Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

A gyakorló lépjen a fázisba, koncentráljon a légzésére és számoljon össze annyit, amennyit csak tud.

Már hosszú percek óta próbáltam visszaaludni, és közben arra koncentráltam, hogy azonnal elcsípjem az ébredés pillanatát. Hipnagóg képek és hangok kezdtek el megjelenni egy idő után és egyszer csak egy hatalmas puffanást hallottam. Korábbi tapasztalataimnak köszönhetően azonnal tudtam, hogy ez már a fázis, ezért gyorsan felálltam. A régi szobámban voltam, és azonnal elkezdtem a légzésemet számolni. Éreztem hogy mélyebb a szokásosnál,  és ütemesen, ki-be lélegzem. Éreztem, hogy ez valószínűleg nem csak a fázisban történik így, hanem a valóságban is. Máshogyan lélegeztem mint egyébként, és ezen nem tudtam változtatni, mert teljesen a légzésemre koncentráltam, egyébként pedig egyáltalán nem szoktam. Elindultam a lakásból kifelé a lépcsőházba, lefelé a lépcsőkön. Megnéztem közben a kezeim, hogy valóságtesztet csináljak, ehhez már hozzászoktam. Többször is 7 ujjat számoltam, miközben mentem lefelé. Az ablakon keresztül megláttam a szomszédot, amint biciklivel elindul a házból, valószínűleg éppen munkába. Nekem háttal volt, de bemutattam neki. Magam sem tudom miért tettem ezt, valószínűleg attól féltem, hogy túl unalmas lesz a fázisom, ha csak a légzésemet számolom. Valójában már hónapok óta pont ettől tartok, ezért is volt olyan nehéz számomra megtalálni a motivációt. Hátranézett az alak, és pont ezt akartam. Ekkor megijedtem, hogy elrontom a kísérletet, hiszen ha elkezdünk harcolni, akkor az megváltoztatja az eredményeket. Eközben elértem a földszintet, az alak pedig nem támadni akart, hanem nevetett. Még a biciklivel is elesett. Hozzá vágtam egy sörös üveget az ajtó ablakához, amin széttört. Ezzel csak nyomatékosítani akartam, hogy ha mégis rám támadna, akkor sem lenne esélye. De amint kiléptem az ajtón, nem is foglalkoztam vele, és az alak el is tűnt. Elindultam az utcán és a házakat néztem. Folyamatosan számoltam a légzésemet továbbra is, ami ugyanolyan mély és egyenletes volt végig, mint az elején. Nem akartam semmilyen akcióba belebonyolódni, a házakat néztem magam körül és az utcákat. Közben világos lett, de kezdett szétesni a fázis. Elsötétült minden, és újra fekvő pozícióban találtam magam, de nem éreztem 100%-osnak a testem realitás érzését. Még mindig a légzésemre figyeltem, és mintha ez egy kapocs lett volna a fázis és köztem. Elkezdtem újra forogni, és azonnal éreztem is a hatását. Lefordultam az ágyról, és leestem a földre. Nem láttam semmit, de nagyon örültem, hogy még mindig a feladatot csinálom. Felálltam és  szándékosan nem kezdtem el mélyíteni, kíváncsi voltam, hogy a légzésemre koncentrálással milyen eredményeket lehet elérni. Meglepő módon teljesen élesen kirajzolódott a szoba amiben voltam, bár nem úgy nézett ki, mint a valóságban. Ott volt a régi gitárom, és a könyvespolcon egy testen kívüli élményekről szóló könyvet láttam, de nem akartam semmire sem koncentrálni, nehogy a légzésemen kívül máshogyan is fenntartsam az állapotot. Még mindig ugyanúgy lélegzetem, mint az elején. Egy idő után elkezdett megint minden halványulni, és a forgás most valamiért nem működött újra. 54 levegővételt tudtam összeszámolni.

A gyakorló lépjen a fázisba, és próbáljon meg emlékezni az aznapi dátumra, és az évszakra.

Végre éreztem, hogy forgok, ezért felálltam. Gyorsan eszembe is jutott, hogy november 3. van, és ősz. De nem láttam semmit, és gondoltam ez így nem is igazi fázis. Ezért elkezdtem tapogatni, egy fal volt mellettem. Megjelent előttem, fehér volt és láttam a kezemet rajta. Elkezdtem számolni az ujjaim, de mire a végére értem, mindig kinőtt egy új ujj. Arra jutottam, hogy ez már elég mély, és megint elismételtem, hogy november 3. van, ősz. Gondoltam végre kész vagyok, ezért akartam valami mást is csinálni. Le akartam ugrani az erkélyről, de mire odaértem, elfogyott a bátorságom valamiért, és nem sokkal később felébredtem.

A gyakorló lépjen a fázisba, és próbálja meghallani a Jinge Bells dalt.

