A FÁZIS KUTATÁSA IV.

A FÁZIS KUTATÁSA IV.

Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

 

A gyakorló lépjen a fázisba, keressen valakit akit ismer, csípje meg és ébredés után ellenőrizze a csípés nyomát a valóságban.

XY-al egy ismeretlen településre jutottunk. Hegyvidéki volt, olyasmi, mint Sopron. Kerestük a település nevét, de nem láttuk sehol. Össze-vissza mászkáltunk, mindenféle épületekben, de senkivel sem találkoztunk. Egyszer csak rájöttem, hogy ez egy álom, és mondtam neki, hogy csipkedjen meg, de aztán eszembe jutott, hogy nekem kell megcsípnem őt. Erősen és hosszan megcsíptem a bal vállát, kicsit fájhatott is neki, az arcán láttam a fájdalmat. Felébresztettem magam, de nem látszódott semmi a karján, ő már ébren feküdt mellettem az ágyban. Viszont pont a csípés helyén van az oltás nyoma, ami hasonlít egy csípésre.

 

A gyakorló lépjen a fázisba, vegyen be egy, a Csúcshatás filmből ismert NZT pirulát, és figyelje meg a tudatára gyakorolt hatását.

Első kísérlet: Az asztalon kerestem, de nem találtam és gyorsan kiestem.

Második kísérlet: Ott volt az asztalon. Bevettem és először nem éreztem semmit, de aztán hamar kitisztult a tudatosságom. Nehéz elmagyarázni. Csak álltam egy helyben és vártam, hogy mi lesz. Jobban éreztem a testem és a fázist is. Mélyebb lett a fázis. Az asztalon a mobiltelefonom elkezdett magától nagyon élénk színekben játszani. Ki akartam menni az ablakon, de nem sikerült.

Harmadik kísérlet: Könnyedén beléptem újra, és megint be akartam venni a tablettát. Az előbb meglehetősen jó érzés volt, érezni akartam újra. Kerestem a zsebemben, de nem találtam. Végül úgy döntöttem semmi értelme a keresésnek, inkább a kezembe teremtettem meg a pirulát, a saját szemem láttára. Miután bevettem, megint hasonlóan jó érzés volt, csak erőteljesebb. Erős lett a fázis és kiélesedett. Az utcán álltam és nem tudtam mit kezdjek ezzel a helyzettel. Harcolni akartam egy fickóval, aki először megijedt, de aztán az elmémmel maradásra bírtam. Végül nem harcoltunk, nem láttam értelmét. Aztán megjelent Michael R., és elkezdtünk versenyt futni. Mindig egy lépéssel előttem volt, és egyszer csak azt mondta, hogy ne a fázis környezetre koncentráljak, hanem saját magamra. Ezt megértettem, amitől azonnal felgyorsultam és lehagytam könnyedén. Egy üres rétre értem, és találkozni akartam valakivel, akivel régóta szeretnék. Meg is jelent, de túl távol volt tőlem. Aztán homályosabb lett, mintha csak a fejemben lenne, és onnan vetülne ki a fázis térbe. Végül ezt is meguntam és repülni akartam. Ébredés után azonnal újra be akartam kerülni, hogy újra bevehessek egy tablettát, valamiért nagyon jó volt.

 

A gyakorló lépjen a fázisba, és tépje vagy vágja le az egyik ujját, figyelje meg a fájdalmat, valamint hogy érzi-e a levágott ujjat és tudja-e irányítani.

A régi lakásban vagyok a nappaliban. Ott van Fifi (a kutyám) is, és leginkább azzal múlatom az időt, hogy simogatom. A. behoz egy tálcán egy adag sült húst, aminek B. nagyon megörül. Odamegy, hogy levegyen belőle egy darabot, de aztán észreveszi, hogy ez nem az ő szájíze szerint van elkészítve. Ezen nagyon megsértődik és hisztizni kezd, kimegy a szobából. Én is nézem a húsokat az ágyon ülve és az előbb látott jelenetre gondolok, hogy mégis mi történhetett. Elkezdem számolni az ujjaim, és 7-et számolok. Mivel a múlt éjjel is megettem ugyanezt, de akkor nem lettem tudatos (amit utólag nagyon felróttam magamnak), most azonnal azzá válok, gyorsan felállok és bemegyek a szobámba. A. utánam akár jönni, de kicsukom. Egyedül akarok lenni, mert tudom, hogy ez a feladat nekem elég megterhelő. Valójában már többször eszembe jutott a fázisban, de sohasem tudtam levágni az ujjam. Egyszerűen képtelen voltam megtenni. És ez most sincs másképp. A kezeimből kijövő energiával újra és újra tárgyakat reptetek, hogy ezzel váljak benne biztossá újra és újra, hogy ez a fázis. Elsőre sikerül megtalálnom vagy 4 fajta kést, de egyszerűen nem bírom levágni az ujjam. Minden nagyon mély és reális, mélyítéssel nem is kell foglalkoznom, gondolom az intenzív undor, hogy le kell vágnom az ujjam, automatikusan mélyít.

Eszembe jut, hogy talán ha elkezdem a jobb kezemmel a bal kezem mutató ujját leszakítani,  az elviselhetőbb lesz, bár hosszadalmasabb. El is kezdem húzni, de ahelyett, hogy leszakadna, elkezd nyúlni, mint a tészta és fáj is. Arra gondolok, hogy ez így csak nem lesz jó, mert ha így folytatom, akkor soha az életben nem végzek a feladattal, mégiscsak egy késsel kellene levágni. Újra a késekre nézek, de úgy tűnik, hogy az ízületek miatt ez sem menne túl gyorsan, és félek hogy egy hosszadalmas trancsírozásba torkollna az öncsonkításom, amihez szintén nincs semmi kedvem. Arra gondolok, talán egy recés élű késsel jobban menne és találok is egyet, mégsem tudom ezzel sem megtenni. Elkezdem megint húzni az ujjam, megint elkezd nyúlni és megint fáj. Aztán újra a kés használatán kezdek gondolkodni és ez a kör még megismétlődik párszor, aztán szépen lassan felébredek, de annyira homályos a tudatom, hogy nem bírok egy ciklust sem végig csinálni az indirekt technikákkal, és felébredek teljesen. Az ujjamban ugyanaz a fájó, zsibbadó érzés van, mint a fázisban. Egy adott ponton fáj, a kézfejem felöli ujjperc közepe, a fázisban ez a rész vékonyodott el, amikor húztam.

Még most is érzékeny ha rá gondolok, pedig már vagy negyedóra eltelt. Ha mozgatom az ujjaim, egyértelműen érzem a fájdalmat, ami most már inkább zsibbadás, a többi ujjamhoz viszonyítva. Az érdekes, hogy ébredés után elkezdtem ugyanúgy húzni egy másik ujjamat mint a fázisban, de a valóságban egyáltalán nem úgy fáj. A fázisban egy adott ponton fájt, ahol elvékonyodott, a valóságban viszont az egész ujjam. A fázisban nem is éreztem a másik kezem szorítását az ujjamon, most ez is feltűnt, a fázisban eszembe sem jutott. Számomra egyértelmű, hogy az érzést az agyam hozta létre, egyszerűen ezt a típusú fájdalmat így tartotta reálisnak. Ezzel kapcsolatba nem hiszem, hogy volt konkrét tapasztalata, amiből ki tudott volna indulni. (Sohasem húztam/húzta senki semmilyen testrészemet, azért, hogy leszakítsa.) Az érdekes, hogy ez a modellezett fájdalom megmaradt ébredés után, és még most is érzem kicsit. Persze, a fázisból felébredve a fizikai és mentális érzések is velem maradnak, de a fázisból kiindulva nem emlékszem ilyen intenzívre korábbról.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról.

Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

 

A gyakorló lépjen a fázisba, és tizenöt másodpercen keresztül tapogassa meg intenzíven a saját testét, miközben megfigyeli, hogy mennyire lett realisztikusabb a fázis tere, és a testérzékelése.

