EREDET (2010) – 1. rész: A történet

EREDET (2010) – 1. rész: A történet

Valószínűleg nincs még egy olyan film a világon, amely annyi emberhez juttatta el a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) gondolatát a tudatos álmodás értelmezési módján keresztül, mint az Eredet. Annyira széleskörűvé tette a jelenség ismeretét, hogy sokszor, ha egy olyan emberrel igyekszünk kommunikálni az éber álmodásról, akinek nincsenek erre vonatkozó ismeretei, elég ha annyit mondunk: tudod, erről szól az Eredet. Ekkor máris megvan a közös kiindulópont, és azonnal fény gyúl beszélgetőpartnerünk szemében, így már nagyjából sejti miről van szó: egy olyan álomról, amiben az álmodó pontosan tisztában van vele, hogy az álomvilágban van, nem pedig a valóságban. Ez annyira elképesztő állapot és tapasztalat a hétköznapi ébrenléti tudatállapotunkhoz képest, hogy érthetetlen, miért csak peremterülete a tudományos érdeklődésnek még napjainkban is, és miért csak ilyen lassan kelti fel a társadalom figyelmét. Christopher Nolan alkotása adott egy kis lökést ennek a folyamatnak 2010-ben, aminek még napjainkban is érezzük a hatását.

Christopher Nolan egy interjújában elmondta, hogy a film ötlete tulajdonképpen már 16 éves korában felmerült benne. Sokat játszott a gondolattal, hogy mi történne, ha létezne az emberek számára egy közös álomtér, így be tudnának lépni egymás tudatalattijába, ahol információkat tudnának kiszedni másokból, vagy ellenkezőleg: gondolatokat tudnának elültetni a másik tudattalanjába, úgy, hogy ezt az alany tudatos énje észre sem venné, mégis ennek hatására cselekedne, és élné tovább az életét. Ez a feltevés jelenleg bármennyire is az erős fantáziálás kategóriájába esik, nem árt tudni, hogy vannak tudósok, akik szerint a jövő emberei képesek lesznek belépni egymás álmába. Az egyik ilyen tudós Michio Kaku. Szóval mialatt kijelenthetjük, hogy jelenleg ez a terület a széles körű felhasználás számára még biztosan elérhetetlen, azt mégis mindannyian tudjuk, hogy az álmok erősen befolyásolják gondolatainkat, érzelmeinket és viselkedésünket, ami természetesen fordított irányban is igaz. A feltételezés tehát elméleti síkon, valamikor a jövőben akár működhet is.

“Senki sem szereti, ha egy idegen jár az agyában.”

Evidens, hogy egy ilyen terv végigviteléhez a befolyásolónak, aki a másik elméjébe akar elültetni egy gondolatot (incepció), úgy, hogy ne derüljön fény ennek a gondolatmagnak az eredetére, a folyamat közben végig tudatosnak kell lennie. Tisztában kell lennie azzal, hogy egy álomban van, az okokkal, hogy miért került oda, és az eszközökkel, amivel az akciótervét megvalósíthatja. Miközben eljutottunk oda, hogy végre egy nagyobb költségvetésű (160 millió dolláros) mozi cirka két és fél órán keresztül a tudatos álmodást felhasználva alakítja cselekményét, és ezen keresztül igyekszik a nézőt a valóság különböző rétegeiről való gondolkodásra és fantáziálásra késztetni, természetesen fel kell ismernünk, hogy a filmben erősen fiktív elemek keverednek a valósággal, legalábbis a jelenlegi ismereteink szerint. Ez sok tudatos álmodónak nem tetszik, azonban az ilyen történetekben (mint például a Dreamscape, és a San Junipero) eddig is jellemző volt a szerzők kisebb-nagyobb mértékű ábrándozása, szóval nincs ebben semmi különleges. Akit érdekel a téma, az úgyis elmerül benne, és a saját gyakorlatán keresztül alakítja ki véleményét és meggyőződéseit.

“Aki álmodik, az diktálja a szabályokat.”

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) egy olyan tudatos álmodó, aki arra szakosodott, hogy képes legyen mások álmaiból információkat kinyerni (extraktor), amiket elad megrendelőinek. A film bevezető képsoraiban pont egy ilyen akció kellős közepén ismerkedik meg a néző a karakterrel. Saito (Vatanabe Ken) azonban már ismeri a módszert, tudja, hogy valójában egy álomban vannak, így Dom és segítő társa, Arthur (Joseph Gordon-Levitt) nem járnak sikerrel. A dolgukat megnehezíti, hogy Dom elhunyt felesége, Mal (Marion Cotillard) egy tragédiát követő trauma következtében, a legtöbb közös álomban megjelenik és összezavarja a folyamatokat.

Az extrakció (információ kinyerése a célszemély álmán keresztül a tudatalattijából) kivitelezéséhez több módszert is alkalmaznak az Eredetben. A hosszú, és stabil álmok érdekében, valamint, hogy az alannyal egy időben aludjanak, erős vegyületeteket használnak, ami az azonnali álomszakaszba való jutást is biztosítja. A szer olyan hatásos, hogy olykor csak nagyon erős ingerekkel lehet felébreszteni az alvót, például vízbe lökéssel. További érdekesség, hogy a tudat egyre mélyebb rétegeibe való jutáshoz ugyanezzel a módszerrel altatják el magukat a bűnözők az álomtérben is, hogy az álmon belül egy másik álomba jussanak, amiben ezt újra és újra megismételhetik. Így nem csak egyre mélyebbre és mélyebbre jutnak a másik tudatalattijában, hanem időt is nyernek, ugyanis minél mélyebbre mennek, annál több áll rendelkezésükre, a valósághoz képest.

“Hiába fenyegeted, ez csak álom!”

Ezt a módszert Saito esetében is bevetik (álom az álomban), azonban még  így sem fognak ki rajta. Ugyanis a titkos lakásában a szőnyeg anyaga eltér az álombéli szőnyegétől (álomjelző) ebből pedig rájön, hogy csupán egy téves ébredésen mentek keresztül, és valójában még mindig álmodnak. Végül Dom-ék felébrednek és meglépnek harmadik társukkal, Nash-al (Lukas Haas). Miközben megbízójuk, Cobol elől menekülnek, Saito tőrbe csalja őket, és mivel felismerte Dom különleges szolgáltatásában a potenciált, egy még bonyolultabb feladattal akarja megbízni. El kell ültetnie egy gondolatot Saito konkurens cégének örököse, Robert Fischer (Cillian Murphy) fejében (incepció), miszerint feldarabolja az apjától megkapott cégbirodalmat, különben hamarosan monopol helyzetbe kerül. (Az alanynak természetesen úgy kell ezt a tervet a magáénak éreznie, hogy azt higgye magától jutott erre a következtetésre.)

“Azt mondják csak félgőzzel dolgoztatjuk az agyunkat.”

Dom a kivitelezést elsőre nem akarja elvállalni, de Saito megígéri neki, hogy ha sikerül az incepció, akkor kapcsolatainak segítségével elintézi neki, hogy legálisan hazamehessen gyerekeihez. Ugyanis felesége öngyilkosságot követett el, a hatóságok pedig azt gondolják, hogy Dom gyilkolta meg, ezért menekülnie kellett az USA-ból, hátrahagyva mindenét. Arthur szerint lehetetlen a küldetés, de Dom szerint nem, sőt. Azt állítja, hogy korábban már sikeresen hajtott végre incepciót, de erről nem szeretne további információkat megosztani Arthurral. Ehelyett elkezdi összeállítani a csapatot, akik képesek rá, hogy segítsenek neki a feladat végrehajtásában.

