Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel.

A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül.

Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel.

A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül.

Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, KERESSEN VALAKIT AKIT ISMER, CSÍPJE MEG ÉS ÉBREDÉS UTÁN ELLENŐRIZZE A CSÍPÉS NYOMÁT A VALÓSÁGBAN.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, KERESSEN VALAKIT AKIT ISMER, CSÍPJE MEG ÉS ÉBREDÉS UTÁN ELLENŐRIZZE A CSÍPÉS NYOMÁT A VALÓSÁGBAN.

XY-al egy ismeretlen településre jutottunk. Hegyvidéki volt, olyasmi, mint Sopron. Kerestük a település nevét, de nem láttuk sehol. Össze-vissza mászkáltunk, mindenféle épületekben, de senkivel sem találkoztunk. Egyszer csak rájöttem, hogy ez egy álom, és mondtam neki, hogy csipkedjen meg, de aztán eszembe jutott, hogy nekem kell megcsípnem őt.

Erősen és hosszan megcsíptem a bal vállát, kicsit fájhatott is neki, az arcán láttam a fájdalmat. Felébresztettem magam, de nem látszódott semmi a karján, ő már ébren feküdt mellettem az ágyban. Viszont pont a csípés helyén van az oltás nyoma, ami hasonlít egy csípésre.

XY-al egy ismeretlen településre jutottunk. Hegyvidéki volt, olyasmi, mint Sopron. Kerestük a település nevét, de nem láttuk sehol. Össze-vissza mászkáltunk, mindenféle épületekben, de senkivel sem találkoztunk. Egyszer csak rájöttem, hogy ez egy álom, és mondtam neki, hogy csipkedjen meg, de aztán eszembe jutott, hogy nekem kell megcsípnem őt.

Erősen és hosszan megcsíptem a bal vállát, kicsit fájhatott is neki, az arcán láttam a fájdalmat. Felébresztettem magam, de nem látszódott semmi a karján, ő már ébren feküdt mellettem az ágyban. Viszont pont a csípés helyén van az oltás nyoma, ami hasonlít egy csípésre.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, VEGYEN BE EGY, A CSÚCSHATÁS FILMBŐL ISMERT NZT PIRULÁT, ÉS FIGYELJE MEG A TUDATÁRA GYAKOROLT HATÁSÁT.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, VEGYEN BE EGY, A CSÚCSHATÁS FILMBŐL ISMERT NZT PIRULÁT, ÉS FIGYELJE MEG A TUDATÁRA GYAKOROLT HATÁSÁT.

Első kísérlet: Az asztalon kerestem, de nem találtam és gyorsan kiestem.

Második kísérlet: Ott volt az asztalon. Bevettem és először nem éreztem semmit, de aztán hamar kitisztult a tudatosságom. Nehéz elmagyarázni. Csak álltam egy helyben és vártam, hogy mi lesz. Jobban éreztem a testem és a fázist is. Mélyebb lett a fázis. Az asztalon a mobiltelefonom elkezdett magától nagyon élénk színekben játszani. Ki akartam menni az ablakon, de nem sikerült.

Harmadik kísérlet: Könnyedén beléptem újra, és megint be akartam venni a tablettát. Az előbb meglehetősen jó érzés volt, érezni akartam újra. Kerestem a zsebemben, de nem találtam. Végül úgy döntöttem semmi értelme a keresésnek, inkább a kezembe teremtettem meg a pirulát, a saját szemem láttára. Miután bevettem, megint hasonlóan jó érzés volt, csak erőteljesebb.

Erős lett a fázis és kiélesedett. Az utcán álltam és nem tudtam mit kezdjek ezzel a helyzettel. Harcolni akartam egy fickóval, aki először megijedt, de aztán az elmémmel maradásra bírtam. Végül nem harcoltunk, nem láttam értelmét. Aztán megjelent Michael R., és elkezdtünk versenyt futni. Mindig egy lépéssel előttem volt, és egyszer csak azt mondta, hogy ne a fázis környezetre koncentráljak, hanem saját magamra.

Ezt megértettem, amitől azonnal felgyorsultam és lehagytam könnyedén. Egy üres rétre értem, és találkozni akartam valakivel, akivel régóta szeretnék. Meg is jelent, de túl távol volt tőlem. Aztán homályosabb lett, mintha csak a fejemben lenne, és onnan vetülne ki a fázis térbe. Végül ezt is meguntam és repülni akartam. Ébredés után azonnal újra be akartam kerülni, hogy újra bevehessek egy tablettát, valamiért nagyon jó volt.

Első kísérlet: Az asztalon kerestem, de nem találtam és gyorsan kiestem.

Második kísérlet: Ott volt az asztalon. Bevettem és először nem éreztem semmit, de aztán hamar kitisztult a tudatosságom. Nehéz elmagyarázni. Csak álltam egy helyben és vártam, hogy mi lesz. Jobban éreztem a testem és a fázist is. Mélyebb lett a fázis. Az asztalon a mobiltelefonom elkezdett magától nagyon élénk színekben játszani. Ki akartam menni az ablakon, de nem sikerült.

Harmadik kísérlet: Könnyedén beléptem újra, és megint be akartam venni a tablettát. Az előbb meglehetősen jó érzés volt, érezni akartam újra. Kerestem a zsebemben, de nem találtam. Végül úgy döntöttem semmi értelme a keresésnek, inkább a kezembe teremtettem meg a pirulát, a saját szemem láttára. Miután bevettem, megint hasonlóan jó érzés volt, csak erőteljesebb.

Erős lett a fázis és kiélesedett. Az utcán álltam és nem tudtam mit kezdjek ezzel a helyzettel. Harcolni akartam egy fickóval, aki először megijedt, de aztán az elmémmel maradásra bírtam. Végül nem harcoltunk, nem láttam értelmét. Aztán megjelent Michael R., és elkezdtünk versenyt futni. Mindig egy lépéssel előttem volt, és egyszer csak azt mondta, hogy ne a fázis környezetre koncentráljak, hanem saját magamra.

Ezt megértettem, amitől azonnal felgyorsultam és lehagytam könnyedén. Egy üres rétre értem, és találkozni akartam valakivel, akivel régóta szeretnék. Meg is jelent, de túl távol volt tőlem. Aztán homályosabb lett, mintha csak a fejemben lenne, és onnan vetülne ki a fázis térbe. Végül ezt is meguntam és repülni akartam. Ébredés után azonnal újra be akartam kerülni, hogy újra bevehessek egy tablettát, valamiért nagyon jó volt.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS TÉPJE VAGY VÁGJA LE AZ EGYIK UJJÁT, FIGYELJE MEG A FÁJDALMAT, VALAMINT HOGY ÉRZI-E A LEVÁGOTT UJJAT ÉS TUDJA-E IRÁNYÍTANI.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS TÉPJE VAGY VÁGJA LE AZ EGYIK UJJÁT, FIGYELJE MEG A FÁJDALMAT, VALAMINT HOGY ÉRZI-E A LEVÁGOTT UJJAT ÉS TUDJA-E IRÁNYÍTANI.

