NÉGY GYAKORLAT ALVÁSHOZ

NÉGY GYAKORLAT ALVÁSHOZ

Sokat hallhatunk és olvashatunk arról, hogy kiemelt fontosságú az egészség megőrzése érdekében a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás. Amikor az ember elkezd foglalkozni a fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény), akkor már nem csak az egészség támogatása miatt kap fontos szerepet a megfelelő alváshigiénia. A gyakorló általában hamar rájön, hogy az alvás minősége kiemelt hatással van kísérleteinek eredményességre. Az alvás időnkénti megszakadása, és az alvásidő egy részének újfajta módon történő felhasználása mind-mind arra ösztökélik a fázisozni vágyót, hogy fokozott figyelmet fordítson alvási szokásaira. A lehető legtöbbet kell kihoznia magából, és mindezt úgy, hogy ne érintse hátrányosan szervezete regenerációját. Ez pedig nem minden esetben könnyű feladat.

Röviden és tömören úgy is mondhatjuk, hogy a fázisos célja az alvás egy újfajta módon történő megközelítése, úgy, hogy az a lehető legkisebb mértékben legyen negatív hatással az alvás egyéb funkcióira. Persze ez kihívások elé állítja az újdonsült fázisost, ami arra készteti, hogy több ismeretet szerezzen az alvásról, és a jó alvásminőséget elősegítő módszerekről. Ma már meglehetősen bő szakirodalmi anyag áll rendelkezésünkre az alvást segítő praktikákról, amikből ötleteket meríthetünk.

Olykor a feszültség és a düh érzései állnak az alvás előtti nélkülözhetetlen ellazulás útjába, ami nélkül szinte lehetetlenné válik az alvásba sodródás.

Ilyen esetben a cél természetesen a gondolatok elterelése, és az elme lenyugtatása. Számos vizualizációs technikát igyekezhetünk bevetni hasonló szituációkban, amelyek segítségével jó eséllyel sikerül átadni magunkat az olyan különböző elcsendesítő jeleneteknek, mint például a következő.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

1) A gyakorlat megkezdésekor helyezkedjünk el kényelmes pozícióban, szemeinket pedig csukjuk be. Képzeljük magunkat egy mágikus erdő kellős közepébe, ahol éppen éjszaka van. Az erdő legyen sűrű és sötét, de barátságos és bizalomgerjesztő. Próbáljuk minél élénkebben és részletesebben elképzelni, hogy a természetben vagyunk, és egy ösvényen lépdelve érezzük meztelen talpunk alatt a puha és meleg talajt.

Egyszer csak nagyon fáradtnak érezzük magunkat, ezért igyekszünk keresni egy fekhelyet, de a fák keresztezik utunkat. Arra vágyunk, hogy valamilyen útmutatást kapjunk. Aztán különös módon a növények szentéllyé alakulnak. Végre lefeküdhetünk a puha és meleg talajra, és álomra hajtjuk fejünket. A reggeli nap sugaraival nyugodtan és pozitívan térünk vissza a jelenbe.

Amikor az a célunk, hogy minél hamarabb elaludjunk, de mégis úgy érezzük, hogy ez nem fog könnyedén megvalósulni, akkor ne nehezteljünk magunkra. Inkább fogadjuk el az állapotot, és nyugodtan próbáljunk meg változtatni rajta.

2) Csukjuk be szemünket egy kényelmes testhelyzetben, és képzeljünk el egy baglyot, ami egy közeli fáról néz minket, hatalmas szemeivel. Hangos visítozása mellett lehetetlenné válik az alvás, bármennyire is szeretnénk végre aludni. Rákiáltunk a madárra, ami csak nem hagyja abba a vijjogást. Egy idő után kénytelenek vagyunk belenyugodni, hogy egyszerűen ilyen a természete, és ezt elfogadjuk, ahogyan magunkat is.

Ekkor hirtelen nyugalom árad szét testünkben, és a bagoly is elcsendesedik. Elrepül, és eltűnik az éjszakába.

Olykor felébredünk az éjszaka közepén, és képtelenek vagyunk visszaaludni. Ebben az esetben jöhet jól a következő meditáció.

3) Maradjunk fekvő pozícióban, szemeink csukva. Vegyünk mély lélegzetet, és minden egyes lélegzetvétellel igyekezzünk egyre jobban és mélyebben ellazulni. Képzeljük el, hogy magasztos galambok veszik körül az ágyunkat, és minden rendben van.

Folytassuk a légzést és figyelmünket továbbra is fókuszáljuk a galambokra. Érezzük a szeretetüket és törődésüket. Ha hirtelen megmozdulnánk, attól megijednének és elrepülnének, ezért muszáj csendben maradunk, miközben álomba merülünk.

Legtöbbször valószínűleg a felgyülemlett stressz áll az alvás útjában, ami lehetetlenné teszi az alvás előtti ellazult állapotba való jutást.

Az alábbi gyakorlat az ilyen esetekben igyekszik segítségünkre lenni, rendszeres használatával megtanulhatjuk gyorsan és könnyedén ellazítani magunkat.

4) Feküdjünk kényelmes pozícióba, és figyeljünk légzésünkre. A megszokott módon vegyünk levegőt, viszont minden kilégzéskor ügyeljünk arra, hogy szervezetünkből távozzon a kiengedett levegővel együtt a nap során felgyülemlett feszültség minden gondolata és érzése is. Minden egyes lélegzetvétellel egyre jobban érzékeljük testünket.

A kiáramló levegő segítségével könnyedebbnek és nyugodtabbnak érezzünk bensőnket, a stresszt kiváltó érzésektől pedig könnyedén megszabadulunk. Néhány gondolat talán nem engedi, hogy eltereljük róla a figyelmünket, de ne foglalkozzunk velük. Ehelyett koncentráljunk továbbra is a légzésre, és arra, hogy ennek köszönhetően egyre nagyobb nyugalom és béke árad szét bennünk.

