Mindig örülök (mivel sajnos elég ritkák az ilyen pillanatok), amikor olyan írást találok, amelynek köze van a fázishoz, de mégsem tudományos vagy ezoterikus elméletek tömkelegén kell átrágnom magam, hanem valamilyen történet elmesélésére szánja rá magát az író. Azért az ilyen olvasmányokat természetesen fenntartással kell kezelni, hiszen fikcióról van szó, amelyet többé – kevésbé néhány tudományos tényre támaszkodva alapoztak meg.

Az előző mondatom lehetne akár teljesen felesleges is, ha nem találkoznánk lépten-nyomon olyanokkal, akik meglehetősen sűrűn és magabiztosan keverik a tényeket fikciókkal. Mégis, néha jól esik, amikor az ember szabadjára engedheti a fantáziáját, és valaki más vezetésére bízhatja magát. Aztán persze kiderülhet, hogy mégiscsak ami elsőre hihetetlennek tűnt, logikusan végiggondolva talán nem is annyira az. Igyekszem ebből a nézőpontból elmondani véleményem a könyvről.

Őszintén megmondom, Amy Plum írónőről nem sokat tudok, aminek talán az lehet az oka, hogy bár külföldön meglehetősen nagy népszerűségnek örvend, itthon azonban másik könyvét még nem adták ki. Ráadásul nem sűrűn olvasok regényeket. Ha mégis, akkor az valamilyen, általam preferált témába vágó kell hogy legyen. Értsd így: nem vagyok az a típusú ember, aki a könyvesboltok polcain elterülő történetektől várja, hogy némi izgalom költözzön az életébe.

De akkor térjünk is ki erre a sztorira:

Nem túl eredeti módon indul a könyv, egy kísérlettel. Sok hasonló történet kezdődik így (lásd: Maniac), de ez még persze nem negatívum. Hét 20 év alatti fiatal, akik meglehetősen komoly alvási zavarokkal küzdenek, arra vállalkoznak, hogy egy kísérletben vesznek részt, amely a számukra legfontosabbat ígéri: innentől kezdve végre kialudhatják magukat.

A történet folytatása sem túl eredeti: a kísérletbe hiba csúszik, és ettől teljesen kiszámíthatatlanul alakulnak az események. Ugyanis az alanyokat nem tudják felébreszteni, az orvosok szerint kómába estek. Azonban ez nem egyszerű kóma, (és ettől a ponttól kezd izgalmassá válni a helyzet – legalábbis számomra) mivel a srácok az élmények alatt folyamatosan öntudatuknál vannak, ráadásul mindannyian együtt, egy közös álomban.

Pontosabban több közös álomban. A REM szakaszok hossza ugyanis megnyúlik, és innentől kezdve álomról – álomra ugrálva együttes erővel próbálnak győzedelmeskedni rémálmaik felett, és életben maradni. Miután hamar rájönnek, hogy nem egyszerű horror víziókról van szó, hanem mindegyikőjük legrémisztőbb korábbi rémálmába csöppennek egymás után, megpróbálják kitalálni, hogyan lehetnének úrrá ezeken a nem éppen kellemes élményeken. Azt hiszem ennyi elég is volt a történetből, több okból:

1. aki akarja, úgyis elolvassa (szerintem érdemes),

2. nem akarok túlzottan spoilerezni, éppen az első pontra hivatkozva.

Még annyit, hogy a könyv két kötetes, a folytatás itthon előreláthatólag csak idén nyáron fog megjelenni. Miután az első rész elég hirtelen, és egy elég komoly csavarral záródik, ez nem túl jó hír. Addig is marad az első könyv.

Mindig örülök (mivel sajnos elég ritkák az ilyen pillanatok), amikor olyan írást találok, amelynek köze van a fázishoz, de mégsem tudományos vagy ezoterikus elméletek tömkelegén kell átrágnom magam, hanem valamilyen történet elmesélésére szánja rá magát az író. Azért az ilyen olvasmányokat természetesen fenntartással kell kezelni, hiszen fikcióról van szó, amelyet többé – kevésbé néhány tudományos tényre támaszkodva alapoztak meg.

Az előző mondatom lehetne akár teljesen felesleges is, ha nem találkoznánk lépten-nyomon olyanokkal, akik meglehetősen sűrűn és magabiztosan keverik a tényeket fikciókkal.

