SÖTÉT ANYAG (2016)

SÖTÉT ANYAG (2016)

„Az alkalmazott fizika – a fenébe is, minden természettudomány – a problémamegoldásról szól. De nem lehet az összeset egyszerre megoldani. Mindig lesz egy nagy, globális kérdés: a végcél. De ha az ember rettegni kezd a beláthatatlan méreteitől, akkor nem lesz képes koncentrálni.”

A történelem során a fázist (tudatos álom/testen kívüli élmény) sokan, sokféleképpen igyekeztek megmagyarázni. Ezeket a magyarázatokat leginkább az átélők, vagy a témáról gondolkodók aktuális világnézetei határozták meg. Ennek köszönhető, hogy a testen kívüli élményeket főként ezoterikus és spirituális elméletekkel próbálták alátámasztani, azonban figyelemre méltó, hogy manapság sok materialista is az aktívan gyakorlók táborát gyarapítja. Ebből leszűrhető, hogy ezek az élmények nem kötődnek semmilyen vallásos vagy misztikus meggyőződéshez. Ez egyesek számára érthetetlen, másokat megnyugtat. De még a tudatos álmodás értelmezési metódusát is sokan igyekeznek kisajátítani, abbéli meggyőződésük alapján, hogy csakis az ő megvilágításuk helyes, mindenki más téved. Bárhogyan is, a kvantumfizika kísérletei és eredményei rengeteg hasonlóságot mutatnak a fázis, és terének működésével kapcsolatban, ami megengedi, hogy egy újfajta felfogással közelítsük meg az ezen a módon kiterjesztett tudatosság állapotait. Ez lehetővé teszi, hogy egy sokkal szélesebb spektrumú, ám mégis földhözragadtabb nézőpontból gondolkodjunk a világról és a fázisról, ami talán összeköthet más világképeket is, egy új nómenklatúrában.

„A kvantummechanika sokvilág-interpretációja azt tételezi fel, hogy az összes lehetséges valóság létezik.”

Az olyan felfedezések/kísérletek és elméletek, mint például a

  • Kétrés-kísérlet, a
  • Heisenberg féle határozatlansági elv,
  • Schrödinger macskája, a
  • szuperpozíció elve, a
  • hullámfüggvény és a hullámfüggvény összeomlásának elméletei, és a
  • hasonló kvantumfizikával foglalkozó kutatások

sokakban azt a feltételezést erősítik, hogy a multiverzum egy létező jelenség, amit tudományos bizonyítékokkal egyelőre nem lehet teljesen egyértelműen alátámasztani, de sok megfigyelés és számítás alapján mégis erre lehet következtetni.

„Szeretem az életemet, de időtlen idők óta nem éreztem ezt a súlytalanságot.”

Blake Crouch Sötét anyag című sience fiction thriller könyvét ezen a vonalon elindulva írta meg, és igazán zseniálisra sikerült. A fő irányvonal arra az elvre épül, amely szerint minden életünkben meghozott döntés egy útelágazáshoz vezet. Mi ezeken az utakon járva a végtelen lehetőségek ellenére mindig csak egyetlen irányban haladhatunk, és csakis ezt tapasztalhatjuk meg. Azonban minden más variáció is ugyanúgy létezik mint a sajátunk (kvantum-szuperpozíció), de a hullámfüggvény összeomlása következtében mi csakis ezt az egyet éljük át.

„Végig azon gondolkoztunk, hogy hol van a vezérlőmű… De mi vagyunk az.”

Jasson Dessen végtelen sok verziójából az egyik úgy dönt, hogy mindent alárendel karrierjének és tudományos kutatásainak. Ennek köszönhetően rájön, hogyan lehetséges az ember számára a kvantum-szuperpozíció állapotába kerülni, ahonnan tetszőlegesen választhat ki magának olyan valóságot, amelyben élni szeretne. Ugyanis idővel ráébred, hogy hiába az elért szakmai csúcspozíció, van valami az életéből, ami kimaradt. Ezt a valamit szeretné megszerezni, ami természetesen komoly bonyodalmakat okoz a saját világában, és sok másikban is.

 

A fázisról szóló ingyenes e-bookot ide kattintva tudod letölteni.

