Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.
A gyakorló lépjen a fázisba, koncentráljon a légzésére és számoljon össze annyit, amennyit csak tud.
Már hosszú percek óta próbáltam visszaaludni, és közben arra koncentráltam, hogy azonnal elcsípjem az ébredés pillanatát. Hipnagóg képek és hangok kezdtek el megjelenni egy idő után és egyszer csak egy hatalmas puffanást hallottam. Korábbi tapasztalataimnak köszönhetően azonnal tudtam, hogy ez már a fázis, ezért gyorsan felálltam. A régi szobámban voltam, és azonnal elkezdtem a légzésemet számolni. Éreztem hogy mélyebb a szokásosnál, és ütemesen, ki-be lélegzem. Éreztem, hogy ez valószínűleg nem csak a fázisban történik így, hanem a valóságban is. Máshogyan lélegeztem mint egyébként, és ezen nem tudtam változtatni, mert teljesen a légzésemre koncentráltam, egyébként pedig egyáltalán nem szoktam. Elindultam a lakásból kifelé a lépcsőházba, lefelé a lépcsőkön. Megnéztem közben a kezeim, hogy valóságtesztet csináljak, ehhez már hozzászoktam. Többször is 7 ujjat számoltam, miközben mentem lefelé. Az ablakon keresztül megláttam a szomszédot, amint biciklivel elindul a házból, valószínűleg éppen munkába. Nekem háttal volt, de bemutattam neki. Magam sem tudom miért tettem ezt, valószínűleg attól féltem, hogy túl unalmas lesz a fázisom, ha csak a légzésemet számolom. Valójában már hónapok óta pont ettől tartok, ezért is volt olyan nehéz számomra megtalálni a motivációt. Hátranézett az alak, és pont ezt akartam. Ekkor megijedtem, hogy elrontom a kísérletet, hiszen ha elkezdünk harcolni, akkor az megváltoztatja az eredményeket. Eközben elértem a földszintet, az alak pedig nem támadni akart, hanem nevetett. Még a biciklivel is elesett. Hozzá vágtam egy sörös üveget az ajtó ablakához, amin széttört. Ezzel csak nyomatékosítani akartam, hogy ha mégis rám támadna, akkor sem lenne esélye. De amint kiléptem az ajtón, nem is foglalkoztam vele, és az alak el is tűnt. Elindultam az utcán és a házakat néztem. Folyamatosan számoltam a légzésemet továbbra is, ami ugyanolyan mély és egyenletes volt végig, mint az elején. Nem akartam semmilyen akcióba belebonyolódni, a házakat néztem magam körül és az utcákat. Közben világos lett, de kezdett szétesni a fázis. Elsötétült minden, és újra fekvő pozícióban találtam magam, de nem éreztem 100%-osnak a testem realitás érzését. Még mindig a légzésemre figyeltem, és mintha ez egy kapocs lett volna a fázis és köztem. Elkezdtem újra forogni, és azonnal éreztem is a hatását. Lefordultam az ágyról, és leestem a földre. Nem láttam semmit, de nagyon örültem, hogy még mindig a feladatot csinálom. Felálltam és szándékosan nem kezdtem el mélyíteni, kíváncsi voltam, hogy a légzésemre koncentrálással milyen eredményeket lehet elérni. Meglepő módon teljesen élesen kirajzolódott a szoba amiben voltam, bár nem úgy nézett ki, mint a valóságban. Ott volt a régi gitárom, és a könyvespolcon egy testen kívüli élményekről szóló könyvet láttam, de nem akartam semmire sem koncentrálni, nehogy a légzésemen kívül máshogyan is fenntartsam az állapotot. Még mindig ugyanúgy lélegzetem, mint az elején. Egy idő után elkezdett megint minden halványulni, és a forgás most valamiért nem működött újra. 54 levegővételt tudtam összeszámolni.
A gyakorló lépjen a fázisba, és próbáljon meg emlékezni az aznapi dátumra, és az évszakra.
Végre éreztem, hogy forgok, ezért felálltam. Gyorsan eszembe is jutott, hogy november 3. van, és ősz. De nem láttam semmit, és gondoltam ez így nem is igazi fázis. Ezért elkezdtem tapogatni, egy fal volt mellettem. Megjelent előttem, fehér volt és láttam a kezemet rajta. Elkezdtem számolni az ujjaim, de mire a végére értem, mindig kinőtt egy új ujj. Arra jutottam, hogy ez már elég mély, és megint elismételtem, hogy november 3. van, ősz. Gondoltam végre kész vagyok, ezért akartam valami mást is csinálni. Le akartam ugrani az erkélyről, de mire odaértem, elfogyott a bátorságom valamiért, és nem sokkal később felébredtem.
A gyakorló lépjen a fázisba, és próbálja meghallani a Jinge Bells dalt.
