Szerző: Eszenyi Zsolt | 2020.12.07. | gyakorlat
Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.
A gyakorló lépjen a fázisba, és próbáljon annyi ideig bent maradni, amíg csak tud, miközben számolja az eltelt másodperceket.
Álmomban az általános iskolában voltam és 4 volt osztálytársammal beszélgettem, 2 fiúval és 2 lánnyal. Le akartam feküdni, hogy belépjek a fázisba indirekt technikával. Le is feküdtem, és hamarosan éreztem hogy nagyon elkezdek forogni, amire még jobban ráerősítettem. Felálltam és a szüleim lakásában, a régi szobámba találtam magam. Ott volt anyu meg a nővérem gyerekei, de eszembe jutott, hogy ez a fázis, és úgy láttam túl unalmas lenne ott számolgatni és mélyíteni, ezért kimentem az utcára. Egy nem létező pizsama volt rajtam, a bal kezemen pedig 6 ujjat számoltam. Éppen reggel volt és kissé tartottam tőle, hogy ez mégsem a fázis és eléggé gáz, ha reggel pizsamában rohangálok. Minden nagyon valóságos volt. Arra gondoltam, hogy kellene még valami bizonyíték a fázisra, és ekkor megjelent egy különös formájú kóbor kutya, ami kissé kiszámíthatatlannak tűnt, és azt gondoltam jobb lenne ha elmenne innen és ekkor el is ment. Ez még mindig nem tűnt elég bizonyítéknak, vágytam még valami egyértelműbbre. Ekkor megjelent egy jóval nagyobb kutya, aminek moha volt a hátán. Arra gondoltam, hogy ez így már elég lesz bizonyítéknak, de még azért benéztem egy kis busz hátuljába, amiben katona nők ültek, az egyiknek koponya volt az arca helyén. Közben, ha jól emlékszem már elkezdtem számolni, de nem az élmény elejétől és úgy ítéltem meg, hogy nagyjából olyan 5 másodpercet nem számolhattam, ezért ezt hozzáadtam. Közben ügyeltem rá, hogy folyamatosan fenntartsak, mindent megtapogattam és megnéztem ami a közelembe került. Például egy kerítést. Amikor egy luxusnak tűnő autót kezdtem el tapogatni, kiszállt belőle egy férfi, hogy ne tapogassam a kezemmel, mert csak összepiszkolom. Összeverekedtünk, ami azért is érdekes volt, mert olyan volt az arca mint egy srácnak, akire kb. 20 éves korom óta neheztelek. Nem éreztem értelmét, hogy a fázisban verekszem, ezért felálltam és csak úgy otthagytam. Természetesen közben folyamatosan számoltam. Eljutottam az egy percig, és ekkor felemeltem a hüvelykujjam. Azt gondoltam minden egyes perc után kinyitom az egyik ujjam, hogy tudjam hányszor értem a 60 mp végére, mert a másodperceket mindig újra kezdtem 60 után. Nem akartam belekavarodni, és így egyszerűbbnek tűnt. Közben folyton tapogattam és néztem mindent. Most éppen egy ház falánál jártam és úgy érzetem, hogy ez baromi unalmas már, kéne valami, amit élvezek is csinálni. Volt a házon egy nyitott ablak, és arra gondoltam, hogy ha bemászok ott lesz egy csinos nő, aki vonzódik hozzám. Benéztem az ablakon és valóban ott feküdt egy ágyban, tv-t nézett és kéjesen vigyorgott rám. Bemásztam az ablakon, ami elég nehezen ment valamiért, ezért féltem, nehogy felébredjek az erőlködéstől. Végül bejutottam és ekkor már meztelenül állt előttem. Arra gondoltam, hogy a tapogatása és az ilyesmik kiváló mélyítő hatással lesznek, ezért odamentem hozzá és megérintettem, elkezdtem a nyakát puszilgatni. De egyszer csak hirtelen minden elsötétült, és éreztem, hogy elkezdek kiesni. Hiába próbáltam újra szeparálódni, semmi. Elkezdtem a ciklusokat, de nem éreztem hogy bármelyik technika is működne, ráadásul észrevettem, hogy rezeg mellettem a telefon, és felkeltem.
A gyakorló lépjen a fázisba, keressen egy élő objektumot, aztán kérdezze meg tőle a nevét, és hogy mit csinál ott.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy repülök úszó mozdulatokkal. Anyuék háza előtt voltam, ott volt Kinga és Ági. Eszembe jutott a cselekvési tervem és felemelkedtem az első emeleti erkély magasságába. Két gyerek állt ott, meg egy felnőtt férfi. Először majdnem a gyereket kérdeztem meg, de aztán rájöttem, hogy jobb lesz a férfit. Azt mondta Józsefnek hívják. Kérdeztem mit csinál itt, és azt válaszolta, hogy azért szokott a fázisba lépni, hogy több legyen amikor elhagyja, mint az, aki akkor volt, amikor belépett. Nagyon megtetszett ez a mondata. Azt is említette, hogy hátrányos helyzetű afroamerikaiakon segít és emiatt is használja a fázist… Ezt nem értettem pontosan, de valamiféle eszközt lát a fázisban ehhez. Néztem körülöttem a tárgyakat, hogy megpróbáljak mélyíteni, de hamarosan egy téves ébredésem lett, amiben a szüleim hangoskodtak, ezért elmentem otthonról hogy keressek egy nyugodt helyet, ahol el tudok aludni, hogy újra beléphessek a fázisba. Lefeküdtem egy matracra valahol, de nem igazán tudtam elaludni, és felébredtem.
A gyakorló lépjen a fázisba, és olvasson könyvet.