Most kezdjünk el fókuszálni az ágyban fekvő testünkre. Érezzük azon részeit, amelyek az ággyal és a takaróval érintkeznek.

Érezzük, ahogyan a takaró súlya ránk nehezedik, és ahogyan testünk az ágyba mélyed. Koncentráljunk a kényelemre és jóllétre.

Kezdjük el hallgatni a körülöttünk lévő apró hangokat és zörejeket. Vizsgáljuk meg, hogy mennyi ideig tudunk rájuk figyelni anélkül, hogy megzavarnánk koncentrációnkat. Ezután pedig kezdjük el elemezni testünk érzéseit. Könnyebb, vagy nehezebb, mint amikor elkezdtük a gyakorlatot? Sikerült eléggé elcsendesednünk? Érzünk még nyugtalanságot? Mely részeink vannak teljes nyugalomban, és hol érzünk még némi feszültséget? A fejünktől kiindulva alaposan pásztázzuk át az egész testünket a lábujjak felé haladva. Elképzelhető, hogy többször is átvizsgáljuk újra és újra a fizikumunkat, mire úgy érezzük, hogy minden egyes porcikánkat sikerült teljesen ellazítanunk és megnyugtatnunk, elménkkel együtt.

INFORMÁCIÓK MEGSZERZÉSE ÁLMOKBÓL

INFORMÁCIÓK MEGSZERZÉSE ÁLMOKBÓL

Sokan azt gondolják, hogy az álmokból olyan információk szerezhetőek, amelyekhez nappali tudatosságunkon keresztül nem férünk hozzá. A feltételezés egészen logikus, ha arra gondolunk, hogy az agy tulajdonképpen nemcsak nappal, hanem éjszaka is aktív. Az elme alvás közben önmagába fordulva tevékenykedik, többek között a nappal átélt fizikai és lelki ingerek feldolgozásán. Az álom és az ébrenléti állapot közötti lényeges különbség, hogy éjjel nem terelik el az elme figyelmét a környezet benyomásai, így jóval hatékonyabban tud dolgozni. Egyesek azt gondolják, hogy ez tisztán spirituális történés, míg mások szerint természetes fiziológiai folyamat.

Nem csak a mai embert foglalkoztatja a gondolat, hogy az álmokból használható információt lehetséges kinyerni. Tulajdonképpen minden korban éltek olyanok, akik úgy érezték, hogy az álmokon keresztüli informálódással erőteljesen kell foglalkozni. Néhányan ezt annyira komolyan vették, hogy sokszor az életük, és népük vezetésével kapcsolatos jelentőségteljes döntéseiket is álmok hatására hozták meg.

Az ókori Mezopotámiában élők hittek benne, hogy az álmaikon keresztül istenek üzennek nekik, és fel is használták ezeket a jövőre vonatkozó útmutatásokat. Leo Oppenheim szerint az asszírok kétféle álomtípust azonosítottak: istenek kinyilatkoztatásait, melyekben természetfeletti lények egyértelmű útmutatásokat adtak számukra, illetve olyan szimbolikus álmokat, amiknek megfejtését hivatásos álomfejtőkre bízták.

“Az ember az álmokból tudja meg, kicsoda is ő valójában.” –  Mark Lawrence

Az ókori görög kultúrában az alvás és az álom istene Hüpnosz. Három fia Morpheusz, az álmok megformálója; Phobetor, a rémálom, a természethez és állatokhoz kapcsolódó álmok; valamint Phantaszosz, a rendkívüli, különös álmok alakítója. Hippokratész a kor legismertebb orvosa az álmokon keresztül kapott információkat felhasználta a betegségek lappangó tüneteinek meghatározására is. A görögök szerint az alvás egyfajta kis halál, ami eljuttat a túlvilágba, ébredéskor pedig természetes úton újra a fizikai világba térünk vissza. Az álomfejtő papok Aszklépiosz isten templomaiban éltek, ahová a beteg, segítségre vágyó zarándokok zarándokoltak, hogy gyógyító álmot kapjanak. Hüpnosz álomba juttatta az alanyt, Aszklépiosz (a gyógyítás istene) pedig közölte tanácsait az álomban.

“Az álom, amely ilyen gyakran visszatér, üzenetet akar átadni, amely óv a jövendőtől, vagy emlékeztet a múltra, amelyet idő előtt elfelejtettél.” – Peter Soyer Beagle

Az álmok jelentőségét az amerikai indiánok is nagyra tartották. Úgy gondolták, hogy szellemi és természeti erők nyilvánulnak meg általuk, az istenségek pedig ezeken keresztül közlik információikat, amelyek befolyásolták az indiánok döntéseit és ezen keresztül életüket. Igyekeztek álmok ihlette nevet adni gyermekeiknek, és életük minden jelentős eseményének alapját is álmok szolgáltatták. Álmokra támaszkodtak a szerelmi életükkel kapcsolatosan, ugyanúgy, ahogyan a jövőt illető kérdések megválaszolásában. A beavatások folyamán is kiemelt szerep jutott az álmoknak. Ehhez a gyermeknek a falutól távoli helyre kellett elvonulnia, hogy böjttel, imával és tánccal megidézze a szellemeket, akik álmon/látomáson keresztül hozták üzenetüket.

