EMLÉK (2019)

EMLÉK (2019)

Amikor az ember elkezd foglalkozni a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény), szinte gyakorlatának legelején ráébred, mennyire szorosan összefonódik a sikeresség mértéke (fázis elérésének gyorsasága) memóriájának minőségével.

Hamar felszínre bukkannak az emberi emlékezőképesség hiányosságai, melyeknek a legtöbben nincsenek tudatában, vagy egyszerűen kínjukban a szőnyeg alá söprik emlékeik pontatlanságának tényét.

Pedig időnként bármennyire is megbízhatatlanok az emlékek, életünk és személyiségünk alapvető tartóoszlopai. Nem árt legalább egy kicsit tisztában lenni azzal, hogy hogyan működik az agy ezen funkciója, és ez kiemelten fontos a fázisozók számára.

A Netflix „Van rá magyarázat: Az agy” dokumentum-sorozatának első része, az „Emlék” ezzel a témával foglalkozik 20 percnyi műsoridejében, ami bármennyire is rövidnek tűnik, mégis meglehetősek sok és érdekes információt tár a néző elé.

A fázis gyakorlatának kezdetén a gyakorló két alapvető nehézséggel találja szemben magát, melyek a memóriával kapcsolatosak. Az egyik, hogy ébredés közben/után egyszerűen nehezére esik rögtön felidézni, hogy a gyakorlatát azonnal el kell kezdenie (indirekt technika).

A másik a valóságtesztekkel kapcsolatos, és egy jóval szélesebb körben ismert probléma. Az alany megfeledkezik róla, hogy ha álmodik, akkor valóságtesztelnie kell. (Különösen ha valami szokatlan történik vele).

Továbbá a fázisosnak ébredés után minél több álomra, minél részletesebben kell visszaemlékeznie, másrészt az álomvilágban a lehető legpontosabban kell felidéznie nappali életét és elhatározásait.

„NÉHÁNY PILLANAT ANNYIRA FONTOSNAK ÉRZŐDIK, HOGY ÚGY HISSZÜK, AZOK TELJESEN PONTOSAN BELEÉGTEK AZ ELMÉNKBE.”

Jelenleg is folynak a kutatások, amelyek arra próbálnak fényt deríteni, hogy mennyire hatékonyan működik a memória a fázisban. A legújabb eredmények szerint az emlékezés minősége összefüggést mutat például az elvégzett technikák típusaival, és a fázis bekövetkezésének időpontjával kapcsolatban is.

Úgy látszik, hogy az alvás minél korábbi szakaszában lép valaki a fázisba, annál rosszabb a memóriája, illetve fordítva. Minél inkább közelít a reggelhez a fázisba lépés időpontja, annál könnyebb benne felidézni emlékeket.

Természetesen ezek statisztikák, és nem kőbe vésett szabályok, ám mégis fontos velük tisztában lenni. Ennek felismeréséhez elég azokra az esetekre gondolni, amikor a gyakorló képtelen felidézni cselekvési tervét, esetleg rosszul emlékszik rá, vagy nappali életének egyéb, konkrét és szimpla adataira.

Ezek a jelenségek nem a gyakorló hiányosságait tükrözik, egyszerűen bizonyos esetekben pontatlanul működik az elme. Hogy ezen hogyan lehet valamelyest javítani, arra hamarosan láthatunk néhány módszert.

„AZ EMLÉKEINK SEGÍTENEK KAPCSOLATBA LÉPNI A VILÁGGAL.”

Egészen különös érzés, amikor az ember rájön, hogy olykor a tudatos álmokat sem éppen egyszerű felidézni, ellentétben azzal, amit sok szakirodalom állít. Ráadásul több száz fázisélmény során az ember már nem érzi annyira szokatlannak az állapotot, mint gyakorlatának elején, ezért nem hagy benne feltétlenül olyan mély érzelmi nyomot, mint az első tapasztalatok alkalmaival.

„A JÖVŐ ÉS A MÚLT VALAHOGYAN ÖSSZEKAPCSOLÓDIK AZ ELMÉBEN.”

