TE BENT MARADNÁL A FÁZISBAN?

TE BENT MARADNÁL A FÁZISBAN?

A fázisban (tudatos álom/testen kívüli élmény) alvás közben az öntudatosságért felelős központok aktiválódnak. Ezáltal miközben a testünk regenerálódik, elkezdünk érzékelni és tudatosan létezni úgy, ahogyan a valóságban.

Ez lehetőséget biztosít olyan élmények átélésére, amilyenekre a fizikai világban nincs módunk, köszönhetően a fázis képlékenységének. Azon túl, hogy a fázis nem szokásos módja az önfejlesztésnek és az emberek életében felbukkanó feladatok és problémák megoldásának, sokan egyfajta virtuális valóságként tekintenek rá, ahol függetleníthetik magukat hétköznapi kötöttségeiktől, és szabadabban élhetnek.

Sok kutató és sci-fi író ezt az állapotot kizárólag valamilyen high-tech eszközzel látja megvalósíthatónak, miközben már számos ember túl van ilyen tapasztalatok megszerzésén, mindenféle kütyük igénybevétele nélkül. Az élményt legtöbben tudatos álmodásnak nevezik, és különböző technikákat alkalmaznak eléréséhez. Mások egyszerűen spontán módon élik át a fázist.

 

Töltsd le és olvasd el az ingyenes e-bookot itt!

 

Az olyan filmek, mint a Mátrix, és a Maniac, a fázis világát úgy mutatják be az embereknek, mint egy jövőben megvalósuló technológiai rendszert, ahová az emberek tetszésük szerint ki- és beléphetnek, hogy megtapasztaljanak a valóságtól eltérő, mesterségesen teremtett világokat. Talán egyszer eljutunk arra a szintre, hogy ezt valóban meg tudjuk tenni. Ez sokakat aggaszt, és sokakban izgalmas kérdéseket és morális aggodalmakat indít el, amiből elgondolkodtató alkotások születnek. Ilyen a Black Mirror 3. évadának 4. része, a San Junipero.

Ne ijesszen el senkit, hogy rögtön a harmadik évadhoz ugrunk, a Black Mirror ugyanis egy antológia-sorozat, ami azt jelenti, hogy a részek között nincs összefüggés. Minden epizódót más szereplőgárda játszik el, eltérő valóságokban, eltérő történetekkel. Így ez a rész is egy önálló sztori, megértéséhez nem szükséges a sorozatot elejétől követni. Egyébként a széria legtöbb része olyan világokat mutat be, ahol az információs technológia forradalmi változásokat eredményezett.

San Junipero történetét nagyon okosan vezetik fel.

Az elején még mit sem sejtve azt gondoljuk, hogy egyszerűen egy fiatal pár megismerkedéséről van szó, ami kissé klisésnek tűnik elsőre. A két karakter mégis zseniálisan lett megalkotva, és a szereplők is fantasztikusan hozzák azt a szintet, amit már nem igazán lehetne überelni. Yorkie félénk, tapasztalatlan, okos és szűzies kisugárzása, természetes és esetlen megjelenésével párosítva, azonnal a néző szívébe lopja a karaktert. Ami meglepő, hogy ugyanezt a hatást éri el Kelly is, aki Yorkienak pont az ellentéte. Vagányságával, nyíltságával és életszeretetével gyorsan magára vonja a figyelmet. Kettejük találkozása előrevetíti, hogy mindkettőjükben valamilyen változás fog bekövetkezni. Ahogyan alakul a történet, a néző kezdi érezni, hogy itt valami jóval többről van szó, mint egy hagyományos szerelmi történetről. A finom utalások egészen a film végég bizonytalanságban tartják az embert, a cselekmény valódi hátterét illetően. Miután Yorkiet nem hagyja nyugodni, hogy miről is maradna le, ha visszautasítaná Kelly egyéjszakás ajánlatát, beadja a derekát. Azonban ami Kellynek csak egy kaland a sok közül, az Yorkie számára jóval többet jelent. Ám később hiába próbálja utolérni, hosszú ideig sehol sem találja.

Aztán szépen lassan lerántják a leplet San Junipero valódi természetéről.

Ez a hely ugyanis egy virtuális valóság, amihez az emberek önszántukból csatlakoznak, leginkább szórakozást keresve. A város a 80-as éveket modellezi, a valóságban pedig valahol a nem túl távoli jövőben vagyunk. Yorkie és Kelly is jóval idősebbek San Junipero-i énjüknél, ráadásul Yorkie huszonegy éves korától kómában fekszik, autóbaleset következtében. Ugyanis miután szüleinek coming  outolt, kénytelen volt autóval elmenekülni előlük. Kelly halálos beteg, az orvosok három hónapot jósoltak neki, és ennek hatására úgy döntött, hogy a fennmaradó idejét San Juniperoban tölti, és egyszerűen jól érzi magát.