Az álomcsapda a gyermekek megvédésére szolgált, a rossz álmok ellen. Növényi részekből és állati inakból készítették, populárisabb változata azóta az egész világon elterjedt. A hálón fennakadtak a rossz szellemek és a rémálmok, a kellemes álmok viszont áthaladtak a lyukakon. Álomcsapdát a sámánok is használtak, a jósló álmok “begyűjtésére”. Spirituális eljárásokkal különböző anyagokba mártogatták, hogy ezzel igazán hatékonnyá tegyék őket.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

De nem csak a felsorolt népek és kultúrák tulajdonítottak segítő szerepet az álmoknak, ez a törekvés napjainkban is fellelhető a különböző álomfejtő “mesterek”, könyvek és praktikák formájában. Nagyszüleink korában nagy népszerűségnek örvendett például Krúdy Gyula álmoskönyve, amelyben pontokba szedve találhatóak a különböző álomtartalmak jelentéseinek magyarázatai. Ebből néhány példa:

“Mezítelenül látni magunkat: nagyon jó.

Mezítelen férfival találkozni az országúton: félelmetes; a házban kacérság. Mezítelen asszony, aki volna idegen: búbánat, ha ismerősünk: némi szerencse. (Kerner.)

Valakit mezítelenül látni: nekünk nagy gond, az illetőnek szerencse. (R. M.)

A különös álmokban: idegen városban tartózkodni, ahol mezítelen emberek járnának az utcákon és a város kapui körül: jegyzi egy eltévelyedésünket, amelynek megadjuk az árát. Mezítelen leány: szép idő. Mezítelen gyermek: kis betegség. Mezítelenek bálján táncolni: mutat kiábrándulást egy szerelmünkből. Mezítelen öregember, aki belénk kapaszkodna: jegyzi betegségünket, amelyet legyőzünk. Mezítelen kép, amely fejünkre zuhanna: óvatosságra int egy asszonyi kelepcétől. (D. G. Gy.)

Mezítelen menyasszony: hamisság. (S. j.)

Locsolni: jó mulatság.

Ablakból locsolni asszonynak: egy férfi megszerelmesedését jegyzi. Kulcslyukon kilocsolni: kacérság. Öregember fejére fiatalasszonynak locsolni: paráznaság. (Kerner.)

Lomb. Utazás.

Lőcs. Gazdagság. Mennél nagyobb, annál jobb.

Lucfenyő. Alföldi embernek utazás.

Lutri (-n nyerni): öregség.

Lyuk. Csak ha kicsi, akkor jó.”

A fenti sorok elolvasása után érezhető, hogy ezek a leírások nem túl megbízhatóak, és ezzel szerencsére a szerző is tisztában van, így ír erről: “Inkább a saját mulattatásomra, inkább hosszú telek csendes eljátszadozására, esti órák halk elfuvolázására szerkesztettem ez álmoskönyvet, mint azért, hogy bárki is hitelt adjon a következő soroknak. “

“A neurológiai és fiziológiai folyamatok mindig csak az álmok feltételeit jellemzik, nem az álmodott történetet, azt pedig végképp nem, amit ez a történet az álmodónak jelent.” – Douwe Draaisma

A fázisban (tudatos álomban/testen kívüli élményben) történő információszerzés, persze teljesen más, mint amikor valaki könyveken, vagy segítőkön keresztül próbálja álmai üzenetét megfejteni. Ebben az esetben az álomtartalmak nem feltétlenül kódolva jelennek meg, már csak azért sem, mivel a tény, hogy az álmodó teljesen tudatában annak, hogy álmodik, sokkal akadálytalanabb információáramlást tesz lehetővé. Konkrét kérdések feltételével konkrét válaszokat kapunk, amelyeket az álomban tovább fejtegethetünk, és ezt érdemes mindenképpen meg is tenni. Azonban ez a módszer sem varázspirula. A fokozatos fejlődés, a józan ítélőképesség és a megfelelő technikák használata elengedhetetlen. Ezek hiányában megeshet, hogy a kérdező egy értelmetlen válasz esetén értéktelennek ítéli meg a teljes módszert, vagy fordítva: egy pontatlan információnak túl nagy jelentőséget tulajdonít.

Azonban ha valaki nem rendelkezik elég gyakorlattal és tudással a fázison keresztül történő információszerzéshez, fennállnak számára más alternatívák is. Többek között egy ilyen lehetőséget ír le például Patricia Garfield, amikor a kreatív álmok előidézésről beszél.

“Az álmok megvilágítják azokat a homályos helyeket, ahová az értelem még nem jutott el.” – Jordan B. Peterson

Patricia fontosnak tartja, hogy az ember merüljön el abban a kérdésben, amivel kapcsolatosan segítséget szeretne kérni. Érdemes az adott területről minél több információt összegyűjteni még ébren; könyvekből, előadásokból, filmekből, utazásokból, tanulásból, munkából. Azonosuljunk a témával, amennyire csak lehetséges. Koncentráljunk erre az érdeklődési területre néhány napon keresztül, és elalvásig foglalkozzunk vele, elalváskor pedig tűzzünk ki egy konkrét álomcélt, kérdést. Alvás után az álmot idézzük fel alaposan, és a lehető legpontosabb formában rögzítsük, például írásban. Amennyiben nem kapunk választ az első alkalommal, folytassuk a kísérletezést tovább.

Ez persze nem túl egyszerű és könnyű kivitelezési mód, bármennyire is észszerű. Annak, aki valóban ki akarja használni az álmokon keresztüli információszerzésben rejlő lehetőséget, mindenképpen érdemes elsajátítania a tudatos álmodást.