Ez azt jelenti, hogy voltak olyan tudatos pillanatai az éjszakának, amikor a gyakorló nagyon is tisztában volt a ténnyel, hogy álmodik, akár még a cselekvési tervét is sikeresen végrehajtotta, azonban erről már csak homályos emlékei vannak.

Ebből egyértelműen következik, miszerint könnyedén előfordulhat, hogy a fázis tapasztalok (amikor a fázisos tudatánál van, és többé-kevésbé tudatosan cselekszik) egy bizonyos százaléka a feledés örök homályába merül!

De talán ez csak elsőre megdöbbentő, legalábbis ha belegondolunk, hogy hétköznapjaink jelentős részére ugyanúgy nem (vagy pontatlanul) emlékszünk, hiába vagyunk (elvileg) teljesen tudatunknál.

„AZ EMLÉK RÉSZLETEINEK A FELE MEGVÁLTOZIK EGY ÉV ALATT, ANNAK ELLENÉRE, HOGY A LEGTÖBBEN VÁLTIG ÁLLÍTJÁK, PONTOSAN EMLÉKEZNEK.”

Egy másik, még megdöbbentőbb jelenség, amikor az ember az álomban elkezd a jelenéből kiindulva hamis emlékeket gyártani az álom cselekményének igazolására, és maradéktalanul el is fogadja azokat.

Tulajdonképpen álmodás közben folyamatosan ezt játssza velünk az agyunk, ezért is nehéz tisztába kerülni az álmodás tényével.

Álmodás közben, ha nem készülünk fel ezekre a jelenségekre, nagyrészt teljesen megfeledkezünk az analizálásról, és a nappali életünkhöz kötődő emlékekről, pedig éppen ezek szükségesek a tudatra ébredéshez az álmodás során.

„AZ EMBEREK EMLÉKEZETE OLYAN, MINT EGY KIAKNÁZATLAN, FELTÉRKÉPEZETLEN ARANYBÁNYA.”

A film részben magyarázatot ad az említett mozzanatokra. Valós példákon keresztül mutatja be, hogy agyunk a történésekből származó információkból csupán néhány adatot raktároz el, a többi hézagot tulajdonképpen a jelenből kiindulva tölti fel.

Tehát az emlékezés nem úgy működik, mint egy merevlemez, mert az agyunkban meglévő, múltra vonatkozó adatokat az agy a jelenben folyamatosan formálja, visszamenőleg.

„… AZ EMLÉKEZET KÖNNYEN JAVÍTHATÓ AZ EGÉSZSÉGES, AKTÍV ÉLETTEL.”

És az elme ezen tulajdonságának köszönhetően tudósok egy csoportja egészen elképesztő eredményeket ért el. Többek között sikeresen ültettek el hamis, gyerekkori emlékeket felnőtt emberek fejében, például hőlégballonos utazásról.

Egy másik kísérletben a résztvevők 70%-ának sikerült olyan emlékeket felidézniük, amelyek szerint korábban elkövettek valamilyen bűntényt, holott az egyáltalán nem történt meg.

A kutatók addig tettek fel rávezető kérdéseket az alanyoknak, amíg ők elkezdtek emlékeket gyártani a meg nem történt eseményekről.

Hasonló módon történhet, hogy egy megerőszakolt nő összekeveri egy ártatlan ember arcát az elkövetőével, akire képtelen pontosan emlékezni. Így fordulhat elő, hogy az áldozatok pontatlan emlékeinek köszönhetően, tévesen ítélnek el ártatlanokat, amire csak a DNS tesztek elvégzését követően derül fény. („Az USA-ban számtalan ítéletet bíráltak felül DNS minták alapján, amelyek 70%-át szemtanúk beszámolói alapján hozták meg.”)

„VALAMI, AMI MINDEN TANULMÁNYBAN VISSZATÉR, MINT „BIZTOS MÓDSZER”, AZ A MEDITÁCIÓ.”

