ÉBER ÁLMODÁS (2015)

ÉBER ÁLMODÁS (2015)

Charlie Morley tudatos álmodással (és árnyékmunkával) foglalkozik, buddhista irányzatból megközelítve, mégis figyelembe véve a nyugati kutatások eredményeit is. 12. születésnapjára egy NovaDreamer szemmaszkot kért édesapjától, azonban ezt sohasem kapta meg. Azonban az éber álmok iránti érdeklődése megmaradt, és elhatározta, hogy megtanulja hogyan kell tudatosan álmodni. Kamaszkorában leginkább szexuális vágyainak megtapasztalására használta a módszert, később a tibeti buddhizmuson keresztül megismerkedett az álomjógával is. Ezután könyveket kezdett el írni a témában, Magyarországon eddig két kötete került kiadásra: az Álmodj fényt a sötétségbe! (2018) és az Éber álmodás (2015). Nézzük meg az utóbbit egy kicsit alaposabban!

A könyv szerkezete meglehetősen olvasóbarát, jól tagolt, szellős, és a különböző célú szövegrészek jól elkülönítésre kerültek. Megtalálható benne az éber álmodás fogalmi leírása, alapvető gyakorlatok a tudatos álmodás eléréséhez, tudományos kutatások eredményei, néhány gondolat a buddhista filozófiából, ellenőrzőlisták, gyakorlati tapasztalatok/esettanulmányok, és felhasználási területek.

“… meg tudom erősíteni azt, amiben mindig is hittem: az éber álmodás meg tudja változtatni az életedet.”

Charlie különválasztja a tudatos álmokat a testen kívüli élményektől (és megjegyzi, hogy ez továbbra sem vitathatatlan nézet), ebben a könyvében pedig az előbbivel foglalkozik, ahogy az a cím alapján is várható. Elmagyarázza, hogy a tudatos álom egy olyan álom, amelyben az álmodó tudatában van annak, hogy álmodik. Tehát ez nem egy erős vizualizáció, és még csak nem is egy nagyon élénk álom. Bár a legtöbb tudatos álom meglehetősen valóságosnak tűnik, ez önmagában mégsem elég, ha az ember nem ismeri fel magát az álmot.

“Amint átlátunk az álom hallucinogén valóságán, és felismerjük, hogy illúzió, könnyebben felismerjük az illúziót az ébrenlét során is.”

A gyakorlatok leírása között megtalálható az álomnaplózás, az álmok felidézésével való foglalkozás néhány módszere, az álomjelzők észrevételének lépései, és a hipnagóg állapot felfedezésére irányuló stratégia. Továbbá beszél a valóságtesztelésről, és bemutat ezek közül hármat. A Columbo-módszerrel elmagyarázza, hogy a gyakorlónak napközben olyanná kell válnia, mint egy nyomozónak, aki éppen azt próbálja kideríteni, hogy ébren van-e, vagy pedig álmodik, miközben valóságteszteket végez. Ennek köszönhetően ez a szokás megjelenik az álmokban is, aminek következtében jóval nagyobb eséllyel válik tudatossá. Az “Ébresztő, majd pedig vissza az ágyba” technika arra szolgál, hogy az ember alvásának megszakításával visszaalváskor könnyebben tudjon éber álomba kerülni. A TEA-val, azaz a tudatos elalvás módszerével Charlie igyekszik bemutatni, hogyan szokott tudatosan belépni álmaiba, és hogyan érdemes ezzel az érdeklődőnek is kísérleteznie.

“A legfontosabb rejtély, amelyet meg kell oldanunk: hogy álmodunk-e.”

Továbbá (a teljesség igénye nélkül) elmeséli, hogy szerinte az ember a világos álmodás során milyen tudatossági fokozatokkal rendelkezhet, egyfajta éberség-skálát megalkotva. Egyéb érdekességek mellett további tanácsokat és ismereteket igyekszik átadni a tudatos álmodásra vágyóknak, melyek során még étkezési tippeket is ad, az éber álmodás könnyebb elérése érdekében. A könyv nagy előnye – ahogyan az korábban már említésre került -, a jelenség nem teljesen egyoldalú megközelítése. Olyan kutatásokat is megoszt az olvasókkal, melyekkel magyar nyelven máshol nem igazán találkozhatunk. Ilyenek például (szintén a teljesség igénye nélkül) a sportolással kapcsolatos egészen elképesztő eredmények. De ezen túlmenően beszél olyan, manapság már szélesebb körben ismert kísérletekről is, amelyek során dr. Keith Herane és Stephen LaBerge, egymástól függetlenül bebizonyították a tudatos álmodás létezését.

“… láthatjuk, hogy az éber álom olyan teret biztosít, ahol a psziché igazán mély rétegeivel léphetünk kapcsolatba, így amikor reggel felébredünk, más embernek érezzük magunkat.”

Összességében egy elég jól megírt könyvről van szó, aminek elsősorban azok fogják hasznát látni, akik még most ismerkednek az éber álmodás világával, és ehhez nem csak elbeszéléseket, hanem használható gyakorlatokat is keresnek. Valószínűleg még a haladók is találnak benne néhány olyan új tippet, amelyeket megkísérelnek letesztelni saját gyakorlatuk során, és az eredménytől függően később beépítik rutinjukba. Kevés pontatlanság található a műben, (például, hogy a tudatos álom korlátlanul meghosszabbítható), de Charlie tanácsai ezek ellenére is képesek egy jó alapot biztosítani a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) eléréséhez, a tudatos álmodás technikákon keresztül.

 

Tudatos álmodás és testen kívüli élmény Facebook csoport.

A FÁZIS KUTATÁSA III.

A FÁZIS KUTATÁSA III.

Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

A gyakorló lépjen a fázisba, és vegye alaposan szemügyre az ott található tárgyakat.

