Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.

 

A gyakorló lépjen a fázisba, keressen valakit akit ismer, csípje meg és ébredés után ellenőrizze a csípés nyomát a valóságban.

XY-al egy ismeretlen településre jutottunk. Hegyvidéki volt, olyasmi, mint Sopron. Kerestük a település nevét, de nem láttuk sehol. Össze-vissza mászkáltunk, mindenféle épületekben, de senkivel sem találkoztunk. Egyszer csak rájöttem, hogy ez egy álom, és mondtam neki, hogy csipkedjen meg, de aztán eszembe jutott, hogy nekem kell megcsípnem őt. Erősen és hosszan megcsíptem a bal vállát, kicsit fájhatott is neki, az arcán láttam a fájdalmat. Felébresztettem magam, de nem látszódott semmi a karján, ő már ébren feküdt mellettem az ágyban. Viszont pont a csípés helyén van az oltás nyoma, ami hasonlít egy csípésre.

 

A gyakorló lépjen a fázisba, vegyen be egy, a Csúcshatás filmből ismert NZT pirulát, és figyelje meg a tudatára gyakorolt hatását.

Első kísérlet: Az asztalon kerestem, de nem találtam és gyorsan kiestem.

Második kísérlet: Ott volt az asztalon. Bevettem és először nem éreztem semmit, de aztán hamar kitisztult a tudatosságom. Nehéz elmagyarázni. Csak álltam egy helyben és vártam, hogy mi lesz. Jobban éreztem a testem és a fázist is. Mélyebb lett a fázis. Az asztalon a mobiltelefonom elkezdett magától nagyon élénk színekben játszani. Ki akartam menni az ablakon, de nem sikerült.

Harmadik kísérlet: Könnyedén beléptem újra, és megint be akartam venni a tablettát. Az előbb meglehetősen jó érzés volt, érezni akartam újra. Kerestem a zsebemben, de nem találtam. Végül úgy döntöttem semmi értelme a keresésnek, inkább a kezembe teremtettem meg a pirulát, a saját szemem láttára. Miután bevettem, megint hasonlóan jó érzés volt, csak erőteljesebb. Erős lett a fázis és kiélesedett. Az utcán álltam és nem tudtam mit kezdjek ezzel a helyzettel. Harcolni akartam egy fickóval, aki először megijedt, de aztán az elmémmel maradásra bírtam. Végül nem harcoltunk, nem láttam értelmét. Aztán megjelent Michael R., és elkezdtünk versenyt futni. Mindig egy lépéssel előttem volt, és egyszer csak azt mondta, hogy ne a fázis környezetre koncentráljak, hanem saját magamra. Ezt megértettem, amitől azonnal felgyorsultam és lehagytam könnyedén. Egy üres rétre értem, és találkozni akartam valakivel, akivel régóta szeretnék. Meg is jelent, de túl távol volt tőlem. Aztán homályosabb lett, mintha csak a fejemben lenne, és onnan vetülne ki a fázis térbe. Végül ezt is meguntam és repülni akartam. Ébredés után azonnal újra be akartam kerülni, hogy újra bevehessek egy tablettát, valamiért nagyon jó volt.

 

A gyakorló lépjen a fázisba, és tépje vagy vágja le az egyik ujját, figyelje meg a fájdalmat, valamint hogy érzi-e a levágott ujjat és tudja-e irányítani.

A régi lakásban vagyok a nappaliban. Ott van Fifi (a kutyám) is, és leginkább azzal múlatom az időt, hogy simogatom. A. behoz egy tálcán egy adag sült húst, aminek B. nagyon megörül. Odamegy, hogy levegyen belőle egy darabot, de aztán észreveszi, hogy ez nem az ő szájíze szerint van elkészítve. Ezen nagyon megsértődik és hisztizni kezd, kimegy a szobából. Én is nézem a húsokat az ágyon ülve és az előbb látott jelenetre gondolok, hogy mégis mi történhetett. Elkezdem számolni az ujjaim, és 7-et számolok. Mivel a múlt éjjel is megettem ugyanezt, de akkor nem lettem tudatos (amit utólag nagyon felróttam magamnak), most azonnal azzá válok, gyorsan felállok és bemegyek a szobámba. A. utánam akár jönni, de kicsukom. Egyedül akarok lenni, mert tudom, hogy ez a feladat nekem elég megterhelő. Valójában már többször eszembe jutott a fázisban, de sohasem tudtam levágni az ujjam. Egyszerűen képtelen voltam megtenni. És ez most sincs másképp. A kezeimből kijövő energiával újra és újra tárgyakat reptetek, hogy ezzel váljak benne biztossá újra és újra, hogy ez a fázis. Elsőre sikerül megtalálnom vagy 4 fajta kést, de egyszerűen nem bírom levágni az ujjam. Minden nagyon mély és reális, mélyítéssel nem is kell foglalkoznom, gondolom az intenzív undor, hogy le kell vágnom az ujjam, automatikusan mélyít.