Mégis, néha jól esik, amikor az ember szabadjára engedheti a fantáziáját, és valaki más vezetésére bízhatja magát. Aztán persze kiderülhet, hogy mégiscsak ami elsőre hihetetlennek tűnt, logikusan végiggondolva talán nem is annyira az. Igyekszem ebből a nézőpontból elmondani véleményem a könyvről.

Őszintén megmondom, Amy Plum írónőről nem sokat tudok, aminek talán az lehet az oka, hogy bár külföldön meglehetősen nagy népszerűségnek örvend, itthon azonban másik könyvét még nem adták ki.

Ráadásul nem sűrűn olvasok regényeket. Ha mégis, akkor az valamilyen, általam preferált témába vágó kell hogy legyen. Értsd így: nem vagyok az a típusú ember, aki a könyvesboltok polcain elterülő történetektől várja, hogy némi izgalom költözzön az életébe.

De akkor térjünk is ki erre a sztorira:

Nem túl eredeti módon indul a könyv, egy kísérlettel. Sok hasonló történet kezdődik így (lásd: Maniac), de ez még persze nem negatívum.

Hét 20 év alatti fiatal, akik meglehetősen komoly alvási zavarokkal küzdenek, arra vállalkoznak, hogy egy kísérletben vesznek részt, amely a számukra legfontosabbat ígéri: innentől kezdve végre kialudhatják magukat.

A történet folytatása sem túl eredeti: a kísérletbe hiba csúszik, és ettől teljesen kiszámíthatatlanul alakulnak az események. Ugyanis az alanyokat nem tudják felébreszteni, az orvosok szerint kómába estek.

Azonban ez nem egyszerű kóma, (és ettől a ponttól kezd izgalmassá válni a helyzet – legalábbis számomra) mivel a srácok az élmények alatt folyamatosan öntudatuknál vannak, ráadásul mindannyian együtt, egy közös álomban.

Pontosabban több közös álomban. A REM szakaszok hossza ugyanis megnyúlik, és innentől kezdve álomról – álomra ugrálva együttes erővel próbálnak győzedelmeskedni rémálmaik felett, és életben maradni.

Miután hamar rájönnek, hogy nem egyszerű horror víziókról van szó, hanem mindegyikőjük legrémisztőbb korábbi rémálmába csöppennek egymás után, megpróbálják kitalálni, hogyan lehetnének úrrá ezeken a nem éppen kellemes élményeken. Azt hiszem ennyi elég is volt a történetből, több okból:

1. aki akarja, úgyis elolvassa (szerintem érdemes),

2. nem akarok túlzottan spoilerezni, éppen az első pontra hivatkozva.

Még annyit, hogy a könyv két kötetes, a folytatás itthon előreláthatólag csak idén nyáron fog megjelenni. Miután az első rész elég hirtelen, és egy elég komoly csavarral záródik, ez nem túl jó hír. Addig is marad az első könyv.

De most már inkább nézzük meg, hogy mennyire állná meg a helyét ez az egész a valóságban:

De most már inkább nézzük meg, hogy mennyire állná meg a helyét ez az egész a valóságban:

A könyvben a különböző helyszíneken folyamatosan tudják a szereplők, hogy egymás álmába csöppentek. Illetve az álmok között üres térben helyezkednek el, amikor szintén öntudatosak. Már mások, és én is tapasztaltam, hogy az egymást követő álomhelyszíneken megmaradhat a tudatosság (akár 5 álmon keresztül is), ám ez nem törvényszerű.

Az pedig szinte teljesen kizárt, hogy valaki az összes álmában tudatos legyen (eddigi tapasztalataink szerint). A könyvben azonban ezt írhatjuk a kísérlet számlájára. Van azonban itt még valami, ami érdekes: az üres térben megjelenő tudatosság. Sok fázis gyakorlóval megesik, hogy nem látnak, hallanak és érzékelnek semmit, ennek ellenére – vagy éppen ezért – mégis tudják, hogy a fázisban vannak.

A kezdők rendszerint elszalasztják ezeket a lehetőségeket, pedig ez az állapot is átalakítható egy teljes érzékelésű tapasztalattá.