Visszafekvés után van pár jelentéktelen álmom és egy téves ébredésem. Sokat lebegek a hipnagóg állapotban, és azon kezdek el gondolkodni, hogy miért nem állok fel. Arra gondolok, hogy már régen eljutottam arra a szintre, hogy gyakorlatilag bármennyi fázisom lehetne, csak a megfelelő pillanatban sokszor lusta vagyok erőkifejtést végezni és inkább belezuhanok az alvásba. (Ezt már régóta tudom, nappali tudatállapotban is tisztán látom, hogy ez az egy komoly hibám maradt az évek alatt.) Tulajdonképpen az indirekt és direkt technika hibridjével jutok el arra a szintre, ahol már csak a szeparáció választ el a teljes értékű fázistól. Állj már fel! Állj már fel! Állj már fel! Az elméletem és a gyanúm 100%-ig beigazolódik, ugyanis a felállással már a fázisban is vagyok. Azonban minden sötét és homályos. Azt rögtön tudom, hogy a régi szobámban vagyok, de mindent homályosan látok, úgy, ahogyan a szoba kinéz az éjszaka közepén világítás nélkül. Ránézek a kezeimre és hat ujjat számolok, szóval ez tényleg sikerült. Kimegyek a konyhába, ahonnan éppen apu jön kifelé, akinek nem pont ugyanolyan az arca mint a valóságban, és közben arra gondolok, hogy nem kell foglalkoznom vele, csak egy álomkarakter. Nem is szólunk egymáshoz, csak elmegyünk egymás mellett. A konyhába érve észreveszem, hogy nagyon szomjas vagyok. Érzem, hogy ez nem fázis szomjúság, a fizikai testem valóban szomjas. Odamegyek a pulthoz, amin van egy csomó gyümölcslé, és arra gondolok, hogy ennek nem sok értelme van, mert így valódi folyadék nem jut a testembe, nekem pedig a testem szomjas, nem csupán az elmém. De ha már a fázisban vagyok, ahol bármit megtehetek, és tényleg ennyire szomjas vagyok, akkor miért ne innék? Érdekes, hogy az egész fázisban ezen a ponton a legélesebb az észlelésem, pedig nem mélyítek, csak az iváson jár az eszem. De végül nem iszom semmit. Eszembe jutnak a terveim, és az előszobába menve azonnal elkezdek tapogatni. Elkezdem megérinten a falat, de minden félhomályban úszik még mindig, az éjszaka közepe van a fázisomban, világítás nélkül. Ez eléggé zavar, fényre van szükségem. Megpróbálom kapcsolgatni a villanyt, de nincs fénye. Nagyon gyorsan, a másodperc tört része alatt villan át az agyamon, hogy ez elromlott, aztán rögtön az jut eszembe: Ja persze, ez a fázis, itt nem működnek a villanykapcsolók. Eszembe jut egy korábbi élmény, amikor ezzel már próbálkoztam, de ugyanígy eredménytelenül. Végül  folytatom a tapogatást. Nagyon gyorsan fogdosom a falat és a padlót, érzem hogy nagyon kemény és szilárd, még a tapéta mintáját és érdességét is ki tudom tapintani, de valahogy csak nem lesz világosabb. Arra gondolok, hogy remélem a tanulóim is olyan könnyen tudnak már a fázisba lépni mint én, és tartanom kéne nekik egy ingyenes webináriumot, ahol elmondom nekik, hogy hogyan juthatnak ilyen szintre, ha még eddig nem sikerült nekik. De csak nem lesz világosabb. Hagyni akarom már az egészet, és a privát célommal szeretném folytatni, de inkább nem teszem, mert mélyebb fázis nélkül nem látom értelmét. Tapogatok tovább, de hamarosan szétesik a fázis és megadom magam az ébredésnek.

(Megjegyzés: Felébredve ugyanúgy szomjasnak érzem magam, de ez keveredik az éhségérzettel. Pedig tudom, hogy valójában szomjas vagyok igazán. Nehéz megmagyarázni, és hülyén hangzik, de úgy érzem, hogy a fázisban jobban és erősebben éreztem, hogy valójában mire vágyik a testem. Arra gondolok, hogy a fázisban a tudatom élesebb képet ad számomra a fizikai állapotomról, mint ébren.)

A gyakorló lépjen a fázisba, és idézze fel, hogy mit evett aznap utoljára.

Éreztem, hogy elkezdek forogni, bár nem láttam semmit magam körül. Felerősítettem a forgást amennyire csak tudtam, mert nagyon szeretem ezt az érzést. Igazából már vágytam is rá. Amikor már nagyon erősen és gyorsan forogtam, egyszerűen felálltam. Továbbra sem láttam még semmit, de elkezdtem tapogatózni, és éreztem, hogy újra a régi szobámban vagyok, és éppen a gyerekkori szekrényem előtt állok. Tisztán kitapogattam a fogantyúját, és 1-2 másodpercre rá a képe is megjelent élesen. Ekkor eszembe jutott, hogy mandarin, mielőtt még a kérdést tudatosan feltettem volna magamban, és rögtön ezután eszembe jutott az is, hogy igen, ez volt a feladat, emlékeznem kellett a vacsorámra.

A gyakorló lépjen a fázisba, keressen egy fiókot amiben Rubik-kocka van, és addig nyitogassa, amíg meg nem látja benne a kockát kirakva (megoldva).

Hajnalban másodszor érzem, hogy erőteljesen forgok körbe, de először nem tudok felállni valamiért. Most határozottan be akarok lépni a fázisba, de valamilyen oknál fogva nem állok fel. Kinyitom a szemem, és egy lépcsőházban találom magam, egy régi épületben. Egy vörös hajú nő megy előttem, akit a fázisban ismerek, de a valóságban nem. Mondom neki, hogy segítsen felkelni, és időközben arra gondolok, milyen jó ötlet ez, így nem is kell tennem semmit, nagyon könnyű lesz. Felém nyújtja a kezét, én megragadom, így segít felkelni a padlóról. Ezután elkezdem követni, és ahogyan felmegyünk a lépcsőn, egy forduló után hirtelen ugyanazok a lépcsők jelennek meg úgy, mint az Erdet filmben, és ez nagyon tetszik. Azt gondolom, hogy ez az álom olyan, mintha az Eredetben lennék, remek. Aztán bemegyünk egy irodába, ahol van egy másik nő is, akihez a vörös hajú jött. Nem foglalkozom velük, odamegyek egy fiókos asztalhoz, amelyen már van egy Rubik-kocka, amit még nem raktak ki. Kihúzok egyszerre két fiókot, amelyek nemcsak a 3×3-as féle Rubik-kockát tartalmazzák, hanem mindenféle más méretűt is, de egyik sincs kirakva. Mindkét fiók tele van velük. Gyorsan visszatolom a fiókokat, és újra kihúzom őket. Más Rubik-kockák vannak bennük, de egyik sincs kirakva. Megint visszatolom a fiókokat, és ismét kihúzom őket. Az egyikben van 2 teljesen kirakott Rubik-kocka, amelyeket kiveszek, elforgatom és megnézem őket, és valójában minden oldaluk teljesen hibátlanul van megoldva.

A gyakorló lépjen a fázisba, és találkozzon egy elhunyt rokonával.

A barátnőmmel egy autóban utazunk. Csak ketten vagyunk a kocsiban, ami nem ismerős, én pedig egyedül ülök hátul. Ez gyanússá válik, ezért megszámolom az ujjaim. Hetet számolok, és szinte az összes torz. Ki akarok mászni a mozgó autó ablakán, de Juli azt mondja, hogy ez veszélyes, ne csináljam. Mondom neki, hogy ez a fázis, úgyhogy nem lesz semmi bajom. Kiugrok az ablakon és elindulok egy bolt felé. Egy férfi ül bent, nekem háttal, és arra gondolok, hogy ő Miklós. Megfordul, de nem ő az. Közben Juli a hátam mögött elkezd kiabálni, hogy ott van Miklós. Odamegyek, egy teraszon sörözik, tényleg ő az. Magam is meglepődöm rajta és elérzékenyülök, pedig már beszéltem vele régebben a fázisban. Úgy néz ki, mint a valóságban, leszámítva egy ősz tincset.