“Amikor alszunk, az agyunk szinte bármire képes.”

Elsőször is Nash-t kell helyettesítenie, mivel Saito elkapta. Nash volt az építész. Az Eredetben a közös álomtereket mindig egy építésznek kell előre megterveznie, pontos elképzelések szerint, amit az álmodó tölt meg a tudatalattijával. Dom felkeresi a Miles egyetem egyik legjobb építészhallgatóját, Ariadne-t (Ellen Page), hogy felmérje képességeit, és felajánlja neki a munkát. Ariadne hamar rájön, hogy Dom valamit megpróbál mélyen tartani magában, és az álomvilágban ez a valami igyekszik belőle felszínre törni, ez pedig komoly problémákat jelent a közös álmodás során. Azonban ez csak egy ideig tartja távol a többiektől, mert a tudatos álmodás, és az álomtérben megvalósítható építészeti potenciál nem hagyja nyugodni, így mégis a csapattal marad, hogy részt vállaljon a küldetésben.

“Ezután szűknek érzi majd a valóságot és visszajön.”

A feladathoz egy hamisítóra is szükség van, aki hamis papírokkal segít közelebb kerülni Robert Fischerhez, ezért Dom felkeresi régi ismerősét, Eames-t (Tom Hardy). Eames szintén tapasztalt tudatos álmodó, aki ráadásul már az incepcióval is próbálkozott korábban, bár sikertelenül. Hasznos tanácsokat ad az incepcióra vonatkozóan Dom-nak, így megalkotják a terv alapját. Robert-nek az apjával való kapcsolatára alapozva kísérlik meg a gondolatmag beültetését.

“Ez a dolog függővé tesz.”

Ahogyan arról már szó volt, az Eredetben az álmok azonnali előidézésre és stabilizálására különleges vegyületeket használnak. Az incepció azonban annyira bonyolult és hosszadalmas, hogy az átlagosnál jóval erősebb szerre van szükség, ezért Eames ajánl Dom-nak egy vegyészt, aki járatos a témában. Így kerül a csapatba Yusuf (Dileep Rao). Az álomban három szint mélységre akarnak majd lemenni (kettő álom az álomban). Yusuf nemcsak hogy elő tudja állítani a koktélt, ráadásul konkrét tapasztalata is van a termékről, ugyanis ő maga is minden nap használja egy enyhébb verzióját. A probléma csupán annyi ezzel a szerrel, hogy aki rászokik, később nem tud máshogyan álmodni.

“Te alkotod meg az álombéli világot.”

Miközben a csapat részletesen felépíti a tervet, arra jutnak, hogy a legjobb alkalom, amikor elegendő ideig (10 óra) a célpont közelében tudnak lenni, egy repülőút, amelyet Fischer kéthetente tesz meg, Sydneyből Los Angelesbe. Saito a kivitelezést is megoldja, nagyon elegánsan megveszi az egész repülőtársaságot, amellyel Fischer akkor lesz kénytelen utazni, amikor a tervek szerint “meghibásodik” a magángépe. A repülőgép orrában lévő luxus osztályon zavartalanul tudnak tervük megvalósításán munkálkodni. Miután alaposan kidolgozzák a tervet, Ariadne rájön Dominick sötét titkára.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

Ariadne belép Dom álmába, ahol lemegy elméjének legalsó szintjére, hogy megtudja pontosan mi az amit rejteget, és mi az amivel veszélybe sodorhatja a csapatot. Megérti, hogy Dom emlékeket tárol az álmaiban, újra és újra visszatér hozzájuk, hogy ezzel életben tartsa Mal-t. Ráadásul ezeknek az emlékeknek egy részét meg akarja változtatni. Ariadne erre hivatkozva eléri, hogy ne csak az álmok tervezésében vehessen részt, hanem a konkrét megvalósításban is, ugyanis Dom titkát rajta kívül senki sem tudja, és Dom is tisztában van vele, hogy ez katasztrofális hatással lehet az akcióra.

“Vajon hogy kerültél ide? Szerinted hol vagy?”

A repülőgépen sikerül egy gombnyomásra a közös álomtérbe kerülniük, és el is kezdik megvalósítani a tervet. Azonban már az álom elején komoly nehézségekbe ütköznek. Kiderül, hogy Fischert korábban már kiképezte egy extraktor arra, hogy mások a tudatalattijában próbálhatnak meg turkálni az álmain keresztül, és ez ellen valamelyest meg is tanult védekezni. Ennek egyik megnyilvánulásaként az autóút kellős közepén felbukkan egy vonat, ami mindent elsodor, ami az útjába kerül. Fischer tudatalattija már az első perctől ki akarja lökni magából a betolakodókat, ezért fegyveres támadást is indít ellenük, Saito pedig megsebesül, de legalább Fischert sikerül elrabolniuk. Eames megpróbálja Saitot felébreszteni, hogy megszabadítsa álombéli szenvedéseitől, viszont hamar kiderül, hogy ez nem túl jó ötlet. Yusuf altatója annyira erős, hogy ha meghalnak az álomban, akkor sem ébrednek fel, hanem az úgynevezett váróba kerülnek, ami egy strukturálatlan álomtér, ahol nincs semmi, csak az üres tudatalatti. Aki odakerül, úgy érezi, hogy több évtizedig tartózkodik ebben az álomtérben. Erről a helyről csak Dom-nak vannak konkrét tapasztalatai.

“Én inkább elmalmozgatok ezen a szinten.”

Fischer azonban továbbra sem sejti, hogy álmodik, ráadásul nem egyedül. Eközben Dominic elmondja Adriadne-nak, hogy hogyan került a váróba, és mi történt vele. Feleségével, Mallorie-val közösen kezdték el kutatni a mesterségesen kreált álmokat, Dom pedig egyre mélyebbre és mélyebbre ásott. Az órák hosszú évekké váltak ezeken a mély szinteken, és ez csapdába ejtette őket. Ebben az állapotban végül már meg sem tudták különböztetni az álomvilágot a valóságtól. Több mint ötven évig éltek a saját maguk által felépített valóságban. Dominic már nem bírta tovább, Mal viszont az álmot tartotta a valóságnak, és miután felébredtek, a fizikai világról gondolta azt, hogy álom. Mindenképpen vissza akart térni a váróba, és úgy gondolta, hogy ez ugyanúgy lehetséges, ahogyan az álomból igyekeznek felébreszteni magukat: öngyilkossággal.

Ezért Mal leugrott egy hotelszoba ablakából, hogy visszatérhessen a valóságosnak hitt világába. De előtte elmondta Dom-nak, hogy hátrahagyott maga után egy levelet, amiben azt állítja, hogy fél Dominic-tól, mert megfenyegette, hogy megöli. Dom-nak ezek után lehetetlen bizonyítania igazát, pláne úgy, hogy három pszichiáter is igazolta: Mal nem elmebeteg.

“Csak amikor felébredünk, döbbenünk rá, hogy valami nem stimmelt.”

Fischerrel az álom első szintjén csak részeredményeket sikerül elérni, ezért a csoport még mélyebbre megy, a második szintre. Ez az első álom az álomban. Azonban egy zseniális trükkel még mélyebbre jutnak, a harmadik szintre. Fischernek azt mondják, hogy valójában Peter (Tom Berenger), a keresztapja az extraktor, aki egy széf számkombinációját akarja megtudni Fischertől. Úgy tesznek, mintha Peter tudatalattijába mennének be, és ezt Fischer el is hiszi. Tudatalattija azonban mindhárom szinten egyre komolyabb támadás alá vonja a behatolókat, akik már nem bírnak sokáig ellenállni, ezért fel kell gyorsítaniuk az eseményeket.