A programot két módon lehet igénybe venni. Minden hétvégén, miközben az egyén hétköznap éli szokásos életét, de az is megoldható, hogy az ember halála után az örökkévalóságig San Juniperoban éljen tovább, vagy amíg önként véget nem vet ennek a virtuális létnek. Yorkie szeretne örökké ebben a világban maradni, és erre igyekszik rábeszélni Kellyt is, akinek nem ilyen könnyű a helyzete. Ugyanis neki volt egy családja, lánya 39 éves korában elhunyt, amit a férjével nem tudtak feldolgozni. Férje önként lemondott San Junipero-ról amikor eltávozott, mivel lányukat sem tudták a programba juttatni. Ezután Kelly úgy érzi, hogy elárulná családját, ha ő mégis az öröklétet választaná, ebben a virtuális mennyországban. Végül mégis úgy dönt, hogy marad, és ezzel záródik a film.

A forgatókönyv, a rendezés, a vágás, a casting, és a színészi játék sem hagy  kívánnivalót maga után. Érdemes megnézni a filmet, aminek a végén számtalan kérdés hagy keserédes utóízt az ember szájában.

  • Ezek közül a legégetőbb, hogy ha képesek vagyunk új világokat teremteni, és ugyanúgy létezni bennük, mint ahogyan ebben, akkor mi a különbség a két valóság között.
  • Ha pedig ezt megtesszük és kihasználjuk a lehetőséget, akkor a valódi világunk mennyire értékes, és mennyire lehet figyelmen kívül hagyni?
  • Egyáltalán, ha mi magunk is képesek vagyunk világokat teremteni, akkor tulajdonképpen mi az élet?
  • Ha pedig más dimenziókat teremtünk, akkor mi a helyzet ezzel az eredetivel? Tekinthető ez egyáltalán az eredetinek? Vagy ez is egy szimuláció, amiben részt veszünk, de nem 100%-os a tudatosságunk, ezért ezt észre sem vesszük?

Mielőtt nagyon belegabalyodnánk, és a távol-keleti tanoknál kötnénk ki, térjünk vissza egy éles kanyarral a jelenbe.

Manapság még nem léteznek olyan fejlett technológiák, amelyek  képesek lennének számunkra biztosítani ezt a létformát. Hogy valaha eljutunk-e idáig, az jó kérdés. Jelenleg azonban csak a fázis segítségével juthatunk hasonló tudatállapotba, ennek pedig megvannak a fiziológiai feltételei. Tehát bármennyire is szeretnéd, nem maradhatsz végleg egy általad alkotott valóságban. Ugyanis jelenlegi tudásunk szerint ehhez a test alvó állapotában lévő REM szakaszra van szükségünk, ami nagyjából maximum 20 perces lehet.

De ha lehetne, Te választanád a virtuális mennyországot?

MENNYI ÁLMOD VAN MÉG HÁTRA?

MENNYI ÁLMOD VAN MÉG HÁTRA?

Valószínűleg az ember az egyetlen olyan élőlény, aki tudatában van elmúlásának. Az egy más kérdés, hogy ezzel mennyire nem szeretünk foglalkozni, pedig nem árt tisztában lennünk múlandóságunkkal. Ráadásul, ha sikerül szembenézni a fájdalmas felismeréssel, hogy egyszer itt kell hagynunk életünket, akkor megadatik a lehetőség, hogy objektívan tekintsünk a fennmaradó időnkre, és valóban ki is használjuk. Tényleg nem fontos, hogy hány évesek vagyunk, amikor ezt megtesszük. A lényeg, hogy megtanuljunk gazdálkodni azzal az idővel, ami még rendelkezésünkre áll. Persze senki sem tudja pontosan előre megmondani, hogy kinek mennyi van még hátra, de még mindig jobb tervekkel élni, és azokat megvalósítani, mint egyszer csak hirtelen ráébredni, hogy elpocsékoltuk az életünket. Ezt a célt szolgálják a bakancslistának hívott felsorolások, amelyekben pontokba gyűjtik az emberek, hogy mik azok az élmények, amiket mindenképpen át akarnak élni, mielőtt feldobják a bakancsot. Ennél jóval kifinomultabb eszközök azok a táblázatok, amelyekben az átlagéletkor szerint vannak beosztva az élet évei, hónapjai, hetei.