Egy lánynak a szobájába jutottam. Eszembe jutott a zenehallgatós feladat és odamentem a CD lejátszóhoz. Hasonlított az enyémhez. Először hang se jött ki rajta, aztán lassan valamilyen trap kezdett el szólni, ami kicsit tetszett, de nem azt akartam hallani. Kérdeztem a lánytól, hogy miért nem azt a karácsonyi dalt hallom, és azt mondta léptessem, de a következő szám sem az volt. Próbáltam felidézni, hogy mit is kéne hallanom, de csak annyi jutott eszembe, hogy azt a karácsonyi dalt, a pontos dallamok nem. Azért elkezdtem dúdolni magamban ami eszembe jutott és hasonlított rá. Arra gondoltam, hogy bár most hallom a fejemben, mégsem azon kívül. Eszembe jutott, hogy ez így nem lesz jó, és talán azért nem sikerül ez az egész, mert hangokat még sohasem próbáltam irányítani a fázisban, és emiatt nincs benne tapasztalatom. Mindenesetre elkezdtem a CD lejátszóból szóló hangokra koncentrálni, hogy legalább arról be tudjak számolni. Nem tűnt jobb minőségűnek mint a valóságban, de legalább olyan jó minőségű volt. Azt is megfigyeltem, hogy tényleg úgy hallottam mintha a CD lejátszóból jönne a hang, nem pedig a fejemből. Amikor pedig dúdoltam magamban a karácsonyi dalt, az tényleg a fejemben szólt, mint amikor a valóságban dúdolok.

A gyakorló lépjen a fázisba, és azonnal kezdjen el mindent megtapogatni.

Éppen láttam, hogy kezd valaminek kibontakozni a képe, de nagyon halványan. Azonnal elkezdtem tapogatózni, és a szüleim lakásában, a konyhában találtam magam. Nagyon gyorsan kitisztult a kép, a valósághoz viszonyítva 100%-os tisztaságúnak ítéltem meg a látványt. Valamiért arra gondoltam, hogy meg kell néznem hány óra van, és ahogy az órát néztem (negyed három volt) azon gondolkodtam, hogy vajon a valóságban is ennyi lehet-e az idő. Aztán kiestem, de csak téves ébredésem volt, amit nem ismertem fel. Hangokat hallottam magam körül a szobában, ezért csukott szemmel visszaaludtam. Ébredés után vettem észre, hogy akire azt hittem a szobámban van, akkor még fel sem ébredhetett.

A gyakorló lépjen a fázisba, találkozzon egy angyallal, egyen kenyeret és igyon vizet.

 a) Kecskeméten sétáltam már nagyon régóta. Valamiért egy követ tartottam a kezemben és azt néztem, úgy mentem az utcán és arra gondoltam, hogy talán hülyének néznek az emberek, de nekem akkor is ezt a követ kell néznem. Közben egy 4 soros verset költöttem, valami olyasmit, hogy:

„Befogadják a szívemet,

Egyedül, néhányan,

Leköpik a szívemet,

Néhányan, százan.”

Nagyon tetszett ez a vers és azt fejezte ki számomra, hogy vannak akik szeretnek, és vannak akik utálnak. Arra gondoltam hogy le kellene írnom, de nem volt kedvem elővenni a telefonom, inkább sokat mondogattam magamban, hogy megjegyezzem.

Valamilyen boltba akartam menni, és feltűnt hogy olyan helyeken járok a városban, amiket még sohasem láttam. Eleinte hasonlított a város az eredetire, de minél többet bolyongtam benne, annál kevésbé. Tetszett a látvány, dimbes-dombos volt a talaj. Le akartam ülni egy templom kertjében, hogy kicsit végre elgondolkodjam és megnyugodjak. Érdekesnek tűnt, hogy egy kínai nő a gyerekeivel szintén ott volt a kertben és tökéletesen beszéltek magyarul, de nem akartam őket feltűnően nézni, ezért inkább nem foglalkoztam velük. Amúgy is egy pad felé siettem, hogy leüljek kicsit. Elkezdett szakadni az eső, ami nem zavart annyira, viszont villámlott is, amit már veszélyesnek ítéltem, és be akartam menni egy fedett helyre. Össze-vissza mászkáltam a városban, meglehetősen sokáig. Szembe jött velem néhány torz fejű ember, de rögtön arra gondoltam, hogy biztosan valamiféle genetikai betegségben szenvednek. Kissé agresszívan viselkedtek, és bár nem féltem tőlük, igyekeztem minél hamarabb távolabbra jutni. A könyvtárba akartam menni, amit először messziről vettem észre, de nem találtam oda, mindig szem elől tévesztettem. Aztán újra megláttam a tetejét, és arra gondoltam, hogy olyan sok furcsaság történt, hogy ha a könyvtár nem úgy fog kinézni mint a valóságban, akkor most már tényleg fel kell ismernem, hogy egy álomban vagyok. Nem úgy nézett ki, amire onnan jöttem rá, hogy az előtte lévő tér teljesen más volt mint a valóságban. Megnéztem a kezem, és ötnél több ujjam volt, vékonyak. Gyorsan fel akartam idézni, hogy mit is kell tennem, és arra jutottam, hogy egy földönkívülivel kell találkoznom…  Először az jutott eszembe, hogy az lesz a legjobb, ha az eget nézem és elkezdem őket hívni, de egy nagyon enyhe félelem volt bennem, ezért úgy döntöttem, hogy inkább már itt is van valahol egy a közelemben, csak meg kell találnom. Mióta rájöttem, hogy álmodok, keserű érzést keltett bennem a felismerés, hogy valószínűleg ennek a REM szakasznak mindjárt vége lesz, mert már nagyon régóta tart az álom. Egy autó felé mentem, amiben egy fehér lepedővel letakart alak volt a kormányra dőlve. Arra gondoltam, hogy ott van az én földönkívülim a textil alatt, ezért elkezdtem szólogatni. Kissé tartottam tőle, hogy túl ocsmány lesz a látvány, ha lerántom róla a lepedőszerű anyagot, ami alatt egészen földönkívüli formája volt. Kicsi, vézna, nagy fejjel. Azonban amikor hozzáértem, kiderült, hogy ez nem is egy letakart figura, hanem egy fehér bábu, amit magam felé fordítottam, hogy lássam az arcát, de a szemei is textilből voltak, kis fehér pöttyök. Fájdalmas volt a felismerés, hogy ez most nem sikerült és mindjárt fel fogok ébredni, és fel is ébredtem.

