HORSEHEAD (2014)

HORSEHEAD (2014)

Néhány bejegyzésben már volt szó olyan filmekről és könyvekről, amelyek alapkoncepciója  a fázisra (tudatos álom/testen kívüli élmény) vagy egy ahhoz nagyon hasonló tudatállapotra épül. Ilyen volt például a Paprika és az Álomcsapda. Ezúttal pedig egy izgalmas, francia készítésű misztikus horrorfilmről lesz szó, melynek alapja a tudatos álmodás, és az álmokat körülölelő szakrális légkör.

Horrorfilm lévén csak annak ajánlott a megtekintése, akinek nem okoz gondot az olyan képsorok látványa, amik erre a műfajra jellemzőek. Azonban fontos megjegyeznem, hogy egyszer sem éreztem azt, hogy nem bírom a látványt, pedig nem vagyok egy horrorfilm rajongó, szóval annyira azért nem mondanám brutálisnak. Inkább egy elgondolkodtató művészfilmet akartak készíteni az alkotók a rémálmokról és a tudatos álmodásról, mint egy gyomorforgató iszonyúságot.

Egyébként a rémálmok és az alvási paralízis szemléltetésével nem várnak sokat, tulajdonképpen ezzel kezdődik a film. Érdekesség, hogy a fő lidércalakot valószínűleg a témában talán legismertebb kép, a Henry Fuseli által festett The Nightmare (1781) című művön látható ló ihlette. Illetve ha a festményt jobban szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy ez a jelenet párszor a megszólalásig hasonló módon megelevenedik a filmben. A szoba hangulata, a lóalak, és a vörös textil egyértelműen visszaköszön ránk.

Henry Fuseli – The Nightmare (1984)

A  központi szereplő Jessica, aki három évnyi távollét után hazautazik szüleihez, nagyanyja temetésére. Rendszeresen rémálmok gyötrik, amikkel egy tudatos álomban akar szembenézni. Az egyetemen az álmok pszichofiziológiájáról folytat tanulmányokat, ami szerint az álmokat ugyanúgy fel lehet használni gyógykezelésre, mint a hipnózist. (Hasonlóról már volt szó a Maniac sorozat elemzésekor, illetve ebben az e-bookban.) Anyja szerint ez az egész csak sarlatánság, a lánya pedig nem képes szembenézni a valósággal, ezért menekül az álmok világába. Többek között ezért is elég rossz a viszonyuk, de ahogyan a cselekmény kezd kibontakozni, kapcsolatuknak jóval mélyebb rétegei és titkai is felszínre bukkannak.

Nem elég, hogy Jessica a rémálmoktól alig mer elaludni, az egész szituációt az teszi még komorabbá, hogy nagyanyja holttestét az ő szobája melletti helyiségben helyezték el. Lássuk be: ez nem éppen a legjobb szituáció az alvási paralízis leküzdésére. Miután elidőzik nagyanyja mellet egy darabig, visszatér hálószobájába, és megpróbál elaludni. És itt láthatunk egy nagyon szemléletes jelenetet. Miközben Jessica az ágyban forgolódik, nem veszi észre, hogy tulajdonképpen már el is aludt, és nem a fizikai valóságot érzékeli. Ez olykor a valóságban is megesik velünk, és ez is azt bizonyítja, hogy az elme önmagában a legtöbb esetben mennyire nem tudja megkülönböztetni az álomvilágot a valóságtól.

„Jessica, remélem ez a szerény projekt segít megtalálni nyugalmadat álmaidban.”

Még a film elején kap egy könyvet Jessica, ami a tudatos álmodás elsajátításáról szól, és a kezek szemügyre vételét, valamint a felébredés utáni azonnali visszaalvást javasolja. Ez mind valóban nagyon hasznos, de olyan gyógyszerek használata, amelyek könnyen alvásba juttatnak, már kevésbé, bármennyire is divatos bizonyos körökben.

Mindenesetre ezeknek a módszereknek köszönhetően sikerül tudatosan álmodnia, és előre eltervezett szándékához híven találkozik elhunyt nagyanyjával. Ez különösen ügyes húzás a filmtől, mert egy fontos folyamatot mutat be: Jessica tudja miért akar tudatosan álmodni, és meg is valósítja álmában a célját. Még a nagyi eltorzult arcát is sikerül megváltoztatnia, ami még egy plusz pont. Illetve próbál tőle információt szerezni, ami szintén dicséretes. Sok gyakorló elé állít követendő példát Jessica szinte már profi megközelítése.

