Az Útmutató az alváshoz a Netflix saját készítésű, 7 részes minisorozata, részenként átlagosan 16 perc játékidővel. A készítők igyekeztek tisztázni a nézővel az alvás alapvető fogalmait, olykor érdekes információkkal és kutatási eredménnyel vegyítve. Mindeközben a széria címéhez hűen, néhány hasznos tanáccsal látja el az embert a könnyű alvás érdekében, illetve minden rész végén található egy alvást segítő meditáció is. Mindez olyan érzelemvilágú és színösszetételű animációval van vegyítve, amely már önmagában is álmosító hatású lehet, ezért a megtekintés olyankor is ajánlott, amikor az embernek nem jön álom a szemére, sőt. Talán ilyenkor lehet a leginkább kamatoztatni a sorozatban rejlő lehetőségeket.
Első rész: Hogyan aludjunk jobban? – 15 perc
Az első részben megismerhetünk pár alapvető tudnivalót az alvásról, a készítők pedig igyekeznek eloszlatni néhány általánosan elterjedt tévképzetet is, így például azt, hogy mindenkinek minden egyes éjszaka 8 órát kellene aludnia. Kiderül, hogy a 7-9 órányi alvás egészséges, és ezen az intervallumon belül az egyéni alkattól, körülményektől, életkortól függően változhat az alvásigény. (Természetesen ez sem minden esetben helytálló, elegendő a babák magas alvásigényére gondolni, de a sorozat természetesen nem megy bele ennyire mélyen a részletekbe.)
Megtudjuk azt is, hogy nem csupán a túl kevés alvás ellen érdemes tenni, a túl sok alvás szintén hordoz magában veszélyeket. A rendszeres, kilenc óra feletti alvás megnövelheti a cukor- és szívbetegség, valamint egyéb rendellenességek kialakulásának kockázatát. Viszont az is igaz, hogy a számolgatásnál sokkal fontosabb szervezetünk igényeit és jelzéseit szem előtt tartanunk. Mindenesetre, amikor az alvás és ébrenlét ütemezése hétről-hétre változik (három műszak), az gondokat okozhat, hiába lehet egy-két rosszabb alvásminőséggel töltött éjszakát korrigálni a következő éjszakai alvás során. A legfontosabb amit ezzel kapcsolatban érdemes fejben tartani, hogy súlyos egészségügyi problémák léphetnek fel, ha a megfelelő mértékű alvás hiányzik az életünkből.
Hogyan lehet könnyebben aludni? Például úgy, hogy nem végzünk intenzív testedzést egy órával a lefekvés előtt, bár a könnyedebb edzés azért belefér. De mi a helyzet az elalvás előtti alkoholfogyasztással? Nos, a szervezet óránként bont le egy italnyi alkoholt, ami azt jelenti, hogy elalvás előtt két órával már nem érdemes inni.
A koffeinfogyasztással kapcsolatban a sorozatból kiderül, hogy a napi 2-3 csésze kávé vagy tea nem befolyásolja az alvás minőségét, de mindenképpen érdemes ezek fogyasztását délután öt óra előttire ütemezni. Ha valaki szeretne jobban aludni, akkor érdemes megtanulnia meditálni, a sorozat készítői leginkább a mindfulness-t javasolják. Ennek megkönnyítése érdekében az epizód végén a narrátor végigvezeti a nézőt egy meditáción, és mivel szerencsére szinkronosan is nézhető a sorozat, így azok is végig tudják csinálni, akik nem beszélnek angolul (vagy franciául, németül, esetleg románul). A meditáció egyébként légzésmeditációval indul, van benne vizualizációs gyakorlat, a végén pedig visszafelé kell benne számolni.
Második rész: Alvó mód be – 12 perc
Az ipari forradalom és a világítás elterjedése előtt az évszakok határozták meg, hogy mennyit aludtunk. Jelenleg viszont már nemcsak a lámpák fénye nehezíti meg az elalvást, mivel kütyüinket mindenhová magunkkal visszük, legrosszabb esetben még az ágyunkba is, ami komolyan befolyásolhatja az alvásminőséget. Régen az ébrenlét szabályozásáért felelős kék fények csak a Napból voltak elérhetőek számunkra, azonban manapság ezek folyamatosan jelen vannak életünkben, ami jelentős hatást gyakorol cirkadián ritmusunkra, teljesen felborítva azt. Ugyanis a melatonin termelése a kevesebb fénynek köszönhetően indul be, márpedig a melatonin egyre erősödő jelenléte miatt érezzük magunkat fáradtnak és szeretnénk elaludni.
Szóval normális esetben a melatonin termelése megemelkedik a szervezetben néhány órával az elalvás előtt, a küytükből jövő fény pedig ezt gátolja. Akik elalvás előtt használják kék fényt kibocsájtó eszközeiket, azoknak ziláltabb az alvásritmusa, rövidebbek a REM szakaszai. Éppen ezért tanácsos inkább egy könyvet olvasni lefekvés előtt. A probléma mérséklésében segíthet az is, ha bekapcsoljuk a telefonon/tableten az éjszakai módot, ami által kevesebb fény éri szervezetünket. A legjobb azonban, ha egészséges szokásokat alakítunk ki életünkben, és visszaszorítjuk ezen eszközök használatát. A közösségi média például fokozza a dopamin jelenlétét a szervezetben, ami szintén gátolja az alvást. A legjobb, ha estére bekapcsoljuk a ne zavarj, illetve a repülőgép üzemmódot a telefonon. A második rész végén szintén egy meditácó hallható, amelyben a légzésre kell koncentrálni, később pedig vissza kell emlékezni a napunkra.
Harmadik rész: Az álmok különös világa – 14 perc
Ebből a részből többek között megtudhatjuk, hogy az alvás REM szakaszaiban emelkedik a pulzusunk és a vérnyomásunk, a szemeink gyorsan mozognak, a légzésünk pedig szaporábbá válik. Érdekes és hasznos adat a tudatosan álmodni vágyók számára, hogy egy 8 órás alvási periódus során akár két órán keresztül is lehetünk REM szakaszban, tehát két órán keresztül lehetnek élénkebb álmaink. Ebben az állapotban kikapcsol a homloklebeny, agyunknak az a területe, amely a logikus gondolkodásért felelős. Ezért nem kérdőjelezzük meg hogy álmodunk, legalábbis az esetek döntő többségében, ami alól a gyakorlott tudatos álmodók természetesen kivételt jelentenek. Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy a rutinos fázisozók (tudatos álmodással / testen kívüli élmény gyakorlatával foglalkozók) agya másképpen reagál bizonyos szituációkban. Jó tudni azt is, hogy álmodás közben az agyhullámok hasonlóak a nappaliakhoz, az agy viszont megbénítja a kar és lábizmokat.
A mikroébredések során aktiválódnak az emlékek kialakításáért felelős agyterületek, amiből az következik, hogy akinek sok mikroébredése van, jobban emlékszik az álmaira is. De vajon tudjuk-e irányítani álmainkat? Deidre Barret álominkubációra folytatott kísérlete is azt mutatja, hogy igen. A Harvard-on végzett kutatásai során a résztvevőket arra kérte, hogy álmukban oldjanak meg egy feladatot. Miután hét éjszakán keresztül folytatták a kísérletet, a harvardi hallgatók közel fele azt vallotta, hogy a feladatról álmodott, és többségük beszámolója szerint ezek olyan álmok voltak, amelyek magukban hordozták a választ.
És mi a helyzet az olyan súlyos rémálmokkal, amelyek megzavarják pihentető alvásunkat? A pszichológusok szerint ebben az esetben a képzeletbeli ismétlés lehet segítségünkre. Ennek lényege, hogy napközben sokszor felidézzük a rémálmot, de egy pozitív végkimenetelt társítunk hozzá.
Szerencsére a sorozat készítő voltak annyira alaposak, hogy ebben az álmokról szóló részben megemlítik a fázist is, a tudatos álmodás vonatkozásában. Az epizódban megjegyzik azt is, hogy átlagosan, havonta a felnőttek negyede él át tudatos álmot. Pozitív korrelációt fedeztek fel a rendszeres meditáció és a tudatos álmodás között. Néhány kutató szerint a tudatos álmodók kevésbe hajlamosak a szorongásra, kreatívabbak és motoros készségeiket is fejlesztik. Természtesen a harmadik rész is meditációval zárul.
