RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN (1984)

RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN (1984)

Nem sok ember van, aki még nem látta, vagy legalább ne hallott volna Freddy Kruegerről, a Rémálom az Elm utcában réméről, pláne azok közül, akiket érdekelnek az álmok és a tudatos álmodás. És ez nem véletlen. Ez a film méltán vált klasszikussá a horrorok között, és ennek nem csak a remek kivitelezés az oka, a téma is nagyon jól el lett találva. Hiszen legtöbbünk élt már át olyan rémálmot, ami után megkönnyebbülést hozott az ébredés. A film alkotói ezt az érzést igyekeztek újra életre kelteni a nézőben, megspékelve egy kis tudatos álmodással, és természetesen a szereplők kiútkeresésével. Egy fikció, ami valójában egészen közel áll a realitáshoz.

Horror és tudatos álmodás? Nem túl kedvező párosítás, ha a fázis (tudatos álom/testen kívül élmény) népszerűsítésről van szó, márpedig úgy tűnik a filmkészítők szeretnek ezzel a témával kísérletezni. Erre egy másik példa a Horsehead, ami szerencsére egy teljesen más koncepcióból közelít ugyanehhez a jelenséghez, és amiben a kulcsszereplő szintén próbál megküzdeni álombéli démonjával. Utóbbi egy kicsit durvábbra sikerült, és ez nem csak a Rémálom az Elm utcában ma már retrónak számító hangulata és kivitelezése miatt mondható el.

Ugyanakkor más nézőpontból a rémálmok és a fázis egy lapon való emlegetése talán nem is olyan ördögtől való, mint ahogyan elsőre gondolnánk. Ugyanis miközben a kezdők olyan negatív élményektől tartanak, mint mondjuk az alvási paralízis, sokan, akik már eleve szenvednek az intenzív rémálmoktól, éppen ezek elkerülése érdekében kezdik el alkalmazni a tudatos álmodást, mint eszköztárat. És milyen érdekes, hogy a sokszor idegen entitásnak gondolt álomalakok idővel legyőzhetővé, vagy megváltoztathatóvá válnak.

“Ez csak egy álom.”

Rendkívül fontos lett volna ezt tudniuk, és ebben jártasságot szerezniük többek között például a hmongoknak is, akik az Amerikai Egyesült Államokba emigráltak a vietnámi háborúk után. Ugyanis a jelek szerint annyira hittek az álmokban megjelenő démonok erejében, hogy a félelemtől, a stressztől és a kimerültségtől valószínűleg éppen valamilyen rémálom kellős közepén érte őket a halál. Ez azért különösen érdekes, és azért kell megemlíteni, mert ezek a legendás esetek ihlették Freddy Kruger karakterét és történeteit. Erről itt tudsz többet olvasni.

Sokan vannak, akiknek a rémálmok jelenléte nem idegen, viszont az olyan álmok, amik éjszakáról éjszakára ugyanazzal a visszatérő szereplővel riogatnak, szerencsére ritkábbak. Sajnos még kevesebben számolhatnak be olyan rémálmokról, amelyekben tudták, hogy ők biztosan egy álomban vannak. Utóbbiak esetében viszont már jóval nagyobb az esélye, hogy szembe is szállnak üldözőjükkel, vagy más módszerekkel bírják jobb belátásra. Legrosszabb esetben is, az álmodók legalább igyekeznek felébreszteni magukat. A filmben nagyjából ugyanezeknek a törekvéseknek lehettünk szemtanúi.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

