ASTRAL (2018)

ASTRAL (2018)

Meglehetősen sok sztereotípia él az emberek fejében a fázissal (tudatos álom, testen kívüli élmény, asztrális projekció) kapcsolatban, melyek nagy részére rácáfolnak a nagyszámú élménnyel rendelkező gyakorlók tapasztalatai. Ezek a széles körben elterjedt előítélek és feltételezések azonban mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját, így sokszor olyanok találnak ki, és mutatnak be fázissal kapcsolatos történeteket, akiknek nincsenek saját tapasztalatai. Az írók maguk is igyekeznek feltüzelni a közönség fantáziáját, a fázis témaköre pedig már önmagában is meglehetősen misztikus terület, ezért a természetfeletti borzongással kapcsolatos filmek készítői számára ez egy ideális táptalaj. Kihasználva azt a köztudatban elterjedt nézetet, hogy a fázisozás során idegen, gonosz entitások szállhatják meg az embert, és egy átjáró nyílik más világokból a miénkbe, Chris Mul és Michael Mul megírták az Astral forgatókönyvét.

Alapvetően elvárható egy ilyen sztoritól, hogy ha nem is túl tárgyilagos, legalább valamelyest szórakoztató legyen. Ezt a célt szolgálhatja például különböző rejtélyes elméletek keverése egy fiktív, de legalább izgalmas és váratlan fordulatokkal teli történettel, amit egy felejthetetlen látványvilágon keresztül mutatnak be, és aminek eredménye a sötét szobában való kellemes borzongás. Legjobb esetben pedig egy olyan, magával ragadó filmélményt kaphatna a néző, amit később magával cipelhet a hétköznapjaiba, ezzel is megfűszerezve azokat, sőt, ezen túlmenően esetleg az álomvilágát is. Mivel nem tudtam semmit a filmről, csak a témájával voltam tisztában, hasonló, ám megalapozatlan elvárásokkal vártam a megtekintését. Sajnos hiába.

“Az asztrálutazás gondolata gyökeret eresztett a legtöbb vallásos világnézetben a halál utáni élet beszámolójaként, ahol a lélek utazását írják le, mint egy testen kívüli élményt.”

Alex (Frank Dillane) egyik egyetemi oktatójának hatására elkezd érdeklődni az asztrális projekció iránt. Elhatározza, hogy mindenképpen ki fogja próbálni, és társainak bebizonyítja, hogy ez igenis működik. Nincs könnyű dolga, mert nem mindegyikőjük hisz az asztrális utazás lehetőségében, legalábbis nem úgy, ahogyan ő. Ezért begyűjt minden számára elérhető könyvet a témában, és közben annyira felcsigázza magát, hogy nem is foglalkozik vele, mennyire odavan érte hallgatótársa, Alyssa (Vanessa Grasse). Ráadásul az első, éjszakai próbálkozása után, reggel felébredve kénytelen elkönyvelni, hogy kudarcot vallott. További útmutatások reményében bízva felkeresi oktatóját, hátha tud neki javasolni valamit. Gareth (Trevor White) némi általános bevezető után megosztja tanítványával, hogy korábban hogyan szerzett tapasztalatokat. Ezen felbuzdulva Alex az esti bulit kihagyva inkább kísérletezésbe kezd, és néhány alvás közbeni bevillanásnak köszönhetően azt gondolja, hogy most valóban sikerrel járt.

“Ez egy csodálatos eszköz, de még sokkal többet kell megtudnunk róla.”

Barátai azonban kétkedve fogadják a hírt, és közös megegyezéssel arra jutnak, hogy ha Alex egy ingát meg tudna mozdítani, amikor a fizikai teste az ágyban fekszik, akkor ez valóban egyértelmű bizonyítéka lehetne, hogy ténylegesen ki tud lépni a testéből. Elhatározzák, hogy az eseményeket kamerával rögzítik. Miközben Alex édesapjával beszél telefonon, Alyssa kihallgatja őket és rájön, hogy mi Alex valódi célja az asztrális projekcióval: elhunyt édesanyjával akarja felvenni a kapcsolatot. A következő éjszaka történéseinek hatására Alex úgy gondolja, hogy ismét sikerült a kísérlete: mialatt aludt, elkezdett mozogni az inga. Ez társainak továbbra sem elegendő bizonyíték, ezért megismétli a próbatételt.