 

„Mindnyájan csak tévelygünk a létezés tundrájában, és értéket tulajdonítunk értéktelen dolgoknak, noha minden, amit szeretünk és gyűlölünk, minden, amiben hiszünk, amiért harcolunk, amiért gyilkolunk és amiért meghalunk, éppen olyan súlytalan, mint a plexire vetített képsorok.”

A Sötét anyag nem egy könnyen emészthető regény, inkább az a hidegrázós, gyomorbizsergetős fajta. Az emberben mély nyomokat hagy, amiket az olvasó kénytelen tovább vinni a hétköznapokba. Nem véletlenül mondják, hogy Blakenek eddig ez a legjobban megírt könyve. Újszerű, letehetetlen, zseniális, kivételes és provokatív.

„Ha az ajtók száma végtelen, akkor maga a döntés statisztikai szempontból mindent jelent és semmit sem.”

Blake művében alappillér, hogy bár a multiverzumban lehetséges a különböző valóságok közötti utazás, viszont amikor belépünk az egyikbe, le kell mondanunk a másikról. Ez okozza a karakterek cselekedeteit kiváltó belső feszültséget is. Teljesen jogos és érthető, hogy az ember tudja, választásainak és tetteinek súlya van, mert mindegyik visszafordíthatatlan folyamatot indít be, ami valahol a jövőben fog kicsúcsosodni. Éppen így van ez a múlttal is. Az, hogy most itt vagyok, és nem egy másik helyen egy teljesen más szituációban, a múltban hozott döntéseimnek köszönhető leginkább. Bármennyire is megadja a szabadság és függetlenség érzését ez a tény, másik oldalról nyomasztó a felelősség és az önmagunkra utaltság érzése.

„Mi van, ha tényleg egy  multiverzumban létezünk, de az agyunk úgy fejlődött ki, hogy létrejött benne egy tűzfal, ami egyetlen univerzumra korlátozza az érzékelésünket? Egyetlen világvonalra. Arra, amit mi választunk egyik pillanatról a másikra. Ez logikus, ha az ember belegondol. Nem lennénk képesek arra, hogy folyamatosan nyomon kövessük az összes lehetséges valóságot egyszerre.”

Ezzel pedig ahogyan Jason Dessen, úgy mi sem tudunk mit kezdeni. Éljük az életünket, azzal a tudattal, hogy minden alakulhatott volna teljesen máshogyan is, ha évekkel ezelőtt más döntéseket hozunk. Persze mindig a tőlünk telhető legjobb módon igyekszünk választani, olykor mégis elgondolkozunk rajta, hogy mi lett volna, ha… A főszereplővel ellentétben azonban nekünk csak ideiglenesen kell lemondanunk erről a valóságról, amikor belépünk egy másikba. A fázisnak köszönhetően meg van rá a lehetőségünk. Képesek vagyunk egyszerre több világban létezni, ami jelentős lehetőségekkel kecsegtet.

Ezzel a tudattal sokkal könnyebb elviselni, hogy elhatározásainknak visszafordíthatatlan következményei vannak, és az eredmény mindig csak egyféle verzióban nyilvánul meg életünkben. A fázisban szabadon mozoghatunk különböző tapasztalatokat keresve, felébredés után viszont állandóan visszatérünk kiindulópontunkhoz, új élményekkel gazdagodva.

„Milyen bizarr dolog valóságosra képzelni egy világot pusztán szavakkal, szándékkal és vággyal.”

Ettől függetlenül ez természetesen nem azt jelenti, hogy nappali életünket félvállról kellene vennünk. Jason különböző verzióinak története felébreszti bennük a kérdéseket: Mi az, ami igazán fontos számunkra? Mi az, amiről le tudunk mondani? Képesek vagyunk-e olyan életet élni, hogy ne vágyjunk egy jobbra? Mert bármennyi esélyt is kínál a fázis az élmények és a fejlődés lehetőségeit tekintve, bármennyire is kihasználjuk, hogy egyszerre több világban létezhetünk, a lényeg mégiscsak változatlan. Olyan életet kell élnünk, hogy ha lehetőségünk adódna rá, akkor se akarjuk elcserélni egy másikra. És bármennyire is paradoxon, ehhez sokszor pont a fázis adja meg a szükséges lelkiállapotot, és biztosítja számunkra a legizgalmasabb eszközöket, éppen azáltal, hogy általa megélhetünk más valóságokat is.