A sztori kezdetén gyorsan kiderül, hogy Nancy Thompson (Heather Langenkamp) barátnőjét, Tina Grayt (Amanda Wyss) rémálmok gyötrik. Minden ilyen álomban egy piros-zöld csíkos pulcsiba öltözött, összeégett arcú, kalapos gyilkos üldözi, akinek az egyik kezén hordott bőr kesztyűjéhez hosszú pengék vannak rögzítve. Később kiderül, hogy nem ő az egyetlen akinek kellemetlen álmokat okoz ez az álomszörny, Freddy Krueger (Robert Englund). Barátai hiába próbálják a lányt ellátni tanácsokkal a megmeneküléshez, ezzel nem segítenek rajta, és egyik álmában belehal az álomgyilkos okozta sérülésekbe. A gyilkosság gyanúsítottja a tesztoszterontól túlfűtött Rod Lane (Nick Corri). Pechjére pont azon az éjszakán végez a lánnyal Freddy, amelyen nem kizárlóag alvással töltik az időt. Mivel csak ketten vannak a szobában, nehezen képzelhető el a hatóság részéről, hogy más lenne a tettes. Krueger azonban öngyilkosságnak álcázva Roddal is végez, miközben előzetes letartóztatásban alszik. Fred ezek után egyre komolyabban kezdi el üldözni Nancyt is, aki különböző módszerekkel igyekszik ennek véget vetni.

“Legközelebb, ha rosszat álmodsz, mondogasd magadban, hogy ez csak álom. Még miközben álmodod. Akkor egyből felébredsz.”

Például miután Krueger sarokba szorítja, igyekszik barátja, Glen Lantz (Johnny Depp) tanácsát megfogadva emlékeztetni magát arra, hogy egy álomban van. Ez azonban önmagában nem javít a helyzetén, és mivel ekkor még más opció információhiány miatt nem áll rendelkezésére, felébreszti magát, kezét egy forró csőhöz nyomva. Ezek után ahelyett, hogy próbálna úrrá lenni az álombéli szituációin, igyekszik elkerülni magát a találkozást – megkísérel ébren maradni, ameddig csak lehetséges, ahogyan azt a leírások alapján a film ihletői, a hmongok is tették. Mondjuk az, hogy eközben éppen horrorfilmet néz egyedül az éjszaka közepén, nem a legjobb ötlet.

 

 

“Mindenkinek vannak rossz álmai.”

Később más elképzelése támad. Megkéri Glent, hogy ébressze fel pont akkor, amikor álmában Kruegerrel küzd, hogy magához szorítva át tudja hozni a valóságba. Nem túl logikus gondolat, és elsőre nem is sikerül kivitelezni, mivel a fiú nyugodtan alszik, éppen amikor Nancy a gyilkossal küzd álmában.

Nancy édesanyja, Marge Thompson (Ronee Blakley) nem tudja tovább elviselni lánya szenvedését, ezért alváslaborba küldi, hátha tudnak rajta segíteni. Azonban azonkívül, hogy a lánynak ősz tincset okoz egy újabb rémélmény, és sikerül az álomból a laborba hoznia Freddy kalapját, nem sok minden történik vele. Ekkor azonban az alkoholista Marge, az illuminált tudatállapotokra jellemző módon egy fantasztikus ötlettel áll elő: úgy próbálja lányát megnyugtatni, hogy elmeséli neki Freddy igazi történetét. Ebből kiderül, hogy a férfi valójában egy gyerekgyilkos volt, aki több mint két tucat gyereket ölt meg, a bíróság azonban nem tudta elítélni. Ekkor Marge és a többi szomszéd tulajdonképpen felgyújtotta. Még a pince kazánjába rejtett, valódi pengés bőrkesztyűt is megmutatja Nancynek, hogy végleg tudtára adja: már nincs mitől félni, úgyhogy mars az ágyba, szép álmokat, jó éjszakát!

“Most már nyugodt lehetsz. Nyugodtan alhatsz.”