“Megteremtjük, és érzékeljük is ezt a magunk alkotta valóságot. Az agyunk olyan ügyesen csinálja, hogy nem is vesszük észre.”

Bekövetkezik amitől Ariadne annyira tart: megjelenik Mal, lelövi Fischert, és ezzel minden tervet felborít. Dom tisztán látja a jelenetet, de hezitál Mal lelövésén, azt gondolva, hogy talán valóságos. Fischer meghal ezen a harmadik szinten, ezért a váróba kerül, Cobb és Ariadne pedig lemennek utána. Ez már a negyedik szint, amire korábban nem készültek fel. Itt találják magukat szembe azzal, amit Dom és Mal korábban az ötven év alatt felépítettek. Ezen a szinten Mal karaktere igyekszik rábeszélni Dominic-ot, hogy maradjon vele, és közben Dom felfedi titkát. Valójában ő ültette el Mal agyában a gondolatot, hogy a világ csak álom, és csak az öngyilkossággal tud kilépni belőle. Csupán így tudta elérni, hogy Mal kilépjen az álomvilágból, amit valóságnak hitt. Azonban miután felébredt a valóságban, ez a gondolat továbbra is vele maradt, így a valóságról is azt hitte, hogy álom, amiből szintén csak az öngyilkosságon keresztül tud kijutni. Dom az első incepciót a saját feleségén hajtotta végre, aki emiatt nem tudta megkülönbeztetni az ébrenlétet az álomvilágtól, ebbe beleőrült, és emiatt lett öngyilkos.

“Az álom nekik a valóság. Ki bizonyíthatná be az ellenkezőjét?”

Mindezek után Mal karaktere csak akkor mondja meg Dominik-nak és Ariadne-nak, hogy hol van Fischer, ha Dom nem hagyja magára. Végül Dom mégsem Malliora kedvéért marad lent, hanem hogy megtalálja Saito-t, ugyanis a megsebesülése óta már minden bizonnyal meghalt valamelyik álomszinten, ezáltal pedig ő is a váróba került.

Eközben a harmadik szinten, Eames szeme láttára megtörténik az incepció. Fischer haldokló apjának karaktere meggyőzi őt, hogy az apa valójában azt szeretné, ha fia önálló döntéseket hozna, és nem igyekezne a nyomdokaiban járni. Ez egyenes utalás arra, hogy nem kell egyben tartania apja vállalatbirodalmát, ahogy korábban elvárta volna, hanem ezzel ellentétesen feldarabolhatja azt. Dom megtalálja Saito-t, és mindannyian felébrednek a gépen.

“Minden álom valóságosnak tűnik, amíg benne vagy.”

Saito beváltja ígéretét, Dominik végre hazatérhet gyermekeihez. De vajon ez már a valóság, vagy még mindig az álomban van? A kamera nem várja meg, amíg ez egyértelműen kiderülhetne a filmből, ez pedig hosszú éveken keresztül vitákat szított azok között, akik szerint valóban felébredtek a film végén, és akik szerint Dom csak tovább álmodta az egészet. Ugyanakkor egy interjúban Michael Caine, akarva vagy akaratlanul, de elmondta, hogy Christopher Nolan mit válaszolt erre a kérdésre. Előbb azonban nézzünk meg néhány érdekes dolgot az Eredet és a valós tudatos álmok összefüggésében.

 

ASTRAL (2018)

ASTRAL (2018)

Meglehetősen sok sztereotípia él az emberek fejében a fázissal (tudatos álom, testen kívüli élmény, asztrális projekció) kapcsolatban, melyek nagy részére rácáfolnak a nagyszámú élménnyel rendelkező gyakorlók tapasztalatai. Ezek a széles körben elterjedt előítélek és feltételezések azonban mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját, így sokszor olyanok találnak ki, és mutatnak be fázissal kapcsolatos történeteket, akiknek nincsenek saját tapasztalatai. Az írók maguk is igyekeznek feltüzelni a közönség fantáziáját, a fázis témaköre pedig már önmagában is meglehetősen misztikus terület, ezért a természetfeletti borzongással kapcsolatos filmek készítői számára ez egy ideális táptalaj. Kihasználva azt a köztudatban elterjedt nézetet, hogy a fázisozás során idegen, gonosz entitások szállhatják meg az embert, és egy átjáró nyílik más világokból a miénkbe, Chris Mul és Michael Mul megírták az Astral forgatókönyvét.

Alapvetően elvárható egy ilyen sztoritól, hogy ha nem is túl tárgyilagos, legalább valamelyest szórakoztató legyen. Ezt a célt szolgálhatja például különböző rejtélyes elméletek keverése egy fiktív, de legalább izgalmas és váratlan fordulatokkal teli történettel, amit egy felejthetetlen látványvilágon keresztül mutatnak be, és aminek eredménye a sötét szobában való kellemes borzongás. Legjobb esetben pedig egy olyan, magával ragadó filmélményt kaphatna a néző, amit később magával cipelhet a hétköznapjaiba, ezzel is megfűszerezve azokat, sőt, ezen túlmenően esetleg az álomvilágát is. Mivel nem tudtam semmit a filmről, csak a témájával voltam tisztában, hasonló, ám megalapozatlan elvárásokkal vártam a megtekintését. Sajnos hiába.

“Az asztrálutazás gondolata gyökeret eresztett a legtöbb vallásos világnézetben a halál utáni élet beszámolójaként, ahol a lélek utazását írják le, mint egy testen kívüli élményt.”

Alex (Frank Dillane) egyik egyetemi oktatójának hatására elkezd érdeklődni az asztrális projekció iránt. Elhatározza, hogy mindenképpen ki fogja próbálni, és társainak bebizonyítja, hogy ez igenis működik. Nincs könnyű dolga, mert nem mindegyikőjük hisz az asztrális utazás lehetőségében, legalábbis nem úgy, ahogyan ő. Ezért begyűjt minden számára elérhető könyvet a témában, és közben annyira felcsigázza magát, hogy nem is foglalkozik vele, mennyire odavan érte hallgatótársa, Alyssa (Vanessa Grasse). Ráadásul az első, éjszakai próbálkozása után, reggel felébredve kénytelen elkönyvelni, hogy kudarcot vallott. További útmutatások reményében bízva felkeresi oktatóját, hátha tud neki javasolni valamit. Gareth (Trevor White) némi általános bevezető után megosztja tanítványával, hogy korábban hogyan szerzett tapasztalatokat. Ezen felbuzdulva Alex az esti bulit kihagyva inkább kísérletezésbe kezd, és néhány alvás közbeni bevillanásnak köszönhetően azt gondolja, hogy most valóban sikerrel járt.

“Ez egy csodálatos eszköz, de még sokkal többet kell megtudnunk róla.”

Barátai azonban kétkedve fogadják a hírt, és közös megegyezéssel arra jutnak, hogy ha Alex egy ingát meg tudna mozdítani, amikor a fizikai teste az ágyban fekszik, akkor ez valóban egyértelmű bizonyítéka lehetne, hogy ténylegesen ki tud lépni a testéből. Elhatározzák, hogy az eseményeket kamerával rögzítik. Miközben Alex édesapjával beszél telefonon, Alyssa kihallgatja őket és rájön, hogy mi Alex valódi célja az asztrális projekcióval: elhunyt édesanyjával akarja felvenni a kapcsolatot. A következő éjszaka történéseinek hatására Alex úgy gondolja, hogy ismét sikerült a kísérlete: mialatt aludt, elkezdett mozogni az inga. Ez társainak továbbra sem elegendő bizonyíték, ezért megismétli a próbatételt.