“Ez a fejlődés iránti szenvedély.”

Amikor visszanézi a felvételt, valami szokatlant tapasztal: egy sötét árny jelenik meg mellette a szobában. Ijedtében felkeresi Dr. James Lefler (Mark Aiken) pszichiátert, segítségében bízva. Közben Alex lakótársa, Jordan (Damson Idris) is elkezdi látni az árnyékembert, Alex pedig ezen az éjjelen is további asztrálutazásos tapasztalatot szerez, amiből felébredve a konyhában még több árnyalakkal találkozik. A pszichiáter elmeséli Alexnek, hogy korábban az édesanyját is hasonló panaszokkal kezelte, Alex pedig emiatt a doktort okolja haláláért.

“Talán van még egy nagyobb világ, amely magába foglalja a miénket is, ahogyan a miénk is másokét…”

Otthagyja Dr. Jamest, viszont látomásai egyre sokkolóbb alakot öltenek. Eközben Alyssa nem bírja tovább, és felkeresi Alex-et, hogy elmondja neki mennyire kedveli őt. Megbeszélik, hogy megpróbálnak közelebb kerülni egymáshoz, de ha rosszul sülne el a dolog, akkor barátok maradnak, mivel egyikőjük sem szeretné megkockáztatni a másik elvesztését. Az este fennmaradó részében viszont hiába próbálnak meg aludni, az árnyékember újra megjelenik, és lerántja Alyssát az ágyról. Valószínűleg nem ilyen első közös éjszakára számított a lány, de ahogyan azt a jól ismert közmondás is tartja: ember tervez, árnyékember végez. Alex újra elmegy a pszichiáterhez, aki nem tud mit tanácsolni neki, ezért inkább szeretné továbbküldeni valaki máshoz. Végül felkeresnek egy látnokot, Michelle Collins-t (Juliet Howland), aki komoly és tapasztalt, hozzáértő látnok lévén megállapítja, amire eddig senki sem gondolt volna: itt bizony komoly gondok vannak. El is kezdenek szeánszot ülni, minek köszönhetően kiderül a démon neve (Amaymon), aki eközben megszállja Alexet, és a testét felhasználva majdnem megfojtja Alyssát. Végül Amaymon visszamegy oda, ahonnan jött, mielőtt elkezdte Alexet vegzálni. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Alex és Alyssa kapcsolata nem indult túl gyengéden.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

Számomra az Astral a témához képest nem elég izgalmas, horrorhoz képest pedig nem elég félelmetes. Minden tárgyilagosságot nélkülöz, egyértelműen babonákra és előítéletekre támaszkodva alkotja meg a történet központi fordulatait, ami nem is lenne akkora baj, de legalább sikerült volna ezt úgy megtenniük az alkotóknak, hogy érdekes legyen, és magával ragadja a nézőt. Így azonban nekem ez az egész csak közhelyek puffogtatásáról szólt, egy kiszámítható és lapos cselekményen végigvezetve. Viszont egyértelmű pozitívum a szereplők játéka, és a fim hangulata, mert abban mégiscsak volt valami, ami képes volt kellemes benyomást gyakorolni rám.

Természetesen ez csupán a saját szubjektív véleményem, ha pedig kíváncsi vagy rá, hogy te mennyire értesz ezzel egyet, akkor mindenképpen nézd meg a filmet. Egy kis nehézséget okozhat, hogy nincsen szinkronizálva, de még csak magyar feliratot sem találtam hozzá sehol. Annak, aki hasonló filmre vágyik, de nem ragadta magával az Astral története (vagy már látta), javaslom a Dreamscape-et, a Horsehead-et, vagy akár a Rémálom az Elm utcábant.