Nancy azonban továbbra is köti az ebet a karóhoz, és úgy tervezi, hogy Kruegert megragadva az álomból a valóságba rántja. A tervéhez ismét Glen segítségét kéri, akinek szigorú apja később megakadályozza, hogy telefonon beszéljenek. Nem látja jónak, ha fia Nancy hatása alá kerül, aki szerinte valószínűleg holdkóros. Glen amúgy sem bizonyul túl jó segítségnek a tervhez, ugyanis idő előtt újra elalszik, Fred pedig lecsap rá, és végez vele. Ezután Nancy apja, Don Thompson (John Saxon) segítségét kéri célja megvalósításához, aki bár nem hisz neki, mégis áldását adja a dologra, gondolván, hogy lánya legalább végre kialudja magát. Azonban nagy nehezen tényleg sikerül megvalósítani Nancy elhatározását, legalábbis majdnem. Sikerül ugyan áthoznia Freddyt, de ő ráveti magát Margera, felgyulladnak, és elnyeli őket az ágy. De legalább Don is látja az eseményeket, és ennek köszönhetően megérti, lánya mégsem elmebajos. Krueger azonban nem adja fel ilyen könnyedén, és visszatér a lányhoz, aki megvonja erejétől úgy, hogy egyszerűen hátat fordít neki. A film végén kiderül, mégsem sikerült elpusztítani Freddyt, aki újult erővel folytatja ámokfutását.

“Te hiszel abban, hogy az ember előre megálmodhatja mi fog történni vele?”

Szakavatott szemmel nézve az egész Rémálom az Elm utcában egy nagyon hosszú fázis sorozat, ami öntudatlan álmok, tudatos álmok, és téves ébredések váltakozása, a történet elejétől a végéig. Ez elsőre erőltetettnek tűnhet, pedig a téves ébredés, és a tudatos álomból öntudatlan álomba, vagy öntudatlanból tudatosba sodródás nagyon hasonlóan működik. A remek forgatókönyv és kivitelezés mellett éppen ez adja zsenialitását, még ha a nézőben nem is tudatosul teljesen a történet háttere. Leginkább a film végén eshet le a tantusz, amikor Nancy az éjszakai, sötét szobából hirtelen a fényes utcára lép, ahol ezután nem sokkal újrakezdődnek a szörnyűségek. És tulajdonképpen ezzel megmagyarázható a cselekmény összes logikátlansága. Miért gondolja Nancy, hogy az álomból a valóságba hozhat valakit? Miért pont azzal akarja megnyugtatni Nancyt Marge, hogy megmutatja neki a gyilkos valódi fegyverét? Hogyan lehetséges, hogy az álmokban szerzett sérülések megjelennek a valóságban? Hogyan hozhatta át a lány először csak a kalapot, aztán magát Kruegert az álomból? Miért tűnik fel az összes elhunyt szereplővel együtt Fred újra a sztori végén, amikor Nancy egyszer már elvonta az erejét?

“Azt álmodta, hogy valaki meg akarja ölni.”

A filmet összegezve levonható a következtetés, miszerint méltán lett híres és elismert alkotás. A ’80-as években erősen hozzájárult ahhoz, hogy az emberek szélesebb körben megismerkedjenek a tudatos álmodás fogalmával, bár egy misztikus és horrorisztikus történettel körítve. Ezért, és persze a felejthetetlen élményekért  sohasem lehetünk elég hálásak a készítőknek, akik annak idején sok ember etalonjává tették a filmet, és talán sokak fülébe bogarat ültettek: a tudatos álmodás egy rendkívül érdekes képesség.

 

 

HALÁLOS RÉMÁLMOK

HALÁLOS RÉMÁLMOK

Bár az írók gyakran színesítik történeteiket azzal, hogy az álomvilágban történő halál a fizikai világban is bekövetkezik, ahogyan például a Dreamscapeben, vagy az Álomcsapdában, nekünk ettől mégsem kell tartanunk. Hiszen mindannyiunknak voltak már rémálmai, és sokan már az alvási paralízist is megéltük, mégis itt vagyunk. Azonban úgy tűnik, mégsem ennyire egyszerű a helyzet, ugyanis vannak, akiket álmukban ér a halál, mindenféle konkrét biológiai előjel nélkül. Természetesen a néphagyományoknak erre is meg vannak a magyarázatai, és ahány népcsoport, annyi verzió, de a lényeg ugyanaz. Egy démoni lény támadja meg az alvó, vagy félálomba sodródó áldozatot, akit kedvére kínoz.