 

HALÁLOS RÉMÁLMOK

HALÁLOS RÉMÁLMOK

Bár az írók gyakran színesítik történeteiket azzal, hogy az álomvilágban történő halál a fizikai világban is bekövetkezik, ahogyan például a Dreamscapeben, vagy az Álomcsapdában, nekünk ettől mégsem kell tartanunk. Hiszen mindannyiunknak voltak már rémálmai, és sokan már az alvási paralízist is megéltük, mégis itt vagyunk. Azonban úgy tűnik, mégsem ennyire egyszerű a helyzet, ugyanis vannak, akiket álmukban ér a halál, mindenféle konkrét biológiai előjel nélkül. Természetesen a néphagyományoknak erre is meg vannak a magyarázatai, és ahány népcsoport, annyi verzió, de a lényeg ugyanaz. Egy démoni lény támadja meg az alvó, vagy félálomba sodródó áldozatot, akit kedvére kínoz.

Ilyen jelenségnevek a különböző kultúrákban: babitat (Fülöp-szigetek), baku (Japán), mare (Anglia), lidérc (Magyarország), tindihan (Indonézia), kanashibari (Japán), kokma (St. Lucia szigete), phi um, phi kau, ka wi nulita, (Korea és Thaiföld), urum és ngarat (filippínók), dab tsog (Laosz). Most ismerkedjünk meg a legutóbbival, ugyanis izgalmas történetek kapcsolódnak hozzá, nézzük meg mit tanulhatunk belőlük.

Az 1980-as évek Amerikájában 117 fiatal, életerős férfi halt meg álmában. Az orvosok tanácstalanul álltak az esetek előtt, ugyanis semmilyen szervi elváltozás nem indokolta ezeket a haláleseteket. A halált kiváltó ok minden esetben, hogy az áldozatoknak alvás közben leállt a szívük. Hiába boncolták fel őket, és hiába elemezték ki utólag pszichológiai jellemzőiket, nem kerültek közelebb a megoldáshoz. Az orvosok a SUNDS mozaikszóból álló nevet adták a jelenségnek, ami magyarra fordítva hirtelen éjszakai halált jelent.

Egyetlen közös pont volt az áldozatok életében, ami eléggé elgondolkodtató. Mindannyian körülbelül másfél éve költöztek az Egyesült Államok különböző részeire a laoszi hegyvidékről, és ugyanahhoz a zárt közösséghez tartoztak, hmongok voltak.

A hmongok Laoszban az USA oldalán harcoltak az észak-vietnami katonák ellen a CIA beszervezésével. A háború végére a törzs tagjainak jelentős részét elveszítette. A harcok után az Egyesült Államok több tízezer hmongot fogadott be, és az ország különböző, egymástól távol eső helyeire telepítették őket. A depresszió és az öngyilkosság kimagasló mértékben elterjedt közöttük, köszönhetően a magas munkanélküliségnek és az őket ért kríziseknek, amelyek nem csak a háborúban, hanem az új otthonukban is sújtották őket.

A hmongoknak pontos elképzelésük volt arról, hogy mi okozta a haláleseteket. Beszámolóik szerint minden egyes ilyen tragédiát speciális rémálmok idéztek elő. Hitük szerint álmukban a dab tsognak nevezett lény kínozta őket, amitől annyira féltek, hogy alvás közben leállt a szívük. Shelley Adler antropológus szerint, aki tizenöt éven keresztül vizsgálta a hmongokat, az emberek halálát a stressz és a nagymértékű félelem okozta.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Kattints ide, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

A hmongok szerint a dab tsog az álmokban megjelenve, nőknél terméketlenséget, férfiaknál halált okoz. Különösen kegyetlenül bánik azokkal, akik nem foglalkoznak őseikkel, és a vallásos hagyományokkal. Márpedig az Egyesült Államokba emigrálva ez nem igazán volt teljesíthető követelmény, viszont a legenda szerint a dab tsog “csak” a harmadik megjelenés alkalmával végez áldozatával. Mindazok, akik túlélték a találkozást, tipikus alvási paralízis élményről számoltak be, nyilván a népcsoport hitvilágával azonos mintázatokkal kiegészítve: nehéz súly a mellkason, mozgásképtelenség, és a dab tsog megjelenése. A hozzátartozók látták ahogyan az áldozatok ebben az állapotban görcsös rángatózásba kezdenek, és elkékülnek. A nagy nyomás és a pszichés stressz okozhat szívmegállást, az érintettek élete pedig a tragédia előtt kifejezetten küzdelmes, stresszes és feszült volt, mivel az emigráció óta életük a folyamatos konfrontálódásról szólt. Az elégtelen alvás szintén súlyosbító tényező, és a beszámolók szerint az áldozatok éppen a dab tsogtól való félelem miatt igyekeztek keveset aludni, de amikor az álom elnyomta őket, az alváshiány következtében élénk és mély REM szakaszokba kerültek, ami erős félelemmel keverve intenzív alvási paralízis élményt és rémálmokat idéz elő.

A történet érdekessége, hogy akkoriban eléggé felkapta a sajtó, és ez adott táptalajt a Rémálom az Elm utcában című filmnek, ugyanis Wes Craven fejében ennek a legendának hatására fogant meg Freddy Kruger karaktere.

De vajon mi lett volna, ha a hmongok más hiedelemvilággal rendelkeznek, és a dab tsog és az alvási paralízis felbukkanását nem halálos fenyegetésként fogták volna fel, hanem álomjelzőként, ahogyan azt a tudatos álmodással foglalkozók teszik? Persze utólag nem lehet pontosan megmondani, hogy valóban a rémálom okozta stresszbe haltak-e bele ezek a férfiak, vagy éppen fordítva, a rémálmok csupán a halálos kimenetelű stressz és kimerültség szimbólumaként jelentek-e meg. Mindenesetre valószínű, hogy a magatehetetlenség, és a természetfelettitől való félelem érzésében fulladozva meg sem fordult a fejükben (vagy nem elég komolyan), hogy akár szembe is szállhatnak támadójukkal, és legyőzhetik őt, vagy más módszerekkel vethetnek véget az élmények.

