BATMAN TUDATOS ÁLMA

BATMAN TUDATOS ÁLMA

Ha nyitott szemmel járunk, magunk is meggyőződhetünk róla, hogy a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) sokkal inkább beívódott a kultúránkba, mint azt elsőre gondolnánk.  Egyre több filmben, regényben, kutatásban bukkan fel mint központi téma, és ez még csak a jéghegy csúcsa, pláne ha figyelmen kívül hagyjuk a különböző finom utalásokat és a mindennapi életünkre gyakorolt közvetett hatásokat. Az előző sorokat igazolja, hogy még olyan karakterek is átélik a tudatos álmodás élményét, mint például Batman. És valóban, a Batman: The Animated Series 26. része teljes egészében egy olyan álomról szól, amelyben Bruce Wayne idilli világban találja magát, ahol szüleit nem gyilkolták meg, hamarosan feleségül veszi Selina-t, és nem ő Batman, hanem valaki más. A rengeteg álomjelző hatására ráébred a tényre, hogy egy álomban van, és azt is megtudja, kinek köszönhetően került ebbe a számára kellemetlen szituációba. Nem érdekel Batman, vagy alig tudsz róla valamit? Nem baj, ettől függetlenül valószínűleg ez a bejegyzés (is), érdekes lesz számodra.

A jelenleg 20-30 éves generáció számára bizonyára nem ismeretlen a rendkívül igényesen animált és történeteiben is jól összerakott Batman animációs sorozat, amely 1992 – 1995 között futott, és amit még Emmy díjra is jelöltek. Mindebből két dolog figyelemfelkeltő, ami a tudatos álmodás iránt érdeklődők számára is érdekes lehet. Egyrészt az, hogy az egyik legnépszerűbb szuperhős, – akit valószínűleg mindenki ismer -, egy jól összerakott, és azóta bizonyos körökben kultikussá vált sorozatában egy teljes rész a tudatos álmodással foglalkozik, nagyon jól felépítve. Másrészt pedig az, hogy a készítők, legalábbis Joe R. Lansdale ezek szerint biztosan tisztában van a tudatos álmodás fogalmával, és bátran használja, mint központi szálat. Száz szónak is egy a vége: a fázis nem kerüli el a filmkészítők figyelmét, és ennek köszönhetően egyre elterjedtebb lesz a köztudatban, legalábbis fogalmi szinten biztosan.

„Az életem egy álom. A legjobb, amit csak kívánhatok.”

Szóval az Álomvilág (Perchance to Dream) című epizódban Batman különös dolgokat tapasztal. Először is, egy szokatlan álom után téves ébredéssel indul a napja, és ez fel sem tűnik neki. Ez számunkra azért valamelyest megnyugtató, hiszen ha még Bruce Wayne sem ismeri fel azonnal a hamis ébredést, akkor talán magunkkal is lehetünk egy kicsit elnézőbbek. Persze azért nem árt résen lenni.

 

 

Bruce álmában ezután elkezdenek sokasodni az álomjelzők. Az egyik ilyen árulkodó jel, hogy Alfréd nem tudja ki az a Robin, Batman pedig nem emlékszik rá, hogyan került haza előző éjjel. A barlang is eltűnik, amelyben a sötét lovag bűnüldöző eszközeit rejtegeti a kíváncsi szemek elől, illetve találkozik gyermekkorában meggyilkolt szüleivel, akikkel ebben az álomban nem történt meg a bűntény.

„Nem, ez lehetetlen.”

Lassan körvonalazódnak ennek a Batman számára ismeretlen világnak a törvényei. Bruce szülei nyugdíjba mentek, ő pedig ezután a Wayne vállalat feje lett, jövő héten pedig összeházasodni készül Selina Kyle-al, azaz a Macskanővel. Az összes eddigi álomjelző közül talán ez sokkolja le leginkább a denevérembert. Úgy dönt, felkeresi a család orvosát, aki azzal magyarázza élményeit, hogy Bruce túl könnyen kapott meg mindent az életében, ezért szeretne Batman-nel azonosulni, aki sokat küzd, és nagy tetteket hajt végre. Ez az elmélet meggyőzi, és ettől teljesen megnyugszik.

„Úgy érzem, mintha valaki más lennék.”

Viszont újra összezavarodik, amikor olvasni szeretne egy könyvet, azonban az összefolyó sorok és a kusza betűk miatt képtelen rá. Felkeresi Batman-t az álomban, hogy megtudja mi folyik itt. Harcolni kezdenek, és a küzdelem során Bruce kimondja, hogy tudja, hogy egy álomban van. Kiderül az is, hogy egyik ellensége juttatta ide, szándékosan egy olyan álomvilágot teremtett számára, ami idilli. Ettől remélte, hogy amíg Batman az álomvilágában él, addig is legalább békén hagyja.

Az Álomvilág néhány pontatlanságától eltekintve egy érdekes filmélményben lehet része a nézőnek, akit foglalkoztat a tudatos álmodás, és Batman világa sem áll tőle távol. Nagyon jól fel vannak sorakoztatva a történetben az álomjelzők, olyannyira, hogy hasonlókkal, vagy akár teljesen azonosakkal is találkozhat a gyakorló élményei során. (Elhunyt hozzátartozók megjelenése, olvashatatlan vagy nehezen olvasható írás, ismerősök más szerepben való feltűnése.) Ugyanakkor Batman konklúziója a tudatos álmodással szemben, illetve a felhasználási mód hiányos bemutatása már nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Mindenesetre a nagyjából 20 percet megéri rászánni, még akkor is, ha az ember nem nézi meg a sorozat többi részét.

EMLÉK (2019)

EMLÉK (2019)

Amikor az ember elkezd foglalkozni a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény), szinte gyakorlatának legelején ráébred, mennyire szorosan összefonódik a sikeresség mértéke (fázis elérésének gyorsasága) memóriájának minőségével. Hamar felszínre bukkannak az emberi emlékezőképesség hiányosságai, melyeknek a legtöbben nincsenek tudatában, vagy egyszerűen kínjukban a szőnyeg alá söprik emlékeik pontatlanságának tényét. Pedig időnként bármennyire is megbízhatatlanok az emlékek, életünk és személyiségünk alapvető tartóoszlopai. Nem árt legalább egy kicsit tisztában lenni azzal, hogy hogyan működik az agy ezen funkciója, és ez kiemelten fontos a fázisozók számára. A Netflix „Van rá magyarázat: Az agy” dokumentum-sorozatának első része, az „Emlék” ezzel a témával foglalkozik 20 percnyi műsoridejében, ami bármennyire is rövidnek tűnik, mégis meglehetősek sok és érdekes információt tár a néző elé.

A fázis gyakorlatának kezdetén a gyakorló két alapvető nehézséggel találja szemben magát, melyek a memóriával kapcsolatosak. Az egyik, hogy ébredés közben/után egyszerűen nehezére esik rögtön felidézni, hogy a gyakorlatát azonnal el kell kezdenie (indirekt technika). A másik a valóságtesztekkel kapcsolatos, és egy jóval szélesebb körben ismert probléma. Az alany megfeledkezik róla, hogy ha álmodik, akkor valóságtesztelnie kell. (Különösen ha valami szokatlan történik vele). Továbbá a fázisosnak ébredés után minél több álomra, minél részletesebben kell visszaemlékeznie, másrészt az álomvilágban a lehető legpontosabban kell felidéznie nappali életét és elhatározásait.

