Rendkívül zavaró tud lenni, amikor az ember nem tudja magát normálisan kialudni. Anélkül is, hogy bármilyen orvosi jelentéseket és kimutatásokat olvasnánk az alváshiány hatásairól, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a kialvatlanság milyen bosszúságokat okoz, akár már rövidtávon is.
Legalább néhányszor szinte mindenki a saját bőrén tapasztalta meg ezt a kellemetlen érzést. Az egyetemisták a vizsgaidőszakban, a munkavállalók a túlórázás és a túlhajszolás időszakaiban, a kamaszok egy-egy átmulatott éjszaka után, amikor másnap korán kellett kelni.
Sorozatok? Internet? Egy jó könyv? Filmnézés? Közösségi média? Sokszor egészen banális okai vannak a kialvatlanságnak, mégis (vagy talán éppen ezért) az embernek nehezére esik néhány logikus szabály megalkotása, és következetes betartása. Pedig sokszor ennyi is elég lenne.
Ráadásul még csak az alapigényeket érintettük, amikor az ember „csupán” azért akar eleget aludni, hogy másnap kipihentnek és összeszedettnek érezze magát. Néhány ritka kivételtől eltekintve azonban a fázisozás (tudatos álmodással/testen kívüli élménnyel való foglalkozás) minőségére is drasztikusan negatív hatással van a rossz alváshigiénia.
De mit lehet ez ellen tenni, merre érdemes elindulni? Erre a kérdésre ad néhány praktikus választ az Alvás, Dr. Arlene K. Uger könyve. A legtöbb esetben az alvásproblémákat a rossz beidegződések és az elégtelen alvási szokások okozzák, amelyeken néhány életmódbeli változtatással úrrá lehetünk.
Nem biztos, hogy érdemes ezen módszerek kipróbálása és tesztelése előtt, azonnal altatók szedéséhez folyamodni. Már csak azért sem, mert könnyedén hozzájuk szokhat a szervezet, ezáltal gyengül a hatékonyságuk és függőséget okozhatnak, ráadásul az alvási ciklusokat is összezavarhatják.

EZÉRT ÉRDEMES ELŐSZÖR IS AZ ALAPOKAT RENDBE RAKNI, AMI SOKSZOR MEGSZÜNTETI A GYÖKÉROKOKAT, ÉS EZÁLTAL ORVOSOLJA A FŐ PROBLÉMÁT.

Ehhez akár az olyan könyvek is megadhatják a kiindulópontot, mint például az Alvás. Vegyük egy kicsit alaposabban szemügyre! Először is fontos megjegyezni, hogy a könyv kifejezés kissé túlzó, hiszen a rengeteg nagyméretű kép, a betűméret, a sortávolság bőre eresztése miatt nem beszélhetünk szokványos struktúráról.
Ráadásul eleve a kötet méretei sem egy átlagos könyvével azonosak, inkább valahol a könyv és a füzet közé sorolható a kiadvány. Ez tekinthető egyfajta előnynek is, hiszen egyrészt meglehetősen szépre sikerült az alkotás a sok színes képpel, és könnyen emészthetővé tette ez a „szellős” megjelenés a művet.
Másrészt, aki jobban szeretne aludni, az nem feltétlenül egy több száz oldalas, apró betűs, száraz anyagon akarja átrágni magát, csupán néhány hasznos tanácsot keres, amit gyorsan kipróbálhat, és ez az anyag pont ilyen.

„50 MINDFULLNES ÉS RELAXÁCIÓS GYAKORLAT A PIHENTETŐ ALVÁS ÉRDEKÉBEN”

Az egyértelmű és rövid alcím pontosan tisztázza az olvasó számára, hogy mire számíthat, és mit kap. Egy rövid bevezetés után rögtön kezdődnek is az író összegyűjtött tanácsai, amiket a megfelelő alvás érdekében vethetünk be. Ezek a javaslatok és praktikák meglehetősen sokszínűek.
Van közöttük olyan progresszív relaxációs technika, amely a stressz levezetésében támogat, vannak tanácsok, amelyek az alvásra való mentális és fizikai felkészülést segítik.
Felhívja a figyelmet a hálószobával kapcsolatos alapvető tudnivalókra, ad néhány étkezési tanácsot, amik természetesen szintén az alvást javítják. És a sor természetesen még folytatható, például a megfelelő testmozgásra való figyelemfelhívással, különböző további relaxációs és meditációs technikákkal.
A könyv azoknak lesz hasznos, akik nem szenvednek súlyos alvásproblémákban, és szeretnének javítani alvásuk minőségén, ehhez pedig gyors, praktikus tanácsokat keresnek, amelyeket azonnal, és egyszerűen kipróbálhatnak, legyenek azok mentális gyakorlatok, vagy életvitellel kapcsolatos javaslatok.

INGYENES TUDATOS
ÁLMODÁS CSOMAG
INGYENES TUDATOS
ÁLMODÁS CSOMAG
EZ IS ÉRDEKELHET
EZ IS ÉRDEKELHET
ÍGY VÁLTOZTATTA MEG ZACH-OT ÖRÖKRE A TUDATOS ÁLMODÁS
Zach, amerikai belgyógyász végzettségű YouTuber és tartalomkészítő influenszer éveken át úgy aludt, mint a legtöbb ember. Lefeküdt, elsötétült minden, majd reggel felébredt, és úgy érezte, mintha az élete egyharmada egyszerűen eltűnne a semmiben. Egy ponton azonban...
ÁLMOK ÉS HATODIK ÉRZÉK: MIT MOND A META‑ANALÍZIS?
A tudatos álmodás iránt érdeklődő gyakorlók számára izgalmas kérdés, hogy az álmokban megjelenő képek és történetek mennyire tükrözhetnek a jelenben rejtett vagy a jövőben bekövetkező eseményeket. Az ESP (extraszenzoros percepció) gyűjtőfogalom, amelybe a telepátia, a...
LÁTHATJUK‑E A JÖVŐT ÁLMUNKBAN?
A jövőt megjósló álmok beszámolói meglepően gyakoriak az emberek körében. Nagy mintás felmérések szerint az emberek jelentős része úgy érzi, már élt át valamilyen paranormális élményt, és ezen belül sokan említenek álomban átélt előérzeteket. Az ilyen beszámolókban...