Egy lánynak a szobájába jutottam. Eszembe jutott a zenehallgatós feladat és odamentem a CD lejátszóhoz. Hasonlított az enyémhez. Először hang se jött ki rajta, aztán lassan valamilyen trap kezdett el szólni, ami kicsit tetszett, de nem azt akartam hallani. Kérdeztem a lánytól, hogy miért nem azt a karácsonyi dalt hallom, és azt mondta léptessem, de a következő szám sem az volt. Próbáltam felidézni, hogy mit is kéne hallanom, de csak annyi jutott eszembe, hogy azt a karácsonyi dalt, a pontos dallamok nem. Azért elkezdtem dúdolni magamban ami eszembe jutott és hasonlított rá. Arra gondoltam, hogy bár most hallom a fejemben, mégsem azon kívül. Eszembe jutott, hogy ez így nem lesz jó, és talán azért nem sikerül ez az egész, mert hangokat még sohasem próbáltam irányítani a fázisban, és emiatt nincs benne tapasztalatom. Mindenesetre elkezdtem a CD lejátszóból szóló hangokra koncentrálni, hogy legalább arról be tudjak számolni. Nem tűnt jobb minőségűnek mint a valóságban, de legalább olyan jó minőségű volt. Azt is megfigyeltem, hogy tényleg úgy hallottam mintha a CD lejátszóból jönne a hang, nem pedig a fejemből. Amikor pedig dúdoltam magamban a karácsonyi dalt, az tényleg a fejemben szólt, mint amikor a valóságban dúdolok.
A gyakorló lépjen a fázisba, és azonnal kezdjen el mindent megtapogatni.
Éppen láttam, hogy kezd valaminek kibontakozni a képe, de nagyon halványan. Azonnal elkezdtem tapogatózni, és a szüleim lakásában, a konyhában találtam magam. Nagyon gyorsan kitisztult a kép, a valósághoz viszonyítva 100%-os tisztaságúnak ítéltem meg a látványt. Valamiért arra gondoltam, hogy meg kell néznem hány óra van, és ahogy az órát néztem (negyed három volt) azon gondolkodtam, hogy vajon a valóságban is ennyi lehet-e az idő. Aztán kiestem, de csak téves ébredésem volt, amit nem ismertem fel. Hangokat hallottam magam körül a szobában, ezért csukott szemmel visszaaludtam. Ébredés után vettem észre, hogy akire azt hittem a szobámban van, akkor még fel sem ébredhetett.
A gyakorló lépjen a fázisba, találkozzon egy angyallal, egyen kenyeret és igyon vizet.
a) Kecskeméten sétáltam már nagyon régóta. Valamiért egy követ tartottam a kezemben és azt néztem, úgy mentem az utcán és arra gondoltam, hogy talán hülyének néznek az emberek, de nekem akkor is ezt a követ kell néznem. Közben egy 4 soros verset költöttem, valami olyasmit, hogy:
„Befogadják a szívemet,
Egyedül, néhányan,
Leköpik a szívemet,
Néhányan, százan.”
Nagyon tetszett ez a vers és azt fejezte ki számomra, hogy vannak akik szeretnek, és vannak akik utálnak. Arra gondoltam hogy le kellene írnom, de nem volt kedvem elővenni a telefonom, inkább sokat mondogattam magamban, hogy megjegyezzem.
Valamilyen boltba akartam menni, és feltűnt hogy olyan helyeken járok a városban, amiket még sohasem láttam. Eleinte hasonlított a város az eredetire, de minél többet bolyongtam benne, annál kevésbé. Tetszett a látvány, dimbes-dombos volt a talaj. Le akartam ülni egy templom kertjében, hogy kicsit végre elgondolkodjam és megnyugodjak. Érdekesnek tűnt, hogy egy kínai nő a gyerekeivel szintén ott volt a kertben és tökéletesen beszéltek magyarul, de nem akartam őket feltűnően nézni, ezért inkább nem foglalkoztam velük. Amúgy is egy pad felé siettem, hogy leüljek kicsit. Elkezdett szakadni az eső, ami nem zavart annyira, viszont villámlott is, amit már veszélyesnek ítéltem, és be akartam menni egy fedett helyre. Össze-vissza mászkáltam a városban, meglehetősen sokáig. Szembe jött velem néhány torz fejű ember, de rögtön arra gondoltam, hogy biztosan valamiféle genetikai betegségben szenvednek. Kissé agresszívan viselkedtek, és bár nem féltem tőlük, igyekeztem minél hamarabb távolabbra jutni. A könyvtárba akartam menni, amit először messziről vettem észre, de nem találtam oda, mindig szem elől tévesztettem. Aztán újra megláttam a tetejét, és arra gondoltam, hogy olyan sok furcsaság történt, hogy ha a könyvtár nem úgy fog kinézni mint a valóságban, akkor most már tényleg fel kell ismernem, hogy egy álomban vagyok. Nem úgy nézett ki, amire onnan jöttem rá, hogy az előtte lévő tér teljesen más volt mint a valóságban. Megnéztem a kezem, és ötnél több ujjam volt, vékonyak. Gyorsan fel akartam idézni, hogy mit is kell tennem, és arra jutottam, hogy egy földönkívülivel kell találkoznom… Először az jutott eszembe, hogy az lesz a legjobb, ha az eget nézem és elkezdem őket hívni, de egy nagyon enyhe félelem volt bennem, ezért úgy döntöttem, hogy inkább már itt is van valahol egy a közelemben, csak meg kell találnom. Mióta rájöttem, hogy álmodok, keserű érzést keltett bennem a felismerés, hogy valószínűleg ennek a REM szakasznak mindjárt vége lesz, mert már nagyon régóta tart az álom. Egy autó felé mentem, amiben egy fehér lepedővel letakart alak volt a kormányra dőlve. Arra gondoltam, hogy ott van az én földönkívülim a textil alatt, ezért elkezdtem szólogatni. Kissé tartottam tőle, hogy túl ocsmány lesz a látvány, ha lerántom róla a lepedőszerű anyagot, ami alatt egészen földönkívüli formája volt. Kicsi, vézna, nagy fejjel. Azonban amikor hozzáértem, kiderült, hogy ez nem is egy letakart figura, hanem egy fehér bábu, amit magam felé fordítottam, hogy lássam az arcát, de a szemei is textilből voltak, kis fehér pöttyök. Fájdalmas volt a felismerés, hogy ez most nem sikerült és mindjárt fel fogok ébredni, és fel is ébredtem.