A gyermekkori szobámban vagyok és elkezdem számolni az ujjaimat. Hatot számolok, és ettől rájövök, hogy egy álomban vagyok. Eszembe jut a feladat, és elkezdem tapogatni gyorsan a fejemet, aztán az egész testemet is. Ami feltűnik azonnal, hogy eddig nem éreztem a testemet, csak volt egyfajta testem, de a tapogatás után kezd el igazán a testem érzékelése beindulni, és egy intenzív hő is elkezd keletkezni a dörzsöléstől, de a fázis tér érzékelése nem lesz mélyebb. Azt gondolom ideje valami mást is csinálni. Repülni akarok, elvetve egy másik cselekvési tervemet. Találkozni akartam pár másik emberrel, hogy megkérdezzen tőlük mit gondolnak rólam, de ezt most hirtelen teljesen lényegtelennek érzem. Megpróbálok felemelkedni a szobában, de nem sikerül. Kimegyek a bejárati ajtóhoz, hogy kintről rugaszkodjak el, a szabad ég alatt. Ahogyan kinyitom az ajtót, egy ismeretlen helyen találom magam, egy réten, hatalmas fákkal, gyönyörű az egész.

Egy óriási épület ajtajában vagyok, aminek a bejáratához egy magas lépcsősor visz. Ideális az elrugaszkodásra, és amint megteszem, ki is nézem magamnak a repülés irányát, és arra haladok. Érzem a levegőt magam körül, és arra gondolok, vajon miért ilyen népszerű a repülés a fázisban, és miért élvezem ennyire. Tudom, hogy bármit csinálhatnék, mégis ez az egyszerű folyamat annyira élvezetes számomra, hogy csak erre vágyom. Közben megállok a levegőben és ismét elkezdem tapogatni magam, de az eredmény ugyanaz. Nem mélyül el a fázis. Egy idő után elsötétül minden. Ez igazán remek állapot a mélyítés tesztelésére, ezért újra elkezdem tapogatni a testem, arra vagyok kíváncsi, hogy ettől vajon újra megjelenik-e a tér, mert most még mindig egy sötét helyen vagyok, de nem járok sikerrel. Nagyon szeretnék visszatérni egy teljes értékű fázisba, ezért váltok a szenzomotoros vizualizációra, aztán a kézdörzsölésre. A szenzomotoros vizualizációtól zöld foltok kezdenek el megjelenni, de nem fejlődnek tovább, ezért váltok a kézdörzsölésre, amitől megjelennek homályosan a kezeim, amikkel elkezdek újra tapogatni és kibontakozik egy helyiség.

Két kolléganőm van velem, egy ismeretlen teremben. Valamelyik oktatóról kezdenek el beszélni, és az egyikőjük kitessékel az ajtón, hogy ez most nem rám tartozik. Kicsit rosszul esik, de igazából nem érdekel a pletyka, megint repülni akarok. Ugyanannak az épületnek az ajtajához jutok ahonnan először próbálkoztam, és most kicsit nehezebben megy a repülés, de azért sikerül. Látok a levegőben egy egyszarvút (szárnyak nélkül) repülni, és arra gondolok, hogy milyen menő lenne ráülni és vele együtt repülni, ezért próbálom utolérni, de nagyon hamar szem elől tévesztem. A fázis pedig megint elkezd elsötétülni. Igyekszem mindent alaposan fejben tartani, és a lényeg, hogy nekem nem mélyítette el a fázisomat a testen tapogatása, de a testemet sokkal intenzívebben érzékeltem tőle.

 

A gyakorló lépjen a fázisba, egyen valamit és érezze, hogy jóllakott. A fázisból kilépve ellenőrizze, hogy megmaradt-e vele a jóllakottság érzése.

Egyszer csak kikelek az ágyból, a régi lakásban vagyok. Elindulok az utcán, de még sötét van, és fura érzés vesz erőt rajtam. Az emberek körülöttem túl harsányak az utcán, nem akarok a közelükben lenni. Furcsállom, hogy az öltönyöm van rajtam, hiszen nem abban aludtam el, és nem is emlékszem, hogy miután felkeltem, felöltöztem volna. A szemmaszk a szememen van, és fura, hogy az egyik szememre mégis látok, átlátok rajta. Ekkor jövök rá, hogy ez a fázis. Tapogatom a szemem, és rájövök, hogy tényleg ott a maszk, de átlátok rajta, csak a bal szememmel nem. Elhatározom, hogy azzal is látni akarok, ezért megteremtem a látásom, de kicsit tartok tőle, hogy felébredek közben. Szerencsére ez nem történik meg, sikerül teljesen bent maradnom. Fel akarok repülni, de nem járok sikerrel. Eszembe jut, hogy ennem kell valamit, ezért gyorsan a konyhába teleportálom magam. Kinyitom a hűtőt, de nincs benne semmi olyasmi, amit szívesen megennék, viszont az előbb láttam az asztalon egy pizzát. Gondolom az is jó lesz, és szeretem is, úgyhogy odamegyek megenni. Előtte még megtapogatom a konyhabútort, hogy fenntartsak. Mire odaérek a pizzához, addigra az már nem is pizza, hanem virslik egy kupacban, amikre sajt van olvasztva. Elkezdem enni, és közben bejön a konyhába A. Azt mondja, hogy nincs rendben az étkezésem és rendbe kellene rakni, amivel egyet is értek, a fázisban is, meg a valóságban is. De félre tolom A.-t, mert az ételre akarok koncentrálni. Nem érzek semmi különöset, lenyelem a falatokat és érzem a gyomromat, azt érzem üres és éhes vagyok továbbra is. Próbálok még jobban koncentrálni, de ezen kívül nem érzek mást, aztán szép lassan felébresztem magam, de a valóságban is inkább csak üresnek és éhesek érzem a gyomrom, a virslit nem érzem benne.

 

 

Tudatos álmodás és testen kívüli élmény Facebook csoport.

A TUDATOS ÁLMODÁS TITKAI (2020)

A TUDATOS ÁLMODÁS TITKAI (2020)

A tudatos álmodás titkai című könyv szerzője Kristen LaMarca, aki klinikai pszichológus, részt vesz a Lucidity Institute programjaiban, bizonyos projektekben együtt dolgozik Stephen LaBerge-gel, és nagy tapasztalattal rendelkezik a tudatos álmodás és az alvási rendellenességek terén. Szakterülete a rémálmok-, és a stressz kezelésére alkalmazott tudatos álmodás terápia. Művében igyekszik az alapoktól kiindulva felépíteni egy megbízhatóan használható gyakorlatsort, ami a kezdőknek nagyon hasznos, de még a tapasztaltabbak is találhatnak benne újdonságot.

A könyv megjelenése igényes és modern, letisztult, mégsem unalmas. A borító karton, de ennek ellenére nem tűnik sérülékenynek, egy kissé óvatos bánásmód mellett élvezhetően olvasható. A mű jól tagolt, egységes, néhány sematikus ábrával és összefoglaló táblázattal színesítve. Tulajdonképpen jó érzés kézbe venni a könyvet. Persze nyilván a belbecs az, ami igazán fontos, ezért fordítsuk figyelmünk nagy részét erre.

 

Az írás hat fejezetre tagolódik. Az első fejezetben szó van a tudatos álmodás fogalmáról, az élmény előnyeiről és néhány felhasználási területről. Ezen túlmenően szóba kerül a Tibeti álomjóga, és a tudatos álmodás gyakorlóinak különböző fejlettségi szintjei. Bemutatja a téma fő tudományos úttörőit, és az álomtudományról is ír.

“Az álomértelmezés nem ugyanaz, mint a tudatos álmodás, és nem is követelménye a lucid álomnak.”

A második fejezetben Kristen igyekszik bevezetni az olvasót a tudatos álmodásba. Leírja az alvás fázisait, az alvási paralízis jelenségét, tanácsokat ad az alváshigiénia rendbetételére, az álomfelidézésre és az álomnapló vezetésére is. Beszél az előre megtervezett tudatos álmok szerepéről, és arról, hogy ennek ellenére érdemes lehet időnként teret adni a cselekmény spontán alakulásának is.