„Néhány pillanat annyira fontosnak érződik, hogy úgy hisszük, azok teljesen pontosan beleégtek az elménkbe.”

Jelenleg is folynak a kutatások, amelyek arra próbálnak fényt deríteni, hogy mennyire hatékonyan működik a memória a fázisban. A legújabb eredmények szerint az emlékezés minősége összefüggést mutat például az elvégzett technikák típusaival, és a fázis bekövetkezésének időpontjával kapcsolatban is. Úgy látszik, hogy az alvás minél korábbi szakaszában lép valaki a fázisba, annál rosszabb a memóriája, illetve fordítva. Minél inkább közelít a reggelhez a fázisba lépés időpontja, annál könnyebb benne felidézni emlékeket. Természetesen ezek statisztikák, és nem kőbe vésett szabályok, ám mégis fontos velük tisztában lenni. Ennek felismeréséhez elég azokra az esetekre gondolni, amikor a gyakorló képtelen felidézni cselekvési tervét, esetleg rosszul emlékszik rá, vagy nappali életének egyéb, konkrét és szimpla adataira. Ezek a jelenségek nem a gyakorló hiányosságait tükrözik, egyszerűen bizonyos esetekben pontatlanul működik az elme. Hogy ezen hogyan lehet valamelyest javítani, arra hamarosan láthatunk néhány módszert.

„Az emlékeink segítenek kapcsolatba lépni a világgal.”

Egészen különös érzés, amikor az ember rájön, hogy olykor a tudatos álmokat sem éppen egyszerű felidézni, ellentétben azzal, amit sok szakirodalom állít. Ráadásul több száz fázisélmény során az ember már nem érzi annyira szokatlannak az állapotot, mint gyakorlatának elején, ezért nem hagy benne feltétlenül olyan mély érzelmi nyomot, mint az első tapasztalatok alkalmaival.

„A jövő és a múlt valahogyan összekapcsolódik az elmében.”

Ez azt jelenti, hogy voltak olyan tudatos pillanatai az éjszakának, amikor a gyakorló nagyon is tisztában volt a ténnyel, hogy álmodik, akár még a cselekvési tervét is sikeresen végrehajtotta, azonban erről már csak homályos emlékei vannak. Ebből egyértelműen következik, miszerint könnyedén előfordulhat, hogy a fázis tapasztalok (amikor a fázisos tudatánál van, és többé-kevésbé tudatosan cselekszik) egy bizonyos százaléka a feledés örök homályába merül! De talán ez csak elsőre megdöbbentő, legalábbis ha belegondolunk, hogy hétköznapjaink jelentős részére ugyanúgy nem (vagy pontatlanul) emlékszünk, hiába vagyunk (elvileg) teljesen tudatunknál.

„Az emlék részleteinek a fele megváltozik egy év alatt, annak ellenére, hogy a legtöbben váltig állítják, pontosan emlékeznek.”

Egy másik, még megdöbbentőbb jelenség, amikor az ember az álomban elkezd a jelenéből kiindulva hamis emlékeket gyártani az álom cselekményének igazolására, és maradéktalanul el is fogadja azokat. Tulajdonképpen álmodás közben folyamatosan ezt játssza velünk az agyunk, ezért is nehéz tisztába kerülni az álmodás tényével. Álmodás közben, ha nem készülünk fel ezekre a jelenségekre, nagyrészt teljesen megfeledkezünk az analizálásról, és a nappali életünkhöz kötődő emlékekről, pedig éppen ezek szükségesek a tudatra ébredéshez az álmodás során.

„Az emberek emlékezete olyan, mint egy kiaknázatlan, feltérképezetlen aranybánya.”

A film részben magyarázatot ad az említett mozzanatokra. Valós példákon keresztül mutatja be, hogy agyunk a történésekből származó információkból csupán néhány adatot raktároz el, a többi hézagot tulajdonképpen a jelenből kiindulva tölti fel. Tehát az emlékezés nem úgy működik, mint egy merevlemez, mert az agyunkban meglévő, múltra vonatkozó adatokat az agy a jelenben folyamatosan formálja, visszamenőleg.

„… az emlékezet könnyen javítható az egészséges, aktív élettel.”

És az elme ezen tulajdonságának köszönhetően tudósok egy csoportja egészen elképesztő eredményeket ért el. Többek között sikeresen ültettek el hamis, gyerekkori emlékeket felnőtt emberek fejében, például hőlégballonos utazásról. Egy másik kísérletben a résztvevők 70%-ának sikerült olyan emlékeket felidézniük, amelyek szerint korábban elkövettek valamilyen bűntényt, holott az egyáltalán nem történt meg. A kutatók addig tettek fel rávezető kérdéseket az alanyoknak, amíg ők elkezdtek emlékeket gyártani a meg nem történt eseményekről. Hasonló módon történhet, hogy egy megerőszakolt nő összekeveri egy ártatlan ember arcát az elkövetőével, akire képtelen pontosan emlékezni. Így fordulhat elő, hogy az áldozatok pontatlan emlékeinek köszönhetően, tévesen ítélnek el ártatlanokat, amire csak a DNS tesztek elvégzését követően derül fény. („Az USA-ban számtalan ítéletet bíráltak felül DNS minták alapján, amelyek 70%-át szemtanúk beszámolói alapján hozták meg.”)

„Valami, ami minden tanulmányban visszatér, mint „biztos módszer”, az a meditáció.”

De mit tehetünk annak érdekében, hogy valamelyest javítsuk memóriánkat? A film több támpontot ad ehhez, először is azt, miszerint az emlékeket megerősítik a történetek, a helyszínek (jobban emlékszünk helyszínekre) és az érzelemdús események. Yanjaa Wintersoul memóriabajnok, aki képes 10 perc alatt 500, 3 jegyű számot megjegyezni, elárulja módszerét. A számokat először képzeletben betűkké alakítja, amikből valamilyen érdekes dologra asszociál, ezeket a különböző asszociációkat pedig összeköti valamilyen izgalmas szituációvá. (Hasonlóan a memóriafogas technikához.)

„Érzelmekkel, vizuális alapon tanulunk.”

Ezeket a jeleneteket ezután elhelyezi egy általa jól ismert útvonalon, amin képzeletben végigmegy, hogy eszébe jussanak az általa megalkotott epizódok. Bár ez így sem tűnik túl egyszerűnek, és a memóriabajnokok eredményei ezek ismeretében is elképesztőek, a lényeg az, hogy ők sem magukat a számokat jegyzik meg, hanem kihasználják a memória működési metódusát: minél szokatlanabb, és minél több érzelmet kavar fel valami, annál könnyebb felidézni.

„A memóriabajnokok nem feltétlenül okosabbak az átlagembereknél, és nincs nagyobb agyuk. Csupán megváltoztatják agyi kapcsolataikat a memóriapalotához hasonló technikákkal.”