 

RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN (1984)

RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN (1984)

Nem sok ember van, aki még nem látta, vagy legalább ne hallott volna Freddy Kruegerről, a Rémálom az Elm utcában réméről, pláne azok közül, akiket érdekelnek az álmok és a tudatos álmodás. És ez nem véletlen. Ez a film méltán vált klasszikussá a horrorok között, és ennek nem csak a remek kivitelezés az oka, a téma is nagyon jól el lett találva. Hiszen legtöbbünk élt már át olyan rémálmot, ami után megkönnyebbülést hozott az ébredés. A film alkotói ezt az érzést igyekeztek újra életre kelteni a nézőben, megspékelve egy kis tudatos álmodással, és természetesen a szereplők kiútkeresésével. Egy fikció, ami valójában egészen közel áll a realitáshoz.

Horror és tudatos álmodás? Nem túl kedvező párosítás, ha a fázis (tudatos álom/testen kívül élmény) népszerűsítésről van szó, márpedig úgy tűnik a filmkészítők szeretnek ezzel a témával kísérletezni. Erre egy másik példa a Horsehead, ami szerencsére egy teljesen más koncepcióból közelít ugyanehhez a jelenséghez, és amiben a kulcsszereplő szintén próbál megküzdeni álombéli démonjával. Utóbbi egy kicsit durvábbra sikerült, és ez nem csak a Rémálom az Elm utcában ma már retrónak számító hangulata és kivitelezése miatt mondható el.

Ugyanakkor más nézőpontból a rémálmok és a fázis egy lapon való emlegetése talán nem is olyan ördögtől való, mint ahogyan elsőre gondolnánk. Ugyanis miközben a kezdők olyan negatív élményektől tartanak, mint mondjuk az alvási paralízis, sokan, akik már eleve szenvednek az intenzív rémálmoktól, éppen ezek elkerülése érdekében kezdik el alkalmazni a tudatos álmodást, mint eszköztárat. És milyen érdekes, hogy a sokszor idegen entitásnak gondolt álomalakok idővel legyőzhetővé, vagy megváltoztathatóvá válnak.

“Ez csak egy álom.”

Rendkívül fontos lett volna ezt tudniuk, és ebben jártasságot szerezniük többek között például a hmongoknak is, akik az Amerikai Egyesült Államokba emigráltak a vietnámi háborúk után. Ugyanis a jelek szerint annyira hittek az álmokban megjelenő démonok erejében, hogy a félelemtől, a stressztől és a kimerültségtől valószínűleg éppen valamilyen rémálom kellős közepén érte őket a halál. Ez azért különösen érdekes, és azért kell megemlíteni, mert ezek a legendás esetek ihlették Freddy Kruger karakterét és történeteit. Erről itt tudsz többet olvasni.

Sokan vannak, akiknek a rémálmok jelenléte nem idegen, viszont az olyan álmok, amik éjszakáról éjszakára ugyanazzal a visszatérő szereplővel riogatnak, szerencsére ritkábbak. Sajnos még kevesebben számolhatnak be olyan rémálmokról, amelyekben tudták, hogy ők biztosan egy álomban vannak. Utóbbiak esetében viszont már jóval nagyobb az esélye, hogy szembe is szállnak üldözőjükkel, vagy más módszerekkel bírják jobb belátásra. Legrosszabb esetben is, az álmodók legalább igyekeznek felébreszteni magukat. A filmben nagyjából ugyanezeknek a törekvéseknek lehettünk szemtanúi.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

A sztori kezdetén gyorsan kiderül, hogy Nancy Thompson (Heather Langenkamp) barátnőjét, Tina Grayt (Amanda Wyss) rémálmok gyötrik. Minden ilyen álomban egy piros-zöld csíkos pulcsiba öltözött, összeégett arcú, kalapos gyilkos üldözi, akinek az egyik kezén hordott bőr kesztyűjéhez hosszú pengék vannak rögzítve. Később kiderül, hogy nem ő az egyetlen akinek kellemetlen álmokat okoz ez az álomszörny, Freddy Krueger (Robert Englund). Barátai hiába próbálják a lányt ellátni tanácsokkal a megmeneküléshez, ezzel nem segítenek rajta, és egyik álmában belehal az álomgyilkos okozta sérülésekbe. A gyilkosság gyanúsítottja a tesztoszterontól túlfűtött Rod Lane (Nick Corri). Pechjére pont azon az éjszakán végez a lánnyal Freddy, amelyen nem kizárlóag alvással töltik az időt. Mivel csak ketten vannak a szobában, nehezen képzelhető el a hatóság részéről, hogy más lenne a tettes. Krueger azonban öngyilkosságnak álcázva Roddal is végez, miközben előzetes letartóztatásban alszik. Fred ezek után egyre komolyabban kezdi el üldözni Nancyt is, aki különböző módszerekkel igyekszik ennek véget vetni.