“Néhány tudatos álmom teljesen megváltoztatta az önmagamról, illetve a valóságról alkotott elképzeléseimet.”

A könyv harmadik fejezetében az író elkezdi megosztani azoknak a konkrét teendőknek egy részét, amelyek előbb-utóbb a tudatos álmodás megtapasztalásához vezetnek. Szóba kerülnek az álomjelzők, az azonosításuk, a felismerésük és a kategorizálásuk. Ehhez mellékletként kapunk egy sematikus táblázatot, amelyhez hasonlóval más magyar nyelvre fordított szakirodalomban nem találkozhatunk. Ez egy kissé más megközelítése a valóságtesztek kategorizálásának, mint amit eddig megszokhattunk. Elgondolkodtató és minden bizonnyal hasznos lehet a gyakorlatba ültetni, mindazonáltal nem nélkülözhetetlen.

Ezután a MILD technika leírása következik, meglehetősen részletesen és közérthetően. Ez az ismertető is kissé eltér a máshol olvashatóaktól, ugyanakkor ez is inkább előnyére válik a műnek, semmint hátrányára.

“…az agyunk alkotta világmodell éppolyan képlékeny lehet, mint amikor tudatosan álmodunk.”

Csupán néhány kérdéses rész található a könyvben, ezek legsúlyosabbja a Galantamin gyógyszer ajánlása, mint a tudatos álmodást elősegítő eszköz. Mindannyian, akik tudatos álmodás technikákat gyakorolnak, tudják, hogy a sikeresség nagymértékben a memória működésével van összefüggésben. Stephen LaBerge kutatásai alapján éppen ebben tud segíteni a Galantamin, ami:

“… egy elbutulás (demencia) elleni gyógyszer, ami az enyhe és mérsékelt súlyosságú, Alzheimer típusú demencia (Alzheimer kór) kezelésére szolgál. Ez egy betegség, amely megváltoztatja az agy működését.

A tünetek közé tartozik a fokozódó memóriazavar, a zavartság, és a viselkedés megváltozása. Ennek eredményeképpen egyre nehezebbé válik a normális napi tevékenységek végzése.

Úgy gondolják, hogy ezek a tünetek az agysejtek közötti információ átvitelért felelős vegyület, az acetilkolin hiányával kapcsolatosak. A Galantamin Orion növeli az acetilkolin mennyiségét az agyban, és így javíthatja a betegség tüneteit.”

A gyógyszert azért is ajánlja Kristen, mert szerinte káros mellékhatásainak kockázata alacsony. Ugyanakkor megemlíti, hogy néhányak szervezetére mégis kiemelten káros lehet, mint például a szívproblémákkal küzdők esetében. Mindenki döntse el maga, hogy szeretné-e a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatások megjelenését kockáztatni, ráadásul úgy, hogy a kísérletek során bebizonyosodott: azoknál az alanyoknál is emelkedett a tudatos álmok száma, akik nem szedtek Galantamint, “csupán” a gyakorlatokat végezték.

A fejezet fennmaradó részében a WILD technikát ismerteti a szerző, hasonló részletességgel és igényességgel, ahogy azt korábban megszokhattuk.

“A lucid álmodás teljesen természetes és biztonságos tudatállapot.”

A negyedik fejezetben elérkezünk odáig, ahol már a tudatos álomban végrehajtható néhány cselekvés kerül bemutatásra. Ilyenek például a stabilitás előidézését szolgáló teendők, az irányítás, a pozitív érzelmek erősítése, a szex, a problémamegoldás és a rémálmok megszüntetése, amihez szintén egy jól áttekinthető táblázatot kapunk segítségül. A teljesség igénye nélkül továbbá szóba kerül az önintegráció, az archetípusok, a gyógyító álmok és a spirituális ébredés. A fejezet végén említésre kerülnek a testen kívüli élmények is, amiből nem szabad minden kétséget kizáró következtetéseket levonni. Érdemes mindenkinek a saját “bőrén” keresztül szerzett nagyszámú tapasztalatok után levonni a konklúziót.

“Nem számít, hol tartunk éppen a fejlődésben tudatos álmodóként, mindig lehet többet tanulni…”

Az ötödik fejezet az eddig megszerzett gyakorlati tudás elmélyítésére szolgál, ehhez kapunk napló sablont, táblázatokat, bemutatásra kerül az álominkubálás, és valamelyest a mindfullness.

A hatodik fejezet szintén hiánypótló a többi szakirodalommal összehasonítva. Ebben összefoglalja Kristen az eddig tanultakat, és segít felállítani egy gyakorlati rendszert.

Összességében a könyvet jó érzés kézbe venni és olvasni, bátran ajánlható a tudatos álmodás iránt érdeklődőknek. Ha valaki kezdő, akkor érdemes lehet a lucid álmodással kapcsolatos ismerkedést A tudatos álmodás titkai-val kezdenie, de ahogy korábban már említettük, akár a tapasztaltabbak számára is nyújthat újdonságokat, amelyeket érdemes lehet kipróbálni, vagy legalábbis elgondolkodni rajtuk. Azért helyenként érdemes megkérdőjelezni az író javaslatait, bármennyire is jó szándék által vezéreltek azok. Itt természetesen a Galantamin fogyasztására kell gondolni, aminek a tudatos álmodás elérése érdekében történő szedését semmi esetre sem ajánlom.

Forrás: https://www.webbeteg.hu/gyogyszerkereso/galantamin-orion-8/900456/betegtajekoztato

A FÁZIS KUTATÁSA III.

A FÁZIS KUTATÁSA III.

Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

A gyakorló lépjen a fázisba, és vegye alaposan szemügyre az ott található tárgyakat.

Visszafekvés után van pár jelentéktelen álmom és egy téves ébredésem. Sokat lebegek a hipnagóg állapotban, és azon kezdek el gondolkodni, hogy miért nem állok fel. Arra gondolok, hogy már régen eljutottam arra a szintre, hogy gyakorlatilag bármennyi fázisom lehetne, csak a megfelelő pillanatban sokszor lusta vagyok erőkifejtést végezni és inkább belezuhanok az alvásba. (Ezt már régóta tudom, nappali tudatállapotban is tisztán látom, hogy ez az egy komoly hibám maradt az évek alatt.) Tulajdonképpen az indirekt és direkt technika hibridjével jutok el arra a szintre, ahol már csak a szeparáció választ el a teljes értékű fázistól. Állj már fel! Állj már fel! Állj már fel! Az elméletem és a gyanúm 100%-ig beigazolódik, ugyanis a felállással már a fázisban is vagyok. Azonban minden sötét és homályos. Azt rögtön tudom, hogy a régi szobámban vagyok, de mindent homályosan látok, úgy, ahogyan a szoba kinéz az éjszaka közepén világítás nélkül. Ránézek a kezeimre és hat ujjat számolok, szóval ez tényleg sikerült. Kimegyek a konyhába, ahonnan éppen apu jön kifelé, akinek nem pont ugyanolyan az arca mint a valóságban, és közben arra gondolok, hogy nem kell foglalkoznom vele, csak egy álomkarakter. Nem is szólunk egymáshoz, csak elmegyünk egymás mellett. A konyhába érve észreveszem, hogy nagyon szomjas vagyok. Érzem, hogy ez nem fázis szomjúság, a fizikai testem valóban szomjas. Odamegyek a pulthoz, amin van egy csomó gyümölcslé, és arra gondolok, hogy ennek nem sok értelme van, mert így valódi folyadék nem jut a testembe, nekem pedig a testem szomjas, nem csupán az elmém. De ha már a fázisban vagyok, ahol bármit megtehetek, és tényleg ennyire szomjas vagyok, akkor miért ne innék? Érdekes, hogy az egész fázisban ezen a ponton a legélesebb az észlelésem, pedig nem mélyítek, csak az iváson jár az eszem. De végül nem iszom semmit. Eszembe jutnak a terveim, és az előszobába menve azonnal elkezdek tapogatni. Elkezdem megérinten a falat, de minden félhomályban úszik még mindig, az éjszaka közepe van a fázisomban, világítás nélkül. Ez eléggé zavar, fényre van szükségem. Megpróbálom kapcsolgatni a villanyt, de nincs fénye. Nagyon gyorsan, a másodperc tört része alatt villan át az agyamon, hogy ez elromlott, aztán rögtön az jut eszembe: Ja persze, ez a fázis, itt nem működnek a villanykapcsolók. Eszembe jut egy korábbi élmény, amikor ezzel már próbálkoztam, de ugyanígy eredménytelenül. Végül  folytatom a tapogatást. Nagyon gyorsan fogdosom a falat és a padlót, érzem hogy nagyon kemény és szilárd, még a tapéta mintáját és érdességét is ki tudom tapintani, de valahogy csak nem lesz világosabb. Arra gondolok, hogy remélem a tanulóim is olyan könnyen tudnak már a fázisba lépni mint én, és tartanom kéne nekik egy ingyenes webináriumot, ahol elmondom nekik, hogy hogyan juthatnak ilyen szintre, ha még eddig nem sikerült nekik. De csak nem lesz világosabb. Hagyni akarom már az egészet, és a privát célommal szeretném folytatni, de inkább nem teszem, mert mélyebb fázis nélkül nem látom értelmét. Tapogatok tovább, de hamarosan szétesik a fázis és megadom magam az ébredésnek.