A gyakorló lépjen a fázisba, és nézze meg a Mona Lisa-t.

A nagyszüleimhez igyekszem, a falujukban vagyok. A család egy része már ott van, egy másik része még csak utánam érkezik. A gyermekkori triciklim is velem van, azzal közlekedem, és közben végtelenül büszke vagyok magamra, amiért azt csinálom amit éppen szeretnék, és nem érdekel mások véleménye. A tricikli azonban megcsuklik kissé a súlyom alatt, mert a kerekei műanyagból vannak és az első kerék eldeformálódik. Ekkor egy nagy, felnőtt biciklire rakom és úgy megyek tovább. Az úton néhány dolog nem úgy néz ki mint a valóságban, de valahogy sohasem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, inkább csak rácsodálkozom ezekre az eltérésekre. Megérkezem, a mamám pedig nagyon örül nekem, és én is neki. Alul egy harisnya és rövidnadrág van rajta, amit meglehetősen furcsállok, sohasem öltözködött így. Leülök az ágyra ahol van egy macska, aki nagyon dörgölőzik hozzám, amit szintén furcsállok, mert soha nem történt velem ilyen a mamáéknál. Kinti macskái voltak, amik nem nagyon jöttek oda hozzám. Van egy ruhaboltja is a mamának, és arra gondolok, hogy talán innen nekem is a vállalkozói vénám, bár a valóságban ruhaboltjuk sem volt. Hamarosan nagyon sokan leszünk a konyhában, mindenféle rokon, illetve olyanok is, akik nem ismerősek, de erre csak később jövök rá. Egyelőre csak az tűnik fel, hogy van két olyan rokon is ott, aki már meghalt. (Igazából több is, de akkor valamiért még csak ez a kettő tűnt fel.) Az egyikre már nem is emlékszem az álomból, de a másikra elég tisztán. Többször ránéztem, és arra gondoltam, hogy ez nagyon fura, hiszen ő már meghalt. Nem akartam direktbe rákérdezni, próbáltam emlékeket előhívni, és szépen biztossá váltam benne, hogy ő bizony tényleg meghalt. Ráadásul sokkal fiatalabb is volt, mint ahogyan én valaha is láttam a valóságban. Megfigyeltem még valamit, amivel eddig sohasem találkoztam. Ez a két ember, akiről tudtam, hogy már meghalt, fekete – fehér színű volt! Minden más színes. Utólag csak arra tudok gondolni, hogy a tudatalattim így akarta méginkább felhívni a figyelmemet, hogy tudatossá váljak. Szóval rájöttem, hogy álmodom. Innentől kezdve végig teljesen meg voltam győződve róla, hogy a saját tudatom kivetülésében mászkálok, és minden körülöttem lévő ember szintén a tudatom kivetülése. Ennek megfelelően beszéltem velük. Mondtam nekik, hogy majdnem sikerült átverniük (utalva arra, hogy nehezen jöttem rá hogy álmodom), ugyanis az álom nagyon intenzív és jó minőségű volt, olyannyira, hogy eszembe jutott, talán kéne csinálni még egy valóságtesztet is, de aztán eszembe jutott, hogy ezek a rokonok már biztosan elhunytak, ezért ez biztosan álom. Közöltem velük, hogy meg kell néznem a Mona Lisat, de utána még csinálhatunk mást is. Mondták, hogy a spájz utáni lakrészen van a falon, és eszembe jutott, hogy tényleg. (Tudom hihetetlen, de a valóságban nem így van, ennek ellenére mégis így emlékeztem.) A spájz kicsit sötét volt, illetve a szoba is ahol a kép van, és valamitől elkezdtem egy kicsit rettegni. Talán valami olyasmit találok és látok, amit nem kéne. Arra gondoltam, hogy a kivetült tudatalattim elő objektumai közül magammal viszek egyet, aki majd segít, ha bármi rossz történne. Megfogtam egy nő kezét, akit a valóságban nem ismerek, és mondtam, hogy ő most velem jön. Elindultunk és a kép meg is jelent előttem, és eszembe jutott, hogy ennek a mása anyuéknál is meg van otthon, kicsiben. Viszont nem a Mona Lisat láttam, hanem a Hölgy hermelinnelt, de ez akkor nem tudatosul bennem, csak ébredés után. Nagyon éles volt a kép, és tiszták voltak a vonások, úgy, mint Leonardo da Vinci képein. Amit láttam, az kb. 80%-ban egyezett az eredeti Hölgy hermelinnel festménnyel. Kicsit mások voltak a nő vonalai, a hermelin se pont úgy nézett ki, a háttér pedig nem sima fekete volt, hanem olyan mint a Mona Lisáé. De mindez csak ébredés után jutott eszembe, ott és akkor az álomban teljesen lenyűgözött a látvány.

 

A FÁZIS KUTATÁSA II.

A FÁZIS KUTATÁSA II.

Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere  –  amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

A gyakorló lépjen a fázisba, és próbáljon annyi ideig bent maradni, amíg csak tud, miközben számolja az eltelt másodperceket.