“Legközelebb, ha rosszat álmodsz, mondogasd magadban, hogy ez csak álom. Még miközben álmodod. Akkor egyből felébredsz.”

Például miután Krueger sarokba szorítja, igyekszik barátja, Glen Lantz (Johnny Depp) tanácsát megfogadva emlékeztetni magát arra, hogy egy álomban van. Ez azonban önmagában nem javít a helyzetén, és mivel ekkor még más opció információhiány miatt nem áll rendelkezésére, felébreszti magát, kezét egy forró csőhöz nyomva. Ezek után ahelyett, hogy próbálna úrrá lenni az álombéli szituációin, igyekszik elkerülni magát a találkozást – megkísérel ébren maradni, ameddig csak lehetséges, ahogyan azt a leírások alapján a film ihletői, a hmongok is tették. Mondjuk az, hogy eközben éppen horrorfilmet néz egyedül az éjszaka közepén, nem a legjobb ötlet.

 

 

“Mindenkinek vannak rossz álmai.”

Később más elképzelése támad. Megkéri Glent, hogy ébressze fel pont akkor, amikor álmában Kruegerrel küzd, hogy magához szorítva át tudja hozni a valóságba. Nem túl logikus gondolat, és elsőre nem is sikerül kivitelezni, mivel a fiú nyugodtan alszik, éppen amikor Nancy a gyilkossal küzd álmában.

Nancy édesanyja, Marge Thompson (Ronee Blakley) nem tudja tovább elviselni lánya szenvedését, ezért alváslaborba küldi, hátha tudnak rajta segíteni. Azonban azonkívül, hogy a lánynak ősz tincset okoz egy újabb rémélmény, és sikerül az álomból a laborba hoznia Freddy kalapját, nem sok minden történik vele. Ekkor azonban az alkoholista Marge, az illuminált tudatállapotokra jellemző módon egy fantasztikus ötlettel áll elő: úgy próbálja lányát megnyugtatni, hogy elmeséli neki Freddy igazi történetét. Ebből kiderül, hogy a férfi valójában egy gyerekgyilkos volt, aki több mint két tucat gyereket ölt meg, a bíróság azonban nem tudta elítélni. Ekkor Marge és a többi szomszéd tulajdonképpen felgyújtotta. Még a pince kazánjába rejtett, valódi pengés bőrkesztyűt is megmutatja Nancynek, hogy végleg tudtára adja: már nincs mitől félni, úgyhogy mars az ágyba, szép álmokat, jó éjszakát!

“Most már nyugodt lehetsz. Nyugodtan alhatsz.”

Nancy azonban továbbra is köti az ebet a karóhoz, és úgy tervezi, hogy Kruegert megragadva az álomból a valóságba rántja. A tervéhez ismét Glen segítségét kéri, akinek szigorú apja később megakadályozza, hogy telefonon beszéljenek. Nem látja jónak, ha fia Nancy hatása alá kerül, aki szerinte valószínűleg holdkóros. Glen amúgy sem bizonyul túl jó segítségnek a tervhez, ugyanis idő előtt újra elalszik, Fred pedig lecsap rá, és végez vele. Ezután Nancy apja, Don Thompson (John Saxon) segítségét kéri célja megvalósításához, aki bár nem hisz neki, mégis áldását adja a dologra, gondolván, hogy lánya legalább végre kialudja magát. Azonban nagy nehezen tényleg sikerül megvalósítani Nancy elhatározását, legalábbis majdnem. Sikerül ugyan áthoznia Freddyt, de ő ráveti magát Margera, felgyulladnak, és elnyeli őket az ágy. De legalább Don is látja az eseményeket, és ennek köszönhetően megérti, lánya mégsem elmebajos. Krueger azonban nem adja fel ilyen könnyedén, és visszatér a lányhoz, aki megvonja erejétől úgy, hogy egyszerűen hátat fordít neki. A film végén kiderül, mégsem sikerült elpusztítani Freddyt, aki újult erővel folytatja ámokfutását.