Szeretnél többet tudni a tudatos álmodásról? Kattints a képre, és töltsd le az e-bookot!

Komolyra fordítva a szót, és visszatérve a film cselekményére, kiderül, hogy Jessica elhunyt felmenőjét szintén súlyos rémálmok gyötörték (kár, hogy ő nem olvasta azt a tudatos álmodásról szóló könyvet).  Miután Jessica az ébrenléti világban és az álmok világában is megpróbál a dolgok mélyére ásni, egy mély és sötét tragédia kezd körvonalazódni, amit Jessica anyja megpróbál eltitkolni. Ennek érdekében még azt is próbálja megakadályozni, hogy lánya képes legyen álmodni.

Nem mindennapi titkokra derül fény, és a történet vége sem éppen happy end, bár egy horrorfilmtől ez nem is éppen elvárás. Leírhatnám, hogyan jutunk el a végkifejletig, és mi a zárás, de akkor semmi izgalom nem maradna a film nézése közben az olvasónak, ezt az élményt pedig nem akarom elvenni, úgyhogy a cselekményről most ennyit. Ugyanis akit érdekel a tudatos álmodás, és a természetfeletti, valamint nem riad vissza néhány horrorisztikus képsortól, annak mindenképpen érdemes megnéznie. Legalább egyszer, ízlés szerint popcornnal, vagy chipsszel.

 

Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Henry_Fuseli

DOCTOR STRANGE (2016)

DOCTOR STRANGE (2016)

„Felejtsen el mindent, amit tud.”

Dr. Strange a MARVEL univerzum egy szuperhőse, a fázis szempontjából pedig azért érdemes foglalkoznunk vele, mert a szuper erővel rendelkező hősök között ő az egyik, aki szorosan köthető a fázis (tudatos álom/testen kívüli élmény) világához. Nem sok mainstream filmben hangzik el az asztrális projekció, és a multiverzumhoz köthető elméletek reklámozása sem egy bevett hollywoodi fogás, bár azért ha alaposabban utána járunk, kiderül, hogy egyre felkapottabb a téma – szerencsére.

„Maga egy kulcslyukon keresztül látja a világot.”

Szóval 2016-ban izgatottan süppedtem a mozi székébe, és oly’ büszke voltam, hogy végre egy olyan nagyszabású filmes adaptációt láthatok, amely a szívemhez legközelebb álló témát választotta alapjául történetének.  Persze Dr. Strange karakterével nem 2016-ban találkozhatott először a nagyérdemű, hiszen ez már 1963 júliusában megtörtént, természetesen képregény formájában. Innen hosszú út vezetett a mozivászonig, ahol a legtöbben kapcsolatba kerültek okkultistánkkal.

„Azt hiszi tudja hogyan működik a világ.”

Dr. Strange a történet elején egy megrögzött materialista sebész, aki balesetet szenved. Mivel a modern orvostudomány nem képes maradéktalanul helyreállítani sérüléseit, kétségbeesetten keresni kezdi gyógyulásának kulcsát. Csak egy emberről hall, aki hasonló súlyosságú, lehetetlennek tűnő helyzetéből teljesen meggyógyult, ő Jonathan. Miután felkeresi, Jonathan elmeséli, hogy egy távol keleti guru segített rajta, Kamar Taj-ban. Strange elutazik Nepálba a gyógyulás reményével. Itt aztán rájön, hogy a világ jóval több, mint amit a tudományos életén keresztül megismert belőle. Muszáj megjegyeznem, hogy bár a tudatos álmodás már 1975 óta tudományosan bizonyított tény (a tudatos álomhoz pedig szorosan kapcsolódik a testen kívüli élmény, ill. az asztrális projekció, bővebben itt), e felett az egyébként szintén a tudományos kutatások eredményeiben bízó szkeptikusok előszeretettel el szoktak siklani… Mindenesetre a filmben ez nem csak egy a társadalmunkban széleskörűen elfogadott logikátlan érvelés eredménye, hiszen mint már említettem, a karakter már 1963-ban megszületett, amikor a hozzám hasonlók még nem bújhattak a tudományos bizonyítékok mögé, hogy onnan ijedten a kétkedő tömegeknek jó szándékúan bizonygassák az igazságot, miszerint a tudatos álmodás nem egy New Age-s hókuszpókusz, hanem a valóság szerves része. Tehát szegény Dr. Strange bármennyire is jártas a tudomány világában, az ő idejében a fázist (tudatos álom/testen kívüli élmény) még nem bizonyították, ezért jogosan érez feszültséget a guru magyarázatait hallgatva. Szkepticizmusa azonban gyorsan megváltozik, amikor a mester egy ütés erejével kizökkenti fizikai testéből, ő pedig teljes tudatossággal megtapasztalja a testen kívüli élményt, és átlép az asztrális síkra.