(Megjegyzés: Felébredve ugyanúgy szomjasnak érzem magam, de ez keveredik az éhségérzettel. Pedig tudom, hogy valójában szomjas vagyok igazán. Nehéz megmagyarázni, és hülyén hangzik, de úgy érzem, hogy a fázisban jobban és erősebben éreztem, hogy valójában mire vágyik a testem. Arra gondolok, hogy a fázisban a tudatom élesebb képet ad számomra a fizikai állapotomról, mint ébren.)

A gyakorló lépjen a fázisba, és idézze fel, hogy mit evett aznap utoljára.

Éreztem, hogy elkezdek forogni, bár nem láttam semmit magam körül. Felerősítettem a forgást amennyire csak tudtam, mert nagyon szeretem ezt az érzést. Igazából már vágytam is rá. Amikor már nagyon erősen és gyorsan forogtam, egyszerűen felálltam. Továbbra sem láttam még semmit, de elkezdtem tapogatózni, és éreztem, hogy újra a régi szobámban vagyok, és éppen a gyerekkori szekrényem előtt állok. Tisztán kitapogattam a fogantyúját, és 1-2 másodpercre rá a képe is megjelent élesen. Ekkor eszembe jutott, hogy mandarin, mielőtt még a kérdést tudatosan feltettem volna magamban, és rögtön ezután eszembe jutott az is, hogy igen, ez volt a feladat, emlékeznem kellett a vacsorámra.

A gyakorló lépjen a fázisba, keressen egy fiókot amiben Rubik-kocka van, és addig nyitogassa, amíg meg nem látja benne a kockát kirakva (megoldva).

Hajnalban másodszor érzem, hogy erőteljesen forgok körbe, de először nem tudok felállni valamiért. Most határozottan be akarok lépni a fázisba, de valamilyen oknál fogva nem állok fel. Kinyitom a szemem, és egy lépcsőházban találom magam, egy régi épületben. Egy vörös hajú nő megy előttem, akit a fázisban ismerek, de a valóságban nem. Mondom neki, hogy segítsen felkelni, és időközben arra gondolok, milyen jó ötlet ez, így nem is kell tennem semmit, nagyon könnyű lesz. Felém nyújtja a kezét, én megragadom, így segít felkelni a padlóról. Ezután elkezdem követni, és ahogyan felmegyünk a lépcsőn, egy forduló után hirtelen ugyanazok a lépcsők jelennek meg úgy, mint az Erdet filmben, és ez nagyon tetszik. Azt gondolom, hogy ez az álom olyan, mintha az Eredetben lennék, remek. Aztán bemegyünk egy irodába, ahol van egy másik nő is, akihez a vörös hajú jött. Nem foglalkozom velük, odamegyek egy fiókos asztalhoz, amelyen már van egy Rubik-kocka, amit még nem raktak ki. Kihúzok egyszerre két fiókot, amelyek nemcsak a 3×3-as féle Rubik-kockát tartalmazzák, hanem mindenféle más méretűt is, de egyik sincs kirakva. Mindkét fiók tele van velük. Gyorsan visszatolom a fiókokat, és újra kihúzom őket. Más Rubik-kockák vannak bennük, de egyik sincs kirakva. Megint visszatolom a fiókokat, és ismét kihúzom őket. Az egyikben van 2 teljesen kirakott Rubik-kocka, amelyeket kiveszek, elforgatom és megnézem őket, és valójában minden oldaluk teljesen hibátlanul van megoldva.

A gyakorló lépjen a fázisba, és találkozzon egy elhunyt rokonával.

A barátnőmmel egy autóban utazunk. Csak ketten vagyunk a kocsiban, ami nem ismerős, én pedig egyedül ülök hátul. Ez gyanússá válik, ezért megszámolom az ujjaim. Hetet számolok, és szinte az összes torz. Ki akarok mászni a mozgó autó ablakán, de Juli azt mondja, hogy ez veszélyes, ne csináljam. Mondom neki, hogy ez a fázis, úgyhogy nem lesz semmi bajom. Kiugrok az ablakon és elindulok egy bolt felé. Egy férfi ül bent, nekem háttal, és arra gondolok, hogy ő Miklós. Megfordul, de nem ő az. Közben Juli a hátam mögött elkezd kiabálni, hogy ott van Miklós. Odamegyek, egy teraszon sörözik, tényleg ő az. Magam is meglepődöm rajta és elérzékenyülök, pedig már beszéltem vele régebben a fázisban. Úgy néz ki, mint a valóságban, leszámítva egy ősz tincset.

A gyakorló lépjen a fázisba, és nézze meg a Mona Lisa-t.