Magamtól ébredek fel az éjszaka közepén, olyan hajnali 3 körül lehet. Tegnap indirekt technikával sikerült kétszer is belépnem a fázisba, de annyira illékony volt az élmény, hogy a mostani lehetőséget is mindenképpen ki akarom használni, viszont még nem jött el ez indirekt technikák ideje, tudatossá akarok válni az álmomban. Felismerem, hogy nagy valószínűséggel ehhez éppen ideális állapotban vagyok, és ezt mindenképpen ki akarom használni. Kimegyek WC-re, és érzem hogy baromi fáradt vagyok. Tudom, hogy ha visszafekszem, nagy eséllyel azonnal visszazuhanok az alvásba. Ezt el akarom kerülni, ezért az ágyban fekve erősen szuggerálom magamat, hogy tudatos álmom legyen. Ezt annyira túlpörgetem, hogy hamarosan az elalvással lesznek gondjaim. Sebaj, gondolom, ez jó jel, eléggé felerősítettem a szándékot, volt már ilyen máskor is. Mindenféle hülyeség jut eszembe, de valahogy mégsem tudok elaludni. Forgolódok egy ideig, aztán átmegyek a másik szobába, és igyekszem elaltatni magam úgy, hogy közben a szándékom se veszítsen az erejéből…
Egy WC-t keresek, és találok is egyet, ami mozgássérülteknek van fenntartva. Arra gondolok, hogy errefelé nincsenek mozgássérültek, ráadásul más emberekkel sem találkoztam, nekem pedig nagyon kell WC-znem, úgyhogy senki sem tudja meg, ha most ezt a lehetőséget kihasználom, és nem is ártok vele senkinek. Elkezdtek vizelni, és közben elnézek jobbra. Egy szekrény félét látok, amin egy medveszobor van és egy pisztoly. Azt gondolom, hogy ez egészen fura, de végül is ez egy egyetemi WC, biztosan a hallgatók voltak szórakozott kedvükben. Elhatározom, hogy ha elvégeztem a dolgom, akkor közelebbről is szemügyre veszem ezeket a tárgyakat, felkeltették az érdeklődésem. De ahogyan nézem a medvét, rájövök hogy ez nem is szobor, hanem papírból van hajtogatva, így már nem is olyan érdekes. Ahogyan tovább nézelődök, egyre több új tárgy jelenik meg, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már nem is a WC-be vizelek, hanem egy éjjeliszekrény féleség kihúzott fiókjába, és nem is WC-n vagyok, hanem egy kollégiumi szobában. Nem tudom abbahagyni a vizelést, és elég rosszul érzem magam, hogy mindent összepiszkítok. Amúgy sem értem hogyan kerülök ide, hiszen tisztán emlékszem rá, hogy az előbb egy WC-ben voltam, most meg az egész helyszín teljesen más. Gyanítom, hogy ez egy álom, ezért megszámolom az ujjaimat a jobb kezemen, hétig jutok. Ettől teljesen lenyugszom, és azonnal rájövök, hogy minden rendben, álmodom. Elindulok kifelé, és egy üvegajtón keresztül látok egy idős nőt, akin nincs teljesen lehúzva a pulóvere és kilátszanak a mellei. Éppen az utcán van és az üvegajtóhoz közeledik. Jó, jó értem én, ez tényleg a fázis… Közben igyekszem elkerülni, mivel ő még nem vett észre, és nem akarok vele találkozni. Nem akarom, hogy bármi is megzavarjon a cselekvési tervem végrehajtásában, ezért gyorsan bemegyek egy lakásba, mert most már nem is kollégiumban vagyok, hanem egy társasházban. Magamra zárom az ajtót, nehogy bejöjjön utánam a nő, vagy bárki más. Tényleg a feladatra akarok koncentrálni, egyedül akarok lenni. Csak ez jár a fejemben. Egy lány szobájába kerülök, legalábbis látok egy képet a polcon, amin egy fiatal nő van, ezért evidensnek tűnik, hogy ez az ő szobája. Ahogy könyvet keresek, észreveszek a kép mellett egy kupacban néhányat egymásra rakva, és arra gondolok, hogy ez igazán nagyszerű és könnyen fog menni. Leveszem az egyiket és csak erre koncentrálok, elkezdem olvasni. Gyorsan meglepődök, ugyanis kénytelen vagyok rájönni, hogy gyakorlatilag semmi különbség nincs ahhoz képest, mintha a valóságban olvasnék egy könyvet. Összefüggő és értelmes a szöveg, legalábbis ott és akkor így látom, de már nem tudnám felidézni a tartalmát, azt hiszem túl sok volt az információ. Valamilyen mezőgazdasági tankönyv volt. Nem ugrálnak a betűk és nem mosódnak el, teljesen stabil az egész. Őszintén szólva nem erre számítottam, és teljesen lenyűgöz, hogy minden olyan mintha a fizikai világban találtam volna egy könyvet. Arra gondolok, hogy már több száz alkalommal voltam a fázisban, de ez most engem is teljesen megbabonáz, és most már értem, hogy miért is olyan fontos ez a kísérlet. De miért nem vettem ezt eddig észre? Valószínűleg magamtól soha nem állnék meg a fázisban könyvet olvasni, ennyire precízen koncentrálva az érzékelésre… Annyira fókuszálok a szövegre, hogy semmi mást nem csinálok, és hamarosan elkezd minden lassan elsötétülni. Elkezdem gyorsan érezni a testemet is, és egyből leesik, hogy valószínűleg megszüntettem a koncentrációval a szemeim mozgását, és kiestem a REM szakaszból. Eszembe jut, hogy újra be kéne lépnem, de jobbnak látom ha inkább leírom az élményt. Elég jól emlékszem mindenre, de pont a szöveg tartalmát nem tudom felidézni, és ez eléggé zavar. A szerző nevére emlékszem csupán, az rajta volt a borítón, azt olvastam el először, Tuburc István.
A gyakorló lépjen a fázisba, és „rajzolja le” a macskát, ami a feladat kiírásában meg van adva.
Egy asztalnál ülök egy férfival és egy nővel. A nő arról kezd el beszélni, hogy hamarosan biztosan ki fog derülni, hogy mi van az 51-es körzetben, és az nagyon le fogja sokkolni az embereket. Aztán a tudatos álmodásról kezdünk el társalogni, mondom neki, hogy tudok tudatosan álmodni, és azt mondja, hogy akkor kapnék plusz pontot, ha pszichológusnak jelentkeznék. Ezen eléggé meglepődök, ráadásul ez a nő is pszichológus, és valahogyan jósolni akar nekem. Elkezdek nevetni, és arra gondolok, hogy ez meg miféle pszichológus, ennyi erővel akár egy álomban is lehetek. Megszámolom az ujjaim a bal kezemen, és hatot számolok. A tetoválásom pedig nem az alkaromon van, hanem a tenyeremben, mint egy paca. Megörülök, hogy álmodok, és felállok, hogy megcsináljam a feladatot. Odamegyek egy asztalhoz ami tele van papírral. Kinyitok egy füzetet, de egyik oldala sem teljesen üres, bár vannak rajta kisebb-nagyobb üres helyek, de mindre van írva valami. Arra gondolok, hogy ez így nem lesz teljesen hű a feladat leírásához, ezért keresni akarok egy teljesen üres lapot, de a füzetben nem találok. Félredobom a füzetet, és keresek egy teljesen üres lapot. Meg is találom, és megfogom a kezembe. Elfordítom oldalra az arcomat, és erősen arra gondolok, hogy ha visszanézek, akkor ott lesz rajta a fekete macska. Amikor visszanézek a lapra, erősen meglepődök, mert tényleg ott van, ráadásul olyan részletesen és úgy, ahogyan a feladathoz mellékelt képen volt. Ez azért is furcsa nekem, mert már elég régen láttam azt a képet, mégis a memóriám úgy tűnik egészen jól megőrizte. Azonban ahogyan újra és újra elfordítom a fejem és visszanézek a képre, a macska egyre vázlatszerűbb, a háttere pedig szürkére változik. Aztán hamarosan felébredek.
A gyakorló lépjen a fázisba, és tapogassa meg a saját arcát.
Egy alkalommal, amikor a képek megfigyelését csináltam, kezdett kibontakozni a szemem előtt egy lépcsőház. Azonnal elkezdtem megtapogatni a falait, és nagyon gyorsan realisztikus lett minden körülöttem. Eszembe jutott, hogy a feladat leírása szerint az arcomat kell megtapogatni, és annak kell megfigyelni a hatását. Ugyanúgy éreztem az arcomat és a kezeimet, mintha a valóságban tapogatnám magam. Azonban a fázistérben semmi érdekes nem volt. Továbbra is teljesen egyedül voltam a lépcsőházban. Valamiért nagyon elkezdtem attól félni, hogy hamarosan véget ér a fázis, annak ellenére, hogy minden nagyon éles volt. De az arcom tapogatása, és az egyhelyben állás nagyon unalmas volt. Tapogattam tovább az arcom, és néztem előre, de a fázis hamarosan véget ért.