Ilyen jelenségnevek a különböző kultúrákban: babitat (Fülöp-szigetek), baku (Japán), mare (Anglia), lidérc (Magyarország), tindihan (Indonézia), kanashibari (Japán), kokma (St. Lucia szigete), phi um, phi kau, ka wi nulita, (Korea és Thaiföld), urum és ngarat (filippínók), dab tsog (Laosz). Most ismerkedjünk meg a legutóbbival, ugyanis izgalmas történetek kapcsolódnak hozzá, nézzük meg mit tanulhatunk belőlük.

Az 1980-as évek Amerikájában 117 fiatal, életerős férfi halt meg álmában. Az orvosok tanácstalanul álltak az esetek előtt, ugyanis semmilyen szervi elváltozás nem indokolta ezeket a haláleseteket. A halált kiváltó ok minden esetben, hogy az áldozatoknak alvás közben leállt a szívük. Hiába boncolták fel őket, és hiába elemezték ki utólag pszichológiai jellemzőiket, nem kerültek közelebb a megoldáshoz. Az orvosok a SUNDS mozaikszóból álló nevet adták a jelenségnek, ami magyarra fordítva hirtelen éjszakai halált jelent.

Egyetlen közös pont volt az áldozatok életében, ami eléggé elgondolkodtató. Mindannyian körülbelül másfél éve költöztek az Egyesült Államok különböző részeire a laoszi hegyvidékről, és ugyanahhoz a zárt közösséghez tartoztak, hmongok voltak.

A hmongok Laoszban az USA oldalán harcoltak az észak-vietnami katonák ellen a CIA beszervezésével. A háború végére a törzs tagjainak jelentős részét elveszítette. A harcok után az Egyesült Államok több tízezer hmongot fogadott be, és az ország különböző, egymástól távol eső helyeire telepítették őket. A depresszió és az öngyilkosság kimagasló mértékben elterjedt közöttük, köszönhetően a magas munkanélküliségnek és az őket ért kríziseknek, amelyek nem csak a háborúban, hanem az új otthonukban is sújtották őket.

A hmongoknak pontos elképzelésük volt arról, hogy mi okozta a haláleseteket. Beszámolóik szerint minden egyes ilyen tragédiát speciális rémálmok idéztek elő. Hitük szerint álmukban a dab tsognak nevezett lény kínozta őket, amitől annyira féltek, hogy alvás közben leállt a szívük. Shelley Adler antropológus szerint, aki tizenöt éven keresztül vizsgálta a hmongokat, az emberek halálát a stressz és a nagymértékű félelem okozta.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

A hmongok szerint a dab tsog az álmokban megjelenve, nőknél terméketlenséget, férfiaknál halált okoz. Különösen kegyetlenül bánik azokkal, akik nem foglalkoznak őseikkel, és a vallásos hagyományokkal. Márpedig az Egyesült Államokba emigrálva ez nem igazán volt teljesíthető követelmény, viszont a legenda szerint a dab tsog “csak” a harmadik megjelenés alkalmával végez áldozatával. Mindazok, akik túlélték a találkozást, tipikus alvási paralízis élményről számoltak be, nyilván a népcsoport hitvilágával azonos mintázatokkal kiegészítve: nehéz súly a mellkason, mozgásképtelenség, és a dab tsog megjelenése. A hozzátartozók látták ahogyan az áldozatok ebben az állapotban görcsös rángatózásba kezdenek, és elkékülnek. A nagy nyomás és a pszichés stressz okozhat szívmegállást, az érintettek élete pedig a tragédia előtt kifejezetten küzdelmes, stresszes és feszült volt, mivel az emigráció óta életük a folyamatos konfrontálódásról szólt. Az elégtelen alvás szintén súlyosbító tényező, és a beszámolók szerint az áldozatok éppen a dab tsogtól való félelem miatt igyekeztek keveset aludni, de amikor az álom elnyomta őket, az alváshiány következtében élénk és mély REM szakaszokba kerültek, ami erős félelemmel keverve intenzív alvási paralízis élményt és rémálmokat idéz elő.