A régi lakásban vagyok a nappaliban. Ott van Fifi (a kutyám) is, és leginkább azzal múlatom az időt, hogy simogatom. A. behoz egy tálcán egy adag sült húst, aminek B. nagyon megörül. Odamegy, hogy levegyen belőle egy darabot, de aztán észreveszi, hogy ez nem az ő szájíze szerint van elkészítve. Ezen nagyon megsértődik és hisztizni kezd, kimegy a szobából.

Én is nézem a húsokat az ágyon ülve és az előbb látott jelenetre gondolok, hogy mégis mi történhetett. Elkezdem számolni az ujjaim, és 7-et számolok. Mivel a múlt éjjel is megettem ugyanezt, de akkor nem lettem tudatos (amit utólag nagyon felróttam magamnak), most azonnal azzá válok, gyorsan felállok és bemegyek a szobámba. A. utánam akár jönni, de kicsukom.

Egyedül akarok lenni, mert tudom, hogy ez a feladat nekem elég megterhelő. Valójában már többször eszembe jutott a fázisban, de sohasem tudtam levágni az ujjam. Egyszerűen képtelen voltam megtenni. És ez most sincs másképp. A kezeimből kijövő energiával újra és újra tárgyakat reptetek, hogy ezzel váljak benne biztossá újra és újra, hogy ez a fázis.

Elsőre sikerül megtalálnom vagy 4 fajta kést, de egyszerűen nem bírom levágni az ujjam. Minden nagyon mély és reális, mélyítéssel nem is kell foglalkoznom, gondolom az intenzív undor, hogy le kell vágnom az ujjam, automatikusan mélyít.

Eszembe jut, hogy talán ha elkezdem a jobb kezemmel a bal kezem mutató ujját leszakítani,  az elviselhetőbb lesz, bár hosszadalmasabb. El is kezdem húzni, de ahelyett, hogy leszakadna, elkezd nyúlni, mint a tészta és fáj is. Arra gondolok, hogy ez így csak nem lesz jó, mert ha így folytatom, akkor soha az életben nem végzek a feladattal, mégiscsak egy késsel kellene levágni.

Újra a késekre nézek, de úgy tűnik, hogy az ízületek miatt ez sem menne túl gyorsan, és félek hogy egy hosszadalmas trancsírozásba torkollna az öncsonkításom, amihez szintén nincs semmi kedvem. Arra gondolok, talán egy recés élű késsel jobban menne és találok is egyet, mégsem tudom ezzel sem megtenni. Elkezdem megint húzni az ujjam, megint elkezd nyúlni és megint fáj.

Aztán újra a kés használatán kezdek gondolkodni és ez a kör még megismétlődik párszor, aztán szépen lassan felébredek, de annyira homályos a tudatom, hogy nem bírok egy ciklust sem végig csinálni az indirekt technikákkal, és felébredek teljesen. Az ujjamban ugyanaz a fájó, zsibbadó érzés van, mint a fázisban. Egy adott ponton fáj, a kézfejem felöli ujjperc közepe, a fázisban ez a rész vékonyodott el, amikor húztam.

Még most is érzékeny ha rá gondolok, pedig már vagy negyedóra eltelt. Ha mozgatom az ujjaim, egyértelműen érzem a fájdalmat, ami most már inkább zsibbadás, a többi ujjamhoz viszonyítva. Az érdekes, hogy ébredés után elkezdtem ugyanúgy húzni egy másik ujjamat mint a fázisban, de a valóságban egyáltalán nem úgy fáj. A fázisban egy adott ponton fájt, ahol elvékonyodott, a valóságban viszont az egész ujjam.

A fázisban nem is éreztem a másik kezem szorítását az ujjamon, most ez is feltűnt, a fázisban eszembe sem jutott. Számomra egyértelmű, hogy az érzést az agyam hozta létre, egyszerűen ezt a típusú fájdalmat így tartotta reálisnak. Ezzel kapcsolatba nem hiszem, hogy volt konkrét tapasztalata, amiből ki tudott volna indulni. (Sohasem húztam/húzta senki semmilyen testrészemet, azért, hogy leszakítsa.) Az érdekes, hogy ez a modellezett fájdalom megmaradt ébredés után, és még most is érzem kicsit. Persze, a fázisból felébredve a fizikai és mentális érzések is velem maradnak, de a fázisból kiindulva nem emlékszem ilyen intenzívre korábbról.

A régi lakásban vagyok a nappaliban. Ott van Fifi (a kutyám) is, és leginkább azzal múlatom az időt, hogy simogatom. A. behoz egy tálcán egy adag sült húst, aminek B. nagyon megörül. Odamegy, hogy levegyen belőle egy darabot, de aztán észreveszi, hogy ez nem az ő szájíze szerint van elkészítve. Ezen nagyon megsértődik és hisztizni kezd, kimegy a szobából.

Én is nézem a húsokat az ágyon ülve és az előbb látott jelenetre gondolok, hogy mégis mi történhetett. Elkezdem számolni az ujjaim, és 7-et számolok. Mivel a múlt éjjel is megettem ugyanezt, de akkor nem lettem tudatos (amit utólag nagyon felróttam magamnak), most azonnal azzá válok, gyorsan felállok és bemegyek a szobámba. A. utánam akár jönni, de kicsukom.

Egyedül akarok lenni, mert tudom, hogy ez a feladat nekem elég megterhelő. Valójában már többször eszembe jutott a fázisban, de sohasem tudtam levágni az ujjam. Egyszerűen képtelen voltam megtenni. És ez most sincs másképp. A kezeimből kijövő energiával újra és újra tárgyakat reptetek, hogy ezzel váljak benne biztossá újra és újra, hogy ez a fázis.

Elsőre sikerül megtalálnom vagy 4 fajta kést, de egyszerűen nem bírom levágni az ujjam. Minden nagyon mély és reális, mélyítéssel nem is kell foglalkoznom, gondolom az intenzív undor, hogy le kell vágnom az ujjam, automatikusan mélyít.

Eszembe jut, hogy talán ha elkezdem a jobb kezemmel a bal kezem mutató ujját leszakítani,  az elviselhetőbb lesz, bár hosszadalmasabb. El is kezdem húzni, de ahelyett, hogy leszakadna, elkezd nyúlni, mint a tészta és fáj is. Arra gondolok, hogy ez így csak nem lesz jó, mert ha így folytatom, akkor soha az életben nem végzek a feladattal, mégiscsak egy késsel kellene levágni.

Újra a késekre nézek, de úgy tűnik, hogy az ízületek miatt ez sem menne túl gyorsan, és félek hogy egy hosszadalmas trancsírozásba torkollna az öncsonkításom, amihez szintén nincs semmi kedvem. Arra gondolok, talán egy recés élű késsel jobban menne és találok is egyet, mégsem tudom ezzel sem megtenni. Elkezdem megint húzni az ujjam, megint elkezd nyúlni és megint fáj.