(Megjegyzés: Azt hogy az angyal helyet földönkívülivel akartam találkozni, hiba a memória működésében. Erre már Michael is rámutatott, hogy az álom során tudatossá válásnál a leggyengébb a memória. Ez a tudatos álom 02:30 előtt történt pár perccel. Talán ha az éjszaka egy későbbi részében váltam volna tudatossá, az agyam már kipihentebb lett volna, és a memóriám is tökéletesebben működött volna.)
(Megjegyzés: Gyakran megfigyeltem, hogy az elvárásaimnak megfelelően alakul a fázis tere és cselekménye. Minél régebb óta foglalkozom a fázissal, úgy érzem ez annál jobban működik. Amikor az autóban a földönkívülihez közelítettem, kissé tartottam tőle, hogy túlságosan kellemetlen lesz az élmény, és úgy érzem ennek megakadályozására vált bábúvá a letakart alak.)
b) Álmomban a párommal az anyja házában voltunk, és vártuk. Máshogy nézett ki mint a valóságban, és egy idő után kimentem és elkezdtem sétálni a ház körül, közben pedig néztem és gyönyörködtem benne. Hirtelen felismertem, hogy igazából nem is kellene tudnom körbe menni körülötte, mert egy társas ház szélén van a valóságban, itt meg magában áll. Rájöttem, hogy álmodok és rögtön értelmet nyert, hogy miért nézett ki belül is minden máshogyan. Nagyon megörültem, mert mostanában sok fázisom van, és arra gondoltam hogy így jobban tudok haladni a Project Elijah – val is. Elkezdtem sétálni és nézelődni, megláttam az égen egy UFO – t és kedvem támadt hozzá, hogy találkozzak idegenekkel, de eszembe jutott, hogy a múltkor is itt rontottam el, és angyalt kell keresnem. Elkezdtem keresni gyorsan, és egy félig áttetsző anyagban megláttam egy alakot, aki a barátnőmre hasonlított de nem voltam benne biztos, hogy ő az. Gondoltam felfedem az arcát és ez lesz végre az angyal, de a barátnőm arca volt alatta, egy porcelán babához hasonlított. Arra gondoltam, hogy végül is ő is egy angyal, de nem igazán erre gondolt Michael amikor ezt a feladatot adta. Tovább kerestem és hívogattam, de semmi. Odamentem egy ház sarkához, és arra koncentráltam, hogy a másik oldalon, ha oda nézek ott lesz az angyal. De csak egy fehér nejlon szatyor volt ott. Csalódtam és arra gondoltam, hogy ez így nem lesz jó, megint nem fogok tovább haladni a projektben. Eszembe jutott, hogy az angyalok a mennyben vannak, ezért ha oda jutnék, akkor biztosan találkoznék velük. Felrepültem és célba vettem az eget. Közben elkezdtem összedörzsölni a kezeim, hogy fenntartsak, és intenzíven éreztem őket. Éreztem, hogy ez így túl sokáig tart és nem érek oda ébredésig. Elkezdtem intenzíven forogni, hogy ezáltal is fenntartsak, és hogy transzlokálódjak a mennybe a forgás végére. Nagyon gyorsan és intenzíven forogtam, kezdtem szédülni is, és egy pillanatra úgy éreztem hogy kinyitom az egyik szemem, de aztán gyorsan becsuktam és folytattam a forgás. Megálltam, de egy sötét homályos helyre kerültem, és felébredtem.
A Netflix saját készítésű sorozata, a Van rá magyarázat: Az agy második részében az álmokkal foglalkozik, természetesen a tudomány szemüvegén keresztül. Hiába csak 19 perces a játékidő, rengeteg információt, és izgalmas kutatási eredményt sikerült ebbe a majdnem 20 percbe belesűríteni, egy elég ütős lezárással. Ez pedig megadja a választ arra a kérdésre, hogy miért érdemes foglalkozni behatóan a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény), azon túl, hogy egy rendkívül izgalmas és egyedi, mindmáig felfedezetlen területe az emberi elmének. Plusz pont jár a készítőknek, amiért voltak annyira alaposak, hogy a tudatos álmodást is szóba hozták, egy gyakorlott tudatos álmodó segítségével.
