DOCTOR STRANGE (2016)
„Felejtsen el mindent, amit tud.”
Dr. Strange a MARVEL univerzum egy szuperhőse, a fázis szempontjából pedig azért érdemes foglalkoznunk vele, mert a szuper erővel rendelkező hősök között ő az egyik, aki szorosan köthető a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) világához. Nem sok mainstream filmben hangzik el az asztrális projekció, és a multiverzumhoz köthető elméletek reklámozása sem egy bevett hollywoodi fogás, bár azért ha alaposabban utána járunk, kiderül, hogy egyre felkapottabb a téma – szerencsére.
„Maga egy kulcslyukon keresztül látja a világot.”
Szóval 2016-ban izgatottan süppedtem a mozi székébe, és oly’ büszke voltam, hogy végre egy olyan nagyszabású filmes adaptációt láthatok, amely a szívemhez legközelebb álló témát választotta alapjául történetének. Persze Dr. Strange karakterével nem 2016-ban találkozhatott először a nagyérdemű, hiszen ez már 1963 júliusában megtörtént, természetesen képregény formájában. Innen hosszú út vezetett a mozivászonig, ahol a legtöbben kapcsolatba kerültek okkultistánkkal.
„Azt hiszi tudja hogyan működik a világ.”
Dr. Strange a történet elején egy megrögzött materialista sebész, aki balesetet szenved. Mivel a modern orvostudomány nem képes maradéktalanul helyreállítani sérüléseit, kétségbeesetten keresni kezdi gyógyulásának kulcsát. Csak egy emberről hall, aki hasonló súlyosságú, lehetetlennek tűnő helyzetéből teljesen meggyógyult, ő Jonathan. Miután felkeresi, Jonathan elmeséli, hogy egy távol keleti guru segített rajta, Kamar Taj-ban. Strange elutazik Nepálba a gyógyulás reményével. Itt aztán rájön, hogy a világ jóval több, mint amit a tudományos életén keresztül megismert belőle. Muszáj megjegyeznem, hogy bár a tudatos álmodás már 1975 óta tudományosan bizonyított tény (a tudatos álomhoz pedig szorosan kapcsolódik a testen kívüli élmény, ill. az asztrális projekció, bővebben itt), e felett az egyébként szintén a tudományos kutatások eredményeiben bízó szkeptikusok előszeretettel el szoktak siklani… Mindenesetre a filmben ez nem csak egy a társadalmunkban széleskörűen elfogadott logikátlan érvelés eredménye, hiszen mint már említettem, a karakter már 1963-ban megszületett, amikor a hozzám hasonlók még nem bújhattak a tudományos bizonyítékok mögé, hogy onnan ijedten a kétkedő tömegeknek jó szándékúan bizonygassák az igazságot, miszerint a tudatos álmodás nem egy New Age-s hókuszpókusz, hanem a valóság szerves része. Tehát szegény Dr. Strange bármennyire is jártas a tudomány világában, az ő idejében a fázist (tudatos álom/testen kívüli élmény) még nem bizonyították, ezért jogosan érez feszültséget a guru magyarázatait hallgatva. Szkepticizmusa azonban gyorsan megváltozik, amikor a mester egy ütés erejével kizökkenti fizikai testéből, ő pedig teljes tudatossággal megtapasztalja a testen kívüli élményt, és átlép az asztrális síkra.
„Ilyet is látott már bóvli-boltokban?”
Ezután főszereplőnk igencsak gyors fejlődésnek indul, és kezdetét veszi a szuperhősös filmekre jellemző jó és gonosz szembenállásának küzdelme, amihez a multiverzumból megidézett fegyvereket és pajzsokat, okkult eszközöket és varázslatokat használnak. Mindezt a filmkészítők egész látványosan vitték vászonra. (Kár, hogy nem 3D-ben néztük.)
Nem mehetek el amellett, hogy a film szarkasztikus humora, amivel a szereplők egymást kóstolgatják, jól eltalált és tényleg hatásos (legalábbis számomra biztosan), nem az a kínosan erőltetett hollywoodi kínlódás.
„Sok évnyi kitartás és gyakorlás.”
A lassan hagyománnyá váló szokásunkhoz híven nézzük meg, hogy mi az ami nem állja meg helyét a valóságban a fázissal kapcsolatban.