Szerző: Eszenyi Zsolt | 2020.12.07. | gyakorlat
Egyre több embert érdekelnek a fázis jelenségek (tudatos álom/testen kívüli élmény), és ennek köszönhetően a tudományos érdeklődés is egyre inkább növekszik a téma iránt. A kutatók eltérő stratégiákkal és módszerekkel igyekeznek különböző kérdéskörökre egzakt válaszokat találni, ám sokszor előfordul, hogy az eredmények fényében csak további kérdések merülnek fel. A kutatások egyik módszere – amelyet Michael Raduga is alkalmaz egyik projektjében, a Project Elijah-ban – olyan önkéntesek gyűjtése, akik képesek a fázisba lépni, és ezután különböző feladatokat végrehajtani, amelyeket később kiértékelnek. Ebben a cikksorozatban a szerző saját élményeit osztja meg a Project Elijah-val kapcsolatban. A feladatok csupán vázlatosan kerülnek ismertetésre, a vizsgálatok céljai nélkül. Nagyon fontos, hogy ezekből a tapasztalatokból semmilyen komoly következtetés nem vonható le, hiszen ezen kutatások célja éppen a tömeges eredményeken keresztül történő ismeretszerzés, hogy általuk nagyobb rálátásunk legyen a fázisra.
A gyakorló lépjen a fázisba, koncentráljon a légzésére és számoljon össze annyit, amennyit csak tud.
Már hosszú percek óta próbáltam visszaaludni, és közben arra koncentráltam, hogy azonnal elcsípjem az ébredés pillanatát. Hipnagóg képek és hangok kezdtek el megjelenni egy idő után és egyszer csak egy hatalmas puffanást hallottam. Korábbi tapasztalataimnak köszönhetően azonnal tudtam, hogy ez már a fázis, ezért gyorsan felálltam. A régi szobámban voltam, és azonnal elkezdtem a légzésemet számolni. Éreztem hogy mélyebb a szokásosnál, és ütemesen, ki-be lélegzem. Éreztem, hogy ez valószínűleg nem csak a fázisban történik így, hanem a valóságban is. Máshogyan lélegeztem mint egyébként, és ezen nem tudtam változtatni, mert teljesen a légzésemre koncentráltam, egyébként pedig egyáltalán nem szoktam. Elindultam a lakásból kifelé a lépcsőházba, lefelé a lépcsőkön. Megnéztem közben a kezeim, hogy valóságtesztet csináljak, ehhez már hozzászoktam. Többször is 7 ujjat számoltam, miközben mentem lefelé. Az ablakon keresztül megláttam a szomszédot, amint biciklivel elindul a házból, valószínűleg éppen munkába. Nekem háttal volt, de bemutattam neki. Magam sem tudom miért tettem ezt, valószínűleg attól féltem, hogy túl unalmas lesz a fázisom, ha csak a légzésemet számolom. Valójában már hónapok óta pont ettől tartok, ezért is volt olyan nehéz számomra megtalálni a motivációt. Hátranézett az alak, és pont ezt akartam. Ekkor megijedtem, hogy elrontom a kísérletet, hiszen ha elkezdünk harcolni, akkor az megváltoztatja az eredményeket. Eközben elértem a földszintet, az alak pedig nem támadni akart, hanem nevetett. Még a biciklivel is elesett. Hozzá vágtam egy sörös üveget az ajtó ablakához, amin széttört. Ezzel csak nyomatékosítani akartam, hogy ha mégis rám támadna, akkor sem lenne esélye. De amint kiléptem az ajtón, nem is foglalkoztam vele, és az alak el is tűnt. Elindultam az utcán és a házakat néztem. Folyamatosan számoltam a légzésemet továbbra is, ami ugyanolyan mély és egyenletes volt végig, mint az elején. Nem akartam semmilyen akcióba belebonyolódni, a házakat néztem magam körül és az utcákat. Közben világos lett, de kezdett szétesni a fázis. Elsötétült minden, és újra fekvő pozícióban találtam magam, de nem éreztem 100%-osnak a testem realitás érzését. Még mindig a légzésemre figyeltem, és mintha ez egy kapocs lett volna a fázis és köztem. Elkezdtem újra forogni, és azonnal éreztem is a hatását. Lefordultam az ágyról, és leestem a földre. Nem láttam semmit, de nagyon örültem, hogy még mindig a feladatot csinálom. Felálltam és szándékosan nem kezdtem el mélyíteni, kíváncsi voltam, hogy a légzésemre koncentrálással milyen eredményeket lehet elérni. Meglepő módon teljesen élesen kirajzolódott a szoba amiben voltam, bár nem úgy nézett ki, mint a valóságban. Ott volt a régi gitárom, és a könyvespolcon egy testen kívüli élményekről szóló könyvet láttam, de nem akartam semmire sem koncentrálni, nehogy a légzésemen kívül máshogyan is fenntartsam az állapotot. Még mindig ugyanúgy lélegzetem, mint az elején. Egy idő után elkezdett megint minden halványulni, és a forgás most valamiért nem működött újra. 54 levegővételt tudtam összeszámolni.
A gyakorló lépjen a fázisba, és próbáljon meg emlékezni az aznapi dátumra, és az évszakra.
Végre éreztem, hogy forgok, ezért felálltam. Gyorsan eszembe is jutott, hogy november 3. van, és ősz. De nem láttam semmit, és gondoltam ez így nem is igazi fázis. Ezért elkezdtem tapogatni, egy fal volt mellettem. Megjelent előttem, fehér volt és láttam a kezemet rajta. Elkezdtem számolni az ujjaim, de mire a végére értem, mindig kinőtt egy új ujj. Arra jutottam, hogy ez már elég mély, és megint elismételtem, hogy november 3. van, ősz. Gondoltam végre kész vagyok, ezért akartam valami mást is csinálni. Le akartam ugrani az erkélyről, de mire odaértem, elfogyott a bátorságom valamiért, és nem sokkal később felébredtem.
A gyakorló lépjen a fázisba, és próbálja meghallani a Jinge Bells dalt.
Egy lánynak a szobájába jutottam. Eszembe jutott a zenehallgatós feladat és odamentem a CD lejátszóhoz. Hasonlított az enyémhez. Először hang se jött ki rajta, aztán lassan valamilyen trap kezdett el szólni, ami kicsit tetszett, de nem azt akartam hallani. Kérdeztem a lánytól, hogy miért nem azt a karácsonyi dalt hallom, és azt mondta léptessem, de a következő szám sem az volt. Próbáltam felidézni, hogy mit is kéne hallanom, de csak annyi jutott eszembe, hogy azt a karácsonyi dalt, a pontos dallamok nem. Azért elkezdtem dúdolni magamban ami eszembe jutott és hasonlított rá. Arra gondoltam, hogy bár most hallom a fejemben, mégsem azon kívül. Eszembe jutott, hogy ez így nem lesz jó, és talán azért nem sikerül ez az egész, mert hangokat még sohasem próbáltam irányítani a fázisban, és emiatt nincs benne tapasztalatom. Mindenesetre elkezdtem a CD lejátszóból szóló hangokra koncentrálni, hogy legalább arról be tudjak számolni. Nem tűnt jobb minőségűnek mint a valóságban, de legalább olyan jó minőségű volt. Azt is megfigyeltem, hogy tényleg úgy hallottam mintha a CD lejátszóból jönne a hang, nem pedig a fejemből. Amikor pedig dúdoltam magamban a karácsonyi dalt, az tényleg a fejemben szólt, mint amikor a valóságban dúdolok.
A gyakorló lépjen a fázisba, és azonnal kezdjen el mindent megtapogatni.