A film rögtön egy rendkívül izgalmas és futurisztikus kísérlet rövid prezentációjával indul: olyan képsorokat mutatnak be, amelyeket egy számítógép reprezentált emberek álmaiból. Ennek elkészítéséhez tulajdonképpen megvizsgálták a kísérleti résztvevők agyát, miközben ébrenléti állapotban különböző képeket néztek. Ezután, amikor az alanyok álmodtak, azt vizsgálták, hogy agyuk mely részei mutattak aktivitást, és ebből következtetett a számítógép arra, hogy milyen képeket láthattak álmukban. Később, a képsorokat nézve, több résztvevő felismerte álmait. Kár, hogy ez csak afféle érdekes bevezető a filmben, és nem elemzik ki jobban a kísérletet. Lehetséges, hogy a jövőben úgy fogjuk megtudni, hogy mit álmodtunk, hogy visszanézzük az álmainkat, mint egy filmet?
„Ez az álomvilágba való bepillantás legújabb kísérlete.”
A filmben Robert Stickgold és Gina Poe idegtudósok rengeteg érdekes információval szolgálnak számunkra. Például azzal, hogy 1944-ben a tudósok még azt gondolták, hogy az álmok az ébredés pillanatában keletkeznek. Mára már tudjuk, hogy ez nem így van. (Habár az alvás valóban mindig REM szakasszal végződik.) Az agyi aktivitás jelentősen csökken az alvás során, nagyjából másfél órával később azonban az agy újra aktív tevékenységbe kezd.
„Az agyhullámok olyanok, mintha ébren lennénk.”
A testünk tulajdonképpen megbénul az agytörzs egy apró részének, a hídnak köszönhetően, az idegsejtek azonban mégis kommunikálni kezdenek egymással, és különböző jelzésekkel bombázzák az alvót. Az alvás REM (rapid eye movement) szakaszában, amikor a legtöbb esetben álmodunk, agyunk logikai szűrője, avagy a prefrontális kéreg (prefrontal cortex) kikapcsol. Viszont a nappali állapotnál sokkal aktívabbak az érzelmekért felelős központok, vagyis az amygdala és a hippocampus. Az álmokra való emlékezést megnehezíti a noradrenalin szint csökkenése az alvás során. Ez a kémiai vegyület az éberségért felel, és az emlékképzésben segít.
„Úgy tűnik, az alvással töltött idő egyötödében álmodunk.”
Sokáig azt gondolták, hogy az álmok tulajdonképpen isteni eredetű lények üzeneteit hordozzák az ember számára. Az álomfejtők igyekeztek az álmokból mindenkire érvényes szimbólumrendszereket alkotni, hogy ezeknek a segítségével tudják megbízóiknak megmagyarázni álmaik jelentését. Aztán az 1600-as évek végén a tudósok száműzték az álomfejtést a megbízhatatlan áltudományok világába. 1899-ben Freud Álomfejtés című alkotása vetett véget ennek a száműzetésnek, és ettől kezdve újra létjogosultságot nyert az álmokkal való egzakt foglalkozás. Az 1930-as években kutatások során elektromos áramot vezettek a kísérleti alanyok agyába, amitől élénk hallucinációkat éltek át. Ennek köszönhetően számos tudós manapság is azt gondolja, hogy az álmok tulajdonképpen
„…véletlen elektromos viharok az alvó agyban, amelyek jelentéktelen, értelmetlen látomásokhoz vezetnek.”
Sokak szerint (nem meglepő módon ezek közé az emberek közé tartozik Sigmond Freud és Carl Jung is) azonban az álmokban tudatalatti tartalmak bukkannak fel, például vágyálmok formájában, amikor is az alvó tulajdonképpen egy beteljesületlen vágyának a megvalósulását álmodja meg. A tudósok álmok összegyűjtése és elemzése során arra a következtetésre jutottak, hogy szoros összefüggés tapasztalható az ébrenléti időszakban átélt tapasztalatok, és az álomvilágban átélt élmények között. Dr. Stickgold hallgatók egy csoportjával naponta több órán keresztül Tetris-t játszatott, aminek hatására ezeknél az embereknél az álmaikban a Tetris-hez hasonló képek kezdtek el megjelenni. Ráadásul érdekes módon ugyanez az eredmény volt tapasztalható olyanoknál is, akik memóriazavarral küzdöttek, és a nappali tudatosság állapotában nem is emlékeztek rá, hogy Tetris-eztek.
„Az éber álmodás is pont olyan, mint minden képesség, mint a kosarazás.”
A film bemutatja Allison McCarthy-t, aki gyakorlott tudatos álmodó. Elmondja, hogy álomnaplót vezetve trenírozza az elméjét az erősebb álom-memória érdekében, és meg is mutatja ezzel kapcsolatos vázlatos rajzait. Ezen túlmenően azt is hangsúlyozza, mennyire fontosak számára a tudatos álmodás eléréséhez az úgynevezett valóságtesztek, amikor is megkérdőjelezi, hogy valóban ébren van-e, vagy pedig álmodik. Dr. Stickgold elmagyarázza, hogy a tudatos álmodók és a sima álmodók agya leginkább abban különbözik, hogy az előbbiek agyának homloklebenyi része álmodás közben aktiválódik, míg utóbbiaké inaktív marad.
„Szerintem a REM alvásban az agy olyan álmokat alkot meg, amelyek nem egy kérdésre válaszolnak, hanem segítenek észrevenni az összes megoldást.”