További segítség lehet a memória fenntartásában és fejlesztésében az egészséges táplálkozás, a fizikailag aktív életmód, a megfelelő hosszúságú és minőségű alvás, rendszeres meditáció, idegennyelv-tanulás. Valamint álmok esetében természetesen az álomnaplózás.

EREDET (2010) – 2. rész: Fikció és valóság

EREDET (2010) – 2. rész: Fikció és valóság

 

Totem

 

Az Eredet megtekintése után a kezdőktől sokszor elhangzik a kérdés, hogy a valóságteszteléshez szükséges-e valamilyen totem használata. A filmben mindenkinek van egy saját tárgya (pörgettyű, kocka, sakkfigura), amiről meg tudja állapítani, hogy az álomvilágban van-e, vagy a fizikai realitásban. (Illetve fontos az is, hogy a működését csak ő ismerje, így tud megbizonyosodni arról is, hogy nem valaki más álmában van.) Maradjunk a legismertebb totemnél, ami a pörgettyű. A működési elve első ránézésre egyszerű: ha eldől, a valóságban van Cobb, ha nem, akkor álomban. De miért is ne dőlhetne el az álomban is? Illetve a pörgettyűk egy sokkal nagyobb hátránya, miszerint pont azzal a céllal tervezik őket, hogy minél tovább pörögjenek. Márpedig ha több másodpercen keresztül fókuszálunk valamire álmunkban, akkor a tekintet fixálódik, azaz kiesünk a REM szakaszból, ami a legtöbbször felébredéshez vezet, még azelőtt, hogy a tesztelő rájönne, melyik világban van. (Ma már tudjuk, hogy nem csak a REM szakaszban lehet tudatosan álmodni, de egyenlőre ez egy felderítetlen terep.) Szerencsére a valóságteszteléshez nincs szükség totemre, egyébként is elég macerás lenne mindenhová egy tárgyat hordozni, és azt nézegetni. Ennél sokkal egyszerűbb és hatékonyabb valóságtesztek is léteznek.

 

Vegyszer

 

Különlegesség, és valószínűleg a történet észszerűségének elfogadhatóságát könnyíti, hogy az Eredetben a valóságtól teljesen eltérő módszerrel tapasztalják meg a tudatos álmokat, speciális koktélok segítségével. Ez hivatott biztosítani az álom stabilizálását, az egy időben való álmodást, és az azonnali álomba jutást, tudatosan. A szer azonban értelemszerűen függőséghez vezet, ráadásul aki sokáig használja, később nem képes máshogyan álmodni. Az egyik jelenetben, amikor Yusuf a saját maga által készített szer hatékonyágát akarja reprezentálni, leviszi Cobb-ékat egy helyiségbe, ahová olyan emberek járnak, akik már függők ettől a szertől, és minden nap több órát töltenek a hatása alatt. A látvány sokkoló, de szerencsére manapság nem tudunk ilyen szer létezéséről. Bár sok gyártó ígéri, hogy az általuk készített táplálék kiegészítők segítségével egyszerűen lehet tudatos álmokat tapasztalni, ezt azonban nem sikerült eddig hiteles, tömeges dokumentációkkal alátámasztani. Ennek ellenére mégis rengetegen azt gondolják, hogy a fázis elérését csak különböző növényi részekkel, és különleges készítményekkel lehet megvalósítani, miközben rengeteg gyakorló szerzett már több száz, vagy akár az ezret is meghaladó számú tapasztalatot, a legtöbb esetben mindenféle kiegészítő nélkül, pusztán a színtiszta gyakorlatnak köszönhetően.

 

Irányítás, környezet

 

A film egyik legnagyobb hibája, hogy a tudatos álmokat úgy ábrázolja, hogy abban gyakorlatilag alig fedezhetőek fel az álomra utaló konkrét jellemzők. Szinte minden teljesen úgy működik, mint a fizikai világban. Nem repülnek az emberek; nem mennek át a falakon; nincsenek különleges, irreális helyszínek és szereplők; a szereplőknek pedig nincsenek különleges képességeik, leszámítva Eames alakváltó mutatványait, amiből határozottan úgy tűnik, hogy ő a legtapasztaltabb tudatos álmodó a csapatban. A film teljesen realizálva igyekszik bemutatni az álmok világát. Valóban kétségtelen, hogy vannak olyan álmok, amelyek tényleg úgy működnek mint a fizikai valóság, de azért a tudatos álmodók tudatossá válás után előszeretettel használják ki a fázistér változtathatóságát, ami nem csupán abban merül ki, hogy az ember tótágast állítja az utcát, épületeket alkot és üvegfalakat nyitogat. Másrészről logikus, hogy az incepció során nem foglalkoznak ezzel, hiszen a célszemély ebből sokkal könnyebben rájöhetne, hogy álmodik. A készítők célja inkább egyfajta filozófiai és pszichológiai sci-fi akciófilm volt, mintsem a tudatos álmodásban rejlő irányítás lehetőségeinek hiteles bemutatása.

 

Extrakció és incepció

 

Az emberek természetéből adódik, hogy a közös álomteret ugyanúgy igyekeznek használni, ahogyan a valóságot is. Így az egymás befolyásolása, a mások titkaiba való betekintés és az ez általi hatalomszerzés kiterjed az álmok alkotta párhuzamos világba is. Az Eredet már jóval finomabb és okosabb eszközökhöz nyúl, mint az akár elődjének is tekinthető Dreamscape, ahol ezt a teret egyszerűen gyilkolásra használják. Jelenleg nem bizonyított a közös álomtér léte, ahogyan az sem, hogy az emberek képesek lennének egymás tudatalattijába turkálni, és információkat ki- és bejuttatni onnan/oda. Mindenesetre néhány tudatos álmodó azt állítja, hogy már sikerrel hajtott végre incepciót és extrakciót is. A jelenség bizonyításához azonban továbbra sem áll rendelkezésre elegendő adat, és az esetleges kutatásokat megnehezíteni, az ehhez a szinthez elegendő tapasztalattal rendelkező gyakorlók  csekély száma. Jó tudni, hogy Chirstopher Nolan is csupán fiktív elemnek szánta ezt a feltételezést.

 

Felhasználás

 

Az Eredetben a tudatos álmodás felhasználásának csúcsa az extrakció/incepció. Bár a valóság egy kissé árnyaltabb, ez mégsem jelenti azt, hogy akár csak egy cseppel is unalmasabb lenne. Sok tudatos álmodó használja képességeit nem csak szórakozásra, hanem arra is, hogy igyekezzen használható információt kinyerni az álmain keresztül, ami ha úgy tetszik, az extrakció egy olyan formája, amikor az ember azt saját magán hajtja végre. Miközben sokan azt hihetik, hogy ez teljesen elrugaszkodik a valóságtól, rengeteg elbeszélés áll rendelkezésre olyan tudományos felfedezésekről, vagy művészeti alkotásokról és cégekről, amelyek az álmokból szerzett információk segítségével születtek. Ennek ékes példája maga a film is. Akinek voltak már fázis tapasztalatai, és megnézi az Eredetet, az hamar rájön, hogy olyan valaki alkotta, aki maga is tudatos álmodó, attól függetlenül, hogy fikciót is kevert a filmbe. És valóban. Christopher Nolan saját elmondása szerint az egyik legelterjedtebb módszert, a WILD-et használja tapasztalatai megszerzéséhez. Ez pedig alátámasztja azt a sokat hangoztatott nézetet is, miszerint a tudatos álmodás a kreativitás és az ihlet nem hétköznapi forrása. Az Eredet egy olyan 160 millió dolláros projekt, ami csíráját egy tudatos álmodó álmainak köszönheti, és ami több, mint 800 millió dolláros bevételt hozott. Persze ez az egész csak álom maradt volna a megfelelő erőforrások rendelkezésre állása nélkül. Mégis, az Eredet egy olyan szuperprodukció a maga 4 Oscar-, és a 3 BAFTA-díjával, amely nem születhetett volna meg Christopher tudatos álmai nélkül.