A nagyszüleimhez igyekszem, a falujukban vagyok. A család egy része már ott van, egy másik része még csak utánam érkezik. A gyermekkori triciklim is velem van, azzal közlekedem, és közben végtelenül büszke vagyok magamra, amiért azt csinálom amit éppen szeretnék, és nem érdekel mások véleménye. A tricikli azonban megcsuklik kissé a súlyom alatt, mert a kerekei műanyagból vannak és az első kerék eldeformálódik. Ekkor egy nagy, felnőtt biciklire rakom és úgy megyek tovább. Az úton néhány dolog nem úgy néz ki mint a valóságban, de valahogy sohasem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, inkább csak rácsodálkozom ezekre az eltérésekre. Megérkezem, a mamám pedig nagyon örül nekem, és én is neki. Alul egy harisnya és rövidnadrág van rajta, amit meglehetősen furcsállok, sohasem öltözködött így. Leülök az ágyra ahol van egy macska, aki nagyon dörgölőzik hozzám, amit szintén furcsállok, mert soha nem történt velem ilyen a mamáéknál. Kinti macskái voltak, amik nem nagyon jöttek oda hozzám. Van egy ruhaboltja is a mamának, és arra gondolok, hogy talán innen nekem is a vállalkozói vénám, bár a valóságban ruhaboltjuk sem volt. Hamarosan nagyon sokan leszünk a konyhában, mindenféle rokon, illetve olyanok is, akik nem ismerősek, de erre csak később jövök rá. Egyelőre csak az tűnik fel, hogy van két olyan rokon is ott, aki már meghalt. (Igazából több is, de akkor valamiért még csak ez a kettő tűnt fel.) Az egyikre már nem is emlékszem az álomból, de a másikra elég tisztán. Többször ránéztem, és arra gondoltam, hogy ez nagyon fura, hiszen ő már meghalt. Nem akartam direktbe rákérdezni, próbáltam emlékeket előhívni, és szépen biztossá váltam benne, hogy ő bizony tényleg meghalt. Ráadásul sokkal fiatalabb is volt, mint ahogyan én valaha is láttam a valóságban. Megfigyeltem még valamit, amivel eddig sohasem találkoztam. Ez a két ember, akiről tudtam, hogy már meghalt, fekete – fehér színű volt! Minden más színes. Utólag csak arra tudok gondolni, hogy a tudatalattim így akarta méginkább felhívni a figyelmemet, hogy tudatossá váljak. Szóval rájöttem, hogy álmodom. Innentől kezdve végig teljesen meg voltam győződve róla, hogy a saját tudatom kivetülésében mászkálok, és minden körülöttem lévő ember szintén a tudatom kivetülése. Ennek megfelelően beszéltem velük. Mondtam nekik, hogy majdnem sikerült átverniük (utalva arra, hogy nehezen jöttem rá hogy álmodom), ugyanis az álom nagyon intenzív és jó minőségű volt, olyannyira, hogy eszembe jutott, talán kéne csinálni még egy valóságtesztet is, de aztán eszembe jutott, hogy ezek a rokonok már biztosan elhunytak, ezért ez biztosan álom. Közöltem velük, hogy meg kell néznem a Mona Lisat, de utána még csinálhatunk mást is. Mondták, hogy a spájz utáni lakrészen van a falon, és eszembe jutott, hogy tényleg. (Tudom hihetetlen, de a valóságban nem így van, ennek ellenére mégis így emlékeztem.) A spájz kicsit sötét volt, illetve a szoba is ahol a kép van, és valamitől elkezdtem egy kicsit rettegni. Talán valami olyasmit találok és látok, amit nem kéne. Arra gondoltam, hogy a kivetült tudatalattim elő objektumai közül magammal viszek egyet, aki majd segít, ha bármi rossz történne. Megfogtam egy nő kezét, akit a valóságban nem ismerek, és mondtam, hogy ő most velem jön. Elindultunk és a kép meg is jelent előttem, és eszembe jutott, hogy ennek a mása anyuéknál is meg van otthon, kicsiben. Viszont nem a Mona Lisat láttam, hanem a Hölgy hermelinnelt, de ez akkor nem tudatosul bennem, csak ébredés után. Nagyon éles volt a kép, és tiszták voltak a vonások, úgy, mint Leonardo da Vinci képein. Amit láttam, az kb. 80%-ban egyezett az eredeti Hölgy hermelinnel festménnyel. Kicsit mások voltak a nő vonalai, a hermelin se pont úgy nézett ki, a háttér pedig nem sima fekete volt, hanem olyan mint a Mona Lisáé. De mindez csak ébredés után jutott eszembe, ott és akkor az álomban teljesen lenyűgözött a látvány.

 

A FÁZIS KUTATÁSA II.

A FÁZIS KUTATÁSA II.

Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere  –  amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

A gyakorló lépjen a fázisba, és próbáljon annyi ideig bent maradni, amíg csak tud, miközben számolja az eltelt másodperceket.

Álmomban az általános iskolában voltam és 4 volt osztálytársammal beszélgettem, 2 fiúval és 2 lánnyal. Le akartam feküdni, hogy belépjek a fázisba indirekt technikával. Le is feküdtem, és hamarosan éreztem hogy nagyon elkezdek forogni, amire még jobban ráerősítettem. Felálltam és a szüleim lakásában, a régi szobámba találtam magam. Ott volt anyu meg a nővérem gyerekei, de eszembe jutott, hogy ez a fázis, és úgy láttam túl unalmas lenne ott számolgatni és mélyíteni, ezért kimentem az utcára. Egy nem létező pizsama volt rajtam, a bal kezemen pedig 6 ujjat számoltam. Éppen reggel volt és kissé tartottam tőle, hogy ez mégsem a fázis és eléggé gáz, ha reggel pizsamában rohangálok. Minden nagyon valóságos volt. Arra gondoltam, hogy kellene még valami bizonyíték a fázisra, és ekkor megjelent egy különös formájú kóbor kutya, ami kissé kiszámíthatatlannak tűnt, és azt gondoltam jobb lenne ha elmenne innen és ekkor el is ment. Ez még mindig nem tűnt elég bizonyítéknak, vágytam még valami egyértelműbbre. Ekkor megjelent egy jóval nagyobb kutya, aminek moha volt a hátán. Arra gondoltam, hogy ez így már elég lesz bizonyítéknak, de még azért benéztem egy kis busz hátuljába, amiben katona nők ültek, az egyiknek koponya volt az arca helyén. Közben, ha jól emlékszem már elkezdtem számolni, de nem az élmény elejétől és úgy ítéltem meg, hogy nagyjából olyan 5 másodpercet nem számolhattam, ezért ezt hozzáadtam. Közben ügyeltem rá, hogy folyamatosan fenntartsak, mindent megtapogattam és megnéztem ami a közelembe került. Például egy kerítést. Amikor egy luxusnak tűnő autót kezdtem el tapogatni, kiszállt belőle egy férfi, hogy ne tapogassam a kezemmel, mert csak összepiszkolom. Összeverekedtünk, ami azért is érdekes volt, mert olyan volt az arca mint egy srácnak, akire kb. 20 éves korom óta neheztelek. Nem éreztem értelmét, hogy a fázisban verekszem, ezért felálltam és csak úgy otthagytam. Természetesen közben folyamatosan számoltam. Eljutottam az egy percig, és ekkor felemeltem a hüvelykujjam. Azt gondoltam minden egyes perc után kinyitom az egyik ujjam, hogy tudjam hányszor értem a 60 mp végére, mert a másodperceket mindig újra kezdtem 60 után. Nem akartam belekavarodni, és így egyszerűbbnek tűnt. Közben folyton tapogattam és néztem mindent. Most éppen egy ház falánál jártam és úgy érzetem, hogy ez baromi unalmas már, kéne valami, amit élvezek is csinálni. Volt a házon egy nyitott ablak, és arra gondoltam, hogy ha bemászok ott lesz egy csinos nő, aki vonzódik hozzám. Benéztem az ablakon és valóban ott feküdt egy ágyban, tv-t nézett és kéjesen vigyorgott rám. Bemásztam az ablakon, ami elég nehezen ment valamiért, ezért féltem, nehogy felébredjek az erőlködéstől. Végül bejutottam és ekkor már meztelenül állt előttem. Arra gondoltam, hogy a tapogatása és az ilyesmik kiváló mélyítő hatással lesznek, ezért odamentem hozzá és megérintettem, elkezdtem a nyakát puszilgatni. De egyszer csak hirtelen minden elsötétült, és éreztem, hogy elkezdek kiesni. Hiába próbáltam újra szeparálódni, semmi. Elkezdtem a ciklusokat, de nem éreztem hogy bármelyik technika is működne, ráadásul észrevettem, hogy rezeg mellettem a telefon, és felkeltem.

A gyakorló lépjen a fázisba, keressen egy élő objektumot, aztán kérdezze meg tőle a nevét, és hogy mit csinál ott.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy repülök úszó mozdulatokkal. Anyuék háza előtt voltam, ott volt Kinga és Ági. Eszembe jutott a cselekvési tervem és felemelkedtem az első emeleti erkély magasságába. Két gyerek állt ott, meg egy felnőtt férfi. Először majdnem a gyereket kérdeztem meg, de aztán rájöttem, hogy jobb lesz a férfit. Azt mondta Józsefnek hívják. Kérdeztem mit csinál itt, és azt válaszolta, hogy azért szokott a fázisba lépni, hogy több legyen amikor elhagyja, mint az, aki akkor volt, amikor belépett. Nagyon megtetszett ez a mondata. Azt is említette, hogy hátrányos helyzetű afroamerikaiakon segít és emiatt is használja a fázist… Ezt nem értettem pontosan, de valamiféle eszközt lát a fázisban ehhez. Néztem körülöttem a tárgyakat, hogy megpróbáljak mélyíteni, de hamarosan egy téves ébredésem lett, amiben a szüleim hangoskodtak, ezért elmentem otthonról hogy keressek egy nyugodt helyet, ahol el tudok aludni, hogy újra beléphessek a fázisba. Lefeküdtem egy matracra valahol, de nem igazán tudtam elaludni, és felébredtem.