Negyedikrész: Stresszkezelés – 19 perc
Létezik egy alapvető kérdés azoknál, akik nem tudnak jól aludni a stressz miatt: Miért tűnik a stressz erősebbnek az álmosságnál? Az alváshoz sajnos nincs semmilyen kapcsolónk, amit ha megnyomunk, már alszunk is. Ehelyett a jó alváshoz a test és az elme egészséges egyensúlya szükséges, ami ha meg van, akkor energikusak és kipihentek vagyunk, viszont ha nincs, akkor stresszesnek érezzük magunkat.
Hogy ez jobban érthetővé váljon, képzeljük el, hogy az alvást és az ébrenlétet egy mérleg két különböző serpenyőbe helyezzük. Amikor az egyik túlsúlyban van, akkor a másik kevésbé tud érvényesülni.
Amikor az ágyban fekve a pénzügyek, a munkahelyi problémák, és a kapcsolataink miatt kezdünk el aggódni, akkor tulajdonképpen azt üzenjük az agyunknak, hogy baj van, vészhelyzet, amit meg kell oldani. Emiatt nő bennünk a stressz, ami: “üss vagy fuss” reakciót vált ki agyunkban, ami azt jelenti, hogy a szervezet elsősorban a veszély elhárítására törekszik. Ennek következtében kortizol, adrenalin, és más stresszhormok szabadulnak fel a testben, ami fokozza a vérkeringést és a szívverést, ezáltal pedig magas éberségi szintet okoz. Ennek a folyamatnak a kialakulása elkerülhetetlen volt az evolúció során, veszély esetén muszáj ébernek lennünk. (Igaz, hogy a hétköznapok során másfajta stresszel találkozunk, de ettől függetlenül ez a fajta stressz ugyanúgy nem enged aludni.)
Ezekhez a körülményekhez más fajok máshogyan alkalmazkodtak, a delfinek és a bálnák például képesek nyitott szemmel aludni, ami azt jelenti, hogy agyuk egyik része alszik, míg a másik része éber. A kacsák csoportjának szélén lévő egyedek is így alszanak. Nálunk, embereknél is hasonló jelenség játszódik le, amikor ismeretlen helyen alszunk, ugyanis ilyenkor agyunk egy része nem alszik olyan mélyen, amíg meg nem szokjuk az új helyet.
Mit tehetsz a stressz csökkentése érdekében?
Töltsd az időd egy részét a természetben (ez csökkenti a kortizol nevű stresszhormont, és javítja az érzelmi állapotodat);
végezz egészséges testmozgást (ennek eredménye a stresszt csökkenése, és a könnyedebb elalvás);
rakd rendbe a hálószobádat;
ha így sem sikerül elaludni, menj át a másik szobába, ahol olvass vagy hallgass zenét félhomályban, kezdj el mélyen lélegezni: ez megnyugtatja az idegrendszert;
a napközbeni mindfulness meditáció az egyik legjobb módszer stressz ellen, általa megtanulod ellazítani a testedet és egyensúlyba hozhatod az ébrenlét – álmosság mérlegét.
Ötödik rész: Minden, amit az altatókról tudni kell – 19 perc
Ebben a részben az altatókról tudhatunk meg néhány alapvető és nélkülözhetetlen információt, érdekességet. Például azt, hogy egy brit kutatás szerint az alvásminőség fontosabb a boldogsághoz, mint az, hogy mennyi pénzt keres az ember, ez pedig megmagyarázza az altatók iránti nagy keresletet. Az altatók ugyanis gyors megoldást kínálnak a rossz minőségű alvás égető problémájára. De valóban olyan jók? Mik az előnyei és a hátrányai az altatóknak, illetve mi a hosszú távú hatásuk?
Amit az altatók kínálnak:
Tizenöt percen belüli elalvást;
azt, hogy általuk átalszod az éjszakát;
és kipihenten, frissen ébredsz.
Az amerikai járványügyi központ felmérése szerint az amerikaiak harmada rendszeresen rosszul alszik, vagy nem eleget. Ennek következtében ezeknél az embereknél megnő az elhízás, magas vérnyomás és a szívbetegség kockázata. Mindezek elkerülése érdekében egyre többen szednek altatót, a gyors megoldás reményében.
Amerikaiak milliói szednek valamilyen alvást javító szert, ami azt jelenti, hogy ez egy több milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát. Ezek olyan erős gyógyszerek, amelyek a véráramba kerülve elárasztják az agyat kémiai üzenetekkel: „Fáradt vagy, nagyon.” Ezek a szerek egyszerűen becsapják az agyat, ráadásul több kutatás is bebizonyította, hogy hosszú távon eredménytelenek. Használatuk következtében felületessé válnak a REM szakaszok, vagy azok akár teljesen ki is maradhatnak az alvási ciklusokból, aminek eredményeképpen az ember valójában képtelen kialudni magát. Illetve további veszélyeket hordoz magában, hogy ezek a gyógyszerek függőséget okozhatnak. Egyszerűen arról van szó, hogy gyógyszerekkel akarjuk előállítani azokat az alvást segítő biokémiai folyamatokat, amelyeket a test előtte önmagától állított elő.
A vény nélkül kapható szerek fő hatóanyagai leginkább az antihisztaminok, amelyek agyi vegyületeket blokkolnak, ennek köszönhető az altató hatás, amihez viszont a szervezet hamar hozzászokik, és ezután eredménytelenség tapasztalható.
A gyógynövények piaca sok egyéb megoldást kínál, például melatonint, ami segít az időeltolódás okozta kellemetlenségek áthidalásában (jetlag).
Ide sorolható még a macskagyökér, a kava-kava (mámorbors), és például a CBD (bár kenderben található, de nem pszichoaktív molekula). Ezeknek a piaca meglehetősen szabályozatlan, ráadásul nappal kábaságot, émelygést okozhatnak, az idő előrehaladtával pedig csökkenhet a hatásuk. Logikus a kérdés, hogy mindezek tudatában egyáltalán van-e értelme használni ezeket?
Súlyos inszominia esetén mindenképpen ajánlott szomnológus tanácsát kérni. Alkalmi álmatlanság esetén viszont segíthetnek a különböző meditációk, mint például a mindfullness, ami csökkenti a pulzust, aktivizálja a paraszimpatikus idegrendszert, lassítja a légzést, de természetesen nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.
Hatodik rész: Egy ágyban az álmatlansággal – 19 perc
Ez a rész az inszomniáról szól, arról, hogy az hogyan hat a testünkre, elménkre és a mindennapjainkra. Kik szenvednek inszomniában? Azok, akik nem tudnak elaludni; túl korán ébrednek fel; álmosak, de mégis úgy érzik, hogy folyton pörögnek. Az inszomnia leegyszerűsítve, végsősoron kialvatlanságot jelent. Azt viszont fontos fejben tartanunk, hogy egyénenként változik, ki mit tart jó alvásnak és mitől érzi jó magát.
Az átmeneti inszonmia pár naptól pár hétig tarthat, a felnőtt lakosság körülbelül harmada szenved benne. Okai lehetnek a mindennapos stressz, közeli hozzátartozó halála, betegség, szorongás, depresszió, öröklött hajlam.
A Washington University in St. Louis Orvostudományi Karának kutatói azt kutatták, hogy van-e köze az álmatlanságnak a génekhez. A kutatást legyek vizsgálatával kezdték. Egy egészséges légy 12 órát alszik naponta. Ezt az alvásigényt szelektáltan szaporítva a legyeket, lecsökkentették egy órára, így sikerrel azonosították a legyek alvását szabályozó géneket.
Ezek a fáradt legyek nehezen tartják meg az egyensúlyukat, túlsúlyosak és nehezen tanulnak. Később a tudósok embereknél is azonosítottak olyan géneket, amelyek hajlamosabbá tesznek az inszomniára, de ahhoz, hogy kóros állapot alakuljon ki, más is szükséges, mint például a stressz. A stresszkezelési módszereken márpedig szerencsére lehet változtatni. A stressz egyik elsődleges forrása az inszomniásoknál, hogy nem tudnak elaludni, amivel aktiválják a már említett „üss vagy fuss” rendszert, amitől még éberebbek lesznek.
Az esetenkénti álmatlansági hullámok kezelésének módszere:
türelmesnek kell lenni;
csak akkor szabad lefeküdni, ha valóban álmosak vagyunk, hogy az agy újra szabályozhassa az alvást.
