A fázisban (tudatos álom/testen kívüli élmény) alvás közben az öntudatosságért felelős központok aktiválódnak. Ezáltal miközben a testünk regenerálódik, elkezdünk érzékelni és tudatosa létezni úgy, ahogyan a valóságban.

Ez lehetőséget biztosít olyan élmények átélésére, amilyenekre a fizikai világban nincs módunk, köszönhetően a fázis képlékenységének. Azon túl, hogy a fázis nem szokásos módja az önfejlesztésnek és az emberek életében felbukkanó feladatok és problémák megoldásának, sokan egyfajta virtuális valóságként tekintenek rá, ahol függetleníthetik magukat hétköznapi kötöttségeiktől, és szabadabban élhetnek.

Sok kutató és sci-fi író ezt az állapotot kizárólag valamilyen high-tech eszközzel látja megvalósíthatónak, miközben már számos ember túl van ilyen tapasztalatok megszerzésén, mindenféle kütyük igénybevétele nélkül. Az élményt legtöbben tudatos álmodásnak nevezik, és különböző technikákat alkalmaznak eléréséhez. Mások egyszerűen spontán módon élik át a fázist.

 

Töltsd le és olvasd el az ingyenes e-bookot itt!

 

Az olyan filmek, mint a Mátrix, és a Maniac, a fázis világát úgy mutatják be az embereknek, mint egy jövőben megvalósuló technológiai rendszert, ahová az emberek tetszésük szerint ki- és beléphetnek, hogy megtapasztaljanak a valóságtól eltérő, mesterségesen teremtett világokat. Talán egyszer eljutunk arra a szintre, hogy ezt valóban meg tudjuk tenni. Ez sokakat aggaszt, és sokakban izgalmas kérdéseket és morális aggodalmakat indít el, amiből elgondolkodtató alkotások születnek. Ilyen a Black Mirror 3. évadának 4. része, a San Junipero.

Ne ijesszen el senkit, hogy rögtön a harmadik évadhoz ugrunk, a Black Mirror ugyanis egy antológia-sorozat, ami azt jelenti, hogy a részek között nincs összefüggés. Minden epizódót más szereplőgárda játszik el, eltérő valóságokban, eltérő történetekkel. Így ez a rész is egy önálló sztori, megértéséhez nem szükséges a sorozatot elejétől követni. Egyébként a széria legtöbb része olyan világokat mutat be, ahol az információs technológia forradalmi változásokat eredményezett.

San Junipero történetét nagyon okosan vezetik fel.

Az elején még mit sem sejtve azt gondoljuk, hogy egyszerűen egy fiatal pár megismerkedéséről van szó, ami kissé klisésnek tűnik elsőre. A két karakter mégis zseniálisan lett megalkotva, és a szereplők is fantasztikusan hozzák azt a szintet, amit már nem igazán lehetne überelni. Yorkie félénk, tapasztalatlan, okos és szűzies kisugárzása, természetes és esetlen megjelenésével párosítva, azonnal a néző szívébe lopja a karaktert. Ami meglepő, hogy ugyanezt a hatást éri el Kelly is, aki Yorkienak pont az ellentéte. Vagányságával, nyíltságával és életszeretetével gyorsan magára vonja a figyelmet. Kettejük találkozása előrevetíti, hogy mindkettőjükben valamilyen változás fog bekövetkezni. Ahogyan alakul a történet, a néző kezdi érezni, hogy itt valami jóval többről van szó, mint egy hagyományos szerelmi történetről. A finom utalások egészen a film végég bizonytalanságban tartják az embert, a cselekmény valódi hátterét illetően. Miután Yorkiet nem hagyja nyugodni, hogy miről is maradna le, ha visszautasítaná Kelly egyéjszakás ajánlatát, beadja a derekát. Azonban ami Kellynek csak egy kaland a sok közül, az Yorkie számára jóval többet jelent. Ám később hiába próbálja utolérni, hosszú ideig sehol sem találja.

Aztán szépen lassan lerántják a leplet San Junipero valódi természetéről.

Ez a hely ugyanis egy virtuális valóság, amihez az emberek önszántukból csatlakoznak, leginkább szórakozást keresve. A város a 80-as éveket modellezi, a valóságban pedig valahol a nem túl távoli jövőben vagyunk. Yorkie és Kelly is jóval idősebbek San Junipero-i énjüknél, ráadásul Yorkie huszonegy éves korától kómában fekszik, autóbaleset következtében. Ugyanis miután szüleinek coming  outolt, kénytelen volt autóval elmenekülni előlük. Kelly halálos beteg, az orvosok három hónapot jósoltak neki, és ennek hatására úgy döntött, hogy a fennmaradó idejét San Juniperoban tölti, és egyszerűen jól érzi magát.

A programot két módon lehet igénybe venni. Minden hétvégén, miközben az egyén hétköznap éli szokásos életét, de az is megoldható, hogy az ember halála után az örökkévalóságig San Juniperoban éljen tovább, vagy amíg önként véget nem vet ennek a virtuális létnek. Yorkie szeretne örökké ebben a világban maradni, és erre igyekszik rábeszélni Kellyt is, akinek nem ilyen könnyű a helyzete. Ugyanis neki volt egy családja, lánya 39 éves korában elhunyt, amit a férjével nem tudtak feldolgozni. Férje önként lemondott San Junipero-ról amikor eltávozott, mivel lányukat sem tudták a programba juttatni. Ezután Kelly úgy érzi, hogy elárulná családját, ha ő mégis az öröklétet választaná, ebben a virtuális mennyországban. Végül mégis úgy dönt, hogy marad, és ezzel záródik a film.

A forgatókönyv, a rendezés, a vágás, a casting, és a színészi játék sem hagy  kívánnivalót maga után. Érdemes megnézni a filmet, aminek a végén számtalan kérdés hagy keserédes utóízt az ember szájában.

  • Ezek közül a legégetőbb, hogy ha képesek vagyunk új világokat teremteni, és ugyanúgy létezni bennük, mint ahogyan ebben, akkor mi a különbség a két valóság között.
  • Ha pedig ezt megtesszük és kihasználjuk a lehetőséget, akkor a valódi világunk mennyire értékes, és mennyire lehet figyelmen kívül hagyni?
  • Egyáltalán, ha mi magunk is képesek vagyunk világokat teremteni, akkor tulajdonképpen mi az élet?
  • Ha pedig más dimenziókat teremtünk, akkor mi a helyzet ezzel az eredetivel? Tekinthető ez egyáltalán az eredetinek? Vagy ez is egy szimuláció, amiben részt veszünk, de nem 100%-os a tudatosságunk, ezért ezt észre sem vesszük?

Mielőtt nagyon belegabalyodnánk, és a távol-keleti tanoknál kötnénk ki, térjünk vissza egy éles kanyarral a jelenbe.

Manapság még nem léteznek olyan fejlett technológiák, amelyek  képesek lennének számunkra biztosítani ezt a létformát. Hogy valaha eljutunk-e idáig, az jó kérdés. Jelenleg azonban csak a fázis segítségével juthatunk hasonló tudatállapotba, ennek pedig megvannak a fiziológiai feltételei. Tehát bármennyire is szeretnéd, nem maradhatsz végleg egy általad alkotott valóságban. Ugyanis jelenlegi tudásunk szerint ehhez a test alvó állapotában lévő REM szakaszra van szükségünk, ami nagyjából maximum 20 perces lehet.

De ha lehetne, Te választanád a virtuális mennyországot?