“Ez a valódi szabadság! Nem a pénz, hanem az idő.” – Meir Shalev

Amikor eltelik egy adott év/hónap/hét, akkor azt ki kell satírozni. Így a vizuális élmény hatására könnyebben tudatosul az emberben, hogy az idő vészesen fogy, és előreláthatólag mennyivel lehet még tervezni. Két dolgot lehet ezzel a felismeréssel tenni: vagy elkezdünk siránkozni, hogy minden nap elteltével egyre közelebb kerülünk a halálhoz (aminek nem sok értelme van), vagy pedig elkezdünk céltudatosan gazdálkodni legértékesebb energiaforrásunkkal, az időnkkel. Mi az amit még nem tettem meg, de úgy érzem muszáj véghezvinnem (utazás, mások megsegítése, önmagam és a világ fejlesztése, vagy egyszerűen csak a szomszéd szexi csaj leszólítása)? Mi az, amire elpocsékolom az értékes és visszaszerezhetetlen időmet, de semmi értelme (közösségi média, kiscicás videók, TV, értelmetlen beszélgetések)? Ezen a módon akár hosszabb távú tevékenységeket is részfeladatokra lehet osztani, de a legprofibbak képesek egész életüket előre, konkrétan megtervezni, és nyomon követni a megvalósulást. Nyomasztó? Talán az. De ami biztosan még nyomasztóbb, amikor az ember halálos ágyán visszasírja a kihasználatlan éveket.

 

Töltsd le és olvasd el az ingyenes e-bookot itt!

 

Azonban nem csak napközben élünk. A fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény) képesek vagyunk az alvás egyes szakaszaiban is öntudatosak lenni, és azzal a tudatossággal létezni bennük, amivel nappal is rendelkezünk. (Időnként mélyebbel is.) De vajon mennyire vesszük számításba, hogy a rendelkezésre álló éjszakáink száma is ugyanúgy fogyatkozik, ahogyan nappalaink? Tapasztalatok szerint az emberek nagy része semennyire. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a többségnek fogalma sincs róla, hogy fennáll egy megváltozott tudatállapot megtapasztalásának lehetősége. Másrészt ha tudnak is erről a potenciálról, akkor sem úgy gondolnak rá, mint amivel tervszerűen gazdálkodni kellene.

Vannak, akik szerint a fázisba kerülünk a halál után, és ezért nem tulajdonítanak túlzott jelentőséget a fázissal való foglalkozásnak. Azonban jelenleg semmilyen tényszerű adat nem áll rendelkezésre, ami az előző állítást száz százalékig igazolni tudná. Persze egyértelműen cáfolni sem áll módunkban. Azok közül is, akik ezzel tisztában vannak, sokan úgy tekintenek a fázisélményekre, mint valami olyanra, ami egy plusz löketet ad a tudatosság felfedezéséhez, de nem feltétlenül igényel rendszeres és tervszerű foglalatosságot. Ha megjelenik az egy fantasztikus pozitívum, de ha nem, akkor is ugyanolyan teljes életet lehet élni. Ez így nyilván nem feltétlenül igaz, tekintve az élmények személyiségre gyakorolt hatását, valamint a fázis alkalmazásának lehetőségeit.

Szóval még egyszer: a számunkra fennmaradó éjszakák száma ugyanúgy fogyatkozik, ahogyan nappalaink. Számszerűsítsük, hogy mennyi időt töltünk abban az állapotban, amikor lehetőségünk adódik megtapasztalni a fázis állapotát. Ehhez tudnunk kell, hogy az alvásnak nem a teljes időszaka alkalmas a fázisozásra. Az alvásciklusok REM és NREM szakaszból állnak, nekünk pedig tulajdonképpen az előzőt kell figyelembe vennünk. Ugyanis jelenlegi információink szerint hiába jelennek meg az álmok mindkét szakaszban, a fázishoz leginkább a REM szakaszok adják meg a szükséges feltételeket. Ráadásul tudnunk kell azt is, hogy a különböző életkorokban változik a szervezet alvásigénye, és az alvásszakaszok aránya is, a táblázatban szemléltetett módon.