A gyakorló lépjen a fázisba, és olvasson könyvet.

Magamtól ébredek fel az éjszaka közepén, olyan hajnali 3 körül lehet. Tegnap indirekt technikával sikerült kétszer is belépnem a fázisba, de annyira illékony volt az élmény, hogy a mostani lehetőséget is mindenképpen ki akarom használni, viszont még nem jött el ez indirekt technikák ideje, tudatossá akarok válni az álmomban. Felismerem, hogy nagy valószínűséggel ehhez éppen ideális állapotban vagyok, és ezt mindenképpen ki akarom használni. Kimegyek WC-re, és érzem hogy baromi fáradt vagyok. Tudom, hogy ha visszafekszem, nagy eséllyel azonnal visszazuhanok az alvásba. Ezt el akarom kerülni, ezért az ágyban fekve erősen szuggerálom magamat, hogy tudatos álmom legyen. Ezt annyira túlpörgetem, hogy hamarosan az elalvással lesznek gondjaim. Sebaj, gondolom, ez jó jel, eléggé felerősítettem a szándékot, volt már ilyen máskor is. Mindenféle hülyeség jut eszembe, de valahogy mégsem tudok elaludni. Forgolódok egy ideig, aztán átmegyek a másik szobába, és igyekszem elaltatni magam úgy, hogy közben a szándékom se veszítsen az erejéből…

Egy WC-t keresek, és találok is egyet, ami mozgássérülteknek van fenntartva. Arra gondolok, hogy errefelé nincsenek mozgássérültek, ráadásul más emberekkel sem találkoztam, nekem pedig nagyon kell WC-znem, úgyhogy senki sem tudja meg, ha most ezt a lehetőséget kihasználom, és nem is ártok vele senkinek. Elkezdtek vizelni, és közben elnézek jobbra. Egy szekrény félét látok, amin egy medveszobor van és egy pisztoly. Azt gondolom, hogy ez egészen fura, de végül is ez egy egyetemi WC, biztosan a hallgatók voltak szórakozott kedvükben. Elhatározom, hogy ha elvégeztem a dolgom, akkor közelebbről is szemügyre veszem ezeket a tárgyakat, felkeltették az érdeklődésem. De ahogyan nézem a medvét, rájövök hogy ez nem is szobor, hanem papírból van hajtogatva, így már nem is olyan érdekes. Ahogyan tovább nézelődök, egyre több új tárgy jelenik meg, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már nem is a WC-be vizelek, hanem egy éjjeliszekrény féleség kihúzott fiókjába, és nem is WC-n vagyok, hanem egy kollégiumi szobában. Nem tudom abbahagyni a vizelést, és elég rosszul érzem magam, hogy mindent összepiszkítok. Amúgy sem értem hogyan kerülök ide, hiszen tisztán emlékszem rá, hogy az előbb egy WC-ben voltam, most meg az egész helyszín teljesen más. Gyanítom, hogy ez egy álom, ezért megszámolom az ujjaimat a jobb kezemen, hétig jutok. Ettől teljesen lenyugszom, és azonnal rájövök, hogy minden rendben, álmodom. Elindulok kifelé, és egy üvegajtón keresztül látok egy idős nőt, akin nincs teljesen lehúzva a pulóvere és kilátszanak a mellei. Éppen az utcán van és az üvegajtóhoz közeledik. Jó, jó értem én, ez tényleg a fázis… Közben igyekszem elkerülni, mivel ő még nem vett észre, és nem akarok vele találkozni. Nem akarom, hogy bármi is megzavarjon a cselekvési tervem végrehajtásában, ezért gyorsan bemegyek egy lakásba, mert most már nem is kollégiumban vagyok, hanem egy társasházban. Magamra zárom az ajtót, nehogy bejöjjön utánam a nő, vagy bárki más. Tényleg a feladatra akarok koncentrálni, egyedül akarok lenni. Csak ez jár a fejemben. Egy lány szobájába kerülök, legalábbis látok egy képet a polcon, amin egy fiatal nő van, ezért evidensnek tűnik, hogy ez az ő szobája. Ahogy könyvet keresek, észreveszek a kép mellett egy kupacban néhányat egymásra rakva, és arra gondolok, hogy ez igazán nagyszerű és könnyen fog menni. Leveszem az egyiket és csak erre koncentrálok, elkezdem olvasni. Gyorsan meglepődök, ugyanis kénytelen vagyok rájönni, hogy gyakorlatilag semmi különbség nincs ahhoz képest, mintha a valóságban olvasnék egy könyvet. Összefüggő és értelmes a szöveg, legalábbis ott és akkor így látom, de már nem tudnám felidézni a tartalmát, azt hiszem túl sok volt az információ. Valamilyen mezőgazdasági tankönyv volt. Nem ugrálnak a betűk és nem mosódnak el, teljesen stabil az egész. Őszintén szólva nem erre számítottam, és teljesen lenyűgöz, hogy minden olyan mintha a fizikai világban találtam volna egy könyvet. Arra gondolok, hogy már több száz alkalommal voltam a fázisban, de ez most engem is teljesen megbabonáz, és most már értem, hogy miért is olyan fontos ez a kísérlet. De miért nem vettem ezt eddig észre? Valószínűleg magamtól soha nem állnék meg a fázisban könyvet olvasni, ennyire precízen koncentrálva az érzékelésre… Annyira fókuszálok a szövegre, hogy semmi mást nem csinálok, és hamarosan elkezd minden lassan elsötétülni. Elkezdem gyorsan érezni a testemet is, és egyből leesik, hogy valószínűleg megszüntettem a koncentrációval a szemeim mozgását, és kiestem a REM szakaszból. Eszembe jut, hogy újra be kéne lépnem, de jobbnak látom ha inkább leírom az élményt. Elég jól emlékszem mindenre, de pont a szöveg tartalmát nem tudom felidézni, és ez eléggé zavar. A szerző nevére emlékszem csupán, az rajta volt a borítón, azt olvastam el először, Tuburc István.

A gyakorló lépjen a fázisba, és “rajzolja le” a macskát, ami a feladat kiírásában meg van adva.

Egy asztalnál ülök egy férfival és egy nővel. A nő arról kezd el beszélni, hogy hamarosan biztosan ki fog derülni, hogy mi van az 51-es körzetben, és az nagyon le fogja sokkolni az embereket. Aztán a tudatos álmodásról kezdünk el társalogni, mondom neki, hogy tudok tudatosan álmodni, és azt mondja, hogy akkor kapnék plusz pontot, ha pszichológusnak jelentkeznék. Ezen eléggé meglepődök, ráadásul ez a nő is pszichológus, és valahogyan jósolni akar nekem. Elkezdek nevetni, és arra gondolok, hogy ez meg miféle pszichológus, ennyi erővel akár egy álomban is lehetek. Megszámolom az ujjaim a bal kezemen, és hatot számolok. A tetoválásom pedig nem az alkaromon van, hanem a tenyeremben, mint egy paca. Megörülök, hogy álmodok, és felállok, hogy megcsináljam a feladatot. Odamegyek egy asztalhoz ami tele van papírral. Kinyitok egy füzetet, de egyik oldala sem teljesen üres, bár vannak rajta kisebb-nagyobb üres helyek, de mindre van írva valami. Arra gondolok, hogy ez így nem lesz teljesen hű a feladat leírásához, ezért keresni akarok egy teljesen üres lapot, de a füzetben nem találok. Félredobom a füzetet, és keresek egy teljesen üres lapot. Meg is találom, és megfogom a kezembe. Elfordítom oldalra az arcomat, és erősen arra gondolok, hogy ha visszanézek, akkor ott lesz rajta a fekete macska. Amikor visszanézek a lapra, erősen meglepődök, mert tényleg ott van, ráadásul olyan részletesen és úgy, ahogyan a feladathoz mellékelt képen volt. Ez azért is furcsa nekem, mert már elég régen láttam azt a képet, mégis a memóriám úgy tűnik egészen jól megőrizte. Azonban ahogyan újra és újra elfordítom a fejem és visszanézek a képre, a macska egyre vázlatszerűbb, a háttere pedig szürkére változik. Aztán hamarosan felébredek.