Éppen láttam, hogy kezd valaminek kibontakozni a képe, de nagyon halványan. Azonnal elkezdtem tapogatózni, és a szüleim lakásában, a konyhában találtam magam. Nagyon gyorsan kitisztult a kép, a valósághoz viszonyítva 100%-os tisztaságúnak ítéltem meg a látványt. Valamiért arra gondoltam, hogy meg kell néznem hány óra van, és ahogy az órát néztem (negyed három volt) azon gondolkodtam, hogy vajon a valóságban is ennyi lehet-e az idő. Aztán kiestem, de csak téves ébredésem volt, amit nem ismertem fel. Hangokat hallottam magam körül a szobában, ezért csukott szemmel visszaaludtam. Ébredés után vettem észre, hogy akire azt hittem a szobámban van, akkor még fel sem ébredhetett.
A gyakorló lépjen a fázisba, találkozzon egy angyallal, egyen kenyeret és igyon vizet.
a) Kecskeméten sétáltam már nagyon régóta. Valamiért egy követ tartottam a kezemben és azt néztem, úgy mentem az utcán és arra gondoltam, hogy talán hülyének néznek az emberek, de nekem akkor is ezt a követ kell néznem. Közben egy 4 soros verset költöttem, valami olyasmit, hogy:
„Befogadják a szívemet,
Egyedül, néhányan,
Leköpik a szívemet,
Néhányan, százan.”
Nagyon tetszett ez a vers és azt fejezte ki számomra, hogy vannak akik szeretnek, és vannak akik utálnak. Arra gondoltam hogy le kellene írnom, de nem volt kedvem elővenni a telefonom, inkább sokat mondogattam magamban, hogy megjegyezzem.
Valamilyen boltba akartam menni, és feltűnt hogy olyan helyeken járok a városban, amiket még sohasem láttam. Eleinte hasonlított a város az eredetire, de minél többet bolyongtam benne, annál kevésbé. Tetszett a látvány, dimbes-dombos volt a talaj. Le akartam ülni egy templom kertjében, hogy kicsit végre elgondolkodjam és megnyugodjak. Érdekesnek tűnt, hogy egy kínai nő a gyerekeivel szintén ott volt a kertben és tökéletesen beszéltek magyarul, de nem akartam őket feltűnően nézni, ezért inkább nem foglalkoztam velük. Amúgy is egy pad felé siettem, hogy leüljek kicsit. Elkezdett szakadni az eső, ami nem zavart annyira, viszont villámlott is, amit már veszélyesnek ítéltem, és be akartam menni egy fedett helyre. Össze-vissza mászkáltam a városban, meglehetősen sokáig. Szembe jött velem néhány torz fejű ember, de rögtön arra gondoltam, hogy biztosan valamiféle genetikai betegségben szenvednek. Kissé agresszívan viselkedtek, és bár nem féltem tőlük, igyekeztem minél hamarabb távolabbra jutni. A könyvtárba akartam menni, amit először messziről vettem észre, de nem találtam oda, mindig szem elől tévesztettem. Aztán újra megláttam a tetejét, és arra gondoltam, hogy olyan sok furcsaság történt, hogy ha a könyvtár nem úgy fog kinézni mint a valóságban, akkor most már tényleg fel kell ismernem, hogy egy álomban vagyok. Nem úgy nézett ki, amire onnan jöttem rá, hogy az előtte lévő tér teljesen más volt mint a valóságban. Megnéztem a kezem, és ötnél több ujjam volt, vékonyak. Gyorsan fel akartam idézni, hogy mit is kell tennem, és arra jutottam, hogy egy földönkívülivel kell találkoznom… Először az jutott eszembe, hogy az lesz a legjobb, ha az eget nézem és elkezdem őket hívni, de egy nagyon enyhe félelem volt bennem, ezért úgy döntöttem, hogy inkább már itt is van valahol egy a közelemben, csak meg kell találnom. Mióta rájöttem, hogy álmodok, keserű érzést keltett bennem a felismerés, hogy valószínűleg ennek a REM szakasznak mindjárt vége lesz, mert már nagyon régóta tart az álom. Egy autó felé mentem, amiben egy fehér lepedővel letakart alak volt a kormányra dőlve. Arra gondoltam, hogy ott van az én földönkívülim a textil alatt, ezért elkezdtem szólogatni. Kissé tartottam tőle, hogy túl ocsmány lesz a látvány, ha lerántom róla a lepedőszerű anyagot, ami alatt egészen földönkívüli formája volt. Kicsi, vézna, nagy fejjel. Azonban amikor hozzáértem, kiderült, hogy ez nem is egy letakart figura, hanem egy fehér bábu, amit magam felé fordítottam, hogy lássam az arcát, de a szemei is textilből voltak, kis fehér pöttyök. Fájdalmas volt a felismerés, hogy ez most nem sikerült és mindjárt fel fogok ébredni, és fel is ébredtem.
(Megjegyzés: Azt hogy az angyal helyet földönkívülivel akartam találkozni, hiba a memória működésében. Erre már Michael is rámutatott, hogy az álom során tudatossá válásnál a leggyengébb a memória. Ez a tudatos álom 02:30 előtt történt pár perccel. Talán ha az éjszaka egy későbbi részében váltam volna tudatossá, az agyam már kipihentebb lett volna, és a memóriám is tökéletesebben működött volna.)
(Megjegyzés: Gyakran megfigyeltem, hogy az elvárásaimnak megfelelően alakul a fázis tere és cselekménye. Minél régebb óta foglalkozom a fázissal, úgy érzem ez annál jobban működik. Amikor az autóban a földönkívülihez közelítettem, kissé tartottam tőle, hogy túlságosan kellemetlen lesz az élmény, és úgy érzem ennek megakadályozására vált bábúvá a letakart alak.)
b) Álmomban a párommal az anyja házában voltunk, és vártuk. Máshogy nézett ki mint a valóságban, és egy idő után kimentem és elkezdtem sétálni a ház körül, közben pedig néztem és gyönyörködtem benne. Hirtelen felismertem, hogy igazából nem is kellene tudnom körbe menni körülötte, mert egy társas ház szélén van a valóságban, itt meg magában áll. Rájöttem, hogy álmodok és rögtön értelmet nyert, hogy miért nézett ki belül is minden máshogyan. Nagyon megörültem, mert mostanában sok fázisom van, és arra gondoltam hogy így jobban tudok haladni a Project Elijah – val is. Elkezdtem sétálni és nézelődni, megláttam az égen egy UFO – t és kedvem támadt hozzá, hogy találkozzak idegenekkel, de eszembe jutott, hogy a múltkor is itt rontottam el, és angyalt kell keresnem. Elkezdtem keresni gyorsan, és egy félig áttetsző anyagban megláttam egy alakot, aki a barátnőmre hasonlított de nem voltam benne biztos, hogy ő az. Gondoltam felfedem az arcát és ez lesz végre az angyal, de a barátnőm arca volt alatta, egy porcelán babához hasonlított. Arra gondoltam, hogy végül is ő is egy angyal, de nem igazán erre gondolt Michael amikor ezt a feladatot adta. Tovább kerestem és hívogattam, de semmi. Odamentem egy ház sarkához, és arra koncentráltam, hogy a másik oldalon, ha oda nézek ott lesz az angyal. De csak egy fehér nejlon szatyor volt ott. Csalódtam és arra gondoltam, hogy ez így nem lesz jó, megint nem fogok tovább haladni a projektben. Eszembe jutott, hogy az angyalok a mennyben vannak, ezért ha oda jutnék, akkor biztosan találkoznék velük. Felrepültem és célba vettem az eget. Közben elkezdtem összedörzsölni a kezeim, hogy fenntartsak, és intenzíven éreztem őket. Éreztem, hogy ez így túl sokáig tart és nem érek oda ébredésig. Elkezdtem intenzíven forogni, hogy ezáltal is fenntartsak, és hogy transzlokálódjak a mennybe a forgás végére. Nagyon gyorsan és intenzíven forogtam, kezdtem szédülni is, és egy pillanatra úgy éreztem hogy kinyitom az egyik szemem, de aztán gyorsan becsuktam és folytattam a forgás. Megálltam, de egy sötét homályos helyre kerültem, és felébredtem.