1. Az asztráltest kiütése a testből
Dr. Strange szkepticizmusa abban a pillanatban törik darabokra, amikor mestere egy ütéssel elválasztja az asztráltestét a fizikaitól. Erről az eljárásról Carlos Castaneda műveiben olvashatunk, talán innen jött az ötlet is, ugyanis máshol nem találkoztam hasonlóval. Mielőtt leszaladnál kötekedni az utcára, hátha valakitől olyat kapsz, amitől hirtelen a fázisban találod magad, elárulok két tudnivalót ezzel kapcsolatban: a fázisba lépéshez szerencsére nem kell ilyen eszközökhöz folyamodnod, illetve a gyakorlatban sem túl valószínű (értsd így: egyáltalán nem), hogy ez működik. Ha valakinek mégis sikerül, kérem jelezze felém, és akkor rommá veretem magam én is.
„Mi a valóság?”
2. Gyűrűkkel való utazás az univerzumok között
Mind ez idáig úgy éreztem, hogy erről is írok pár sort, de mire ide jutottam, rájöttem: teljesen felesleges.
3. Asszisztálás műtét közben az asztrális világból
Miközben Strangen életmentő műtéti beavatkozást hajt végre kedvese, ő megjelenik az asztrális testében és utasításokkal látja el a doktornőt. Bármennyire is tetszetős jelenet a filmben, senkinek sem sikerült még megjelenni mások előtt a fázis világából a valóságba. Talán vannak, akik most felháborodva olvassák soraimat, nekik akkor legyen ez egy kihívás.
4. Rejtett kolostorokban őrzött titkos tudás
Bármennyire is divatos és tetszetős bizonyos körökben, ki kell ábrándítanom (vagy megnyugtatnom) a fejlődni vágyókat: nem kell eldugott keleti kolostorokba menni, és titkos, megbarnult lapú kódexeket olvasni a fázis elsajátításához. Ezt rengeteg kísérleti szeminárium bizonyította a világ számos nagyvárosából. Magyarországon is sokan megtanulták a fázisozáshoz szükséges tudnivalókat, akik a gyakorlatban is képesek megvalósítani ezt az elkülönült érzéssel járó tudatállapotot. Az emberekben viszont érthetően él az egzotikus kultúrákhoz és tanokhoz való vonzódás, lévén, hogy a fázissal kapcsolatos tanok elterjedését sokan leginkább ezekhez a kultúrákhoz kötik.
„A létezés gyökerénél a tudat és az anyag találkozik.”
5. A fázisba való könnyű be- és kilépés a tudatosság teljes megőrzésével
Talán ezzel kellett volna kezdeni, hiszen ezzel kapcsolatban él a legtöbb félreértés az emberek fejében. Az egyetlen nagy gondom a filmmel, az asztrális világba való teljesen logikátlan, hirtelen utazgatás. A legtöbbször úgy tűnik, hogy Strangeék a fizikai testüket is utaztatják, máskor ez egyértelműen el van különítve. Az pedig, hogy gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra utazgatnak ide – oda a világok között, azt a feltételezést keltheti az érdeklődőkben, hogy ha nem is ennyire és ilyen módon, de ha tényleg létezik is az asztrálprojekció, az nem lehet túl bonyolult. „Biztosan csak azért nem ennyire elterjedt ez az egész, mert a hozzá szükséges titkokat féltve őrzik” – gondolhatja a gyanútlan lelkes néző. A valóság sokkal egyszerűbb, és kevésbé izgalmas. A fázis azért nem tudott elterjedni (még) a nyugati kultúrában, mert a legtöbb ember hinni sem mer benne, mivel rengeteg téves elképzelés kering a köztudatban. Másrészt, ha valaki ennek ellenére mégis képes előítélet mentesen nyílt maradni, a néhány spontán élménytől eltekintve tennie kell a fázisért, és még ha nem is túl bonyolult és megerőltető dolgokat, az egyre inkább instant megoldásokat előnyben részesítő emberekben ez hátráltatja a komoly elhatározást. Kár, mert igazán megéri. Addig is maradnak a filmek, és az ábrándozás. De ha mégsem szeretnél ebbe belenyugodni, elárulom: a fázis világa bárki számára elérhető.
