SÖTÉT ANYAG (2016)
„Az alkalmazott fizika – a fenébe is, minden természettudomány – a problémamegoldásról szól. De nem lehet az összeset egyszerre megoldani. Mindig lesz egy nagy, globális kérdés: a végcél. De ha az ember rettegni kezd a beláthatatlan méreteitől, akkor nem lesz képes koncentrálni.”
A történelem során a fázist (tudatos álom/testen kívüli élmény) sokan, sokféleképpen igyekeztek megmagyarázni. Ezeket a magyarázatokat leginkább az átélők, vagy a témáról gondolkodók aktuális világnézetei határozták meg. Ennek köszönhető, hogy a testen kívüli élményeket főként ezoterikus és spirituális elméletekkel próbálták alátámasztani, azonban figyelemre méltó, hogy manapság sok materialista is az aktívan gyakorlók táborát gyarapítja. Ebből leszűrhető, hogy ezek az élmények nem kötődnek semmilyen vallásos vagy misztikus meggyőződéshez. Ez egyesek számára érthetetlen, másokat megnyugtat. De még a tudatos álmodás értelmezési metódusát is sokan igyekeznek kisajátítani, abbéli meggyőződésük alapján, hogy csakis az ő megvilágításuk helyes, mindenki más téved. Bárhogyan is, a kvantumfizika kísérletei és eredményei rengeteg hasonlóságot mutatnak a fázis, és terének működésével kapcsolatban, ami megengedi, hogy egy újfajta felfogással közelítsük meg az ezen a módon kiterjesztett tudatosság állapotait. Ez lehetővé teszi, hogy egy sokkal szélesebb spektrumú, ám mégis földhözragadtabb nézőpontból gondolkodjunk a világról és a fázisról, ami talán összeköthet más világképeket is, egy új nómenklatúrában.
„A kvantummechanika sokvilág-interpretációja azt tételezi fel, hogy az összes lehetséges valóság létezik.”
Az olyan felfedezések/kísérletek és elméletek, mint például a
- Kétrés-kísérlet, a
- Heisenberg féle határozatlansági elv,
- Schrödinger macskája, a
- szuperpozíció elve, a
- hullámfüggvény és a hullámfüggvény összeomlásának elméletei, és a
- hasonló kvantumfizikával foglalkozó kutatások
sokakban azt a feltételezést erősítik, hogy a multiverzum egy létező jelenség, amit tudományos bizonyítékokkal egyelőre nem lehet teljesen egyértelműen alátámasztani, de sok megfigyelés és számítás alapján mégis erre lehet következtetni.
„Szeretem az életemet, de időtlen idők óta nem éreztem ezt a súlytalanságot.”
Blake Crouch Sötét anyag című sience fiction thriller könyvét ezen a vonalon elindulva írta meg, és igazán zseniálisra sikerült. A fő irányvonal arra az elvre épül, amely szerint minden életünkben meghozott döntés egy útelágazáshoz vezet. Mi ezeken az utakon járva a végtelen lehetőségek ellenére mindig csak egyetlen irányban haladhatunk, és csakis ezt tapasztalhatjuk meg. Azonban minden más variáció is ugyanúgy létezik mint a sajátunk (kvantum-szuperpozíció), de a hullámfüggvény összeomlása következtében mi csakis ezt az egyet éljük át.
„Végig azon gondolkoztunk, hogy hol van a vezérlőmű… De mi vagyunk az.”
Jasson Dessen végtelen sok verziójából az egyik úgy dönt, hogy mindent alárendel karrierjének és tudományos kutatásainak. Ennek köszönhetően rájön, hogyan lehetséges az ember számára a kvantum-szuperpozíció állapotába kerülni, ahonnan tetszőlegesen választhat ki magának olyan valóságot, amelyben élni szeretne. Ugyanis idővel ráébred, hogy hiába az elért szakmai csúcspozíció, van valami az életéből, ami kimaradt. Ezt a valamit szeretné megszerezni, ami természetesen komoly bonyodalmakat okoz a saját világában, és sok másikban is.
A fázisról szóló ingyenes e-bookot ide kattintva tudod letölteni.