A gyakorló lépjen a fázisba, és tapogassa meg a saját arcát.

Egy alkalommal, amikor a képek megfigyelését csináltam, kezdett kibontakozni a szemem előtt egy lépcsőház. Azonnal elkezdtem megtapogatni a falait, és nagyon gyorsan realisztikus lett minden körülöttem. Eszembe jutott, hogy a feladat leírása szerint az arcomat kell megtapogatni, és annak kell megfigyelni a hatását. Ugyanúgy éreztem az arcomat és a kezeimet, mintha a valóságban tapogatnám magam. Azonban a fázistérben semmi érdekes nem volt. Továbbra is teljesen egyedül voltam a lépcsőházban. Valamiért nagyon elkezdtem attól félni, hogy hamarosan véget ér a fázis, annak ellenére, hogy minden nagyon éles volt. De az arcom tapogatása, és az egyhelyben állás nagyon unalmas volt. Tapogattam tovább az arcom, és néztem előre, de a fázis hamarosan véget ért.

 

A FÁZIS KUTATÁSA I.

A FÁZIS KUTATÁSA I.

Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

A gyakorló lépjen a fázisba, koncentráljon a légzésére és számoljon össze annyit, amennyit csak tud.

Már hosszú percek óta próbáltam visszaaludni, és közben arra koncentráltam, hogy azonnal elcsípjem az ébredés pillanatát. Hipnagóg képek és hangok kezdtek el megjelenni egy idő után és egyszer csak egy hatalmas puffanást hallottam. Korábbi tapasztalataimnak köszönhetően azonnal tudtam, hogy ez már a fázis, ezért gyorsan felálltam. A régi szobámban voltam, és azonnal elkezdtem a légzésemet számolni. Éreztem hogy mélyebb a szokásosnál,  és ütemesen, ki-be lélegzem. Éreztem, hogy ez valószínűleg nem csak a fázisban történik így, hanem a valóságban is. Máshogyan lélegeztem mint egyébként, és ezen nem tudtam változtatni, mert teljesen a légzésemre koncentráltam, egyébként pedig egyáltalán nem szoktam. Elindultam a lakásból kifelé a lépcsőházba, lefelé a lépcsőkön. Megnéztem közben a kezeim, hogy valóságtesztet csináljak, ehhez már hozzászoktam. Többször is 7 ujjat számoltam, miközben mentem lefelé. Az ablakon keresztül megláttam a szomszédot, amint biciklivel elindul a házból, valószínűleg éppen munkába. Nekem háttal volt, de bemutattam neki. Magam sem tudom miért tettem ezt, valószínűleg attól féltem, hogy túl unalmas lesz a fázisom, ha csak a légzésemet számolom. Valójában már hónapok óta pont ettől tartok, ezért is volt olyan nehéz számomra megtalálni a motivációt. Hátranézett az alak, és pont ezt akartam. Ekkor megijedtem, hogy elrontom a kísérletet, hiszen ha elkezdünk harcolni, akkor az megváltoztatja az eredményeket. Eközben elértem a földszintet, az alak pedig nem támadni akart, hanem nevetett. Még a biciklivel is elesett. Hozzá vágtam egy sörös üveget az ajtó ablakához, amin széttört. Ezzel csak nyomatékosítani akartam, hogy ha mégis rám támadna, akkor sem lenne esélye. De amint kiléptem az ajtón, nem is foglalkoztam vele, és az alak el is tűnt. Elindultam az utcán és a házakat néztem. Folyamatosan számoltam a légzésemet továbbra is, ami ugyanolyan mély és egyenletes volt végig, mint az elején. Nem akartam semmilyen akcióba belebonyolódni, a házakat néztem magam körül és az utcákat. Közben világos lett, de kezdett szétesni a fázis. Elsötétült minden, és újra fekvő pozícióban találtam magam, de nem éreztem 100%-osnak a testem realitás érzését. Még mindig a légzésemre figyeltem, és mintha ez egy kapocs lett volna a fázis és köztem. Elkezdtem újra forogni, és azonnal éreztem is a hatását. Lefordultam az ágyról, és leestem a földre. Nem láttam semmit, de nagyon örültem, hogy még mindig a feladatot csinálom. Felálltam és  szándékosan nem kezdtem el mélyíteni, kíváncsi voltam, hogy a légzésemre koncentrálással milyen eredményeket lehet elérni. Meglepő módon teljesen élesen kirajzolódott a szoba amiben voltam, bár nem úgy nézett ki, mint a valóságban. Ott volt a régi gitárom, és a könyvespolcon egy testen kívüli élményekről szóló könyvet láttam, de nem akartam semmire sem koncentrálni, nehogy a légzésemen kívül máshogyan is fenntartsam az állapotot. Még mindig ugyanúgy lélegzetem, mint az elején. Egy idő után elkezdett megint minden halványulni, és a forgás most valamiért nem működött újra. 54 levegővételt tudtam összeszámolni.

A gyakorló lépjen a fázisba, és próbáljon meg emlékezni az aznapi dátumra, és az évszakra.

Végre éreztem, hogy forgok, ezért felálltam. Gyorsan eszembe is jutott, hogy november 3. van, és ősz. De nem láttam semmit, és gondoltam ez így nem is igazi fázis. Ezért elkezdtem tapogatni, egy fal volt mellettem. Megjelent előttem, fehér volt és láttam a kezemet rajta. Elkezdtem számolni az ujjaim, de mire a végére értem, mindig kinőtt egy új ujj. Arra jutottam, hogy ez már elég mély, és megint elismételtem, hogy november 3. van, ősz. Gondoltam végre kész vagyok, ezért akartam valami mást is csinálni. Le akartam ugrani az erkélyről, de mire odaértem, elfogyott a bátorságom valamiért, és nem sokkal később felébredtem.

A gyakorló lépjen a fázisba, és próbálja meghallani a Jinge Bells dalt.

Egy lánynak a szobájába jutottam. Eszembe jutott a zenehallgatós feladat és odamentem a CD lejátszóhoz. Hasonlított az enyémhez. Először hang se jött ki rajta, aztán lassan valamilyen trap kezdett el szólni, ami kicsit tetszett, de nem azt akartam hallani. Kérdeztem a lánytól, hogy miért nem azt a karácsonyi dalt hallom, és azt mondta léptessem, de a következő szám sem az volt. Próbáltam felidézni, hogy mit is kéne hallanom, de csak annyi jutott eszembe, hogy azt a karácsonyi dalt, a pontos dallamok nem. Azért elkezdtem dúdolni magamban ami eszembe jutott és hasonlított rá. Arra gondoltam, hogy bár most hallom a fejemben, mégsem azon kívül. Eszembe jutott, hogy ez így nem lesz jó, és talán azért nem sikerül ez az egész, mert hangokat még sohasem próbáltam irányítani a fázisban, és emiatt nincs benne tapasztalatom. Mindenesetre elkezdtem a CD lejátszóból szóló hangokra koncentrálni, hogy legalább arról be tudjak számolni. Nem tűnt jobb minőségűnek mint a valóságban, de legalább olyan jó minőségű volt. Azt is megfigyeltem, hogy tényleg úgy hallottam mintha a CD lejátszóból jönne a hang, nem pedig a fejemből. Amikor pedig dúdoltam magamban a karácsonyi dalt, az tényleg a fejemben szólt, mint amikor a valóságban dúdolok.

A gyakorló lépjen a fázisba, és azonnal kezdjen el mindent megtapogatni.