Szerző: Eszenyi Zsolt | 2020.10.06. | gyakorlat
Sokat hallhatunk és olvashatunk arról, hogy kiemelt fontosságú az egészség megőrzése érdekében a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás. Amikor az ember elkezd foglalkozni a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény), akkor már nem csak az egészség támogatása miatt kap fontos szerepet a megfelelő alváshigiénia. A gyakorló általában hamar rájön, hogy az alvás minősége kiemelt hatással van kísérleteinek eredményességre. Az alvás időnkénti megszakadása, és az alvásidő egy részének újfajta módon történő felhasználása mind-mind arra ösztökélik a fázisozni vágyót, hogy fokozott figyelmet fordítson alvási szokásaira. A lehető legtöbbet kell kihoznia magából, és mindezt úgy, hogy ne érintse hátrányosan szervezete regenerációját. Ez pedig nem minden esetben könnyű feladat.
Röviden és tömören úgy is mondhatjuk, hogy a fázisos célja az alvás egy újfajta módon történő megközelítése, úgy, hogy az a lehető legkisebb mértékben legyen negatív hatással az alvás egyéb funkcióira. Persze ez kihívások elé állítja az újdonsült fázisost, ami arra készteti, hogy több ismeretet szerezzen az alvásról, és a jó alvásminőséget elősegítő módszerekről. Ma már meglehetősen bő szakirodalmi anyag áll rendelkezésünkre az alvást segítő praktikákról, amikből ötleteket meríthetünk.
Olykor a feszültség és a düh érzései állnak az alvás előtti nélkülözhetetlen ellazulás útjába, ami nélkül szinte lehetetlenné válik az alvásba sodródás.
Ilyen esetben a cél természetesen a gondolatok elterelése, és az elme lenyugtatása. Számos vizualizációs technikát igyekezhetünk bevetni hasonló szituációkban, amelyek segítségével jó eséllyel sikerül átadni magunkat az olyan különböző elcsendesítő jeleneteknek, mint például a következő.
Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!
1) A gyakorlat megkezdésekor helyezkedjünk el kényelmes pozícióban, szemeinket pedig csukjuk be. Képzeljük magunkat egy mágikus erdő kellős közepébe, ahol éppen éjszaka van. Az erdő legyen sűrű és sötét, de barátságos és bizalomgerjesztő. Próbáljuk minél élénkebben és részletesebben elképzelni, hogy a természetben vagyunk, és egy ösvényen lépdelve érezzük meztelen talpunk alatt a puha és meleg talajt.
Egyszer csak nagyon fáradtnak érezzük magunkat, ezért igyekszünk keresni egy fekhelyet, de a fák keresztezik utunkat. Arra vágyunk, hogy valamilyen útmutatást kapjunk. Aztán különös módon a növények szentéllyé alakulnak. Végre lefeküdhetünk a puha és meleg talajra, és álomra hajtjuk fejünket. A reggeli nap sugaraival nyugodtan és pozitívan térünk vissza a jelenbe.
Amikor az a célunk, hogy minél hamarabb elaludjunk, de mégis úgy érezzük, hogy ez nem fog könnyedén megvalósulni, akkor ne nehezteljünk magunkra. Inkább fogadjuk el az állapotot, és nyugodtan próbáljunk meg változtatni rajta.
2) Csukjuk be szemünket egy kényelmes testhelyzetben, és képzeljünk el egy baglyot, ami egy közeli fáról néz minket, hatalmas szemeivel. Hangos visítozása mellett lehetetlenné válik az alvás, bármennyire is szeretnénk végre aludni. Rákiáltunk a madárra, ami csak nem hagyja abba a vijjogást. Egy idő után kénytelenek vagyunk belenyugodni, hogy egyszerűen ilyen a természete, és ezt elfogadjuk, ahogyan magunkat is.
Ekkor hirtelen nyugalom árad szét testünkben, és a bagoly is elcsendesedik. Elrepül, és eltűnik az éjszakába.
Olykor felébredünk az éjszaka közepén, és képtelenek vagyunk visszaaludni. Ebben az esetben jöhet jól a következő meditáció.
3) Maradjunk fekvő pozícióban, szemeink csukva. Vegyünk mély lélegzetet, és minden egyes lélegzetvétellel igyekezzünk egyre jobban és mélyebben ellazulni. Képzeljük el, hogy magasztos galambok veszik körül az ágyunkat, és minden rendben van.
Folytassuk a légzést és figyelmünket továbbra is fókuszáljuk a galambokra. Érezzük a szeretetüket és törődésüket. Ha hirtelen megmozdulnánk, attól megijednének és elrepülnének, ezért muszáj csendben maradunk, miközben álomba merülünk.
Legtöbbször valószínűleg a felgyülemlett stressz áll az alvás útjában, ami lehetetlenné teszi az alvás előtti ellazult állapotba való jutást.
Az alábbi gyakorlat az ilyen esetekben igyekszik segítségünkre lenni, rendszeres használatával megtanulhatjuk gyorsan és könnyedén ellazítani magunkat.
4) Feküdjünk kényelmes pozícióba, és figyeljünk légzésünkre. A megszokott módon vegyünk levegőt, viszont minden kilégzéskor ügyeljünk arra, hogy szervezetünkből távozzon a kiengedett levegővel együtt a nap során felgyülemlett feszültség minden gondolata és érzése is. Minden egyes lélegzetvétellel egyre jobban érzékeljük testünket.
A kiáramló levegő segítségével könnyedebbnek és nyugodtabbnak érezzünk bensőnket, a stresszt kiváltó érzésektől pedig könnyedén megszabadulunk. Néhány gondolat talán nem engedi, hogy eltereljük róla a figyelmünket, de ne foglalkozzunk velük. Ehelyett koncentráljunk továbbra is a légzésre, és arra, hogy ennek köszönhetően egyre nagyobb nyugalom és béke árad szét bennünk.
Most kezdjünk el fókuszálni az ágyban fekvő testünkre. Érezzük azon részeit, amelyek az ággyal és a takaróval érintkeznek.
Érezzük, ahogyan a takaró súlya ránk nehezedik, és ahogyan testünk az ágyba mélyed. Koncentráljunk a kényelemre és jóllétre.
Kezdjük el hallgatni a körülöttünk lévő apró hangokat és zörejeket. Vizsgáljuk meg, hogy mennyi ideig tudunk rájuk figyelni anélkül, hogy megzavarnánk koncentrációnkat. Ezután pedig kezdjük el elemezni testünk érzéseit. Könnyebb, vagy nehezebb, mint amikor elkezdtük a gyakorlatot? Sikerült eléggé elcsendesednünk? Érzünk még nyugtalanságot? Mely részeink vannak teljes nyugalomban, és hol érzünk még némi feszültséget? A fejünktől kiindulva alaposan pásztázzuk át az egész testünket a lábujjak felé haladva. Elképzelhető, hogy többször is átvizsgáljuk újra és újra a fizikumunkat, mire úgy érezzük, hogy minden egyes porcikánkat sikerült teljesen ellazítanunk és megnyugtatnunk, elménkkel együtt.