 

Valóságok összekeverése

 

A film nagy tragédiája, hogy Mallorie összekeveri a valóságot az álomvilággal, ezért öngyilkosságot követ el.  Ez még akkor is megdöbbentő, ha Dom elültetett egy erre irányuló gondolatot a fejében. Hogyan lehet, hogy Mal nem ismeri fel, melyik tudatállapotban van? Rendkívül tapasztalt tudatos álmodóként tüntetik fel a filmben, ráadásul a saját szájából hangzik el a krízis feloldásának módja. Dom kérdésére: „Ha ez az én álmom, akkor miért nem tudom irányítani?” így válaszol: „Mert nem fogod fel, hogy álmodsz!” De a fizikai világot senki sem tudja irányítani úgy, ahogyan az álmokat, éppen ettől működnek az erre a jelenségre építkező valóságtesztek, és éppen ettől kellene Mal-nak is kijózanodnia. Így az érvelése ellentmondásba kerül önmagával, ami egy komoly logikai hibája a filmnek, és amitől valószínűleg sok tudatos álmodó meglehetősen kínosan érezte magát a párbeszédet hallgatva. Való igaz, olykor a fázisozók is összekeverik a valóságot és az álmot, de ez túlnyomórészt álmodás alatt történik (sokszor téves ébredések formájában), és kevésbé akkor, amikor ébren vannak. Ezért is fontos, hogy a valóságtesztek segítségével, minden életveszélyes cselekedet előtt, minden kétséget kizáróan, 100%- ig meggyőződjön az álmodó arról, hogy valóban álmodik.

 

Álomidő

 

Az Eredet egyik legfontosabb kulcsfaktora az álomban eltelt idő érzékelése. Alapvetően arra az elképzelésre támaszkodik, hogy az álomban a fizikai világhoz képest az idő máshogyan telik, Cobb szerint: „Az agyműködés az álomban húszszor gyorsabb.” Ráadásul ez szintenként hatványozódik, ezért lehetséges, hogy a negyedik szinten, az ún. váróban Cobb és Mal 50 évet töltött, Saiko pedig vénemberré válik. Az igazság az, hogy ma már kutatások eredményeiből tudjuk, a tudatos álmodók meglehetősen pontosan be tudják mérni az idő valós múlását, azonban a szubjektív megítélés esetén (amikor az álmodó nem számolja magában a másodperceket) ez jóval többnek is tűnhet. Ezt bizonyítják Stephen LaBerge, valamint Dement és Kleitman kutatásai is.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

 

Álom az álomban

 

A történet egyik fő érdekessége, hogy a tudatalatti különböző rétegei között az álomban való elalvással jutnak egyre mélyebbre, ez egyfajta álom az álomban. Érdekes feltevés, hogy így egyre mélyebbre lehet hatolni a tudatalattiban, és az idő is kitágul a mélyebb szinteken, de ez valószínűleg fikció. Egyrészt, az álomban való újbóli elalvás imitálása inkább valamilyen transzlokációra/elmélyítésre/fenntartásra alkalmas technika, másrészt, a tapasztalatok szerint már egy „egyszerű” tudatos álomban is éppen elég mélyre lehet ásni.

 

Közös álomtér

 

Gyakorlatilag a legtöbb, a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) témakörében játszódó történet közös pontja, hogy az álmodók az álomteret egy közös párhuzamos valóságként élik meg (mintha a tudatos álom egyébként nem lenne már önmagában is elég izgalmas). Ezt megfigyelhetjük olyan más alkotásokban is, mint a Dreamscape, Paprika, Maniac, Álomcsapa, vagy A főnx ébredése. A közös álomtérről azonban továbbra sem állnak rendelkezésre hiteles bizonyítékok, bár sokan azt állítják, hogy a jelenséget már átélték, azonban ezt elég nehéz minden kétséget kizáróan bizonyítani, már a kis számú, tapasztalt kísérleti alany rendelkezésre állása miatt is.

 

Tudatossá válás az álmodás során

 

Az egyik legzseniálisabb jelenet és színészi teljesítmény a filmben, amikor Ariadne először szembesül azzal, hogy egy álomban van, holott addig azt hitte, hogy a valóságban. Dominic olyan kérdésekkel vezeti rá a lányt valódi tudatállapotának felfogására, amilyeneket a tudatos álmodók egyébként is használnak valóságtesztelés során. „Vajon hogy kerültél ide? Szerinted hol vagy?” Ellen Page tökéletesen eljátssza a sokkot és a megdöbbenést, amit olykor még a tapasztalt tudatos álmodók is újra és újra átélnek, amikor rájönnek, hogy amit eddig valóságnak hittek, az egy álom.

 

Az álom vége, felébredés

 

Az Eredetben az álmoknak jellemzően az álomtérben elhelyezkedő objektumok felrobbanásával és összedőlésével van vége. Ez bár meglehetősen látványos eleme a filmnek, mégis eléggé illúzióromboló. Még csak tudatos álmodónak sem kell lenni ahhoz, hogy az ember tudja, az álmok nem így érnek véget. Leginkább elhalványul minden szépen fokozatosan és szépen elkezdjük érzékelni újra a testünket a fizikai környezetünkkel együtt. Esetleg téves ébredést élünk át, illetve sokszor a fizikai környezet ingerei szakítanak ki könyörtelenül és sokkszerűen az álomvilágból, például egy ébresztőóra rikácsolásának köszönhetően. Semmivel sem lett volna nehezebb ezt filmre vinni, mint a robbanásokat és összedőléseket, sőt. Bár tény, hogy úgy sokkal unalmasabb és hétköznapibb élményt nyújtott volna.