 

Bármennyire is látványos az alvás különböző szakaszainak napi bontása ebben a táblázatos formában, mégsem kaphatunk belőle pontos adatokat a számításunkhoz. (Mennyi REM szakaszunk van  még hátra?) Értelemszerűen az alvásidő, és a különböző szakaszok arányainak változása sem különíthető el élesen egyik éjszakáról a másikra, mert itt folyamatokról beszélünk. Illetve az emberek sem azonos rendszerességgel és ideig alszanak. Bár elmondható, hogy például a serdülőknek jól láthatóan és dokumentáltan nagyobb az alvásigénye, mint a felnőtteknek, az időseknek pedig kevesebb, lehetetlen pontos számokat megadni. Ezért a számításhoz most meg kell elégednünk egy középértékkel, ami feltehetően 8 óra alvás/nap, 20/80-as REM/NREM szakasz aránnyal. (Aki szeretné, az itteni számításokat pontosíthatja önmagára vonatkozatva.)

Jelenlegi példánkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy jelenleg 33 éves magyar férfinak előreláthatóan hány órányi REM szakaszban lesz még része életében.

Magyarországon a férfiak átlagéletkora 72 év, 2017-es adatok szerint. Ebből kivonjuk a már leélt éveket (72-33), így kapunk fennmaradó 39 évet. Ha alanyunk egy éjszaka átlagosan 8 órát tölt alvással, aminek átlagosan 20%-át tölti a REM szakaszban, akkor ezek szerint egy éjszaka 96 percet álmodik. Ha ezt az egy éjszakára kapott eredményt megszorozzuk 14.235-el (39×365 = a fennmaradó éjszakák száma, figyelmen kívül hagyva a szökőéveket), akkor 1.366.560 percet kapunk, azaz 22.776 órát. Tehát ennyi időt fog még előreláthatólag egy most 33 éves Magyarországon élő férfi REM szakaszban tölteni, ha 72 éves koráig él. Ez kerekítve 949 teljes nap, vagyis 2,6 év (949/365).

De az egyszerűség kedvéért számoljuk ki, hogy egy évben mennyi ideig van REM szakaszban egy olyan felnőtt, aki éjjelente átlagosan 8 órát tölt alvással:

96 (egy éjszaka REM szakaszban töltött percek száma átlagosan) x 365 = 35.040 perc, azaz 854 óra.  Ebből a számból kiindulva mindenki könnyebben tud számításokat végezni magára nézve. Ezen értékből kiindulva kiderül, hogy egy 72 évig élő férfi (a 2017-es adatok szerint a nők átlagéletkora Magyarországon 78,99 év) életében 61.488 órát tölt REM szakaszban, vagyis 2.562 napot, tehát összegezve 7 évet álmodik. (Figyelmen kívül hagyva a NREM szakasz sekélyes álmait, és a különböző életkorokra jellemző különböző alvásidőket és alvási arányokat, valamint a szökőéveket.)

Szóval ha legközelebb valaki azt mondja, hogy nem foglalkozik az álmaival, nem is akar rájuk emlékezni, és nem is érdeklik, akkor jusson eszünkbe ez a 7 év. Ugyanis ezek szerint az életéből ezt a 7 évnyi időt hagyja teljesen figyelmen kívül, ami egy brutálisan nagy szám.

Persze nyilvánvalóan ez még korántsem jelenti azt, hogy ennyi fázisban lehet részünk. Egyrészt az álmok nagy részét a legtöbben könnyedén elfelejtik (főleg akik nem edzik az álommemóriájukat), másrészt lehetetlen az összes fennálló REM szakaszban fázisba jutni. Azt, hogy élete során ki mennyi időt tölt a fázisban, befolyásolja a hajlam, de elsősorban mégis a felkészültség és a jártasság mérvadó. Ha valaki ki szeretné használni a rendelkezésre álló REM szakaszait fázisozásra, lehetőségeihez képest a legnagyobb mértékben, akkor ajánlott elszántan és állhatatosan ezirányú törekvéseinek megfelelőn tanulnia és tréningeznie önmagát. Fontos megjegyezni, hogy a példában 8 órás alvási átlaggal számoltunk, de minél többet alszik valaki, annál többet lesz REM szakaszban, és annál több esélye lesz a fázisba jutáshoz. Természetesen nem hangsúlyozható eléggé az egészséges életritmus szem előtt tartása. Tulajdonképpen ennek kell lennie a legfontosabbnak. Ugyanakkor ne feledjük, hogy minden egyes fázisban töltött perccel azt az időt növeljük, amelyben tudatosan vagyunk jelen életünkben, ily módon közvetetten többet is élünk, miközben testünk az alvás állapotában regenerálódik.