Pedig tény, hogy az alvási paralízis és az intenzív rémálmok olykor spontán kaput nyitnak az olyan fázisélmények felé, mint például a testen kívüli élmény (az átélő úgy érzi, hogy a testén kívül helyezkedik el), és a tudatos álmodás. Ez sokaknál annyira emlékezetes tapasztalatot idéz elő, hogy később tévesen azt hiszik, alvási paralízis nélkül el sem érhető egy teljes értékű fázis. Ugyanakkor a képzett és tudatos gyakorlók tudják, hogy ez nem így van. Viszont ők az eleinte kellemetlen és negatív alvási bénulásos élményeket szándékosan fel tudják használni a fázis eléréséhez, ezzel egy alapvetően negatív tapasztalatból képesek elérni az átélők szerint legszebb tudatállapotot.

A tudatos álmodás életet menthet?

Ha valóban vannak rémálmok, amelyek képesek olyan intenzív félelmet és traumát okozni, hogy az szívmegállást eredményezzen, akkor valószínűleg igen. Ha az áldozatok valóban olyan álmokkal szembesültek, ahol a dab tsog állt velük szemben, akkor jó eséllyel már sikerült pozicionálni magukat, sikeresen tudatosíthatták, hogy ők valójában álmodnak és/vagy alvási paralízist élnek át. A probléma, hogy a rendkívül erős hitrendszerük és az ebből adódó félelmeik bénítóan hatottak rájuk, pedig a megoldás kézenfekvő lett volna. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy az információhiány és a jelenség generációkon átívelő félreismerése emberi életeket követelt. Ez persze nem meglepő, hiszen a történelemben visszatekintve az élet más területein is felfigyelhetünk ugyanerre a mintára.

 

 

Forrás:
www.ujnemzedek.hu/hasznos/ha-ezekkel-az-remalom-dogokkel-futsz-ossze-alvas-kozben-akkor-nagy-a-baj
www.cinegore.net/2016/08/21/igaz-tortenet-alapjan-remalom-az-elm-utcaban/
crescendo.hu/2006/10/15/alvasparalizis-mitoszokban-es-nephagyomanyban
Alice Robb – Miért álmodunk?

TALÁLKOZÁS ELHUNYTAKKAL

TALÁLKOZÁS ELHUNYTAKKAL

Szeretteink elvesztését mindannyian máshogyan dolgozzuk fel. Van, akit a hiányérzet, a magány, másokat az elhunyt léte felőli bizonytalanság (Hol van? Mi lehet vele?) kínoz. Sokan igyekeznek ilyenkor a gyászolók segítségére sietni, ki-ki a maga módján. A látók, a pszichológusok, a család, a barátok, a különböző vallások stb. mindannyian saját lehetőségeikhez mérten igyekeznek jó tanácsokkal ellátni az itt maradottakat, több-kevesebb sikerrel. Ugyanakkor a hozzátartozók beszámolóiból tudjuk, hogy létezik egy közismert jelenség, miszerint álmukban személyes üzenetet kapnak az eltávozottól. A fázisban (tudatos álom/testen kívüli élmény) pedig szándékosan idézhetünk elő ilyen találkozásokat.

Mindannyian hallottunk beszámolókat olyan álmokról, amelyekben az elhunyt megjelent a halál időpontjában, vagy azután nem sokkal, komoly hatást gyakorolva a gyászolóra. Ezek az álmok lehetnek felkavaróak, vagy megnyugtatóak, hiszen az ember gyakorlatilag a halál beállta után újra szemtől-szembe találkozik azzal, akivel az életében már sohasem fog. A sima álmokban ezek a találkozások véletlenszerűek, viszont a fázis segítségével akár indukálhatjuk is őket.

Valóság, vagy képzelet?

Bármennyire meglepő, de a tapasztalat szempontjából talán nem is olyan fontos, hogy ezek a találkozások valóban megtörténnek-e, vagy pedig „csupán” az agy teremti őket, mivel az átélő számára az élmény ugyanúgy kifejti hatását. Fontos megjegyezni, hogy sokan olyan információkat is kaptak ilyen találkozások alkalmával, amelyek nagyban segítették a tragédia feldolgozását, esetleg valamilyen más probléma megoldását.

 

Negyven tény a tudatos álmodásról. Töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

Máig sem tisztázott, hogy azok az álmok, amelyekben elhunytakkal találkozunk, pontosan honnan erednek. Sokaknak van határozott elképzelése, de konkrét bizonyítékok aligha állnak rendelkezésre. A médiumok szerint ilyenkor valóban az elhunyt (vagy valamely lényrésze) jelenik meg előttünk egy olyan síkon, amihez álmunkban hozzáférünk, és a halott is képes ott tartózkodni rövidebb – hosszabb ideig. Történhet ez megnyugtatás céljából, a megboldogult így tudathatja szeretteivel, hogy minden rendben van vele, szereti és figyeli őket. De akár fel is hívhatja valamire a figyelmet, ami lényeges a túlélő számára, vagy amit életében nem tudott elmondani, de fontosnak tart tisztázni.

A pszichológia szerint a tudatalatti alkotja azokat az álomképeket, amelyekben az ember újra találkozik az elhunyttal, így támogatva a fájdalom feldolgozását és az elfojtott érzelmek megélését. Ezzel is segíti a kapcsolat lezárását, és az élet további kihívásaira való felkészülést. Ezek az álmok mindenképpen nagy jelentőséget kapnak a traumák feldolgozásában, és az esetleges bűntudatérzés enyhítésében is.

Az ilyen álmok hatására az átélő úgy érzi, hogy a kapcsolat tovább él, hiszen kontaktusba kerül az elhunyttal. Ezt a megnyugtató és bensőséges élményt nem lehet mással helyettesíteni.

