszköz, de még sokkal többet kell megtudnunk róla.”
Barátai azonban kétkedve fogadják a hírt, és közös megegyezéssel arra jutnak, hogy ha Alex egy ingát meg tudna mozdítani, amikor a fizikai teste az ágyban fekszik, akkor ez valóban egyértelmű bizonyítéka lehetne, hogy ténylegesen ki tud lépni a testéből. Elhatározzák, hogy az eseményeket kamerával rögzítik. Miközben Alex édesapjával beszél telefonon, Alyssa kihallgatja őket és rájön, hogy mi Alex valódi célja az asztrális projekcióval: elhunyt édesanyjával akarja felvenni a kapcsolatot. A következő éjszaka történéseinek hatására Alex úgy gondolja, hogy ismét sikerült a kísérlete: mialatt aludt, elkezdett mozogni az inga. Ez társainak továbbra sem elegendő bizonyíték, ezért megismétli a próbatételt.
„Ez a fejlődés iránti szenvedély.”
Amikor visszanézi a felvételt, valami szokatlant tapasztal: egy sötét árny jelenik meg mellette a szobában. Ijedtében felkeresi Dr. James Lefler (Mark Aiken) pszichiátert, segítségében bízva. Közben Alex lakótársa, Jordan (Damson Idris) is elkezdi látni az árnyékembert, Alex pedig ezen az éjjelen is további asztrálutazásos tapasztalatot szerez, amiből felébredve a konyhában még több árnyalakkal találkozik. A pszichiáter elmeséli Alexnek, hogy korábban az édesanyját is hasonló panaszokkal kezelte, Alex pedig emiatt a doktort okolja haláláért.
„Talán van még egy nagyobb világ, amely magába foglalja a miénket is, ahogyan a miénk is másokét…”
Otthagyja Dr. Jamest, viszont látomásai egyre sokkolóbb alakot öltenek. Eközben Alyssa nem bírja tovább, és felkeresi Alex-et, hogy elmondja neki mennyire kedveli őt. Megbeszélik, hogy megpróbálnak közelebb kerülni egymáshoz, de ha rosszul sülne el a dolog, akkor barátok maradnak, mivel egyikőjük sem szeretné megkockáztatni a másik elvesztését. Az este fennmaradó részében viszont hiába próbálnak meg aludni, az árnyékember újra megjelenik, és lerántja Alyssát az ágyról. Valószínűleg nem ilyen első közös éjszakára számított a lány, de ahogyan azt a jól ismert közmondás is tartja: ember tervez, árnyékember végez. Alex újra elmegy a pszichiáterhez, aki nem tud mit tanácsolni neki, ezért inkább szeretné továbbküldeni valaki máshoz. Végül felkeresnek egy látnokot, Michelle Collins-t (Juliet Howland), aki komoly és tapasztalt, hozzáértő látnok lévén megállapítja, amire eddig senki sem gondolt volna: itt bizony komoly gondok vannak. El is kezdenek szeánszot ülni, minek köszönhetően kiderül a démon neve (Amaymon), aki eközben megszállja Alexet, és a testét felhasználva majdnem megfojtja Alyssát. Végül Amaymon visszamegy oda, ahonnan jött, mielőtt elkezdte Alexet vegzálni. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Alex és Alyssa kapcsolata nem indult túl gyengéden.
Számomra az Astral a témához képest nem elég izgalmas, horrorhoz képest pedig nem elég félelmetes. Minden tárgyilagosságot nélkülöz, egyértelműen babonákra és előítéletekre támaszkodva alkotja meg a történet központi fordulatait, ami nem is lenne akkora baj, de legalább sikerült volna ezt úgy megtenniük az alkotóknak, hogy érdekes legyen, és magával ragadja a nézőt. Így azonban nekem ez az egész csak közhelyek puffogtatásáról szólt, egy kiszámítható és lapos cselekményen végigvezetve. Viszont egyértelmű pozitívum a szereplők játéka, és a fim hangulata, mert abban mégiscsak volt valami, ami képes volt kellemes benyomást gyakorolni rám.
Természetesen ez csupán a saját szubjektív véleményem, ha pedig kíváncsi vagy rá, hogy te mennyire értesz ezzel egyet, akkor mindenképpen nézd meg a filmet. Egy kis nehézséget okozhat, hogy nincsen szinkronizálva, de még csak magyar feliratot sem találtam hozzá sehol. Annak, aki hasonló filmre vágyik, de nem ragadta magával az Astral története (vagy már látta), javaslom a Dreamscape-et, a Horsehead-et, vagy akár a Rémálom az Elm utcábant.