„Ilyet is látott már bóvli-boltokban?”

 

Ezután főszereplőnk igencsak gyors fejlődésnek indul, és kezdetét veszi a szuperhősös filmekre jellemző jó és gonosz szembenállásának küzdelme, amihez a multiverzumból megidézett fegyvereket és pajzsokat, okkult eszközöket és varázslatokat használnak. Mindezt a filmkészítők egész látványosan vitték vászonra.  (Kár, hogy nem 3D-ben néztük.)

Nem mehetek el amellett, hogy a film szarkasztikus humora, amivel a szereplők egymást kóstolgatják, jól eltalált és tényleg hatásos (legalábbis számomra biztosan), nem az a kínosan erőltetett hollywoodi kínlódás.

„Sok évnyi kitartás és gyakorlás.”

A lassan hagyománnyá váló szokásunkhoz híven nézzük meg, hogy mi az ami nem állja meg helyét a valóságban a fázissal kapcsolatban.

1. Az asztráltest kiütése a testből

Dr. Strange szkepticizmusa abban a pillanatban törik darabokra, amikor mestere egy ütéssel elválasztja az asztráltestét a fizikaitól. Erről az eljárásról Carlos Castaneda műveiben olvashatunk, talán innen jött az ötlet is, ugyanis máshol nem találkoztam hasonlóval. Mielőtt leszaladnál kötekedni az utcára, hátha valakitől olyat kapsz,  amitől hirtelen a fázisban találod magad, elárulok két tudnivalót ezzel kapcsolatban: a fázisba lépéshez szerencsére nem kell ilyen eszközökhöz folyamodnod, illetve a gyakorlatban sem túl valószínű (értsd így: egyáltalán nem), hogy ez működik. Ha valakinek mégis sikerül, kérem jelezze felém, és akkor rommá veretem magam én is.

„Mi a valóság?”

2. Gyűrűkkel való utazás az univerzumok között

Mind ez idáig úgy éreztem, hogy erről is írok pár sort, de mire ide jutottam, rájöttem: teljesen felesleges.

3. Asszisztálás műtét közben az asztrális világból

Miközben Strangen életmentő műtéti beavatkozást hajt végre kedvese, ő megjelenik az asztrális testében és utasításokkal látja el a doktornőt. Bármennyire is tetszetős jelenet a filmben, senkinek sem sikerült még megjelenni mások előtt a fázis világából a valóságba. Talán vannak, akik most felháborodva olvassák soraimat, nekik akkor legyen ez egy kihívás.

4. Rejtett kolostorokban őrzött titkos tudás

Bármennyire is divatos és tetszetős bizonyos körökben, ki kell ábrándítanom (vagy megnyugtatnom) a fejlődni vágyókat: nem kell eldugott keleti kolostorokba menni, és titkos, megbarnult lapú kódexeket olvasni a fázis elsajátításához. Ezt rengeteg kísérleti szeminárium bizonyította a világ számos nagyvárosából. Magyarországon is sokan megtanulták a fázisozáshoz szükséges tudnivalókat, akik a gyakorlatban is képesek megvalósítani ezt az elkülönült érzéssel járó tudatállapotot. Az emberekben viszont érthetően él az egzotikus kultúrákhoz és tanokhoz való vonzódás, lévén, hogy a fázissal kapcsolatos tanok elterjedését sokan leginkább ezekhez a kultúrákhoz kötik.

„A létezés gyökerénél a tudat és az anyag találkozik.”