A legtöbb fázisost nem azért kezdik el érdekelni a megváltozott tudatállapotok, mert elhunyt hozzátartozókkal akarnak kapcsolatot létesíteni. Azonban soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz az élet, és mikor tartjuk fontosnak akár erre is felhasználni lehetőségeinket.

Ezzel magam is így voltam, néhány héttel ezelőttig. Nem is olyan régen egy öngyilkossal találkoztam a fázisban. Mivel számomra feldolgozhatatlan és indokolhatatlan volt tette, igyekeztem utána járni az okoknak.

Miután álmomban megjelent, azonnal tudtam, hogy nem a fizikai valóságban vagyok. Az asztalnál ültünk, és egyből arra gondoltam, hogy végre feltehetem a kérdést, ami nem hagyott nyugodni. Ő jól nézett ki és normálisnak tűnt, úgy, mint régebben. Szóval egyből a lényegre tértem, és megkérdeztem:

– Miért tetted?

Ő nem válaszolt, próbálta valahogyan elmismásolni az egészet, mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam, de nem akartam hagyni, hogy kibújjon a válaszadás alól, ezért megpróbáltam hatást gyakorolni rá.

– Azt akarod, hogy mindannyian őrlődjünk egy életen keresztül?

– Szerettem én mindenkit. Magamat nem szerettem. Arra nem tanított meg senki.

Az élmény rövid távon felkavaró, hosszú távon azonban megnyugtató volt számomra. A válasz teljesen érthető és logikus, ezért óriási mértékben megkönnyítette számomra a továbblépést. Köszönöm.

 

HAT HETES TRÉNING

HAT HETES TRÉNING

Az érdeklődők sokféleképpen igyekeznek elsajátítani a fázisozáshoz (tudatos álom/testen kívüli élmény) szükséges ismereteket, hogy rájuk támaszkodva később sikeresen szerezzenek gyakorlati tapasztalatokat. A sok éves munkát, és az ezáltal felgyülemlett rutint azonban rendkívül nehéz bármivel is helyettesíteni. Éppen ezért, az OOBE – l i v e –  hat hetes tréningje hosszú évek kísérletezései, és az eredmények kiértékelése során úgy lett megalkotva, hogy a résztvevők számára egyértelműen és pontosan meghatározott feladatok álljanak rendelkezésre. Ezek azt a célt szolgálják, hogy a gyakorló már az első pillanattól kezdve a lehető leghatékonyabb technikákkal ismerkedjen meg, és sikeresen elsajátítsa a tapasztalatok megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudást. Az így felépített rendszer lényege, hogy segítségével az ember kialakítson egy olyan konkrét életritmust és folyamatot, amivel képes a lehető legtöbb fázisélményben részesülni. Eközben olyan módszereket is megismer, amelyek lehetővé teszik, hogy ezeket a megszerzett élményeket fel tudja használni egyéni szándékai megvalósítására. A következő sorokban Fitos Sándor válaszol az ezeket a végcélokat szolgáló, hat hetes tréninggel kapcsolatos néhány kérdésre, miután lelkiismeretesen és határozottan végigcsinálta a programot.

 

Miért kezdett el érdekelni a fázis?

Valahogy beleütköztem A FÁZIS című filmbe, végignéztem és úgy éreztem meg kell tapasztalnom nekem is.

Pár évtizede voltak fura tapasztalataim, és úgy tűnik,  mintha a válaszok a “fázisnak” nevezett állapotban lennének.

 

Miért jelentkeztél a hat hetes tréningre?

Úgy éreztem hogy közvetlen személyes támogatással és instrukciókkal elkerülhetem a buktatókat, és nem kell éveket a kísérletezéssel töltenem hogy fázisba tudjak lépni.

 

Mi a véleményed az eltelt hat hétről?

Hasznos volt, mind az oktatási oldal, mind a személyes megtapasztalásaim és próbálkozásaim kiértékelése, átbeszélése, és a hibákra való rámutatás tekintetében. Ez az idő elegendő hogy a módszereket elmélyítsük, hogy automatikusan megjelenjenek a szükséges lépések és teendők az egyes helyzetekben.

 

A fázisról szóló ingyenes e-bookot ide kattintva tudod letölteni.

 

Milyen hatással volt rád a tréning?

Ez az egész egy kicsit olyan, mint önmagunk megismerése.

Itt nem a fázisban töltött időről és akciókról beszélek elsősorban, hanem annak megfigyeléséről, hogy a cél érdekében milyen áldozatokat vagyunk képesek hozni, illetve a hozzáállás és kitartás milyen szintjét vagyunk képesek önmagunkban létrehozni.

 

Voltak-e olyan élményeid, amelyek valamilyen változást idéztek elő benned?

Amíg nincs konkrét tapasztalat, addig legfeljebb elképzelések lehetnek az emberben, ami vagy igaz, vagy nem. Amikor vannak tapasztalatok, van bizonyosság is.

Számomra a hat hét alatt az az érzés volt a legérdekesebb, amikor fizikailag éreztem ahogyan próbálok kilépni a testemből, – ahogyan megpróbál visszatartani mint egy mágnes, és aztán megjelenik a bizonyosság érzése, amikor a testet hátrahagyva belekerülünk egy új térbe és eseménybe.

 

Megérte végig csinálni ezt a hat hetet?

Azt gondolom igen.

A gyakorlás közben nagyon jó megtudni, hogy az, aki tapasztalt fázisozó, hogyan és milyen tapasztalatokkal rendelkezik. Így nem vakugrás az egész, hanem minden furcsa tapasztalatot meg lehet beszélni.

 

Mire fogod használni a tanultakat?

Megpróbálok a tanultak szerint eljárni, és további személyes tapasztalatokat gyűjteni, hogy még több rutint szerezzek a fázisba lépés különböző módszereivel.