Álmomban az általános iskolában voltam és 4 volt osztálytársammal beszélgettem, 2 fiúval és 2 lánnyal. Le akartam feküdni, hogy belépjek a fázisba indirekt technikával. Le is feküdtem, és hamarosan éreztem hogy nagyon elkezdek forogni, amire még jobban ráerősítettem. Felálltam és a szüleim lakásában, a régi szobámba találtam magam. Ott volt anyu meg a nővérem gyerekei, de eszembe jutott, hogy ez a fázis, és úgy láttam túl unalmas lenne ott számolgatni és mélyíteni, ezért kimentem az utcára. Egy nem létező pizsama volt rajtam, a bal kezemen pedig 6 ujjat számoltam. Éppen reggel volt és kissé tartottam tőle, hogy ez mégsem a fázis és eléggé gáz, ha reggel pizsamában rohangálok. Minden nagyon valóságos volt. Arra gondoltam, hogy kellene még valami bizonyíték a fázisra, és ekkor megjelent egy különös formájú kóbor kutya, ami kissé kiszámíthatatlannak tűnt, és azt gondoltam jobb lenne ha elmenne innen és ekkor el is ment. Ez még mindig nem tűnt elég bizonyítéknak, vágytam még valami egyértelműbbre. Ekkor megjelent egy jóval nagyobb kutya, aminek moha volt a hátán. Arra gondoltam, hogy ez így már elég lesz bizonyítéknak, de még azért benéztem egy kis busz hátuljába, amiben katona nők ültek, az egyiknek koponya volt az arca helyén. Közben, ha jól emlékszem már elkezdtem számolni, de nem az élmény elejétől és úgy ítéltem meg, hogy nagyjából olyan 5 másodpercet nem számolhattam, ezért ezt hozzáadtam. Közben ügyeltem rá, hogy folyamatosan fenntartsak, mindent megtapogattam és megnéztem ami a közelembe került. Például egy kerítést. Amikor egy luxusnak tűnő autót kezdtem el tapogatni, kiszállt belőle egy férfi, hogy ne tapogassam a kezemmel, mert csak összepiszkolom. Összeverekedtünk, ami azért is érdekes volt, mert olyan volt az arca mint egy srácnak, akire kb. 20 éves korom óta neheztelek. Nem éreztem értelmét, hogy a fázisban verekszem, ezért felálltam és csak úgy otthagytam. Természetesen közben folyamatosan számoltam. Eljutottam az egy percig, és ekkor felemeltem a hüvelykujjam. Azt gondoltam minden egyes perc után kinyitom az egyik ujjam, hogy tudjam hányszor értem a 60 mp végére, mert a másodperceket mindig újra kezdtem 60 után. Nem akartam belekavarodni, és így egyszerűbbnek tűnt. Közben folyton tapogattam és néztem mindent. Most éppen egy ház falánál jártam és úgy érzetem, hogy ez baromi unalmas már, kéne valami, amit élvezek is csinálni. Volt a házon egy nyitott ablak, és arra gondoltam, hogy ha bemászok ott lesz egy csinos nő, aki vonzódik hozzám. Benéztem az ablakon és valóban ott feküdt egy ágyban, tv-t nézett és kéjesen vigyorgott rám. Bemásztam az ablakon, ami elég nehezen ment valamiért, ezért féltem, nehogy felébredjek az erőlködéstől. Végül bejutottam és ekkor már meztelenül állt előttem. Arra gondoltam, hogy a tapogatása és az ilyesmik kiváló mélyítő hatással lesznek, ezért odamentem hozzá és megérintettem, elkezdtem a nyakát puszilgatni. De egyszer csak hirtelen minden elsötétült, és éreztem, hogy elkezdek kiesni. Hiába próbáltam újra szeparálódni, semmi. Elkezdtem a ciklusokat, de nem éreztem hogy bármelyik technika is működne, ráadásul észrevettem, hogy rezeg mellettem a telefon, és felkeltem.

A gyakorló lépjen a fázisba, keressen egy élő objektumot, aztán kérdezze meg tőle a nevét, és hogy mit csinál ott.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy repülök úszó mozdulatokkal. Anyuék háza előtt voltam, ott volt Kinga és Ági. Eszembe jutott a cselekvési tervem és felemelkedtem az első emeleti erkély magasságába. Két gyerek állt ott, meg egy felnőtt férfi. Először majdnem a gyereket kérdeztem meg, de aztán rájöttem, hogy jobb lesz a férfit. Azt mondta Józsefnek hívják. Kérdeztem mit csinál itt, és azt válaszolta, hogy azért szokott a fázisba lépni, hogy több legyen amikor elhagyja, mint az, aki akkor volt, amikor belépett. Nagyon megtetszett ez a mondata. Azt is említette, hogy hátrányos helyzetű afroamerikaiakon segít és emiatt is használja a fázist… Ezt nem értettem pontosan, de valamiféle eszközt lát a fázisban ehhez. Néztem körülöttem a tárgyakat, hogy megpróbáljak mélyíteni, de hamarosan egy téves ébredésem lett, amiben a szüleim hangoskodtak, ezért elmentem otthonról hogy keressek egy nyugodt helyet, ahol el tudok aludni, hogy újra beléphessek a fázisba. Lefeküdtem egy matracra valahol, de nem igazán tudtam elaludni, és felébredtem.

A gyakorló lépjen a fázisba, és olvasson könyvet.

Magamtól ébredek fel az éjszaka közepén, olyan hajnali 3 körül lehet. Tegnap indirekt technikával sikerült kétszer is belépnem a fázisba, de annyira illékony volt az élmény, hogy a mostani lehetőséget is mindenképpen ki akarom használni, viszont még nem jött el ez indirekt technikák ideje, tudatossá akarok válni az álmomban. Felismerem, hogy nagy valószínűséggel ehhez éppen ideális állapotban vagyok, és ezt mindenképpen ki akarom használni. Kimegyek WC-re, és érzem hogy baromi fáradt vagyok. Tudom, hogy ha visszafekszem, nagy eséllyel azonnal visszazuhanok az alvásba. Ezt el akarom kerülni, ezért az ágyban fekve erősen szuggerálom magamat, hogy tudatos álmom legyen. Ezt annyira túlpörgetem, hogy hamarosan az elalvással lesznek gondjaim. Sebaj, gondolom, ez jó jel, eléggé felerősítettem a szándékot, volt már ilyen máskor is. Mindenféle hülyeség jut eszembe, de valahogy mégsem tudok elaludni. Forgolódok egy ideig, aztán átmegyek a másik szobába, és igyekszem elaltatni magam úgy, hogy közben a szándékom se veszítsen az erejéből…