 

Kattints a képre, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

 

ÁLMODJ BÁTRAN! (2008)

ÁLMODJ BÁTRAN! (2008)

„… vagy azt kapjuk meg amit szeretnénk, vagy az okot, hogy miért nem kaphatjuk meg.”

Korábban már volt szó róla, hogy azért fellelhető némi magyar nyelvű irodalom a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény) kapcsolatban, csak egy kicsit kutakodni kell. Persze természetesen az is előfordulhat, hogy amiről első ránézésre úgy tűnik, hogy sok köze van a fázishoz, később kiderül: nem igazán. Ez persze a legtöbb esetben nem a szerző hibája, most éppen én nyúltam alaposan mellé. Ugyanis teljesen más élmény volt végigolvasni ezt a könyvet, mint amire számítottam. A cím, és a borító, illetve egy kis belelapozás után úgy döntöttem érdemes energiát tenni a könyv végigolvasásába. Valójában végül csak azért olvastam el, hogy nyugodt lelkiismerettel meg tudjam írni a beszámolót, nehogy más is abba a hibába essen, mint amibe én. Egyébként volt szó a könyvben a tudatos álmodásról is, de egyáltalán nem ez volt a központi téma. Még egyszer: ez nem a  szerző és a kiadó hibája, egyszerűen másra számítottam. De hogy mit is vártam volna, azt majd a bejegyzés végén kifejtem. Egyenlőre  nagy vonalakban nézzük meg a könyv fő irányvonalait.

„Félünk kitörni a tömegből, és valami teljesen mást csinálni.”

A szerző, Dr. Alberto Villoldo több mint 25 éven keresztül tanulmányozta az Andok és az Amazonos környékén élő sámánok spirituális hitrendszereit és szokásait. Könyveket ír, expedíciókat vezet, és elmondása szerint sok sámán úgy tekint rá, mint aki ősi üzeneteiket eljuttatja a modern civilizáció számára.

A könyv alapvetően a teremtésről szól, arról, hogy a sámánok hogyan „álmodják életre” a valóságot. Ennek a módját igyekszik Alberto megosztani, de ami engem összezavart, hogy nincsenek megadva az egymás utáni konkrét gyakorlati lépések (véleményem szerint ez a megszokott és legjobban kivitelezhető stratégia válik be leginkább). Ugyan vannak leírt gyakorlatok, de a könyv nagy részét elméletek és különböző történetek teszik ki.

Az álmodás szót sem feltétlenül abban az értelemben használja, ahogyan a tudatos álmodás kontextusában használni szoktuk. Sokszor inkább arról a fajta álmodásról beszél, amit nap közben is végzünk, amikor például arra gondolunk, hogy mennyire jó lenne a Hawaii szigeteken koktélt szürcsölni. Máskor azonban, a tényleges tudatos álmodásról van szó, bár nem sok. Például itt:

„Az ausztrál őslakosok úgy tartják, két különálló valóság létezik: az egyik a mindennapi élet valósága, a másik pedig az álomidőé, az időtlen valóságé, ahonnan az energialények (istenek) először „létre énekelték” a világot. … a sámánok szerint ez a fontosabb a két valóság közül, mivel ez szüli, formálja, és alakítja a fizikai valóságot.”

Nagyon örültem volna, ha ebbe jobban belemegy a szerző, kifejti pontosan, hogy hogyan képzelik és élik meg a sámánok ezt a folyamatot, illetve ők hogyan csinálják.