Dr. Stickgold és más kutatók tanulmányai arra engednek következtetni, hogy a nappali feladatainkkal való álmodás memóriafejlesztő hatást érvényesít az agyban, ráadásul azok, akik a feladataikkal álmodnak, és erre emlékeznek is, hatékonyabban oldják meg őket nappali életükben. Ezt szemlélteti az ismeret, miszerint minden egyes hím zebrapintynek egyedi dallamokkal kell meghódítania a kiszemelt tojót. Ehhez először apjuk énekét sajátítják el, és később ezt dolgozzák át egyedivé úgy, hogy az alvás REM szakaszaiban is ezen dolgozik az agyuk, az ébrenléti időn túl. Ez pedig az emberekkel is hasonló módon történik. Mármint a tanulással, és az új, kreatív megoldások megtalálásával kapcsolatban.
„A munkásságom az álmaim aprólékos megvalósításáról szól.” – Salvador Dalí
A film annak ajánlott, aki nem sajnálja a nem egészen 20 perces időtartamot arra, hogy új ismereteket szerezzen, új megközelítésben lássa az álmok szerepét és felhasználási területét, ami a hétköznapi élet feladatainak megoldásában is segítségére lehet.
Manapság az álmokkal való foglalkozás és az álmok különböző értelmezési módszerei újra nagy népszerűségnek örvendenek. Az embert mindig is foglalkoztatta az álmok utólag megfoghatatlan, és nehezen értelmezhető világa. Valahogyan érezzük, hogy hatalmas jelentősége van számunkra ezeknek az éjszakai élményeknek, attól függetlenül, hogy sokszor nem nagyon tudunk mit kezdeni velük. Az ismeretlen megismerésének, és az ismeretlen lehetőségek kiaknázásnak a vágya számos különböző irányzat létrejöttét eredményezte, és ez a folyamat még napjainkban is tart. Elég Freudnak, és tanítványának, Jungnak a munkásságára gondolni, vagy a népi álomfejtő praktikákat taglaló, számos könyv írójára, akik valahogy mindannyian azon emberek segítségére igyekeznek lenni, akiknek célja, hogy az álmok rejtélyes világán keresztül közelebb kerüljenek önmaguk, és életük megértéséhez.
A Mit jelentenek az álmok? Lexikon A-tól Z-ig (Lexikon der Traumsymbole), éppen ezzel a céllal íródott, Ariston Verlag-nak köszönhetően. A könyvben sajnos nincs szó semmilyen fázistapasztalatról (tudatos álom/testen kívüli élmény), legalábbis direkt módon. A mű egyfajta álomértelmezési segédeszköz kíván lenni, amely három fő részből épül fel. Az első részben az olvasó egy általános bevezetőt kap az álmok világáról, és egyfajta kérdőívet, amely az álmok lejegyzését és értelmezését hivatott megkönnyíteni. A második részben példákon keresztül mutatja be Ariston, hogyan elemeznek álmokat. A harmadik részben, amely a könyv nagy részét kiteszi, egy álomszótárt kapunk, hasonlóan Krúdy Gyula Álmoskönyv címet hordozó alkotásához, amelyről ide kattintva további információ található.
Semmi értelme azt taglalni, hogy mennyire más szinten mozog a tudatos álmodás és az álomfejtés, mert azt már az említettbogcikkben megtettük. Remélhetőleg egyébként is mindenki számára evidens, hogy egy olyan álom, amelyben az álmodó teljesen tudatában van annak, hogy egy álomban van, sokkal komolyabb lehetőségeket hordoz magában, mint a szimpla álmok utólagos elemzése.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a könyv emiatt veszítene értékéből (bár a tudatos álmodás iránt érdeklődőknek valószínűleg unalmas és érdektelen olvasmány), ugyanis vannak benne érdekes információk, már ami elsősorban az első két részben leírtakat illeti.
Szerencsére a szerző egyáltalán nem elvakult, tisztában van vele, hogy a komoly álommunkához nem elég az ő műve, de az érdeklődők a könyv segítségével bátran elkezdhetik elemezni álmaikat. Írását régi álomfejtő könyvek, a francia Sciences occultes értelmezései, a pszichoanalízis, és saját gyakorlati tapasztalatai alapján állította össze.
„… nem minden álom magyarázható és fejthető meg e lexikon segítségével…”
Izgalmas része a könyvnek, amikor egy olyan eljárást említ benne, amelynek segítségével az emberek úgy érzik, hogy álmukban előző életeikhez térnek vissza. Azonban Ariston ebben az esetben sem köti az ebet a karóhoz, tisztában van vele, hogy ezek az élmények bármennyire is érdekfeszítőek, mégsem szolgálhatnak egyértelmű bizonyítékokat az előző életek valóságosságára.
Sokkal nagyobb hasznát vehetjük az olyan típusú álmoknak, melyek a jövőről hordoznak számunkra valós információkat, vagy olyanokat, amelyek segítségével új találmányok és felfedezések születnek.
Ezekre is hoz szép példákat, ilyen Niels Bohr professzor álma, amely az atomszerkezet felfedezéséhez segítette hozzá. Vagy ott van James Watt sztorija, aki amikor elakadt a gőzgép kivitelezésével kapcsolatos munkájában, egy álom segítségével lendült túl az akadályon. A jósló álmok egyik legsokkolóbb esetét is leírja a szerző.