Eszembe jut, hogy talán ha elkezdem a jobb kezemmel a bal kezem mutató ujját leszakítani,  az elviselhetőbb lesz, bár hosszadalmasabb. El is kezdem húzni, de ahelyett, hogy leszakadna, elkezd nyúlni, mint a tészta és fáj is. Arra gondolok, hogy ez így csak nem lesz jó, mert ha így folytatom, akkor soha az életben nem végzek a feladattal, mégiscsak egy késsel kellene levágni. Újra a késekre nézek, de úgy tűnik, hogy az ízületek miatt ez sem menne túl gyorsan, és félek hogy egy hosszadalmas trancsírozásba torkollna az öncsonkításom, amihez szintén nincs semmi kedvem. Arra gondolok, talán egy recés élű késsel jobban menne és találok is egyet, mégsem tudom ezzel sem megtenni. Elkezdem megint húzni az ujjam, megint elkezd nyúlni és megint fáj. Aztán újra a kés használatán kezdek gondolkodni és ez a kör még megismétlődik párszor, aztán szépen lassan felébredek, de annyira homályos a tudatom, hogy nem bírok egy ciklust sem végig csinálni az indirekt technikákkal, és felébredek teljesen. Az ujjamban ugyanaz a fájó, zsibbadó érzés van, mint a fázisban. Egy adott ponton fáj, a kézfejem felöli ujjperc közepe, a fázisban ez a rész vékonyodott el, amikor húztam.

Még most is érzékeny ha rá gondolok, pedig már vagy negyedóra eltelt. Ha mozgatom az ujjaim, egyértelműen érzem a fájdalmat, ami most már inkább zsibbadás, a többi ujjamhoz viszonyítva. Az érdekes, hogy ébredés után elkezdtem ugyanúgy húzni egy másik ujjamat mint a fázisban, de a valóságban egyáltalán nem úgy fáj. A fázisban egy adott ponton fájt, ahol elvékonyodott, a valóságban viszont az egész ujjam. A fázisban nem is éreztem a másik kezem szorítását az ujjamon, most ez is feltűnt, a fázisban eszembe sem jutott. Számomra egyértelmű, hogy az érzést az agyam hozta létre, egyszerűen ezt a típusú fájdalmat így tartotta reálisnak. Ezzel kapcsolatba nem hiszem, hogy volt konkrét tapasztalata, amiből ki tudott volna indulni. (Sohasem húztam/húzta senki semmilyen testrészemet, azért, hogy leszakítsa.) Az érdekes, hogy ez a modellezett fájdalom megmaradt ébredés után, és még most is érzem kicsit. Persze, a fázisból felébredve a fizikai és mentális érzések is velem maradnak, de a fázisból kiindulva nem emlékszem ilyen intenzívre korábbról.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról.

Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

 

A gyakorló lépjen a fázisba, és tizenöt másodpercen keresztül tapogassa meg intenzíven a saját testét, miközben megfigyeli, hogy mennyire lett realisztikusabb a fázis tere, és a testérzékelése.

A gyermekkori szobámban vagyok és elkezdem számolni az ujjaimat. Hatot számolok, és ettől rájövök, hogy egy álomban vagyok. Eszembe jut a feladat, és elkezdem tapogatni gyorsan a fejemet, aztán az egész testemet is. Ami feltűnik azonnal, hogy eddig nem éreztem a testemet, csak volt egyfajta testem, de a tapogatás után kezd el igazán a testem érzékelése beindulni, és egy intenzív hő is elkezd keletkezni a dörzsöléstől, de a fázis tér érzékelése nem lesz mélyebb. Azt gondolom ideje valami mást is csinálni. Repülni akarok, elvetve egy másik cselekvési tervemet. Találkozni akartam pár másik emberrel, hogy megkérdezzen tőlük mit gondolnak rólam, de ezt most hirtelen teljesen lényegtelennek érzem. Megpróbálok felemelkedni a szobában, de nem sikerül. Kimegyek a bejárati ajtóhoz, hogy kintről rugaszkodjak el, a szabad ég alatt. Ahogyan kinyitom az ajtót, egy ismeretlen helyen találom magam, egy réten, hatalmas fákkal, gyönyörű az egész.