Ha éjszaka felébredsz, és nem tudsz aludni:
kelj fel és csendesen foglald le magad;
vizualizálj (képzelj el valamit, amitől megnyugszol);
hallgass lágy zenét, ez csökkenti a stresszhormon, a kortizol szintjét;
végezz mély légzési gyakorlatokat;
érdemes napközbeni mindfullness gyakorlatot végezni.
Hetedik rész: A tökéletes alvásritmus – 20 perc
Mindenkinek máskor van az optimális lefekvési ideje, és mindenkinél más az ideális alvással töltött idő hossza. Az éjszakai bagoly típusú emberek szeretnek sokáig fent maradni, míg a pacsirta típusúak korán reggel a legaktívabbak. Mindenkinek a saját biológiai órája szabályozza, hogy mikor alszik, és mikor van ébren. A melatoninhormon növekvő szintje készteti alvásra a szervezetet, amely a sötétség beálltával kezd emelkedni. Tehát a sötétség megjelenése ideális esetben segíti az elalvást, a reggeli fények beköszöntével pedig a melatoninszint csökkeni kezd.
Michel Siffre egy francia tudós volt, aki 1962-ben elhatározta, hogy kideríti, valóban a napfény szabályozza-e az alvást. Ehhez elvonult egy barlangba óra és naptár nélkül, és amikor 60 nappal később szóltak neki, hogy vége a kísérletnek, Michel azt hitte még csak a felénél jár. Kiderült, hogy mivel a fény hiányában szervezete nem tudta érzékelni a napszakokat, nem volt képes érzékelni az idő múlását sem, és ennek az érzékelésnek a hiánya zavart okozott az alvás – ébrenlét ritmusban. A barlangban tartózkodás eredményekképpen Michel-nek torzult az időérzéke. Ez a kísérlet is egyértelműen bizonyítja, hogy életünk és alvási ritmusunk szorosan kötődik a Naphoz.
Az elektromosság felfedezése előtt az emberek javarészt napnyugtakor mentek aludni. Néhány kutató szerint két fázisban aludtak, ami azt jelenti, hogy miután lefeküdtek, néhány óra elteltével felkeltek, ébren voltak egy ideig, aztán újra visszaaludtak és reggelig aludtak tovább.
Sokan azok közül akik megengedhetik maguknak, nap közben is ledőlnek aludni egy kicsit. Néhányan azt tapasztalták, hogy a szervezet az ébrenléti idő felénél takarék üzemmódra kapcsol. Ha ez a napközbeni szundikálás max. 30 perc, akkor nem káros és nem zavarja az éjszakai alvás ritmusát.
Dr. Jason Ong – Northwestern Egyetem alváskutatója pár tippje alváshoz:
lefekvés előtt 1-2 órával már csak lágy fény legyen a szobában, a melatonin termelés miatt;
reggel be kell engedni egy kis napfényt a szobába;
az állandó ébredési idő fontosabb, mint az állandó lefekvési idő;
nem szabad görcsölni az alváson, azon, hogy hogyan és hány órát kellene aludni.
Mivel kevés sorozat hozza kapcsolatba történetét tudatos álmokkal és testen kívüli élményekkel, ezért mindenképpen izgalmas, amikor felbukkan egy olyan széria a láthatáron, ami a fázist választja cselekménye hátteréül. Azt természetesen már megszokhattuk más alkotások kapcsán, hogy ezeknek a történeteknek általában többé-kevésbé csak laza kapcsolódási pontjaik vannak a valósággal, ezért nem is érdemes hozzájuk ebből a szempontból komoly elvárásokkal közelíteni. Ha viszont ezzel tisztában vagyunk, és úgy nézzük ezeket a filmeket, hogy közben az egyetlen célunk a szórakozás, akkor nem fenyeget a veszély, hogy illúziókba ringatjuk magunkat, vagy csalódottá válunk a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) elbulvárosítása miatt. Ha ezt fejben tartjuk, a Ne higgy a szemének izgalmas szórakozásnak ígérkezhet.
A Ne higgy a szemének sztoriját Sarah Pinborough írónőnek köszönhetjük, aki először könyv formájában tárta a világ elé nem mindennapi történetét, később pedig e könyv alapján készítette el a Netflix a hatrészes, egyenként 46 – 50 perces minisorozatát.
Ha röviden és tömören szeretnénk fogalmazni arról, hogy mire számíthat az, aki elkezdi nézni a sorozatot, akkor annyit mondhatnánk: valami betegre. Persze ez nem azt jelenti, hogy a megbotránkoztatás az egyedüli célja. A Ne higgy a szemének inkább cselekményének és végkifejletének köszönheti azt, aminek hatására néhány néző a sorozat végére azt érezheti, hogy ez azért kicsit sok volt. Másoknál pont az ellenkező hatást érheti el, ami szintén nem véletlen: tényleg egészen egyedire sikerült mind a hangulat, mind maga a történet, aminek természetesen számunkra a fázissal való kapcsolata adja a krémjét.
“Csipkedem magam, mint egy őrült. Hülyének érzem magam.”
Ha kicsit mélyebbre akarunk menni ennek megértésében, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a Ne higgy a szemének olyan különböző műfajokat kever egészen egyedi módon, amihez még a sokat látott nézők sem igazán vannak hozzászokva. Az epizódok nézése közben az embernek néhol az a benyomása, hogy a Netflix le akar nyomni egy brazil szappanoperák mintájára készített valamit a torkán. Ugyanakkor a sorozat ezeket az elemeket éppen csak annyira és éppen csak úgy használja, hogy amikor az már túl menne a tűréshatáron, elkezdi csepegtetni a természetfelettit (már amennyiben a fázist nevezhetjük természetfelettinek) és a misztikumot, amit mesterien átitat thriller elemekkel. Azt is mondhatjuk, hogy a Ne higgy a szemének egyesíti és keveri a természetfeletti-, pszichológiai thrillerek feszültségét és baljós hangulatát a szappanoperákra jellemző szerelmi háromszögekkel és függőségi viszonyokkal.
“Akarnod kell a változást!”
Olyan filmek szájízét idézi fel a nézőben a Netflix alkotócsapata a Ne higgy a szemének segítségével, mint például a Holtodiglan és A homok titkai, de jut egy csipetnyi A szürke ötven árnyalatából is. Ha pedig tudatos álmodás, akkor természetesen legtöbbeknek azEredet fog eszébe jutni a sorozat láttán, de meg kell említenünk az Álomküzdőket is, a testen kívüli élményekkel kapcsolatban pedig azAstral-t. Egészen elképesztő, hogy ennyi különböző témájú és hangulatú filmre emlékezteti az embert a sorozat, egy dolog azonban biztos. Ha ezeket szeretnénk szándékosan összegyúrni, akkor aligha végezhetne bárki jobb munkát, mint Sarah és a Netflix. Amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy a feszültségkeltést és fenntartást mesterien használja az író, aminek köszönhetően aki rákap a sorozat ízére, aligha tudja megállni, hogy kikapcsolja mielőtt a hat rész végére ér.
“Örökké rémálmokkal akarsz küzdeni?”
Előzetes információk nélkül szinte lehetetlen kitalálni a végkifejletet, és hogy ki mivé válik a sorozat végére. Emiatt is annyira lebilincselő a történet, képes teljesen behúzni a nézőt, aki folyamatosan csak kapkodja a fejét és próbálja kitalálni, hogy ki lehet az igazi áldozat és valójában ki a minden szálat mozgató pszichopata. A lezárás pedig hagy maga után egy enyhe gyomorgörcsöt az emberben, amitől kellemetlenül érzi magát, ugyanakkor megéli, hogy végre valamitől leesett az álla és sikerült valami nem mindennapi filmélménnyel gazdagodnia. Persze mindettől függetlenül kétségtelen, hogy nem fogja elnyerni mindenkinek a tetszését.
Szándékosan nem fogjuk kivesézni a történet cselekményét, és nem kezdjük el a realitástartalmát elemezni, hiszen ezzel tönkretennénk az élvezhetőséget, márpedig a Ne higgy a szemének nem akar mást, csak szórakoztatni. Sarah valami izgalmasat és egyedit akart alkotni, amitől felfigyelnek írói tehetségére, ezt pedig sikeresen abszolválta. Ugyanakkor a sorozat egy szélesebb nézőközönséghez fogja eljuttatni a tudatos álmok és a testen kívüli élmények jelenségét, olyanokhoz is, akik egyébként nem feltétlenül filozofálnának ezeken a témákon, így viszont elkerülhetetlenül látóterükbe kerül a fázis.