Aztán újra a kés használatán kezdek gondolkodni és ez a kör még megismétlődik párszor, aztán szépen lassan felébredek, de annyira homályos a tudatom, hogy nem bírok egy ciklust sem végig csinálni az indirekt technikákkal, és felébredek teljesen. Az ujjamban ugyanaz a fájó, zsibbadó érzés van, mint a fázisban. Egy adott ponton fáj, a kézfejem felöli ujjperc közepe, a fázisban ez a rész vékonyodott el, amikor húztam.

Még most is érzékeny ha rá gondolok, pedig már vagy negyedóra eltelt. Ha mozgatom az ujjaim, egyértelműen érzem a fájdalmat, ami most már inkább zsibbadás, a többi ujjamhoz viszonyítva. Az érdekes, hogy ébredés után elkezdtem ugyanúgy húzni egy másik ujjamat mint a fázisban, de a valóságban egyáltalán nem úgy fáj. A fázisban egy adott ponton fájt, ahol elvékonyodott, a valóságban viszont az egész ujjam.

A fázisban nem is éreztem a másik kezem szorítását az ujjamon, most ez is feltűnt, a fázisban eszembe sem jutott. Számomra egyértelmű, hogy az érzést az agyam hozta létre, egyszerűen ezt a típusú fájdalmat így tartotta reálisnak. Ezzel kapcsolatba nem hiszem, hogy volt konkrét tapasztalata, amiből ki tudott volna indulni. (Sohasem húztam/húzta senki semmilyen testrészemet, azért, hogy leszakítsa.) Az érdekes, hogy ez a modellezett fájdalom megmaradt ébredés után, és még most is érzem kicsit. Persze, a fázisból felébredve a fizikai és mentális érzések is velem maradnak, de a fázisból kiindulva nem emlékszem ilyen intenzívre korábbról.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS TIZENÖT MÁSODPERCEN KERESZTÜL TAPOGASSA MEG INTENZÍVEN A SAJÁT TESTÉT, MIKÖZBEN MEGFIGYELI, HOGY MENNYIRE LETT REALISZTIKUSABB A FÁZIS TERE, ÉS A TESTÉRZÉKELÉSE.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS TIZENÖT MÁSODPERCEN KERESZTÜL TAPOGASSA MEG INTENZÍVEN A SAJÁT TESTÉT, MIKÖZBEN MEGFIGYELI, HOGY MENNYIRE LETT REALISZTIKUSABB A FÁZIS TERE, ÉS A TESTÉRZÉKELÉSE.

A gyermekkori szobámban vagyok és elkezdem számolni az ujjaimat. Hatot számolok, és ettől rájövök, hogy egy álomban vagyok. Eszembe jut a feladat, és elkezdem tapogatni gyorsan a fejemet, aztán az egész testemet is. Ami feltűnik azonnal, hogy eddig nem éreztem a testemet, csak volt egyfajta testem, de a tapogatás után kezd el igazán a testem érzékelése beindulni, és egy intenzív hő is elkezd keletkezni a dörzsöléstől, de a fázis tér érzékelése nem lesz mélyebb.

Azt gondolom ideje valami mást is csinálni. Repülni akarok, elvetve egy másik cselekvési tervemet. Találkozni akartam pár másik emberrel, hogy megkérdezzen tőlük mit gondolnak rólam, de ezt most hirtelen teljesen lényegtelennek érzem. Megpróbálok felemelkedni a szobában, de nem sikerül. Kimegyek a bejárati ajtóhoz, hogy kintről rugaszkodjak el, a szabad ég alatt. Ahogyan kinyitom az ajtót, egy ismeretlen helyen találom magam, egy réten, hatalmas fákkal, gyönyörű az egész.

Egy óriási épület ajtajában vagyok, aminek a bejáratához egy magas lépcsősor visz. Ideális az elrugaszkodásra, és amint megteszem, ki is nézem magamnak a repülés irányát, és arra haladok. Érzem a levegőt magam körül, és arra gondolok, vajon miért ilyen népszerű a repülés a fázisban, és miért élvezem ennyire. Tudom, hogy bármit csinálhatnék, mégis ez az egyszerű folyamat annyira élvezetes számomra, hogy csak erre vágyom.

Közben megállok a levegőben és ismét elkezdem tapogatni magam, de az eredmény ugyanaz. Nem mélyül el a fázis. Egy idő után elsötétül minden. Ez igazán remek állapot a mélyítés tesztelésére, ezért újra elkezdem tapogatni a testem, arra vagyok kíváncsi, hogy ettől vajon újra megjelenik-e a tér, mert most még mindig egy sötét helyen vagyok, de nem járok sikerrel.

Nagyon szeretnék visszatérni egy teljes értékű fázisba, ezért váltok a szenzomotoros vizualizációra, aztán a kézdörzsölésre. A szenzomotoros vizualizációtól zöld foltok kezdenek el megjelenni, de nem fejlődnek tovább, ezért váltok a kézdörzsölésre, amitől megjelennek homályosan a kezeim, amikkel elkezdek újra tapogatni és kibontakozik egy helyiség.

Két kolléganőm van velem, egy ismeretlen teremben. Valamelyik oktatóról kezdenek el beszélni, és az egyikőjük kitessékel az ajtón, hogy ez most nem rám tartozik. Kicsit rosszul esik, de igazából nem érdekel a pletyka, megint repülni akarok. Ugyanannak az épületnek az ajtajához jutok ahonnan először próbálkoztam, és most kicsit nehezebben megy a repülés, de azért sikerül.

Látok a levegőben egy egyszarvút (szárnyak nélkül) repülni, és arra gondolok, hogy milyen menő lenne ráülni és vele együtt repülni, ezért próbálom utolérni, de nagyon hamar szem elől tévesztem. A fázis pedig megint elkezd elsötétülni. Igyekszem mindent alaposan fejben tartani, és a lényeg, hogy nekem nem mélyítette el a fázisomat a testen tapogatása, de a testemet sokkal intenzívebben érzékeltem tőle.

A gyermekkori szobámban vagyok és elkezdem számolni az ujjaimat. Hatot számolok, és ettől rájövök, hogy egy álomban vagyok. Eszembe jut a feladat, és elkezdem tapogatni gyorsan a fejemet, aztán az egész testemet is. Ami feltűnik azonnal, hogy eddig nem éreztem a testemet, csak volt egyfajta testem, de a tapogatás után kezd el igazán a testem érzékelése beindulni, és egy intenzív hő is elkezd keletkezni a dörzsöléstől, de a fázis tér érzékelése nem lesz mélyebb.