Szerző: Eszenyi Zsolt | 2020.06.09. | gyakorlat
Sokan azt gondolják, hogy az álmokból olyan információk szerezhetőek, amelyekhez nappali tudatosságunkon keresztül nem férünk hozzá. A feltételezés egészen logikus, ha arra gondolunk, hogy az agy tulajdonképpen nemcsak nappal, hanem éjszaka is aktív. Az elme alvás közben önmagába fordulva tevékenykedik, többek között a nappal átélt fizikai és lelki ingerek feldolgozásán. Az álom és az ébrenléti állapot közötti lényeges különbség, hogy éjjel nem terelik el az elme figyelmét a környezet benyomásai, így jóval hatékonyabban tud dolgozni. Egyesek azt gondolják, hogy ez tisztán spirituális történés, míg mások szerint természetes fiziológiai folyamat.
Nem csak a mai embert foglalkoztatja a gondolat, hogy az álmokból használható információt lehetséges kinyerni. Tulajdonképpen minden korban éltek olyanok, akik úgy érezték, hogy az álmokon keresztüli informálódással erőteljesen kell foglalkozni. Néhányan ezt annyira komolyan vették, hogy sokszor az életük, és népük vezetésével kapcsolatos jelentőségteljes döntéseiket is álmok hatására hozták meg.
Az ókori Mezopotámiában élők hittek benne, hogy az álmaikon keresztül istenek üzennek nekik, és fel is használták ezeket a jövőre vonatkozó útmutatásokat. Leo Oppenheim szerint az asszírok kétféle álomtípust azonosítottak: istenek kinyilatkoztatásait, melyekben természetfeletti lények egyértelmű útmutatásokat adtak számukra, illetve olyan szimbolikus álmokat, amiknek megfejtését hivatásos álomfejtőkre bízták.
„Az ember az álmokból tudja meg, kicsoda is ő valójában.” – Mark Lawrence
Az ókori görög kultúrában az alvás és az álom istene Hüpnosz. Három fia Morpheusz, az álmok megformálója; Phobetor, a rémálom, a természethez és állatokhoz kapcsolódó álmok; valamint Phantaszosz, a rendkívüli, különös álmok alakítója. Hippokratész a kor legismertebb orvosa az álmokon keresztül kapott információkat felhasználta a betegségek lappangó tüneteinek meghatározására is. A görögök szerint az alvás egyfajta kis halál, ami eljuttat a túlvilágba, ébredéskor pedig természetes úton újra a fizikai világba térünk vissza. Az álomfejtő papok Aszklépiosz isten templomaiban éltek, ahová a beteg, segítségre vágyó zarándokok zarándokoltak, hogy gyógyító álmot kapjanak. Hüpnosz álomba juttatta az alanyt, Aszklépiosz (a gyógyítás istene) pedig közölte tanácsait az álomban.
„Az álom, amely ilyen gyakran visszatér, üzenetet akar átadni, amely óv a jövendőtől, vagy emlékeztet a múltra, amelyet idő előtt elfelejtettél.” – Peter Soyer Beagle
Az álmok jelentőségét az amerikai indiánok is nagyra tartották. Úgy gondolták, hogy szellemi és természeti erők nyilvánulnak meg általuk, az istenségek pedig ezeken keresztül közlik információikat, amelyek befolyásolták az indiánok döntéseit és ezen keresztül életüket. Igyekeztek álmok ihlette nevet adni gyermekeiknek, és életük minden jelentős eseményének alapját is álmok szolgáltatták. Álmokra támaszkodtak a szerelmi életükkel kapcsolatosan, ugyanúgy, ahogyan a jövőt illető kérdések megválaszolásában. A beavatások folyamán is kiemelt szerep jutott az álmoknak. Ehhez a gyermeknek a falutól távoli helyre kellett elvonulnia, hogy böjttel, imával és tánccal megidézze a szellemeket, akik álmon/látomáson keresztül hozták üzenetüket.
Az álomcsapda a gyermekek megvédésére szolgált, a rossz álmok ellen. Növényi részekből és állati inakból készítették, populárisabb változata azóta az egész világon elterjedt. A hálón fennakadtak a rossz szellemek és a rémálmok, a kellemes álmok viszont áthaladtak a lyukakon. Álomcsapdát a sámánok is használtak, a jósló álmok „begyűjtésére”. Spirituális eljárásokkal különböző anyagokba mártogatták, hogy ezzel igazán hatékonnyá tegyék őket.
Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!
De nem csak a felsorolt népek és kultúrák tulajdonítottak segítő szerepet az álmoknak, ez a törekvés napjainkban is fellelhető a különböző álomfejtő „mesterek”, könyvek és praktikák formájában. Nagyszüleink korában nagy népszerűségnek örvendett például Krúdy Gyula álmoskönyve, amelyben pontokba szedve találhatóak a különböző álomtartalmak jelentéseinek magyarázatai. Ebből néhány példa:
„Mezítelenül látni magunkat: nagyon jó.
Mezítelen férfival találkozni az országúton: félelmetes; a házban kacérság. Mezítelen asszony, aki volna idegen: búbánat, ha ismerősünk: némi szerencse. (Kerner.)
Valakit mezítelenül látni: nekünk nagy gond, az illetőnek szerencse. (R. M.)
A különös álmokban: idegen városban tartózkodni, ahol mezítelen emberek járnának az utcákon és a város kapui körül: jegyzi egy eltévelyedésünket, amelynek megadjuk az árát. Mezítelen leány: szép idő. Mezítelen gyermek: kis betegség. Mezítelenek bálján táncolni: mutat kiábrándulást egy szerelmünkből. Mezítelen öregember, aki belénk kapaszkodna: jegyzi betegségünket, amelyet legyőzünk. Mezítelen kép, amely fejünkre zuhanna: óvatosságra int egy asszonyi kelepcétől. (D. G. Gy.)
Mezítelen menyasszony: hamisság. (S. j.)
Locsolni: jó mulatság.
Ablakból locsolni asszonynak: egy férfi megszerelmesedését jegyzi. Kulcslyukon kilocsolni: kacérság. Öregember fejére fiatalasszonynak locsolni: paráznaság. (Kerner.)
Lomb. Utazás.
Lőcs. Gazdagság. Mennél nagyobb, annál jobb.
Lucfenyő. Alföldi embernek utazás.
Lutri (-n nyerni): öregség.
Lyuk. Csak ha kicsi, akkor jó.”
A fenti sorok elolvasása után érezhető, hogy ezek a leírások nem túl megbízhatóak, és ezzel szerencsére a szerző is tisztában van, így ír erről: „Inkább a saját mulattatásomra, inkább hosszú telek csendes eljátszadozására, esti órák halk elfuvolázására szerkesztettem ez álmoskönyvet, mint azért, hogy bárki is hitelt adjon a következő soroknak. „
„A neurológiai és fiziológiai folyamatok mindig csak az álmok feltételeit jellemzik, nem az álmodott történetet, azt pedig végképp nem, amit ez a történet az álmodónak jelent.” – Douwe Draaisma
A fázisban (tudatos álomban/testen kívüli élményben) történő információszerzés, persze teljesen más, mint amikor valaki könyveken, vagy segítőkön keresztül próbálja álmai üzenetét megfejteni. Ebben az esetben az álomtartalmak nem feltétlenül kódolva jelennek meg, már csak azért sem, mivel a tény, hogy az álmodó teljesen tudatában annak, hogy álmodik, sokkal akadálytalanabb információáramlást tesz lehetővé. Konkrét kérdések feltételével konkrét válaszokat kapunk, amelyeket az álomban tovább fejtegethetünk, és ezt érdemes mindenképpen meg is tenni. Azonban ez a módszer sem varázspirula. A fokozatos fejlődés, a józan ítélőképesség és a megfelelő technikák használata elengedhetetlen. Ezek hiányában megeshet, hogy a kérdező egy értelmetlen válasz esetén értéktelennek ítéli meg a teljes módszert, vagy fordítva: egy pontatlan információnak túl nagy jelentőséget tulajdonít.