 

 Szerinted kinek érdemes végigcsinálnia ezt a hat hetet?

Akinek erős a szándéka, és szeretné hatékonyan megtanulni a technikákat ahhoz, hogy minél hamarabb öröme legyen a fázis állapotokban.

 

Kattints a képre, és töltsd le az ingyenes e-bookot!

 

 

MENNYI ÁLMOD VAN MÉG HÁTRA?

MENNYI ÁLMOD VAN MÉG HÁTRA?

Valószínűleg az ember az egyetlen olyan élőlény, aki tudatában van elmúlásának. Az egy más kérdés, hogy ezzel mennyire nem szeretünk foglalkozni, pedig nem árt tisztában lennünk múlandóságunkkal. Ráadásul, ha sikerül szembenézni a fájdalmas felismeréssel, hogy egyszer itt kell hagynunk életünket, akkor megadatik a lehetőség, hogy objektívan tekintsünk a fennmaradó időnkre, és valóban ki is használjuk. Tényleg nem fontos, hogy hány évesek vagyunk, amikor ezt megtesszük. A lényeg, hogy megtanuljunk gazdálkodni azzal az idővel, ami még rendelkezésünkre áll. Persze senki sem tudja pontosan előre megmondani, hogy kinek mennyi van még hátra, de még mindig jobb tervekkel élni, és azokat megvalósítani, mint egyszer csak hirtelen ráébredni, hogy elpocsékoltuk az életünket. Ezt a célt szolgálják a bakancslistának hívott felsorolások, amelyekben pontokba gyűjtik az emberek, hogy mik azok az élmények, amiket mindenképpen át akarnak élni, mielőtt feldobják a bakancsot. Ennél jóval kifinomultabb eszközök azok a táblázatok, amelyekben az átlagéletkor szerint vannak beosztva az élet évei, hónapjai, hetei.

“Ez a valódi szabadság! Nem a pénz, hanem az idő.” – Meir Shalev

Amikor eltelik egy adott év/hónap/hét, akkor azt ki kell satírozni. Így a vizuális élmény hatására könnyebben tudatosul az emberben, hogy az idő vészesen fogy, és előreláthatólag mennyivel lehet még tervezni. Két dolgot lehet ezzel a felismeréssel tenni: vagy elkezdünk siránkozni, hogy minden nap elteltével egyre közelebb kerülünk a halálhoz (aminek nem sok értelme van), vagy pedig elkezdünk céltudatosan gazdálkodni legértékesebb energiaforrásunkkal, az időnkkel. Mi az amit még nem tettem meg, de úgy érzem muszáj véghezvinnem (utazás, mások megsegítése, önmagam és a világ fejlesztése, vagy egyszerűen csak a szomszéd szexi csaj leszólítása)? Mi az, amire elpocsékolom az értékes és visszaszerezhetetlen időmet, de semmi értelme (közösségi média, kiscicás videók, TV, értelmetlen beszélgetések)? Ezen a módon akár hosszabb távú tevékenységeket is részfeladatokra lehet osztani, de a legprofibbak képesek egész életüket előre, konkrétan megtervezni, és nyomon követni a megvalósulást. Nyomasztó? Talán az. De ami biztosan még nyomasztóbb, amikor az ember halálos ágyán visszasírja a kihasználatlan éveket.

 

Töltsd le és olvasd el az ingyenes e-bookot itt!

 

Azonban nem csak napközben élünk. A fázissal (tudatos álom/testen kívüli élmény) képesek vagyunk az alvás egyes szakaszaiban is öntudatosak lenni, és azzal a tudatossággal létezni bennük, amivel nappal is rendelkezünk. (Időnként mélyebbel is.) De vajon mennyire vesszük számításba, hogy a rendelkezésre álló éjszakáink száma is ugyanúgy fogyatkozik, ahogyan nappalaink? Tapasztalatok szerint az emberek nagy része semennyire. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a többségnek fogalma sincs róla, hogy fennáll egy megváltozott tudatállapot megtapasztalásának lehetősége. Másrészt ha tudnak is erről a potenciálról, akkor sem úgy gondolnak rá, mint amivel tervszerűen gazdálkodni kellene.

Vannak, akik szerint a fázisba kerülünk a halál után, és ezért nem tulajdonítanak túlzott jelentőséget a fázissal való foglalkozásnak. Azonban jelenleg semmilyen tényszerű adat nem áll rendelkezésre, ami az előző állítást száz százalékig igazolni tudná. Persze egyértelműen cáfolni sem áll módunkban. Azok közül is, akik ezzel tisztában vannak, sokan úgy tekintenek a fázisélményekre, mint valami olyanra, ami egy plusz löketet ad a tudatosság felfedezéséhez, de nem feltétlenül igényel rendszeres és tervszerű foglalatosságot. Ha megjelenik az egy fantasztikus pozitívum, de ha nem, akkor is ugyanolyan teljes életet lehet élni. Ez így nyilván nem feltétlenül igaz, tekintve az élmények személyiségre gyakorolt hatását, valamint a fázis alkalmazásának lehetőségeit.

Szóval még egyszer: a számunkra fennmaradó éjszakák száma ugyanúgy fogyatkozik, ahogyan nappalaink. Számszerűsítsük, hogy mennyi időt töltünk abban az állapotban, amikor lehetőségünk adódik megtapasztalni a fázis állapotát. Ehhez tudnunk kell, hogy az alvásnak nem a teljes időszaka alkalmas a fázisozásra. Az alvásciklusok REM és NREM szakaszból állnak, nekünk pedig tulajdonképpen az előzőt kell figyelembe vennünk. Ugyanis jelenlegi információink szerint hiába jelennek meg az álmok mindkét szakaszban, a fázishoz leginkább a REM szakaszok adják meg a szükséges feltételeket. Ráadásul tudnunk kell azt is, hogy a különböző életkorokban változik a szervezet alvásigénye, és az alvásszakaszok aránya is, a táblázatban szemléltetett módon.

