MISZTIKUS TÖRTÉNETEK – TESTEN KÍVÜLI TAPASZTALATOK

MISZTIKUS TÖRTÉNETEK – TESTEN KÍVÜLI TAPASZTALATOK

A fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) témakörét tanulmányozva az ember óhatatlanul különös könyvekbe, filmekbe, emberekbe és csoportokba botlik. Valójában nincs ezzel semmi probléma, tudomásul kell venni, hogy a világ nem fekete és fehér, és a fázis nem egy hétköznapi beszédtéma, ezért evidens, hogy az érdeklődő szélsőséges dolgokra bukkan időnként. Egyszerűen el kell fogadni, ez benne van a pakliban, és éppen ezért kell megtanulni felelősségteljesen és józanul levonni a konklúziókat, minden ilyen találkozás után. Efféle találkozásnak mondható például a „Misztikus történetek – Testen Kívüli Tapasztalatok” című írással történő megismerkedés is. Valamiért a kiadványban sem az írót, sem a kiadás évét nem tüntette fel a kiadó, és ez bizony megalapozza a könyvvel kapcsolatos bizalmatlanságot – nem véletlenül.

A könyv – ahogyan az a címben is olvasható -, testen kívüli történetek gyűjteménye. Nincs benne említés semmilyen módszerről és technikáról, amelyek a megtapasztalást segítik, az összes bemutatott élmény spontán. Az, hogy ezeket az elbeszéléseket ki gyűjtötte össze és honnan, egy olyan kérdés, amely még a könyv elolvasása, és az interneten történő keresés után is nyitott marad. A nyomozást megnehezíti, hogy a könyvben nem említik a mű eredeti címét, holott minden bizonnyal fordításról beszélünk, egyetlen magyar név és helyszín sem szerepel benne.

A történetek meglehetősen változatosak, és a címmel ellentétben nem csak testen kívüli élményekről olvashatunk, hanem másról is.

Ilyenek például a különböző szerelemi történetek, szellemekkel és állatokkal kapcsolatos tapasztalok, véletlen egybeesésekről szóló beszámolók, amelyeket az olvasó indokolatlannak tarthat az írás címe alapján.

A testen kívüli tapasztalatok elbeszéléseire visszatérve, eléggé vegyes a felhozatal. Ugyanis a könyvben vannak olyan tipikus fázistapasztalatok, amelyek a tapasztalt gyakorlók számára teljesen hihetőnek tűnnek, mint például a következő:

„1983 nyarán, oldalt fekve a kanapén, elszunnyadtam; a karjaim össze voltak fűzve. Egy darabig rendesen aludtam, de aztán felébredtem, és azt vettem észre, hogy beúszom az >>álomparalízis<< szokásos állapotába. Próbáltam nem elveszíteni a fejemet, és arra gondoltam: ha egyik karomat meg tudnám mozdítani, minden rendbe jönne. Sajnos azonban összekulcsoltam a karjaimat, és ettől kétszeresen is nehézzé vált a feladat. Éppen arra gondoltam, hogy szétválasztom egymástól a karjaimat, – és ehelyett valahogy >>kihámozódtam<< a testemből. A következő pillanatban már a gázkandalló mellett álltam, ami közvetlenül a kanapé mellett foglalt helyet. Nincs szó leírni a rémületet és a pánikot, ami elfogott – soha nem fogom elfelejteni, az egyszer biztos…”

De nem kevés olyan történetről is olvashatunk, amelyek valóságtartalma (nagyon finoman szólva) igencsak megkérdőjelezhető, ilyen például Mrs. Sally Vinson esete.