“Meg kell tanulnod irányítani az álmaid.”
Hogy ennek hatása mekkora lesz, azt előre nehéz megmondani, de jelenleg az látható, hogy mind a könyv, mind a sorozat nagy népszerűségnek örvend. Az más kérdés, hogy a hiszékeny és rutintalan nézők mennyire fognak irreális elvárásokat táplálni a sorozat megtekintése után a fázissal kapcsolatban, már csak azért is, mert még a tapasztalt gyakorlók előtt is rendszeresen felbukkannak új kérdések, amelyek megválaszolása további kutatások eredményeitől függ.
“Az alvás mást jelent számomra.”
Összességében a Ne higgy a szemének bátran ajánlható olyanok számára, aki szeretik a váratlan fordulatokban bővelkedő természetfeletti/pszichológiai thrillert, a beteges szerelmi szálakat és háromszögeket, és érdekli őket a tudatos álmodás és testen kívüli élmény. Azok viszont, akik valami olyasmit keresnek, ami releváns a fázissal, de azért kissé szórakoztató formában van tálalva, inkább egyelőre ne kezdjenek bele a sorozatba.
A Netflix saját készítésű sorozata, a Van rá magyarázat: Az agy második részében az álmokkal foglalkozik, természetesen a tudomány szemüvegén keresztül. Hiába csak 19 perces a játékidő, rengeteg információt, és izgalmas kutatási eredményt sikerült ebbe a majdnem 20 percbe belesűríteni, egy elég ütős lezárással. Ez pedig megadja a választ arra a kérdésre, hogy miért érdemes foglalkozni behatóan a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény), azon túl, hogy egy rendkívül izgalmas és egyedi, mindmáig felfedezetlen területe az emberi elmének. Plusz pont jár a készítőknek, amiért voltak annyira alaposak, hogy a tudatos álmodást is szóba hozták, egy gyakorlott tudatos álmodó segítségével.
A film rögtön egy rendkívül izgalmas és futurisztikus kísérlet rövid prezentációjával indul: olyan képsorokat mutatnak be, amelyeket egy számítógép reprezentált emberek álmaiból. Ennek elkészítéséhez tulajdonképpen megvizsgálták a kísérleti résztvevők agyát, miközben ébrenléti állapotban különböző képeket néztek. Ezután, amikor az alanyok álmodtak, azt vizsgálták, hogy agyuk mely részei mutattak aktivitást, és ebből következtetett a számítógép arra, hogy milyen képeket láthattak álmukban. Később, a képsorokat nézve, több résztvevő felismerte álmait. Kár, hogy ez csak afféle érdekes bevezető a filmben, és nem elemzik ki jobban a kísérletet. Lehetséges, hogy a jövőben úgy fogjuk megtudni, hogy mit álmodtunk, hogy visszanézzük az álmainkat, mint egy filmet?
„Ez az álomvilágba való bepillantás legújabb kísérlete.”
A filmben Robert Stickgold és Gina Poe idegtudósok rengeteg érdekes információval szolgálnak számunkra. Például azzal, hogy 1944-ben a tudósok még azt gondolták, hogy az álmok az ébredés pillanatában keletkeznek. Mára már tudjuk, hogy ez nem így van. (Habár az alvás valóban mindig REM szakasszal végződik.) Az agyi aktivitás jelentősen csökken az alvás során, nagyjából másfél órával később azonban az agy újra aktív tevékenységbe kezd.
„Az agyhullámok olyanok, mintha ébren lennénk.”
A testünk tulajdonképpen megbénul az agytörzs egy apró részének, a hídnak köszönhetően, az idegsejtek azonban mégis kommunikálni kezdenek egymással, és különböző jelzésekkel bombázzák az alvót. Az alvás REM (rapid eye movement) szakaszában, amikor a legtöbb esetben álmodunk, agyunk logikai szűrője, avagy a prefrontális kéreg (prefrontal cortex) kikapcsol. Viszont a nappali állapotnál sokkal aktívabbak az érzelmekért felelős központok, vagyis az amygdala és a hippocampus. Az álmokra való emlékezést megnehezíti a noradrenalin szint csökkenése az alvás során. Ez a kémiai vegyület az éberségért felel, és az emlékképzésben segít.
“Úgy tűnik, az alvással töltött idő egyötödében álmodunk.”
Sokáig azt gondolták, hogy az álmok tulajdonképpen isteni eredetű lények üzeneteit hordozzák az ember számára. Az álomfejtők igyekeztek az álmokból mindenkire érvényes szimbólumrendszereket alkotni, hogy ezeknek a segítségével tudják megbízóiknak megmagyarázni álmaik jelentését. Aztán az 1600-as évek végén a tudósok száműzték az álomfejtést a megbízhatatlan áltudományok világába. 1899-ben Freud Álomfejtés című alkotása vetett véget ennek a száműzetésnek, és ettől kezdve újra létjogosultságot nyert az álmokkal való egzakt foglalkozás. Az 1930-as években kutatások során elektromos áramot vezettek a kísérleti alanyok agyába, amitől élénk hallucinációkat éltek át. Ennek köszönhetően számos tudós manapság is azt gondolja, hogy az álmok tulajdonképpen
“…véletlen elektromos viharok az alvó agyban, amelyek jelentéktelen, értelmetlen látomásokhoz vezetnek.”
Sokak szerint (nem meglepő módon ezek közé az emberek közé tartozik Sigmond Freud és Carl Jung is) azonban az álmokban tudatalatti tartalmak bukkannak fel, például vágyálmok formájában, amikor is az alvó tulajdonképpen egy beteljesületlen vágyának a megvalósulását álmodja meg. A tudósok álmok összegyűjtése és elemzése során arra a következtetésre jutottak, hogy szoros összefüggés tapasztalható az ébrenléti időszakban átélt tapasztalatok, és az álomvilágban átélt élmények között. Dr. Stickgold hallgatók egy csoportjával naponta több órán keresztül Tetris-t játszatott, aminek hatására ezeknél az embereknél az álmaikban a Tetris-hez hasonló képek kezdtek el megjelenni. Ráadásul érdekes módon ugyanez az eredmény volt tapasztalható olyanoknál is, akik memóriazavarral küzdöttek, és a nappali tudatosság állapotában nem is emlékeztek rá, hogy Tetris-eztek.
“Az éber álmodás is pont olyan, mint minden képesség, mint a kosarazás.”
A film bemutatja Allison McCarthy-t, aki gyakorlott tudatos álmodó. Elmondja, hogy álomnaplót vezetve trenírozza az elméjét az erősebb álom-memória érdekében, és meg is mutatja ezzel kapcsolatos vázlatos rajzait. Ezen túlmenően azt is hangsúlyozza, mennyire fontosak számára a tudatos álmodás eléréséhez az úgynevezett valóságtesztek, amikor is megkérdőjelezi, hogy valóban ébren van-e, vagy pedig álmodik. Dr. Stickgold elmagyarázza, hogy a tudatos álmodók és a sima álmodók agya leginkább abban különbözik, hogy az előbbiek agyának homloklebenyi része álmodás közben aktiválódik, míg utóbbiaké inaktív marad.
“Szerintem a REM alvásban az agy olyan álmokat alkot meg, amelyek nem egy kérdésre válaszolnak, hanem segítenek észrevenni az összes megoldást.”
Dr. Stickgold és más kutatók tanulmányai arra engednek következtetni, hogy a nappali feladatainkkal való álmodás memóriafejlesztő hatást érvényesít az agyban, ráadásul azok, akik a feladataikkal álmodnak, és erre emlékeznek is, hatékonyabban oldják meg őket nappali életükben. Ezt szemlélteti az ismeret, miszerint minden egyes hím zebrapintynek egyedi dallamokkal kell meghódítania a kiszemelt tojót. Ehhez először apjuk énekét sajátítják el, és később ezt dolgozzák át egyedivé úgy, hogy az alvás REM szakaszaiban is ezen dolgozik az agyuk, az ébrenléti időn túl. Ez pedig az emberekkel is hasonló módon történik. Mármint a tanulással, és az új, kreatív megoldások megtalálásával kapcsolatban.