5. A fázisba való könnyű be- és kilépés a tudatosság teljes megőrzésével

Talán ezzel kellett volna kezdeni, hiszen ezzel kapcsolatban él a legtöbb félreértés az emberek fejében. Az egyetlen nagy gondom a filmmel, az asztrális világba való teljesen logikátlan, hirtelen utazgatás. A legtöbbször úgy tűnik, hogy Strangeék a fizikai testüket is utaztatják, máskor ez egyértelműen el van különítve. Az pedig, hogy gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra utazgatnak ide – oda a világok között, azt a feltételezést keltheti az érdeklődőkben, hogy ha nem is ennyire és ilyen módon, de ha tényleg létezik is az asztrálprojekció, az nem lehet túl bonyolult. „Biztosan csak azért nem ennyire elterjedt ez az egész, mert a hozzá szükséges titkokat féltve őrzik” – gondolhatja a gyanútlan lelkes néző. A valóság sokkal egyszerűbb, és kevésbé izgalmas. A fázis azért nem tudott elterjedni (még) a nyugati kultúrában, mert a legtöbb ember hinni sem mer benne, mivel rengeteg téves elképzelés kering a köztudatban. Másrészt, ha valaki ennek ellenére mégis képes előítélet mentesen nyílt maradni, a néhány spontán élménytől eltekintve tennie kell a fázisért, és még ha nem is túl bonyolult és megerőltető dolgokat, az egyre inkább instant megoldásokat előnyben részesítő emberekben ez hátráltatja a komoly elhatározást. Kár, mert igazán megéri. Addig is maradnak a filmek, és az ábrándozás. De ha mégsem szeretnél ebbe belenyugodni, elárulom: a fázis világa bárki számára elérhető.

PAPRIKA (2006)

PAPRIKA (2006)

Miután túl vagyunk a Maniac és az Álomcsapda boncolgatásán, következzen ismét egy igazi különlegesség, ami felkeltheti a fázishoz (tudatos álom/testen kívüli élmény) vonzódók figyelmét.

Nyugalom, semmi kötődése nincs a filmnek a zöldséghez. Viszont helyette kapunk egy izgalmas és elgondolkodtató japán animációs művet, egy bűnügyi thrillert, aminek leginkább a tudatos álmodáshoz van köze, és szerencsére a kivitelezése is nagyon jó minőségű.

A történet röviden:

Néhány kutató elkészít egy fejre illeszthető eszközt (DC-mini), amellyel képesek rögzíteni az álmokat, később pedig vissza tudják nézni azokat. Sőt, arra is képessé válnak, hogy újra belépjenek az álomba, akár nappali ébrenlétből közvetlenül. (Különös, hogy valamiért a filmkészítők úgy gondolták, ettől függetlenül egyszerre mozoghat az ember teste a valóságban, úgy, ahogyan az álomban, ami természetesen olykor komoly balesetekhez vezet.) Nem sokat kell várnunk a film alapvető komplikációjáig,  ugyanis hamarosan ellopják a készüléket, amivel az előzőleg felsorolt felhasználási területeken túl még mások álmába is be lehet lépni. A sztori odáig fejlődik, hogy hirtelen rengeteg ember kerül más álmába, amik ezáltal összekeverednek, és a szereplők nem értik, hogy mit keresnek egymás víziójában. Tokió egy kollektív rémálom színhelyévé változik, amiből Paprika igyekszik kihozni az ott élőket. (Paprika létformája már önmagában is egy izgalmas elgondolás, de most nem lövöm le a meglepetést előre. Azonban már most leszögezném: ezt a filmet mindenképpen érdemes megnézni.) Persze mindeközben a kutatók próbálják megtalálni a tolvajt, aki irányítja az egész folyamatot, és szándékosan okoz zavart az emberek álmaiban.

 

Ebben a történetben is fájó pont, hogy hiába tudják a szereplők, hogy egy álomban vannak, nem próbálják meg teljességgel irányítani azt. Ehelyett inkább elmenekülnek…

Tehát miért is érdemes megnézni a filmet? Őszintén szólva nehezemre esett, hogy leüljek és a monitor elé szögezzem magam 1 órán és 26 percen keresztül. Ez főként a hétköznap esti időzítésnek köszönhető, valamint annak, hogy magam sem tudom megmondani miért, de nem sokat vártam ettől a másfél órától. Ehhez képest nagyon pozitívan csalódtam, mind a történet felépítésében, mind a kivitelezésben. De ami az egészet megfűszerezte, hogy volt a filmben nem kevés olyan mondat és jelenet, amire még így is felkaptam a fejem. Néhány ezek közül:

Amikor két szereplő, akik egymással harcolnak az álomban Paprikáért és közben egy testben vannak, mint egy sziámi ikerpár, az valami zseniális szerintem!

Vagy amikor egy karakter Paprikába belenyúl a ruháján keresztül, és lehántja róla a bőrét ruhástól, ő pedig meztelenül esik a padlóra. Ettől a látványtól eléggé elkerekednek az ember szemei.

Amikor pedig Paprika magába szívja a gonoszságot az álomban, ezzel megerősödve és a gonoszt legyengítve… Nos, azok is nagyon ötletes és látványos képsorok. Érdemes  egyszer kipróbálni egy tudatos álomban!