Egy WC-t keresek, és találok is egyet, ami mozgássérülteknek van fenntartva. Arra gondolok, hogy errefelé nincsenek mozgássérültek, ráadásul más emberekkel sem találkoztam, nekem pedig nagyon kell WC-znem, úgyhogy senki sem tudja meg, ha most ezt a lehetőséget kihasználom, és nem is ártok vele senkinek. Elkezdtek vizelni, és közben elnézek jobbra. Egy szekrény félét látok, amin egy medveszobor van és egy pisztoly. Azt gondolom, hogy ez egészen fura, de végül is ez egy egyetemi WC, biztosan a hallgatók voltak szórakozott kedvükben. Elhatározom, hogy ha elvégeztem a dolgom, akkor közelebbről is szemügyre veszem ezeket a tárgyakat, felkeltették az érdeklődésem. De ahogyan nézem a medvét, rájövök hogy ez nem is szobor, hanem papírból van hajtogatva, így már nem is olyan érdekes. Ahogyan tovább nézelődök, egyre több új tárgy jelenik meg, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már nem is a WC-be vizelek, hanem egy éjjeliszekrény féleség kihúzott fiókjába, és nem is WC-n vagyok, hanem egy kollégiumi szobában. Nem tudom abbahagyni a vizelést, és elég rosszul érzem magam, hogy mindent összepiszkítok. Amúgy sem értem hogyan kerülök ide, hiszen tisztán emlékszem rá, hogy az előbb egy WC-ben voltam, most meg az egész helyszín teljesen más. Gyanítom, hogy ez egy álom, ezért megszámolom az ujjaimat a jobb kezemen, hétig jutok. Ettől teljesen lenyugszom, és azonnal rájövök, hogy minden rendben, álmodom. Elindulok kifelé, és egy üvegajtón keresztül látok egy idős nőt, akin nincs teljesen lehúzva a pulóvere és kilátszanak a mellei. Éppen az utcán van és az üvegajtóhoz közeledik. Jó, jó értem én, ez tényleg a fázis… Közben igyekszem elkerülni, mivel ő még nem vett észre, és nem akarok vele találkozni. Nem akarom, hogy bármi is megzavarjon a cselekvési tervem végrehajtásában, ezért gyorsan bemegyek egy lakásba, mert most már nem is kollégiumban vagyok, hanem egy társasházban. Magamra zárom az ajtót, nehogy bejöjjön utánam a nő, vagy bárki más. Tényleg a feladatra akarok koncentrálni, egyedül akarok lenni. Csak ez jár a fejemben. Egy lány szobájába kerülök, legalábbis látok egy képet a polcon, amin egy fiatal nő van, ezért evidensnek tűnik, hogy ez az ő szobája. Ahogy könyvet keresek, észreveszek a kép mellett egy kupacban néhányat egymásra rakva, és arra gondolok, hogy ez igazán nagyszerű és könnyen fog menni. Leveszem az egyiket és csak erre koncentrálok, elkezdem olvasni. Gyorsan meglepődök, ugyanis kénytelen vagyok rájönni, hogy gyakorlatilag semmi különbség nincs ahhoz képest, mintha a valóságban olvasnék egy könyvet. Összefüggő és értelmes a szöveg, legalábbis ott és akkor így látom, de már nem tudnám felidézni a tartalmát, azt hiszem túl sok volt az információ. Valamilyen mezőgazdasági tankönyv volt. Nem ugrálnak a betűk és nem mosódnak el, teljesen stabil az egész. Őszintén szólva nem erre számítottam, és teljesen lenyűgöz, hogy minden olyan mintha a fizikai világban találtam volna egy könyvet. Arra gondolok, hogy már több száz alkalommal voltam a fázisban, de ez most engem is teljesen megbabonáz, és most már értem, hogy miért is olyan fontos ez a kísérlet. De miért nem vettem ezt eddig észre? Valószínűleg magamtól soha nem állnék meg a fázisban könyvet olvasni, ennyire precízen koncentrálva az érzékelésre… Annyira fókuszálok a szövegre, hogy semmi mást nem csinálok, és hamarosan elkezd minden lassan elsötétülni. Elkezdem gyorsan érezni a testemet is, és egyből leesik, hogy valószínűleg megszüntettem a koncentrációval a szemeim mozgását, és kiestem a REM szakaszból. Eszembe jut, hogy újra be kéne lépnem, de jobbnak látom ha inkább leírom az élményt. Elég jól emlékszem mindenre, de pont a szöveg tartalmát nem tudom felidézni, és ez eléggé zavar. A szerző nevére emlékszem csupán, az rajta volt a borítón, azt olvastam el először, Tuburc István.

A gyakorló lépjen a fázisba, és “rajzolja le” a macskát, ami a feladat kiírásában meg van adva.

Egy asztalnál ülök egy férfival és egy nővel. A nő arról kezd el beszélni, hogy hamarosan biztosan ki fog derülni, hogy mi van az 51-es körzetben, és az nagyon le fogja sokkolni az embereket. Aztán a tudatos álmodásról kezdünk el társalogni, mondom neki, hogy tudok tudatosan álmodni, és azt mondja, hogy akkor kapnék plusz pontot, ha pszichológusnak jelentkeznék. Ezen eléggé meglepődök, ráadásul ez a nő is pszichológus, és valahogyan jósolni akar nekem. Elkezdek nevetni, és arra gondolok, hogy ez meg miféle pszichológus, ennyi erővel akár egy álomban is lehetek. Megszámolom az ujjaim a bal kezemen, és hatot számolok. A tetoválásom pedig nem az alkaromon van, hanem a tenyeremben, mint egy paca. Megörülök, hogy álmodok, és felállok, hogy megcsináljam a feladatot. Odamegyek egy asztalhoz ami tele van papírral. Kinyitok egy füzetet, de egyik oldala sem teljesen üres, bár vannak rajta kisebb-nagyobb üres helyek, de mindre van írva valami. Arra gondolok, hogy ez így nem lesz teljesen hű a feladat leírásához, ezért keresni akarok egy teljesen üres lapot, de a füzetben nem találok. Félredobom a füzetet, és keresek egy teljesen üres lapot. Meg is találom, és megfogom a kezembe. Elfordítom oldalra az arcomat, és erősen arra gondolok, hogy ha visszanézek, akkor ott lesz rajta a fekete macska. Amikor visszanézek a lapra, erősen meglepődök, mert tényleg ott van, ráadásul olyan részletesen és úgy, ahogyan a feladathoz mellékelt képen volt. Ez azért is furcsa nekem, mert már elég régen láttam azt a képet, mégis a memóriám úgy tűnik egészen jól megőrizte. Azonban ahogyan újra és újra elfordítom a fejem és visszanézek a képre, a macska egyre vázlatszerűbb, a háttere pedig szürkére változik. Aztán hamarosan felébredek.

A gyakorló lépjen a fázisba, és tapogassa meg a saját arcát.

Egy alkalommal, amikor a képek megfigyelését csináltam, kezdett kibontakozni a szemem előtt egy lépcsőház. Azonnal elkezdtem megtapogatni a falait, és nagyon gyorsan realisztikus lett minden körülöttem. Eszembe jutott, hogy a feladat leírása szerint az arcomat kell megtapogatni, és annak kell megfigyelni a hatását. Ugyanúgy éreztem az arcomat és a kezeimet, mintha a valóságban tapogatnám magam. Azonban a fázistérben semmi érdekes nem volt. Továbbra is teljesen egyedül voltam a lépcsőházban. Valamiért nagyon elkezdtem attól félni, hogy hamarosan véget ér a fázis, annak ellenére, hogy minden nagyon éles volt. De az arcom tapogatása, és az egyhelyben állás nagyon unalmas volt. Tapogattam tovább az arcom, és néztem előre, de a fázis hamarosan véget ért.

 

A FÁZIS KUTATÁSA I.

A FÁZIS KUTATÁSA I.

Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

A gyakorló lépjen a fázisba, koncentráljon a légzésére és számoljon össze annyit, amennyit csak tud.