A cselekmény leírásában franciaországi útján, két barátnőjével utazva, állítólag egy nem mindennapi élményen ment keresztül. Elmondása (vagy egyszerűen csak a szerző) szerint az utcán sétálva egyszer csak azt vették észre, hogy mind a hárman a levegőben lebegnek. Ijedtségükön gyorsan túllépve egymásra néztek, és hangosan elkezdtek nevetni. Miközben a levegőben siklottak, annyira nevettek, hogy ettől már a könnyük is kicsordult. Miután odalebegtek a szállodához, amit kerestek, észrevették, hogy odabent sehol sincs rajtuk kívül egy lélek sem. Elhatározták, hogy keresnek valakit az épületben, amikor azt vették észre, hogy furcsa, fehér fény árasztja el a folyosót. Találtak egy óriási tükröt, amibe mind a hárman belenéztek, de egyikőjüknek sem látszódott a tükörképe, egészen addig, amíg olyan közel nem mentek hozzá, hogy szinte már beleütköztek. Sally azt gondolta a tükörről, hogy az valamiféle dimenziókapu, amin majdnem keresztülhaladtak. Ettől nagyon megijedtek, visszarohantak a folyosón, ahonnan egy szobába jutottak, amiben öregasszonyok kézimunkáztak. Végül is kiszaladtak az egész épületből és elhagyták a várost.

A fenti sorokat elolvasva nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem az olvasó hibája, ha az az érzése, hogy egy kisgyermek képzelgéseit olvasta.

Végül is, egy valódi fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) egyetlen vonása sem fedezhető fel benne, talán a lebegésen kívül.

Sajnos nem ez az egyetlen zavarba ejtő történet a leírások között, pedig tényleg vannak közöttük olyanok is, amelyek tipikus fázistapasztalatok fémjeleit hordozzák magukon. Ez eléggé megnehezíti a tapasztalatlan olvasó kiigazodását a különböző minőségű történetek közt. Még nagyobb hibája a könyvnek, hogy ezekből a kétes történetekből olyan következtetéseket von le, amelyek egyáltalán nem megalapozottak, ennek ellenére mégis úgy tárja ezeket az olvasó elé, mint valamiféle örök érvényű igazságokat. Az egyetlen ilyen kivétel egy, a New York Times, 1986. október 28-ai számából kiemelt cikk.

A könyv annak ajánlott olvasmány, akit nem zavar, ha olyan történeteket olvas, amelyek egy része minden bizonnyal kitaláció, és nem egy olyan könyvet keres, amelyben a fázis megtapasztalásához szükséges technikák és módszerek kerülnek bemutatásra. Amennyiben valaki egzakt leírásokat és legalább hitelesnek tűnő elbeszéléseket szeretne olvasni a fázisról, nyugodtan kihagyhatja a művet, semmiről sem fog lemaradni.

NÉGY GYAKORLAT ALVÁSHOZ

NÉGY GYAKORLAT ALVÁSHOZ

Sokat hallhatunk és olvashatunk arról, hogy kiemelt fontosságú az egészség megőrzése érdekében a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás. Amikor az ember elkezd foglalkozni a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény), akkor már nem csak az egészség támogatása miatt kap fontos szerepet a megfelelő alváshigiénia. A gyakorló általában hamar rájön, hogy az alvás minősége kiemelt hatással van kísérleteinek eredményességre. Az alvás időnkénti megszakadása, és az alvásidő egy részének újfajta módon történő felhasználása mind-mind arra ösztökélik a fázisozni vágyót, hogy fokozott figyelmet fordítson alvási szokásaira. A lehető legtöbbet kell kihoznia magából, és mindezt úgy, hogy ne érintse hátrányosan szervezete regenerációját. Ez pedig nem minden esetben könnyű feladat.

Röviden és tömören úgy is mondhatjuk, hogy a fázisos célja az alvás egy újfajta módon történő megközelítése, úgy, hogy az a lehető legkisebb mértékben legyen negatív hatással az alvás egyéb funkcióira. Persze ez kihívások elé állítja az újdonsült fázisost, ami arra készteti, hogy több ismeretet szerezzen az alvásról, és a jó alvásminőséget elősegítő módszerekről. Ma már meglehetősen bő szakirodalmi anyag áll rendelkezésünkre az alvást segítő praktikákról, amikből ötleteket meríthetünk.

Olykor a feszültség és a düh érzései állnak az alvás előtti nélkülözhetetlen ellazulás útjába, ami nélkül szinte lehetetlenné válik az alvásba sodródás.