Persze nem csak a jelenetek okoznak kellemes meglepetést, hanem a szereplők szájából elhangzó gondolatok is alkalmasak rá, hogy az ember élvezettel adja át magát a filmnek, és mélyebb elmélkedésbe kezdjen. Könnyedén leszűrhető, hogy a készítők maguk is járatosak valamelyest az álmok világában. Például:

„A kín valódi.” – Mondja ezt az egyik figura, miután az álomban eltalálja egy lövedék.

„Biztos, hogy ez a valódi világ?” – Kérdezik egymástól, miután felébrednek. Kár, hogy nem tesztelik le szakszerűen, csak nevetnek a nem sokkal korábban elcsattant pofon valószerűségén…

Nézzük meg, hogy az alapvető motívumok mennyire állják meg helyüket a valóságban:

1. Álmok rögzítése, és visszanézése

Talán azt hiszed, hogy ez merő képzelgés, pedig nem. Michio Kaku beszámolt róla1, hogy sikerült nekik álmokból képeket előhívniuk, és emlékeket tárolniuk. Horikava és munkatársai szintén értek el hasonló eredményeket.2

2. Egymás álmába való belépés és harcolás egymással

A csoportos álmodás tudományos megalapozottságáról már írtam egy korábbi bejegyzésben, itt3. Nos, a helyzet azóta sem változott, de ha tudomásomra jut valamilyen ezzel kapcsolatos előrelépés, ígérem, hogy beszámolok róla. Ennek híján azonban az egymással való küzdést is meglehetősen nehéz kivitelezni.

3. Mozgás az álmodás során

Egészséges embereknél a fizikai test álmodás során nyugalomba marad. A test természetes védelmi mechanizmusa, hogy megbénítja magát az alvás különböző periódusaiban, ezzel biztosítva a sértetlenséget. Ismert azonban egy rendellenesség, amelynek következtében a REM szakaszban „mozgásvihar” jelentkezik az éppen alvó alanynál. Ezek akaratlan mozgások, amelyek összetettebbek is lehetnek, mint például a futás.4,5

Végül egy kis meglepetés (nem ez lesz az utolsó a blog bejegyzéseimben, tehát érdemes lesz a többit is olvasni.) Itt meg tudod nézni a teljes filmet.  Nem én töltöttem fel, de ha már rátaláltam, belinkelem. Ha nincs itt, akkor törölték a bejegyzés óta:

https://indavideo.hu/video/PaprikaDVDRipHunDub2006

1 https://www.youtube.com/watch?v=g1kqWc3Vey8 2:42-nél
2 http://neurosurgery.washington.edu/Lectures/science.1234330.full.pdf
3 https://www.oobelive.com/blog-alomcsapda-2017/
4 http://regi.netambulancia.hu/rem+magatartaszavar+_rbd
5 http://somnocenter.hu/alvaszavarok/paraszomniak-2/
https://port.hu/adatlap/film/tv/paprika-paprika/movie-82446
https://hu.wikipedia.org/wiki/Paprika_(film,_2006)

MANIAC (2018)

MANIAC (2018)

Azt már A Fázis dokumentumfilm is szépen kivesézte, hogy rengeteg játékfilm és irodalmi mű szól a fázisról (tudatos álom/testen kívüli élmény). Némely alkotók kifejezetten szándékosan választják témául a tudatos álmodást (Eredet), a testen kívüli élményeket vagy az asztrális projekciót (Doctor Strange), illetve a halálközeli élményeket (Egyenesen át), esetleg az intenzív rémálmokat (Rémálom az Elm utcában). Máskor azonban csak hasonlít a cselekmény világa a fázisra, és bár nincs szó tudatos álmokról, vagy testen kívüli élményekről, aki azonban jártas a témában, könnyen asszociálhat a fázisra a látottak alapján (Mátrix, Alice csodaországban).

Utóbbiak közé tartozik a Maniac. A film különös hangulatával és egyre népszerűbb témájával próbálja lekötni az érdeklődőket. Különös, ugyanis a néző olykor maga sem tudja eldönteni, hogy sci-fit, akciófilmet, romantikus történetet, vígjátékot, drámát, vagy éppen a különböző tudatállapotokban rejlő lehetőségeket boncolgató tudományos fantasztikumot lát. Igen, ez mind megtalálható ebben a 10 részes mini sorozatban, ráadásul az egészet körüllengi valamilyen különös atmoszféra, ami vagy bejön valakinek, vagy nem. Néhol talán már egy kicsit túl sok és vontatott, de így is ajánlható, már csak a tartalom miatt is.