Azonban ha valaki nem rendelkezik elég gyakorlattal és tudással a fázison keresztül történő információszerzéshez, fennállnak számára más alternatívák is. Többek között egy ilyen lehetőséget ír le például Patricia Garfield, amikor a kreatív álmok előidézésről beszél.
„Az álmok megvilágítják azokat a homályos helyeket, ahová az értelem még nem jutott el.” – Jordan B. Peterson
Patricia fontosnak tartja, hogy az ember merüljön el abban a kérdésben, amivel kapcsolatosan segítséget szeretne kérni. Érdemes az adott területről minél több információt összegyűjteni még ébren; könyvekből, előadásokból, filmekből, utazásokból, tanulásból, munkából. Azonosuljunk a témával, amennyire csak lehetséges. Koncentráljunk erre az érdeklődési területre néhány napon keresztül, és elalvásig foglalkozzunk vele, elalváskor pedig tűzzünk ki egy konkrét álomcélt, kérdést. Alvás után az álmot idézzük fel alaposan, és a lehető legpontosabb formában rögzítsük, például írásban. Amennyiben nem kapunk választ az első alkalommal, folytassuk a kísérletezést tovább.
Ez persze nem túl egyszerű és könnyű kivitelezési mód, bármennyire is észszerű. Annak, aki valóban ki akarja használni az álmokon keresztüli információszerzésben rejlő lehetőséget, mindenképpen érdemes elsajátítania a tudatos álmodást.
Szerző: Eszenyi Zsolt | 2019.11.09. | gyakorlat
Bár az írók gyakran színesítik történeteiket azzal, hogy az álomvilágban történő halál a fizikai világban is bekövetkezik, ahogyan például a Dreamscapeben, vagy az Álomcsapdában, nekünk ettől mégsem kell tartanunk. Hiszen mindannyiunknak voltak már rémálmai, és sokan már az alvási paralízist is megéltük, mégis itt vagyunk. Azonban úgy tűnik, mégsem ennyire egyszerű a helyzet, ugyanis vannak, akiket álmukban ér a halál, mindenféle konkrét biológiai előjel nélkül. Természetesen a néphagyományoknak erre is meg vannak a magyarázatai, és ahány népcsoport, annyi verzió, de a lényeg ugyanaz. Egy démoni lény támadja meg az alvó, vagy félálomba sodródó áldozatot, akit kedvére kínoz.
Ilyen jelenségnevek a különböző kultúrákban: babitat (Fülöp-szigetek), baku (Japán), mare (Anglia), lidérc (Magyarország), tindihan (Indonézia), kanashibari (Japán), kokma (St. Lucia szigete), phi um, phi kau, ka wi nulita, (Korea és Thaiföld), urum és ngarat (filippínók), dab tsog (Laosz). Most ismerkedjünk meg a legutóbbival, ugyanis izgalmas történetek kapcsolódnak hozzá, nézzük meg mit tanulhatunk belőlük.
Az 1980-as évek Amerikájában 117 fiatal, életerős férfi halt meg álmában. Az orvosok tanácstalanul álltak az esetek előtt, ugyanis semmilyen szervi elváltozás nem indokolta ezeket a haláleseteket. A halált kiváltó ok minden esetben, hogy az áldozatoknak alvás közben leállt a szívük. Hiába boncolták fel őket, és hiába elemezték ki utólag pszichológiai jellemzőiket, nem kerültek közelebb a megoldáshoz. Az orvosok a SUNDS mozaikszóból álló nevet adták a jelenségnek, ami magyarra fordítva hirtelen éjszakai halált jelent.
Egyetlen közös pont volt az áldozatok életében, ami eléggé elgondolkodtató. Mindannyian körülbelül másfél éve költöztek az Egyesült Államok különböző részeire a laoszi hegyvidékről, és ugyanahhoz a zárt közösséghez tartoztak, hmongok voltak.
A hmongok Laoszban az USA oldalán harcoltak az észak-vietnami katonák ellen a CIA beszervezésével. A háború végére a törzs tagjainak jelentős részét elveszítette. A harcok után az Egyesült Államok több tízezer hmongot fogadott be, és az ország különböző, egymástól távol eső helyeire telepítették őket. A depresszió és az öngyilkosság kimagasló mértékben terjed el közöttük, köszönhetően a magas munkanélküliségnek és az őket ért kríziseknek, amelyek nem csak a háborúban, hanem az új otthonukban is sújtották őket.
A hmongoknak pontos elképzelésük volt arról, hogy mi okozta a haláleseteket. Beszámolóik szerint minden egyes ilyen tragédiát speciális rémálmok idéztek elő. Hitük szerint álmukban a dab tsognak nevezett lény kínozta őket, amitől annyira féltek, hogy alvás közben leállt a szívük. Shelley Adler antropológus szerint, aki tizenöt éven keresztül vizsgálta a hmongokat, az emberek halálát a stressz és a nagymértékű félelem okozta.
Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!
A hmongok szerint a dab tsog az álmokban megjelenve, nőknél terméketlenséget, férfiaknál halált okoz. Különösen kegyetlenül bánik azokkal, akik nem foglalkoznak őseikkel, és a vallásos hagyományokkal. Márpedig az Egyesült Államokba emigrálva ez nem igazán volt teljesíthető követelmény, viszont a legenda szerint a dab tsog „csak” a harmadik megjelenés alkalmával végez áldozatával. Mindazok, akik túlélték a találkozást, tipikus alvási paralízis élményről számoltak be, nyilván a népcsoport hitvilágával azonos mintázatokkal kiegészítve: nehéz súly a mellkason, mozgásképtelenség, és a dab tsog megjelenése. A hozzátartozók látták ahogyan az áldozatok ebben az állapotban görcsös rángatózásba kezdenek, és elkékülnek. A nagy nyomás és a pszichés stressz okozhat szívmegállást, az érintettek élete pedig a tragédia előtt kifejezetten küzdelmes, stresszes és feszült volt, mivel az emigráció óta életük a folyamatos konfrontálódásról szólt. Az elégtelen alvás szintén súlyosbító tényező, és a beszámolók szerint az áldozatok éppen a dab tsogtól való félelem miatt igyekeztek keveset aludni, de amikor az álom elnyomta őket, az alváshiány következtében élénk és mély REM szakaszokba kerültek, ami erős félelemmel keverve intenzív alvási paralízis élményt és rémálmokat idéz elő.
A történet érdekessége, hogy akkoriban eléggé felkapta a sajtó, és ez adott táptalajt a Rémálom az Elm utcában című filmnek, ugyanis Wes Craven fejében ennek a legendának hatására fogant meg Freddy Kruger karaktere.
De vajon mi lett volna, ha a hmongok más hiedelemvilággal rendelkeznek, és a dab tsog és az alvási paralízis felbukkanását nem halálos fenyegetésként fogták volna fel, hanem álomjelzőként, ahogyan azt a tudatos álmodással foglalkozók teszik? Persze utólag nem lehet pontosan megmondani, hogy valóban a rémálom okozta stresszbe haltak-e bele ezek a férfiak, vagy éppen fordítva, a rémálmok csupán a halálos kimenetelű stressz és kimerültség szimbólumaként jelentek-e meg. Mindenesetre valószínű, hogy a magatehetetlenség, és a természetfelettitől való félelem érzésében fulladozva meg sem fordult a fejükben (vagy nem elég komolyan), hogy akár szembe is szállhatnak támadójukkal, és legyőzhetik őt, vagy más módszerekkel vethetnek véget az élmények.