Egy óriási épület ajtajában vagyok, aminek a bejáratához egy magas lépcsősor visz. Ideális az elrugaszkodásra, és amint megteszem, ki is nézem magamnak a repülés irányát, és arra haladok. Érzem a levegőt magam körül, és arra gondolok, vajon miért ilyen népszerű a repülés a fázisban, és miért élvezem ennyire. Tudom, hogy bármit csinálhatnék, mégis ez az egyszerű folyamat annyira élvezetes számomra, hogy csak erre vágyom. Közben megállok a levegőben és ismét elkezdem tapogatni magam, de az eredmény ugyanaz. Nem mélyül el a fázis. Egy idő után elsötétül minden. Ez igazán remek állapot a mélyítés tesztelésére, ezért újra elkezdem tapogatni a testem, arra vagyok kíváncsi, hogy ettől vajon újra megjelenik-e a tér, mert most még mindig egy sötét helyen vagyok, de nem járok sikerrel. Nagyon szeretnék visszatérni egy teljes értékű fázisba, ezért váltok a szenzomotoros vizualizációra, aztán a kézdörzsölésre. A szenzomotoros vizualizációtól zöld foltok kezdenek el megjelenni, de nem fejlődnek tovább, ezért váltok a kézdörzsölésre, amitől megjelennek homályosan a kezeim, amikkel elkezdek újra tapogatni és kibontakozik egy helyiség.

Két kolléganőm van velem, egy ismeretlen teremben. Valamelyik oktatóról kezdenek el beszélni, és az egyikőjük kitessékel az ajtón, hogy ez most nem rám tartozik. Kicsit rosszul esik, de igazából nem érdekel a pletyka, megint repülni akarok. Ugyanannak az épületnek az ajtajához jutok ahonnan először próbálkoztam, és most kicsit nehezebben megy a repülés, de azért sikerül. Látok a levegőben egy egyszarvút (szárnyak nélkül) repülni, és arra gondolok, hogy milyen menő lenne ráülni és vele együtt repülni, ezért próbálom utolérni, de nagyon hamar szem elől tévesztem. A fázis pedig megint elkezd elsötétülni. Igyekszem mindent alaposan fejben tartani, és a lényeg, hogy nekem nem mélyítette el a fázisomat a testen tapogatása, de a testemet sokkal intenzívebben érzékeltem tőle.

 

A gyakorló lépjen a fázisba, egyen valamit és érezze, hogy jóllakott. A fázisból kilépve ellenőrizze, hogy megmaradt-e vele a jóllakottság érzése.

Egyszer csak kikelek az ágyból, a régi lakásban vagyok. Elindulok az utcán, de még sötét van, és fura érzés vesz erőt rajtam. Az emberek körülöttem túl harsányak az utcán, nem akarok a közelükben lenni. Furcsállom, hogy az öltönyöm van rajtam, hiszen nem abban aludtam el, és nem is emlékszem, hogy miután felkeltem, felöltöztem volna. A szemmaszk a szememen van, és fura, hogy az egyik szememre mégis látok, átlátok rajta. Ekkor jövök rá, hogy ez a fázis. Tapogatom a szemem, és rájövök, hogy tényleg ott a maszk, de átlátok rajta, csak a bal szememmel nem. Elhatározom, hogy azzal is látni akarok, ezért megteremtem a látásom, de kicsit tartok tőle, hogy felébredek közben. Szerencsére ez nem történik meg, sikerül teljesen bent maradnom. Fel akarok repülni, de nem járok sikerrel. Eszembe jut, hogy ennem kell valamit, ezért gyorsan a konyhába teleportálom magam. Kinyitom a hűtőt, de nincs benne semmi olyasmi, amit szívesen megennék, viszont az előbb láttam az asztalon egy pizzát. Gondolom az is jó lesz, és szeretem is, úgyhogy odamegyek megenni. Előtte még megtapogatom a konyhabútort, hogy fenntartsak. Mire odaérek a pizzához, addigra az már nem is pizza, hanem virslik egy kupacban, amikre sajt van olvasztva. Elkezdem enni, és közben bejön a konyhába A. Azt mondja, hogy nincs rendben az étkezésem és rendbe kellene rakni, amivel egyet is értek, a fázisban is, meg a valóságban is. De félre tolom A.-t, mert az ételre akarok koncentrálni. Nem érzek semmi különöset, lenyelem a falatokat és érzem a gyomromat, azt érzem üres és éhes vagyok továbbra is. Próbálok még jobban koncentrálni, de ezen kívül nem érzek mást, aztán szép lassan felébresztem magam, de a valóságban is inkább csak üresnek és éhesek érzem a gyomrom, a virslit nem érzem benne.

 

 

Tudatos álmodás és testen kívüli élmény Facebook csoport.