Ilyen esetben a cél természetesen a gondolatok elterelése, és az elme lenyugtatása. Számos vizualizációs technikát igyekezhetünk bevetni hasonló szituációkban, amelyek segítségével jó eséllyel sikerül átadni magunkat az olyan különböző elcsendesítő jeleneteknek, mint például a következő.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

1) A gyakorlat megkezdésekor helyezkedjünk el kényelmes pozícióban, szemeinket pedig csukjuk be. Képzeljük magunkat egy mágikus erdő kellős közepébe, ahol éppen éjszaka van. Az erdő legyen sűrű és sötét, de barátságos és bizalomgerjesztő. Próbáljuk minél élénkebben és részletesebben elképzelni, hogy a természetben vagyunk, és egy ösvényen lépdelve érezzük meztelen talpunk alatt a puha és meleg talajt.

Egyszer csak nagyon fáradtnak érezzük magunkat, ezért igyekszünk keresni egy fekhelyet, de a fák keresztezik utunkat. Arra vágyunk, hogy valamilyen útmutatást kapjunk. Aztán különös módon a növények szentéllyé alakulnak. Végre lefeküdhetünk a puha és meleg talajra, és álomra hajtjuk fejünket. A reggeli nap sugaraival nyugodtan és pozitívan térünk vissza a jelenbe.

Amikor az a célunk, hogy minél hamarabb elaludjunk, de mégis úgy érezzük, hogy ez nem fog könnyedén megvalósulni, akkor ne nehezteljünk magunkra. Inkább fogadjuk el az állapotot, és nyugodtan próbáljunk meg változtatni rajta.

2) Csukjuk be szemünket egy kényelmes testhelyzetben, és képzeljünk el egy baglyot, ami egy közeli fáról néz minket, hatalmas szemeivel. Hangos visítozása mellett lehetetlenné válik az alvás, bármennyire is szeretnénk végre aludni. Rákiáltunk a madárra, ami csak nem hagyja abba a vijjogást. Egy idő után kénytelenek vagyunk belenyugodni, hogy egyszerűen ilyen a természete, és ezt elfogadjuk, ahogyan magunkat is.

Ekkor hirtelen nyugalom árad szét testünkben, és a bagoly is elcsendesedik. Elrepül, és eltűnik az éjszakába.

Olykor felébredünk az éjszaka közepén, és képtelenek vagyunk visszaaludni. Ebben az esetben jöhet jól a következő meditáció.

3) Maradjunk fekvő pozícióban, szemeink csukva. Vegyünk mély lélegzetet, és minden egyes lélegzetvétellel igyekezzünk egyre jobban és mélyebben ellazulni. Képzeljük el, hogy magasztos galambok veszik körül az ágyunkat, és minden rendben van.

Folytassuk a légzést és figyelmünket továbbra is fókuszáljuk a galambokra. Érezzük a szeretetüket és törődésüket. Ha hirtelen megmozdulnánk, attól megijednének és elrepülnének, ezért muszáj csendben maradunk, miközben álomba merülünk.

Legtöbbször valószínűleg a felgyülemlett stressz áll az alvás útjában, ami lehetetlenné teszi az alvás előtti ellazult állapotba való jutást.

Az alábbi gyakorlat az ilyen esetekben igyekszik segítségünkre lenni, rendszeres használatával megtanulhatjuk gyorsan és könnyedén ellazítani magunkat.

4) Feküdjünk kényelmes pozícióba, és figyeljünk légzésünkre. A megszokott módon vegyünk levegőt, viszont minden kilégzéskor ügyeljünk arra, hogy szervezetünkből távozzon a kiengedett levegővel együtt a nap során felgyülemlett feszültség minden gondolata és érzése is. Minden egyes lélegzetvétellel egyre jobban érzékeljük testünket.

A kiáramló levegő segítségével könnyedebbnek és nyugodtabbnak érezzünk bensőnket, a stresszt kiváltó érzésektől pedig könnyedén megszabadulunk. Néhány gondolat talán nem engedi, hogy eltereljük róla a figyelmünket, de ne foglalkozzunk velük. Ehelyett koncentráljunk továbbra is a légzésre, és arra, hogy ennek köszönhetően egyre nagyobb nyugalom és béke árad szét bennünk.