A történet érdekessége, hogy akkoriban eléggé felkapta a sajtó, és ez adott táptalajt a Rémálom az Elm utcában című filmnek, ugyanis Wes Craven fejében ennek a legendának hatására fogant meg Freddy Kruger karaktere.

De vajon mi lett volna, ha a hmongok más hiedelemvilággal rendelkeznek, és a dab tsog és az alvási paralízis felbukkanását nem halálos fenyegetésként fogták volna fel, hanem álomjelzőként, ahogyan azt a tudatos álmodással foglalkozók teszik? Persze utólag nem lehet pontosan megmondani, hogy valóban a rémálom okozta stresszbe haltak-e bele ezek a férfiak, vagy éppen fordítva, a rémálmok csupán a halálos kimenetelű stressz és kimerültség szimbólumaként jelentek-e meg. Mindenesetre valószínű, hogy a magatehetetlenség, és a természetfelettitől való félelem érzésében fulladozva meg sem fordult a fejükben (vagy nem elég komolyan), hogy akár szembe is szállhatnak támadójukkal, és legyőzhetik őt, vagy más módszerekkel vethetnek véget az élmények.

Pedig tény, hogy az alvási paralízis és az intenzív rémálmok olykor spontán kaput nyitnak az olyan fázisélmények felé, mint például a testen kívüli élmény (az átélő úgy érzi, hogy a testén kívül helyezkedik el), és a tudatos álmodás. Ez sokaknál annyira emlékezetes tapasztalatot idéz elő, hogy később tévesen azt hiszik, alvási paralízis nélkül el sem érhető egy teljes értékű fázis. Ugyanakkor a képzett és tudatos gyakorlók tudják, hogy ez nem így van. Viszont ők az eleinte kellemetlen és negatív alvási bénulásos élményeket szándékosan fel tudják használni a fázis eléréséhez, ezzel egy alapvetően negatív tapasztalatból képesek elérni az átélők szerint legszebb tudatállapotot.

A tudatos álmodás életet menthet?

Ha valóban vannak rémálmok, amelyek képesek olyan intenzív félelmet és traumát okozni, hogy az szívmegállást eredményezzen, akkor valószínűleg igen. Ha az áldozatok valóban olyan álmokkal szembesültek, ahol a dab tsog állt velük szemben, akkor jó eséllyel már sikerült pozicionálni magukat, sikeresen tudatosíthatták, hogy ők valójában álmodnak és/vagy alvási paralízist élnek át. A probléma, hogy a rendkívül erős hitrendszerük és az ebből adódó félelmeik bénítóan hatottak rájuk, pedig a megoldás kézenfekvő lett volna. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy az információhiány és a jelenség generációkon átívelő félreismerése emberi életeket követelt. Ez persze nem meglepő, hiszen a történelemben visszatekintve az élet más területein is felfigyelhetünk ugyanerre a mintára.

 

 

Forrás:
www.ujnemzedek.hu/hasznos/ha-ezekkel-az-remalom-dogokkel-futsz-ossze-alvas-kozben-akkor-nagy-a-baj
www.cinegore.net/2016/08/21/igaz-tortenet-alapjan-remalom-az-elm-utcaban/
crescendo.hu/2006/10/15/alvasparalizis-mitoszokban-es-nephagyomanyban
Alice Robb – Miért álmodunk?

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com