“A munkásságom az álmaim aprólékos megvalósításáról szól.” – Salvador Dalí
A film annak ajánlott, aki nem sajnálja a nem egészen 20 perces időtartamot arra, hogy új ismereteket szerezzen, új megközelítésben lássa az álmok szerepét és felhasználási területét, ami a hétköznapi élet feladatainak megoldásában is segítségére lehet.
Ha nyitott szemmel járunk, magunk is meggyőződhetünk róla, hogy a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) sokkal inkább beívódott a kultúránkba, mint azt elsőre gondolnánk. Egyre több filmben, regényben, kutatásban bukkan fel mint központi téma, és ez még csak a jéghegy csúcsa, pláne ha figyelmen kívül hagyjuk a különböző finom utalásokat és a mindennapi életünkre gyakorolt közvetett hatásokat. Az előző sorokat igazolja, hogy még olyan karakterek is átélik a tudatos álmodás élményét, mint például Batman. És valóban, a Batman: The Animated Series 26. része teljes egészében egy olyan álomról szól, amelyben Bruce Wayne idilli világban találja magát, ahol szüleit nem gyilkolták meg, hamarosan feleségül veszi Selina-t, és nem ő Batman, hanem valaki más. A rengeteg álomjelző hatására ráébred a tényre, hogy egy álomban van, és azt is megtudja, kinek köszönhetően került ebbe a számára kellemetlen szituációba. Nem érdekel Batman, vagy alig tudsz róla valamit? Nem baj, ettől függetlenül valószínűleg ez a bejegyzés (is), érdekes lesz számodra.
A jelenleg 20-30 éves generáció számára bizonyára nem ismeretlen a rendkívül igényesen animált és történeteiben is jól összerakott Batman animációs sorozat, amely 1992 – 1995 között futott, és amit még Emmy díjra is jelöltek. Mindebből két dolog figyelemfelkeltő, ami a tudatos álmodás iránt érdeklődők számára is érdekes lehet. Egyrészt az, hogy az egyik legnépszerűbb szuperhős, – akit valószínűleg mindenki ismer -, egy jól összerakott, és azóta bizonyos körökben kultikussá vált sorozatában egy teljes rész a tudatos álmodással foglalkozik, nagyon jól felépítve. Másrészt pedig az, hogy a készítők, legalábbis Joe R. Lansdale ezek szerint biztosan tisztában van a tudatos álmodás fogalmával, és bátran használja, mint központi szálat. Száz szónak is egy a vége: a fázis nem kerüli el a filmkészítők figyelmét, és ennek köszönhetően egyre elterjedtebb lesz a köztudatban, legalábbis fogalmi szinten biztosan.
“Az életem egy álom. A legjobb, amit csak kívánhatok.”
Szóval az Álomvilág (Perchance to Dream) című epizódban Batman különös dolgokat tapasztal. Először is, egy szokatlan álom után téves ébredéssel indul a napja, és ez fel sem tűnik neki. Ez számunkra azért valamelyest megnyugtató, hiszen ha még Bruce Wayne sem ismeri fel azonnal a hamis ébredést, akkor talán magunkkal is lehetünk egy kicsit elnézőbbek. Persze azért nem árt résen lenni.
Bruce álmában ezután elkezdenek sokasodni az álomjelzők. Az egyik ilyen árulkodó jel, hogy Alfréd nem tudja ki az a Robin, Batman pedig nem emlékszik rá, hogyan került haza előző éjjel. A barlang is eltűnik, amelyben a sötét lovag bűnüldöző eszközeit rejtegeti a kíváncsi szemek elől, illetve találkozik gyermekkorában meggyilkolt szüleivel, akikkel ebben az álomban nem történt meg a bűntény.
“Nem, ez lehetetlen.”
Lassan körvonalazódnak ennek a Batman számára ismeretlen világnak a törvényei. Bruce szülei nyugdíjba mentek, ő pedig ezután a Wayne vállalat feje lett, jövő héten pedig összeházasodni készül Selina Kyle-al, azaz a Macskanővel. Az összes eddigi álomjelző közül talán ez sokkolja le leginkább a denevérembert. Úgy dönt, felkeresi a család orvosát, aki azzal magyarázza élményeit, hogy Bruce túl könnyen kapott meg mindent az életében, ezért szeretne Batman-nel azonosulni, aki sokat küzd, és nagy tetteket hajt végre. Ez az elmélet meggyőzi, és ettől teljesen megnyugszik.
“Úgy érzem, mintha valaki más lennék.”
Viszont újra összezavarodik, amikor olvasni szeretne egy könyvet, azonban az összefolyó sorok és a kusza betűk miatt képtelen rá. Felkeresi Batman-t az álomban, hogy megtudja mi folyik itt. Harcolni kezdenek, és a küzdelem során Bruce kimondja, hogy tudja, hogy egy álomban van. Kiderül az is, hogy egyik ellensége juttatta ide, szándékosan egy olyan álomvilágot teremtett számára, ami idilli. Ettől remélte, hogy amíg Batman az álomvilágában él, addig is legalább békén hagyja.
Az Álomvilág néhány pontatlanságától eltekintve egy érdekes filmélményben lehet része a nézőnek, akit foglalkoztat a tudatos álmodás, és Batman világa sem áll tőle távol. Nagyon jól fel vannak sorakoztatva a történetben az álomjelzők, olyannyira, hogy hasonlókkal, vagy akár teljesen azonosakkal is találkozhat a gyakorló élményei során. (Elhunyt hozzátartozók megjelenése, olvashatatlan vagy nehezen olvasható írás, ismerősök más szerepben való feltűnése.) Ugyanakkor Batman konklúziója a tudatos álmodással szemben, illetve a felhasználási mód hiányos bemutatása már nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Mindenesetre a nagyjából 20 percet megéri rászánni, még akkor is, ha az ember nem nézi meg a sorozat többi részét.
Amikor az ember elkezd foglalkozni a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény), szinte gyakorlatának legelején ráébred, mennyire szorosan összefonódik a sikeresség mértéke (fázis elérésének gyorsasága) memóriájának minőségével. Hamar felszínre bukkannak az emberi emlékezőképesség hiányosságai, melyeknek a legtöbben nincsenek tudatában, vagy egyszerűen kínjukban a szőnyeg alá söprik emlékeik pontatlanságának tényét. Pedig időnként bármennyire is megbízhatatlanok az emlékek, életünk és személyiségünk alapvető tartóoszlopai. Nem árt legalább egy kicsit tisztában lenni azzal, hogy hogyan működik az agy ezen funkciója, és ez kiemelten fontos a fázisozók számára. A Netflix “Van rá magyarázat: Az agy” dokumentum-sorozatának első része, az “Emlék” ezzel a témával foglalkozik 20 percnyi műsoridejében, ami bármennyire is rövidnek tűnik, mégis meglehetősek sok és érdekes információt tár a néző elé.
A fázis gyakorlatának kezdetén a gyakorló két alapvető nehézséggel találja szemben magát, melyek a memóriával kapcsolatosak. Az egyik, hogy ébredés közben/után egyszerűen nehezére esik rögtön felidézni, hogy a gyakorlatát azonnal el kell kezdenie (indirekt technika). A másik a valóságtesztekkel kapcsolatos, és egy jóval szélesebb körben ismert probléma. Az alany megfeledkezik róla, hogy ha álmodik, akkor valóságtesztelnie kell. (Különösen ha valami szokatlan történik vele). Továbbá a fázisosnak ébredés után minél több álomra, minél részletesebben kell visszaemlékeznie, másrészt az álomvilágban a lehető legpontosabban kell felidéznie nappali életét és elhatározásait.
“Néhány pillanat annyira fontosnak érződik, hogy úgy hisszük, azok teljesen pontosan beleégtek az elménkbe.”
Jelenleg is folynak a kutatások, amelyek arra próbálnak fényt deríteni, hogy mennyire hatékonyan működik a memória a fázisban. A legújabb eredmények szerint az emlékezés minősége összefüggést mutat például az elvégzett technikák típusaival, és a fázis bekövetkezésének időpontjával kapcsolatban is. Úgy látszik, hogy az alvás minél korábbi szakaszában lép valaki a fázisba, annál rosszabb a memóriája, illetve fordítva. Minél inkább közelít a reggelhez a fázisba lépés időpontja, annál könnyebb benne felidézni emlékeket. Természetesen ezek statisztikák, és nem kőbe vésett szabályok, ám mégis fontos velük tisztában lenni. Ennek felismeréséhez elég azokra az esetekre gondolni, amikor a gyakorló képtelen felidézni cselekvési tervét, esetleg rosszul emlékszik rá, vagy nappali életének egyéb, konkrét és szimpla adataira. Ezek a jelenségek nem a gyakorló hiányosságait tükrözik, egyszerűen bizonyos esetekben pontatlanul működik az elme. Hogy ezen hogyan lehet valamelyest javítani, arra hamarosan láthatunk néhány módszert.