Már hosszú percek óta próbáltam visszaaludni, és közben arra koncentráltam, hogy azonnal elcsípjem az ébredés pillanatát. Hipnagóg képek és hangok kezdtek el megjelenni egy idő után és egyszer csak egy hatalmas puffanást hallottam. Korábbi tapasztalataimnak köszönhetően azonnal tudtam, hogy ez már a fázis, ezért gyorsan felálltam. A régi szobámban voltam, és azonnal elkezdtem a légzésemet számolni. Éreztem hogy mélyebb a szokásosnál,  és ütemesen, ki-be lélegzem. Éreztem, hogy ez valószínűleg nem csak a fázisban történik így, hanem a valóságban is. Máshogyan lélegeztem mint egyébként, és ezen nem tudtam változtatni, mert teljesen a légzésemre koncentráltam, egyébként pedig egyáltalán nem szoktam. Elindultam a lakásból kifelé a lépcsőházba, lefelé a lépcsőkön. Megnéztem közben a kezeim, hogy valóságtesztet csináljak, ehhez már hozzászoktam. Többször is 7 ujjat számoltam, miközben mentem lefelé. Az ablakon keresztül megláttam a szomszédot, amint biciklivel elindul a házból, valószínűleg éppen munkába. Nekem háttal volt, de bemutattam neki. Magam sem tudom miért tettem ezt, valószínűleg attól féltem, hogy túl unalmas lesz a fázisom, ha csak a légzésemet számolom. Valójában már hónapok óta pont ettől tartok, ezért is volt olyan nehéz számomra megtalálni a motivációt. Hátranézett az alak, és pont ezt akartam. Ekkor megijedtem, hogy elrontom a kísérletet, hiszen ha elkezdünk harcolni, akkor az megváltoztatja az eredményeket. Eközben elértem a földszintet, az alak pedig nem támadni akart, hanem nevetett. Még a biciklivel is elesett. Hozzá vágtam egy sörös üveget az ajtó ablakához, amin széttört. Ezzel csak nyomatékosítani akartam, hogy ha mégis rám támadna, akkor sem lenne esélye. De amint kiléptem az ajtón, nem is foglalkoztam vele, és az alak el is tűnt. Elindultam az utcán és a házakat néztem. Folyamatosan számoltam a légzésemet továbbra is, ami ugyanolyan mély és egyenletes volt végig, mint az elején. Nem akartam semmilyen akcióba belebonyolódni, a házakat néztem magam körül és az utcákat. Közben világos lett, de kezdett szétesni a fázis. Elsötétült minden, és újra fekvő pozícióban találtam magam, de nem éreztem 100%-osnak a testem realitás érzését. Még mindig a légzésemre figyeltem, és mintha ez egy kapocs lett volna a fázis és köztem. Elkezdtem újra forogni, és azonnal éreztem is a hatását. Lefordultam az ágyról, és leestem a földre. Nem láttam semmit, de nagyon örültem, hogy még mindig a feladatot csinálom. Felálltam és  szándékosan nem kezdtem el mélyíteni, kíváncsi voltam, hogy a légzésemre koncentrálással milyen eredményeket lehet elérni. Meglepő módon teljesen élesen kirajzolódott a szoba amiben voltam, bár nem úgy nézett ki, mint a valóságban. Ott volt a régi gitárom, és a könyvespolcon egy testen kívüli élményekről szóló könyvet láttam, de nem akartam semmire sem koncentrálni, nehogy a légzésemen kívül máshogyan is fenntartsam az állapotot. Még mindig ugyanúgy lélegzetem, mint az elején. Egy idő után elkezdett megint minden halványulni, és a forgás most valamiért nem működött újra. 54 levegővételt tudtam összeszámolni.

A gyakorló lépjen a fázisba, és próbáljon meg emlékezni az aznapi dátumra, és az évszakra.

Végre éreztem, hogy forgok, ezért felálltam. Gyorsan eszembe is jutott, hogy november 3. van, és ősz. De nem láttam semmit, és gondoltam ez így nem is igazi fázis. Ezért elkezdtem tapogatni, egy fal volt mellettem. Megjelent előttem, fehér volt és láttam a kezemet rajta. Elkezdtem számolni az ujjaim, de mire a végére értem, mindig kinőtt egy új ujj. Arra jutottam, hogy ez már elég mély, és megint elismételtem, hogy november 3. van, ősz. Gondoltam végre kész vagyok, ezért akartam valami mást is csinálni. Le akartam ugrani az erkélyről, de mire odaértem, elfogyott a bátorságom valamiért, és nem sokkal később felébredtem.

A gyakorló lépjen a fázisba, és próbálja meghallani a Jinge Bells dalt.

Egy lánynak a szobájába jutottam. Eszembe jutott a zenehallgatós feladat és odamentem a CD lejátszóhoz. Hasonlított az enyémhez. Először hang se jött ki rajta, aztán lassan valamilyen trap kezdett el szólni, ami kicsit tetszett, de nem azt akartam hallani. Kérdeztem a lánytól, hogy miért nem azt a karácsonyi dalt hallom, és azt mondta léptessem, de a következő szám sem az volt. Próbáltam felidézni, hogy mit is kéne hallanom, de csak annyi jutott eszembe, hogy azt a karácsonyi dalt, a pontos dallamok nem. Azért elkezdtem dúdolni magamban ami eszembe jutott és hasonlított rá. Arra gondoltam, hogy bár most hallom a fejemben, mégsem azon kívül. Eszembe jutott, hogy ez így nem lesz jó, és talán azért nem sikerül ez az egész, mert hangokat még sohasem próbáltam irányítani a fázisban, és emiatt nincs benne tapasztalatom. Mindenesetre elkezdtem a CD lejátszóból szóló hangokra koncentrálni, hogy legalább arról be tudjak számolni. Nem tűnt jobb minőségűnek mint a valóságban, de legalább olyan jó minőségű volt. Azt is megfigyeltem, hogy tényleg úgy hallottam mintha a CD lejátszóból jönne a hang, nem pedig a fejemből. Amikor pedig dúdoltam magamban a karácsonyi dalt, az tényleg a fejemben szólt, mint amikor a valóságban dúdolok.

A gyakorló lépjen a fázisba, és azonnal kezdjen el mindent megtapogatni.

Éppen láttam, hogy kezd valaminek kibontakozni a képe, de nagyon halványan. Azonnal elkezdtem tapogatózni, és a szüleim lakásában, a konyhában találtam magam. Nagyon gyorsan kitisztult a kép, a valósághoz viszonyítva 100%-os tisztaságúnak ítéltem meg a látványt. Valamiért arra gondoltam, hogy meg kell néznem hány óra van, és ahogy az órát néztem (negyed három volt) azon gondolkodtam, hogy vajon a valóságban is ennyi lehet-e az idő. Aztán kiestem, de csak téves ébredésem volt, amit nem ismertem fel. Hangokat hallottam magam körül a szobában, ezért csukott szemmel visszaaludtam. Ébredés után vettem észre, hogy akire azt hittem a szobámban van, akkor még fel sem ébredhetett.