Amit mindenképpen ajánlott megértenünk: az életben nem csak azzal az idővel célszerű gazdálkodnunk, ami napközben számunkra adott. Érdemes számításba venni a fázisban töltött időt is, és tudatosan törekedni a növelésére, mert ezáltal jóval több tudatos tapasztalatban lesz részünk. A fázis adta lehetőségek kihasználásával életünkben több ideig lehetünk öntudatunknál, és ezáltal több tapasztalatra tehetünk szert (nem is akármilyenekre), miközben ugyanannyi évig élünk, mint amennyi egyébként is adatott számunkra.

Forrás:
Az alvásmedicina kézikönyve – Dr.Szakács Zoltán; Dr.Köves Péter
https://hu.wikipedia.org/
waitbutwhy.com

VÉGTELEN VILÁGOK KRÍZISE (1985)

VÉGTELEN VILÁGOK KRÍZISE (1985)

Sok író fantáziáját megmozgatta a párhuzamos univerzumok elmélete (Doctor Strange, Maniac, Álomcsapda), aminek segítségével komplexebb, izgalmasabb és mélyebben szántó történetekkel igyekeznek a közönséget szórakoztatni, és elgondolkodtatni. Ilyen a Végtelen Világok Krízise képregény is. A képregényeknek kultúrájuk van, és nagy hatást gyakoroltak több nemzedékre, ezért ha témába vágnak, érdemes velük foglalkozni. Elvégre ki ne ismerné Supremant, vagy Batmant? A jól megírt és kitalált történeteknek ráadásul mindig van valamilyen szimbolikája. (Például Batman megtestesíti számunkra, a minden egészséges lelkületű emberben szunnyadó vágyat, hogy felszámoljunk a bűnözéssel, a korrupcióval és a sötét hatalmakkal.) Ebben a rövid összefoglalóban a Végtelen Világok Krízise mögött megbújó üzenetre vetünk egy pillantást.

“Az univerzum valaha sok részre szakadt… Mindegyik rész más lett, különálló… De gyengébb is, mint a sok rész együtt.”

A multiverzum elképzelése nemcsak a cselekmények bonyolultabbá tételére biztosít lehetőséget, hanem a bonyolultabb cselekmények leegyszerűsítésére is. Ezt pedig Mary Wolfman író ki is használta 1985-ben, a DC Végtelen Világok Krízise 12 részes képregény sorozatában. Az ezt megelőző években a DC világának szereplői annyi változáson és variáción mentek keresztül, hogy az átlag-, és  főként a frissen becsatlakozó olvasók számára követhetetlenné váltak a történetek, és azok karakterei. Ezt a problémakört igyekezett megoldani egy elegáns sztorival Mary, ehhez pedig számtalan univerzumot teremtett.

“Megannyi rész között kell felosztania energiáját. Mindegyiknek van ereje, de egyenként mind erőtlen.”

A lényeg, hogy a sok eltérő tulajdonsággal és háttérsztorival rendelkező hősök és ellenségeik más-más világban léteznek. Az egyik univerzumban például Superman őszül, az általunk ismertben nem. Ezeket az univerzumokat a pusztulás veszélye fenyegeti, ugyanis az antianyag sorra kebelezi be, és tünteti el őket. A multiverzumot Monitor felügyeli, az antianyag terjeszkedését és pusztítását pedig Anti-Monitor irányítja. A Föld számtalan verziója közül több is megsemmisül, de az általunk leginkább ismert szuperhősök világa, a Föld I még létezik. Monitor utasítására Hírvivő összegyűjti a szupererővel rendelkező hősöket, hogy a még megmaradt világokat együttes erejükkel megmentsék. Időközben Hírvivő elpusztítja Montiort, Anti-Monitor befolyása alatt.

A halála előtti utolsó pillanatban a még megmaradt 5 Földet sikerül biztonságba helyeznie, amelyek így érintetlenül maradnak. Hírvivő később itt toborozza össze csapatát, mellyel támadást indít Anti-Monitor ellen, az antianyag univerzumba. A küzdelemben életét veszti Supergirl, az ellenlábasokat pedig Brainac egyesíti, akik szeretnék átvenni az irányítást a megmaradt Földek felett, melyek közben elkezdenek eggyé válni, térben és időben egyaránt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Föld érintett részein egyszerre létezik a múlt, a jelen és a jövő, illetve más Földek is. Monitor visszatérése után ezeket a maradék világokat is igyekszik elpusztítani.

 

Töltsd le, és olvasd el a NEGYVEN TÉNY A TUDATOS ÁLMODÁSRÓL ingyenes e-bookot itt!