Azt gondolom ideje valami mást is csinálni. Repülni akarok, elvetve egy másik cselekvési tervemet. Találkozni akartam pár másik emberrel, hogy megkérdezzen tőlük mit gondolnak rólam, de ezt most hirtelen teljesen lényegtelennek érzem. Megpróbálok felemelkedni a szobában, de nem sikerül. Kimegyek a bejárati ajtóhoz, hogy kintről rugaszkodjak el, a szabad ég alatt. Ahogyan kinyitom az ajtót, egy ismeretlen helyen találom magam, egy réten, hatalmas fákkal, gyönyörű az egész.

Egy óriási épület ajtajában vagyok, aminek a bejáratához egy magas lépcsősor visz. Ideális az elrugaszkodásra, és amint megteszem, ki is nézem magamnak a repülés irányát, és arra haladok. Érzem a levegőt magam körül, és arra gondolok, vajon miért ilyen népszerű a repülés a fázisban, és miért élvezem ennyire. Tudom, hogy bármit csinálhatnék, mégis ez az egyszerű folyamat annyira élvezetes számomra, hogy csak erre vágyom.

Közben megállok a levegőben és ismét elkezdem tapogatni magam, de az eredmény ugyanaz. Nem mélyül el a fázis. Egy idő után elsötétül minden. Ez igazán remek állapot a mélyítés tesztelésére, ezért újra elkezdem tapogatni a testem, arra vagyok kíváncsi, hogy ettől vajon újra megjelenik-e a tér, mert most még mindig egy sötét helyen vagyok, de nem járok sikerrel.

Nagyon szeretnék visszatérni egy teljes értékű fázisba, ezért váltok a szenzomotoros vizualizációra, aztán a kézdörzsölésre. A szenzomotoros vizualizációtól zöld foltok kezdenek el megjelenni, de nem fejlődnek tovább, ezért váltok a kézdörzsölésre, amitől megjelennek homályosan a kezeim, amikkel elkezdek újra tapogatni és kibontakozik egy helyiség.

Két kolléganőm van velem, egy ismeretlen teremben. Valamelyik oktatóról kezdenek el beszélni, és az egyikőjük kitessékel az ajtón, hogy ez most nem rám tartozik. Kicsit rosszul esik, de igazából nem érdekel a pletyka, megint repülni akarok. Ugyanannak az épületnek az ajtajához jutok ahonnan először próbálkoztam, és most kicsit nehezebben megy a repülés, de azért sikerül.

Látok a levegőben egy egyszarvút (szárnyak nélkül) repülni, és arra gondolok, hogy milyen menő lenne ráülni és vele együtt repülni, ezért próbálom utolérni, de nagyon hamar szem elől tévesztem. A fázis pedig megint elkezd elsötétülni. Igyekszem mindent alaposan fejben tartani, és a lényeg, hogy nekem nem mélyítette el a fázisomat a testen tapogatása, de a testemet sokkal intenzívebben érzékeltem tőle.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, EGYEN VALAMIT ÉS ÉREZZE, HOGY JÓLLAKOTT. A FÁZISBÓL KILÉPVE ELLENŐRIZZE, HOGY MEGMARADT-E VELE A JÓLLAKOTTSÁG ÉRZÉSE.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, EGYEN VALAMIT ÉS ÉREZZE, HOGY JÓLLAKOTT. A FÁZISBÓL KILÉPVE ELLENŐRIZZE, HOGY MEGMARADT-E VELE A JÓLLAKOTTSÁG ÉRZÉSE.

Egyszer csak kikelek az ágyból, a régi lakásban vagyok. Elindulok az utcán, de még sötét van, és fura érzés vesz erőt rajtam. Az emberek körülöttem túl harsányak az utcán, nem akarok a közelükben lenni. Furcsállom, hogy az öltönyöm van rajtam, hiszen nem abban aludtam el, és nem is emlékszem, hogy miután felkeltem, felöltöztem volna. A szemmaszk a szememen van, és fura, hogy az egyik szememre mégis látok, átlátok rajta.

Ekkor jövök rá, hogy ez a fázis. Tapogatom a szemem, és rájövök, hogy tényleg ott a maszk, de átlátok rajta, csak a bal szememmel nem. Elhatározom, hogy azzal is látni akarok, ezért megteremtem a látásom, de kicsit tartok tőle, hogy felébredek közben. Szerencsére ez nem történik meg, sikerül teljesen bent maradnom. Fel akarok repülni, de nem járok sikerrel.

Eszembe jut, hogy ennem kell valamit, ezért gyorsan a konyhába teleportálom magam. Kinyitom a hűtőt, de nincs benne semmi olyasmi, amit szívesen megennék, viszont az előbb láttam az asztalon egy pizzát. Gondolom az is jó lesz, és szeretem is, úgyhogy odamegyek megenni. Előtte még megtapogatom a konyhabútort, hogy fenntartsak.

Mire odaérek a pizzához, addigra az már nem is pizza, hanem virslik egy kupacban, amikre sajt van olvasztva. Elkezdem enni, és közben bejön a konyhába A. Azt mondja, hogy nincs rendben az étkezésem és rendbe kellene rakni, amivel egyet is értek, a fázisban is, meg a valóságban is. De félre tolom A.-t, mert az ételre akarok koncentrálni.

Nem érzek semmi különöset, lenyelem a falatokat és érzem a gyomromat, azt érzem üres és éhes vagyok továbbra is. Próbálok még jobban koncentrálni, de ezen kívül nem érzek mást, aztán szép lassan felébresztem magam, de a valóságban is inkább csak üresnek és éhesek érzem a gyomrom, a virslit nem érzem benne.

Egyszer csak kikelek az ágyból, a régi lakásban vagyok. Elindulok az utcán, de még sötét van, és fura érzés vesz erőt rajtam. Az emberek körülöttem túl harsányak az utcán, nem akarok a közelükben lenni. Furcsállom, hogy az öltönyöm van rajtam, hiszen nem abban aludtam el, és nem is emlékszem, hogy miután felkeltem, felöltöztem volna. A szemmaszk a szememen van, és fura, hogy az egyik szememre mégis látok, átlátok rajta.

Ekkor jövök rá, hogy ez a fázis. Tapogatom a szemem, és rájövök, hogy tényleg ott a maszk, de átlátok rajta, csak a bal szememmel nem. Elhatározom, hogy azzal is látni akarok, ezért megteremtem a látásom, de kicsit tartok tőle, hogy felébredek közben. Szerencsére ez nem történik meg, sikerül teljesen bent maradnom. Fel akarok repülni, de nem járok sikerrel.

Eszembe jut, hogy ennem kell valamit, ezért gyorsan a konyhába teleportálom magam. Kinyitom a hűtőt, de nincs benne semmi olyasmi, amit szívesen megennék, viszont az előbb láttam az asztalon egy pizzát. Gondolom az is jó lesz, és szeretem is, úgyhogy odamegyek megenni. Előtte még megtapogatom a konyhabútort, hogy fenntartsak.