 

Tudatalatti tartalmak felbukkanása

 

Egy zseniális húzása a filmnek, ahogyan bemutatja Cobb küzdelmét, amint saját érzéseit és félelmeit igyekszik elnyomni az álmokban. Ezek a félig tudatalatti tartalmak azonban újra és újra felbukkannak, a legváratlanabb szituációkban. Ilyen jelenet például, amikor a hotelben igyekszik meggyőzni Fischer-t, hogy valójában ő az őrzője, és valaki más akar extrakciót végrehajtani rajta. Aztán meglátja a gyerekeit játszani az előtérben úgy, ahogyan az életben utoljára látta őket, és hirtelen azt sem tudja mit csináljon. Sok tudatos álmodó küzd hasonló jelenséggel, miszerint nem tud teljesen úrrá lenni az álmain, annak ellenére sem, hogy tudatos. Ennek vannak különböző szintjei, és valóban: az álom minden egyes részletét sohasem fogjuk tudni irányítani, hiszen erre a tudatos elmének nincs elég kapacitása. Egyszerűen képtelenség minden részletet tudatosan megalkotni, viszont ezt kiválóan megteszi helyettünk a tudatalattink. Ez persze nem jelenti az élmény minőségének romlását, sőt. (A fázisban gyakran élesebben érzékelünk, mint a valóságban.) Elég belegondolni, hogy nappali tudatállapotunkban sem vagyunk képesek a környezetünk minden egyes részletét átfogóan befogadni, mégis abban a hitben élünk, hogy érzékelésünk 100%-ig tökéletes. De érzékszerveinknek és agyunknak köszönhetően, valójában a körülöttük lévő térnek és időnek egyszerre mindig csak egy kis szelete áll rendelkezésünkre. Például én most felváltva fókuszálok a billentyűzetre és a monitorra, miközben a bejegyzésemet írom, de néhány cm-re a látásom középpontjától, a látásom perifériáján már csak homályosan látom a tárgyakat, ahogyan teljesen élesen te is csak ezeket a sorokat látod. Az érzékelés alapjáraton valahogy így működik az álomban is. Ezt a szűk látóteret és a benne zajló eseményeket azonban tudjuk az elvárásainkkal, az akaratunkkal és különböző technikákkal befolyásolni. De akár ki is tudjuk terjeszteni (360°-os látás). Még álomkaraktereket is tudunk irányítani, egyesével, és csoportosan is. Itt azonban már nyilván fontos a jártasság, és a fázistér irányítása mögött megbúvó elvek és az ehhez szükséges technikák ismerete. Megfelelő gyakorlattal és hozzáállással ezen a területen is elérhető a fejlődés.

 

Álomkarakterek és viselkedésük

 

Abban a jelenetben, amikor Dominic elkezdi lelövöldözni a katonákat az álom harmadik szintjén, a havas katonai bázison, Ariadne megkérdezi tőle, hogy Fischer agyának ezzel árt-e. Dom azt mondja hogy nem, mert ezek csak projekciók. Sok tudatos álmodó fél megküzdeni az ellenséges álomalakokkal, attól tartva, hogy ezzel saját magának árt. Azonban az eddigi tapasztalatok szerint ettől nem kell tartani, sokkal veszélyesebb, ha átadjuk magunkat a támadó álomkarakterek szeszélyeinek és hagyjuk hogy kedvükre kínozzanak. Éppen ezen élő objektumok legyőzése a tudatos álmodás egyik népszerű felhasználási területe, vagyis a rémálmok megszüntetése. Vannak természetesen olyanok is, akik szerint a küzdelem helyett jobb, ha az ember megpróbál kibékülni és közös nevezőre jutni támadóival, ilyen például Prof. Dr. Paul Tholey és Charlie Morley. Másik érdekesség a filmben, hogy az álmodó tudatalattija megpróbálja az álomban megsemmisíteni a támadót, ennek alátámasztására azonban aligha állnak rendelkezésre hiteles tanulmányok.

 

Csökkenő tudatosság

 

Minden tudatos álmodóval megesik, hogy olykor a memória és az öntudatosság mértékének csökkenése következtében a tudatos álomban nem aszerint cselekszik, ahogyan az logikus lenne, és ahogyan korábban eltervezte. A filmben ezt a jelenséget jól érzékelteti, amikor Dominic habozik Mal lelövésével, holott éppen Fischer-t, az akció központi szereplőjét igyekszik Malloire meggyilkolni, és így sikerül is neki. Hiába hívja fel Ariadne Dominik figyelmét, hogy amit lát, az csak egy projekció, Dom mégsem húzza meg a ravaszt, holott tulajdonképpen ettől függ az akció sikeressége, így az is, hogy később viszont láthatja-e gyermekeit. Ráadásul ő is tisztában van vele, hogy ez mennyire amatőr hibának számít, ezért azt hazudja, hogy nem volt elég ideje a lövéshez. Emiatt is tűnik úgy, hogy Cobb mégsem annyira profi, ahogyan beállítja magát. Persze a valódi gyakorlatban a hasonló esetek elkerülése érdekében használhatóak különböző stratégiák, azonban időnként valószínűleg minden tudatos álmodó belecsúszik efféle hibába, amit meg lehet tanulni kezelni, többek között például a nagyszámú fázistapasztalatok ellensúlyozásával.

 

Az eltéréseket a valós, és a filmbéli tudatos álmok között magyarázhatjuk annak a vegyszernek mellékhatásaként, amit az Eredetben ennek a megváltozott tudatállapotnak az elérésére használnak.

 

Még az első bejegyzésben szóba került a rajongók között nyolc évig tartó parttalan vita arról, hogy az Eredet végén Dominic felébred-e, vagy marad az álomban. Nos, 2018-ban, Michael Caine, aki Miles professzort játszotta, egy interjúban elárulta, hogy amikor maga is efelől érdeklődött Christopher Nolan-nál, azt mondta neki, hogy azok a jelenetek, amiben ő is benne van, az ébrenlét állapotában játszódnak.

 

 

EREDET (2010) – 1. rész: A történet

EREDET (2010) – 1. rész: A történet

Valószínűleg nincs még egy olyan film a világon, amely annyi emberhez juttatta el a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) gondolatát a tudatos álmodás értelmezési módján keresztül, mint az Eredet. Annyira széleskörűvé tette a jelenség ismeretét, hogy sokszor, ha egy olyan emberrel igyekszünk kommunikálni az éber álmodásról, akinek nincsenek erre vonatkozó ismeretei, elég ha annyit mondunk: tudod, erről szól az Eredet. Ekkor máris megvan a közös kiindulópont, és azonnal fény gyúl beszélgetőpartnerünk szemében, így már nagyjából sejti miről van szó: egy olyan álomról, amiben az álmodó pontosan tisztában van vele, hogy az álomvilágban van, nem pedig a valóságban. Ez annyira elképesztő állapot és tapasztalat a hétköznapi ébrenléti tudatállapotunkhoz képest, hogy érthetetlen, miért csak peremterülete a tudományos érdeklődésnek még napjainkban is, és miért csak ilyen lassan kelti fel a társadalom figyelmét. Christopher Nolan alkotása adott egy kis lökést ennek a folyamatnak 2010-ben, aminek még napjainkban is érezzük a hatását.