Pedig tény, hogy az alvási paralízis és az intenzív rémálmok olykor spontán kaput nyitnak az olyan fázisélmények felé, mint például a testen kívüli élmény (az átélő úgy érzi, hogy a testén kívül helyezkedik el), és a tudatos álmodás. Ez sokaknál annyira emlékezetes tapasztalatot idéz elő, hogy később tévesen azt hiszik, alvási paralízis nélkül el sem érhető egy teljes értékű fázis. Ugyanakkor a képzett és tudatos gyakorlók tudják, hogy ez nem így van. Viszont ők az eleinte kellemetlen és negatív alvási bénulásos élményeket szándékosan fel tudják használni a fázis eléréséhez, ezzel egy alapvetően negatív tapasztalatból képesek elérni az átélők szerint legszebb tudatállapotot.
A tudatos álmodás életet menthet?
Ha valóban vannak rémálmok, amelyek képesek olyan intenzív félelmet és traumát okozni, hogy az szívmegállást eredményezzen, akkor valószínűleg igen. Ha az áldozatok valóban olyan álmokkal szembesültek, ahol a dab tsog állt velük szemben, akkor jó eséllyel már sikerült pozicionálni magukat, sikeresen tudatosíthatták, hogy ők valójában álmodnak és/vagy alvási paralízist élnek át. A probléma, hogy a rendkívül erős hitrendszerük és az ebből adódó félelmeik bénítóan hatottak rájuk, pedig a megoldás kézenfekvő lett volna. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy az információhiány és a jelenség generációkon átívelő félreismerése emberi életeket követelt. Ez persze nem meglepő, hiszen a történelemben visszatekintve az élet más területein is felfigyelhetünk ugyanerre a mintára.
Forrás:
www.ujnemzedek.hu/hasznos/ha-ezekkel-az-remalom-dogokkel-futsz-ossze-alvas-kozben-akkor-nagy-a-baj
www.cinegore.net/2016/08/21/igaz-tortenet-alapjan-remalom-az-elm-utcaban/
crescendo.hu/2006/10/15/alvasparalizis-mitoszokban-es-nephagyomanyban
Alice Robb – Miért álmodunk?
Szerző: Eszenyi Zsolt | 2019.11.01. | gyakorlat
Szeretteink elvesztését mindannyian máshogyan dolgozzuk fel. Van, akit a hiányérzet, a magány, másokat az elhunyt léte felőli bizonytalanság (Hol van? Mi lehet vele?) kínoz. Sokan igyekeznek ilyenkor a gyászolók segítségére sietni, ki-ki a maga módján. A látók, a pszichológusok, a család, a barátok, a különböző vallások stb. mindannyian saját lehetőségeikhez mérten igyekeznek jó tanácsokkal ellátni az itt maradottakat, több-kevesebb sikerrel. Ugyanakkor a hozzátartozók beszámolóiból tudjuk, hogy létezik egy közismert jelenség, miszerint álmukban személyes üzenetet kapnak az eltávozottól. A fázisban (tudatos álom/testen kívüli élmény) pedig szándékosan idézhetünk elő ilyen találkozásokat.
Mindannyian hallottunk beszámolókat olyan álmokról, amelyekben az elhunyt megjelent a halál időpontjában, vagy azután nem sokkal, komoly hatást gyakorolva a gyászolóra. Ezek az álmok lehetnek felkavaróak, vagy megnyugtatóak, hiszen az ember gyakorlatilag a halál beállta után újra szemtől-szembe találkozik azzal, akivel az életében már sohasem fog. A sima álmokban ezek a találkozások véletlenszerűek, viszont a fázis segítségével akár indukálhatjuk is őket.
Valóság, vagy képzelet?
Bármennyire meglepő, de a tapasztalat szempontjából talán nem is olyan fontos, hogy ezek a találkozások valóban megtörténnek-e, vagy pedig „csupán” az agy teremti őket, mivel az átélő számára az élmény ugyanúgy kifejti hatását. Fontos megjegyezni, hogy sokan olyan információkat is kaptak ilyen találkozások alkalmával, amelyek nagyban segítették a tragédia feldolgozását, esetleg valamilyen más probléma megoldását.
Negyven tény a tudatos álmodásról. Töltsd le az ingyenes e-bookot!
Máig sem tisztázott, hogy azok az álmok, amelyekben elhunytakkal találkozunk, pontosan honnan erednek. Sokaknak van határozott elképzelése, de konkrét bizonyítékok aligha állnak rendelkezésre. A médiumok szerint ilyenkor valóban az elhunyt (vagy valamely lényrésze) jelenik meg előttünk egy olyan síkon, amihez álmunkban hozzáférünk, és a halott is képes ott tartózkodni rövidebb – hosszabb ideig. Történhet ez megnyugtatás céljából, a megboldogult így tudathatja szeretteivel, hogy minden rendben van vele, szereti és figyeli őket. De akár fel is hívhatja valamire a figyelmet, ami lényeges a túlélő számára, vagy amit életében nem tudott elmondani, de fontosnak tart tisztázni.
A pszichológia szerint a tudatalatti alkotja azokat az álomképeket, amelyekben az ember újra találkozik az elhunyttal, így támogatva a fájdalom feldolgozását és az elfojtott érzelmek megélését. Ezzel is segíti a kapcsolat lezárását, és az élet további kihívásaira való felkészülést. Ezek az álmok mindenképpen nagy jelentőséget kapnak a traumák feldolgozásában, és az esetleges bűntudatérzés enyhítésében is.
Az ilyen álmok hatására az átélő úgy érzi, hogy a kapcsolat tovább él, hiszen kontaktusba kerül az elhunyttal. Ezt a megnyugtató és bensőséges élményt nem lehet mással helyettesíteni.
A legtöbb fázisost nem azért kezdik el érdekelni a megváltozott tudatállapotok, mert elhunyt hozzátartozókkal akarnak kapcsolatot létesíteni. Azonban soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz az élet, és mikor tartjuk fontosnak akár erre is felhasználni lehetőségeinket.
Ezzel magam is így voltam, néhány héttel ezelőttig. Nem is olyan régen egy öngyilkossal találkoztam a fázisban. Mivel számomra feldolgozhatatlan és indokolhatatlan volt tette, igyekeztem utána járni az okoknak.
Miután álmomban megjelent, azonnal tudtam, hogy nem a fizikai valóságban vagyok. Az asztalnál ültünk, és egyből arra gondoltam, hogy végre feltehetem a kérdést, ami nem hagyott nyugodni. Ő jól nézett ki és normálisnak tűnt, úgy, mint régebben. Szóval egyből a lényegre tértem, és megkérdeztem:
– Miért tetted?
Ő nem válaszolt, próbálta valahogyan elmismásolni az egészet, mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam, de nem akartam hagyni, hogy kibújjon a válaszadás alól, ezért megpróbáltam hatást gyakorolni rá.
– Azt akarod, hogy mindannyian őrlődjünk egy életen keresztül?
– Szerettem én mindenkit. Magamat nem szerettem. Arra nem tanított meg senki.
Az élmény rövid távon felkavaró, hosszú távon azonban megnyugtató volt számomra. A válasz teljesen érthető és logikus, ezért óriási mértékben megkönnyítette számomra a továbblépést. Köszönöm.