A könyvben a különböző helyszíneken folyamatosan tudják a szereplők, hogy egymás álmába csöppentek. Illetve az álmok között üres térben helyezkednek el, amikor szintén öntudatosak.

Már mások, és én is tapasztaltam, hogy az egymást követő álomhelyszíneken megmaradhat a tudatosság (akár 5 álmon keresztül is), ám ez nem törvényszerű.

Az pedig szinte teljesen kizárt, hogy valaki az összes álmában tudatos legyen (eddigi tapasztalataink szerint). A könyvben azonban ezt írhatjuk a kísérlet számlájára.

Van azonban itt még valami, ami érdekes: az üres térben megjelenő tudatosság. Sok fázis gyakorlóval megesik, hogy nem látnak, hallanak és érzékelnek semmit, ennek ellenére – vagy éppen ezért – mégis tudják, hogy a fázisban vannak.

A kezdők rendszerint elszalasztják ezeket a lehetőségeket, pedig ez az állapot is átalakítható egy teljes érzékelésű tapasztalattá.

Miután a szereplők átgondolják, hogy hogyan tudnának védekezni a rájuk támadó szörnyektől, egyikőjük rájön, hogy tárgyakat tud teremteni. Próbálja megosztani a többiekkel hogyan kell ezt kivitelezni, akik sajnos nem igazán értik. Kár, mivel elég jól elmagyarázza az író a megfelelő lelki állapotot!

Ez pedig a valódi tudatos álmokban sincs másképpen, természetesen rengeteg speciális technika használatával összekötve. Sajnos a srácok nem jutnak el addig, hogy rájöjjenek: nem csak különböző objektumokat tudnának létrehozni ebben az állapotban, hanem az események kimenetelére is hatással lehetnének. Sebaj, talán a második könyvben.

Miután a szereplők átgondolják, hogy hogyan tudnának védekezni a rájuk támadó szörnyektől, egyikőjük rájön, hogy tárgyakat tud teremteni. Próbálja megosztani a többiekkel hogyan kell ezt kivitelezni, akik sajnos nem igazán értik. Kár, mivel elég jól elmagyarázza az író a megfelelő lelki állapotot!

Ez pedig a valódi tudatos álmokban sincs másképpen, természetesen rengeteg speciális technika használatával összekötve. Sajnos a srácok nem jutnak el addig, hogy rájöjjenek: nem csak különböző objektumokat tudnának létrehozni ebben az állapotban, hanem az események kimenetelére is hatással lehetnének. Sebaj, talán a második könyvben.

Az írók egyik kedvenc és alapvető motívuma, hogy többen is találkoznak egy álomban, és együtt vesznek részt a történésekben. Ez valóban lehetséges? Örökzöld téma, sokakat nagyon foglalkoztat, ami érthető is. Ez idáig azonban tudományos magyarázat vagy tapasztalat sem igazolni, sem megcáfolni nem tudja. Olykor felbukkannak városi legendák, és internetes fórumokon bejegyzések, amik szerint volt, akinek sikerült.

Az írók egyik kedvenc és alapvető motívuma, hogy többen is találkoznak egy álomban, és együtt vesznek részt a történésekben. Ez valóban lehetséges? Örökzöld téma, sokakat nagyon foglalkoztat, ami érthető is.

Ez idáig azonban tudományos magyarázat vagy tapasztalat sem igazolni, sem megcáfolni nem tudja. Olykor felbukkannak városi legendák, és internetes fórumokon bejegyzések, amik szerint volt, akinek sikerült.

Egy másik visszatérő közös pont, hogy a szerzők azzal teszik izgalmasabbá történeteiket, hogy ha szereplőik meghalnak egy álomban, akkor az a fizikai világban is megtörténik. Bármennyire is izgalmas és nyomasztó ebbe belegondolni, szerencsére ez nincs így. Az álomban a halál nem minden esetben egyenlő a fizikai elmúlással, a legtöbbször inkább csak szimbólum.

Egy másik visszatérő közös pont, hogy a szerzők azzal teszik izgalmasabbá történeteiket, hogy ha szereplőik meghalnak egy álomban, akkor az a fizikai világban is megtörténik.

Bármennyire is izgalmas és nyomasztó ebbe belegondolni, szerencsére ez nincs így. Az álomban a halál nem minden esetben egyenlő a fizikai elmúlással, a legtöbbször inkább csak szimbólum.