 

Adott ugyanis egy kísérlet, amelynek célja, hogy a tudatalatti által (valamint gyógyszerek és egy meglehetősen érzelgős számítógép közreműködésével) teremtett különböző világok segítségével felszínre hozzák az emberekben rejlő, betegséget kiváltó gyökér okokat, amelyek később, vagy már ebben az állapotban is gyógyíthatóvá válnak. A két főszereplőre jellemző a drogfüggőség  (Annie – Emma Stone) feldolgozatlan traumák kimeneteleként, illetve a skizofrénia, és még néhány egyéb pszichológiai rendellenesség (Owen Milgrim – Jonah Hill). Amint elkezdődik a program, a két központi szereplő rendszeresen közös élményekben részesül, melyeknek eleinte nincsenek tudatában, de később többször előfordul, hogy eszükbe jut, nem a valóságban vannak, hanem a kísérlet és az agyuk által teremtett világban. Ez pedig mindenképpen leírható a fázis állapotaként is. Miután keresztüljárnak néhány ilyen „párhuzamos” világot (pl. Gyűrűk Urás fantasy) és rájönnek, hogy a saját tudatalattijukban barangolva meg kell oldaniuk azt, amit egyébként nem tudnak, ez sikerül is nekik. Végül is a sorozat végére az élmények hatására közel kerülnek egymáshoz, és Owent megszökteti Annie egy elmegyógyintézetből, ami mindenképpen tekinthető egyfajta előrelépésnek is. Komolyra fordítva a szót, a film részleteit kihagyva (hiszen akit érdekel, úgyis megnézi), érdemes megvizsgálni, vajon tényleg alkalmas lehet-e a fázis hasonló problémák kezelésére. Természetesen gyógyszeres kezelés és mesterséges intelligenciával működtetett számítógép nélkül, a színtiszta gyakorlatnak köszönhetően.

A valóság pedig az, hogy már régóta alkalmazzák a tudatos álmokat, különböző traumák feldolgozásához. Segíthet például a visszatérő rémálmok leküzdésében, amelyek szorongás és poszttraumatikus stressz vagy más betegségek tüneteit okozzák. Segít a fóbiák és a kóros gyász leküzdésében is. A tudatos álmodást gyakorlók képesek voltak rá, hogy a rémálmok leküzdésével elkezdjék irányítani és élvezni álmaikat, aminek következtében az ébrenléti időben is megváltoztak: szembe tudtak nézni traumáik kiváltó okaival, ettől pedig erősnek érezték magukat. (Brigitte Holzinger)

Az Izrael és Palesztina közötti harcok után, 2008-ban, 79 olyan, a térségben élő nő pszichés állapotát mérték fel, akik rendszeres tudatos álmodók voltak. Ők kisebb pszichés stresszt éltek át mint társaik, pedig ugyanúgy az erőszak kegyetlen formáival szembesültek. Közismert jelenség a képzelőerő felhasználása, például egy hosszúra nyúlt rehabilitáció esetén is. Ezért szokták gyógytornászok arra kérni betegeiket, hogy ha nem is tudnak kivitelezni egy-egy mozgást a valóságban, legalább képzeljék el. A mozgásban résztvevő idegpályák egy része ugyanis azonos, így ezek használata a fizikai mozgásra is hatással lehet. Egy tudatos álomban mindez hatékonyabb, mint ha az ember csak elképzeli a mozgást.

 

Mivel a fázisban (tudatos álom/testen kívüli élmény) gyakorlatilag bármi megvalósítható, a valóság érzékelési szintjével megegyező módon, könnyű elképzelni, hogy mi mindenre használható még, amiért mindenképpen érdemes elsajátítani a szükséges tudást és gyakorlatot, hogy saját hasznunkra is alkalmazni tudjuk ezt a fantasztikus lehetőséget. Amennyiben érdekel, kattints ide.

Forrás:
https://hu.ign.com/maniac-2/42330/review/kritika-maniac-1-evad
http://otszonline.hu/cikk/a_tudatos_almodas_tudomanya?fbclid=IwAR0CT8tAK8zf2PtlLv6rRw1B7EXyPxOHwPCDaZ57XGQHBx2oDnuf4UHL6hc
http://www.origo.hu/egeszseg/20120116-feltartak-a-tudatos-almodas-egeszsegugyi-elonyeit.html