“Te hiszel abban, hogy az ember előre megálmodhatja mi fog történni vele?”

Szakavatott szemmel nézve az egész Rémálom az Elm utcában egy nagyon hosszú fázis sorozat, ami öntudatlan álmok, tudatos álmok, és téves ébredések váltakozása, a történet elejétől a végéig. Ez elsőre erőltetettnek tűnhet, pedig a téves ébredés, és a tudatos álomból öntudatlan álomba, vagy öntudatlanból tudatosba sodródás nagyon hasonlóan működik. A remek forgatókönyv és kivitelezés mellett éppen ez adja zsenialitását, még ha a nézőben nem is tudatosul teljesen a történet háttere. Leginkább a film végén eshet le a tantusz, amikor Nancy az éjszakai, sötét szobából hirtelen a fényes utcára lép, ahol ezután nem sokkal újrakezdődnek a szörnyűségek. És tulajdonképpen ezzel megmagyarázható a cselekmény összes logikátlansága. Miért gondolja Nancy, hogy az álomból a valóságba hozhat valakit? Miért pont azzal akarja megnyugtatni Nancyt Marge, hogy megmutatja neki a gyilkos valódi fegyverét? Hogyan lehetséges, hogy az álmokban szerzett sérülések megjelennek a valóságban? Hogyan hozhatta át a lány először csak a kalapot, aztán magát Kruegert az álomból? Miért tűnik fel az összes elhunyt szereplővel együtt Fred újra a sztori végén, amikor Nancy egyszer már elvonta az erejét?

“Azt álmodta, hogy valaki meg akarja ölni.”

A filmet összegezve levonható a következtetés, miszerint méltán lett híres és elismert alkotás. A ’80-as években erősen hozzájárult ahhoz, hogy az emberek szélesebb körben megismerkedjenek a tudatos álmodás fogalmával, bár egy misztikus és horrorisztikus történettel körítve. Ezért, és persze a felejthetetlen élményekért  sohasem lehetünk elég hálásak a készítőknek, akik annak idején sok ember etalonjává tették a filmet, és talán sokak fülébe bogarat ültettek: a tudatos álmodás egy rendkívül érdekes képesség.

 

 

HORSEHEAD (2014)

HORSEHEAD (2014)

Néhány bejegyzésben már volt szó olyan filmekről és könyvekről, amelyek alapkoncepciója  a fázisra (tudatos álom/testen kívüli élmény) vagy egy ahhoz nagyon hasonló tudatállapotra épül. Ilyen volt például a Paprika és az Álomcsapda. Ezúttal pedig egy izgalmas, francia készítésű misztikus horrorfilmről lesz szó, melynek alapja a tudatos álmodás, és az álmokat körülölelő szakrális légkör.

Horrorfilm lévén csak annak ajánlott a megtekintése, akinek nem okoz gondot az olyan képsorok látványa, amik erre a műfajra jellemzőek. Azonban fontos megjegyeznem, hogy egyszer sem éreztem azt, hogy nem bírom a látványt, pedig nem vagyok egy horrorfilm rajongó, szóval annyira azért nem mondanám brutálisnak. Inkább egy elgondolkodtató művészfilmet akartak készíteni az alkotók a rémálmokról és a tudatos álmodásról, mint egy gyomorforgató iszonyúságot.

Egyébként a rémálmok és az alvási paralízis szemléltetésével nem várnak sokat, tulajdonképpen ezzel kezdődik a film. Érdekesség, hogy a fő lidércalakot valószínűleg a témában talán legismertebb kép, a Henry Fuseli által festett The Nightmare (1781) című művön látható ló ihlette. Illetve ha a festményt jobban szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy ez a jelenet párszor a megszólalásig hasonló módon megelevenedik a filmben. A szoba hangulata, a lóalak, és a vörös textil egyértelműen visszaköszön ránk.