“Az emlékeink segítenek kapcsolatba lépni a világgal.”
Egészen különös érzés, amikor az ember rájön, hogy olykor a tudatos álmokat sem éppen egyszerű felidézni, ellentétben azzal, amit sok szakirodalom állít. Ráadásul több száz fázisélmény során az ember már nem érzi annyira szokatlannak az állapotot, mint gyakorlatának elején, ezért nem hagy benne feltétlenül olyan mély érzelmi nyomot, mint az első tapasztalatok alkalmaival.
“A jövő és a múlt valahogyan összekapcsolódik az elmében.”
Ez azt jelenti, hogy voltak olyan tudatos pillanatai az éjszakának, amikor a gyakorló nagyon is tisztában volt a ténnyel, hogy álmodik, akár még a cselekvési tervét is sikeresen végrehajtotta, azonban erről már csak homályos emlékei vannak. Ebből egyértelműen következik, miszerint könnyedén előfordulhat, hogy a fázis tapasztalok (amikor a fázisos tudatánál van, és többé-kevésbé tudatosan cselekszik) egy bizonyos százaléka a feledés örök homályába merül! De talán ez csak elsőre megdöbbentő, legalábbis ha belegondolunk, hogy hétköznapjaink jelentős részére ugyanúgy nem (vagy pontatlanul) emlékszünk, hiába vagyunk (elvileg) teljesen tudatunknál.
“Az emlék részleteinek a fele megváltozik egy év alatt, annak ellenére, hogy a legtöbben váltig állítják, pontosan emlékeznek.”
Egy másik, még megdöbbentőbb jelenség, amikor az ember az álomban elkezd a jelenéből kiindulva hamis emlékeket gyártani az álom cselekményének igazolására, és maradéktalanul el is fogadja azokat. Tulajdonképpen álmodás közben folyamatosan ezt játssza velünk az agyunk, ezért is nehéz tisztába kerülni az álmodás tényével. Álmodás közben, ha nem készülünk fel ezekre a jelenségekre, nagyrészt teljesen megfeledkezünk az analizálásról, és a nappali életünkhöz kötődő emlékekről, pedig éppen ezek szükségesek a tudatra ébredéshez az álmodás során.
“Az emberek emlékezete olyan, mint egy kiaknázatlan, feltérképezetlen aranybánya.”
A film részben magyarázatot ad az említett mozzanatokra. Valós példákon keresztül mutatja be, hogy agyunk a történésekből származó információkból csupán néhány adatot raktároz el, a többi hézagot tulajdonképpen a jelenből kiindulva tölti fel. Tehát az emlékezés nem úgy működik, mint egy merevlemez, mert az agyunkban meglévő, múltra vonatkozó adatokat az agy a jelenben folyamatosan formálja, visszamenőleg.
“… az emlékezet könnyen javítható az egészséges, aktív élettel.”
És az elme ezen tulajdonságának köszönhetően tudósok egy csoportja egészen elképesztő eredményeket ért el. Többek között sikeresen ültettek el hamis, gyerekkori emlékeket felnőtt emberek fejében, például hőlégballonos utazásról. Egy másik kísérletben a résztvevők 70%-ának sikerült olyan emlékeket felidézniük, amelyek szerint korábban elkövettek valamilyen bűntényt, holott az egyáltalán nem történt meg. A kutatók addig tettek fel rávezető kérdéseket az alanyoknak, amíg ők elkezdtek emlékeket gyártani a meg nem történt eseményekről. Hasonló módon történhet, hogy egy megerőszakolt nő összekeveri egy ártatlan ember arcát az elkövetőével, akire képtelen pontosan emlékezni. Így fordulhat elő, hogy az áldozatok pontatlan emlékeinek köszönhetően, tévesen ítélnek el ártatlanokat, amire csak a DNS tesztek elvégzését követően derül fény. (“Az USA-ban számtalan ítéletet bíráltak felül DNS minták alapján, amelyek 70%-át szemtanúk beszámolói alapján hozták meg.”)
“Valami, ami minden tanulmányban visszatér, mint “biztos módszer”, az a meditáció.”
De mit tehetünk annak érdekében, hogy valamelyest javítsuk memóriánkat? A film több támpontot ad ehhez, először is azt, miszerint az emlékeket megerősítik a történetek, a helyszínek (jobban emlékszünk helyszínekre) és az érzelemdús események. Yanjaa Wintersoul memóriabajnok, aki képes 10 perc alatt 500, 3 jegyű számot megjegyezni, elárulja módszerét. A számokat először képzeletben betűkké alakítja, amikből valamilyen érdekes dologra asszociál, ezeket a különböző asszociációkat pedig összeköti valamilyen izgalmas szituációvá. (Hasonlóan a memóriafogas technikához.)
“Érzelmekkel, vizuális alapon tanulunk.”
Ezeket a jeleneteket ezután elhelyezi egy általa jól ismert útvonalon, amin képzeletben végigmegy, hogy eszébe jussanak az általa megalkotott epizódok. Bár ez így sem tűnik túl egyszerűnek, és a memóriabajnokok eredményei ezek ismeretében is elképesztőek, a lényeg az, hogy ők sem magukat a számokat jegyzik meg, hanem kihasználják a memória működési metódusát: minél szokatlanabb, és minél több érzelmet kavar fel valami, annál könnyebb felidézni.
“A memóriabajnokok nem feltétlenül okosabbak az átlagembereknél, és nincs nagyobb agyuk. Csupán megváltoztatják agyi kapcsolataikat a memóriapalotához hasonló technikákkal.”
További segítség lehet a memória fenntartásában és fejlesztésében az egészséges táplálkozás, a fizikailag aktív életmód, a megfelelő hosszúságú és minőségű alvás, rendszeres meditáció, idegennyelv-tanulás. Valamint álmok esetében természetesen az álomnaplózás.
Az Eredet megtekintése után a kezdőktől sokszor elhangzik a kérdés, hogy a valóságteszteléshez szükséges-e valamilyen totem használata. A filmben mindenkinek van egy saját tárgya (pörgettyű, kocka, sakkfigura), amiről meg tudja állapítani, hogy az álomvilágban van-e, vagy a fizikai realitásban. (Illetve fontos az is, hogy a működését csak ő ismerje, így tud megbizonyosodni arról is, hogy nem valaki más álmában van.) Maradjunk a legismertebb totemnél, ami a pörgettyű. A működési elve első ránézésre egyszerű: ha eldől, a valóságban van Cobb, ha nem, akkor álomban. De miért is ne dőlhetne el az álomban is? Illetve a pörgettyűk egy sokkal nagyobb hátránya, miszerint pont azzal a céllal tervezik őket, hogy minél tovább pörögjenek. Márpedig ha több másodpercen keresztül fókuszálunk valamire álmunkban, akkor a tekintet fixálódik, azaz kiesünk a REM szakaszból, ami a legtöbbször felébredéshez vezet, még azelőtt, hogy a tesztelő rájönne, melyik világban van. (Ma már tudjuk, hogy nem csak a REM szakaszban lehet tudatosan álmodni, de egyenlőre ez egy felderítetlen terep.) Szerencsére a valóságteszteléshez nincs szükség totemre, egyébként is elég macerás lenne mindenhová egy tárgyat hordozni, és azt nézegetni. Ennél sokkal egyszerűbb és hatékonyabb valóságtesztek is léteznek.