Éppen láttam, hogy kezd valaminek kibontakozni a képe, de nagyon halványan. Azonnal elkezdtem tapogatózni, és a szüleim lakásában, a konyhában találtam magam. Nagyon gyorsan kitisztult a kép, a valósághoz viszonyítva 100%-os tisztaságúnak ítéltem meg a látványt. Valamiért arra gondoltam, hogy meg kell néznem hány óra van, és ahogy az órát néztem (negyed három volt) azon gondolkodtam, hogy vajon a valóságban is ennyi lehet-e az idő. Aztán kiestem, de csak téves ébredésem volt, amit nem ismertem fel. Hangokat hallottam magam körül a szobában, ezért csukott szemmel visszaaludtam. Ébredés után vettem észre, hogy akire azt hittem a szobámban van, akkor még fel sem ébredhetett.

A gyakorló lépjen a fázisba, találkozzon egy angyallal, egyen kenyeret és igyon vizet.

 a) Kecskeméten sétáltam már nagyon régóta. Valamiért egy követ tartottam a kezemben és azt néztem, úgy mentem az utcán és arra gondoltam, hogy talán hülyének néznek az emberek, de nekem akkor is ezt a követ kell néznem. Közben egy 4 soros verset költöttem, valami olyasmit, hogy:

“Befogadják a szívemet,

Egyedül, néhányan,

Leköpik a szívemet,

Néhányan, százan.”

Nagyon tetszett ez a vers és azt fejezte ki számomra, hogy vannak akik szeretnek, és vannak akik utálnak. Arra gondoltam hogy le kellene írnom, de nem volt kedvem elővenni a telefonom, inkább sokat mondogattam magamban, hogy megjegyezzem.

Valamilyen boltba akartam menni, és feltűnt hogy olyan helyeken járok a városban, amiket még sohasem láttam. Eleinte hasonlított a város az eredetire, de minél többet bolyongtam benne, annál kevésbé. Tetszett a látvány, dimbes-dombos volt a talaj. Le akartam ülni egy templom kertjében, hogy kicsit végre elgondolkodjam és megnyugodjak. Érdekesnek tűnt, hogy egy kínai nő a gyerekeivel szintén ott volt a kertben és tökéletesen beszéltek magyarul, de nem akartam őket feltűnően nézni, ezért inkább nem foglalkoztam velük. Amúgy is egy pad felé siettem, hogy leüljek kicsit. Elkezdett szakadni az eső, ami nem zavart annyira, viszont villámlott is, amit már veszélyesnek ítéltem, és be akartam menni egy fedett helyre. Össze-vissza mászkáltam a városban, meglehetősen sokáig. Szembe jött velem néhány torz fejű ember, de rögtön arra gondoltam, hogy biztosan valamiféle genetikai betegségben szenvednek. Kissé agresszívan viselkedtek, és bár nem féltem tőlük, igyekeztem minél hamarabb távolabbra jutni. A könyvtárba akartam menni, amit először messziről vettem észre, de nem találtam oda, mindig szem elől tévesztettem. Aztán újra megláttam a tetejét, és arra gondoltam, hogy olyan sok furcsaság történt, hogy ha a könyvtár nem úgy fog kinézni mint a valóságban, akkor most már tényleg fel kell ismernem, hogy egy álomban vagyok. Nem úgy nézett ki, amire onnan jöttem rá, hogy az előtte lévő tér teljesen más volt mint a valóságban. Megnéztem a kezem, és ötnél több ujjam volt, vékonyak. Gyorsan fel akartam idézni, hogy mit is kell tennem, és arra jutottam, hogy egy földönkívülivel kell találkoznom…  Először az jutott eszembe, hogy az lesz a legjobb, ha az eget nézem és elkezdem őket hívni, de egy nagyon enyhe félelem volt bennem, ezért úgy döntöttem, hogy inkább már itt is van valahol egy a közelemben, csak meg kell találnom. Mióta rájöttem, hogy álmodok, keserű érzést keltett bennem a felismerés, hogy valószínűleg ennek a REM szakasznak mindjárt vége lesz, mert már nagyon régóta tart az álom. Egy autó felé mentem, amiben egy fehér lepedővel letakart alak volt a kormányra dőlve. Arra gondoltam, hogy ott van az én földönkívülim a textil alatt, ezért elkezdtem szólogatni. Kissé tartottam tőle, hogy túl ocsmány lesz a látvány, ha lerántom róla a lepedőszerű anyagot, ami alatt egészen földönkívüli formája volt. Kicsi, vézna, nagy fejjel. Azonban amikor hozzáértem, kiderült, hogy ez nem is egy letakart figura, hanem egy fehér bábu, amit magam felé fordítottam, hogy lássam az arcát, de a szemei is textilből voltak, kis fehér pöttyök. Fájdalmas volt a felismerés, hogy ez most nem sikerült és mindjárt fel fogok ébredni, és fel is ébredtem.

(Megjegyzés: Azt hogy az angyal helyet földönkívülivel akartam találkozni, hiba a memória működésében. Erre már Michael is rámutatott, hogy az álom során tudatossá válásnál a leggyengébb a memória. Ez a tudatos álom 02:30 előtt történt pár perccel. Talán ha az éjszaka egy későbbi részében váltam volna tudatossá, az agyam már kipihentebb lett volna, és a memóriám is tökéletesebben működött volna.)

(Megjegyzés: Gyakran megfigyeltem, hogy az elvárásaimnak megfelelően alakul a fázis tere és cselekménye. Minél régebb óta foglalkozom a fázissal, úgy érzem ez annál jobban működik. Amikor az autóban a földönkívülihez közelítettem, kissé tartottam tőle, hogy túlságosan kellemetlen lesz az élmény, és úgy érzem ennek megakadályozására vált bábúvá a letakart alak.)

b) Álmomban a párommal az anyja házában voltunk, és vártuk. Máshogy nézett ki mint a valóságban, és egy idő után kimentem és elkezdtem sétálni a ház körül, közben pedig néztem és gyönyörködtem benne. Hirtelen felismertem, hogy igazából nem is kellene tudnom körbe menni körülötte, mert egy társas ház szélén van a valóságban, itt meg magában áll. Rájöttem, hogy álmodok és rögtön értelmet nyert, hogy miért nézett ki belül is minden máshogyan. Nagyon megörültem, mert mostanában sok fázisom van, és arra gondoltam hogy így jobban tudok haladni a Project Elijah – val is. Elkezdtem sétálni és nézelődni, megláttam az égen egy UFO – t és kedvem támadt hozzá, hogy találkozzak idegenekkel, de eszembe jutott, hogy a múltkor is itt rontottam el, és angyalt kell keresnem. Elkezdtem keresni gyorsan, és egy félig áttetsző anyagban megláttam egy alakot, aki a barátnőmre hasonlított de nem voltam benne biztos, hogy ő az. Gondoltam felfedem az arcát és ez lesz végre az angyal, de a barátnőm arca volt alatta, egy porcelán babához hasonlított. Arra gondoltam, hogy végül is ő is egy angyal, de nem igazán erre gondolt Michael amikor ezt a feladatot adta. Tovább kerestem és hívogattam, de semmi. Odamentem egy ház sarkához, és arra koncentráltam, hogy a másik oldalon, ha oda nézek ott lesz az angyal. De csak egy fehér nejlon szatyor volt ott. Csalódtam és arra gondoltam, hogy ez így nem lesz jó, megint nem fogok tovább haladni a projektben. Eszembe jutott, hogy az angyalok a mennyben vannak, ezért ha oda jutnék, akkor biztosan találkoznék velük. Felrepültem és célba vettem az eget. Közben elkezdtem összedörzsölni a kezeim, hogy fenntartsak, és intenzíven éreztem őket. Éreztem, hogy ez így túl sokáig tart és nem érek oda ébredésig. Elkezdtem intenzíven forogni, hogy ezáltal is fenntartsak, és hogy transzlokálódjak a mennybe a forgás végére. Nagyon gyorsan és intenzíven forogtam, kezdtem szédülni is, és egy pillanatra úgy éreztem hogy kinyitom az egyik szemem, de aztán gyorsan becsuktam és folytattam a forgás. Megálltam, de egy sötét homályos helyre kerültem, és felébredtem.

 

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com