A gyakorló lépjen a fázisba, találkozzon egy angyallal, egyen kenyeret és igyon vizet.

 a) Kecskeméten sétáltam már nagyon régóta. Valamiért egy követ tartottam a kezemben és azt néztem, úgy mentem az utcán és arra gondoltam, hogy talán hülyének néznek az emberek, de nekem akkor is ezt a követ kell néznem. Közben egy 4 soros verset költöttem, valami olyasmit, hogy:

“Befogadják a szívemet,

Egyedül, néhányan,

Leköpik a szívemet,

Néhányan, százan.”

Nagyon tetszett ez a vers és azt fejezte ki számomra, hogy vannak akik szeretnek, és vannak akik utálnak. Arra gondoltam hogy le kellene írnom, de nem volt kedvem elővenni a telefonom, inkább sokat mondogattam magamban, hogy megjegyezzem.

Valamilyen boltba akartam menni, és feltűnt hogy olyan helyeken járok a városban, amiket még sohasem láttam. Eleinte hasonlított a város az eredetire, de minél többet bolyongtam benne, annál kevésbé. Tetszett a látvány, dimbes-dombos volt a talaj. Le akartam ülni egy templom kertjében, hogy kicsit végre elgondolkodjam és megnyugodjak. Érdekesnek tűnt, hogy egy kínai nő a gyerekeivel szintén ott volt a kertben és tökéletesen beszéltek magyarul, de nem akartam őket feltűnően nézni, ezért inkább nem foglalkoztam velük. Amúgy is egy pad felé siettem, hogy leüljek kicsit. Elkezdett szakadni az eső, ami nem zavart annyira, viszont villámlott is, amit már veszélyesnek ítéltem, és be akartam menni egy fedett helyre. Össze-vissza mászkáltam a városban, meglehetősen sokáig. Szembe jött velem néhány torz fejű ember, de rögtön arra gondoltam, hogy biztosan valamiféle genetikai betegségben szenvednek. Kissé agresszívan viselkedtek, és bár nem féltem tőlük, igyekeztem minél hamarabb távolabbra jutni. A könyvtárba akartam menni, amit először messziről vettem észre, de nem találtam oda, mindig szem elől tévesztettem. Aztán újra megláttam a tetejét, és arra gondoltam, hogy olyan sok furcsaság történt, hogy ha a könyvtár nem úgy fog kinézni mint a valóságban, akkor most már tényleg fel kell ismernem, hogy egy álomban vagyok. Nem úgy nézett ki, amire onnan jöttem rá, hogy az előtte lévő tér teljesen más volt mint a valóságban. Megnéztem a kezem, és ötnél több ujjam volt, vékonyak. Gyorsan fel akartam idézni, hogy mit is kell tennem, és arra jutottam, hogy egy földönkívülivel kell találkoznom…  Először az jutott eszembe, hogy az lesz a legjobb, ha az eget nézem és elkezdem őket hívni, de egy nagyon enyhe félelem volt bennem, ezért úgy döntöttem, hogy inkább már itt is van valahol egy a közelemben, csak meg kell találnom. Mióta rájöttem, hogy álmodok, keserű érzést keltett bennem a felismerés, hogy valószínűleg ennek a REM szakasznak mindjárt vége lesz, mert már nagyon régóta tart az álom. Egy autó felé mentem, amiben egy fehér lepedővel letakart alak volt a kormányra dőlve. Arra gondoltam, hogy ott van az én földönkívülim a textil alatt, ezért elkezdtem szólogatni. Kissé tartottam tőle, hogy túl ocsmány lesz a látvány, ha lerántom róla a lepedőszerű anyagot, ami alatt egészen földönkívüli formája volt. Kicsi, vézna, nagy fejjel. Azonban amikor hozzáértem, kiderült, hogy ez nem is egy letakart figura, hanem egy fehér bábu, amit magam felé fordítottam, hogy lássam az arcát, de a szemei is textilből voltak, kis fehér pöttyök. Fájdalmas volt a felismerés, hogy ez most nem sikerült és mindjárt fel fogok ébredni, és fel is ébredtem.

(Megjegyzés: Azt hogy az angyal helyet földönkívülivel akartam találkozni, hiba a memória működésében. Erre már Michael is rámutatott, hogy az álom során tudatossá válásnál a leggyengébb a memória. Ez a tudatos álom 02:30 előtt történt pár perccel. Talán ha az éjszaka egy későbbi részében váltam volna tudatossá, az agyam már kipihentebb lett volna, és a memóriám is tökéletesebben működött volna.)

(Megjegyzés: Gyakran megfigyeltem, hogy az elvárásaimnak megfelelően alakul a fázis tere és cselekménye. Minél régebb óta foglalkozom a fázissal, úgy érzem ez annál jobban működik. Amikor az autóban a földönkívülihez közelítettem, kissé tartottam tőle, hogy túlságosan kellemetlen lesz az élmény, és úgy érzem ennek megakadályozására vált bábúvá a letakart alak.)

b) Álmomban a párommal az anyja házában voltunk, és vártuk. Máshogy nézett ki mint a valóságban, és egy idő után kimentem és elkezdtem sétálni a ház körül, közben pedig néztem és gyönyörködtem benne. Hirtelen felismertem, hogy igazából nem is kellene tudnom körbe menni körülötte, mert egy társas ház szélén van a valóságban, itt meg magában áll. Rájöttem, hogy álmodok és rögtön értelmet nyert, hogy miért nézett ki belül is minden máshogyan. Nagyon megörültem, mert mostanában sok fázisom van, és arra gondoltam hogy így jobban tudok haladni a Project Elijah – val is. Elkezdtem sétálni és nézelődni, megláttam az égen egy UFO – t és kedvem támadt hozzá, hogy találkozzak idegenekkel, de eszembe jutott, hogy a múltkor is itt rontottam el, és angyalt kell keresnem. Elkezdtem keresni gyorsan, és egy félig áttetsző anyagban megláttam egy alakot, aki a barátnőmre hasonlított de nem voltam benne biztos, hogy ő az. Gondoltam felfedem az arcát és ez lesz végre az angyal, de a barátnőm arca volt alatta, egy porcelán babához hasonlított. Arra gondoltam, hogy végül is ő is egy angyal, de nem igazán erre gondolt Michael amikor ezt a feladatot adta. Tovább kerestem és hívogattam, de semmi. Odamentem egy ház sarkához, és arra koncentráltam, hogy a másik oldalon, ha oda nézek ott lesz az angyal. De csak egy fehér nejlon szatyor volt ott. Csalódtam és arra gondoltam, hogy ez így nem lesz jó, megint nem fogok tovább haladni a projektben. Eszembe jutott, hogy az angyalok a mennyben vannak, ezért ha oda jutnék, akkor biztosan találkoznék velük. Felrepültem és célba vettem az eget. Közben elkezdtem összedörzsölni a kezeim, hogy fenntartsak, és intenzíven éreztem őket. Éreztem, hogy ez így túl sokáig tart és nem érek oda ébredésig. Elkezdtem intenzíven forogni, hogy ezáltal is fenntartsak, és hogy transzlokálódjak a mennybe a forgás végére. Nagyon gyorsan és intenzíven forogtam, kezdtem szédülni is, és egy pillanatra úgy éreztem hogy kinyitom az egyik szemem, de aztán gyorsan becsuktam és folytattam a forgás. Megálltam, de egy sötét homályos helyre kerültem, és felébredtem.