Vegyszer
Különlegesség, és valószínűleg a történet észszerűségének elfogadhatóságát könnyíti, hogy az Eredetben a valóságtól teljesen eltérő módszerrel tapasztalják meg a tudatos álmokat, speciális koktélok segítségével. Ez hivatott biztosítani az álom stabilizálását, az egy időben való álmodást, és az azonnali álomba jutást, tudatosan. A szer azonban értelemszerűen függőséghez vezet, ráadásul aki sokáig használja, később nem képes máshogyan álmodni. Az egyik jelenetben, amikor Yusuf a saját maga által készített szer hatékonyágát akarja reprezentálni, leviszi Cobb-ékat egy helyiségbe, ahová olyan emberek járnak, akik már függők ettől a szertől, és minden nap több órát töltenek a hatása alatt. A látvány sokkoló, de szerencsére manapság nem tudunk ilyen szer létezéséről. Bár sok gyártó ígéri, hogy az általuk készített táplálék kiegészítők segítségével egyszerűen lehet tudatos álmokat tapasztalni, ezt azonban nem sikerült eddig hiteles, tömeges dokumentációkkal alátámasztani. Ennek ellenére mégis rengetegen azt gondolják, hogy a fázis elérését csak különböző növényi részekkel, és különleges készítményekkel lehet megvalósítani, miközben rengeteg gyakorló szerzett már több száz, vagy akár az ezret is meghaladó számú tapasztalatot, a legtöbb esetben mindenféle kiegészítő nélkül, pusztán a színtiszta gyakorlatnak köszönhetően.
Irányítás, környezet
A film egyik legnagyobb hibája, hogy a tudatos álmokat úgy ábrázolja, hogy abban gyakorlatilag alig fedezhetőek fel az álomra utaló konkrét jellemzők. Szinte minden teljesen úgy működik, mint a fizikai világban. Nem repülnek az emberek; nem mennek át a falakon; nincsenek különleges, irreális helyszínek és szereplők; a szereplőknek pedig nincsenek különleges képességeik, leszámítva Eames alakváltó mutatványait, amiből határozottan úgy tűnik, hogy ő a legtapasztaltabb tudatos álmodó a csapatban. A film teljesen realizálva igyekszik bemutatni az álmok világát. Valóban kétségtelen, hogy vannak olyan álmok, amelyek tényleg úgy működnek mint a fizikai valóság, de azért a tudatos álmodók tudatossá válás után előszeretettel használják ki a fázistér változtathatóságát, ami nem csupán abban merül ki, hogy az ember tótágast állítja az utcát, épületeket alkot és üvegfalakat nyitogat. Másrészről logikus, hogy az incepció során nem foglalkoznak ezzel, hiszen a célszemély ebből sokkal könnyebben rájöhetne, hogy álmodik. A készítők célja inkább egyfajta filozófiai és pszichológiai sci-fi akciófilm volt, mintsem a tudatos álmodásban rejlő irányítás lehetőségeinek hiteles bemutatása.
Extrakció és incepció
Az emberek természetéből adódik, hogy a közös álomteret ugyanúgy igyekeznek használni, ahogyan a valóságot is. Így az egymás befolyásolása, a mások titkaiba való betekintés és az ez általi hatalomszerzés kiterjed az álmok alkotta párhuzamos világba is. Az Eredet már jóval finomabb és okosabb eszközökhöz nyúl, mint az akár elődjének is tekinthető Dreamscape, ahol ezt a teret egyszerűen gyilkolásra használják. Jelenleg nem bizonyított a közös álomtér léte, ahogyan az sem, hogy az emberek képesek lennének egymás tudatalattijába turkálni, és információkat ki- és bejuttatni onnan/oda. Mindenesetre néhány tudatos álmodó azt állítja, hogy már sikerrel hajtott végre incepciót és extrakciót is. A jelenség bizonyításához azonban továbbra sem áll rendelkezésre elegendő adat, és az esetleges kutatásokat megnehezíteni, az ehhez a szinthez elegendő tapasztalattal rendelkező gyakorlók csekély száma. Jó tudni, hogy Chirstopher Nolan is csupán fiktív elemnek szánta ezt a feltételezést.
Felhasználás
Az Eredetben a tudatos álmodás felhasználásának csúcsa az extrakció/incepció. Bár a valóság egy kissé árnyaltabb, ez mégsem jelenti azt, hogy akár csak egy cseppel is unalmasabb lenne. Sok tudatos álmodó használja képességeit nem csak szórakozásra, hanem arra is, hogy igyekezzen használható információt kinyerni az álmain keresztül, ami ha úgy tetszik, az extrakció egy olyan formája, amikor az ember azt saját magán hajtja végre. Miközben sokan azt hihetik, hogy ez teljesen elrugaszkodik a valóságtól, rengeteg elbeszélés áll rendelkezésre olyan tudományos felfedezésekről, vagy művészeti alkotásokról és cégekről, amelyek az álmokból szerzett információk segítségével születtek. Ennek ékes példája maga a film is. Akinek voltak már fázis tapasztalatai, és megnézi az Eredetet, az hamar rájön, hogy olyan valaki alkotta, aki maga is tudatos álmodó, attól függetlenül, hogy fikciót is kevert a filmbe. És valóban. Christopher Nolan saját elmondása szerint az egyik legelterjedtebb módszert, a WILD-et használja tapasztalatai megszerzéséhez. Ez pedig alátámasztja azt a sokat hangoztatott nézetet is, miszerint a tudatos álmodás a kreativitás és az ihlet nem hétköznapi forrása. Az Eredet egy olyan 160 millió dolláros projekt, ami csíráját egy tudatos álmodó álmainak köszönheti, és ami több, mint 800 millió dolláros bevételt hozott. Persze ez az egész csak álom maradt volna a megfelelő erőforrások rendelkezésre állása nélkül. Mégis, az Eredet egy olyan szuperprodukció a maga 4 Oscar-, és a 3 BAFTA-díjával, amely nem születhetett volna meg Christopher tudatos álmai nélkül.
Valóságok összekeverése
A film nagy tragédiája, hogy Mallorie összekeveri a valóságot az álomvilággal, ezért öngyilkosságot követ el. Ez még akkor is megdöbbentő, ha Dom elültetett egy erre irányuló gondolatot a fejében. Hogyan lehet, hogy Mal nem ismeri fel, melyik tudatállapotban van? Rendkívül tapasztalt tudatos álmodóként tüntetik fel a filmben, ráadásul a saját szájából hangzik el a krízis feloldásának módja. Dom kérdésére: “Ha ez az én álmom, akkor miért nem tudom irányítani?” így válaszol: “Mert nem fogod fel, hogy álmodsz!” De a fizikai világot senki sem tudja irányítani úgy, ahogyan az álmokat, éppen ettől működnek az erre a jelenségre építkező valóságtesztek, és éppen ettől kellene Mal-nak is kijózanodnia. Így az érvelése ellentmondásba kerül önmagával, ami egy komoly logikai hibája a filmnek, és amitől valószínűleg sok tudatos álmodó meglehetősen kínosan érezte magát a párbeszédet hallgatva. Való igaz, olykor a fázisozók is összekeverik a valóságot és az álmot, de ez túlnyomórészt álmodás alatt történik (sokszor téves ébredések formájában), és kevésbé akkor, amikor ébren vannak. Ezért is fontos, hogy a valóságtesztek segítségével, minden életveszélyes cselekedet előtt, minden kétséget kizáróan, 100%- ig meggyőződjön az álmodó arról, hogy valóban álmodik.
Álomidő
Az Eredet egyik legfontosabb kulcsfaktora az álomban eltelt idő érzékelése. Alapvetően arra az elképzelésre támaszkodik, hogy az álomban a fizikai világhoz képest az idő máshogyan telik, Cobb szerint: “Az agyműködés az álomban húszszor gyorsabb.” Ráadásul ez szintenként hatványozódik, ezért lehetséges, hogy a negyedik szinten, az ún. váróban Cobb és Mal 50 évet töltött, Saiko pedig vénemberré válik. Az igazság az, hogy ma már kutatások eredményeiből tudjuk, a tudatos álmodók meglehetősen pontosan be tudják mérni az idő valós múlását, azonban a szubjektív megítélés esetén (amikor az álmodó nem számolja magában a másodperceket) ez jóval többnek is tűnhet. Ezt bizonyítják Stephen LaBerge, valamint Dement és Kleitman kutatásai is.
A történet egyik fő érdekessége, hogy a tudatalatti különböző rétegei között az álomban való elalvással jutnak egyre mélyebbre, ez egyfajta álom az álomban. Érdekes feltevés, hogy így egyre mélyebbre lehet hatolni a tudatalattiban, és az idő is kitágul a mélyebb szinteken, de ez valószínűleg fikció. Egyrészt, az álomban való újbóli elalvás imitálása inkább valamilyen transzlokációra/elmélyítésre/fenntartásra alkalmas technika, másrészt, a tapasztalatok szerint már egy “egyszerű” tudatos álomban is éppen elég mélyre lehet ásni.