 

A harcban Flash életét veszti, Anti-Monitor pedig visszautazik az időben, hogy megakadályozza a különböző univerzumok létrejöttét. A hősök utána erednek, hogy megállítsák terve végigvitelében. Végül az öt Föld eggyé válik, az előző Földek hősei és gonoszai pedig ezen az egyesült Földön élnek tovább. Ez az Új Föld. Anti-Monitor ezt az eggyé vált, új világot is igyekszik elpusztítani, para-démonok segítségével. Az ütközet után az Új Föld megmenekül, azonban néhány szuperhős, akik emlékeznek előző otthonaikra, nem kívánnak az újonnan létrejött Földön maradni, ezért eltávoznak Luthor Junior által kreált másik univerzumba. Az Új Földön maradó minden szuperhős története újrakezdődik. A történet lezárásában, az Új Földön egyedül Hírvivő emlékszik az összes korábbi univerzumra. Egy elmegyógyintézetben találja magát, mivel senki sem hisz neki, és az univerzumok elvesztése  miatt érzett fájdalomba beleőrül.

A képregény nem könnyű olvasmány, a rengeteg szereplő és a helyszínek közötti folyamatos ugrálás fokozott figyelmet igényel az olvasótól, de még így is nehéz teljesen képben lenni.

A történet vezérvonala, hogy léteznek természetes úton létrejött párhuzamos univerzumok, amelyek kisebb-nagyobb mértékben térnek el a Föld I-től. Ezek elpusztulhatnak, és csak a szuperképességekkel rendelkező, különleges élőlények képesek ezt a folyamatot megakadályozni. A végtelen világoknak van egy felügyelője, Monitor, illetve felbukkan Anti-Monitor is, akinek legfőbb vágya, hogy ezeket a világokat az antianyag segítségével elpusztítsa.

“… minden változik körülöttünk. Az életünkre ismeretlen erők hatnak.”

De ha a történet mögé nézünk, és elkezdünk szabadon gondolkodni róla, milyen tanulságot szűrhetünk le belőle magunkra vonatkoztatva?

A mi világunkban a párhuzamos univerzumokban létezés leggyakorlatiasabb eszköze jelenlegi tudásunk szerint a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény). Legalábbis a fázist sok gyakorló úgy éli át, hogy párhuzamos világokban jár, néhányan pedig erről teljesen meg vannak győződve. Bárhogyan legyen is, azt mindenképpen el kell fogadnunk, hogy a fázisban szerzett tapasztalatoknak köszönhetően a gyakorlók jogosan érzik, hogy amit átélnek, teljesen valóságos, és minőség tekintetében nem különbözik a mindannyiunk által ismert hétköznapi, fizikai valóságtól. Ennek megtapasztalásához azonban nincs szükségünk semmilyen eszközre, semmilyen szuperképességre. Viszont a Végtelen Világok Krízisével ellentétben, ezek a világok számunkra nem léteznek, hiszen ha nincs róluk tudomásunk, és nem éljük át őket, akkor lényegében jelenlétük számunkra nem valóságos. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy magával az átéléssel hozzuk őket létre. Más szóval, a párhuzamos világok megtapasztalásának lehetősége mindenkinek adott, viszont ha nem teszünk ezért semmit, akkor ezek számunkra létre sem jönnek. A Végtelen Világok Krízisével ellentétben, minket nem az a veszély fenyeget, hogy elpusztulnak ezek a világok, hanem az, hogy meg sem teremtjük őket.

“Menj és válj hasznára a társadalomnak.”

De ha mégis keresnünk kellene egy fő “gonoszt”, aki azon munkálkodik, hogy ezeket a még létre sem jött világokat megsemmisítse, akkor talán nem is kellene olyan messzire mennünk. Ugyanis napjainkban, számos önkéntes kutatónak köszönhetően, már tényleg elegendő információ áll rendelkezésünkre, hogy képesek legyünk ezeket a lehetőségeket kihasználni. Akkor mégis, ki állhatna utunkba? Félreértés ne essék, nem az a cél, hogy az ember mire a bejegyzés végére ér, földbe döngölve érezze magát, és sírva törje darabokra az összes tükröt a lakásban, mert nem képes többé beléjük nézni. Éppen ellenkezőleg: amint rájövünk, hogy ebben az olvasatban a Végtelen Világok Krízise sokkal inkább játszódik bennünk, mint a képregények oldalain, képesnek kell lennünk kihasználni ezt a különleges lehetőséget. Tényleg ne legyenek illúzióink: mi magunk vagyunk Monitor, aki ezeket a végtelen belső (megtapasztalva rajtunk kívülálló) világokat felügyeli. De bennünk van Anti-Monitor is, aki azon dolgozik, hogy ezen univerzumok létjogosultságát megszüntesse. És mi vagyunk azok a szupererővel rendelkező lények is, akik ezt megakadályozhatják. A kérdés csak az, hogy ezt valóban megtesszük-e, vagy ez a hatalmas lehetőség kihasználatlan marad. Megelégszünk-e az általunk ismert egyetlen világgal, miközben képesek vagyunk korlátlan tapasztalatokat szerezni? Át akarjuk-e érezni, hogy valóban létező világokban járunk éjjelente, nappal pedig éljük szokásos életünket?