“Ez a fejlődés iránti szenvedély.”

Amikor visszanézi a felvételt, valami szokatlant tapasztal: egy sötét árny jelenik meg mellette a szobában. Ijedtében felkeresi Dr. James Lefler (Mark Aiken) pszichiátert, segítségében bízva. Közben Alex lakótársa, Jordan (Damson Idris) is elkezdi látni az árnyékembert, Alex pedig ezen az éjjelen is további asztrálutazásos tapasztalatot szerez, amiből felébredve a konyhában még több árnyalakkal találkozik. A pszichiáter elmeséli Alexnek, hogy korábban az édesanyját is hasonló panaszokkal kezelte, Alex pedig emiatt a doktort okolja haláláért.

“Talán van még egy nagyobb világ, amely magába foglalja a miénket is, ahogyan a miénk is másokét…”

Otthagyja Dr. Jamest, viszont látomásai egyre sokkolóbb alakot öltenek. Eközben Alyssa nem bírja tovább, és felkeresi Alex-et, hogy elmondja neki mennyire kedveli őt. Megbeszélik, hogy megpróbálnak közelebb kerülni egymáshoz, de ha rosszul sülne el a dolog, akkor barátok maradnak, mivel egyikőjük sem szeretné megkockáztatni a másik elvesztését. Az este fennmaradó részében viszont hiába próbálnak meg aludni, az árnyékember újra megjelenik, és lerántja Alyssát az ágyról. Valószínűleg nem ilyen első közös éjszakára számított a lány, de ahogyan azt a jól ismert közmondás is tartja: ember tervez, árnyékember végez. Alex újra elmegy a pszichiáterhez, aki nem tud mit tanácsolni neki, ezért inkább szeretné továbbküldeni valaki máshoz. Végül felkeresnek egy látnokot, Michelle Collins-t (Juliet Howland), aki komoly és tapasztalt, hozzáértő látnok lévén megállapítja, amire eddig senki sem gondolt volna: itt bizony komoly gondok vannak. El is kezdenek szeánszot ülni, minek köszönhetően kiderül a démon neve (Amaymon), aki eközben megszállja Alexet, és a testét felhasználva majdnem megfojtja Alyssát. Végül Amaymon visszamegy oda, ahonnan jött, mielőtt elkezdte Alexet vegzálni. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Alex és Alyssa kapcsolata nem indult túl gyengéden.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

Számomra az Astral a témához képest nem elég izgalmas, horrorhoz képest pedig nem elég félelmetes. Minden tárgyilagosságot nélkülöz, egyértelműen babonákra és előítéletekre támaszkodva alkotja meg a történet központi fordulatait, ami nem is lenne akkora baj, de legalább sikerült volna ezt úgy megtenniük az alkotóknak, hogy érdekes legyen, és magával ragadja a nézőt. Így azonban nekem ez az egész csak közhelyek puffogtatásáról szólt, egy kiszámítható és lapos cselekményen végigvezetve. Viszont egyértelmű pozitívum a szereplők játéka, és a fim hangulata, mert abban mégiscsak volt valami, ami képes volt kellemes benyomást gyakorolni rám.

Természetesen ez csupán a saját szubjektív véleményem, ha pedig kíváncsi vagy rá, hogy te mennyire értesz ezzel egyet, akkor mindenképpen nézd meg a filmet. Egy kis nehézséget okozhat, hogy nincsen szinkronizálva, de még csak magyar feliratot sem találtam hozzá sehol. Annak, aki hasonló filmre vágyik, de nem ragadta magával az Astral története (vagy már látta), javaslom a Dreamscape-et, a Horsehead-et, vagy akár a Rémálom az Elm utcábant.

 

LUCID DREAM (2017)

LUCID DREAM (2017)

Vannak filmek, amelyek népszerűek, és vannak filmek, amelyek a fázisról (tudatos álom/testen kívüli élmény) szólnak. Sőt mi több, olyan alkotások is készültek, amelyek részben éppen annak köszönhetik sikerüket, hogy a fázis témakörét boncolgatják. Nekünk erről többnyire azonnal az Eredet (Inception, 2010) jut eszünkbe, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a világ keleti részén ne próbálkoznának hasonló produkciókkal, mert igenis próbálkoznak. Ráadásul a Lucid Dream (Tudatos Álom) címe jóval konkrétabb módon utal a fázis egyik megnyilvánulási formájára. A következő sorokban megvizsgáljuk, milyen filmről is van szó pontosan.

Az LD-t misztikus sci-fi thriller kategóriába sorolták, jelentsen ez bármit is. Persze a viccet félretéve valójában ez mégsem annyira erőltetett meghatározás, mint amennyire azt elsőre gondolnánk. Hiszen manapság a legtöbb ember számára a tudatos álmodás még mindig valamilyen rejtélyes dolognak számít, amit egy elég nehezen konkretizálható jelenségnek tartanak. Sci-finek pedig leginkább azért nevezhetjük, mert a szereplők egy bizonyos vegyület segítségével lépnek ebbe a megváltozott tudatállapotba (az Eredethez hasonlóan), ami a valóságban jelenleg nem egy megbízható és kidolgozott módszer, inkább csak a tétlenebbek és a hírnévre vágyó tudósok jövőbeli vágyálma. Persze nincs is ezzel semmi gond, mert ha valóban sikerülne egy ilyen szert mindenféle káros mellékhatás nélkül, megfizethető áron kifejleszteni, az egészen más megvilágításba helyezné a fázis állapot kutatását. Azonban valószínűleg azonnal felbukkanna a kérdés, hogy ez akkor végül is valamilyen tudatmódosító kábítószernek minősülne-e, és tudna-e függőséget okozni? Mindenesetre amíg a színtiszta és következetes praxissal férkőzhetünk leginkább a fázishoz, addig nem kell tartanunk az efféle veszélyektől.

“Attól a világ nem fog megváltozni, ha kimondod mi az igazság.”

Tehát a filmre visszatérve, a Lucid Dream (루시드 드림) egy dél-koreai alkotás, amit Kim Joon-sung írt valamint rendezett, és hazájában 2017. február 22-én mutatták be, a Netflix pedig, miután megszerezte a jogokat, 2017. június 2-án tűzte premierre.

Természetesen az Eredetre történő utalás és az összehasonlítás nem csak számomra evidens, sőt, olyannyira nem, hogy még Kim Joon-sung is bevallotta, hogy művét az Eredet, és az ő saját élményei inspirálták. A kritikusok is előszeretettel szeretik a két filmet egymáshoz viszonyítani, ami valljuk be, elkerülhetetlen, és erre a készítőknek is előre számítaniuk kellett. Márpedig elődjéhez képest az LD óriási bukást élt meg, és ezt a számokból, valamint a kritikusok visszhangjából is egyformán megállapíthatjuk. Az előbbiről annyit, hogy miközben a film költségvetése 5 millió USD volt, csupán 676,598 USD folyt vissza a bevételekből. Szemben ugye az Eredet 160 millió dolláros költségével, és a 823,452,488 dolláros eredményével. Közhely, miszerint a számok nem hazudnak, mégis tudjuk, hogy egy dél-koreai film anyagi elismertségét egy amerikai és brit koprodukcióval összehasonlítani nem igazán lehet. Bár a mínusz az akkor is mínusz, a világ bármely országáról is legyen szó. Szóval filmet készíteni a tudatos álmodás témaköréhez kapcsolódóan bármennyire is nemes feladat, olykor elég nagy fiaskót vonhat maga után.