Szóval nem kaptam olyan konkrétumokat, mint amikre valamiért számítottam. Az író azonban valamennyire mégis elkezdi ezeket magyarázni. Kiderül például, hogy ebben a megközelítésben a tudatnak négy szintje van: sastudat, kolibritudat, jaguártudat, kígyótudat. A sastudat az érzékelés legmagasabb szintje, ami a mély alvás állapotában történik, a teremtés tartománya. Valószínűleg most felcsillan a szemed, és arra gondolsz: „Azta, ezt meg akarom tanulni!” Sajnos azonban valamiért ennek az eljárásnak a mikéntje nincs leírva. Könnyedén lehetne „érveket” találni rá, hogy ha ez működik is, miért nincs róla részletesebb tájékoztató, de a hasonló magyarázkodások nem célravezetőek. A nemet mindig meg lehet indokolni, gyakorlatiasabb azonban a hogyanra fókuszálni. A kolibritudat a szív és a lélek szintje, és az alvás, álmodás, eltűnődés állapota, egy kreatív állapot, amelyben megjelennek azok a gondolatok, amelyek egyébként napközben el vannak nyomva.  Ezen a szinten érdemes vizualizációt alkalmazni a teremtés érdekében. A jaguártudat az ötletek birodalma, kapcsolódik a meditációhoz, relaxáláshoz, éber átmeneti álmodáshoz. A kígyótudat a fizikai szint, az ösztönös cselekvés színtere. A könyv fő gerince, hogy ezen a négy tudatszinten kell egyszerre teremtenünk, – természetesen nem egoista módon – , és akkor az ősi sámán hagyományoknak, illetve a kvantumfizikának köszönhetően „létre álmodjuk” az univerzummal közösen együttműködve a valóságunkat.

Szeretnél többet tudni a tudatos álmodásról? Kattints a képre, és töltsd le az e-bookot!

Tehát konkrétan arról, hogy ezeket a különböző tudatállapotokat hogyan lehet elérni, és bennük tudatos jelenléttel előidézni a teremtést, nem volt szó. Se tudatos álmodás technikák, se hasonló módszerek. Holott ez egy nagyon izgalmas téma, de úgy látszik ezzel így direktbe Dr. Villoldo nem foglalkozik, legalábbis ebben a könyvben biztosan nem.

Jobb lett volna nyíltan a sámánok által használt módszerekről olvasni, amikkel el lehet érni a tudatos álmodást, és a tudatos mély alvás állapotát. Illetve további gyakorlati útmutatásokról arra vonatkozóan, hogy ezekben a tudatállapotokban hogyan éljük át, konkrétan hogyan modellezzük le azokat az élethelyzeteket, amelyeket a fizikai világban is meg akarunk tapasztalni (persze a józan ész határain belül). Az érthetőség kedvéért például tegyük fel, hogy hiába eszem jókat egy tudatos álmomban, ha az ébrenléti világomban éhezek. De mit tegyek ahhoz a fázisban, hogy az ételt a fizikai valóságban se kelljen nélkülöznöm, és szert tudjak rá tenni? Persze erre már vannak jól kiforrott technikák, például az információszerzés. Azonban elég valószínű, hogy ezen túlmenően a fázisban vannak még kiaknázatlan lehetőségek, bár nem biztos, hogy olyanok, amilyenekre elsőre gondolnánk.

Mindenesetre ez az irány erőteljesen felkelti az érdeklődést, ezért kísérletezek vele: ha lemodellezzük azt, amit a fizikai világban is át akarunk élni, várhatunk-e bármilyen eredményt?

Ha nem, miért nem? És ha igen, akkor hogyan lehet ezt egzakt módszerekkel kidolgozni? Esetleg használna-e bármilyen más megközelítés? Ez egy rendkívül izgalmas téma, és bárhogyan is legyen, az élmény 100 százalékig megtapasztalható a fázisban, ami már önmagában is hihetetlen energiát ad az embernek. És ebben alapvetően már így is hatalmas potenciál rejtőzik. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy rengeteg kiemelkedő teljesítményt felmutató ember (pl. sportolók, üzletemberek) életútja bizonyítja: a vizualizáció és a tervezés mindig az első, és talán a legfontosabb lépés. Viszont a meditatív állapoton kívül ez egy jóval mélyebb tudatszinten is megtehető: a fázisban.

„Lehet, hogy mindkét oldal csak a történet egyes részeit látja.”

A könyvre visszatérve, ha kezdő vagy és a tudatos álmodás eszközeiről szeretnél több információt megtudni, akkor nem ajánlom számodra. (De türelem: a közeljövő blogbejegyzéseiben még lesz szó ilyen könyvekről.) Viszont ha érdekelnek az amerikai őslakos sámánok elméletei/módszerei, és szereted az ezoterikus irodalmat, akkor a könyv neked való lehet.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com