A történet szerint Marcella Mariani előre megálmodta, hogy repülőjárata egy hegybe fog csapódni.
Bármennyire is félt attól, hogy az álom bekövetkezik, nem merte lemondani a repülőutat attól való félelmében, hogy ki fogják nevetni. Levélben leírta anyjának az álmát és rossz előérzetét, amely levelet a baleset után két nappal meg is kapott az anya.
Annak, aki érdeklődik az álomfejtés iránt, és szeretné ha kéznél lenne egy álomszótár, amely segíthet álmai értelmezésében, valószínűleg tetszeni fog a könyv. Persze ahogyan azt a szerző is említi, nem szabad csupán a kötetre hagyakozni, mert mindenkinek megvannak a saját álomszimbólumai, amelyek egyediek és nem magyarázhatóak sablonszerű mintázatokkal. Azoknak, akik a tudatos álmodásról vagy a testen kívüli élményekről szeretnének olvasni, ez a könyv csalódást fog okozni, ami nem is meglepő, mivel ez inkább egyfajta álomszótár, néhány érdekes bevezető résszel kiegészítve.
Ha nyitott szemmel járunk, magunk is meggyőződhetünk róla, hogy a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) sokkal inkább beívódott a kultúránkba, mint azt elsőre gondolnánk. Egyre több filmben, regényben, kutatásban bukkan fel mint központi téma, és ez még csak a jéghegy csúcsa, pláne ha figyelmen kívül hagyjuk a különböző finom utalásokat és a mindennapi életünkre gyakorolt közvetett hatásokat. Az előző sorokat igazolja, hogy még olyan karakterek is átélik a tudatos álmodás élményét, mint például Batman. És valóban, a Batman: The Animated Series 26. része teljes egészében egy olyan álomról szól, amelyben Bruce Wayne idilli világban találja magát, ahol szüleit nem gyilkolták meg, hamarosan feleségül veszi Selina-t, és nem ő Batman, hanem valaki más. A rengeteg álomjelző hatására ráébred a tényre, hogy egy álomban van, és azt is megtudja, kinek köszönhetően került ebbe a számára kellemetlen szituációba. Nem érdekel Batman, vagy alig tudsz róla valamit? Nem baj, ettől függetlenül valószínűleg ez a bejegyzés (is), érdekes lesz számodra.
A jelenleg 20-30 éves generáció számára bizonyára nem ismeretlen a rendkívül igényesen animált és történeteiben is jól összerakott Batman animációs sorozat, amely 1992 – 1995 között futott, és amit még Emmy díjra is jelöltek. Mindebből két dolog figyelemfelkeltő, ami a tudatos álmodás iránt érdeklődők számára is érdekes lehet. Egyrészt az, hogy az egyik legnépszerűbb szuperhős, – akit valószínűleg mindenki ismer -, egy jól összerakott, és azóta bizonyos körökben kultikussá vált sorozatában egy teljes rész a tudatos álmodással foglalkozik, nagyon jól felépítve. Másrészt pedig az, hogy a készítők, legalábbis Joe R. Lansdale ezek szerint biztosan tisztában van a tudatos álmodás fogalmával, és bátran használja, mint központi szálat. Száz szónak is egy a vége: a fázis nem kerüli el a filmkészítők figyelmét, és ennek köszönhetően egyre elterjedtebb lesz a köztudatban, legalábbis fogalmi szinten biztosan.
„Az életem egy álom. A legjobb, amit csak kívánhatok.”
Szóval az Álomvilág (Perchance to Dream) című epizódban Batman különös dolgokat tapasztal. Először is, egy szokatlan álom után téves ébredéssel indul a napja, és ez fel sem tűnik neki. Ez számunkra azért valamelyest megnyugtató, hiszen ha még Bruce Wayne sem ismeri fel azonnal a hamis ébredést, akkor talán magunkkal is lehetünk egy kicsit elnézőbbek. Persze azért nem árt résen lenni.
Bruce álmában ezután elkezdenek sokasodni az álomjelzők. Az egyik ilyen árulkodó jel, hogy Alfréd nem tudja ki az a Robin, Batman pedig nem emlékszik rá, hogyan került haza előző éjjel. A barlang is eltűnik, amelyben a sötét lovag bűnüldöző eszközeit rejtegeti a kíváncsi szemek elől, illetve találkozik gyermekkorában meggyilkolt szüleivel, akikkel ebben az álomban nem történt meg a bűntény.
„Nem, ez lehetetlen.”
Lassan körvonalazódnak ennek a Batman számára ismeretlen világnak a törvényei. Bruce szülei nyugdíjba mentek, ő pedig ezután a Wayne vállalat feje lett, jövő héten pedig összeházasodni készül Selina Kyle-al, azaz a Macskanővel. Az összes eddigi álomjelző közül talán ez sokkolja le leginkább a denevérembert. Úgy dönt, felkeresi a család orvosát, aki azzal magyarázza élményeit, hogy Bruce túl könnyen kapott meg mindent az életében, ezért szeretne Batman-nel azonosulni, aki sokat küzd, és nagy tetteket hajt végre. Ez az elmélet meggyőzi, és ettől teljesen megnyugszik.