Mire odaérek a pizzához, addigra az már nem is pizza, hanem virslik egy kupacban, amikre sajt van olvasztva. Elkezdem enni, és közben bejön a konyhába A. Azt mondja, hogy nincs rendben az étkezésem és rendbe kellene rakni, amivel egyet is értek, a fázisban is, meg a valóságban is. De félre tolom A.-t, mert az ételre akarok koncentrálni.

Nem érzek semmi különöset, lenyelem a falatokat és érzem a gyomromat, azt érzem üres és éhes vagyok továbbra is. Próbálok még jobban koncentrálni, de ezen kívül nem érzek mást, aztán szép lassan felébresztem magam, de a valóságban is inkább csak üresnek és éhesek érzem a gyomrom, a virslit nem érzem benne.

INGYENES TUDATOS

ÁLMODÁS CSOMAG

INGYENES TUDATOS

ÁLMODÁS CSOMAG

EZ IS ÉRDEKELHET

EZ IS ÉRDEKELHET

Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel.

A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül.

Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel.

A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül.

Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS VEGYE ALAPOSAN SZEMÜGYRE AZ OTT TALÁLHATÓ TÁRGYAKAT.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS VEGYE ALAPOSAN SZEMÜGYRE AZ OTT TALÁLHATÓ TÁRGYAKAT.

Visszafekvés után van pár jelentéktelen álmom és egy téves ébredésem. Sokat lebegek a hipnagóg állapotban, és azon kezdek el gondolkodni, hogy miért nem állok fel. Arra gondolok, hogy már régen eljutottam arra a szintre, hogy gyakorlatilag bármennyi fázisom lehetne, csak a megfelelő pillanatban sokszor lusta vagyok erőkifejtést végezni és inkább belezuhanok az alvásba. (Ezt már régóta tudom, nappali tudatállapotban is tisztán látom, hogy ez az egy komoly hibám maradt az évek alatt.)

Tulajdonképpen az indirekt és direkt technika hibridjével jutok el arra a szintre, ahol már csak a szeparáció választ el a teljes értékű fázistól. Állj már fel! Állj már fel! Állj már fel! Az elméletem és a gyanúm 100%-ig beigazolódik, ugyanis a felállással már a fázisban is vagyok. Azonban minden sötét és homályos. Azt rögtön tudom, hogy a régi szobámban vagyok, de mindent homályosan látok, úgy, ahogyan a szoba kinéz az éjszaka közepén világítás nélkül.

Ránézek a kezeimre és hat ujjat számolok, szóval ez tényleg sikerült. Kimegyek a konyhába, ahonnan éppen apu jön kifelé, akinek nem pont ugyanolyan az arca mint a valóságban, és közben arra gondolok, hogy nem kell foglalkoznom vele, csak egy álomkarakter. Nem is szólunk egymáshoz, csak elmegyünk egymás mellett. A konyhába érve észreveszem, hogy nagyon szomjas vagyok.

Érzem, hogy ez nem fázis szomjúság, a fizikai testem valóban szomjas. Odamegyek a pulthoz, amin van egy csomó gyümölcslé, és arra gondolok, hogy ennek nem sok értelme van, mert így valódi folyadék nem jut a testembe, nekem pedig a testem szomjas, nem csupán az elmém. De ha már a fázisban vagyok, ahol bármit megtehetek, és tényleg ennyire szomjas vagyok, akkor miért ne innék? Érdekes, hogy az egész fázisban ezen a ponton a legélesebb az észlelésem, pedig nem mélyítek, csak az iváson jár az eszem. De végül nem iszom semmit.

Eszembe jutnak a terveim, és az előszobába menve azonnal elkezdek tapogatni. Elkezdem megérinten a falat, de minden félhomályban úszik még mindig, az éjszaka közepe van a fázisomban, világítás nélkül. Ez eléggé zavar, fényre van szükségem. Megpróbálom kapcsolgatni a villanyt, de nincs fénye. Nagyon gyorsan, a másodperc tört része alatt villan át az agyamon, hogy ez elromlott, aztán rögtön az jut eszembe: Ja persze, ez a fázis, itt nem működnek a villanykapcsolók.

Eszembe jut egy korábbi élmény, amikor ezzel már próbálkoztam, de ugyanígy eredménytelenül. Végül  folytatom a tapogatást. Nagyon gyorsan fogdosom a falat és a padlót, érzem hogy nagyon kemény és szilárd, még a tapéta mintáját és érdességét is ki tudom tapintani, de valahogy csak nem lesz világosabb.

Arra gondolok, hogy remélem a tanulóim is olyan könnyen tudnak már a fázisba lépni mint én, és tartanom kéne nekik egy ingyenes webináriumot, ahol elmondom nekik, hogy hogyan juthatnak ilyen szintre, ha még eddig nem sikerült nekik. De csak nem lesz világosabb. Hagyni akarom már az egészet, és a privát célommal szeretném folytatni, de inkább nem teszem, mert mélyebb fázis nélkül nem látom értelmét. Tapogatok tovább, de hamarosan szétesik a fázis és megadom magam az ébredésnek.

(Megjegyzés: Felébredve ugyanúgy szomjasnak érzem magam, de ez keveredik az éhségérzettel. Pedig tudom, hogy valójában szomjas vagyok igazán. Nehéz megmagyarázni, és hülyén hangzik, de úgy érzem, hogy a fázisban jobban és erősebben éreztem, hogy valójában mire vágyik a testem. Arra gondolok, hogy a fázisban a tudatom élesebb képet ad számomra a fizikai állapotomról, mint ébren.)

Visszafekvés után van pár jelentéktelen álmom és egy téves ébredésem. Sokat lebegek a hipnagóg állapotban, és azon kezdek el gondolkodni, hogy miért nem állok fel. Arra gondolok, hogy már régen eljutottam arra a szintre, hogy gyakorlatilag bármennyi fázisom lehetne, csak a megfelelő pillanatban sokszor lusta vagyok erőkifejtést végezni és inkább belezuhanok az alvásba. (Ezt már régóta tudom, nappali tudatállapotban is tisztán látom, hogy ez az egy komoly hibám maradt az évek alatt.)

Tulajdonképpen az indirekt és direkt technika hibridjével jutok el arra a szintre, ahol már csak a szeparáció választ el a teljes értékű fázistól. Állj már fel! Állj már fel! Állj már fel! Az elméletem és a gyanúm 100%-ig beigazolódik, ugyanis a felállással már a fázisban is vagyok. Azonban minden sötét és homályos. Azt rögtön tudom, hogy a régi szobámban vagyok, de mindent homályosan látok, úgy, ahogyan a szoba kinéz az éjszaka közepén világítás nélkül.

Ránézek a kezeimre és hat ujjat számolok, szóval ez tényleg sikerült. Kimegyek a konyhába, ahonnan éppen apu jön kifelé, akinek nem pont ugyanolyan az arca mint a valóságban, és közben arra gondolok, hogy nem kell foglalkoznom vele, csak egy álomkarakter. Nem is szólunk egymáshoz, csak elmegyünk egymás mellett. A konyhába érve észreveszem, hogy nagyon szomjas vagyok.