“A REM szakasz során az agyad harmincszor aktívabb, mint máskor. Észrevehetsz olyan dolgokat is, amikre nem is emlékszel.”

És persze ezt a sikertelenséget a már említett kritikusok véleményei is tükrözik. Észrevételeik szerint nem sikerült kihasználni a témában rejlő lehetőségeket, a film középszerű lett, unalmas, és kiszámítható, holott nagy lehetőségek rejlettek benne. Ehelyett inkább az Eredet újrahasznosításának kísérletét látták benne.

Na de miről is szól a történet?

Dae-ho egy fiatal oknyomozó újságíró, aki számos ellenséget szerez, miközben korrupt politikusokat és üzletembereket igyekszik leleplezni. Fiát elrabolják egy vidámparkból, őt pedig elkábítják, és még három év elteltével sem történik előrelépés az ügyben. Még csak váltságdíjat sem követel senki. A kétségbeesett apa elhatározza, hogy bármilyen eszközzel is, de felkutatja gyermeke elrablóját, és bosszút áll rajta. Miközben az internetet böngészi olyan eszközök után kutatva, amelyek segítségével sikeresen kaptak el emberrablókat, talál egy cikket, mely szerint:

“Tudatos álmodás módszerével kaptak el egy emberrablót.”

Ezen a vonalon továbbhaladva Dae-ho eljut régi barátjához, So-hyeon-hoz, aki orvos, és a tudatos álmodást használja mentális betegségek gyógyítására, az emlékek álomban való erőteljes felidézésével. Az apa arra kéri So-hyeon-t, hogy segítsen neki megtalálni fia elrablóját, az általa használt módszer felhasználásával. So-hyeon elsőre ódzkodik az ötlettől, mivel még nem derült ki pontosan, hogy milyen mellékhatásai vannak az eljárásnak, illetve ha azt nem megfelelően használják, keringési problémákat okozhat az agyban. De végül belekezdenek a kísérletezésbe.

“Szükséged lesz úgynevezett valóságtesztre, hogy tudd, ébren vagy-e vagy álmodsz.”

A doktornő gyorsan igyekszik felkészíteni a férfit utazására. So-hyeon fontos, ám gyakorlottak számára valójában érthetetlen utasításainak egyike például, hogy az óra másodperc mutatója álom közben nem mozog, ezért ez egy biztos viszonyítási pont. Ami még meglepőbb, hogy egy csengő megnyomásával tud kilépni az álmodó az álomból azáltal, hogy az stimulálja az agyát. De még így is, 10 perc elteltével mindenképpen felébredés történik, egy időzítő segítségével, mivel a hölgy szerint:

“Tíz percnél hosszabb éber álom veszélyes volna.”

Ennek kifejtésébe szerencsére nem kezd bele So-hyeon, ami jobb is, mert akkor még nagyobb fikciókba keverné a nézőt. Maradjunk annyiban, hogy a valódi, tapasztalt gyakorlók a 10 percnél hosszabb tudatos álmokat inkább tekintik eufórikusnak, mint veszélyesnek.

Dae-ho belépve tudatos álmába, már az első alkalommal meglát egy férfit, aki gyanúsnak tűnik, ám nem tudja elkapni és kérdőre vonni. Hamarosan kiderül erről a férfiról, hogy egy olyan tapasztalt tudatos álmodó, aki mások álmába szokott belépni. A következő éber álmában az apának sikerül valódi nyomra bukkannia. Meglátja, hogy fia elrablójának egyedi tetoválás díszíti a kézfejét. Ám hasztalanul vonja be a kutatásba még azt a vidámparkban dolgozó férfit is, akinél a tetovált kezű emberrabló fizetett közvetlenül a bűntény előtt, így sem járnak sikerrel. Ugyanis hiába találják meg a gyermekrablót, mivel ő már két éve kómában fekszik.

“A közös álmodás más, mint a tudatos álmodás. Tudományosan egyáltalán nem bizonyított.”

Ezután Dae-ho találkozik a férfival, aki belépett első tudatos álmába. Valójában ő egy mozgássérült kamasz, aki kerekesszékbe kényszerülve tölti mindennapjait, az álmok világában pedig meglehetősen nagy jártassággal rendelkezik. Ezek után az ő segítségét is igénybe veszi az apa, hogy fényt derítsen végre a bűntényre.

Sikerül is belépnie a kómában fekvő, tetovált kezű bűnöző álmába, ahol kis híján komoly bajba keveredik, ám újdonsült fiatal barátja a segítségére siet, és ezzel megmenti őt. Az álomból megszerezett információk segítségével pedig tovább folytatódik a nyomozás.

“Mint láthatja, gyerekkoromban lebénultam egy balesetben. Ezért kezdtem el foglalkozni a tudatos álmodással.”

Összességében nem merném kijelenteni, hogy annyira rossz filmről van szó, mint amennyire a kritikusok igyekeztek lejáratni, és amennyire a számok tükrében annak tűnik. Őszintén szólva, miután megnéztem a filmet, és elkezdtem kicsit utánajárni a fogadtatásának, kissé meg voltam lepődve. Bár az is lehet, hogy csak az én ízlésem csapnivaló. Mindenesetre a színészi játék bár nem volt kiemelkedő, azért rossznak sem mondanám. Az álomszakértő srác karaktere például kifejezetten tetszett, olykor jókat mosolyogtam rajta. Az effektek néhol tényleg kissé kínosra sikerültek, de számomra ez sem volt annyira zavaró. A cselekményt sem tartottam unalmasnak és kiszámíthatónak, egyszer teljesen nézhető. Szerintem a lényeg, hogy bár valóban nem egy korszakalkotó filmről van szó, hálásak lehetünk, hogy megismerkedhetünk egy távoli kultúra olyan produkciójával, amelyben a fázist teszik a történet egyik fő motívumává. A többiről meg az a véleményem, hogy akit érdekel, az nézze meg, és döntse el, hogy neki mennyire jön be. Ajánlatos legalább egyszer megnézni, már csak az érdekesség kedvéért is, hiszen mégiscsak egy dél-koreai mozifilmről van szó, ami a fázis témájához kötődik, ezzel pedig már önmagában fel tudja kelteni az érdeklődést.

RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN (1984)

RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN (1984)

Nem sok ember van, aki még nem látta, vagy legalább ne hallott volna Freddy Kruegerről, a Rémálom az Elm utcában réméről, pláne azok közül, akiket érdekelnek az álmok és a tudatos álmodás. És ez nem véletlen. Ez a film méltán vált klasszikussá a horrorok között, és ennek nem csak a remek kivitelezés az oka, a téma is nagyon jól el lett találva. Hiszen legtöbbünk élt már át olyan rémálmot, ami után megkönnyebbülést hozott az ébredés. A film alkotói ezt az érzést igyekeztek újra életre kelteni a nézőben, megspékelve egy kis tudatos álmodással, és természetesen a szereplők kiútkeresésével. Egy fikció, ami valójában egészen közel áll a realitáshoz.