„Úgy érzem, mintha valaki más lennék.”
Viszont újra összezavarodik, amikor olvasni szeretne egy könyvet, azonban az összefolyó sorok és a kusza betűk miatt képtelen rá. Felkeresi Batman-t az álomban, hogy megtudja mi folyik itt. Harcolni kezdenek, és a küzdelem során Bruce kimondja, hogy tudja, hogy egy álomban van. Kiderül az is, hogy egyik ellensége juttatta ide, szándékosan egy olyan álomvilágot teremtett számára, ami idilli. Ettől remélte, hogy amíg Batman az álomvilágában él, addig is legalább békén hagyja.
Az Álomvilág néhány pontatlanságától eltekintve egy érdekes filmélményben lehet része a nézőnek, akit foglalkoztat a tudatos álmodás, és Batman világa sem áll tőle távol. Nagyon jól fel vannak sorakoztatva a történetben az álomjelzők, olyannyira, hogy hasonlókkal, vagy akár teljesen azonosakkal is találkozhat a gyakorló élményei során. (Elhunyt hozzátartozók megjelenése, olvashatatlan vagy nehezen olvasható írás, ismerősök más szerepben való feltűnése.) Ugyanakkor Batman konklúziója a tudatos álmodással szemben, illetve a felhasználási mód hiányos bemutatása már nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Mindenesetre a nagyjából 20 percet megéri rászánni, még akkor is, ha az ember nem nézi meg a sorozat többi részét.
Amikor az ember elkezd foglalkozni a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény), szinte gyakorlatának legelején ráébred, mennyire szorosan összefonódik a sikeresség mértéke (fázis elérésének gyorsasága) memóriájának minőségével. Hamar felszínre bukkannak az emberi emlékezőképesség hiányosságai, melyeknek a legtöbben nincsenek tudatában, vagy egyszerűen kínjukban a szőnyeg alá söprik emlékeik pontatlanságának tényét. Pedig időnként bármennyire is megbízhatatlanok az emlékek, életünk és személyiségünk alapvető tartóoszlopai. Nem árt legalább egy kicsit tisztában lenni azzal, hogy hogyan működik az agy ezen funkciója, és ez kiemelten fontos a fázisozók számára. A Netflix „Van rá magyarázat: Az agy” dokumentum-sorozatának első része, az „Emlék” ezzel a témával foglalkozik 20 percnyi műsoridejében, ami bármennyire is rövidnek tűnik, mégis meglehetősek sok és érdekes információt tár a néző elé.
A fázis gyakorlatának kezdetén a gyakorló két alapvető nehézséggel találja szemben magát, melyek a memóriával kapcsolatosak. Az egyik, hogy ébredés közben/után egyszerűen nehezére esik rögtön felidézni, hogy a gyakorlatát azonnal el kell kezdenie (indirekt technika). A másik a valóságtesztekkel kapcsolatos, és egy jóval szélesebb körben ismert probléma. Az alany megfeledkezik róla, hogy ha álmodik, akkor valóságtesztelnie kell. (Különösen ha valami szokatlan történik vele). Továbbá a fázisosnak ébredés után minél több álomra, minél részletesebben kell visszaemlékeznie, másrészt az álomvilágban a lehető legpontosabban kell felidéznie nappali életét és elhatározásait.
„Néhány pillanat annyira fontosnak érződik, hogy úgy hisszük, azok teljesen pontosan beleégtek az elménkbe.”
Jelenleg is folynak a kutatások, amelyek arra próbálnak fényt deríteni, hogy mennyire hatékonyan működik a memória a fázisban. A legújabb eredmények szerint az emlékezés minősége összefüggést mutat például az elvégzett technikák típusaival, és a fázis bekövetkezésének időpontjával kapcsolatban is. Úgy látszik, hogy az alvás minél korábbi szakaszában lép valaki a fázisba, annál rosszabb a memóriája, illetve fordítva. Minél inkább közelít a reggelhez a fázisba lépés időpontja, annál könnyebb benne felidézni emlékeket. Természetesen ezek statisztikák, és nem kőbe vésett szabályok, ám mégis fontos velük tisztában lenni. Ennek felismeréséhez elég azokra az esetekre gondolni, amikor a gyakorló képtelen felidézni cselekvési tervét, esetleg rosszul emlékszik rá, vagy nappali életének egyéb, konkrét és szimpla adataira. Ezek a jelenségek nem a gyakorló hiányosságait tükrözik, egyszerűen bizonyos esetekben pontatlanul működik az elme. Hogy ezen hogyan lehet valamelyest javítani, arra hamarosan láthatunk néhány módszert.
„Az emlékeink segítenek kapcsolatba lépni a világgal.”
Egészen különös érzés, amikor az ember rájön, hogy olykor a tudatos álmokat sem éppen egyszerű felidézni, ellentétben azzal, amit sok szakirodalom állít. Ráadásul több száz fázisélmény során az ember már nem érzi annyira szokatlannak az állapotot, mint gyakorlatának elején, ezért nem hagy benne feltétlenül olyan mély érzelmi nyomot, mint az első tapasztalatok alkalmaival.
„A jövő és a múlt valahogyan összekapcsolódik az elmében.”