 

Forrás: Végtelen Világok Krízise képregény
Fabulous Industriues YouTube csatorna

A GYAKORLÁS POZITÍV MELLÉKHATÁSAI

A GYAKORLÁS POZITÍV MELLÉKHATÁSAI

Az életben minden mindennel összefügg. Igaz ez a szellemi gyakorlatokra is, amelyeket mindig valamilyen konkrét céllal végzünk. A legtöbb esetben az önfejlesztő tevékenységek nemcsak a végcél eléréséhez járulnak hozzá, hanem az élet más területeire is hatással vannak. A fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) a legszélsőségesebb gyakorlat, ahol a gyakorló képes tudatosságát teljesen megőrizni, miközben teljesen eltávolodik hétköznapi világától. Ehhez meg kell tanulni irányítani a gondolatokat és az érzéseket, még ha csak ideiglenesen is. Az indirekt technikáknál ezt elég egy perc erejéig megtenni, és máris érhetünk el eredményeket. Azonban a rendszeresen fázisozóknak érdemes egy kissé csiszolni a mindennapi szokásaikon is, a konstans eredmények érdekében. Ez pedig nemcsak a gyakorlatra lesz jótékony hatással, hanem az élet és a személyiség más területeire is.

 

Töltsd le és olvasd el az ingyenes e-bookot itt!

 

Már önmagában is, egy mély fázisélmény óriási hatással van az emberre. A professzionális és tapasztalt tudatos álmodó eredményei pedig egészen elképesztőek lehetnek. A gyakorló tapasztalatainak hatására elkezd változni, de ez a változás nem elméleti impulzus eredménye, hiszen a fázisos olyan új élményekkel gazdagodik, amelyeket ugyanúgy (sokszor magasabb minőségben) lát, hall, tapint, ízlel, érez, mint ahogyan a hétköznapi fizikai valóságban. Tulajdonképpen ezekért az élményekért válnak legtöbben a fázis aktív gyakorlóivá. Az elején talán nem is sejtik, hogy az elkötelezett gyakorlás a mindennapi életvitelükre is gyümölcsözően hat.

“Az átlagember alvásigénye: még öt perc.” – Max Kaufmann

Minőségi alvás: Manapság rengeteg információnk van a rossz alvás következményeiről. Az elégtelen minőségű és/vagy mennyiségű alvás káros az egészségre, a pszichére és a teljesítményre egyaránt. Viszont amikor valaki valóban elkötelezett fázis gyakorlóvá válik, hirtelen kritikus lesz számára az alvás minősége, a minél gyakoribb, hosszabb és mélyebb fázisok érdekében. Ezáltal nem csak az élmények színvonala és gyakorisága javul. A fázisos kipihentebb és energikusabb lesz, szervezetének pedig lehetősége adódik a testi és szellemi regenerációra, amire jelenlegi tudásunk szerint az alvás leginkább szolgál.

“Az álom csupán a valóság másik arca.” – Heike Hoyer

Valóságtesztek: Sokan nem szeretik a valóságteszteket rendszeresen és következetesen végrehajtani, mert úgy érzik az eredmények nehezen jönnek, és nagyon meg kell értük dolgozni. Pedig a valóságtesztek helyes és kitartó alkalmazása révén nem csak a tudatos álmok felbukkanásának valószínűsége növekszik, hanem az indirekt és direkt technikák eredményessége is. De itt álljunk meg egy pillanatra! Miért nem jövünk rá álmunkban alapból, hogy nem a valóságban vagyunk? (Leszámítva a spontán élményeket, és azokat a szerencséseket, akiknek többször van rögtönzött tudatos álmuk.) Hiszen utólag visszagondolva általában teljesen evidensnek tűnik, hogy amit álmunkban átéltünk, az köszönőviszonyban sincs fizikai valóságunk törvényeivel. Efelett pedig álmodás közben mégis rendszeresen és észrevétlenül elsiklunk. Miért? Mert nem szoktattuk hozzá magunkat a kritikus gondolkozáshoz. Nem úgy éljük az életünket, hogy bármit is őszintén megkérdőjeleznénk, pláne észleleteink valóságosságát. A valóságtesztek eredménye a kritikus gondolkodás kialakulása, ami alapossá és objektívabbá tesz. “Hogyan kerültem oda, ahol most vagyok? Miért csinálom amit csinálok? Hol voltam ezelőtt 10 perccel?” Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolása során, amikor elemezzük önmagunkat és környezetünket, rengeteg észrevétlen dolog felszínre bukkanhat. Például, hogy sokszor napközben is egészen következetlenül viselkedünk, és amit csinálunk, amögött sokszor nem tudatosság áll, hanem ösztönös viselkedésminták. Az önelemzés során rájövünk, hogy többnyire a külvilág hatásainak adjuk át magunkat, mindenféle kritikai gondolkodás nélkül. Megtanulunk odafigyelni környezetünkre és önmagunkra, ezáltal pedig igyekszünk egész életünket is tudatosan élni.