Horror és tudatos álmodás? Nem túl kedvező párosítás, ha a fázis (tudatos álom/testen kívül élmény) népszerűsítésről van szó, márpedig úgy tűnik a filmkészítők szeretnek ezzel a témával kísérletezni. Erre egy másik példa a Horsehead, ami szerencsére egy teljesen más koncepcióból közelít ugyanehhez a jelenséghez, és amiben a kulcsszereplő szintén próbál megküzdeni álombéli démonjával. Utóbbi egy kicsit durvábbra sikerült, és ez nem csak a Rémálom az Elm utcában ma már retrónak számító hangulata és kivitelezése miatt mondható el.

Ugyanakkor más nézőpontból a rémálmok és a fázis egy lapon való emlegetése talán nem is olyan ördögtől való, mint ahogyan elsőre gondolnánk. Ugyanis miközben a kezdők olyan negatív élményektől tartanak, mint mondjuk az alvási paralízis, sokan, akik már eleve szenvednek az intenzív rémálmoktól, éppen ezek elkerülése érdekében kezdik el alkalmazni a tudatos álmodást, mint eszköztárat. És milyen érdekes, hogy a sokszor idegen entitásnak gondolt álomalakok idővel legyőzhetővé, vagy megváltoztathatóvá válnak.

“Ez csak egy álom.”

Rendkívül fontos lett volna ezt tudniuk, és ebben jártasságot szerezniük többek között például a hmongoknak is, akik az Amerikai Egyesült Államokba emigráltak a vietnámi háborúk után. Ugyanis a jelek szerint annyira hittek az álmokban megjelenő démonok erejében, hogy a félelemtől, a stressztől és a kimerültségtől valószínűleg éppen valamilyen rémálom kellős közepén érte őket a halál. Ez azért különösen érdekes, és azért kell megemlíteni, mert ezek a legendás esetek ihlették Freddy Kruger karakterét és történeteit. Erről itt tudsz többet olvasni.

Sokan vannak, akiknek a rémálmok jelenléte nem idegen, viszont az olyan álmok, amik éjszakáról éjszakára ugyanazzal a visszatérő szereplővel riogatnak, szerencsére ritkábbak. Sajnos még kevesebben számolhatnak be olyan rémálmokról, amelyekben tudták, hogy ők biztosan egy álomban vannak. Utóbbiak esetében viszont már jóval nagyobb az esélye, hogy szembe is szállnak üldözőjükkel, vagy más módszerekkel bírják jobb belátásra. Legrosszabb esetben is, az álmodók legalább igyekeznek felébreszteni magukat. A filmben nagyjából ugyanezeknek a törekvéseknek lehettünk szemtanúi.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

A sztori kezdetén gyorsan kiderül, hogy Nancy Thompson (Heather Langenkamp) barátnőjét, Tina Grayt (Amanda Wyss) rémálmok gyötrik. Minden ilyen álomban egy piros-zöld csíkos pulcsiba öltözött, összeégett arcú, kalapos gyilkos üldözi, akinek az egyik kezén hordott bőr kesztyűjéhez hosszú pengék vannak rögzítve. Később kiderül, hogy nem ő az egyetlen akinek kellemetlen álmokat okoz ez az álomszörny, Freddy Krueger (Robert Englund). Barátai hiába próbálják a lányt ellátni tanácsokkal a megmeneküléshez, ezzel nem segítenek rajta, és egyik álmában belehal az álomgyilkos okozta sérülésekbe. A gyilkosság gyanúsítottja a tesztoszterontól túlfűtött Rod Lane (Nick Corri). Pechjére pont azon az éjszakán végez a lánnyal Freddy, amelyen nem kizárlóag alvással töltik az időt. Mivel csak ketten vannak a szobában, nehezen képzelhető el a hatóság részéről, hogy más lenne a tettes. Krueger azonban öngyilkosságnak álcázva Roddal is végez, miközben előzetes letartóztatásban alszik. Fred ezek után egyre komolyabban kezdi el üldözni Nancyt is, aki különböző módszerekkel igyekszik ennek véget vetni.

“Legközelebb, ha rosszat álmodsz, mondogasd magadban, hogy ez csak álom. Még miközben álmodod. Akkor egyből felébredsz.”

Például miután Krueger sarokba szorítja, igyekszik barátja, Glen Lantz (Johnny Depp) tanácsát megfogadva emlékeztetni magát arra, hogy egy álomban van. Ez azonban önmagában nem javít a helyzetén, és mivel ekkor még más opció információhiány miatt nem áll rendelkezésére, felébreszti magát, kezét egy forró csőhöz nyomva. Ezek után ahelyett, hogy próbálna úrrá lenni az álombéli szituációin, igyekszik elkerülni magát a találkozást – megkísérel ébren maradni, ameddig csak lehetséges, ahogyan azt a leírások alapján a film ihletői, a hmongok is tették. Mondjuk az, hogy eközben éppen horrorfilmet néz egyedül az éjszaka közepén, nem a legjobb ötlet.

 

 

“Mindenkinek vannak rossz álmai.”

Később más elképzelése támad. Megkéri Glent, hogy ébressze fel pont akkor, amikor álmában Kruegerrel küzd, hogy magához szorítva át tudja hozni a valóságba. Nem túl logikus gondolat, és elsőre nem is sikerül kivitelezni, mivel a fiú nyugodtan alszik, éppen amikor Nancy a gyilkossal küzd álmában.

Nancy édesanyja, Marge Thompson (Ronee Blakley) nem tudja tovább elviselni lánya szenvedését, ezért alváslaborba küldi, hátha tudnak rajta segíteni. Azonban azonkívül, hogy a lánynak ősz tincset okoz egy újabb rémélmény, és sikerül az álomból a laborba hoznia Freddy kalapját, nem sok minden történik vele. Ekkor azonban az alkoholista Marge, az illuminált tudatállapotokra jellemző módon egy fantasztikus ötlettel áll elő: úgy próbálja lányát megnyugtatni, hogy elmeséli neki Freddy igazi történetét. Ebből kiderül, hogy a férfi valójában egy gyerekgyilkos volt, aki több mint két tucat gyereket ölt meg, a bíróság azonban nem tudta elítélni. Ekkor Marge és a többi szomszéd tulajdonképpen felgyújtotta. Még a pince kazánjába rejtett, valódi pengés bőrkesztyűt is megmutatja Nancynek, hogy végleg tudtára adja: már nincs mitől félni, úgyhogy mars az ágyba, szép álmokat, jó éjszakát!

“Most már nyugodt lehetsz. Nyugodtan alhatsz.”

Nancy azonban továbbra is köti az ebet a karóhoz, és úgy tervezi, hogy Kruegert megragadva az álomból a valóságba rántja. A tervéhez ismét Glen segítségét kéri, akinek szigorú apja később megakadályozza, hogy telefonon beszéljenek. Nem látja jónak, ha fia Nancy hatása alá kerül, aki szerinte valószínűleg holdkóros. Glen amúgy sem bizonyul túl jó segítségnek a tervhez, ugyanis idő előtt újra elalszik, Fred pedig lecsap rá, és végez vele. Ezután Nancy apja, Don Thompson (John Saxon) segítségét kéri célja megvalósításához, aki bár nem hisz neki, mégis áldását adja a dologra, gondolván, hogy lánya legalább végre kialudja magát. Azonban nagy nehezen tényleg sikerül megvalósítani Nancy elhatározását, legalábbis majdnem. Sikerül ugyan áthoznia Freddyt, de ő ráveti magát Margera, felgyulladnak, és elnyeli őket az ágy. De legalább Don is látja az eseményeket, és ennek köszönhetően megérti, lánya mégsem elmebajos. Krueger azonban nem adja fel ilyen könnyedén, és visszatér a lányhoz, aki megvonja erejétől úgy, hogy egyszerűen hátat fordít neki. A film végén kiderül, mégsem sikerült elpusztítani Freddyt, aki újult erővel folytatja ámokfutását.

