Az érdeklődők sokféleképpen igyekeznek elsajátítani a fázisozáshoz (tudatos álom/testen kívüli élmény) szükséges ismereteket, hogy rájuk támaszkodva később sikeresen szerezzenek gyakorlati tapasztalatokat. A sok éves munkát, és az ezáltal felgyülemlett rutint azonban rendkívül nehéz bármivel is helyettesíteni.
Éppen ezért, az OOBE – l i v e – hat hetes tréningje hosszú évek kísérletezései, és az eredmények kiértékelése során úgy lett megalkotva, hogy a résztvevők számára egyértelműen és pontosan meghatározott feladatok álljanak rendelkezésre.
Ezek azt a célt szolgálják, hogy a gyakorló már az első pillanattól kezdve a lehető leghatékonyabb technikákkal ismerkedjen meg, és sikeresen elsajátítsa a tapasztalatok megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudást.
Az így felépített rendszer lényege, hogy segítségével az ember kialakítson egy olyan konkrét életritmust és folyamatot, amivel képes a lehető legtöbb fázisélményben részesülni.
Eközben olyan módszereket is megismer, amelyek lehetővé teszik, hogy ezeket a megszerzett élményeket fel tudja használni egyéni szándékai megvalósítására.
A következő sorokban Fitos Sándor válaszol az ezeket a végcélokat szolgáló, hat hetes tréninggel kapcsolatos néhány kérdésre, miután lelkiismeretesen és határozottan végigcsinálta a programot.
Miért kezdett el érdekelni a fázis?
Valahogy beleütköztem A FÁZIS című filmbe, végignéztem és úgy éreztem meg kell tapasztalnom nekem is.

PÁR ÉVTIZEDE VOLTAK FURA TAPASZTALATAIM, ÉS ÚGY TŰNIK, MINTHA A VÁLASZOK A „FÁZISNAK” NEVEZETT ÁLLAPOTBAN LENNÉNEK.

Miért jelentkeztél a hat hetes tréningre?
Úgy éreztem hogy közvetlen személyes támogatással és instrukciókkal elkerülhetem a buktatókat, és nem kell éveket a kísérletezéssel töltenem hogy fázisba tudjak lépni.
Mi a véleményed az eltelt hat hétről?
Hasznos volt, mind az oktatási oldal, mind a személyes megtapasztalásaim és próbálkozásaim kiértékelése, átbeszélése, és a hibákra való rámutatás tekintetében. Ez az idő elegendő hogy a módszereket elmélyítsük, hogy automatikusan megjelenjenek a szükséges lépések és teendők az egyes helyzetekben.
Milyen hatással volt rád a tréning?

EZ AZ EGÉSZ EGY KICSIT OLYAN, MINT ÖNMAGUNK MEGISMERÉSE.

Itt nem a fázisban töltött időről és akciókról beszélek elsősorban, hanem annak megfigyeléséről, hogy a cél érdekében milyen áldozatokat vagyunk képesek hozni, illetve a hozzáállás és kitartás milyen szintjét vagyunk képesek önmagunkban létrehozni.
Voltak-e olyan élményeid, amelyek valamilyen változást idéztek elő benned?
Amíg nincs konkrét tapasztalat, addig legfeljebb elképzelések lehetnek az emberben, ami vagy igaz, vagy nem. Amikor vannak tapasztalatok, van bizonyosság is.

SZÁMOMRA A HAT HÉT ALATT AZ AZ ÉRZÉS VOLT A LEGÉRDEKESEBB, AMIKOR FIZIKAILAG ÉREZTEM AHOGYAN PRÓBÁLOK KILÉPNI A TESTEMBŐL, – AHOGYAN MEGPRÓBÁL VISSZATARTANI MINT EGY MÁGNES, ÉS AZTÁN MEGJELENIK A BIZONYOSSÁG ÉRZÉSE, AMIKOR A TESTET HÁTRAHAGYVA BELEKERÜLÜNK EGY ÚJ TÉRBE ÉS ESEMÉNYBE.

Megérte végig csinálni ezt a hat hetet?
Azt gondolom igen.
Megérte végig csinálni ezt a hat hetet?
Azt gondolom igen.
A GYAKORLÁS KÖZBEN NAGYON JÓ MEGTUDNI, HOGY AZ, AKI TAPASZTALT FÁZISOZÓ, HOGYAN ÉS MILYEN TAPASZTALATOKKAL RENDELKEZIK. ÍGY NEM VAKUGRÁS AZ EGÉSZ, HANEM MINDEN FURCSA TAPASZTALATOT MEG LEHET BESZÉLNI.

Mire fogod használni a tanultakat?
Megpróbálok a tanultak szerint eljárni, és további személyes tapasztalatokat gyűjteni, hogy még több rutint szerezzek a fázisba lépés különböző módszereivel.
Szerinted kinek érdemes végigcsinálnia ezt a hat hetet?
Akinek erős a szándéka, és szeretné hatékonyan megtanulni a technikákat ahhoz, hogy minél hamarabb öröme legyen a fázis állapotokban.

INGYENES TUDATOS
ÁLMODÁS CSOMAG
INGYENES TUDATOS
ÁLMODÁS CSOMAG
EZ IS ÉRDEKELHET
EZ IS ÉRDEKELHET
A LEGŐRÜLTEBB TUDATOS ÁLMODÁS KUTATÁS
Az álmok mindig is izgatták az emberi képzeletet, és a tudósokat is régóta foglalkoztatja, hogy miként lehetne befolyásolni és irányítani ezeket a rejtélyes tudatállapotokat. Egy új tanulmányban a kutatók elektróda agyba ültetésével és az agy elektromos...
A TUDATOS ÁLMODÓ (2022)
Amikor az emberek valamilyen olyan, új készséget akarnak elsajátítani ami összetett és sok gyakorlást igényel, gyakran fordulnak könyvekhez segítségül. Nincs ez másképpen a fázis (tudatos álmodás/testen kívüli élmény) esetében sem. Mivel kézenfekvő, kényelmes és gyors...
TUDÓSOK MÁSOK ÁLMAIBA LÉPTEK BE
Az Eredetben eljátszottak a gondolattal (a filmről készült korábbi cikkeket itt és itt tudod elérni), hogy bizonyos tapasztalt álmodók képesek lehetnek mások álmába lépni, kapcsolatot létesíteni velük, és így féltve őrzött titkaikat megkaparinthatják a...