Most kezdjünk el fókuszálni az ágyban fekvő testünkre. Érezzük azon részeit, amelyek az ággyal és a takaróval érintkeznek.

Érezzük, ahogyan a takaró súlya ránk nehezedik, és ahogyan testünk az ágyba mélyed. Koncentráljunk a kényelemre és jóllétre.

Kezdjük el hallgatni a körülöttünk lévő apró hangokat és zörejeket. Vizsgáljuk meg, hogy mennyi ideig tudunk rájuk figyelni anélkül, hogy megzavarnánk koncentrációnkat. Ezután pedig kezdjük el elemezni testünk érzéseit. Könnyebb, vagy nehezebb, mint amikor elkezdtük a gyakorlatot? Sikerült eléggé elcsendesednünk? Érzünk még nyugtalanságot? Mely részeink vannak teljes nyugalomban, és hol érzünk még némi feszültséget? A fejünktől kiindulva alaposan pásztázzuk át az egész testünket a lábujjak felé haladva. Elképzelhető, hogy többször is átvizsgáljuk újra és újra a fizikumunkat, mire úgy érezzük, hogy minden egyes porcikánkat sikerült teljesen ellazítanunk és megnyugtatnunk, elménkkel együtt.

ASTRAL (2018)

ASTRAL (2018)

Meglehetősen sok sztereotípia él az emberek fejében a fázissal (tudatos álom, testen kívüli élmény, asztrális projekció) kapcsolatban, melyek nagy részére rácáfolnak a nagyszámú élménnyel rendelkező gyakorlók tapasztalatai. Ezek a széles körben elterjedt előítélek és feltételezések azonban mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját, így sokszor olyanok találnak ki, és mutatnak be fázissal kapcsolatos történeteket, akiknek nincsenek saját tapasztalatai. Az írók maguk is igyekeznek feltüzelni a közönség fantáziáját, a fázis témaköre pedig már önmagában is meglehetősen misztikus terület, ezért a természetfeletti borzongással kapcsolatos filmek készítői számára ez egy ideális táptalaj. Kihasználva azt a köztudatban elterjedt nézetet, hogy a fázisozás során idegen, gonosz entitások szállhatják meg az embert, és egy átjáró nyílik más világokból a miénkbe, Chris Mul és Michael Mul megírták az Astral forgatókönyvét.

Alapvetően elvárható egy ilyen sztoritól, hogy ha nem is túl tárgyilagos, legalább valamelyest szórakoztató legyen. Ezt a célt szolgálhatja például különböző rejtélyes elméletek keverése egy fiktív, de legalább izgalmas és váratlan fordulatokkal teli történettel, amit egy felejthetetlen látványvilágon keresztül mutatnak be, és aminek eredménye a sötét szobában való kellemes borzongás. Legjobb esetben pedig egy olyan, magával ragadó filmélményt kaphatna a néző, amit később magával cipelhet a hétköznapjaiba, ezzel is megfűszerezve azokat, sőt, ezen túlmenően esetleg az álomvilágát is. Mivel nem tudtam semmit a filmről, csak a témájával voltam tisztában, hasonló, ám megalapozatlan elvárásokkal vártam a megtekintését. Sajnos hiába.

 

„Az asztrálutazás gondolata gyökeret eresztett a legtöbb vallásos világnézetben a halál utáni élet beszámolójaként, ahol a lélek utazását írják le, mint egy testen kívüli élményt.”