Közös álomtér
Gyakorlatilag a legtöbb, a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) témakörében játszódó történet közös pontja, hogy az álmodók az álomteret egy közös párhuzamos valóságként élik meg (mintha a tudatos álom egyébként nem lenne már önmagában is elég izgalmas). Ezt megfigyelhetjük olyan más alkotásokban is, mint a Dreamscape, Paprika, Maniac, Álomcsapa, vagy A főnx ébredése. A közös álomtérről azonban továbbra sem állnak rendelkezésre hiteles bizonyítékok, bár sokan azt állítják, hogy a jelenséget már átélték, azonban ezt elég nehéz minden kétséget kizáróan bizonyítani, már a kis számú, tapasztalt kísérleti alany rendelkezésre állása miatt is.
Tudatossá válás az álmodás során
Az egyik legzseniálisabb jelenet és színészi teljesítmény a filmben, amikor Ariadne először szembesül azzal, hogy egy álomban van, holott addig azt hitte, hogy a valóságban. Dominic olyan kérdésekkel vezeti rá a lányt valódi tudatállapotának felfogására, amilyeneket a tudatos álmodók egyébként is használnak valóságtesztelés során. “Vajon hogy kerültél ide? Szerinted hol vagy?” Ellen Page tökéletesen eljátssza a sokkot és a megdöbbenést, amit olykor még a tapasztalt tudatos álmodók is újra és újra átélnek, amikor rájönnek, hogy amit eddig valóságnak hittek, az egy álom.
Az álom vége, felébredés
Az Eredetben az álmoknak jellemzően az álomtérben elhelyezkedő objektumok felrobbanásával és összedőlésével van vége. Ez bár meglehetősen látványos eleme a filmnek, mégis eléggé illúzióromboló. Még csak tudatos álmodónak sem kell lenni ahhoz, hogy az ember tudja, az álmok nem így érnek véget. Leginkább elhalványul minden szépen fokozatosan és szépen elkezdjük érzékelni újra a testünket a fizikai környezetünkkel együtt. Esetleg téves ébredést élünk át, illetve sokszor a fizikai környezet ingerei szakítanak ki könyörtelenül és sokkszerűen az álomvilágból, például egy ébresztőóra rikácsolásának köszönhetően. Semmivel sem lett volna nehezebb ezt filmre vinni, mint a robbanásokat és összedőléseket, sőt. Bár tény, hogy úgy sokkal unalmasabb és hétköznapibb élményt nyújtott volna.
Tudatalatti tartalmak felbukkanása
Egy zseniális húzása a filmnek, ahogyan bemutatja Cobb küzdelmét, amint saját érzéseit és félelmeit igyekszik elnyomni az álmokban. Ezek a félig tudatalatti tartalmak azonban újra és újra felbukkannak, a legváratlanabb szituációkban. Ilyen jelenet például, amikor a hotelben igyekszik meggyőzni Fischer-t, hogy valójában ő az őrzője, és valaki más akar extrakciót végrehajtani rajta. Aztán meglátja a gyerekeit játszani az előtérben úgy, ahogyan az életben utoljára látta őket, és hirtelen azt sem tudja mit csináljon. Sok tudatos álmodó küzd hasonló jelenséggel, miszerint nem tud teljesen úrrá lenni az álmain, annak ellenére sem, hogy tudatos. Ennek vannak különböző szintjei, és valóban: az álom minden egyes részletét sohasem fogjuk tudni irányítani, hiszen erre a tudatos elmének nincs elég kapacitása. Egyszerűen képtelenség minden részletet tudatosan megalkotni, viszont ezt kiválóan megteszi helyettünk a tudatalattink. Ez persze nem jelenti az élmény minőségének romlását, sőt. (A fázisban gyakran élesebben érzékelünk, mint a valóságban.) Elég belegondolni, hogy nappali tudatállapotunkban sem vagyunk képesek a környezetünk minden egyes részletét átfogóan befogadni, mégis abban a hitben élünk, hogy érzékelésünk 100%-ig tökéletes. De érzékszerveinknek és agyunknak köszönhetően, valójában a körülöttük lévő térnek és időnek egyszerre mindig csak egy kis szelete áll rendelkezésünkre. Például én most felváltva fókuszálok a billentyűzetre és a monitorra, miközben a bejegyzésemet írom, de néhány cm-re a látásom középpontjától, a látásom perifériáján már csak homályosan látom a tárgyakat, ahogyan teljesen élesen te is csak ezeket a sorokat látod. Az érzékelés alapjáraton valahogy így működik az álomban is. Ezt a szűk látóteret és a benne zajló eseményeket azonban tudjuk az elvárásainkkal, az akaratunkkal és különböző technikákkal befolyásolni. De akár ki is tudjuk terjeszteni (360°-os látás). Még álomkaraktereket is tudunk irányítani, egyesével, és csoportosan is. Itt azonban már nyilván fontos a jártasság, és a fázistér irányítása mögött megbúvó elvek és az ehhez szükséges technikák ismerete. Megfelelő gyakorlattal és hozzáállással ezen a területen is elérhető a fejlődés.
Álomkarakterek és viselkedésük
Abban a jelenetben, amikor Dominic elkezdi lelövöldözni a katonákat az álom harmadik szintjén, a havas katonai bázison, Ariadne megkérdezi tőle, hogy Fischer agyának ezzel árt-e. Dom azt mondja hogy nem, mert ezek csak projekciók. Sok tudatos álmodó fél megküzdeni az ellenséges álomalakokkal, attól tartva, hogy ezzel saját magának árt. Azonban az eddigi tapasztalatok szerint ettől nem kell tartani, sokkal veszélyesebb, ha átadjuk magunkat a támadó álomkarakterek szeszélyeinek és hagyjuk hogy kedvükre kínozzanak. Éppen ezen élő objektumok legyőzése a tudatos álmodás egyik népszerű felhasználási területe, vagyis a rémálmok megszüntetése. Vannak természetesen olyanok is, akik szerint a küzdelem helyett jobb, ha az ember megpróbál kibékülni és közös nevezőre jutni támadóival, ilyen például Prof. Dr. Paul Tholey és Charlie Morley. Másik érdekesség a filmben, hogy az álmodó tudatalattija megpróbálja az álomban megsemmisíteni a támadót, ennek alátámasztására azonban aligha állnak rendelkezésre hiteles tanulmányok.
Csökkenő tudatosság
Minden tudatos álmodóval megesik, hogy olykor a memória és az öntudatosság mértékének csökkenése következtében a tudatos álomban nem aszerint cselekszik, ahogyan az logikus lenne, és ahogyan korábban eltervezte. A filmben ezt a jelenséget jól érzékelteti, amikor Dominic habozik Mal lelövésével, holott éppen Fischer-t, az akció központi szereplőjét igyekszik Malloire meggyilkolni, és így sikerül is neki. Hiába hívja fel Ariadne Dominik figyelmét, hogy amit lát, az csak egy projekció, Dom mégsem húzza meg a ravaszt, holott tulajdonképpen ettől függ az akció sikeressége, így az is, hogy később viszont láthatja-e gyermekeit. Ráadásul ő is tisztában van vele, hogy ez mennyire amatőr hibának számít, ezért azt hazudja, hogy nem volt elég ideje a lövéshez. Emiatt is tűnik úgy, hogy Cobb mégsem annyira profi, ahogyan beállítja magát. Persze a valódi gyakorlatban a hasonló esetek elkerülése érdekében használhatóak különböző stratégiák, azonban időnként valószínűleg minden tudatos álmodó belecsúszik efféle hibába, amit meg lehet tanulni kezelni, többek között például a nagyszámú fázistapasztalatok ellensúlyozásával.
Az eltéréseket a valós, és a filmbéli tudatos álmok között magyarázhatjuk annak a vegyszernek mellékhatásaként, amit az Eredetben ennek a megváltozott tudatállapotnak az elérésére használnak.
Még az első bejegyzésben szóba került a rajongók között nyolc évig tartó parttalan vita arról, hogy az Eredet végén Dominic felébred-e, vagy marad az álomban. Nos, 2018-ban, Michael Caine, aki Miles professzort játszotta, egy interjúban elárulta, hogy amikor maga is efelől érdeklődött Christopher Nolan-nál, azt mondta neki, hogy azok a jelenetek, amiben ő is benne van, az ébrenlét állapotában játszódnak.
