LUCID DREAM (2017)
Vannak filmek, amelyek népszerűek, és vannak filmek, amelyek a fázisról (tudatos álom/testen kívüli élmény) szólnak. Sőt mi több, olyan alkotások is készültek, amelyek részben éppen annak köszönhetik sikerüket, hogy a fázis témakörét boncolgatják. Nekünk erről többnyire azonnal az Eredet (Inception, 2010) jut eszünkbe, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a világ keleti részén ne próbálkoznának hasonló produkciókkal, mert igenis próbálkoznak. Ráadásul a Lucid Dream (Tudatos Álom) címe jóval konkrétabb módon utal a fázis egyik megnyilvánulási formájára. A következő sorokban megvizsgáljuk, milyen filmről is van szó pontosan.
Az LD-t misztikus sci-fi thriller kategóriába sorolták, jelentsen ez bármit is. Persze a viccet félretéve valójában ez mégsem annyira erőltetett meghatározás, mint amennyire azt elsőre gondolnánk. Hiszen manapság a legtöbb ember számára a tudatos álmodás még mindig valamilyen rejtélyes dolognak számít, amit egy elég nehezen konkretizálható jelenségnek tartanak. Sci-finek pedig leginkább azért nevezhetjük, mert a szereplők egy bizonyos vegyület segítségével lépnek ebbe a megváltozott tudatállapotba (az Eredethez hasonlóan), ami a valóságban jelenleg nem egy megbízható és kidolgozott módszer, inkább csak a tétlenebbek és a hírnévre vágyó tudósok jövőbeli vágyálma. Persze nincs is ezzel semmi gond, mert ha valóban sikerülne egy ilyen szert mindenféle káros mellékhatás nélkül, megfizethető áron kifejleszteni, az egészen más megvilágításba helyezné a fázis állapot kutatását. Azonban valószínűleg azonnal felbukkanna a kérdés, hogy ez akkor végül is valamilyen tudatmódosító kábítószernek minősülne-e, és tudna-e függőséget okozni? Mindenesetre amíg a színtiszta és következetes praxissal férkőzhetünk leginkább a fázishoz, addig nem kell tartanunk az efféle veszélyektől.
„Attól a világ nem fog megváltozni, ha kimondod mi az igazság.”
Tehát a filmre visszatérve, a Lucid Dream (루시드 드림) egy dél-koreai alkotás, amit Kim Joon-sung írt valamint rendezett, és hazájában 2017. február 22-én mutatták be, a Netflix pedig, miután megszerezte a jogokat, 2017. június 2-án tűzte premierre.
Természetesen az Eredetre történő utalás és az összehasonlítás nem csak számomra evidens, sőt, olyannyira nem, hogy még Kim Joon-sung is bevallotta, hogy művét az Eredet, és az ő saját élményei inspirálták. A kritikusok is előszeretettel szeretik a két filmet egymáshoz viszonyítani, ami valljuk be, elkerülhetetlen, és erre a készítőknek is előre számítaniuk kellett. Márpedig elődjéhez képest az LD óriási bukást élt meg, és ezt a számokból, valamint a kritikusok visszhangjából is egyformán megállapíthatjuk. Az előbbiről annyit, hogy miközben a film költségvetése 5 millió USD volt, csupán 676,598 USD folyt vissza a bevételekből. Szemben ugye az Eredet 160 millió dolláros költségével, és a 823,452,488 dolláros eredményével. Közhely, miszerint a számok nem hazudnak, mégis tudjuk, hogy egy dél-koreai film anyagi elismertségét egy amerikai és brit koprodukcióval összehasonlítani nem igazán lehet. Bár a mínusz az akkor is mínusz, a világ bármely országáról is legyen szó. Szóval filmet készíteni a tudatos álmodás témaköréhez kapcsolódóan bármennyire is nemes feladat, olykor elég nagy fiaskót vonhat maga után.
„A REM szakasz során az agyad harmincszor aktívabb, mint máskor. Észrevehetsz olyan dolgokat is, amikre nem is emlékszel.”
És persze ezt a sikertelenséget a már említett kritikusok véleményei is tükrözik. Észrevételeik szerint nem sikerült kihasználni a témában rejlő lehetőségeket, a film középszerű lett, unalmas, és kiszámítható, holott nagy lehetőségek rejlettek benne. Ehelyett inkább az Eredet újrahasznosításának kísérletét látták benne.
Na de miről is szól a történet?
Dae-ho egy fiatal oknyomozó újságíró, aki számos ellenséget szerez, miközben korrupt politikusokat és üzletembereket igyekszik leleplezni. Fiát elrabolják egy vidámparkból, őt pedig elkábítják, és még három év elteltével sem történik előrelépés az ügyben. Még csak váltságdíjat sem követel senki. A kétségbeesett apa elhatározza, hogy bármilyen eszközzel is, de felkutatja gyermeke elrablóját, és bosszút áll rajta. Miközben az internetet böngészi olyan eszközök után kutatva, amelyek segítségével sikeresen kaptak el emberrablókat, talál egy cikket, mely szerint:
„Tudatos álmodás módszerével kaptak el egy emberrablót.”