Alex (Frank Dillane) egyik egyetemi oktatójának hatására elkezd érdeklődni az asztrális projekció iránt. Elhatározza, hogy mindenképpen ki fogja próbálni, és társainak bebizonyítja, hogy ez igenis működik. Nincs könnyű dolga, mert nem mindegyikőjük hisz az asztrális utazás lehetőségében, legalábbis nem úgy, ahogyan ő. Ezért begyűjt minden számára elérhető könyvet a témában, és közben annyira felcsigázza magát, hogy nem is foglalkozik vele, mennyire odavan érte hallgatótársa, Alyssa (Vanessa Grasse). Ráadásul az első, éjszakai próbálkozása után, reggel felébredve kénytelen elkönyvelni, hogy kudarcot vallott. További útmutatások reményében bízva felkeresi oktatóját, hátha tud neki javasolni valamit. Gareth (Trevor White) némi általános bevezető után megosztja tanítványával, hogy korábban hogyan szerzett tapasztalatokat. Ezen felbuzdulva Alex az esti bulit kihagyva inkább kísérletezésbe kezd, és néhány alvás közbeni bevillanásnak köszönhetően azt gondolja, hogy most valóban sikerrel járt.

„Ez egy csodálatos eszköz, de még sokkal többet kell megtudnunk róla.”

Barátai azonban kétkedve fogadják a hírt, és közös megegyezéssel arra jutnak, hogy ha Alex egy ingát meg tudna mozdítani, amikor a fizikai teste az ágyban fekszik, akkor ez valóban egyértelmű bizonyítéka lehetne, hogy ténylegesen ki tud lépni a testéből. Elhatározzák, hogy az eseményeket kamerával rögzítik. Miközben Alex édesapjával beszél telefonon, Alyssa kihallgatja őket és rájön, hogy mi Alex valódi célja az asztrális projekcióval: elhunyt édesanyjával akarja felvenni a kapcsolatot. A következő éjszaka történéseinek hatására Alex úgy gondolja, hogy ismét sikerült a kísérlete: mialatt aludt, elkezdett mozogni az inga. Ez társainak továbbra sem elegendő bizonyíték, ezért megismétli a próbatételt.

„Ez a fejlődés iránti szenvedély.”

Amikor visszanézi a felvételt, valami szokatlant tapasztal: egy sötét árny jelenik meg mellette a szobában. Ijedtében felkeresi Dr. James Lefler (Mark Aiken) pszichiátert, segítségében bízva. Közben Alex lakótársa, Jordan (Damson Idris) is elkezdi látni az árnyékembert, Alex pedig ezen az éjjelen is további asztrálutazásos tapasztalatot szerez, amiből felébredve a konyhában még több árnyalakkal találkozik. A pszichiáter elmeséli Alexnek, hogy korábban az édesanyját is hasonló panaszokkal kezelte, Alex pedig emiatt a doktort okolja haláláért.

„Talán van még egy nagyobb világ, amely magába foglalja a miénket is, ahogyan a miénk is másokét…”

Otthagyja Dr. Jamest, viszont látomásai egyre sokkolóbb alakot öltenek. Eközben Alyssa nem bírja tovább, és felkeresi Alex-et, hogy elmondja neki mennyire kedveli őt. Megbeszélik, hogy megpróbálnak közelebb kerülni egymáshoz, de ha rosszul sülne el a dolog, akkor barátok maradnak, mivel egyikőjük sem szeretné megkockáztatni a másik elvesztését. Az este fennmaradó részében viszont hiába próbálnak meg aludni, az árnyékember újra megjelenik, és lerántja Alyssát az ágyról. Valószínűleg nem ilyen első közös éjszakára számított a lány, de ahogyan azt a jól ismert közmondás is tartja: ember tervez, árnyékember végez. Alex újra elmegy a pszichiáterhez, aki nem tud mit tanácsolni neki, ezért inkább szeretné továbbküldeni valaki máshoz. Végül felkeresnek egy látnokot, Michelle Collins-t (Juliet Howland), aki komoly és tapasztalt, hozzáértő látnok lévén megállapítja, amire eddig senki sem gondolt volna: itt bizony komoly gondok vannak. El is kezdenek szeánszot ülni, minek köszönhetően kiderül a démon neve (Amaymon), aki eközben megszállja Alexet, és a testét felhasználva majdnem megfojtja Alyssát. Végül Amaymon visszamegy oda, ahonnan jött, mielőtt elkezdte Alexet vegzálni. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Alex és Alyssa kapcsolata nem indult túl gyengéden.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