Christopher Nolan egy interjújában elmondta, hogy a film ötlete tulajdonképpen már 16 éves korában felmerült benne. Sokat játszott a gondolattal, hogy mi történne, ha létezne az emberek számára egy közös álomtér, így be tudnának lépni egymás tudatalattijába, ahol információkat tudnának kiszedni másokból, vagy ellenkezőleg: gondolatokat tudnának elültetni a másik tudattalanjába, úgy, hogy ezt az alany tudatos énje észre sem venné, mégis ennek hatására cselekedne, és élné tovább az életét. Ez a feltevés jelenleg bármennyire is az erős fantáziálás kategóriájába esik, nem árt tudni, hogy vannak tudósok, akik szerint a jövő emberei képesek lesznek belépni egymás álmába. Az egyik ilyen tudós Michio Kaku. Szóval mialatt kijelenthetjük, hogy jelenleg ez a terület a széles körű felhasználás számára még biztosan elérhetetlen, azt mégis mindannyian tudjuk, hogy az álmok erősen befolyásolják gondolatainkat, érzelmeinket és viselkedésünket, ami természetesen fordított irányban is igaz. A feltételezés tehát elméleti síkon, valamikor a jövőben akár működhet is.

„Senki sem szereti, ha egy idegen jár az agyában.”

Evidens, hogy egy ilyen terv végigviteléhez a befolyásolónak, aki a másik elméjébe akar elültetni egy gondolatot (incepció), úgy, hogy ne derüljön fény ennek a gondolatmagnak az eredetére, a folyamat közben végig tudatosnak kell lennie. Tisztában kell lennie azzal, hogy egy álomban van, az okokkal, hogy miért került oda, és az eszközökkel, amivel az akciótervét megvalósíthatja. Miközben eljutottunk oda, hogy végre egy nagyobb költségvetésű (160 millió dolláros) mozi cirka két és fél órán keresztül a tudatos álmodást felhasználva alakítja cselekményét, és ezen keresztül igyekszik a nézőt a valóság különböző rétegeiről való gondolkodásra és fantáziálásra késztetni, természetesen fel kell ismernünk, hogy a filmben erősen fiktív elemek keverednek a valósággal, legalábbis a jelenlegi ismereteink szerint. Ez sok tudatos álmodónak nem tetszik, azonban az ilyen történetekben (mint például a Dreamscape, és a San Junipero) eddig is jellemző volt a szerzők kisebb-nagyobb mértékű ábrándozása, szóval nincs ebben semmi különleges. Akit érdekel a téma, az úgyis elmerül benne, és a saját gyakorlatán keresztül alakítja ki véleményét és meggyőződéseit.

„Aki álmodik, az diktálja a szabályokat.”

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) egy olyan tudatos álmodó, aki arra szakosodott, hogy képes legyen mások álmaiból információkat kinyerni (extraktor), amiket elad megrendelőinek. A film bevezető képsoraiban pont egy ilyen akció kellős közepén ismerkedik meg a néző a karakterrel. Saito (Vatanabe Ken) azonban már ismeri a módszert, tudja, hogy valójában egy álomban vannak, így Dom és segítő társa, Arthur (Joseph Gordon-Levitt) nem járnak sikerrel. A dolgukat megnehezíti, hogy Dom elhunyt felesége, Mal (Marion Cotillard) egy tragédiát követő trauma következtében, a legtöbb közös álomban megjelenik és összezavarja a folyamatokat.

Az extrakció (információ kinyerése a célszemély álmán keresztül a tudatalattijából) kivitelezéséhez több módszert is alkalmaznak az Eredetben. A hosszú, és stabil álmok érdekében, valamint, hogy az alannyal egy időben aludjanak, erős vegyületeteket használnak, ami az azonnali álomszakaszba való jutást is biztosítja. A szer olyan hatásos, hogy olykor csak nagyon erős ingerekkel lehet felébreszteni az alvót, például vízbe lökéssel. További érdekesség, hogy a tudat egyre mélyebb rétegeibe való jutáshoz ugyanezzel a módszerrel altatják el magukat a bűnözők az álomtérben is, hogy az álmon belül egy másik álomba jussanak, amiben ezt újra és újra megismételhetik. Így nem csak egyre mélyebbre és mélyebbre jutnak a másik tudatalattijában, hanem időt is nyernek, ugyanis minél mélyebbre mennek, annál több áll rendelkezésükre, a valósághoz képest.

„Hiába fenyegeted, ez csak álom!”

Ezt a módszert Saito esetében is bevetik (álom az álomban), azonban még  így sem fognak ki rajta. Ugyanis a titkos lakásában a szőnyeg anyaga eltér az álombéli szőnyegétől (álomjelző) ebből pedig rájön, hogy csupán egy téves ébredésen mentek keresztül, és valójában még mindig álmodnak. Végül Dom-ék felébrednek és meglépnek harmadik társukkal, Nash-al (Lukas Haas). Miközben megbízójuk, Cobol elől menekülnek, Saito tőrbe csalja őket, és mivel felismerte Dom különleges szolgáltatásában a potenciált, egy még bonyolultabb feladattal akarja megbízni. El kell ültetnie egy gondolatot Saito konkurens cégének örököse, Robert Fischer (Cillian Murphy) fejében (incepció), miszerint feldarabolja az apjától megkapott cégbirodalmat, különben hamarosan monopol helyzetbe kerül. (Az alanynak természetesen úgy kell ezt a tervet a magáénak éreznie, hogy azt higgye magától jutott erre a következtetésre.)

„Azt mondják csak félgőzzel dolgoztatjuk az agyunkat.”

Dom a kivitelezést elsőre nem akarja elvállalni, de Saito megígéri neki, hogy ha sikerül az incepció, akkor kapcsolatainak segítségével elintézi neki, hogy legálisan hazamehessen gyerekeihez. Ugyanis felesége öngyilkosságot követett el, a hatóságok pedig azt gondolják, hogy Dom gyilkolta meg, ezért menekülnie kellett az USA-ból, hátrahagyva mindenét. Arthur szerint lehetetlen a küldetés, de Dom szerint nem, sőt. Azt állítja, hogy korábban már sikeresen hajtott végre incepciót, de erről nem szeretne további információkat megosztani Arthurral. Ehelyett elkezdi összeállítani a csapatot, akik képesek rá, hogy segítsenek neki a feladat végrehajtásában.

„Amikor alszunk, az agyunk szinte bármire képes.”

Elsőször is Nash-t kell helyettesítenie, mivel Saito elkapta. Nash volt az építész. Az Eredetben a közös álomtereket mindig egy építésznek kell előre megterveznie, pontos elképzelések szerint, amit az álmodó tölt meg a tudatalattijával. Dom felkeresi a Miles egyetem egyik legjobb építészhallgatóját, Ariadne-t (Ellen Page), hogy felmérje képességeit, és felajánlja neki a munkát. Ariadne hamar rájön, hogy Dom valamit megpróbál mélyen tartani magában, és az álomvilágban ez a valami igyekszik belőle felszínre törni, ez pedig komoly problémákat jelent a közös álmodás során. Azonban ez csak egy ideig tartja távol a többiektől, mert a tudatos álmodás, és az álomtérben megvalósítható építészeti potenciál nem hagyja nyugodni, így mégis a csapattal marad, hogy részt vállaljon a küldetésben.

„Ezután szűknek érzi majd a valóságot és visszajön.”