 

Bármennyire is látványos az alvás különböző szakaszainak napi bontása ebben a táblázatos formában, mégsem kaphatunk belőle pontos adatokat a számításunkhoz. (Mennyi REM szakaszunk van  még hátra?) Értelemszerűen az alvásidő, és a különböző szakaszok arányainak változása sem különíthető el élesen egyik éjszakáról a másikra, mert itt folyamatokról beszélünk. Illetve az emberek sem azonos rendszerességgel és ideig alszanak. Bár elmondható, hogy például a serdülőknek jól láthatóan és dokumentáltan nagyobb az alvásigénye, mint a felnőtteknek, az időseknek pedig kevesebb, lehetetlen pontos számokat megadni. Ezért a számításhoz most meg kell elégednünk egy középértékkel, ami feltehetően 8 óra alvás/nap, 20/80-as REM/NREM szakasz aránnyal. (Aki szeretné, az itteni számításokat pontosíthatja önmagára vonatkozatva.)

Jelenlegi példánkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy jelenleg 33 éves magyar férfinak előreláthatóan hány órányi REM szakaszban lesz még része életében.

Magyarországon a férfiak átlagéletkora 72 év, 2017-es adatok szerint. Ebből kivonjuk a már leélt éveket (72-33), így kapunk fennmaradó 39 évet. Ha alanyunk egy éjszaka átlagosan 8 órát tölt alvással, aminek átlagosan 20%-át tölti a REM szakaszban, akkor ezek szerint egy éjszaka 96 percet álmodik. Ha ezt az egy éjszakára kapott eredményt megszorozzuk 14.235-el (39×365 = a fennmaradó éjszakák száma, figyelmen kívül hagyva a szökőéveket), akkor 1.366.560 percet kapunk, azaz 22.776 órát. Tehát ennyi időt fog még előreláthatólag egy most 33 éves Magyarországon élő férfi REM szakaszban tölteni, ha 72 éves koráig él. Ez kerekítve 949 teljes nap, vagyis 2,6 év (949/365).

De az egyszerűség kedvéért számoljuk ki, hogy egy évben mennyi ideig van REM szakaszban egy olyan felnőtt, aki éjjelente átlagosan 8 órát tölt alvással:

96 (egy éjszaka REM szakaszban töltött percek száma átlagosan) x 365 = 35.040 perc, azaz 854 óra.  Ebből a számból kiindulva mindenki könnyebben tud számításokat végezni magára nézve. Ezen értékből kiindulva kiderül, hogy egy 72 évig élő férfi (a 2017-es adatok szerint a nők átlagéletkora Magyarországon 78,99 év) életében 61.488 órát tölt REM szakaszban, vagyis 2.562 napot, tehát összegezve 7 évet álmodik. (Figyelmen kívül hagyva a NREM szakasz sekélyes álmait, és a különböző életkorokra jellemző különböző alvásidőket és alvási arányokat, valamint a szökőéveket.)

Szóval ha legközelebb valaki azt mondja, hogy nem foglalkozik az álmaival, nem is akar rájuk emlékezni, és nem is érdeklik, akkor jusson eszünkbe ez a 7 év. Ugyanis ezek szerint az életéből ezt a 7 évnyi időt hagyja teljesen figyelmen kívül, ami egy brutálisan nagy szám.

Persze nyilvánvalóan ez még korántsem jelenti azt, hogy ennyi fázisban lehet részünk. Egyrészt az álmok nagy részét a legtöbben könnyedén elfelejtik (főleg akik nem edzik az álommemóriájukat), másrészt lehetetlen az összes fennálló REM szakaszban fázisba jutni. Azt, hogy élete során ki mennyi időt tölt a fázisban, befolyásolja a hajlam, de elsősorban mégis a felkészültség és a jártasság mérvadó. Ha valaki ki szeretné használni a rendelkezésre álló REM szakaszait fázisozásra, lehetőségeihez képest a legnagyobb mértékben, akkor ajánlott elszántan és állhatatosan ezirányú törekvéseinek megfelelőn tanulnia és tréningeznie önmagát. Fontos megjegyezni, hogy a példában 8 órás alvási átlaggal számoltunk, de minél többet alszik valaki, annál többet lesz REM szakaszban, és annál több esélye lesz a fázisba jutáshoz. Természetesen nem hangsúlyozható eléggé az egészséges életritmus szem előtt tartása. Tulajdonképpen ennek kell lennie a legfontosabbnak. Ugyanakkor ne feledjük, hogy minden egyes fázisban töltött perccel azt az időt növeljük, amelyben tudatosan vagyunk jelen életünkben, ily módon közvetetten többet is élünk, miközben testünk az alvás állapotában regenerálódik.

Amit mindenképpen ajánlott megértenünk: az életben nem csak azzal az idővel célszerű gazdálkodnunk, ami napközben számunkra adott. Érdemes számításba venni a fázisban töltött időt is, és tudatosan törekedni a növelésére, mert ezáltal jóval több tudatos tapasztalatban lesz részünk. A fázis adta lehetőségek kihasználásával életünkben több ideig lehetünk öntudatunknál, és ezáltal több tapasztalatra tehetünk szert (nem is akármilyenekre), miközben ugyanannyi évig élünk, mint amennyi egyébként is adatott számunkra.

Forrás:
Az alvásmedicina kézikönyve – Dr.Szakács Zoltán; Dr.Köves Péter
https://hu.wikipedia.org/
waitbutwhy.com

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com