Ez azt jelenti, hogy voltak olyan tudatos pillanatai az éjszakának, amikor a gyakorló nagyon is tisztában volt a ténnyel, hogy álmodik, akár még a cselekvési tervét is sikeresen végrehajtotta, azonban erről már csak homályos emlékei vannak. Ebből egyértelműen következik, miszerint könnyedén előfordulhat, hogy a fázis tapasztalok (amikor a fázisos tudatánál van, és többé-kevésbé tudatosan cselekszik) egy bizonyos százaléka a feledés örök homályába merül! De talán ez csak elsőre megdöbbentő, legalábbis ha belegondolunk, hogy hétköznapjaink jelentős részére ugyanúgy nem (vagy pontatlanul) emlékszünk, hiába vagyunk (elvileg) teljesen tudatunknál.
„Az emlék részleteinek a fele megváltozik egy év alatt, annak ellenére, hogy a legtöbben váltig állítják, pontosan emlékeznek.”
Egy másik, még megdöbbentőbb jelenség, amikor az ember az álomban elkezd a jelenéből kiindulva hamis emlékeket gyártani az álom cselekményének igazolására, és maradéktalanul el is fogadja azokat. Tulajdonképpen álmodás közben folyamatosan ezt játssza velünk az agyunk, ezért is nehéz tisztába kerülni az álmodás tényével. Álmodás közben, ha nem készülünk fel ezekre a jelenségekre, nagyrészt teljesen megfeledkezünk az analizálásról, és a nappali életünkhöz kötődő emlékekről, pedig éppen ezek szükségesek a tudatra ébredéshez az álmodás során.
„Az emberek emlékezete olyan, mint egy kiaknázatlan, feltérképezetlen aranybánya.”
A film részben magyarázatot ad az említett mozzanatokra. Valós példákon keresztül mutatja be, hogy agyunk a történésekből származó információkból csupán néhány adatot raktároz el, a többi hézagot tulajdonképpen a jelenből kiindulva tölti fel. Tehát az emlékezés nem úgy működik, mint egy merevlemez, mert az agyunkban meglévő, múltra vonatkozó adatokat az agy a jelenben folyamatosan formálja, visszamenőleg.
„… az emlékezet könnyen javítható az egészséges, aktív élettel.”
És az elme ezen tulajdonságának köszönhetően tudósok egy csoportja egészen elképesztő eredményeket ért el. Többek között sikeresen ültettek el hamis, gyerekkori emlékeket felnőtt emberek fejében, például hőlégballonos utazásról. Egy másik kísérletben a résztvevők 70%-ának sikerült olyan emlékeket felidézniük, amelyek szerint korábban elkövettek valamilyen bűntényt, holott az egyáltalán nem történt meg. A kutatók addig tettek fel rávezető kérdéseket az alanyoknak, amíg ők elkezdtek emlékeket gyártani a meg nem történt eseményekről. Hasonló módon történhet, hogy egy megerőszakolt nő összekeveri egy ártatlan ember arcát az elkövetőével, akire képtelen pontosan emlékezni. Így fordulhat elő, hogy az áldozatok pontatlan emlékeinek köszönhetően, tévesen ítélnek el ártatlanokat, amire csak a DNS tesztek elvégzését követően derül fény. („Az USA-ban számtalan ítéletet bíráltak felül DNS minták alapján, amelyek 70%-át szemtanúk beszámolói alapján hozták meg.”)
„Valami, ami minden tanulmányban visszatér, mint „biztos módszer”, az a meditáció.”
De mit tehetünk annak érdekében, hogy valamelyest javítsuk memóriánkat? A film több támpontot ad ehhez, először is azt, miszerint az emlékeket megerősítik a történetek, a helyszínek (jobban emlékszünk helyszínekre) és az érzelemdús események. Yanjaa Wintersoul memóriabajnok, aki képes 10 perc alatt 500, 3 jegyű számot megjegyezni, elárulja módszerét. A számokat először képzeletben betűkké alakítja, amikből valamilyen érdekes dologra asszociál, ezeket a különböző asszociációkat pedig összeköti valamilyen izgalmas szituációvá. (Hasonlóan a memóriafogas technikához.)
„Érzelmekkel, vizuális alapon tanulunk.”
Ezeket a jeleneteket ezután elhelyezi egy általa jól ismert útvonalon, amin képzeletben végigmegy, hogy eszébe jussanak az általa megalkotott epizódok. Bár ez így sem tűnik túl egyszerűnek, és a memóriabajnokok eredményei ezek ismeretében is elképesztőek, a lényeg az, hogy ők sem magukat a számokat jegyzik meg, hanem kihasználják a memória működési metódusát: minél szokatlanabb, és minél több érzelmet kavar fel valami, annál könnyebb felidézni.
„A memóriabajnokok nem feltétlenül okosabbak az átlagembereknél, és nincs nagyobb agyuk. Csupán megváltoztatják agyi kapcsolataikat a memóriapalotához hasonló technikákkal.”
További segítség lehet a memória fenntartásában és fejlesztésében az egészséges táplálkozás, a fizikailag aktív életmód, a megfelelő hosszúságú és minőségű alvás, rendszeres meditáció, idegennyelv-tanulás. Valamint álmok esetében természetesen az álomnaplózás.