Számomra az Astral a témához képest nem elég izgalmas, horrorhoz képest pedig nem elég félelmetes. Minden tárgyilagosságot nélkülöz, egyértelműen babonákra és előítéletekre támaszkodva alkotja meg a történet központi fordulatait, ami nem is lenne akkora baj, de legalább sikerült volna ezt úgy megtenniük az alkotóknak, hogy érdekes legyen, és magával ragadja a nézőt. Így azonban nekem ez az egész csak közhelyek puffogtatásáról szólt, egy kiszámítható és lapos cselekményen végigvezetve. Viszont egyértelmű pozitívum a szereplők játéka, és a fim hangulata, mert abban mégiscsak volt valami, ami képes volt kellemes benyomást gyakorolni rám.

Természetesen ez csupán a saját szubjektív véleményem, ha pedig kíváncsi vagy rá, hogy te mennyire értesz ezzel egyet, akkor mindenképpen nézd meg a filmet. Egy kis nehézséget okozhat, hogy nincsen szinkronizálva, de még csak magyar feliratot sem találtam hozzá sehol. Annak, aki hasonló filmre vágyik, de nem ragadta magával az Astral története (vagy már látta), javaslom a Dreamscape-et, a Horsehead-et, vagy akár a Rémálom az Elm utcábant.

 

TALÁLKOZÁS ELHUNYTAKKAL

TALÁLKOZÁS ELHUNYTAKKAL

Szeretteink elvesztését mindannyian máshogyan dolgozzuk fel. Van, akit a hiányérzet, a magány, másokat az elhunyt léte felőli bizonytalanság (Hol van? Mi lehet vele?) kínoz. Sokan igyekeznek ilyenkor a gyászolók segítségére sietni, ki-ki a maga módján. A látók, a pszichológusok, a család, a barátok, a különböző vallások stb. mindannyian saját lehetőségeikhez mérten igyekeznek jó tanácsokkal ellátni az itt maradottakat, több-kevesebb sikerrel. Ugyanakkor a hozzátartozók beszámolóiból tudjuk, hogy létezik egy közismert jelenség, miszerint álmukban személyes üzenetet kapnak az eltávozottól. A fázisban (tudatos álom/testen kívüli élmény) pedig szándékosan idézhetünk elő ilyen találkozásokat.

Mindannyian hallottunk beszámolókat olyan álmokról, amelyekben az elhunyt megjelent a halál időpontjában, vagy azután nem sokkal, komoly hatást gyakorolva a gyászolóra. Ezek az álmok lehetnek felkavaróak, vagy megnyugtatóak, hiszen az ember gyakorlatilag a halál beállta után újra szemtől-szembe találkozik azzal, akivel az életében már sohasem fog. A sima álmokban ezek a találkozások véletlenszerűek, viszont a fázis segítségével akár indukálhatjuk is őket.

Valóság, vagy képzelet?

Bármennyire meglepő, de a tapasztalat szempontjából talán nem is olyan fontos, hogy ezek a találkozások valóban megtörténnek-e, vagy pedig „csupán” az agy teremti őket, mivel az átélő számára az élmény ugyanúgy kifejti hatását. Fontos megjegyezni, hogy sokan olyan információkat is kaptak ilyen találkozások alkalmával, amelyek nagyban segítették a tragédia feldolgozását, esetleg valamilyen más probléma megoldását.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

Máig sem tisztázott, hogy azok az álmok, amelyekben elhunytakkal találkozunk, pontosan honnan erednek. Sokaknak van határozott elképzelése, de konkrét bizonyítékok aligha állnak rendelkezésre. A médiumok szerint ilyenkor valóban az elhunyt (vagy valamely lényrésze) jelenik meg előttünk egy olyan síkon, amihez álmunkban hozzáférünk, és a halott is képes ott tartózkodni rövidebb – hosszabb ideig. Történhet ez megnyugtatás céljából, a megboldogult így tudathatja szeretteivel, hogy minden rendben van vele, szereti és figyeli őket. De akár fel is hívhatja valamire a figyelmet, ami lényeges a túlélő számára, vagy amit életében nem tudott elmondani, de fontosnak tart tisztázni.