 

ASZTRÁLUTAZÁS (2003)

ASZTRÁLUTAZÁS (2003)

Még a sokat tapasztalt fázisozók (tudatos álmodással/testen kívüli élménnyel foglalkozók) köreiben is akadnak nézeteltérések a jelenség alapvető természetét illetően. Sokak szerint minden fázistapasztalat, azaz minden tudatos álom/testen kívüli élmény tulajdonképpen az elme egy speciális, megváltozott állapotának megtapasztalása, amely során nem történik tényleges kilépés a fizikai testből. Mások szerint minden egyes álom, függetlenül attól, hogy az tudatos vagy sem, már önmagában testen kívüli tapasztalat, csak ennek az átélő nincs tudatában, és/vagy nem emlékszik rá. A harmadik csoportba tartoznak azok, akik szerint az álmok, és ugyanígy a tudatos álmok is valójában az emberi agyban játszódnak, ugyanakkor ettől függetlenül léteznek valódi testen kívüli élmények, amelyek során a lélek vagy a szellem, ténylegesen elhagyja a testet. Jóval kevesebben lehetnek azok, akik szerint egyik elméletet sem lehet 100%-os bizonyossággal megcáfolni, illetve bizonyítani, de talán valamikor a jövőben elég információnk lesz ahhoz, hogy kétségkívül meghatározzuk mindenféle fázistapasztalat valódi természetét.

Világosan látszik, hogy az emberek a fázissal kapcsolatban hasonló módon jutnak közös nevezőre, ahogyan azt az élet számos más területén is teszik – leginkább sehogy. Amíg egy teória nem képvisel valami teljesen egyedi, extravagáns nézőpontot, addig képes kisebb – nagyobb embercsoportokat maga mellé állítani úgy, hogy közben a 100%-ig megkérdőjelezhetetlen, a fázis valódi természetével kapcsolatos információknak valószínűleg továbbra sincs senki birtokában. Ennek következménye, hogy mindenféle irodalommal találkozhatunk a piacon, amelyeket ki-ki világszemléletéhez igazítva emel le, aztán tesz vissza a polcra, vagy a kosarába. Sokak számára nem is annyira a működőképes technikák egy-egy irányzat minőségének indikátorai, ehelyett megelégszenek a közös nézőpontok (író és olvasó) egymásra találásával.

Az Asztrálutazás Richard Webster munkája, és azoknak fogja elnyerni tetszését, akik szerint az emberi lélek (vagy szellem) képes ténylegesen elhagyni a testet.

A könyv történetek elbeszélésein keresztül szeretné bizonyítani olvasója számára, hogy az asztráltest, (amit néha étertestnek hív, miáltal az olvasóban az a benyomás támad, mintha ezeket a szerző keverné, vagy lényegtelennek tartaná megkülönböztetésüket) egy létező része az embernek, ami képes elválni a fizikai testtől, és ennek segítségével az ember különböző helyekre utazhat. Az eltérő ezoterikus irányzatok szerint ezt a testet egy ezüstszál köti a fizikai testhez, amit utazásaik során néhányan látnak, néhányan nem.

“Minden ember másként érzékeli a dolgokat asztrálútja során. Az én élményem eltér a tiédtől. Ez így helyes. Még a fizikai világban sincs két ember, aki egyformán látja a dolgokat.”

Richard, könyvének elején felvezeti, hogy a különböző korok és kultúrák hogyan viszonyultak az asztrálutazáshoz, az ókori Egyiptomtól kezdve a sámánokon keresztül, egészen napjainkig. A különböző elbeszélésekkel tarkított áttekintés után a szerző eljut az alapvető fogalmak megosztásán túl az önkéntelen asztrálutazásokig, és a gyakorlati részek megosztásáig. Bevezető gyakorlata a gondolatbeli utazás, amikor is a gyakorló még nem “lép ki” a testéből, hanem egyszerűen a gondolatai segítségével próbál más helyekre eljutni. Ez meglehetősen érdekesen hangzik, de mindenesetre legalább a képzelőerőt alaposan megdolgoztatja…

“Megeshet, hogy a testünk hőmérséklete néhány fokot veszít a gondolatbeli vagy az asztrálutazás során.”

A gyakorlat során tulajdonképpen egy vizuális technika segítségével szándékozik az író alaposan ellazítani olvasóját, akinek ezután a szomszéd szobába kell “kivetítenie” a tudatát, és alaposan meg kell figyelnie azt. Mintha a szerző meg lenne róla győződve, hogy ezzel a módszerrel valóban megtudhatjuk mi történik a másik szobában. Ezért szerinte nem is illik sokszor alkalmazni, nehogy véletlenül “okkult leskelődő” váljon az emberből…

Aztán következnek a további elbeszélések és gyakorlatok, amelyek olykor meglehetősen ellentmondásosak.

Ennek csúcspontja, amikor a könyv végén egészen odáig jut Richard, hogy azt tanácsolja az olvasónak, ha már némi jártasságot szerzett az asztrálutazásban, vigyen különböző csoportokat közös utazásra, annak ellenére, hogy korábban megjegyzi: “Noha én nem próbáltam, az eljárás három-négy személyes kis csoportok esetében is alkalmazható.” Ezen sorok leírása előtt még elmeséli, hogy időnként szokott embereknek páros utaztatásokat tartani, amelyeken a két résztvevő ugyanazokkal az élményekkel gazdagodik, holott korábban ő maga jelentette ki: “Minden ember másként érzékeli a dolgokat asztrálútja során. Az én élményem eltér a tiédtől.”

Mindezekből következően erős a gyanú, hogy az író, és neki köszönhetően a hozzá fordulók nem tudják megkülönböztetni a valódi tudatos álmokat/testen kívüli élményeket a nagyon mély és élénk meditációktól. Ezt az is alátámasztja, hogy a szerző nem tud róla, hogy

egy valódi fázistapasztalathoz az agynak az alvás meghatározott szakaszában kell lennie, vagyis az átélő tulajdonképpen alszik.

Ettől függetlenül érdemes lehet elolvasni a könyvet és kipróbálni a gyakorlatokat, legalábbis annak, aki nem sajnálja rá az időt és a befektetett energiát egy olyan korban, amikor már bizonyított, jóval hatékonyabb és egyértelműbb technikák is rendelkezésre állnak. Mindenesetre ajánlatos a művet (ahogyan az összes többit is) erős szkepticizmussal forgatni.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com