A feladathoz egy hamisítóra is szükség van, aki hamis papírokkal segít közelebb kerülni Robert Fischerhez, ezért Dom felkeresi régi ismerősét, Eames-t (Tom Hardy). Eames szintén tapasztalt tudatos álmodó, aki ráadásul már az incepcióval is próbálkozott korábban, bár sikertelenül. Hasznos tanácsokat ad az incepcióra vonatkozóan Dom-nak, így megalkotják a terv alapját. Robert-nek az apjával való kapcsolatára alapozva kísérlik meg a gondolatmag beültetését.

„Ez a dolog függővé tesz.”

Ahogyan arról már szó volt, az Eredetben az álmok azonnali előidézésre és stabilizálására különleges vegyületeket használnak. Az incepció azonban annyira bonyolult és hosszadalmas, hogy az átlagosnál jóval erősebb szerre van szükség, ezért Eames ajánl Dom-nak egy vegyészt, aki járatos a témában. Így kerül a csapatba Yusuf (Dileep Rao). Az álomban három szint mélységre akarnak majd lemenni (kettő álom az álomban). Yusuf nemcsak hogy elő tudja állítani a koktélt, ráadásul konkrét tapasztalata is van a termékről, ugyanis ő maga is minden nap használja egy enyhébb verzióját. A probléma csupán annyi ezzel a szerrel, hogy aki rászokik, később nem tud máshogyan álmodni.

„Te alkotod meg az álombéli világot.”

Miközben a csapat részletesen felépíti a tervet, arra jutnak, hogy a legjobb alkalom, amikor elegendő ideig (10 óra) a célpont közelében tudnak lenni, egy repülőút, amelyet Fischer kéthetente tesz meg, Sydneyből Los Angelesbe. Saito a kivitelezést is megoldja, nagyon elegánsan megveszi az egész repülőtársaságot, amellyel Fischer akkor lesz kénytelen utazni, amikor a tervek szerint „meghibásodik” a magángépe. A repülőgép orrában lévő luxus osztályon zavartalanul tudnak tervük megvalósításán munkálkodni. Miután alaposan kidolgozzák a tervet, Ariadne rájön Dominick sötét titkára.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

Ariadne belép Dom álmába, ahol lemegy elméjének legalsó szintjére, hogy megtudja pontosan mi az amit rejteget, és mi az amivel veszélybe sodorhatja a csapatot. Megérti, hogy Dom emlékeket tárol az álmaiban, újra és újra visszatér hozzájuk, hogy ezzel életben tartsa Mal-t. Ráadásul ezeknek az emlékeknek egy részét meg akarja változtatni. Ariadne erre hivatkozva eléri, hogy ne csak az álmok tervezésében vehessen részt, hanem a konkrét megvalósításban is, ugyanis Dom titkát rajta kívül senki sem tudja, és Dom is tisztában van vele, hogy ez katasztrofális hatással lehet az akcióra.

„Vajon hogy kerültél ide? Szerinted hol vagy?”

A repülőgépen sikerül egy gombnyomásra a közös álomtérbe kerülniük, és el is kezdik megvalósítani a tervet. Azonban már az álom elején komoly nehézségekbe ütköznek. Kiderül, hogy Fischert korábban már kiképezte egy extraktor arra, hogy mások a tudatalattijában próbálhatnak meg turkálni az álmain keresztül, és ez ellen valamelyest meg is tanult védekezni. Ennek egyik megnyilvánulásaként az autóút kellős közepén felbukkan egy vonat, ami mindent elsodor, ami az útjába kerül. Fischer tudatalattija már az első perctől ki akarja lökni magából a betolakodókat, ezért fegyveres támadást is indít ellenük, Saito pedig megsebesül, de legalább Fischert sikerül elrabolniuk. Eames megpróbálja Saitot felébreszteni, hogy megszabadítsa álombéli szenvedéseitől, viszont hamar kiderül, hogy ez nem túl jó ötlet. Yusuf altatója annyira erős, hogy ha meghalnak az álomban, akkor sem ébrednek fel, hanem az úgynevezett váróba kerülnek, ami egy strukturálatlan álomtér, ahol nincs semmi, csak az üres tudatalatti. Aki odakerül, úgy érezi, hogy több évtizedig tartózkodik ebben az álomtérben. Erről a helyről csak Dom-nak vannak konkrét tapasztalatai.

„Én inkább elmalmozgatok ezen a szinten.”

Fischer azonban továbbra sem sejti, hogy álmodik, ráadásul nem egyedül. Eközben Dominic elmondja Adriadne-nak, hogy hogyan került a váróba, és mi történt vele. Feleségével, Mallorie-val közösen kezdték el kutatni a mesterségesen kreált álmokat, Dom pedig egyre mélyebbre és mélyebbre ásott. Az órák hosszú évekké váltak ezeken a mély szinteken, és ez csapdába ejtette őket. Ebben az állapotban végül már meg sem tudták különböztetni az álomvilágot a valóságtól. Több mint ötven évig éltek a saját maguk által felépített valóságban. Dominic már nem bírta tovább, Mal viszont az álmot tartotta a valóságnak, és miután felébredtek, a fizikai világról gondolta azt, hogy álom. Mindenképpen vissza akart térni a váróba, és úgy gondolta, hogy ez ugyanúgy lehetséges, ahogyan az álomból igyekeznek felébreszteni magukat: öngyilkossággal.

Ezért Mal leugrott egy hotelszoba ablakából, hogy visszatérhessen a valóságosnak hitt világába. De előtte elmondta Dom-nak, hogy hátrahagyott maga után egy levelet, amiben azt állítja, hogy fél Dominic-tól, mert megfenyegette, hogy megöli. Dom-nak ezek után lehetetlen bizonyítania igazát, pláne úgy, hogy három pszichiáter is igazolta: Mal nem elmebeteg.

„Csak amikor felébredünk, döbbenünk rá, hogy valami nem stimmelt.”

Fischerrel az álom első szintjén csak részeredményeket sikerül elérni, ezért a csoport még mélyebbre megy, a második szintre. Ez az első álom az álomban. Azonban egy zseniális trükkel még mélyebbre jutnak, a harmadik szintre. Fischernek azt mondják, hogy valójában Peter (Tom Berenger), a keresztapja az extraktor, aki egy széf számkombinációját akarja megtudni Fischertől. Úgy tesznek, mintha Peter tudatalattijába mennének be, és ezt Fischer el is hiszi. Tudatalattija azonban mindhárom szinten egyre komolyabb támadás alá vonja a behatolókat, akik már nem bírnak sokáig ellenállni, ezért fel kell gyorsítaniuk az eseményeket.

„Megteremtjük, és érzékeljük is ezt a magunk alkotta valóságot. Az agyunk olyan ügyesen csinálja, hogy nem is vesszük észre.”