Érzem, hogy ez nem fázis szomjúság, a fizikai testem valóban szomjas. Odamegyek a pulthoz, amin van egy csomó gyümölcslé, és arra gondolok, hogy ennek nem sok értelme van, mert így valódi folyadék nem jut a testembe, nekem pedig a testem szomjas, nem csupán az elmém. De ha már a fázisban vagyok, ahol bármit megtehetek, és tényleg ennyire szomjas vagyok, akkor miért ne innék? Érdekes, hogy az egész fázisban ezen a ponton a legélesebb az észlelésem, pedig nem mélyítek, csak az iváson jár az eszem. De végül nem iszom semmit.

Eszembe jutnak a terveim, és az előszobába menve azonnal elkezdek tapogatni. Elkezdem megérinten a falat, de minden félhomályban úszik még mindig, az éjszaka közepe van a fázisomban, világítás nélkül. Ez eléggé zavar, fényre van szükségem. Megpróbálom kapcsolgatni a villanyt, de nincs fénye. Nagyon gyorsan, a másodperc tört része alatt villan át az agyamon, hogy ez elromlott, aztán rögtön az jut eszembe: Ja persze, ez a fázis, itt nem működnek a villanykapcsolók.

Eszembe jut egy korábbi élmény, amikor ezzel már próbálkoztam, de ugyanígy eredménytelenül. Végül  folytatom a tapogatást. Nagyon gyorsan fogdosom a falat és a padlót, érzem hogy nagyon kemény és szilárd, még a tapéta mintáját és érdességét is ki tudom tapintani, de valahogy csak nem lesz világosabb.

Arra gondolok, hogy remélem a tanulóim is olyan könnyen tudnak már a fázisba lépni mint én, és tartanom kéne nekik egy ingyenes webináriumot, ahol elmondom nekik, hogy hogyan juthatnak ilyen szintre, ha még eddig nem sikerült nekik. De csak nem lesz világosabb. Hagyni akarom már az egészet, és a privát célommal szeretném folytatni, de inkább nem teszem, mert mélyebb fázis nélkül nem látom értelmét. Tapogatok tovább, de hamarosan szétesik a fázis és megadom magam az ébredésnek.

(Megjegyzés: Felébredve ugyanúgy szomjasnak érzem magam, de ez keveredik az éhségérzettel. Pedig tudom, hogy valójában szomjas vagyok igazán. Nehéz megmagyarázni, és hülyén hangzik, de úgy érzem, hogy a fázisban jobban és erősebben éreztem, hogy valójában mire vágyik a testem. Arra gondolok, hogy a fázisban a tudatom élesebb képet ad számomra a fizikai állapotomról, mint ébren.)

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS IDÉZZE FEL, HOGY MIT EVETT AZNAP UTOLJÁRA.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS IDÉZZE FEL, HOGY MIT EVETT AZNAP UTOLJÁRA.

Éreztem, hogy elkezdek forogni, bár nem láttam semmit magam körül. Felerősítettem a forgást amennyire csak tudtam, mert nagyon szeretem ezt az érzést. Igazából már vágytam is rá. Amikor már nagyon erősen és gyorsan forogtam, egyszerűen felálltam. Továbbra sem láttam még semmit, de elkezdtem tapogatózni, és éreztem, hogy újra a régi szobámban vagyok, és éppen a gyerekkori szekrényem előtt állok.

Tisztán kitapogattam a fogantyúját, és 1-2 másodpercre rá a képe is megjelent élesen. Ekkor eszembe jutott, hogy mandarin, mielőtt még a kérdést tudatosan feltettem volna magamban, és rögtön ezután eszembe jutott az is, hogy igen, ez volt a feladat, emlékeznem kellett a vacsorámra.

Éreztem, hogy elkezdek forogni, bár nem láttam semmit magam körül. Felerősítettem a forgást amennyire csak tudtam, mert nagyon szeretem ezt az érzést. Igazából már vágytam is rá. Amikor már nagyon erősen és gyorsan forogtam, egyszerűen felálltam. Továbbra sem láttam még semmit, de elkezdtem tapogatózni, és éreztem, hogy újra a régi szobámban vagyok, és éppen a gyerekkori szekrényem előtt állok.

Tisztán kitapogattam a fogantyúját, és 1-2 másodpercre rá a képe is megjelent élesen. Ekkor eszembe jutott, hogy mandarin, mielőtt még a kérdést tudatosan feltettem volna magamban, és rögtön ezután eszembe jutott az is, hogy igen, ez volt a feladat, emlékeznem kellett a vacsorámra.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, KERESSEN EGY FIÓKOT AMIBEN RUBIK-KOCKA VAN, ÉS ADDIG NYITOGASSA, AMÍG MEG NEM LÁTJA BENNE A KOCKÁT KIRAKVA (MEGOLDVA).

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, KERESSEN EGY FIÓKOT AMIBEN RUBIK-KOCKA VAN, ÉS ADDIG NYITOGASSA, AMÍG MEG NEM LÁTJA BENNE A KOCKÁT KIRAKVA (MEGOLDVA).

Hajnalban másodszor érzem, hogy erőteljesen forgok körbe, de először nem tudok felállni valamiért. Most határozottan be akarok lépni a fázisba, de valamilyen oknál fogva nem állok fel. Kinyitom a szemem, és egy lépcsőházban találom magam, egy régi épületben. Egy vörös hajú nő megy előttem, akit a fázisban ismerek, de a valóságban nem. Mondom neki, hogy segítsen felkelni, és időközben arra gondolok, milyen jó ötlet ez, így nem is kell tennem semmit, nagyon könnyű lesz.

Felém nyújtja a kezét, én megragadom, így segít felkelni a padlóról. Ezután elkezdem követni, és ahogyan felmegyünk a lépcsőn, egy forduló után hirtelen ugyanazok a lépcsők jelennek meg úgy, mint az Erdet filmben, és ez nagyon tetszik. Azt gondolom, hogy ez az álom olyan, mintha az Eredetben lennék, remek. Aztán bemegyünk egy irodába, ahol van egy másik nő is, akihez a vörös hajú jött.

Nem foglalkozom velük, odamegyek egy fiókos asztalhoz, amelyen már van egy Rubik-kocka, amit még nem raktak ki. Kihúzok egyszerre két fiókot, amelyek nemcsak a 3×3-as féle Rubik-kockát tartalmazzák, hanem mindenféle más méretűt is, de egyik sincs kirakva. Mindkét fiók tele van velük. Gyorsan visszatolom a fiókokat, és újra kihúzom őket. Más Rubik-kockák vannak bennük, de egyik sincs kirakva. Megint visszatolom a fiókokat, és ismét kihúzom őket. Az egyikben van 2 teljesen kirakott Rubik-kocka, amelyeket kiveszek, elforgatom és megnézem őket, és valójában minden oldaluk teljesen hibátlanul van megoldva.