A pszichológia szerint a tudatalatti alkotja azokat az álomképeket, amelyekben az ember újra találkozik az elhunyttal, így támogatva a fájdalom feldolgozását és az elfojtott érzelmek megélését. Ezzel is segíti a kapcsolat lezárását, és az élet további kihívásaira való felkészülést. Ezek az álmok mindenképpen nagy jelentőséget kapnak a traumák feldolgozásában, és az esetleges bűntudatérzés enyhítésében is.

Az ilyen álmok hatására az átélő úgy érzi, hogy a kapcsolat tovább él, hiszen kontaktusba kerül az elhunyttal. Ezt a megnyugtató és bensőséges élményt nem lehet mással helyettesíteni.

A legtöbb fázisost nem azért kezdik el érdekelni a megváltozott tudatállapotok, mert elhunyt hozzátartozókkal akarnak kapcsolatot létesíteni. Azonban soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz az élet, és mikor tartjuk fontosnak akár erre is felhasználni lehetőségeinket.

Ezzel magam is így voltam, néhány héttel ezelőttig. Nem is olyan régen egy öngyilkossal találkoztam a fázisban. Mivel számomra feldolgozhatatlan és indokolhatatlan volt tette, igyekeztem utána járni az okoknak.

Miután álmomban megjelent, azonnal tudtam, hogy nem a fizikai valóságban vagyok. Az asztalnál ültünk, és egyből arra gondoltam, hogy végre feltehetem a kérdést, ami nem hagyott nyugodni. Ő jól nézett ki és normálisnak tűnt, úgy, mint régebben. Szóval egyből a lényegre tértem, és megkérdeztem:

– Miért tetted?

Ő nem válaszolt, próbálta valahogyan elmismásolni az egészet, mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam, de nem akartam hagyni, hogy kibújjon a válaszadás alól, ezért megpróbáltam hatást gyakorolni rá.

– Azt akarod, hogy mindannyian őrlődjünk egy életen keresztül?

– Szerettem én mindenkit. Magamat nem szerettem. Arra nem tanított meg senki.

Az élmény rövid távon felkavaró, hosszú távon azonban megnyugtató volt számomra. A válasz teljesen érthető és logikus, ezért óriási mértékben megkönnyítette számomra a továbblépést. Köszönöm.

 

HORSEHEAD (2014)

HORSEHEAD (2014)

Néhány bejegyzésben már volt szó olyan filmekről és könyvekről, amelyek alapkoncepciója  a fázisra (tudatos álom/testen kívüli élmény) vagy egy ahhoz nagyon hasonló tudatállapotra épül. Ilyen volt például a Paprika és az Álomcsapda. Ezúttal pedig egy izgalmas, francia készítésű misztikus horrorfilmről lesz szó, melynek alapja a tudatos álmodás, és az álmokat körülölelő szakrális légkör.

Horrorfilm lévén csak annak ajánlott a megtekintése, akinek nem okoz gondot az olyan képsorok látványa, amik erre a műfajra jellemzőek. Azonban fontos megjegyeznem, hogy egyszer sem éreztem azt, hogy nem bírom a látványt, pedig nem vagyok egy horrorfilm rajongó, szóval annyira azért nem mondanám brutálisnak. Inkább egy elgondolkodtató művészfilmet akartak készíteni az alkotók a rémálmokról és a tudatos álmodásról, mint egy gyomorforgató iszonyúságot.

Egyébként a rémálmok és az alvási paralízis szemléltetésével nem várnak sokat, tulajdonképpen ezzel kezdődik a film. Érdekesség, hogy a fő lidércalakot valószínűleg a témában talán legismertebb kép, a Henry Fuseli által festett The Nightmare (1781) című művön látható ló ihlette. Illetve ha a festményt jobban szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy ez a jelenet párszor a megszólalásig hasonló módon megelevenedik a filmben. A szoba hangulata, a lóalak, és a vörös textil egyértelműen visszaköszön ránk.