De mit tehetünk annak érdekében, hogy valamelyest javítsuk memóriánkat? A film több támpontot ad ehhez, először is azt, miszerint az emlékeket megerősítik a történetek, a helyszínek (jobban emlékszünk helyszínekre) és az érzelemdús események.

Yanjaa Wintersoul memóriabajnok, aki képes 10 perc alatt 500, 3 jegyű számot megjegyezni, elárulja módszerét. A számokat először képzeletben betűkké alakítja, amikből valamilyen érdekes dologra asszociál, ezeket a különböző asszociációkat pedig összeköti valamilyen izgalmas szituációvá. (Hasonlóan a memóriafogas technikához.)

„ÉRZELMEKKEL, VIZUÁLIS ALAPON TANULUNK.”

Ezeket a jeleneteket ezután elhelyezi egy általa jól ismert útvonalon, amin képzeletben végigmegy, hogy eszébe jussanak az általa megalkotott epizódok.

Bár ez így sem tűnik túl egyszerűnek, és a memóriabajnokok eredményei ezek ismeretében is elképesztőek, a lényeg az, hogy ők sem magukat a számokat jegyzik meg, hanem kihasználják a memória működési metódusát: minél szokatlanabb, és minél több érzelmet kavar fel valami, annál könnyebb felidézni.

„A MEMÓRIABAJNOKOK NEM FELTÉTLENÜL OKOSABBAK AZ ÁTLAGEMBEREKNÉL, ÉS NINCS NAGYOBB AGYUK. CSUPÁN MEGVÁLTOZTATJÁK AGYI KAPCSOLATAIKAT A MEMÓRIAPALOTÁHOZ HASONLÓ TECHNIKÁKKAL.”

„A MEMÓRIABAJNOKOK NEM FELTÉTLENÜL OKOSABBAK AZ ÁTLAGEMBEREKNÉL, ÉS NINCS NAGYOBB AGYUK. CSUPÁN MEGVÁLTOZTATJÁK AGYI KAPCSOLATAIKAT A MEMÓRIA PALOTÁHOZ HASONLÓ TECHNIKÁKKAL.”

További segítség lehet a memória fenntartásában és fejlesztésében az egészséges táplálkozás, a fizikailag aktív életmód, a megfelelő hosszúságú és minőségű alvás, rendszeres meditáció, idegennyelv-tanulás. Valamint álmok esetében természetesen az álomnaplózás.

INGYENES TUDATOS

ÁLMODÁS CSOMAG

INGYENES TUDATOS

ÁLMODÁS CSOMAG

EZ IS ÉRDEKELHET

EZ IS ÉRDEKELHET

A LEGŐRÜLTEBB TUDATOS ÁLMODÁS KUTATÁS

A LEGŐRÜLTEBB TUDATOS ÁLMODÁS KUTATÁS

Az álmok mindig is izgatták az emberi képzeletet, és a tudósokat is régóta foglalkoztatja, hogy miként lehetne befolyásolni és irányítani ezeket a rejtélyes tudatállapotokat. Egy új tanulmányban a kutatók elektróda agyba ültetésével és az agy elektromos...

A TUDATOS ÁLMODÓ (2022)

A TUDATOS ÁLMODÓ (2022)

Amikor az emberek valamilyen olyan, új készséget akarnak elsajátítani ami összetett és sok gyakorlást igényel, gyakran fordulnak könyvekhez segítségül. Nincs ez másképpen a fázis (tudatos álmodás/testen kívüli élmény) esetében sem. Mivel kézenfekvő, kényelmes és gyors...

TUDÓSOK MÁSOK ÁLMAIBA LÉPTEK BE

TUDÓSOK MÁSOK ÁLMAIBA LÉPTEK BE

Az Eredetben eljátszottak a gondolattal (a filmről készült korábbi cikkeket itt és itt tudod elérni), hogy bizonyos tapasztalt álmodók képesek lehetnek mások álmába lépni, kapcsolatot létesíteni velük, és így féltve őrzött titkaikat megkaparinthatják a...