Hajnalban másodszor érzem, hogy erőteljesen forgok körbe, de először nem tudok felállni valamiért. Most határozottan be akarok lépni a fázisba, de valamilyen oknál fogva nem állok fel. Kinyitom a szemem, és egy lépcsőházban találom magam, egy régi épületben. Egy vörös hajú nő megy előttem, akit a fázisban ismerek, de a valóságban nem. Mondom neki, hogy segítsen felkelni, és időközben arra gondolok, milyen jó ötlet ez, így nem is kell tennem semmit, nagyon könnyű lesz.

Felém nyújtja a kezét, én megragadom, így segít felkelni a padlóról. Ezután elkezdem követni, és ahogyan felmegyünk a lépcsőn, egy forduló után hirtelen ugyanazok a lépcsők jelennek meg úgy, mint az Erdet filmben, és ez nagyon tetszik. Azt gondolom, hogy ez az álom olyan, mintha az Eredetben lennék, remek. Aztán bemegyünk egy irodába, ahol van egy másik nő is, akihez a vörös hajú jött.

Nem foglalkozom velük, odamegyek egy fiókos asztalhoz, amelyen már van egy Rubik-kocka, amit még nem raktak ki. Kihúzok egyszerre két fiókot, amelyek nemcsak a 3×3-as féle Rubik-kockát tartalmazzák, hanem mindenféle más méretűt is, de egyik sincs kirakva. Mindkét fiók tele van velük. Gyorsan visszatolom a fiókokat, és újra kihúzom őket. Más Rubik-kockák vannak bennük, de egyik sincs kirakva. Megint visszatolom a fiókokat, és ismét kihúzom őket. Az egyikben van 2 teljesen kirakott Rubik-kocka, amelyeket kiveszek, elforgatom és megnézem őket, és valójában minden oldaluk teljesen hibátlanul van megoldva.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS TALÁLKOZZON EGY ELHUNYT ROKONÁVAL.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS TALÁLKOZZON EGY ELHUNYT ROKONÁVAL.

A barátnőmmel egy autóban utazunk. Csak ketten vagyunk a kocsiban, ami nem ismerős, én pedig egyedül ülök hátul. Ez gyanússá válik, ezért megszámolom az ujjaim. Hetet számolok, és szinte az összes torz. Ki akarok mászni a mozgó autó ablakán, de Juli azt mondja, hogy ez veszélyes, ne csináljam. Mondom neki, hogy ez a fázis, úgyhogy nem lesz semmi bajom. Kiugrok az ablakon és elindulok egy bolt felé.

Egy férfi ül bent, nekem háttal, és arra gondolok, hogy ő Miklós. Megfordul, de nem ő az. Közben Juli a hátam mögött elkezd kiabálni, hogy ott van Miklós. Odamegyek, egy teraszon sörözik, tényleg ő az. Magam is meglepődöm rajta és elérzékenyülök, pedig már beszéltem vele régebben a fázisban. Úgy néz ki, mint a valóságban, leszámítva egy ősz tincset.

A barátnőmmel egy autóban utazunk. Csak ketten vagyunk a kocsiban, ami nem ismerős, én pedig egyedül ülök hátul. Ez gyanússá válik, ezért megszámolom az ujjaim. Hetet számolok, és szinte az összes torz. Ki akarok mászni a mozgó autó ablakán, de Juli azt mondja, hogy ez veszélyes, ne csináljam. Mondom neki, hogy ez a fázis, úgyhogy nem lesz semmi bajom. Kiugrok az ablakon és elindulok egy bolt felé.

Egy férfi ül bent, nekem háttal, és arra gondolok, hogy ő Miklós. Megfordul, de nem ő az. Közben Juli a hátam mögött elkezd kiabálni, hogy ott van Miklós. Odamegyek, egy teraszon sörözik, tényleg ő az. Magam is meglepődöm rajta és elérzékenyülök, pedig már beszéltem vele régebben a fázisban. Úgy néz ki, mint a valóságban, leszámítva egy ősz tincset.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS NÉZZE MEG A MONA LISA-T.

A GYAKORLÓ LÉPJEN A FÁZISBA, ÉS NÉZZE MEG A MONA LISA-T.

A nagyszüleimhez igyekszem, a falujukban vagyok. A család egy része már ott van, egy másik része még csak utánam érkezik. A gyermekkori triciklim is velem van, azzal közlekedem, és közben végtelenül büszke vagyok magamra, amiért azt csinálom amit éppen szeretnék, és nem érdekel mások véleménye. A tricikli azonban megcsuklik kissé a súlyom alatt, mert a kerekei műanyagból vannak és az első kerék eldeformálódik.

Ekkor egy nagy, felnőtt biciklire rakom és úgy megyek tovább. Az úton néhány dolog nem úgy néz ki mint a valóságban, de valahogy sohasem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, inkább csak rácsodálkozom ezekre az eltérésekre. Megérkezem, a mamám pedig nagyon örül nekem, és én is neki. Alul egy harisnya és rövidnadrág van rajta, amit meglehetősen furcsállok, sohasem öltözködött így.

Leülök az ágyra ahol van egy macska, aki nagyon dörgölőzik hozzám, amit szintén furcsállok, mert soha nem történt velem ilyen a mamáéknál. Kinti macskái voltak, amik nem nagyon jöttek oda hozzám. Van egy ruhaboltja is a mamának, és arra gondolok, hogy talán innen nekem is a vállalkozói vénám, bár a valóságban ruhaboltjuk sem volt. Hamarosan nagyon sokan leszünk a konyhában, mindenféle rokon, illetve olyanok is, akik nem ismerősek, de erre csak később jövök rá.

Egyelőre csak az tűnik fel, hogy van két olyan rokon is ott, aki már meghalt. (Igazából több is, de akkor valamiért még csak ez a kettő tűnt fel.) Az egyikre már nem is emlékszem az álomból, de a másikra elég tisztán. Többször ránéztem, és arra gondoltam, hogy ez nagyon fura, hiszen ő már meghalt. Nem akartam direktbe rákérdezni, próbáltam emlékeket előhívni, és szépen biztossá váltam benne, hogy ő bizony tényleg meghalt.

Ráadásul sokkal fiatalabb is volt, mint ahogyan én valaha is láttam a valóságban. Megfigyeltem még valamit, amivel eddig sohasem találkoztam. Ez a két ember, akiről tudtam, hogy már meghalt, fekete – fehér színű volt! Minden más színes. Utólag csak arra tudok gondolni, hogy a tudatalattim így akarta méginkább felhívni a figyelmemet, hogy tudatossá váljak.