Henry Fuseli – The Nightmare (1984)

A  központi szereplő Jessica, aki három évnyi távollét után hazautazik szüleihez, nagyanyja temetésére. Rendszeresen rémálmok gyötrik, amikkel egy tudatos álomban akar szembenézni. Az egyetemen az álmok pszichofiziológiájáról folytat tanulmányokat, ami szerint az álmokat ugyanúgy fel lehet használni gyógykezelésre, mint a hipnózist. (Hasonlóról már volt szó a Maniac sorozat elemzésekor, illetve ebben az e-bookban.) Anyja szerint ez az egész csak sarlatánság, a lánya pedig nem képes szembenézni a valósággal, ezért menekül az álmok világába. Többek között ezért is elég rossz a viszonyuk, de ahogyan a cselekmény kezd kibontakozni, kapcsolatuknak jóval mélyebb rétegei és titkai is felszínre bukkannak.

Nem elég, hogy Jessica a rémálmoktól alig mer elaludni, az egész szituációt az teszi még komorabbá, hogy nagyanyja holttestét az ő szobája melletti helyiségben helyezték el. Lássuk be: ez nem éppen a legjobb szituáció az alvási paralízis leküzdésére. Miután elidőzik nagyanyja mellet egy darabig, visszatér hálószobájába, és megpróbál elaludni. És itt láthatunk egy nagyon szemléletes jelenetet. Miközben Jessica az ágyban forgolódik, nem veszi észre, hogy tulajdonképpen már el is aludt, és nem a fizikai valóságot érzékeli. Ez olykor a valóságban is megesik velünk, és ez is azt bizonyítja, hogy az elme önmagában a legtöbb esetben mennyire nem tudja megkülönböztetni az álomvilágot a valóságtól.

„Jessica, remélem ez a szerény projekt segít megtalálni nyugalmadat álmaidban.”

Még a film elején kap egy könyvet Jessica, ami a tudatos álmodás elsajátításáról szól, és a kezek szemügyre vételét, valamint a felébredés utáni azonnali visszaalvást javasolja. Ez mind valóban nagyon hasznos, de olyan gyógyszerek használata, amelyek könnyen alvásba juttatnak, már kevésbé, bármennyire is divatos bizonyos körökben.

Mindenesetre ezeknek a módszereknek köszönhetően sikerül tudatosan álmodnia, és előre eltervezett szándékához híven találkozik elhunyt nagyanyjával. Ez különösen ügyes húzás a filmtől, mert egy fontos folyamatot mutat be: Jessica tudja miért akar tudatosan álmodni, és meg is valósítja álmában a célját. Még a nagyi eltorzult arcát is sikerül megváltoztatnia, ami még egy plusz pont. Illetve próbál tőle információt szerezni, ami szintén dicséretes. Sok gyakorló elé állít követendő példát Jessica szinte már profi megközelítése.

Szeretnél többet tudni a tudatos álmodásról? Kattints a képre, és töltsd le az e-bookot!

Komolyra fordítva a szót, és visszatérve a film cselekményére, kiderül, hogy Jessica elhunyt felmenőjét szintén súlyos rémálmok gyötörték (kár, hogy ő nem olvasta azt a tudatos álmodásról szóló könyvet).  Miután Jessica az ébrenléti világban és az álmok világában is megpróbál a dolgok mélyére ásni, egy mély és sötét tragédia kezd körvonalazódni, amit Jessica anyja megpróbál eltitkolni. Ennek érdekében még azt is próbálja megakadályozni, hogy lánya képes legyen álmodni.

Nem mindennapi titkokra derül fény, és a történet vége sem éppen happy end, bár egy horrorfilmtől ez nem is éppen elvárás. Leírhatnám, hogyan jutunk el a végkifejletig, és mi a zárás, de akkor semmi izgalom nem maradna a film nézése közben az olvasónak, ezt az élményt pedig nem akarom elvenni, úgyhogy a cselekményről most ennyit. Ugyanis akit érdekel a tudatos álmodás, és a természetfeletti, valamint nem riad vissza néhány horrorisztikus képsortól, annak mindenképpen érdemes megnéznie. Legalább egyszer, ízlés szerint popcornnal, vagy chipsszel.

 

Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Henry_Fuseli