(Megjegyzés: Azt hogy az angyal helyet földönkívülivel akartam találkozni, hiba a memória működésében. Erre már Michael is rámutatott, hogy az álom során tudatossá válásnál a leggyengébb a memória. Ez a tudatos álom 02:30 előtt történt pár perccel. Talán ha az éjszaka egy későbbi részében váltam volna tudatossá, az agyam már kipihentebb lett volna, és a memóriám is tökéletesebben működött volna.)

(Megjegyzés: Gyakran megfigyeltem, hogy az elvárásaimnak megfelelően alakul a fázis tere és cselekménye. Minél régebb óta foglalkozom a fázissal, úgy érzem ez annál jobban működik. Amikor az autóban a földönkívülihez közelítettem, kissé tartottam tőle, hogy túlságosan kellemetlen lesz az élmény, és úgy érzem ennek megakadályozására vált bábúvá a letakart alak.)

b) Álmomban a párommal az anyja házában voltunk, és vártuk. Máshogy nézett ki mint a valóságban, és egy idő után kimentem és elkezdtem sétálni a ház körül, közben pedig néztem és gyönyörködtem benne. Hirtelen felismertem, hogy igazából nem is kellene tudnom körbe menni körülötte, mert egy társas ház szélén van a valóságban, itt meg magában áll. Rájöttem, hogy álmodok és rögtön értelmet nyert, hogy miért nézett ki belül is minden máshogyan. Nagyon megörültem, mert mostanában sok fázisom van, és arra gondoltam hogy így jobban tudok haladni a Project Elijah – val is. Elkezdtem sétálni és nézelődni, megláttam az égen egy UFO – t és kedvem támadt hozzá, hogy találkozzak idegenekkel, de eszembe jutott, hogy a múltkor is itt rontottam el, és angyalt kell keresnem. Elkezdtem keresni gyorsan, és egy félig áttetsző anyagban megláttam egy alakot, aki a barátnőmre hasonlított de nem voltam benne biztos, hogy ő az. Gondoltam felfedem az arcát és ez lesz végre az angyal, de a barátnőm arca volt alatta, egy porcelán babához hasonlított. Arra gondoltam, hogy végül is ő is egy angyal, de nem igazán erre gondolt Michael amikor ezt a feladatot adta. Tovább kerestem és hívogattam, de semmi. Odamentem egy ház sarkához, és arra koncentráltam, hogy a másik oldalon, ha oda nézek ott lesz az angyal. De csak egy fehér nejlon szatyor volt ott. Csalódtam és arra gondoltam, hogy ez így nem lesz jó, megint nem fogok tovább haladni a projektben. Eszembe jutott, hogy az angyalok a mennyben vannak, ezért ha oda jutnék, akkor biztosan találkoznék velük. Felrepültem és célba vettem az eget. Közben elkezdtem összedörzsölni a kezeim, hogy fenntartsak, és intenzíven éreztem őket. Éreztem, hogy ez így túl sokáig tart és nem érek oda ébredésig. Elkezdtem intenzíven forogni, hogy ezáltal is fenntartsak, és hogy transzlokálódjak a mennybe a forgás végére. Nagyon gyorsan és intenzíven forogtam, kezdtem szédülni is, és egy pillanatra úgy éreztem hogy kinyitom az egyik szemem, de aztán gyorsan becsuktam és folytattam a forgás. Megálltam, de egy sötét homályos helyre kerültem, és felébredtem.