Szóval rájöttem, hogy álmodom. Innentől kezdve végig teljesen meg voltam győződve róla, hogy a saját tudatom kivetülésében mászkálok, és minden körülöttem lévő ember szintén a tudatom kivetülése. Ennek megfelelően beszéltem velük. Mondtam nekik, hogy majdnem sikerült átverniük (utalva arra, hogy nehezen jöttem rá hogy álmodom), ugyanis az álom nagyon intenzív és jó minőségű volt, olyannyira, hogy eszembe jutott, talán kéne csinálni még egy valóságtesztet is, de aztán eszembe jutott, hogy ezek a rokonok már biztosan elhunytak, ezért ez biztosan álom.

Közöltem velük, hogy meg kell néznem a Mona Lisat, de utána még csinálhatunk mást is. Mondták, hogy a spájz utáni lakrészen van a falon, és eszembe jutott, hogy tényleg. (Tudom hihetetlen, de a valóságban nem így van, ennek ellenére mégis így emlékeztem.) A spájz kicsit sötét volt, illetve a szoba is ahol a kép van, és valamitől elkezdtem egy kicsit rettegni. Talán valami olyasmit találok és látok, amit nem kéne.

Arra gondoltam, hogy a kivetült tudatalattim elő objektumai közül magammal viszek egyet, aki majd segít, ha bármi rossz történne. Megfogtam egy nő kezét, akit a valóságban nem ismerek, és mondtam, hogy ő most velem jön. Elindultunk és a kép meg is jelent előttem, és eszembe jutott, hogy ennek a mása anyuéknál is meg van otthon, kicsiben. Viszont nem a Mona Lisat láttam, hanem a Hölgy hermelinnelt, de ez akkor nem tudatosul bennem, csak ébredés után.

Nagyon éles volt a kép, és tiszták voltak a vonások, úgy, mint Leonardo da Vinci képein. Amit láttam, az kb. 80%-ban egyezett az eredeti Hölgy hermelinnel festménnyel. Kicsit mások voltak a nő vonalai, a hermelin se pont úgy nézett ki, a háttér pedig nem sima fekete volt, hanem olyan mint a Mona Lisáé. De mindez csak ébredés után jutott eszembe, ott és akkor az álomban teljesen lenyűgözött a látvány.

A nagyszüleimhez igyekszem, a falujukban vagyok. A család egy része már ott van, egy másik része még csak utánam érkezik. A gyermekkori triciklim is velem van, azzal közlekedem, és közben végtelenül büszke vagyok magamra, amiért azt csinálom amit éppen szeretnék, és nem érdekel mások véleménye. A tricikli azonban megcsuklik kissé a súlyom alatt, mert a kerekei műanyagból vannak és az első kerék eldeformálódik.

Ekkor egy nagy, felnőtt biciklire rakom és úgy megyek tovább. Az úton néhány dolog nem úgy néz ki mint a valóságban, de valahogy sohasem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, inkább csak rácsodálkozom ezekre az eltérésekre. Megérkezem, a mamám pedig nagyon örül nekem, és én is neki. Alul egy harisnya és rövidnadrág van rajta, amit meglehetősen furcsállok, sohasem öltözködött így.

Leülök az ágyra ahol van egy macska, aki nagyon dörgölőzik hozzám, amit szintén furcsállok, mert soha nem történt velem ilyen a mamáéknál. Kinti macskái voltak, amik nem nagyon jöttek oda hozzám. Van egy ruhaboltja is a mamának, és arra gondolok, hogy talán innen nekem is a vállalkozói vénám, bár a valóságban ruhaboltjuk sem volt. Hamarosan nagyon sokan leszünk a konyhában, mindenféle rokon, illetve olyanok is, akik nem ismerősek, de erre csak később jövök rá.

Egyelőre csak az tűnik fel, hogy van két olyan rokon is ott, aki már meghalt. (Igazából több is, de akkor valamiért még csak ez a kettő tűnt fel.) Az egyikre már nem is emlékszem az álomból, de a másikra elég tisztán. Többször ránéztem, és arra gondoltam, hogy ez nagyon fura, hiszen ő már meghalt. Nem akartam direktbe rákérdezni, próbáltam emlékeket előhívni, és szépen biztossá váltam benne, hogy ő bizony tényleg meghalt.

Ráadásul sokkal fiatalabb is volt, mint ahogyan én valaha is láttam a valóságban. Megfigyeltem még valamit, amivel eddig sohasem találkoztam. Ez a két ember, akiről tudtam, hogy már meghalt, fekete – fehér színű volt! Minden más színes. Utólag csak arra tudok gondolni, hogy a tudatalattim így akarta méginkább felhívni a figyelmemet, hogy tudatossá váljak.

Szóval rájöttem, hogy álmodom. Innentől kezdve végig teljesen meg voltam győződve róla, hogy a saját tudatom kivetülésében mászkálok, és minden körülöttem lévő ember szintén a tudatom kivetülése. Ennek megfelelően beszéltem velük. Mondtam nekik, hogy majdnem sikerült átverniük (utalva arra, hogy nehezen jöttem rá hogy álmodom), ugyanis az álom nagyon intenzív és jó minőségű volt, olyannyira, hogy eszembe jutott, talán kéne csinálni még egy valóságtesztet is, de aztán eszembe jutott, hogy ezek a rokonok már biztosan elhunytak, ezért ez biztosan álom.

Közöltem velük, hogy meg kell néznem a Mona Lisat, de utána még csinálhatunk mást is. Mondták, hogy a spájz utáni lakrészen van a falon, és eszembe jutott, hogy tényleg. (Tudom hihetetlen, de a valóságban nem így van, ennek ellenére mégis így emlékeztem.) A spájz kicsit sötét volt, illetve a szoba is ahol a kép van, és valamitől elkezdtem egy kicsit rettegni. Talán valami olyasmit találok és látok, amit nem kéne.

Arra gondoltam, hogy a kivetült tudatalattim elő objektumai közül magammal viszek egyet, aki majd segít, ha bármi rossz történne. Megfogtam egy nő kezét, akit a valóságban nem ismerek, és mondtam, hogy ő most velem jön. Elindultunk és a kép meg is jelent előttem, és eszembe jutott, hogy ennek a mása anyuéknál is meg van otthon, kicsiben. Viszont nem a Mona Lisat láttam, hanem a Hölgy hermelinnelt, de ez akkor nem tudatosul bennem, csak ébredés után.

Nagyon éles volt a kép, és tiszták voltak a vonások, úgy, mint Leonardo da Vinci képein. Amit láttam, az kb. 80%-ban egyezett az eredeti Hölgy hermelinnel festménnyel. Kicsit mások voltak a nő vonalai, a hermelin se pont úgy nézett ki, a háttér pedig nem sima fekete volt, hanem olyan mint a Mona Lisáé. De mindez csak ébredés után jutott eszembe, ott és akkor az álomban teljesen lenyűgözött a látvány.

INGYENES TUDATOS

ÁLMODÁS CSOMAG

INGYENES TUDATOS

ÁLMODÁS CSOMAG

EZ IS ÉRDEKELHET

EZ IS ÉRDEKELHET