“Te hiszel abban, hogy az ember előre megálmodhatja mi fog történni vele?”

Szakavatott szemmel nézve az egész Rémálom az Elm utcában egy nagyon hosszú fázis sorozat, ami öntudatlan álmok, tudatos álmok, és téves ébredések váltakozása, a történet elejétől a végéig. Ez elsőre erőltetettnek tűnhet, pedig a téves ébredés, és a tudatos álomból öntudatlan álomba, vagy öntudatlanból tudatosba sodródás nagyon hasonlóan működik. A remek forgatókönyv és kivitelezés mellett éppen ez adja zsenialitását, még ha a nézőben nem is tudatosul teljesen a történet háttere. Leginkább a film végén eshet le a tantusz, amikor Nancy az éjszakai, sötét szobából hirtelen a fényes utcára lép, ahol ezután nem sokkal újrakezdődnek a szörnyűségek. És tulajdonképpen ezzel megmagyarázható a cselekmény összes logikátlansága. Miért gondolja Nancy, hogy az álomból a valóságba hozhat valakit? Miért pont azzal akarja megnyugtatni Nancyt Marge, hogy megmutatja neki a gyilkos valódi fegyverét? Hogyan lehetséges, hogy az álmokban szerzett sérülések megjelennek a valóságban? Hogyan hozhatta át a lány először csak a kalapot, aztán magát Kruegert az álomból? Miért tűnik fel az összes elhunyt szereplővel együtt Fred újra a sztori végén, amikor Nancy egyszer már elvonta az erejét?

“Azt álmodta, hogy valaki meg akarja ölni.”

A filmet összegezve levonható a következtetés, miszerint méltán lett híres és elismert alkotás. A ’80-as években erősen hozzájárult ahhoz, hogy az emberek szélesebb körben megismerkedjenek a tudatos álmodás fogalmával, bár egy misztikus és horrorisztikus történettel körítve. Ezért, és persze a felejthetetlen élményekért  sohasem lehetünk elég hálásak a készítőknek, akik annak idején sok ember etalonjává tették a filmet, és talán sokak fülébe bogarat ültettek: a tudatos álmodás egy rendkívül érdekes képesség.

 

 

DREAMSCAPE (1984)

DREAMSCAPE (1984)

Az álmok, és azon belül is a tudatos álmok rengeteg filmkészítőt megihlettek, már a ’80-as években is. Ennek egyik ékes példája a Dreamscape, magyarul Álomküzdők. Nézzük meg, miről is van szó.

“Csodás adottságaid vannak, te meg eljátszod őket.”

Alex egy parapszichológiai képességekkel rendelkező fiatalember, akit régi kutatóorvosa felkeres, hogy felkínálja neki az új programjában való részvételt. Mivel Alex múltjában fellelhető néhány törvénybe ütköző cselekedet, amivel könnyedén sarokba tudják szorítani, kénytelen elvállalni a munkát. A kutatás lényege, hogy két ember agyhullámait gépek segítségével úgy hangolják össze, hogy egyszerre legyenek REM szakaszban. Ebben az állapotban egy Alex képességeivel rendelkező személy be tud lépni a mellette alvó ember álmába. Alex felkeresése előtt ezt már többször is sikeresen megtették, de most az ő segítségével akarnak továbbhaladni. A módszert leginkább lélekgyógyászati célokra használják, például lidérces álmok kezelésére. Az egyik beteg Buddy, aki egyedül képtelen megbirkózni rémálmaival, ezért Eduardot, egy másik segítőt bíznak meg vele, hogy csatlakozzon hozzá. Nem minden működik azonban tökéletesen. Eduard nem tud rajta segíteni, és a kísérletbe bele is roppan.

“Ez álom, Alex. Mindent megtehetsz, amit csak akarsz. Még nem jöttél rá?”

Hamarosan kiderül, hogy a kísérletezésben a kormány emberei is érdekeltek, de erről egy kicsit később. Eközben Alex első gyakorlati feladataként az egyik paciens álmába lépve felderíti, hogy súlyos kisebbségi komplexusai miatt vannak szexuális jellegű panaszai. Később rábeszéli a kísérlet vezetőjét, hogy engedje belépni Buddy álmába is. Ehhez annyi instrukciót kap, hogy mutassa meg a gyereknek az álomban, le tudja győzni azt, amitől fél. Sikerül is nekik a rettegett kígyófejű szörnyet alaposan helybenhagyni, Buddy pedig megmenekül a rémálmaitól.

 

A tudatos álmodásról szóló ingyenes e-bookot ide kattintva tudod letölteni.

 

A kutatás egy másik alanya, Tommy viszont veszélyes vizekre evez. Amikor egy idős nőn kellene segítenie álmában, végez vele. A film fő bonyodalmának alaptézise ugyanis éppen az, hogy:

“Ha álmodban meghalsz, meghalsz valóban.”

Érdekes, hogy ez más íróknak is megmozgatta a fantáziáját, például Amy Plum írónőjét, miközben az Álomcsapdán dolgozott. Erre az elméletre azonban továbbra sincsenek bizonyítékok, bár egy ilyen esetet elég nehéz is lenne alátámasztani, az álmok intim jellegének köszönhetően. (Az biztos, hogy vannak olyan álmaink, amelyekben meghalunk, reggel mégis felébredünk.) De éppen ez a bizonyíthatatlanság kelti fel a kormány titkosszolgálatainak figyelmét is, egy rendkívül diszkrét fegyvert látnak a lehetőségben. Szóval amíg Alex azon dolgozik, hogy mások álmába lépve segítsen rajtuk, Tommynak és megbízóinak teljesen más tervei vannak.

 

 

“Csak ül ott magában az irodában, és döntéseket hoz az álmai alapján… Biztosan nem ő az első vezető, aki komolyan veszi az álmait.”

Mivel az elnök régóta rémálmokkal küzd, arra hivatkoznak, hogy Tommy álmába lépve segít rajta, ezzel az érvvel pedig engedélyt kapnak, hogy bejussanak az elméjébe. Viszont valójában meg akarják ölni. Az elnök álmai ugyanis rendszeresen atomkatasztrófákat formálnak, ő pedig ezen álmok hatására szeretné leállítani az atomprogramot, amit nem mindenki gondol jó ötletnek. Alex az elnök segítségére siet, és együttes erővel legyőzik Tommyt az álomban.

“Mind úgy tartjuk, hogy a tervben rejlő lehetőségek mérhetetlenül izgalmasak.”

A ’80-as évek hidegháborújában, amikor az emberek a paranormális jelenségek felé is nagyobb érdeklődést mutattak, érdekesnek és ígéretesnek mutatkozott a Dreamscape forgatókönyve. Adva van benne minden, ami akkoriban különösen izgalmas volt: atomkatasztrófa, titkos ügynökök, titkos kísérletek, összeesküvés-elmélet, természetfeletti, rémálmok. Ha az ember nem a mai filmekhez igazodó elvárásaival közelít hozzá, akkor egy teljesen nézhető, érdekes sci-fi thrillert láthat, ami a tudatos álmok iránt érdeklődőknek igazi csemege lehet.

 

Kattints a képre, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

TE BENT MARADNÁL A FÁZISBAN?

TE BENT MARADNÁL A FÁZISBAN?