Bekövetkezik amitől Ariadne annyira tart: megjelenik Mal, lelövi Fischert, és ezzel minden tervet felborít. Dom tisztán látja a jelenetet, de hezitál Mal lelövésén, azt gondolva, hogy talán valóságos. Fischer meghal ezen a harmadik szinten, ezért a váróba kerül, Cobb és Ariadne pedig lemennek utána. Ez már a negyedik szint, amire korábban nem készültek fel. Itt találják magukat szembe azzal, amit Dom és Mal korábban az ötven év alatt felépítettek. Ezen a szinten Mal karaktere igyekszik rábeszélni Dominic-ot, hogy maradjon vele, és közben Dom felfedi titkát. Valójában ő ültette el Mal agyában a gondolatot, hogy a világ csak álom, és csak az öngyilkossággal tud kilépni belőle. Csupán így tudta elérni, hogy Mal kilépjen az álomvilágból, amit valóságnak hitt. Azonban miután felébredt a valóságban, ez a gondolat továbbra is vele maradt, így a valóságról is azt hitte, hogy álom, amiből szintén csak az öngyilkosságon keresztül tud kijutni. Dom az első incepciót a saját feleségén hajtotta végre, aki emiatt nem tudta megkülönbeztetni az ébrenlétet az álomvilágtól, ebbe beleőrült, és emiatt lett öngyilkos.

„Az álom nekik a valóság. Ki bizonyíthatná be az ellenkezőjét?”

Mindezek után Mal karaktere csak akkor mondja meg Dominik-nak és Ariadne-nak, hogy hol van Fischer, ha Dom nem hagyja magára. Végül Dom mégsem Malliora kedvéért marad lent, hanem hogy megtalálja Saito-t, ugyanis a megsebesülése óta már minden bizonnyal meghalt valamelyik álomszinten, ezáltal pedig ő is a váróba került.

Eközben a harmadik szinten, Eames szeme láttára megtörténik az incepció. Fischer haldokló apjának karaktere meggyőzi őt, hogy az apa valójában azt szeretné, ha fia önálló döntéseket hozna, és nem igyekezne a nyomdokaiban járni. Ez egyenes utalás arra, hogy nem kell egyben tartania apja vállalatbirodalmát, ahogy korábban elvárta volna, hanem ezzel ellentétesen feldarabolhatja azt. Dom megtalálja Saito-t, és mindannyian felébrednek a gépen.

„Minden álom valóságosnak tűnik, amíg benne vagy.”

Saito beváltja ígéretét, Dominik végre hazatérhet gyermekeihez. De vajon ez már a valóság, vagy még mindig az álomban van? A kamera nem várja meg, amíg ez egyértelműen kiderülhetne a filmből, ez pedig hosszú éveken keresztül vitákat szított azok között, akik szerint valóban felébredtek a film végén, és akik szerint Dom csak tovább álmodta az egészet. Ugyanakkor egy interjúban Michael Caine, akarva vagy akaratlanul, de elmondta, hogy Christopher Nolan mit válaszolt erre a kérdésre. Előbb azonban nézzünk meg néhány érdekes dolgot az Eredet és a valós tudatos álmok összefüggésében.

 

HAT HETES TRÉNING

HAT HETES TRÉNING

Az érdeklődők sokféleképpen igyekeznek elsajátítani a fázisozáshoz (tudatos álom/testen kívüli élmény) szükséges ismereteket, hogy rájuk támaszkodva később sikeresen szerezzenek gyakorlati tapasztalatokat. A sok éves munkát, és az ezáltal felgyülemlett rutint azonban rendkívül nehéz bármivel is helyettesíteni. Éppen ezért, az OOBE – l i v e –  hat hetes tréningje hosszú évek kísérletezései, és az eredmények kiértékelése során úgy lett megalkotva, hogy a résztvevők számára egyértelműen és pontosan meghatározott feladatok álljanak rendelkezésre. Ezek azt a célt szolgálják, hogy a gyakorló már az első pillanattól kezdve a lehető leghatékonyabb technikákkal ismerkedjen meg, és sikeresen elsajátítsa a tapasztalatok megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudást. Az így felépített rendszer lényege, hogy segítségével az ember kialakítson egy olyan konkrét életritmust és folyamatot, amivel képes a lehető legtöbb fázisélményben részesülni. Eközben olyan módszereket is megismer, amelyek lehetővé teszik, hogy ezeket a megszerzett élményeket fel tudja használni egyéni szándékai megvalósítására. A következő sorokban Fitos Sándor válaszol az ezeket a végcélokat szolgáló, hat hetes tréninggel kapcsolatos néhány kérdésre, miután lelkiismeretesen és határozottan végigcsinálta a programot.

 

Miért kezdett el érdekelni a fázis?

Valahogy beleütköztem A FÁZIS című filmbe, végignéztem és úgy éreztem meg kell tapasztalnom nekem is.

Pár évtizede voltak fura tapasztalataim, és úgy tűnik,  mintha a válaszok a „fázisnak” nevezett állapotban lennének.

 

Miért jelentkeztél a hat hetes tréningre?

Úgy éreztem hogy közvetlen személyes támogatással és instrukciókkal elkerülhetem a buktatókat, és nem kell éveket a kísérletezéssel töltenem hogy fázisba tudjak lépni.

 

Mi a véleményed az eltelt hat hétről?

Hasznos volt, mind az oktatási oldal, mind a személyes megtapasztalásaim és próbálkozásaim kiértékelése, átbeszélése, és a hibákra való rámutatás tekintetében. Ez az idő elegendő hogy a módszereket elmélyítsük, hogy automatikusan megjelenjenek a szükséges lépések és teendők az egyes helyzetekben.

 

A fázisról szóló ingyenes e-bookot ide kattintva tudod letölteni.

 

Milyen hatással volt rád a tréning?

Ez az egész egy kicsit olyan, mint önmagunk megismerése.

Itt nem a fázisban töltött időről és akciókról beszélek elsősorban, hanem annak megfigyeléséről, hogy a cél érdekében milyen áldozatokat vagyunk képesek hozni, illetve a hozzáállás és kitartás milyen szintjét vagyunk képesek önmagunkban létrehozni.

 

Voltak-e olyan élményeid, amelyek valamilyen változást idéztek elő benned?

Amíg nincs konkrét tapasztalat, addig legfeljebb elképzelések lehetnek az emberben, ami vagy igaz, vagy nem. Amikor vannak tapasztalatok, van bizonyosság is.

Számomra a hat hét alatt az az érzés volt a legérdekesebb, amikor fizikailag éreztem ahogyan próbálok kilépni a testemből, – ahogyan megpróbál visszatartani mint egy mágnes, és aztán megjelenik a bizonyosság érzése, amikor a testet hátrahagyva belekerülünk egy új térbe és eseménybe.

 

Megérte végig csinálni ezt a hat hetet?

Azt gondolom igen.

A gyakorlás közben nagyon jó megtudni, hogy az, aki tapasztalt fázisozó, hogyan és milyen tapasztalatokkal rendelkezik. Így nem vakugrás az egész, hanem minden furcsa tapasztalatot meg lehet beszélni.

 

Mire fogod használni a tanultakat?

Megpróbálok a tanultak szerint eljárni, és további személyes tapasztalatokat gyűjteni, hogy még több rutint szerezzek a fázisba lépés különböző módszereivel.

 

 Szerinted kinek érdemes végigcsinálnia ezt a hat hetet?

Akinek erős a szándéka, és szeretné hatékonyan megtanulni a technikákat ahhoz, hogy minél hamarabb öröme legyen a fázis állapotokban.

 

Kattints a képre, és töltsd le az ingyenes e-bookot!