„Mindnyájan csak tévelygünk a létezés tundrájában, és értéket tulajdonítunk értéktelen dolgoknak, noha minden, amit szeretünk és gyűlölünk, minden, amiben hiszünk, amiért harcolunk, amiért gyilkolunk és amiért meghalunk, éppen olyan súlytalan, mint a plexire vetített képsorok.”
A Sötét anyag nem egy könnyen emészthető regény, inkább az a hidegrázós, gyomorbizsergetős fajta. Az emberben mély nyomokat hagy, amiket az olvasó kénytelen tovább vinni a hétköznapokba. Nem véletlenül mondják, hogy Blakenek eddig ez a legjobban megírt könyve. Újszerű, letehetetlen, zseniális, kivételes és provokatív.
„Ha az ajtók száma végtelen, akkor maga a döntés statisztikai szempontból mindent jelent és semmit sem.”
Blake művében alappillér, hogy bár a multiverzumban lehetséges a különböző valóságok közötti utazás, viszont amikor belépünk az egyikbe, le kell mondanunk a másikról. Ez okozza a karakterek cselekedeteit kiváltó belső feszültséget is. Teljesen jogos és érthető, hogy az ember tudja, választásainak és tetteinek súlya van, mert mindegyik visszafordíthatatlan folyamatot indít be, ami valahol a jövőben fog kicsúcsosodni. Éppen így van ez a múlttal is. Az, hogy most itt vagyok, és nem egy másik helyen egy teljesen más szituációban, a múltban hozott döntéseimnek köszönhető leginkább. Bármennyire is megadja a szabadság és függetlenség érzését ez a tény, másik oldalról nyomasztó a felelősség és az önmagunkra utaltság érzése.
„Mi van, ha tényleg egy multiverzumban létezünk, de az agyunk úgy fejlődött ki, hogy létrejött benne egy tűzfal, ami egyetlen univerzumra korlátozza az érzékelésünket? Egyetlen világvonalra. Arra, amit mi választunk egyik pillanatról a másikra. Ez logikus, ha az ember belegondol. Nem lennénk képesek arra, hogy folyamatosan nyomon kövessük az összes lehetséges valóságot egyszerre.”
Ezzel pedig ahogyan Jason Dessen, úgy mi sem tudunk mit kezdeni. Éljük az életünket, azzal a tudattal, hogy minden alakulhatott volna teljesen máshogyan is, ha évekkel ezelőtt más döntéseket hozunk. Persze mindig a tőlünk telhető legjobb módon igyekszünk választani, olykor mégis elgondolkozunk rajta, hogy mi lett volna, ha… A főszereplővel ellentétben azonban nekünk csak ideiglenesen kell lemondanunk erről a valóságról, amikor belépünk egy másikba. A fázisnak köszönhetően meg van rá a lehetőségünk. Képesek vagyunk egyszerre több világban létezni, ami jelentős lehetőségekkel kecsegtet.
Ezzel a tudattal sokkal könnyebb elviselni, hogy elhatározásainknak visszafordíthatatlan következményei vannak, és az eredmény mindig csak egyféle verzióban nyilvánul meg életünkben. A fázisban szabadon mozoghatunk különböző tapasztalatokat keresve, felébredés után viszont állandóan visszatérünk kiindulópontunkhoz, új élményekkel gazdagodva.
„Milyen bizarr dolog valóságosra képzelni egy világot pusztán szavakkal, szándékkal és vággyal.”
Ettől függetlenül ez természetesen nem azt jelenti, hogy nappali életünket félvállról kellene vennünk. Jason különböző verzióinak története felébreszti bennük a kérdéseket: Mi az, ami igazán fontos számunkra? Mi az, amiről le tudunk mondani? Képesek vagyunk-e olyan életet élni, hogy ne vágyjunk egy jobbra? Mert bármennyi esélyt is kínál a fázis az élmények és a fejlődés lehetőségeit tekintve, bármennyire is kihasználjuk, hogy egyszerre több világban létezhetünk, a lényeg mégiscsak változatlan. Olyan életet kell élnünk, hogy ha lehetőségünk adódna rá, akkor se akarjuk elcserélni egy másikra. És bármennyire is paradoxon, ehhez sokszor pont a fázis adja meg a szükséges lelkiállapotot, és biztosítja számunkra a legizgalmasabb eszközöket, éppen azáltal, hogy általa megélhetünk más valóságokat is.
Kattints a képre, és töltsd le az ingyenes e-bookot!