Henry Fuseli – The Nightmare (1984)

A  központi szereplő Jessica, aki három évnyi távollét után hazautazik szüleihez, nagyanyja temetésére. Rendszeresen rémálmok gyötrik, amikkel egy tudatos álomban akar szembenézni. Az egyetemen az álmok pszichofiziológiájáról folytat tanulmányokat, ami szerint az álmokat ugyanúgy fel lehet használni gyógykezelésre, mint a hipnózist. (Hasonlóról már volt szó a Maniac sorozat elemzésekor, illetve ebben az e-bookban.) Anyja szerint ez az egész csak sarlatánság, a lánya pedig nem képes szembenézni a valósággal, ezért menekül az álmok világába. Többek között ezért is elég rossz a viszonyuk, de ahogyan a cselekmény kezd kibontakozni, kapcsolatuknak jóval mélyebb rétegei és titkai is felszínre bukkannak.

Nem elég, hogy Jessica a rémálmoktól alig mer elaludni, az egész szituációt az teszi még komorabbá, hogy nagyanyja holttestét az ő szobája melletti helyiségben helyezték el. Lássuk be: ez nem éppen a legjobb szituáció az alvási paralízis leküzdésére. Miután elidőzik nagyanyja mellet egy darabig, visszatér hálószobájába, és megpróbál elaludni. És itt láthatunk egy nagyon szemléletes jelenetet. Miközben Jessica az ágyban forgolódik, nem veszi észre, hogy tulajdonképpen már el is aludt, és nem a fizikai valóságot érzékeli. Ez olykor a valóságban is megesik velünk, és ez is azt bizonyítja, hogy az elme önmagában a legtöbb esetben mennyire nem tudja megkülönböztetni az álomvilágot a valóságtól.

“Jessica, remélem ez a szerény projekt segít megtalálni nyugalmadat álmaidban.”

Még a film elején kap egy könyvet Jessica, ami a tudatos álmodás elsajátításáról szól, és a kezek szemügyre vételét, valamint a felébredés utáni azonnali visszaalvást javasolja. Ez mind valóban nagyon hasznos, de olyan gyógyszerek használata, amelyek könnyen alvásba juttatnak, már kevésbé, bármennyire is divatos bizonyos körökben.

Mindenesetre ezeknek a módszereknek köszönhetően sikerül tudatosan álmodnia, és előre eltervezett szándékához híven találkozik elhunyt nagyanyjával. Ez különösen ügyes húzás a filmtől, mert egy fontos folyamatot mutat be: Jessica tudja miért akar tudatosan álmodni, és meg is valósítja álmában a célját. Még a nagyi eltorzult arcát is sikerül megváltoztatnia, ami még egy plusz pont. Illetve próbál tőle információt szerezni, ami szintén dicséretes. Sok gyakorló elé állít követendő példát Jessica szinte már profi megközelítése.

Szeretnél többet tudni a tudatos álmodásról? Kattints a képre, és töltsd le az e-bookot!

Komolyra fordítva a szót, és visszatérve a film cselekményére, kiderül, hogy Jessica elhunyt felmenőjét szintén súlyos rémálmok gyötörték (kár, hogy ő nem olvasta azt a tudatos álmodásról szóló könyvet).  Miután Jessica az ébrenléti világban és az álmok világában is megpróbál a dolgok mélyére ásni, egy mély és sötét tragédia kezd körvonalazódni, amit Jessica anyja megpróbál eltitkolni. Ennek érdekében még azt is próbálja megakadályozni, hogy lánya képes legyen álmodni.

Nem mindennapi titkokra derül fény, és a történet vége sem éppen happy end, bár egy horrorfilmtől ez nem is éppen elvárás. Leírhatnám, hogyan jutunk el a végkifejletig, és mi a zárás, de akkor semmi izgalom nem maradna a film nézése közben az olvasónak, ezt az élményt pedig nem akarom elvenni, úgyhogy a cselekményről most ennyit. Ugyanis akit érdekel a tudatos álmodás, és a természetfeletti, valamint nem riad vissza néhány horrorisztikus képsortól, annak mindenképpen érdemes megnéznie. Legalább egyszer, ízlés szerint popcornnal, vagy chipsszel.

 

Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Henry_Fuseli

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com