Ezen a vonalon továbbhaladva Dae-ho eljut régi barátjához, So-hyeon-hoz, aki orvos, és a tudatos álmodást használja mentális betegségek gyógyítására, az emlékek álomban való erőteljes felidézésével. Az apa arra kéri So-hyeon-t, hogy segítsen neki megtalálni fia elrablóját, az általa használt módszer felhasználásával. So-hyeon elsőre ódzkodik az ötlettől, mivel még nem derült ki pontosan, hogy milyen mellékhatásai vannak az eljárásnak, illetve ha azt nem megfelelően használják, keringési problémákat okozhat az agyban. De végül belekezdenek a kísérletezésbe.
„Szükséged lesz úgynevezett valóságtesztre, hogy tudd, ébren vagy-e vagy álmodsz.”
A doktornő gyorsan igyekszik felkészíteni a férfit utazására. So-hyeon fontos, ám gyakorlottak számára valójában érthetetlen utasításainak egyike például, hogy az óra másodperc mutatója álom közben nem mozog, ezért ez egy biztos viszonyítási pont. Ami még meglepőbb, hogy egy csengő megnyomásával tud kilépni az álmodó az álomból azáltal, hogy az stimulálja az agyát. De még így is, 10 perc elteltével mindenképpen felébredés történik, egy időzítő segítségével, mivel a hölgy szerint:
„Tíz percnél hosszabb éber álom veszélyes volna.”
Ennek kifejtésébe szerencsére nem kezd bele So-hyeon, ami jobb is, mert akkor még nagyobb fikciókba keverné a nézőt. Maradjunk annyiban, hogy a valódi, tapasztalt gyakorlók a 10 percnél hosszabb tudatos álmokat inkább tekintik eufórikusnak, mint veszélyesnek.
Dae-ho belépve tudatos álmába, már az első alkalommal meglát egy férfit, aki gyanúsnak tűnik, ám nem tudja elkapni és kérdőre vonni. Hamarosan kiderül erről a férfiról, hogy egy olyan tapasztalt tudatos álmodó, aki mások álmába szokott belépni. A következő éber álmában az apának sikerül valódi nyomra bukkannia. Meglátja, hogy fia elrablójának egyedi tetoválás díszíti a kézfejét. Ám hasztalanul vonja be a kutatásba még azt a vidámparkban dolgozó férfit is, akinél a tetovált kezű emberrabló fizetett közvetlenül a bűntény előtt, így sem járnak sikerrel. Ugyanis hiába találják meg a gyermekrablót, mivel ő már két éve kómában fekszik.
„A közös álmodás más, mint a tudatos álmodás. Tudományosan egyáltalán nem bizonyított.”
Ezután Dae-ho találkozik a férfival, aki belépett első tudatos álmába. Valójában ő egy mozgássérült kamasz, aki kerekesszékbe kényszerülve tölti mindennapjait, az álmok világában pedig meglehetősen nagy jártassággal rendelkezik. Ezek után az ő segítségét is igénybe veszi az apa, hogy fényt derítsen végre a bűntényre.
Sikerül is belépnie a kómában fekvő, tetovált kezű bűnöző álmába, ahol kis híján komoly bajba keveredik, ám újdonsült fiatal barátja a segítségére siet, és ezzel megmenti őt. Az álomból megszerezett információk segítségével pedig tovább folytatódik a nyomozás.
„Mint láthatja, gyerekkoromban lebénultam egy balesetben. Ezért kezdtem el foglalkozni a tudatos álmodással.”
Összességében nem merném kijelenteni, hogy annyira rossz filmről van szó, mint amennyire a kritikusok igyekeztek lejáratni, és amennyire a számok tükrében annak tűnik. Őszintén szólva, miután megnéztem a filmet, és elkezdtem kicsit utánajárni a fogadtatásának, kissé meg voltam lepődve. Bár az is lehet, hogy csak az én ízlésem csapnivaló. Mindenesetre a színészi játék bár nem volt kiemelkedő, azért rossznak sem mondanám. Az álomszakértő srác karaktere például kifejezetten tetszett, olykor jókat mosolyogtam rajta. Az effektek néhol tényleg kissé kínosra sikerültek, de számomra ez sem volt annyira zavaró. A cselekményt sem tartottam unalmasnak és kiszámíthatónak, egyszer teljesen nézhető. Szerintem a lényeg, hogy bár valóban nem egy korszakalkotó filmről van szó, hálásak lehetünk, hogy megismerkedhetünk egy távoli kultúra olyan produkciójával, amelyben a fázist teszik a történet egyik fő motívumává. A többiről meg az a véleményem, hogy akit érdekel, az nézze meg, és döntse el, hogy neki mennyire jön be. Ajánlatos legalább egyszer megnézni, már csak az érdekesség kedvéért is, hiszen mégiscsak egy dél-koreai mozifilmről van szó, ami a fázis témájához kötődik, ezzel pedig már önmagában fel tudja kelteni az érdeklődést.