A fázisban (tudatos álom/testen kívüli élmény) alvás közben az öntudatosságért felelős központok aktiválódnak. Ezáltal miközben a testünk regenerálódik, elkezdünk érzékelni és tudatosan létezni úgy, ahogyan a valóságban.

Ez lehetőséget biztosít olyan élmények átélésére, amilyenekre a fizikai világban nincs módunk, köszönhetően a fázis képlékenységének. Azon túl, hogy a fázis nem szokásos módja az önfejlesztésnek és az emberek életében felbukkanó feladatok és problémák megoldásának, sokan egyfajta virtuális valóságként tekintenek rá, ahol függetleníthetik magukat hétköznapi kötöttségeiktől, és szabadabban élhetnek.

Sok kutató és sci-fi író ezt az állapotot kizárólag valamilyen high-tech eszközzel látja megvalósíthatónak, miközben már számos ember túl van ilyen tapasztalatok megszerzésén, mindenféle kütyük igénybevétele nélkül. Az élményt legtöbben tudatos álmodásnak nevezik, és különböző technikákat alkalmaznak eléréséhez. Mások egyszerűen spontán módon élik át a fázist.

 

Töltsd le és olvasd el az ingyenes e-bookot itt!

 

Az olyan filmek, mint a Mátrix, és a Maniac, a fázis világát úgy mutatják be az embereknek, mint egy jövőben megvalósuló technológiai rendszert, ahová az emberek tetszésük szerint ki- és beléphetnek, hogy megtapasztaljanak a valóságtól eltérő, mesterségesen teremtett világokat. Talán egyszer eljutunk arra a szintre, hogy ezt valóban meg tudjuk tenni. Ez sokakat aggaszt, és sokakban izgalmas kérdéseket és morális aggodalmakat indít el, amiből elgondolkodtató alkotások születnek. Ilyen a Black Mirror 3. évadának 4. része, a San Junipero.

Ne ijesszen el senkit, hogy rögtön a harmadik évadhoz ugrunk, a Black Mirror ugyanis egy antológia-sorozat, ami azt jelenti, hogy a részek között nincs összefüggés. Minden epizódót más szereplőgárda játszik el, eltérő valóságokban, eltérő történetekkel. Így ez a rész is egy önálló sztori, megértéséhez nem szükséges a sorozatot elejétől követni. Egyébként a széria legtöbb része olyan világokat mutat be, ahol az információs technológia forradalmi változásokat eredményezett.

San Junipero történetét nagyon okosan vezetik fel.

Az elején még mit sem sejtve azt gondoljuk, hogy egyszerűen egy fiatal pár megismerkedéséről van szó, ami kissé klisésnek tűnik elsőre. A két karakter mégis zseniálisan lett megalkotva, és a szereplők is fantasztikusan hozzák azt a szintet, amit már nem igazán lehetne überelni. Yorkie félénk, tapasztalatlan, okos és szűzies kisugárzása, természetes és esetlen megjelenésével párosítva, azonnal a néző szívébe lopja a karaktert. Ami meglepő, hogy ugyanezt a hatást éri el Kelly is, aki Yorkienak pont az ellentéte. Vagányságával, nyíltságával és életszeretetével gyorsan magára vonja a figyelmet. Kettejük találkozása előrevetíti, hogy mindkettőjükben valamilyen változás fog bekövetkezni. Ahogyan alakul a történet, a néző kezdi érezni, hogy itt valami jóval többről van szó, mint egy hagyományos szerelmi történetről. A finom utalások egészen a film végég bizonytalanságban tartják az embert, a cselekmény valódi hátterét illetően. Miután Yorkiet nem hagyja nyugodni, hogy miről is maradna le, ha visszautasítaná Kelly egyéjszakás ajánlatát, beadja a derekát. Azonban ami Kellynek csak egy kaland a sok közül, az Yorkie számára jóval többet jelent. Ám később hiába próbálja utolérni, hosszú ideig sehol sem találja.

Aztán szépen lassan lerántják a leplet San Junipero valódi természetéről.

Ez a hely ugyanis egy virtuális valóság, amihez az emberek önszántukból csatlakoznak, leginkább szórakozást keresve. A város a 80-as éveket modellezi, a valóságban pedig valahol a nem túl távoli jövőben vagyunk. Yorkie és Kelly is jóval idősebbek San Junipero-i énjüknél, ráadásul Yorkie huszonegy éves korától kómában fekszik, autóbaleset következtében. Ugyanis miután szüleinek coming  outolt, kénytelen volt autóval elmenekülni előlük. Kelly halálos beteg, az orvosok három hónapot jósoltak neki, és ennek hatására úgy döntött, hogy a fennmaradó idejét San Juniperoban tölti, és egyszerűen jól érzi magát.

A programot két módon lehet igénybe venni. Minden hétvégén, miközben az egyén hétköznap éli szokásos életét, de az is megoldható, hogy az ember halála után az örökkévalóságig San Juniperoban éljen tovább, vagy amíg önként véget nem vet ennek a virtuális létnek. Yorkie szeretne örökké ebben a világban maradni, és erre igyekszik rábeszélni Kellyt is, akinek nem ilyen könnyű a helyzete. Ugyanis neki volt egy családja, lánya 39 éves korában elhunyt, amit a férjével nem tudtak feldolgozni. Férje önként lemondott San Junipero-ról amikor eltávozott, mivel lányukat sem tudták a programba juttatni. Ezután Kelly úgy érzi, hogy elárulná családját, ha ő mégis az öröklétet választaná, ebben a virtuális mennyországban. Végül mégis úgy dönt, hogy marad, és ezzel záródik a film.

A forgatókönyv, a rendezés, a vágás, a casting, és a színészi játék sem hagy  kívánnivalót maga után. Érdemes megnézni a filmet, aminek a végén számtalan kérdés hagy keserédes utóízt az ember szájában.

  • Ezek közül a legégetőbb, hogy ha képesek vagyunk új világokat teremteni, és ugyanúgy létezni bennük, mint ahogyan ebben, akkor mi a különbség a két valóság között.
  • Ha pedig ezt megtesszük és kihasználjuk a lehetőséget, akkor a valódi világunk mennyire értékes, és mennyire lehet figyelmen kívül hagyni?
  • Egyáltalán, ha mi magunk is képesek vagyunk világokat teremteni, akkor tulajdonképpen mi az élet?
  • Ha pedig más dimenziókat teremtünk, akkor mi a helyzet ezzel az eredetivel? Tekinthető ez egyáltalán az eredetinek? Vagy ez is egy szimuláció, amiben részt veszünk, de nem 100%-os a tudatosságunk, ezért ezt észre sem vesszük?

Mielőtt nagyon belegabalyodnánk, és a távol-keleti tanoknál kötnénk ki, térjünk vissza egy éles kanyarral a jelenbe.

Manapság még nem léteznek olyan fejlett technológiák, amelyek  képesek lennének számunkra biztosítani ezt a létformát. Hogy valaha eljutunk-e idáig, az jó kérdés. Jelenleg azonban csak a fázis segítségével juthatunk hasonló tudatállapotba, ennek pedig megvannak a fiziológiai feltételei. Tehát bármennyire is szeretnéd, nem maradhatsz végleg egy általad alkotott valóságban. Ugyanis jelenlegi tudásunk szerint ehhez a test alvó állapotában lévő REM szakaszra van szükségünk, ami nagyjából maximum 20 perces lehet.

De ha lehetne, Te választanád a virtuális mennyországot?

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com