A fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) témakörét tanulmányozva az ember óhatatlanul különös könyvekbe, filmekbe, emberekbe és csoportokba botlik. Valójában nincs ezzel semmi probléma, tudomásul kell venni, hogy a világ nem fekete és fehér, és a fázis nem egy hétköznapi beszédtéma, ezért evidens, hogy az érdeklődő szélsőséges dolgokra bukkan időnként. Egyszerűen el kell fogadni, ez benne van a pakliban, és éppen ezért kell megtanulni felelősségteljesen és józanul levonni a konklúziókat, minden ilyen találkozás után. Efféle találkozásnak mondható például a „Misztikus történetek – Testen Kívüli Tapasztalatok” című írással történő megismerkedés is. Valamiért a kiadványban sem az írót, sem a kiadás évét nem tüntette fel a kiadó, és ez bizony megalapozza a könyvvel kapcsolatos bizalmatlanságot – nem véletlenül.

A könyv – ahogyan az a címben is olvasható -, testen kívüli történetek gyűjteménye. Nincs benne említés semmilyen módszerről és technikáról, amelyek a megtapasztalást segítik, az összes bemutatott élmény spontán. Az, hogy ezeket az elbeszéléseket ki gyűjtötte össze és honnan, egy olyan kérdés, amely még a könyv elolvasása, és az interneten történő keresés után is nyitott marad. A nyomozást megnehezíti, hogy a könyvben nem említik a mű eredeti címét, holott minden bizonnyal fordításról beszélünk, egyetlen magyar név és helyszín sem szerepel benne.

A történetek meglehetősen változatosak, és a címmel ellentétben nem csak testen kívüli élményekről olvashatunk, hanem másról is.

Ilyenek például a különböző szerelemi történetek, szellemekkel és állatokkal kapcsolatos tapasztalok, véletlen egybeesésekről szóló beszámolók, amelyeket az olvasó indokolatlannak tarthat az írás címe alapján.

A testen kívüli tapasztalatok elbeszéléseire visszatérve, eléggé vegyes a felhozatal. Ugyanis a könyvben vannak olyan tipikus fázistapasztalatok, amelyek a tapasztalt gyakorlók számára teljesen hihetőnek tűnnek, mint például a következő:

„1983 nyarán, oldalt fekve a kanapén, elszunnyadtam; a karjaim össze voltak fűzve. Egy darabig rendesen aludtam, de aztán felébredtem, és azt vettem észre, hogy beúszom az >>álomparalízis<< szokásos állapotába. Próbáltam nem elveszíteni a fejemet, és arra gondoltam: ha egyik karomat meg tudnám mozdítani, minden rendbe jönne. Sajnos azonban összekulcsoltam a karjaimat, és ettől kétszeresen is nehézzé vált a feladat. Éppen arra gondoltam, hogy szétválasztom egymástól a karjaimat, – és ehelyett valahogy >>kihámozódtam<< a testemből. A következő pillanatban már a gázkandalló mellett álltam, ami közvetlenül a kanapé mellett foglalt helyet. Nincs szó leírni a rémületet és a pánikot, ami elfogott – soha nem fogom elfelejteni, az egyszer biztos…”

De nem kevés olyan történetről is olvashatunk, amelyek valóságtartalma (nagyon finoman szólva) igencsak megkérdőjelezhető, ilyen például Mrs. Sally Vinson esete.

A cselekmény leírásában franciaországi útján, két barátnőjével utazva, állítólag egy nem mindennapi élményen ment keresztül. Elmondása (vagy egyszerűen csak a szerző) szerint az utcán sétálva egyszer csak azt vették észre, hogy mind a hárman a levegőben lebegnek. Ijedtségükön gyorsan túllépve egymásra néztek, és hangosan elkezdtek nevetni. Miközben a levegőben siklottak, annyira nevettek, hogy ettől már a könnyük is kicsordult. Miután odalebegtek a szállodához, amit kerestek, észrevették, hogy odabent sehol sincs rajtuk kívül egy lélek sem. Elhatározták, hogy keresnek valakit az épületben, amikor azt vették észre, hogy furcsa, fehér fény árasztja el a folyosót. Találtak egy óriási tükröt, amibe mind a hárman belenéztek, de egyikőjüknek sem látszódott a tükörképe, egészen addig, amíg olyan közel nem mentek hozzá, hogy szinte már beleütköztek. Sally azt gondolta a tükörről, hogy az valamiféle dimenziókapu, amin majdnem keresztülhaladtak. Ettől nagyon megijedtek, visszarohantak a folyosón, ahonnan egy szobába jutottak, amiben öregasszonyok kézimunkáztak. Végül is kiszaladtak az egész épületből és elhagyták a várost.

A fenti sorokat elolvasva nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem az olvasó hibája, ha az az érzése, hogy egy kisgyermek képzelgéseit olvasta.

Végül is, egy valódi fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) egyetlen vonása sem fedezhető fel benne, talán a lebegésen kívül.

Sajnos nem ez az egyetlen zavarba ejtő történet a leírások között, pedig tényleg vannak közöttük olyanok is, amelyek tipikus fázistapasztalatok fémjeleit hordozzák magukon. Ez eléggé megnehezíti a tapasztalatlan olvasó kiigazodását a különböző minőségű történetek közt. Még nagyobb hibája a könyvnek, hogy ezekből a kétes történetekből olyan következtetéseket von le, amelyek egyáltalán nem megalapozottak, ennek ellenére mégis úgy tárja ezeket az olvasó elé, mint valamiféle örök érvényű igazságokat. Az egyetlen ilyen kivétel egy, a New York Times, 1986. október 28-ai számából kiemelt cikk.

A könyv annak ajánlott olvasmány, akit nem zavar, ha olyan történeteket olvas, amelyek egy része minden bizonnyal kitaláció, és nem egy olyan könyvet keres, amelyben a fázis megtapasztalásához szükséges technikák és módszerek kerülnek bemutatásra. Amennyiben valaki egzakt leírásokat és legalább hitelesnek tűnő elbeszéléseket szeretne olvasni a fázisról, nyugodtan kihagyhatja a művet, semmiről sem fog lemaradni.