“Amikor az ember tudja, hogy mit akar, akkor mindenre képes.” – Ina Valcsanova

Motiváció: A fázisba jutni nem olyan nehéz. Legalábbis nem annyira, mint amennyire elsőre gondolnánk. Nyilván fontos az útmutatások betartása, és a megfelelő lelkiállapot kialakítása. Ilyen például a motiváltság. Bármennyire is elcsépelt manapság a motiváció szavunk, mégis: ha nem születik meg egy nyomós ok, amiért érdemes belépni a fázisba, akkor a fázisos a folyamatba nem tesz bele annyi energiát és figyelmet, ami elegendő a fázis eléréséhez. Ha úgy érezzük, hogy sok múlik az eredményen, akkor jóval pontosabban és vehemensebben hajtjuk végre a gyakorlatot. Ha valaki megtanulja hogyan motiválja magát a fázishoz, akkor ezt alkalmazhatja az élet más területein is, ahol szintén elengedhetetlen az izzó vágy.

“Hamis lelkiállapot az üres bánkódás. Elégedetlenség az önbizalom hiánya: akaratgyöngeség.” – Ralph Waldo Emerson

Pozitív lelki beállítottság: Elengedhetetlen, hogy a gyakorló bízzon önmagában, és tisztában legyen vele: meg tudja csinálni, és ezért meg is csinálja. E nélkül a hozzáállás nélkül megjelenik a kétely, ami az önbizalomhiány melegágya, és rontja az esélyeket. Egy opció van: megtenni amit kell, és sikeresen belépni a fázisba. Ez a helyes hozzáállás. Megpróbálni újra és újra, amíg nem sikerül, fenntartva a lelkesedést és a határozottságot. A lelkesedés pedig szintén egy olyan lelkiállapot, amit ha megtanulunk elérni, hasznunkra válhat a hétköznapi életünkben is.

“A célok és a megvalósítás között a híd az önfegyelem” – Jim Rohn

Önfegyelem: Talán most arra gondolsz: “Hogy jön ez ide? Semmi kedvem hozzá!” Lehet, hogy valóban úgy érzed, ez már tényleg túlzás, de nyugodtan kérdezz meg bárkit, hogy minek köszönheti az eredményeit. Biztos lehetsz benne, hogy nem azt  fogja mondani: “A szétszórtságomnak hála sikerült!” Nem arról van szó, hogy a nap minden egyes másodpercében 100%-os kontroll alatt kell tartani önmagunkat. Ez nem is lehetséges. Viszont legalább a gyakorlat ideje alatt fontos az összeszedettség, ami segít fókuszálni energiáinkat. Hogy megértsük ennek jelentőségét, jussanak eszünkbe azok az élmények, amikor egy határozott cselekvési tervvel léptünk a fázisba, valami mégis elterelte a figyelmünket, és csak ébredéskor eszméltünk rá: a kitűzött feladatot nem hajtottuk végre. Ha sikerül az önfegyelmet elsajátítanunk, akkor szintén egy olyan tulajdonság birtokosai leszünk, amit máshol is kamatoztatni tudunk, nem csak a fázisban.

A fázis gyakorlása egyfajta rendszert visz az életünkbe, ritmust. Ez pedig nagyon fontos, hiszen abban a korban élünk, amikor gyakorlatilag minden irányból igyekeznek felborítani életritmusunkat, és próbálják megakadályozni, hogy visszaállítsuk azt. Amikor a gyakorló elhivatottá és következetessé válik, rangsorolni tudja életében a valóban fontos tennivalókat, amelyek őt szolgálják, nem pedig mások érdekeit.

SZERETNÉL TÖBBET TUDNI? KATTINTS A KÉPRE!

 

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com